Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 56 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 56 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (133 fő) Pént. Feb. 02, 2024 5:51 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
ÜzenetSzerző
TémanyitásPhantom Club EmptyCsüt. Dec. 17, 2020 1:15 am

Véget ért a kör
Szabad játéktér

Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Always and Forever



163
C szint:
Kalmithil
Phantom Club Nui9OmD
Legfelsőbb szint:
The Survivor

Ez az én történetem :
Phantom Club 99b4938c245b0cd431ace7968390674e0ee9f16a
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Phantom Club F97377f1957c2499834fa8de31fda3cd119039ef
Az életem ennyi titkot rejt :
1120
Ennyi éve vagyok a világon :
7
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
℘ A body without a soul
A fiók mögött :

Phantom Club Empty
TémanyitásPhantom Club EmptySzomb. Okt. 10, 2020 12:30 am



To: Satoru

Does love make one a fool
or do only fools fall in love?

844 szó •• Phantom Club 2029009381 :<3:


Meg kellett próbálnom lenyelni azt a bizonyos békát, bár erősen ott motoszkált a gondolataimban, hogy fogom magam, s amíg a drága jó fivérem a táncparketten legelteti a szemét, kisurranok az ajtón. Valami különös és hihetetlenül ostoba oknál fogva nem tettem meg. Érdekelt a testvéreim sorsa, még akkor is, ha olykor nem mutattam ki megfelelően, Satoru pedig valamiért nagyon el akart menni a klubba, amiről egész úton csacsogott, amíg megközelítettük a helyet. Bevallom, néha kikapcsolt az agyam, a mondanivalójának csak egy része jutott el hozzám, nem csoda hát, hogy némán ballagtam mellette valószínűleg szokás szerint komor arccal.
Felvontam egyik szemöldököm, amikor felém pördült, de aztán ő maga is belátta, mennyire igazam van, illetve a többi fajtársának is. Én magam is vállat vontam, egyetértettünk a dologban, s neki is lehetett volna rengeteg keresetlen szava számomra, amit én fogadtam volna el zokszó nélkül. Így ment ez köztünk, ha ismertük egymás és a magunk hibáit is, könnyű volt szemet hunyni a "sértegetések" felett.
- Én csak akkor faggatózom, ha nem látok más esélyt. Jelen esetben a menekülésre. - morogtam az orrom alatt ahhoz elég halkan, hogy más ne hallja, Satoru viszont tisztán kivehette a szavakat, ha figyelt egy kicsit is. Nem, egyáltalán nem tetszett a hely, ahová magával rángatott, valószínűleg szó szerint tette volna, ha jobban ellenkezem a kelleténél, így viszont megmaradt képletesnek ez a kifejezés. Minden porcikám azt súgta, meneküljek, minél messzebb, s nagyon nehéz volt nem eleget tenni eme kérésnek, avagy kiáltásnak. Tényleg nem éreztem jól magam, ebből is látszott, mennyire sokra tartom a testvéri köteléket a rókával.
- Quentin? - gondolkodtam el egy másodperc erejéig látványosan, még a kezemet is odaemeltem az államhoz. - Azt hiszem valaki testcserés bűbájt alkalmazott rajtunk. Mióta vagy te szűkszavú, s vagyok én az, aki faggatózik? - kérdeztem, majd rögtön beugrott valami más is. Először nem akartam megjegyezni a dolgot, nehogy még elterelje a témát, mert... hirtelen célommá vált, hogy ezúttal én bosszantsam a fivéremet, ne pedig ő engem. Afféle fordult a kocka taktikával megpróbáltam kihúzni belőle a legtöbb mindent erről a témáról, hátha akkor megunja és hazamegyünk.
