Nem félek tőle. Nem félek a hibridtől, még akkor sem amikor megpillantom őt. Olyan fél-egy fejjel lehet magasabb kb nálam, izmos, ezt még a vak is látná és milyen nő lennék, pont én, ha nem nézném meg jól magamnak. Nem csúnya, sőt, egész helyes, ezt meg kell hagyni. De akkor is egy hibrid. Klaus egyik hibridje.
- Mond csak, mit keres Klaus hibridkéje ilyen messze Mystic Fallstól? – kérdezem felvont szemöldökkel miközben hangom csöpög a gúnytól. - Jah bocsi, Klaus mostanában New Orleansban tengeti a napjait mióta adtam neki egy fülest, hogy menjen oda. Azóta nem is láttam Mystic Fallsban. – elgondolkodó arcot vágok, de igazából nem is ez jár a fejemben, hanem az, hogy hogyan fogok ezzel a kis hibriddel elszórakozni. Harcot vívok a halállal, igen, de mindig is ilyen volt. Masont is megpuhítottam, őt is az ujjaim köré csavartam, akkor még is most ez miért is ne sikerülne: Olyan könnyű, mint az egyszer egy.
Kérdésén elgondolkodom. Mit keresek itt? Nos, ez egy jó kérdés.
- Nos, drágám, fogalmazzunk úgy, hogy átutazóban vagyok. – mondom oldalra biccentett fejjel és tetőtől-talpig végig nézem őt. Tényleg nem rossz, vannak ötleteim, hogy miket tudnék kezdeni vele, de ezeket az agyam hátsó zugába kell most száműznöm, hiszen még mindig nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ártalmatlan számomra. Bár kétlem, hogy nem tudnám megvédeni magamat. Jóval idősebb vagyok Klaus bármelyik hibridjénél.
Hirtelen ér a felismerés és szinte egy lámpa kezd el világítani a fejem felett, jelezvén azt, hogy egy frappáns és ravasz ötletem támadt. Ez az, egy hibrid, aki Klaus kis csicskája, nagyon sok mindent megtudhatnék róla, vagy csak bebiztosíthatnám magamat. Habár Klaus egy ideje a körmömre sem nézett, de ő nem az a fajta aki csak úgy felad egy harcot. Nem hiszem, hogy a halálomról letett volna már. Ő nem olyan.

