Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (133 fő) Pént. Feb. 02, 2024 5:51 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptyKedd Aug. 15, 2017 6:58 pm





Damon & Elena



És Elena tényleg nem vette jó néven azt, amit tanácsoltam neki. Tudom, hogy nem kellett volna érdekelnie a véleményének, elvégre, én voltam Damon Salvatore, mióta foglalkoztatott engem bárkinek is a véleménye? Ugye, hogy soha? De most még nekem is el kellett ismernem, hogy jobb lett volna, ha csukva tartom a számat, még ha semmi rossz szándék nem bújt meg a szavaim mögött. De Elenának túl érzékeny volt a lelke még mindig, vagy csak én voltam vele túl nyers… Mindenesetre mindez már nem számított, mert kimondtam azt, amit, Elena meg rossz néven vette, még ha nem is adott ennek hangot. Ezen mindenesetre már nem változtathattam, szóval inkább csak továbbléptem, és felírtam ezt az esetet is a túlságosan is hosszúra nyúló „Mit rontottam el az életem során” listámra.
Bent az épületben, miután értesítettem Elenát is arról, hogy elég kellemetlen társaság tart a kis szórakozóhely felé, egyből meg is indultunk kifelé az épületből. Ő meg persze egyből érdeklődni kezdett, hogy mi történt, mivel annyira el volt foglalva a hamival, hogy nem figyelt a környezetére. Nem hibáztattam érte, félreértés ne essék, meg hát, én pontosan ezért voltam itt, nem? Hogy tanítsam őt, meg legyek a szeme hátul, és ügyeljek arra, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik. Bár, ezt az utóbbit nem igen mondtam volna, de kivételesen a bajok forrása nem én voltam, amiért igen is tapsot érdemeltem.
- Két fickó eléggé összekapott ott, és valaki jobbnak látta, ha a zsaruk szedik szét őket. Ami azt illeti, én is láttam őket, és tényleg nem voltak túl jó állapotban – húztam el kissé a számat, hogy ezzel is demonstráljam Elenának, ha én azt mondom, nem voltak jó állapotban, akkor tényleg rossz dolgokra kell gondolni.
Amint kiértünk az épületből, és odaértünk a kocsimhoz, már ki is nyitottam azt, és mindketten gyorsan bepattantunk oda. A korábbi megjegyzésére, miszerint lehet, jobb is volt, hogy mára végeztünk, nem reagáltam semmit. Mert, ahogy így visszatekintettem az este eseményeire, meg kell mondjam, én el tudtam volna még tölteni egy kis időt. Elvégre, még csak azt sem tudtuk kihasználni, hogy egy szórakozóhelyen voltunk, nem táncoltunk, nem ittunk két, max három pohárnál többet, és habár Elena határozottan fejlődött, én azért még találtam volna tennivalót. De hát, a rendőrökkel egyikünk sem éjszakázott volna túl szívesen, így nem volt mit tenni, muszáj volt eljönnünk.
Beindítottam hát a kicsikémet, majd a visszapillantó tükörbe nézve kitolattam a parkolóból, vettem egy éles bal kanyart, aztán pedig már úton is voltunk vissza Mystic Falls felé. Bekapcsoltam a rádiót, hogy ne legyen kínos csend az autóban, de egy másodpercre sem néztem Elenára. Végig az úton tartottam a tekintetemet, és amikor egy rendőrautó tudatlanul elhaladt mellettünk, széles örömteli mosoly jelent arcomon. Még majdnem integettem is nekik, amiért sikerült elkerülnünk egymás útját, de végül ezt a késztetést elnyomtam magamban.
Így hajtottunk vissza Mystic Fallsba, egy sikeres estét a hátunk mögött tudva.


How to be a vampire



words: 467 ❀ Én is köszöntem a játékot, édes ♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? 2142956176kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptyVas. Aug. 13, 2017 11:13 pm





To: Damon Salvatore



Help me, please...

A megjegyzését nem tudtam teljesen viccként felfogni, de nem szóltam rá semmit. Talán pont ezzel jeleztem neki, hogy nem úgy jött le ez a pár szó, ahogyan ő azt gondolta. Hisz sejthető volt, hogy nem akar megbántani vele, mégis… mégis olyan volt kissé.
Elszakította rólam a tekintetét, így érdeklődve mértem végig, majd hallgattam a szavait.
- Ne is emlegesd… - A fejemet is megráztam enyhén. Nem elég, hogy vámpírrá változtam, még egy vadászt is kaptunk a nyakunkba. Nem tudtam, hogyan leszünk ezen túl. Rettegtem, hogy mi fog történni velem vagy azokkal, akiket szeretek.
De nem volt időm jelenleg a vadásszal törődni. Visszaértünk az épületbe és Damon választott nekem egy új alanyt, aki ezúttal talán megfelelőbb lesz, mint az én választásom. Már útnak is indultam, anélkül, hogy végighallgattam volna őt, így hát nem is tudom, miféle jó tanácsokkal látott el. De gondoltam, annyira nem fontos, hisz nem jött utána. Legalábbis nem azonnal.
Ittam a vérét a srácnak és el sem akartam ereszteni. Azonban megéreztem Damon kezét a vállamon, így nagy nehezen elszakadtam a srác nyakától. Letöröltem a vért a számról és úgy néztem Damonre. Meglepődtem.
- Rendőrök? Itt? De miért? – Kérdeztem meglepetten, de nem volt kérdés, hogy el is kell innen húznunk. Még visszanéztem a srácra, akiből ittam.
- El fogsz felejteni mindent. – Igéztem meg és csak ezután indultam Damon után, aki már eléggé le is hagyott. Azonban nem szóltam érte, csak sebesebb léptekkel követtem. Amint a közelébe értem, megfogtam a karjánál a ruhát egy szó nélkül, egészen addig, amíg kijutottunk az épületből. A fizetés ugyan elmaradt, de gondoltam, Damon megoldotta némi igézéssel a dolgot, így nem kérdezősködtem.
- Talán nem is baj, ha mára végeztünk. – Jegyeztem meg, miközben elengedtem a ruháját. Becéloztam az autót és ha kinyitotta, akkor beszálltam és úgy vártam, hogy ő is csatlakozzon. Közben az ablaküvegen keresztül nézelődtem kifelé, hogy a rendőrök jönnek-e már, vagy sem. Nem lett volna jó összefutni velük, a végén még minket is kikérdeztek volna vagy bevittek volna az őrsre… Végül útnak indultunk haza. Egy szót sem szóltam, eléggé frusztrált az egész helyzet, de egy valami továbbra sem hagyott nyugodni, az pedig maga Damon volt.