- Vajon miért van az, hogy ennyire különböznek a társak nálunk? Mármint... ott vagy te és Sakura... sosem gondoltam, hogy egy párt fogtok alkotni, ám ahogy hallom, nem is volt alaptalan ez a gyanúm. Megumi és Minoru egészen biztosan többet éreznek egymás iránt. Én és Asami pedig... - Ennél a résznél elhallgattam, majd megköszörültem a torkom, és még el is fordultam a fivéremtől. Rossz hatással volt rám a felszínen való tartózkodás, s egyszeriben ismételten szerettem volna kirohanni a helyről. A pokolban nem mondtam ki ilyeneket hangosan, itt viszont minden annyira idegen volt, annyira... nos, nem volt keresnivalóm itt.
Visszafordultam felé, ám csak azért, mert másra terelődött a szó, a kérdésére pedig túl egyszerű volt válaszolni. Szívem szerint egy egyszerű nemmel le is zártam volna a témát, de az út elején megfogadtam, ma az lesz, amit Satoru szeretne... részben.
- Tudod, hogy én mindig is megmaradtam állatiasnak, a fejlődésünk után is. Nekem ez itt - mutattam körbe - nem buli. Az állati ösztönök menekülésre késztetnek, Satoru. A pokol pedig az otthonom. - vontam vállat. A hangom hihetetlenül nyugodt volt, a szavaimban pedig ellenségességnek nyoma sem volt.
Az alkohol viszont ezúttal örömmel töltött el, jó volt kicsit tompítani az érzékeimet, amit különben nem szerettem, de egy ilyen helyen kifejezetten jól is jött. Koccintottam vele, biccentve egyet felé, majd újabb jóleső kortyot gurítottam le a furcsa koktélból. Az emberek néha a legfurább színű és kinézetű dolgokat tudták magukba tölteni.
- Szerintem mi szebbek vagyunk. - vigyorogtam rá, de csak röviden, majd próbáltam olvasni a tekintetéből. Nagyon elvarázsolta ez a hely, az emberek világa, maguk a halandók... mintha valami furcsa transzba esett volna, pedig csak roppant kíváncsi volt. Érdeklődött egy másik világ iránt, ami alapjáraton nem volt fura, csak nekem egy kissé. Mintha nem érezte volna jól magát odahaza. - Komolyra fordítva a szót, a saját fajtánkat tényleg szebbnek találom. Kövezz meg érte! - vontam vállat lazán, egy halk nevetéssel megspékelve a mozdulatot.
Arra pillantottam, amerre mutatott, de néhány másodperc után, oldalra billentett fejjel, illetve összevont szemöldökkel való bambulás után visszanéztem rá, kissé megfeszülve. Láttam, hogy a lányok szépek, ám nekem a hiányos öltözetnél és egy csinos pofinál több kellett, hogy levegyenek a lábamról. A kinézetemmel egész könnyedén megfektethettem volna bárkit, talán még férfiakat is, de én nem vágytam semmi hasonlóra. Egy valaki mozgatta meg annyira a fantáziám, hogy bármiféle érzelmet is kiváltson belőlem, aki olyan erős vágyat ébresztett bennem, közben pedig biztonságot nyújtott, megvolt benne a kellő vadság, ami nekem kell... Rá viszont jelen pillanatban nem is akartam gondolni. Gyengén megráztam a fejemet, részben el akartam űzni azt a különös szempárt a gondolataimból, részben pedig Satoru válaszára feleltem.
- Számomra belőlük hiányzik valami. Mi egyediek vagyunk, valódi tűz lobog bennünk. Belőlük mindez hiányzik. Ha rájuk nézek, csak egy csinos pofit látok. Nekem ennél jóval több kell, drága fivérem. - néztem rá jelentőségteljesen. - De azt hiszem neked sem többek ennél, igaz? Ki ez a Quentin, Satoru? - kérdeztem rá nyíltan, ezúttal tényleg választ akartam, ám ha akarta, ez alól is kibújhatott valami langyos válasszal.


Akira
Kitsune
a pokol őrzőinek egyike
Akira



163
C szint:
Kalmithil
Phantom Club 189e9fb211a1ffcf0ac5c8294d7a699819407f26
E szint:
Izanagi

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
25
Titulus :
electrical storm
Másik felem :
Phantom Club 543e70a405f9daa7157f7ca4e5f835df6c3c6079
They say that we're out of control
And some say we're sinners
But don't let them ruin
Our beautiful rhythms

Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
Henry Cavill
Tartózkodási helyem :
Hell ℘ Indra
Keresem :
our demon ℘ Akane
my brothers ℘ Hikaru & Minoru

