egy kicsi faluban a mai Pennsylvania területén, 1450. február 12.
Csoport
Heretic
Rang
Eretnek
Beállítottság
heteroflexibilis
Alakváltás
VÁLASZHELYE
Egyedi képesség
VÁLASZHELYE
Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye.
Átváltozás
Klaus Mikaelson meggyógyított a vérével, azt hitte, hogy tudok segíteni neki lévén, hogy boszorkány vagyok, de akkor még nem tudtam, hogy nincs saját mágiám, ahogy azzal sem voltam tisztában, hogy belőle nyerhetek. Nem voltam a hasznára, így megölt. Stephanie talált rám, megpróbált segíteni, de már késő volt, viszont ahelyett, hogy meghaltam volna, vámpír-bosziként tértem vissza és még saját mágiaforrásom is lett az által, hogy halhatatlanná váltam.
Család
Az anyám boszorkány volt. Az apám egyszerű, istenfélő ember, aki többre tartotta a hitét a családjánál, így mikor kitört a vámpírhisztéria, elzavarta anyámat. Nálam nem mutatkoztak a boszorkányság jelei egészen addig, míg meg nem találtam a könyvet, amiből anyám is varázsolt. Elszívóként a könyv mágiáját használva képes voltam varázsolni. Mikor apám rajtakapott, elégette a könyvet és engem is elüldözött.Ez után ismertem meg Stephanie-t, akire sokáig a családomként tekintettem, de mostanság már egészen mást gondolok róla.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Drága Stephanie,
Nem is tudom, mikor írtam utoljára levelet. Illetve mégis. Ha jól emlékszem, 1943-ban, annak az angol matróznak, akit az egyik hadikórházban ismertem meg. Emlékszel rá? Igazán helyes pasas volt, kár, hogy miattad hagytam elúszni – szó szerint. Nem tudtál róla, ahogy sok más dologról sem, amikről miattad mondtam le. És miért? Hogy évszázadokig nyafoghass, dédelgethesd a bosszúdat, egyik őrületből a másikba hajszold magad, aztán gyáván felvágd az ereidet… Igazán megérte. Mondhatjuk, hogy sosem kérted tőlem ezt, de legyünk őszinték, Steph. Elvártad. Kellettem neked, mert nélkülem az első bukkanónál belefulladtál volna az önsajnáltatásba. Hogy miért vagyok ilyen? Na, ez egy érdekes kérdés, Steph. Ki nem találod, de ez rólad szól. Minden rólad szól. Te vagy a kicseszett világ kicseszett közepe, megtiszteltetésnek kéne éreznem, hogy ismerhettelek, de tudod mi van? Nem érzek semmit, Steph. Kikapcsoltam, mert egyszerűen képtelen voltam elviselni, hogy még akkor sem hagysz nyugtot az embernek, mikor már nem is élsz. Eleinte fájt. Chris és én teljesen összezuhantunk. Magamat okoltam, hogy nem tudtalak lebeszélni az öngyilkosságról, sőt, még Christől is azt vártam, hogy utáljon, mert ilyen pocsék barát vagyok. Próbáltam elterelni a gondolataim, segíteni másokon, de csak az járt a fejemben, hogy nem számít, hány embert mentek meg, a lyuk a mellkasomban sosem fog begyógyulni, sosem fogom újra egésznek érezni magam, mert az az ember, akivel leéltem majd’ hatszáz évet már nincs. Próbáltam kapcsolatba lépni a boszorkány szellemekkel, bár tudtam, hogy a vámpír oldalam miatt esélytelen, hogy válaszoljanak. Aztán meg akartam halni, de nem tehettem magammal semmit, mert azzal a te áldozatodat vettem volna semmibe. Végül nevetségesen hosszú kínlódás után egyszerűen kikapcsoltam. Semmi drámai körítés, csak megtörtént. A dramaturgiát meghagytam neked, remélem, örülsz. Én beértem a tudattal, hogy végre vége ennek az egész nyomott szenvedésnek, amibe