From: Elena Gilbert


352 szó ❀ Just give me a reason ❀ köszönöm a játékot, szívem ♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? 3808243726 ❀  kredit


Elena Gilbert
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Elena Gilbert



163
C szint:
Kalmithil
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_n5qnnyED451qgbcj3o2_250
C szint:
Molar

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
129
Titulus :
.•° Warrior Princess
Másik felem :
A lelkem zárt ajtói mögött :
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.
Ennyi éve vagyok a világon :
31
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
.•° Nina Dobrev
Tartózkodási helyem :
.•° Mystic Falls
℘ ℘ ℘ :
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_nf0brkmp9h1qik2bvo8_r1_250
Az álarc mögött :
.•° Eliffe

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptySzer. Aug. 09, 2017 7:48 pm





Damon & Elena



Halvány mosollyal az arcomon figyeltem, ahogy Elena immár a víz és zsepi együttes erejével próbál megszabadulni a vértől, ami a bőréhez tapadt, de még így is jó pár percbe telt, mire sikerült lesikálnia magáról. Ahogy így néztem őt, nem bírtam ki, muszáj volt egy megjegyzést elejtenem, de persze semmi rossz szándék nem bújt meg a szavaim mögött.
- Egy jó tanács: legközelebb rögtön töröld le inkább a szádról, még azelőtt, hogy kirohansz az épületből, tudod, egy kis időspórolás – mondtam neki viccelődve, még a szemeim is erről árulkodtak, de rögtön lehervadt minden mosoly az arcomról másodperceken belül, ahogy eszembe jutott, Elena lehet nem veszi ezt a megjegyzést olyan jó néven, mint amilyen szándékkal én mondtam neki. Mert el kellett ismernem nekem is, hogy a gúnyos hangnemet igazán könnyen hozzá lehetett képzelni, és mivel rólam volt szó… Jobbnak láttam, ha inkább elszakítom a tekintetemet is róla.
- Ugyan – legyintettem egyet. – Nekem sem hiányzik az, hogy a zsaruk vagy egy jó kis vadász a nyakamban lihegjen, ja várjunk, ez az utóbbi már nagyjából meg is van, de ha engem kérdezel, azt a találkozót még halasztanám egy kicsit – fejeztem be végül a mondandómat. Bár, biztos voltam abban, hogy az a vadászocska már él-hal azért, hogy a nagy és híres Damon Savatoreval találkozzon (én mondom, halálos egy összeröffenés lenne), de a ma estét gyilkosság és komolyabb baj nélkül kívántam befejezni, ahogy Elenának is megígértem. Nem igazán repestem volna az örömtől, ha a számításaimat keresztülhúzzák.
Amint Elena végzett a mosakodással és megigazította a frizuráját, meg is indultunk az épület felé, ahol én kikerestem neki a megfelelő jelöltet, ő pedig ellenkezés nélkül elfogadta a választásomat. Amikor azt mondta, hogy kívánjak szerencsét neki, széles mosoly telepedett ajkaimra.
- Kéz- és lábtörést, Elena. Persze nem neked, hanem neki – tettem még hozzá halkabban, de ezt ő már valószínűleg nem hallotta, mert már messze járt a tömegben, meg hát a zene is hangos volt, én meg nem törekedtem arra, hogy a vámpír szuper hallásával ezt még meghallja. Talán jobb is volt így.
Abban mindenesetre biztos voltam, hogy jobb, ha nem tévesztem őt szem elől, és habár a jelenlegi helyről tök jó rálátásom nyílt, amikor elvonultak valamerre, már nem tartózkodtak a látószögemben, úgyhogy én is elindultam, hogy átfurakodjam magam a tömegen. Így történt meg az is, hogy egyszer csak vér illata csapta meg az orromat, nekem pedig emlékeztetnem kellett magamat, hogy az erek ne jelenjenek meg a szemeim körül.
Egy pillanatra azt hittem, hogy Elena csapott át Stefanba, és kezdett vérengzésbe, ám a szag nem abból az irányból jött, ahol ő volt, hanem pont az ellenkezőből. Ahogy megálltam egy pillanatra, és tekintetemet odafordítottam, egyből észrevettem azt a két krapeket, akik már majdnem péppé verték egymást – túlzás nélkül. Megfordult a fejemben, hogy cselekszek valamit, ám mielőtt bármit is kitalálhattam volna, megláttam, ahogy valaki épp egy telefonszámot pötyög, és nem kellett túl sok ész ahhoz, hogy kitaláljam, kihez vagy mihez tartozik az a szám.
Káromkodtam egy sort magamban, majd gyorsan Elenáék felé vettem az irányt. Mert, bármennyire is tartottam csábítónak azt, hogy meglóghassunk a rendőrség elől, vagy hogy a rendőrökből táplálkozhassunk, ezúttal jobbnak láttam, ha inkább még azelőtt lelépünk, hogy a zsaru ideérne.
Szerencsére Elena már nem volt messze, így amint odaértem hozzájuk, a kezemet a vállára tettem, ezzel hívva fel magamra a figyelmet.
- Nem igazán akarlak megzavarni a táplálkozás közben, de a zsaruknak hirtelen dolguk akadt itt, és ha nem akarod az egyik rendőrbácsit is megcsapolni, én azt ajánlanám, hogy húzzunk el innen, mielőtt ők ideérnek. – Mint mondtam, most nem fűlött a fogam ahhoz, hogy még a rendőrség is a nyakamban lihegjen, ezért az volt a legcélravezetőbb, ha úgy megyünk el innen, ahogy jöttünk is – nyomtalanul, anélkül, hogy egyetlen lélek is látna minket.
Ha Elena beleegyezett a döntésembe, akkor elvettem a kezemet a válláról, és megindultam sebes léptekkel a kocsim felé azon agyalva, hogy vajon mennyi ideig tart a rendőröknek megérkezni ide. Csak remélni tudtam, hogy pont elkerüljük majd egymást.


How to be a vampire



words: 648 ❀ zene: Karakterzenéim <3 ❀ kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptyKedd Júl. 18, 2017 7:42 pm





To: Damon Salvatore



Help me, please...