Phantom Club Empty
TémanyitásPhantom Club EmptyPént. Okt. 09, 2020 7:45 pm

Akira & me
Thank God It's Friday

- Hééé! - Túljátszott felháborodással pördültem oldalra, számon kérve fivéremen az aljas megjegyzést, de aztán sokatmondó pillantása láttán a beismerő mosoly ösztönösen szétolvadt az arcomon. - Ez nem olyan vád, amire ne lennék büszke. - vontam végül vállat, és erről eszembe jutott, hogy nem Akira az első, akitől ezt hallottam. Sakura és Hikaru is többször mondták már, hogy az egyetlen állapot, amiben el tudnak viselni, amikor alszom vagy a halálomon vagyok. Ezek szerint már a róka forma sem elég kielégítő, hiszen ott telepatikus úton még mindig oszthatom nekik az észt.
- Akkor tudhatnád, milyen feleslegesen faggatózol. - pirítottam oda finoman, hátha megkímél és felhagy azzal, hogy rábírjon az igazság kikotyogására. Előbb-utóbb úgyis megtenném. Azt gyanítottam, a negyedik koktél környékén fog megeredni a nyelvem, a hatodikra pedig fivérem a legapróbb és legmocskosabb részletét is ismerni fogja legutóbbi földi kalandozásomnak. Fránya alkohol! Akira azonban az első kört sem várta meg, éles keresztkérdései elől úgy éreztem, nincs hova futnom. A falak bezárultak körülöttem, és ha nagyon akartam volna, előállhattam volna valami furfangos, kerülő válasszal, ám ehelyett csak annyit mondtam:
- Quentint. - Ez borzasztóan karcsú volt, mégis fényévekkel több, mint amennyit bármelyikükkel is meg akartam osztani. A halandó fiúcska az én titkom volt eddig, csak az enyém, és ezt tagadhatatlanul élveztem. Reméltem, ez a válasz kielégíti majd fivérem kíváncsiságát, bár pontosan tudtam, hogy nem így lesz.
- Miért ne? - vontam vállat hanyagul, és a poharak tompa koppanását hallva rögtön visszafordultam a pulthoz. Megkönnyebbülten nyúltam az italom után. - Ne mondd, hogy nem unod magad halálra ilyen hosszú idő után odalent! Nem vonz a változatosság? Nem érdekelnek az emberek? - Olyan sokfélék, bátrak és kiszámíthatatlanok! Olyan érdekes, a beszűkült világnézetük ellenére milyen színes látomásokkal bírnak! Határozottan szerelmes voltam beléjük, és nem értettem, a testvéreim közül miért osztották ezt a szenvedélyt olyan kevesen.
- Egészségedre! - összekoccintottam a poharamat az övével és nagyot kortyoltam a sajátomból. Az alkohol ismerős íze végigmarta a torkomat, kicsalva belőlem egy elégedett sóhajt.
- Ne mondd, hogy téged hidegen hagy a szépségük! Lehet, hogy bemerevedtél az évezredek alatt, de nem hiszem, hogy vak volnál, testvér. - Finoman rácsaptam a karjára és célzón a táncparkett felé böktem. Tőlünk nem is olyan messze három fiatal emberlány vonaglott szorosan egymáshoz simulva, meglehetősen hiányos öltözetben. Az egyikük észrevette, hogy figyelem, és dobott felénk egy csókot. - Voltál már halandó lánnyal? Egészen más élmény. Olyan puhák és törékenyek, mégis annyira szenvedélyesek... Nem tudod, mitől fosztod meg magad, amíg ki nem próbálod. - Vágyakozó sóhajjal merültem el a ringó csípő és a hullámzó testek műsorában, de rövid időn belül a tekintetem ismét a vadászok csoportja felé kalandozott, végül hátat fordítva a parkettnek a pultra támaszkodtam és felhörpintettem az utolsó kortyokat az italomból.


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Phantom Club Empty
TémanyitásPhantom Club EmptyCsüt. Szept. 03, 2020 3:30 pm



To: Satoru

Does love make one a fool
or do only fools fall in love?