kényszerítettél. Egészen más megvilágítást kaptak a dolgok így, hogy megszabadultam a felesleges szentimentális hülyeségtől. Közel hatszáz éven át teljesen vak voltam. Azt gondoltam, hogy barátok vagyunk, hogy te vagy a legcsodálatosabb, legönzetlenebb, legerősebb ember, akit ismerek… És kíváncsi vagy, mit gondolok most rólad? Hogy szörnyű vagy. Vagyis voltál, bocs, nyelvbotlás. Elhitetted velem – talán még magaddal is –, hogy fontos vagyok, és közben mást sem csináltál, mint kihasználtál. Végül is, cserébe csak el kellett viselned, ez igazán nem nagy ár ahhoz képest, hogy bármikor ugrottam, amikor lebiggyesztetted a szád. De elég belőled, Steph. Meghaltál, lépjünk tovább. Még el akarom mondani, hogy miről maradtál le. Most, hogy már nem érzek nevetséges késztetést a lelkem megmentésére, egy kicsit kieresztettem a gőzt. Nyugi, azért nem vagyok teljesen hülye. Nem hagytam hátra hullákat, más sem kéne, mint pár idegesítő vadász a nyakamba. De azért rendesen kihasználtam Isten vagy Sátán adta tehetségemet, ha érted… Jó, na. Varázsolgattam. A régi Chels utálta valami poszttraumás izé miatt, amit még az apucija miatt érzett, de ez a Chels, az új kiadás imádja, hogy ekkora hatalma van. Eszembe jutott, hogy megkeresem Christ, kirángatom a búbánatból, de végül passzoltam. Bocsi, tudom, hogy azt ígértem, vigyázni fogok rá, vagyis… Nem ígértem semmit, mert elkábítottál, de érted, hogy értem, ugye? Szóval nem igazán van kedvem egy újabb Stephanie-hoz az életemben, akinek örökké ápolgathatom a lelkét, csak most szabadultam meg az eredetitől. Ki tudja. Talán később, ha már nem lesz ilyen idegesítően depressziós, megkeresem, mert azért kár lenne veszni hagyni. Az ízlésedre legalább nem lehet panasz, Steph. Remélem, te is jól mulatsz a másik oldalon, a Pokolban vagy tudom is én, hol vagy. Küldhetnél egy képeslapot. Csak viccelek. Most mennem kell, Steph. Hivatalos vagyok egy egyetemi buliba, és már a vacsimat is kinéztem. Majd még írok.
Csók Chels
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség ℘D szint℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.
Fogalmad sincs róla, mennyire örülök, hogy visszajöttél! Nálad jobb kezekben ez a karakter ugyanis... nem lehetne. Tudom, hogy az öngyilkosságom nem volt a legjobb döntés... tényleg. De akkor azt láttam a legjobbnak és halottnak is kellett volna maradnom - de az ősiek nem engedték, hogy az én akaratom teljesüljön. Visszatértem. És újabb hibát követtem el, mert bár találkoztam veled és Chrissel, mégsem mondtam el, hogy Én vagyok az. Hogy Élek. Pedig láttam rajtatok, hogy mennyire megviseltek vagytok. Nyilván... miattam. Azt reméltem, hogy nélkülem mindketten jól jártok. Jobb életetek lehet. De... de erre nem számítottam, Chels! Kifordultál magadból teljesen azzal, hogy kikapcsoltad az érzéseidet. Nem ismerek rád... sajnálom. Miattam lettél ilyen. A kegyetlen mondataid viszont a szívemig hatoltak. Nyilván ezt személyesen is meg fogom tőled kapni, ha találkozunk. Mert fogunk! És ha tudatosul bennem, hogy mit tettél, vissza foglak hozni... ez a legkevesebb azért, amit én tettem. És tényleg fontos vagy, Chels. De majd bebizonyítom, oké?
Foglalózz gyorsan, bár ha erre a pofira akarna lecsapni bárki más, én őt csapom le! Ez a pofi a tiéd. Csodapofi!