A kezünkre vetettem én is egy hosszabb pillantást, de nem tulajdonítottam neki végül nagyobb figyelmet. Azaz, inkább csak nem akartam.
Ahogy kinevetett, nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjak, azonban nem reagáltam a szavaira. Egy ilyen baklövés után, ha elfelejteném újra az igézést, jogosan mondhatnánk, hogy tényleg nagyon béna és szerencsétlen vagyok. De talán Damonnak igaza van és legközelebb már nem lesz gond. Mondjuk most, ha visszamegyünk.
Figyeltem, ahogy az autóhoz lép. Megkérdeztem volna, hogy mit csinál, mikor már nyújtotta is nekem az üveg vizet.
- Oh, köszönöm… - Ezzel tényleg egyszerűbb volt letörölni mindent az arcomról és a kezemről. Végre nem tapadt hozzám vér és újra normálisan néztem ki. Elpillantottam Damon felé a szavakra, majd szusszantam egy aprót.
- Ha te nem lennél itt, biztos ki is tiltottak volna a helyről… vagy rám hívják a rendőrséget, esetleg a vadászokat. – Vontam vállat, majd visszanyújtottam az üveg vizet. – Köszönöm még egyszer… - Motyogtam, aztán az autóhoz lépve, az ablakra pillantottam és a tükörképemre, ami halványan ott volt. Igazítottam kicsit a hajamon, meg az ábrázatomon, mielőtt Damon felé fordultam volna.
A válaszokat ekkor kaptam tőle. Elég gyorsan lerendezte, de nem kérdeztem vissza. Vele tartottam az épületbe és ezúttal gond nélkül előrementem. Nem akartam félni, nem akartam meghátrálni. A vérszomjam amúgy is alábbhagyott, hisz az imént már ettem, így hát nem is aggódtam annyira, hogy újra elvesztem az eszem.
A kérdésre elnéztem először felé, majd a szőke srác felé. Kicsit méregettem, mielőtt bólintottam volna.
- Kívánj szerencsét. – Mosolyodtam el odanézés nélkül, majd elindultam. Útközben magamhoz vettem egy pohár italt is és meg sem álltam a szőke srácig, akinek véletlenül nekimentem és egészen véletlenül leöntöttem.
- Jaj, ne haragudj! Nem figyeltem! – Szabadkoztam egyből, mire a srác a fejét rázta, jelezve, hogy semmi baj nincs. Még egyszer bocsánatot kértem, mielőtt tovább indultam volna és egy félreeső helyen álltam meg. Belekortyoltam az italba, már amennyi maradt belőle és már hallottam is a lépteket. A szőke srác volt az, így felé fordultam. Odalépett hozzám, mire én a falnak löktem és odaléptem elé, mélyen a szemébe nézve.
- Egy hangot sem fogsz kiadni… és nem fogsz megmozdulni sem. – Fürkésztem a szemeit, majd leraktam vakon a poharat valamerre, ezután a nyakának estem. Finom voltam, nem akartam durva lenni, csak inni… megízlelni a vérét. Ismét mámorító érzés volt, hogy egy élő emberből ittam, de igyekeztem nem túlfeszíteni a húrt, hisz nem állt szándékomban megölni.



From: Elena Gilbert


393 szó ❀ Just give me a reason ❀ drágámnak  ♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? 3808243726 ❀  kredit


Elena Gilbert
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Elena Gilbert



163
C szint:
Kalmithil
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_n5qnnyED451qgbcj3o2_250
C szint:
Molar

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
129
Titulus :
.•° Warrior Princess
Másik felem :
A lelkem zárt ajtói mögött :
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.
Ennyi éve vagyok a világon :
31
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
.•° Nina Dobrev
Tartózkodási helyem :
.•° Mystic Falls
℘ ℘ ℘ :
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_nf0brkmp9h1qik2bvo8_r1_250
Az álarc mögött :
.•° Eliffe

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptySzer. Júl. 12, 2017 5:47 pm