Katherine & Chad

Amikor Klaus hibriddé változtatott, és megtudtam, hogy megszegte az alkunkat, elképzelhetetlenül mérges lettem – ezeket az érzelmeimet pedig a vámpírság csak még jobban felerősítette. Rátámadtam Klausra, féktelen tombolásba kezdtem, de természetesen akkor még nem voltam hozzászokva az új erőmhöz, így olyan volt, mintha egy csecsemő támadt volna rá az apjára – Klaus egyből legyűrt, s csak az tartotta vissza attól, hogy megöljön, hogy az ő hibridje voltam. Szüksége volt ránk, bár az okát soha nem tudtam meg. Lehet csak félt az egyedülléttől.
Mindenesetre, azóta már sokkalta okosabb lettem, és nem hagytam, hogy az érzelmeim ennyire eluralkodjanak felettem. Klaus iránt persze továbbra is hevesen lángolt a gyűlöletem, de nem voltam olyan idióta, hogy bosszú hadjáratba kezdjek. Végre megszereztem a szabadságomat, hülye lettem volna eldobni azt magamtól! Mások persze lehet nem így gondolkodtak, vagy épp gyávának tartottak ezért, de én csak ki szerettem volna élvezni az életet, és nem eldobni azt magamtól. Várt rám még sok nő, sok ország, ahová szívesen elmentem volna, és sok dolog, amit kipróbáltam volna. Nevezzetek hát gyávának, ha akartok, de ez az én életem, és azt teszek vele, amit csak akarok.
Az évek során sok helyen laktam, de valahogy egy idő után mindre ráuntam, és továbbálltam. Így kerültem nem is olyan régen Mystic Fallsba. Valami ismeretlen oknál fogva vonzott, s mielőtt észbe kaptam volna, már itt is voltam, s épp egy ingatlanügynök mutogatta nekem, hogy melyik házat lenne érdemes megvennem. Persze, nem sokra rá, hogy beköltöztem, rájöttem, hogy mi volt az, ami ennyire csalogatott ebben a városban – egyszerűen hemzsegett a természetfelettitől. Nem igazán füllött a fogam ahhoz, hogy túlságosan mélyen beleássam magam a vámpírok, vérfarkasok és egyéb lények ügyeibe, hiszen csak egy egyszerű életet akartam most, hogy megvolt hozzá a szabadságom, de valószínűnek tartottam, hogy itt, ebben a városban akarva-akaratlanul is, de bele fogok keveredni olyanba, amibe nem kellene. Nagyszerű.
Döntésemet mindenesetre nem másítottam meg, hanem itt maradtam, úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk, mi lesz – ha túl forróvá válik a helyzet, csak szépen lelépek. Eddig is jól működött ez a stratégiám, nem láttam okát, hogy pont most fuccsolt volna be.
Mivel a mai nap szép idő volt, úgy döntöttem, hogy túrázni megyek egy kicsit. Évekig éltem a hegyekben anyámmal az a kis falka részeként, és nagyon megszerettem a friss hegyi levegőt. A nagyvárosok, amik szinte csak egy hatalmas betontömbök voltak, egy idő után nagyon fullasztóvá váltak a számomra, így ilyen szempontból jó volt Mystic Falls.
Órák teltek el azzal, hogy csak sétáltam és sétáltam, miközben egyre messzebb kerültem a várostól. Persze tudtam, hogy simán visszatalálok majd oda, ezért nem estem kétségbe, csak hagytam, hogy a lábaim vigyenek arra, amerre jónak látták, miközben én kiélveztem minden percét annak, amit a szabad levegőn, a természet ölelésében tölthettem. Az élvezeteknek azonban vége szakadt abban a pillanatban, hogy megéreztem egyetlen egy vámpír jelenlétét.
Persze, már rég felhagytam azzal, hogy vámpírokat irtsak, de most, hogy egy itt volt a semmi közepén, minden bizonnyal egyedül, újból eszembe jutott mindaz, amit anyám tanított nekem még évekkel ezelőtt. A vámpírok soha nem voltak a szívem csücskei, régen tényleg kedvemet leltem abban, hogy végezhettem velük, de ma már inkább csak elkerültem őket, és úgy tettem, mintha nem is léteztek volna addig, amíg ők is ugyanígy viselkedtek velem szemben. De most valahogy olyan csábító volt, hogy végezzek ezzel az eggyel, elvégre csak egy harapásba került, hogy mielőtt észbe kaptam volna, már felé is vettem az irányt, egyelőre csak annyi szándékkal, hogy meglássam, miféle szerzet is ő.
- Egy vámpír mit csinál itt magányosan a semmi közepén? Nem tudtam, hogy túlságosan természetkedvelők lennétek. Ti nem inkább az emberek között érzitek magatok jól? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, ahogy megálltam előtte. Hangom ugyan semlegesen csengett, mégis volt benne némi gúnyos él, amit hiába próbáltam tompítani, nem jött teljesen össze.
Miközben arra vártam, hogy reagáljon a vámpír, tetőtől talpig végigmértem őt. Nem volt rossz nő, sőt! De tudtam, hogy hiába a külső, hiába a látszat, óvatosnak kell vele lennem, hisz még azt sem tudtam, miféle szerzet, vagy hogy milyen idős lehet. Nem akartam a saját síromat megásni azzal, hogy meggondolatlanul rátámadok, hisz még a végén én szívtam volna meg.
Pontosan ezért, hogy nem tudtam, mire számítsak, készenlétben tartottam az izmaimat, hogy ha a szükség úgy hozza, akkor egyből tudjak védekezni, támadni, vagy netalán elfutni – bármelyik lehetőség szóba jöhetett.

words: 781 ● Lesz ez jobb is <3  ::  ●

Elmenekültem Mystic Falls-ból amikor a drága hasonmásomnak majdnem sikerült ledugnia a torkomon a gyógyírt. Még csak az kéne, hogy ember váljon belőlem. Szerintem 2 napba sem telne és már meg is halnék. Élvezek vámpír lenni, szeretem, hogy erős és gyors vagyok, szeretem a kifinomult érzékeimet, semmi pénzért nem mondanék le róla. Főleg mivel elég idős vámpír is vagyok, így a legtöbb hozzám hasonló vámpírnál idősebb is vagyok.
Mindig is szerettem körbe járni a világot, bár kedvenc városom nincs, mert sehol sem töltök túl sok időt, direkt azért, hogy az esetleges ellenségeim ne tudjanak elkapni. Szeretek mozgásban lenni, így hát lenyomozni sem túl egyszerű. Ravasz vagyok, manipulatív, számító, de megfontolt is. Ezek a tulajdonságok segítenek nekem több, mint 500 éve életben maradni már. Nem véletlenül nem tud elkapni a nagy és gonosz, hírhedt Klaus Mikaelson sem. Bár úgy hallottam, hogy neki most éppenséggel más elfoglaltsága is akad, mint pont engem keresni. Mystic Fallsban találkozott Tyler barátjával, Hayley-vel és a sors iróniája, hogy az ő kis találkozójukból született meg egy terhesség. A kis farkaslány gyereket vár Klaus Mikaelsontól. Szívesen megnéztem volna Klaus arcát amikor kiderül, hogy a lány gyereket vár tőle. Bár ahogy ismerem Elijah beszélte rá, hogy adjon időt maguknak. Elijah már csak ilyen, minden helyzetből a legjobbat próbálja kihozni. Talán ő a legjobb az egész családjukból.
Most éppen egy hegység kellőt közepén vagyok, egy erdős résznél, fogalmam sincs miért vagyok itt, csak hagytam, hogy a lábaim vezessenek és majd kikötök ott ahova eljutok. Hát… Ide jutottam.
Ahogy a szél felerősödik vérfarkast érzek meg. Vagy is nem, nem vérfarkas. Egy hibrid. Biztos Klaus egyik hibridje.