335 szó •• Phantom Club 2029009381 :<3:


Hamar rájöttem, hogy a drága fivérem csak átejtett, semmiféle fontos dolga nem akadt a felszínen, csak szórakozni akart, erre pedig én voltam a legjobb ürügy. Illetve engem iderángatni, összekötve a kellemeset a hasznossal - ha már kirúg a hámból, engem is magával cipel, hátha egy kisit ellazulok. Hát én nem akartam lazulni, táncolni, talán az egyedüli jó dolog az alkohol volt az emberek között, de én még azt sem kedveltem annyira. Viszont elnézve Satorut és ezt a sok ember... talán nagyobb szükségem volt az italra, mint eddig bármikor.
Hagytam, hogy belém karoljon és húzzon maga után, mintha csak a fejemben vájkált volna, rögtön a bárpult felé húzott, pedig ezúttal nem kommunikáltunk gondolati síkon.
- Legyen. Téged különben sem lehet józanon elviselni. - meredtem rá szúrósan, de pontosan tudta, hogy csak piszkálódom vele, tudnia kellett. Ez engem jellemzett, kedves szavam nemigen volt senkihez, bár a játékosság azért tőlem sem állt távol. Végtére is rókák voltunk.
Oldalra kipillantva, sóhajtva néztem rá, s mindebből rájöhetett, nálam a kérdezéssel nem ér el semmit. Attól még ugyanúgy tudtam, hogy hazudik, ezt a taktikát mindannyian szerettük alkalmazni, ha csalni akartunk.
- Komolyan, Satoru..? Rajtam ez nem működik. - Azért elmosolyodtam, bár csak gyengén, alig láthatóan, szinte csak aprót rándult a szám széle. Egyelőre mégse kérdeztem rá a konkrét okára az ittlétünknek, egy kicsit hadd szórakozzon ő is, ennyi még belefért.
Örültem, hogy sikerült egy természetfeletti pultost kifognunk, kínos lett volna, ha egyszerűen átnéz rajtunk, olykor kifejezetten zavaró volt láthatatlannak lenni. Ámbár én általában élveztem, talán jobban bárki másnál.
- Ha én vagyok a paranoiás, akkor miért te nézel állandóan a hátad mögé? - kérdeztem, választ talán nem is várva a kérdésre. - Kit keresel, Satoru? - Szándékosan belekérdeztem, mert kíváncsi voltam, ebből vajon kivágja-e magát valami féligazsággal, avagy elárulja végre, mit keresünk itt. Nem voltam túl türelmes.
- Miért jönnénk ide fel, ha egyszer valaki létrehozta a Poklot? - kérdeztem vissza felvont szemöldökkel. Kezdett túl sok lenni a kérdés, bár ez azért eléggé jellemzett minket. Kérdéssel a kérdésre.


Akira
Kitsune
a pokol őrzőinek egyike
Akira



163
C szint:
Kalmithil
Phantom Club 189e9fb211a1ffcf0ac5c8294d7a699819407f26
E szint:
Izanagi

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
25
Titulus :
electrical storm
Másik felem :
Phantom Club 543e70a405f9daa7157f7ca4e5f835df6c3c6079
They say that we're out of control
And some say we're sinners
But don't let them ruin
Our beautiful rhythms

Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
Henry Cavill
Tartózkodási helyem :
Hell ℘ Indra
Keresem :
our demon ℘ Akane
my brothers ℘ Hikaru & Minoru