Damon & Elena



Arra a megjegyzésére, hogy örül, hogy nem haltam meg, jobbnak láttam, ha nem reagálok semmit. Nem igazán tudtam, hogy mit kellett volna feleljek neki erre. Örülök, hogy így gondolod? Mert igen, tényleg nagyon jól esett, hogy ezt mondta, akkor is, ha csak azért tette, hogy megnyugtasson engem. Tudtam azonban azt is, hogy nem gondolhatom túl ezt az egészet, hogy nem következtethetek olyan dolgokra, amik mondjuk nem is voltak igazak. Nem akartam még egyszer nagyot koppanni, így is elég volt az az éjszaka, amikor közölte, hogy Stefant választja. Nem mintha nem sejtettem volna, hogy így lesz, a remény, halványan ugyan, de megvolt bennem is, és hallani azokat a szavakat, pokoli volt. Pont, mint Katherine esetében.
Gyorsan elhessegettem a felesleges gondolatokat a fejemből, nem akartam pont most, pont arra a nőszemélyre gondolni, hanem inkább az előttem álló feladatra koncentráltam. Már épp elléptem volna Elenától, ám ő a kezem után kapott, és nem hagyta, hogy elengedjem az övét. Egy pillanatra meglepetten pillantottam az összekulcsolt ujjainkra, de aztán halvány mosoly költözött az arcomra. Úgy éreztem, hogy megnyugodott valamelyest, aminek csak örülni tudtam – ebben megerősítettek a következő szavai is.
- Merem remélni – nevettem fel halkan a következő megszólalását hallva, de persze nem azért, mert kigúnyolni akartam őt, hanem csak szórakoztam vele. Mert azért, ismerjük el, hogy elég vicces volt a szituáció. Annak pedig még inkább örültem, hogy már Elena sem vette olyan véresen komolyan ezt az egészet, hanem próbálta ő is feloldani a hangulatot.
Amikor elengedte a kezemet, én engedelmesen arrébb léptem, és így vártam a válaszát a kérdésemre, amit meg is kaptam. Őszintén szólva, nem számítottam arra, hogy bele fog egyezni abba, hogy tegyünk még egy próbát, sokkal inkább néztem ki belőle azt, hogy haza akarna menni. Elenában olyannyira megvolt még az, hogy nem akar másoknak ártani, hogy magamban már fel is készültem a nemleges válaszára. Azonban nem az érkezett, és ez meglepett ugyan nem is kicsit, de azért örültem is. Úgy néz ki, mégsem voltam olyan pocsék, mint azt gondoltam.
Bólintottam egy aprót, majd már meg is indultam volna ismét az épület felé, amikor Elena hirtelen előszedett egy zsepit, és az arcáról kezdte el törölgetni a vért. Az eredmény azonban az lett, hogy csak még jobban elkente, amit látva nevetve megcsóváltam a fejemet.
- Az nem kifejezés – válaszoltam neki arra a kérdésére, hogy olyan-e még, majd mivel láttam, hogy nem boldogul egyedül, kinyitottam a kocsimat, és kivettem belőle egy üveg vizet, és odanyújtottam Elenának azt. – Próbáld ezzel – tettem még hozzá. A következő kérdésére ismét csak megráztam a fejemet. – Volt egy-kettő, akik gyanút fogtak, de már arra sem emlékszenek, hogy láttak téged egyáltalán ma este – utaltam ezáltal arra, hogy előrelátó módon megigéztem őket is, mielőtt még nagyobb baj kerekedett volna az estéből.
A következő kérdése azonban teljesen váratlanul ért, és ez az értetlenség az arcomra is kiült. Nem értettem, hogy miért kérdezte ezt, vagy hogy miért számított neki egyáltalán a véleményem. Miért csalódtam volna benne? Azért, mert nem ment minden úgy, mint a karikacsapás? Ezt a feltételezést elég butaságnak éreztem a részéről.
- Nem és igen, számítottam rá. Na gyere, ha végeztél – böktem fejemmel ismét az épület irányába, majd amint végzett Elena is, megindultam vissza. Lehet, hogy az előbbi feleletemet nyersnek tartotta, de nem volt túl sok ragozni való ezen. Ismertem már Elenát, és ő is ismerte magát, kész, ennyi. Ennél sokkal jobban vártam már azt, hogy ismét bent legyünk az épületben, és egy kis vadászatot csapjunk.
Ahogy beléptünk az épületbe, félrehúzódtam az ajtóból, hogy ne legyünk útban, ha netán valaki ki-, esetleg be akart volna jönni, majd a tömeget kezdtem el pásztázni. Többször végigfuttattam a tekintetemet a jelenlévőkön egészen addig, amíg meg nem találtam Elenának a tökéletes jelöltet.
- Mit szólsz ahhoz a gyerekhez, aki ott ül magányosan a pultnál? – böktem a fejemmel a szőke srác felé. – Az, aki ki sem látszik a piából – tettem még hozzá, hogy Elena is tudja, kiről is beszélek, majd várakozóan néztem rá.


How to be a vampire



words: 644 ❀ zene: Karakterzenéim <3 ❀ kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptyVas. Júl. 09, 2017 8:52 pm





To: Damon Salvatore



Help me, please...

- Ne mondd nekem, hogy nyugi! Nem tudok megnyugodni, Damon! Annyira… béna vagyok! – Fakadtam ki neki, aztán idegesen a hajamba túrtam. A szavaira viszont felkaptam a fejem és kissé hitetlenkedve bámultam rá. Lehet, hogy a megfutamodás, mármint a menekülés nem megoldás, de pont ő beszél? Ő, aki mindig lelép, ha van valami zűr? Kikapcsolja az érzéseit, gyilkol, mint egy őrült, ha valami nem tetszik neki? Ne, ha valaki, hát ő ne akarjon ez ügyben kioktatni. Szívesen az arcába kiabáltam volna, de végül nem voltam rá képes. Nem, mert valahol igaza volt. Hisz ha ő, akkor pontosan tudja, hogy az ilyen megfutamodásoknak következményei vannak. És ő pont ezektől a következményektől akart megóvni, nem? Nem mintha ez az ügy annyira komoly lett volna. Elfutottam, hogy egyedül lehessek a gondolataimmal. Nem sokáig lehettem egyedül. Hallottam a közeledő lépteit.
Követett. Nem volt meglepő, így el is kezdtem mondani a magamét, de aztán ő is így tett, miközben megfogta a kezem. Kicsit meglepődtem. Egyrészt azon, hogy a heves természetét most leküzdötte és nem kezdett el velem kiabálni. Másrészt olyan furcsa érzésem támadt, ahogy fogta a kezem, ahogyan figyeltem őt és hallgattam. Viszont amikor Katherinet említette, a gyomrom szinte görcsbe rándult. Nem tudom, miért, nem is akartam foglalkozni vele. Katherine… annyira bosszantott már csak az is, hogy a nevét hallottam, hogy elmondani nehéz lett volna.
- Én örülök, hogy nem haltál meg. – Jegyeztem meg halkan, de ennél jobban nem szakítottam félbe. Vártam, hogy folytassa és ő folytatta is. Félrepillantottam, de a nevemet hallva lassan újra ránéztem. Ekkor már ő is engem nézett. A szavaira teljesen ellágyultam. Ismét azt éreztem, igaza van és menni fog. A kezünkre néztem és ahogy elengedte volna, megfogtam és nem engedtem el. Automatikus mozdulat volt, de úgy éreztem, nem akarom még elengedni őt.
- Talán ezúttal nem felejtem el megigézni… - Mosolyodtam el kínosan, majd oldalra döntöttem a fejem. Elnéztem az épület felé is, bár az idegességem nem akart elmúlni. Egyszerűen inkább azt éreztem, hogy Damont nem hagyhatom most már cserben. Annyit fáradozott azon, hogy segítsen nekem, hogy nem hagyhattam ennyiben. Másrészt, azt hiszem, azt akartam, hogy kicsit büszke legyen rám… hogy boldog legyen. Bár ez egy kicsit zavaros. Lassan elengedtem a kezét.
- Menjünk vissza. – Az arcom még véres volt, így előszedtem egy zsepit és elkezdtem megtörölni a számat, de csak még inkább elkentem magamon a vért. – Olyan vagyok még? – Pillantottam Damonre, miközben az arcomra mutattam. – Nem lenne jó ötlet, ha csupa véresen állítanék be… így is felhívtam magamra a figyelmet, nem? – Húztam el a számat, majd a zsepkendőre néztem a kezemben. – Csalódtál bennem, Damon? – Kérdeztem halkan. Nem is tudom, hogyan jutott ez eszembe. Mégis érdekelt a válasz, az, hogy most mit gondol pontosan. – Vagy számítottál rá, hogy elrontom és még ki is borulok miatta? – Újból ráemeltem a tekintetem. Halványan mosolyogtam csak. Sokféle érzés kavargott bennem, amiket nem tudtam szavakba önteni. Féltem, aggódtam, reménykedtem, bizonyítani akartam, közben meg el is rohantam volna szívem szerint. De Ő itt tartott. Mintha egy láthatatlan fonál hozzákötött volna és nem eresztett volna el. De valamiért azt éreztem, így van ez jól.



