Felfogni sem tudod a mogyorónyi kis agyaddal, hogy milyen régen. De azért elég jól tartom magam, nem?
Faj:
fődémon
Rang:
A torkosság démona
Beállítottság:
Hedonista létem ellenére valahogy a hölgyek jobban vonzanak, bár persze hazugság volna azt mondani, hogy sosem kísérleteztem. A végtelenben hamar elunja magát az ember...
Play by:
Jeffrey Dean Morgan
Átváltozás:
Végülis...
Család:
Ha-ha-ha
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Szórakozottan figyeltem a szivarból felszálló könnyű füstfelhő táncát, amit az előttem kéjesen tekergő hölgyike nyilvánvalóan zokon vett, mert egy pillanat múlva befészkelte magát az ölembe, hogy neki szenteljem az értékes figyelmet. Nyilván nem pont erre számított, mikor egy kisebb vagyont dugtam a parányi kis anyag alá, amit magán viselt, de honnan is tudhatta volna szegénykém, hogy nem ismerem ki magam ezek között a modern papírok között? Vagy azt, hogy bármennyire is vonzó a belőle áradó bűn és kétségbeesés édes illata, nem tud kicsikarni belőlem az égvilágon semmilyen reakciót, már ha érted, hogy mire gondolok… Ha nem, sürgősen húzzál aludni, te kis szaros, fellőtték a pizsit, és ez amúgy sem kölyköknek való történet.
Na mi van, még mindig itt vagy? Egy kis ingyen pornó reményében, huh? Mert a torkosság démonától minimum azt várná az ember, hogy egy vad orgiáról ejt izgi beszámolót. Mi tagadás, volt idő, mikor egyik szépség váltotta a másikat az ágyamban, de egy… sajnálatos incidensnek hála újabban nem nagyon hoz izgalomba semmi, de épp azon vagyok, hogy túllendüljek a problémán. Ahogy az ábra is mutatja, katasztrofális eredménnyel. Pedig az a bizonyos dolog… Áh, a francba, mit beszélek itt rébuszokban, nevezzük nevén a gyereket… Átok. Büntetés. Kibaszás. Ahogy tetszik. Szóval a büntetésem elvileg lejárt, elmúlt az átok, mikor Ms Hogyishívják puccsa összejött és letaszította Arcadiust, ami szeretett királyunkat a trónjáról. A gúnyos élt nem csak képzelted, mondjuk úgy, hogy nem volt a szívem csücske a pasi, neki köszönhetem, hogy ide jutottam. Pedig volt idő, mikor istenként imádtak az emberek, mármint… szó szerint. Fürödtem az imádatukban, megrészegített a csodálatuk és ha rajtam múlt volna, sosem térek vissza a pokolba, amit nyilván Cade is megneszelt, és úgy döntött, ideje véget vetni a bulinak. Sejthette, hogy a tiltása nem lesz elég ahhoz, hogy ismét felszökjek a halandókkal játszadozni, így tett róla, hogy elvegye a kedvemet. Az átka megfosztott az élvezet minden formájától, többé semmi sem elégíthetett ki, nem vehette el a szomjam vagy az étvágyam, nem okozhatott örömöt. A kín elviselhetetlen volt eleinte, semmit és senkit nem tűrtem magam körül, műveltem pár igen csúnya dolgot – démon mércével mérve is durvát – , és úgy tűnt, hogy ez már sosem fog csillapodni, mikor összegabalyodtam Astrahval, ami normális körülmények között sosem történt volna meg, szégyen ide, szégyen oda, flúgos csajnak tűnt, a flúgos csajok pedig nagyon messze estek a zsáneremtől. Időbe telt, hogy túllássak az önsajnálaton és észrevegyem azokat az apró kis hasonlóságokat, amik végül közelebb hoztak hozzá, mint korábban bárkihez. A bűbájt nem törhette meg, de segített túljutnom a nehezén, és mikor Cade meghalt és megszabadultam a béklyóimtól, csak úgy magára hagytam, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam. Csakhogy a világ sokat változott, ahogy az emberek is… és én. Az első utam egy ennél is mocskosabb helyre vitt, de a két gyönyörű lányt csak a szemem kívánta, a testem teljesen érzéketlen volt rájuk. Azt hittem, hogy az átok talán még sem múlt el, de szó sem volt ilyesmiről. Bennem volt a hiba. Valahogy, valamikor teljesen eltompultam a kínzó lüktetésre a testemben, és azóta sem sikerült rájönnöm, hogy mivel is orvosolhatnám. Olyan, mintha megszűntem volna önmagamnak lenni, de ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. Mindegy, mibe kerül, megtalálom a módját, hogy újra az az erkölcstelen rohadék legyek, aki voltam.
- Min merengsz? – rántott ki a belsőmonológomból az ölemben ficánkoló kislány, pici, meleg tenyere az arcomat cirógatta. Elmosolyodtam. - Csak elképzeltem, hogy mit is fogok tenni veled – hajoltam a füléhez és lehunytam a szemem, mikor megéreztem a gerincén végigfutó izgalmat.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Aug. 25, 2020 4:34 pm
Torkos vagy nem torkos
ez itt a költõi kérdés
Solrilon
Uh, hát ideért a kedvenc démonom!
De ez titok, ne mondd el senkinek. :juhhu: Szóval, milyen érzés, hogy teljes kiégtél, Arcadius papának hála? Semmi sem elégít ki, bármit teszel, még azután sem, hogy ő már meghalt és az átok megszűnt. Pech, én mondom, hogy ez bizony... pech. Szívás. o_o Szomorú. Vagyis vicces. Nekem mindenképp. Bár félre ne értsd, nem akarok veled rosszban lenni! De fordított esetben te is nevetnél, nem? Már ha... érdekelne. Szóval, a lapodban gyönyörűen kifejtetted, mennyire nem érdekel semmi és senki. Még az a nőcike se, aki konkrétan az öledbe mászott. Bár, engem alapból nem érdekel az ilyesmi, vagyis eddig nem érdekelt, mármint... jó. Lapozzunk! Szerencsétlen nőre nem is figyeltél, pedig szerintem bármire hajlandó lett volna, hogy megmozdítson benned, avagy rajtad valamit... de te inkább az elmélkedéssel töltötted az idődet. Hát igen. Várjunk, Astrah? Uuh, ha vele összeszűröd a levet, abból érdekes dolgok kerekedhetnek ki. Bár nem kéne örülnöm annak, hogy a hét főbűn démonából kettő egymásra készül találni. :fél: A végén még ti akartok lenni a pokol királya és királynője, az meg én nem fogom engedni. Mert csakis én kerülhetek a trónra, ha Kath végre felhúzza a tipegőjét és elballag jó messzire. (Nem vagyunk jóban. Áruló!!) Haver, nem tartalak fel tovább... az arcodat foglalózd, és rakass be magadnak egy menci ikont is, hogy csudi profilod legyen!