Phantom Club Empty
TémanyitásPhantom Club EmptyVas. Júl. 26, 2020 9:52 pm

Akira & me
Thank God It's Friday

Az alkohol fűszeres aromája keveredett a tánctól és a fülledt párától izzadt testek sós illatával. Mélyen letüdőztem az élményt és elégedetten, szinte már kéjesen felsóhajtottam. Alig vártam, hogy kettő - itt miben is mérik? Korsóban? - kör alkohol után magára hagyhassam látszólag nagyon is zsémbelődő és kellemetlenkedő testvéremet, és a táncparketten elvegyülve a halandókkal kereshessek valaki érdekeset magamnak. Csak egy táncra. Csak addig, míg a kötelességtudat és a fivéri bajtársiasság vissza nem sodor Akira mellé, akinek aztán tovább hallgathatom egész este az akadékoskodását az ízlésemet és a hely kiválasztását illetően. Persze szándékomban állt lazítani merev tartásán kicsit, megmutatni neki, mi az a szórakozás és hogyan űzik az emberek, hátha kisimul hajnalra néhány ránc a homlokán, vagy csak elmosolyodik. Komolyan, a pokollal egy időben születtünk, a születésnapi gyertyáink száma rá sem férne egyetlen tortára sem az esetünkben, talán csak tíz tucatra, mégis egy kezemen és kilenc farkamon meg tudom számolni, hányszor láttam a fivéremet mosolyogni az elmúlt századok során. Segítség: az nem valami sok.
A küldetés tehát adott volt, ahogy a felhozatal is. Pillantásom rögtön megakadt néhány táncoló fiatalon, így Akira morgását is csak később hallottam meg. Elnéző félmosolyra húztam a szám, fejem enyhén felé biccentve.
- Mert ez a legjobb hely a városban. Itt a legjobb a választék... - És mint valami perverz incubus, nyelvem kibuggyant a szám sarkán, szélesedő vigyorral végignyaltam az alsó ajkamon, majd könyökömmel határozottan oldalba böktem a fivéremet. - Az italválaszték. Na gyere, te vénember! - Azzal belekaroltam és beljebb húztam, hogy ne csak az ajtóban ácsorogjunk. Bár hízelgett az a néhány természetfeletti szempár, mely egyből ránk szegeződött és alapvetően élveztem a feltűnést, mégsem akartam túlzásba vinni a dolgot. A bárpult felé húztam meg a fivéremet, ha magától is jött, akkor menet közben elengedve a karját. Kiszúrtam egy kisebb vadász csoportot az egyik sarokban, a biliárdasztal köré gyűlve hangosan nevettek valamin, ám hiába vizsgáltam őket kitartóan, a keresett arc nem volt köztük.
A kérdésre, mint akit tetten értek, olyan sebességgel kaptam rókatársamra a pillantásom, a tőlem telhető legártatlanabb arcjátékomat véve elő.
- Miről beszélsz? Megmutatni a fivéremnek az emberek világában rejlő csodát nem elég nemes feladat már önmagában is? - adtam neki a szépet, mint mindig, ha át akartam ejteni valakit, ami természetünknél fogva egyáltalán nem volt egyszerű. Most is égette a nyelvem a csalás, hiszen kérdésekkel felelni a kérdésére kiskapunak számított ugyan, ám éreztem, az igazság terhét nem viselhetem sokáig magamon. Ha konkrétan rákérdezett volna látogatásom céljára, képtelen lettem volna hazudni vagy keríteni, és ezért sokszor átkoztam a fajtánkat.
- Mondták már, hogy túlzottan paranoiás vagy? - A pulthoz érve lezserül rákönyököltem. A felénk forduló pultos szemének csillanásából rájöttem, hogy jómaga is természetfeletti, habár rólunk láthatóan ezt nem szűrte le elsőre. Barátságos mosollyal megkérdezte, mit adhat, én pedig rendeltem magunknak két ütős koktélt, majd hátamat a pultnak vetve ismét a vadászok felé sandítottam. Éreztem, ahogy a csalódottság egyre inkább felkúszik a torkomban, amiért nem láttam őt sehol.
- Miért maradnánk állandóan odalent, ha egyszer ilyet építettek a fejünk fölé? - Célzón körbemutattam a báron, jelezve azt a rengeteg  lehetőséget, melyeket a kapuk őrzésével egészen idáig elvesztegettünk.


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Phantom Club Empty
TémanyitásPhantom Club EmptyVas. Május 31, 2020 11:51 pm



To: Satoru

Does love make one a fool
or do only fools fall in love?

476 szó •• Phantom Club 2029009381 :<3:


A hangos zene, a zsibongás bántotta a fülemet, minden erőmre szükségem volt, hogy ne fordítsak hátat rókafivéremnek, s hagyjam el a klubot. Nem jártam gyakran a felszínen, én tökéletesem megvolt odalent a pokolban, nem vágytam fel ide, bár tény és való, volt valami igazán érdekes az itteni erdőkben, egészen más volt idefent az éppen zöldülő fák alatt futkosni, vagy épp a puha hótakarón. A városokat viszont nem túlzottan kedveltem, hiába voltunk láthatatlanok a népesség nagy részének, a tömeget akkor sem szerettem. Régen még egészen más volt minden, kis falvak voltak mindenfelé, legfeljebb szekérrel találkozott az ember fia, nem volt minden tele négykerekű fémcsodákkal, vagy mikből is készítették ezeket a förtelmes járműveket. Én kifejezetten régimódi voltam még a társaim között is, különc, morgós, ugyanakkor elégedett is azzal, amit kaptunk.
Satoru az utóbbi időben sokat volt fent, sőt, egy alkalommal majdnem elpusztult emiatt, még én is kicsit frászt kaptam, nem is titkoltam abban a szituációban, hiszen ők voltak a családom, az egyetlen társaság, akiket képes voltam elviselni, s akik engem el tudtak viselni. Azt rebesgették, valaki miatt töltött olyan sok időt itt, mint anno Hikari, csak ez az eset nem végződött olyan rosszul... egyelőre. Nem tartottam jó ötletnek az itteni lényekkel szoros kapcsolatot kötni, vagy úgy egyáltalán azt, hogy közünk legyen hozzájuk. Mi nem tartoztunk ide, s csak akkor lehetne bármi esélye két ennyire különböző lénynek, ha a választottunk meghalna, s démon válna belőle. Különben mi értelme az egésznek? Persze nekem nem volt semmiféle kapcsolatom ezzel a világgal, én csak a poklot ismertem annyira, mint saját magamat, nehéz lett volna bármi valós következtetést levonni. Annyit tudtam csak, hogy nem akartam itt lenni, főleg nem egy klubban a város szívében. Itt csak izzadtság és alkohol bűze keveredett, alkoholmámorban úszó emberek tömegével, illetve a jól ismert sötétséggel, mert mindenkinek volt titka, bűne, vagy mindkettő.
- Miért éppen ide jöttünk? - morogtam, ahogy azt megszokhatta tőlem. Tényleg nem voltam boldog, s ez az arcomra is volt írva. Ebben a városban tényleg láthatatlanok voltunk, csak néhány vadász láthatott minket, az a különleges fajta, velük pedig jobb volt vigyázni. Satoru a tűzzel játszott, semmi kétség. Bármiféle természetfeletti lény ritkán fordult itt elő, de még ebben a klubban is akadt, néhány szempár ránk is szegeződött, de akkora látványosságnak nem számítottunk amíg mind a kilenc farkunk rejtve maradt. Nekem még a szemem sem volt annyira kirívó, néhány halandónak kontaktlencse színezte az íriszét különféle színekre.
- Miféle fontos dolgod akadt épp itt, Satoru? - fordultam ezúttal felé igencsak gyanakvóan, egyre inkább az volt az érzésem, csak kifogást keresett. Nem értettem, miért vágyódik annyira ide, úgyhogy elég valószínűnek tartottam, hogy igazak azok a bizonyos pletykák a társaink között. Csakugyan egy ember lehetett a dologban, egy vadász, annak a társaságnak a tagja. Ez nagyon aggasztó volt, de vártam, hátha magától megjön a fivérem esze, nem nekem kell beszélnem a fejével, mert abból nem biztos, hogy jól jönnék ki.


Akira
Kitsune
a pokol őrzőinek egyike
Akira



163
C szint:
Kalmithil
Phantom Club 189e9fb211a1ffcf0ac5c8294d7a699819407f26
E szint:
Izanagi

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
25
Titulus :
electrical storm
Másik felem :
Phantom Club 543e70a405f9daa7157f7ca4e5f835df6c3c6079
They say that we're out of control
And some say we're sinners
But don't let them ruin
Our beautiful rhythms

Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
Henry Cavill
Tartózkodási helyem :
Hell ℘ Indra
Keresem :
our demon ℘ Akane
my brothers ℘ Hikaru & Minoru

Phantom Club Empty
TémanyitásPhantom Club EmptyVas. Május 31, 2020 11:51 pm


Siphoners
Elszívó
nehogy elszívják az erőd
Siphoners



163
C szint:
Kalmithil
Phantom Club Nui9OmD
Legfelsőbb szint:
The Survivor

Ez az én történetem :
Phantom Club N8ETPtX
"Minden erőmmel igyekszem, hogy a dolgok rendben legyenek, de valahol a zsigereimben azt érzem, hogy vigyáznom kell, mert amit nem ismersz, az árthat."
Phantom Club Ab4tUdW
Az életem ennyi titkot rejt :
2
Titulus :
♘ Moderators
Ennyi éve vagyok a világon :
7
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
♘ Nice Faces
Tartózkodási helyem :
♘ Everywhere
A fiók mögött :

Phantom Club Empty
TémanyitásPhantom Club Empty


Ajánlott tartalom
163
C szint:
Kalmithil

Phantom Club Empty
 

Phantom Club

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Jazz club