From: Elena Gilbert


506 szó ❀ Just give me a reason ❀ drágámnak  ♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? 3808243726 ❀  kredit


Elena Gilbert
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Elena Gilbert



163
C szint:
Kalmithil
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_n5qnnyED451qgbcj3o2_250
C szint:
Molar

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
129
Titulus :
.•° Warrior Princess
Másik felem :
A lelkem zárt ajtói mögött :
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.
Ennyi éve vagyok a világon :
31
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
.•° Nina Dobrev
Tartózkodási helyem :
.•° Mystic Falls
℘ ℘ ℘ :
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_nf0brkmp9h1qik2bvo8_r1_250
Az álarc mögött :
.•° Eliffe

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptyPént. Júl. 07, 2017 8:21 pm





Damon & Elena



Elena persze pontosan úgy reagált, mint ahogy arra számítottam. Egyből menthetetlen esetnek állította be magát, és teljesen kiakadt, amiért nem jött össze egyből neki a táplálkozás. Én pedig hiába próbáltam őt biztosítani arról, hogy nem volt ez olyan vészes, mint aminek ő hitte, de nem igazán segített. Nem hitt nekem.
- Hé… Elena, nyugi – tettem két kezemet nyugtatóan a vállára, és így kényszerítettem őt arra, hogy rám nézzen, csakis rám, ami kicsit viccesen sikeredett, tekintve, hogy a whiskys pohár még mindig a kezemben volt. – Senkinek sem sikerült még elsőre, de tudod, gyakorlás teszi a mestert, és az, hogy megfutamodsz, nem megoldás semmire – próbáltam őt csitítgatni, bár tudtam, hogy nem igazán fog összejönni. A szavakat, amiket kiejtettem, még én magam is üresnek éreztem, hát akkor Elena hogyan vehette volna őket komolyan?
Elvégre, pont én papolok arról, hogy nem a megfutamodás a megoldás a problémára? Egész életemben ezt csináltam. Amikor Stefannak szüksége lett volna rám, én úgy döntöttem, hogy inkább lelépek, hisz épp haragudtam rá, és mindig egyszerűbb volt kisétálni az ajtón, mint a mögött maradni. Így nem igazán volt jogom ilyeneket mondogatni Elenának, de nem nagyon tudtam, hogy mi mást tehetnék még. Én nem vártam el tőle, hogy rögtön, első alkalomra tökéletesre vizsgázzon le, számítottam arra, hogy lesz majd valami gubanc, de arra nem gondoltam, hogy Elena majd szépen benyomja a hisztit.
Amikor azzal jött, hogy velem biztosan nem fordult még soha elő az, hogy elfelejtettem megigézni az áldozatot, majdnem kicsúszott a számon, hogy de, igen, megtörtént, nem is egyszer. Csakhogy olyankor én azt mindig szándékosan hagytam ki, mert hallani akartam, ahogy sikoltoznak. Ez volt az egyik legjobb része az egésznek – amikor nem kellett attól tartanom, hogy bárki meghallhat, amikor nem kellett óvatosnak vagy feltűnésmentesnek lennem. Így éreztem magam igazi gyilkosnak és igazán gonosznak, de ezt nem mondhattam Elenának sem. Mire azonban kitaláltam, hogy mit feleljek neki erre, ő már ki is viharzott az épületből, itt hagyva engem. Tanácstalanul tártam szét a karjaimat, miközben éreztem, hogy egy izom megrándul az arcomon.
Kicsit sem így terveztem az estét, azt hittem, hogy mi ketten jól fogunk majd szórakozni, hogy Elena is jól fogja majd magát érezni, erre bumm, ez lett belőle. Lehet, hogy mégsem hozzám kellett volna fordulnia segítségért, hanem Stefanhoz vagy Carolinehoz. Ők legalább nem azt érték volna el, hogy Elena még jobban meggyűlölje a mostani énjét. Mert nekem úgy látszik, csak ez ment.
Be akartam dobni a törölközőt én is. Nem akartam tovább ilyen tanár bácsisat játszani, hisz jól látszott, hogy megbuktam belőle. De gondolnom kellett Elenára is, és az kicsit sem segített volna, ha én is besértődök. Megittam hát azt a whisky-t, amit Elenának hoztam, majd megindultam én is kifelé az épületből. Ahogy elhaladtam a pult mellett, leraktam oda az üres poharat, s így mentem tovább a bejárat felé.
Ahogy kiértem a helyiségből, egyből megpillantottam Elenát az autómnál állni. Persze rögtön megérezte a közeledtemet, s amint ott voltam már karnyújtásnyira tőle, felém fordult, és beszélni kezdett. Láttam a szemein, hogy mennyire meggyötört, hogy mennyire kétségbe van esve. Ismertem ezt az érzést. Amikor átváltoztam, én is gyűlöltem vámpírnak lenni, egyszerűen csak meg akartam volna halni, de Stefan nem hagyta, mert képtelen lett volna egyedül elviselni az örökkévalóságot.
Amikor aggodalmát kifejezte, én csak megfogtam a kezét, és megszorítottam azt biztatóan. Arcom is ugyanezt az érzelmet tükrözte, majd amikor szólásra nyitottam a számat, a tekintetemet inkább előre szegeztem az éjjeli égboltra.
- Tudod, amikor én átváltoztam, pontosan úgy éreztem, mint te. Gyűlöltem vámpírnak lenni, és gyűlöltem az öcsémet is, amiért erre kényszerített. Nem akartam így élni, inkább haltam volna meg, csak ne kelljen az örökkévalóságot Katherine nélkül eltöltenem – feleltem, majd vártam pár pillanatig, mielőtt folytattam volna. – Nem tudom, hogy mikor vagy hogyan történt, hogy elkezdtem élvezni a vámpírlét előnyeit, de egy idő után már én sem éreztem akkora csapásnak azt, ami történt. Megtaláltam az új önmagamat, vagy a régit megfűszerezve néhány új dologgal. Épp ezért hiszek abban, Elena – pillantottam most már a lányra -, hogy neked is sikerülni. Ne várd el magadtól, hogy rögtön első próbálkozásra úgy menjen minden, ahogy nálunk, tapasztaltabbaknál látod. Idő kell ahhoz, hogy feldolgozd azt, ami történt, és el is fogadd. Ha pedig ez megvolt, akkor már nem lesz semmi gond – fejeztem be a mondandómat még egyszer megszorítva Elena kezét, majd elengedtem azt, és távolabb léptem tőle. – Haza szeretnél menni, vagy tegyünk még egy próbát? – böktem fejemmel az épület felé. – A döntés csakis a tiéd, én nem erőltetek semmit – tettem még hozzá, miközben várakozóan néztem rá.


How to be a vampire



words: 737 ❀ zene: Karakterzenéim <3 ❀ kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptyVas. Júl. 02, 2017 2:21 pm





To: Damon Salvatore



Help me, please...

Igazság szerint megkérdőjeleztem volna azt, amit Damon mondott. Stefanról nem tudtam elképzelni, hogy annyira nagy nőcsábász volt. Ő inkább a visszafogott típusú pasi volt, aki lassan és óvatosan közelíti meg a kiszemelt lányt… és nem szed össze akárkit az utcán. Mégsem szóltam semmit, nem akartam újra Stefan védelmére kelni, ezáltal kivívni Damon ellenszenvét. Így hát csendben maradtam a következő megszólalásáig.
- Nem is értem, miért nem azt kértél elsőnek. – Biccentettem oldalra a fejem, majd elnéztem a pultos felé, aki máris rohant teljesíteni Damon kérését. Ezután kezdtem kutatni a tömegben és szúrtam ki valakit magamnak, de minden balul sült el.
A vér mámorító íze teljesen elvette az eszem és nem akartam leállni. A férfi hangját, nyöszörgését sem hallottam meg, annyira máshol jártam. Azt sem hallottam, amikor Damon már a közelünkbe ért. Csak arra eszméltem fel, amikor elszakított engem és az áldozatomat egymástól. A vér végigcsorgott a szám szélén, így sietve odakaptam a kezem, eltakarva ezzel. A pillanatok tört része alatt állt össze a kép, hogy amit csináltam, az közel sem volt jó és közel sem volt vámpírhoz méltó. Vagyis igen, de nem olyan értelemben, mint kellett volna. Damonra néztem, ahogy megigézte a férfit. Ezután odalépett felém, én pedig automatikusan közelebb mentem hozzá, azonban meg is torpantam. Kitört rajtam egy kisebb pánik az előbbi események miatt.
- Damon, én… teljesen… nem, ez nem lesz így jó… - A whiskey-s pohárra nem is figyeltem, így nem nyúltam érte, de nem is toltam félre Damon kezével együtt. A számat letöröltem, de így is véres maradt, majd újra a vámpírra néztem.
- Nem vagyok ebben jó! Nem is leszek. Ez… őrület. Elfelejtettem megigézni! Hogy lehetek ennyire béna? Damon, hagyjuk, jó? Nem fog menni. – Akadtam ki, a szavai ellenére is, mert igen, csapnivaló vámpírnak éreztem magam. Hiába próbált meggyőzni arról, hogy ez még a legjobbakkal is megesik, nem hittem neki.
- Veled biztos nem fordult soha elő, hogy nem igézted meg az áldozatod… - Csattantam fel kicsit hevesebben. A továbbiakra pedig szintén nem tudtam uralkodni magamon és az indulataimon. – Ha te nem vagy, meghal. Ugyan úgy, mint Matt. Szóval miért is próbálkozunk? Elég volt! – Vágtam az arcába, majd kikerülve őt elindultam kifelé. Menekülni akartam és befejezni ezt a borzalmas estét, mielőtt tényleg katasztrófába torkollik. Azon járt az eszem, hogy jobb lett volna, ha Stefant kérem meg, hogy segítsen. Még akkor is, ha az állati vért nehezen veszi be a gyomrom. Utáltam, ami most történt. Kint a kocsinál álltam be, nekitámaszkodtam a kezeimmel és lehajtottam a fejem. A hajam az arcomba omlott, így az egyik kezemmel a hajamba túrtam és ott is tartottam a kezem. A földet figyeltem, jobban mondva két pont között váltakozott a tekintetem.
- Nem kellett volna átváltoznom… - Szűrtem a fogaim közt halkan és egyben kétségbeesetten. Legszívesebben… nem is tudom, mihez kezdtem volna. Visszapörgettem volna az időt és megkérem Meredith-t, hogy ne adjon Damon véréből. Így nem változtam volna át. Szusszantam egy nagyobbat, lehunyva a szemeimet. Lassan sikerült megnyugodnom, bár továbbra is úgy véltem, nem vagyok vámpírnak való. Felemeltem a fejem és ha Damon kijött utánam, akkor felé néztem el, némileg aggódva, vagy inkább meggyötörten.
- Sajnálom, de azt hiszem, ez tényleg nem nekem való. – Ejtettem ki a szavakat halkan, miközben a tekintetemet le sem vettem róla.



From: Elena Gilbert


534 szó ❀ Just give me a reason ❀  kredit


Elena Gilbert
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Elena Gilbert



163
C szint:
Kalmithil
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_n5qnnyED451qgbcj3o2_250
C szint:
Molar

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
129
Titulus :
.•° Warrior Princess
Másik felem :
A lelkem zárt ajtói mögött :
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.
Ennyi éve vagyok a világon :
31
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
.•° Nina Dobrev
Tartózkodási helyem :
.•° Mystic Falls
℘ ℘ ℘ :
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_nf0brkmp9h1qik2bvo8_r1_250
Az álarc mögött :
.•° Eliffe

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptySzer. Jún. 21, 2017 11:25 am





Damon & Elena



Elena természetesen egyből ellenkezni kezdett, nem ismerte be, hogy igazam van, én pedig már nyitottam is volna a számat, hogy már csak azért is bebizonyítsam igazamat, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább hagyom az egészet. Úgy sem tudtam volna meggyőzni őt erről, azért sem, mert ezzel egyúttal Stefant is védte. És elég egyértelmű volt, hogy kettőnk közül kit védene meg jobban – természetesen az öcsémet. Ezt akkor is a tudtomra adta, amikor azon a végzetes éjszakán visszafordult Mystic Fallsba, hogy elbúcsúzzon Stefantól. Mindig is ő fog számítani, és én örökre egy senki maradok az életében. Mindez ellenére sem tudtam elmenni, itt hagyni a szülővárosomat. Szenvedtem, nem is kicsit, de most Elenának szüksége volt rám, és egyébként is volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ezek nélkülem semmit sem tudtak volna véghezvinni.
Amikor azt kérdezte, hogy a pezsgő nem túlzás-e, csak nevetve megráztam a fejemet. Pedig, hölgyeim és uraim, nem volt az, kicsit sem. De azt hiszem, ezt a témát nem is részletezem tovább, elvégre mindenki tudja, hogy akkor, amikor visszatértem Mystic Fallsba, mindenki kútba dobott volna, ha lehetősége és ereje lett volna hozzá. Most pedig már ott tartottunk, hogy Elena jobban bízott bennem, mint magában. Szép fejlődésen estünk át, nem igaz?
A nem épp kedves megszólalása Elenának egy kicsit megbélyegezte a légkört, és ez sokáig tapintható is volt a levegőben. Én viszont igyekeztem elvonatkoztatni ettől, de pokoli nehéz volt. Felért ugyanis egy elutasítással, és ha akartam, ha nem, akkor is megsajdult a szívem miatta. De gondolom, hozzá kellett volna már szokjak, elvégre mindig én voltam a gonosz, lelkiismeret nélküli szörnyeteg, akit nem lehet szeretni, aki nem képes szeretni, és akit csak utálni, megvetni lehet.
Ahogy azonban közeledtünk Devonsporthoz és a végállomásunkhoz, úgy oldódott fel a hangulat is kissé. Aminek azért én is örültem, mert nem lett volna jó ilyen nyomott kedvvel végigcsinálni ezt az estét. Elenának így sem füllött hozzá túlságosan a foga, nem akartam megnehezíteni a dolgát még azzal is, hogy ridegen viselkedem.
- Hát igen, nagyrészt kurvázni jöttünk ide annak idején. Szép kis bulik voltak azok, nekem elhiheted! – kacsintottam Elenára pajkosan, már csak azért is, mert tudtam, hogy a részletek nem igazán érdekelték. Meg, igazából az sem, hogy pontosan mit csináltunk ott. Nekem pedig muszáj volt épp ezért közölnöm vele, mert látni akartam a rosszalló tekintetét.
Ahogy megérkeztünk a pulthoz, én egyből rendeltem italt, Elena pedig természetesen szóvá is tette ezt. Egy szúrós pillantást lövelltem felé, mintha ezzel engem is megsértett volna. Persze nem, de azért látszott, hogy sok mindent kellett még tanítanom neki, ha még ilyen alapokat sem tudott.
- Á-á! Első számú szabály: mindig piával kezdünk. Segít ellazulni, feloldódni… De igazad van, nem feles kell nekünk, hanem a jó öreg bourbon – tettem hozzá végül, majd hátrafordulva a pultoshoz rendeltem két pohár whiskyt is. Egyet továbbra is magamnak, egyet pedig Elenának, akkor is, ha neki nem kellett.
A két felest gyorsan felhajtottam, s már a whiskys pohár volt a kezemben, amikor Elena is elkezdte a tömeget pásztázni potenciális jelölt után kutatva. Ki is szúrt egy magányosan üldögélő gyereket, mielőtt azonban én kifejthettem volna a véleményemet róla, ő már meg is indult, hogy kezébe véve a dolgokat, táplálkozzon belőle. Normál esetben tetszett volna ez a határozottsága, de azért igazán megvárhatta volna azt, hogy én mit szólok hozzá, mert nem tartottam jó ötletnek. De hát a nők mindig mennek a saját fejük után, miért is lepődtem meg, hogy most is így volt?
Végül aztán úgy döntöttem, hogy akkora baj csak nem lehet belőle, ezért szemforgatva ugyan, de beadtam a derekamat. Amikor viszont kezdtem elveszíteni a tömegben Elena alakját, jobbnak láttam, ha inkább a közelében maradok, mielőtt valami butaságot csinálna. Felhajtottam hát a whiskymet, majd a másik poharat, amit Elenának szántam, megfogtam, és így indultam meg utána a tömegben. A hallásomra koncentrálva igyekeztem megtalálni őt, ám amikor meglett, nem épp annak a társaságában találtam, akire számítottam. Sőt, határozottan nem tetszett, ahogy az az agy nélküli idióta rá akart mászni Elenára. Nem mintha féltenem kellett volna őt, hisz vámpír volt, de azért azt sem akartam, hogy lebukjunk, ezért jobbnak láttam, ha inkább én intézem az ügyet.
Csakhogy mire odaértem hozzájuk, Elena már nagyban szívta az IQ bajnok vérét, amivel normál esetben problémám nem is lett volna, ha mondjuk, nem felejti el megigézni. Mert hogy az az alak úgy visított, mint egy disznó, ami épp a vágóhídra készül – és ezzel nem is túloztam túlságosan.
Szerencsénkre a zene elég hangos volt ahhoz, hogy a férfi hangját elnyomja, így elég volt azokat megigéznem, akik közvetlen közel helyezkedtek el hozzánk, és szúrósan, lopva pillantgattak Elena felé. Róluk biztosra tudtam, hogy gyanút fogtak, ezért hogy megőrizzem a titkunkat, elfelejtettem velük, hogy bármit is hallottak.
Mikor ezzel végeztem, Elenához léptem, és elszakítottam őt attól a nagy meláktól, mielőtt túl sokat ivott volna belőle, meg egyébként is, jobb volt, ha őt most szépen elengedjük, mielőtt a szívet kell kitépjem azért, hogy megszabaduljunk a nyomoktól. És amennyire idegesített ez az alak, sokkal szívesebben törtem volna el a nyakát itt helyben, de megígértem Elenának, hogy senkit nem fogunk megölni, és ehhez azért tartani akartam magamat, még ha ez a melák meg sem érdemelte Elena jóindulatát.
- Most szépen hazamész, és elfelejted, hogy egyáltalán jártál itt az éjszaka. Úgy fogod tudni, hogy végig otthon voltál, és elestél. Valami szúrós pont a nyakadba állt, de szerencsésen érkeztél, ezért túlélted. Most pedig menj – fejeztem be a melák megigézését, majd mikor hátat fordított nekünk, és a kijárat felé indult, Elena felé fordultam én is, hogy betakarjam a véres arcát a többi bulizó elől. Nem mintha annyira ránk figyeltek volna, de jobb félni, mint megijedni, én azt mondom.
- Nos, Elena… - kezdtem bele, miközben felé nyújtottam a whiskys poharat. Valahogy éreztem, hogy szüksége lesz rá. – Ez egészen jól ment, azt az apró részletet leszámítva, hogy elfelejtetted az igézést, de sebaj, a legjobbakkal is előfordul – mondtam neki kissé vicces hangnemben. Igyekeztem ugyanis nem kioktatóan beszélni hozzá, mert nem akartam, hogy úgy érezze, csapnivaló vámpír, és hogy neki ez nem megy, majd csapot-papot itt hagyva elviharozzon valamerre. Mert ez nem volt igaz, csak épp… a legfontosabbról megfeledkezett. Nem mintha olyan nagy ügy lett volna most.
- És? Hogy érzed magad most, hogy egy élő és mozgó emberből ettél, aki se nem halt meg, se nem Matt Donovannak hívták? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel még mindig mosolyogva.


How to be a vampire



words: 1037 ❀ zene: Karakterzenéim <3 ❀ kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptyHétf. Jún. 12, 2017 3:08 pm





To: Damon Salvatore



Help me, please...

Próbáltam elfelejteni a tényt, hogy hogyan érez irántam Damon. Egyszerűen nem éreztem helyesnek, hogy egyáltalán csak erre gondoljak, hisz… valami nem stimmelt velem. Méghozzá nagyon nem és próbáltam nem letérni a helyes útról. Mégis annyira vonzott hozzá valami és annyira igyekeztem nem átlépni a határt… nehéz volt. Nagyon. Meg hát, ha távolságot akartam volna tartani, nem őt hívom, hogy segítsen… igaz? Ráadásul Stefan sem tudta, hogy kinek a segítségét kérem. Egyszerűen nem tudhatta meg, nem akartam letörni a lelkesedését. Ő úgy tudta és úgy látta, hogy jól megy a vámpírlét, sikerül állati véren élnem és minden szuper. De ez hazugság volt. Tulajdonképpen az egész életem hazugságokra épült jelenleg. A szavakra felpillantottam és őt kezdte figyelni.
- Menekülés? Mégis miért lenne az? – Húztam össze a szemeimet és így fürkésztem őt. – Az, hogy nem bántunk másokat, nem menekülés, hanem… ez lenne a normális. Nem? – Kérdeztem egy fokkal halkabban, szinte át sem gondolva ezt az egészet. – Nem akarok ártatlanokat bántani, Damon. Nekem ez az egyetlen… félelmem. – Mondtam ki századjára, hogy mi a bajom tulajdonképpen.
Bíztam benne és ezt többedjére is a tudtára adtam. A reakciója megmosolyogtatott, aztán kicsit vállat vontam.
- Azért a pezsgő túlzás, nem gondolod? – Mosolyogtam rá, a továbbiakra pedig bólintottam. Igen, ez a vámpírkodás mindenképp az ő szakterülete volt, nem volt okom bizalmatlannak lenni. Nem hiába kértem az ő segítségét…
Aztán láttam rajta a megbántottságot, amit a tiltakozásom váltott ki belőle. Nyeltem egy nagyot. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, inkább saját magam megnyugtatására mondtam ki azt, amit. Muszáj volt visszafognom magam. Damon mellett túlságosan is jól éreztem magam annak ellenére, miféle ember, illetve vámpír ő. Szabadnak, elevennek éreztem magam és ez nagyon tetszett. De nem tetszhetett. Küzdöttem a saját érzéseim ellen, bár ebben a pillanatban kedvem lett volna megölelni és közölni vele, hogy tényleg nem úgy gondoltam az előbbit, ahogyan ő értette.
Zavart, mert úgy éreztem, kicsit elzárkózott a buta kijelentésem után. Zavart, mert nem tudtam, mit tehetnék, hogy oldjam a hangulatot és a feszültséget, így csak idióta, ostoba témákat dobtam fel, mint például milyen volt abban az időben élni, amikor ő született. Komolyan, ennél jobb nem jutott eszembe? Aztán nem feszegettem tovább a témát, mert láttam rajta, hogy túlzottan nem is érdekli. Vagy csak én nem érdekeltem, részletkérdés. Kezdtem kissé elkeseredni a hangulatot illetően, de Damon lassan „visszatért”. Erősen próbálkozhatott, hogy ne rossz hangulatban teljen az esténk. Eléggé bűntudatom volt, de próbáltam nem erre gondolni.
- Mit csináltatok itt Stefannal? Gondolom szórakoztatok, lányok meg bulik, nem? – Kérdeztem egy játékos mosollyal Damonre nézve.
Ahogy biztosított arról, hogy minden rendben lesz, biccentettem. Már nem volt bennem sok kétely, sőt, majdnem hogy semmi nem volt már. Csak Damon miatt aggódtam, talán túlságosan is. Az épületet nézve még végiggondoltam, hogy mik a lehetséges végkimenetelei az estének, például egy-két megölt ember, vagy ránk hívják a rendőrséget, vadászokat… nos, nem volt valami bizalomgerjesztő, de végül megráztam a fejem, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat.
- Rendben. – Pillantottam fel rá, mikor válaszolt, bár… azt hittem, konkrét terve van, de kiderült, hogy tévedtem. De nem zavart, néha a spontán ötletek a legjobbak és reméltem, most is így lesz.
Aztán ösztönösen a keze után kaptam, mielőtt belépett volna a szórakozó helyre. Ahogy viszonozta a kézfogásom, automatikusan felnéztem rá, kissé kérdőn, aztán zavartan, végül félre is pillantottam. Az agyamon átfutott, hogy most vajon mit gondolhat rólam, miért fogtam meg a kezét, vagy egyáltalán mi bajom lehet. Engedtem a húzásnak és beléptem utána a helyre, ami tele volt emberekkel. Látszólag mindenki jól érezte magát, a zene dübörgött, a fejem az első percekben majdnem szétszakadt tőle. A vámpírhallás hátránya, hogy a hangosat még hangosabban halljuk. A bárpulthoz érve felpillantottam Damonre, aki ekkor engedte el a kezem, így visszahúztam. A kezemmel megfogtam azt, amit Damon fogott nem rég és megtapogattam, majd egy köhintéssel leültem inkább a pulthoz.
- Máris iszunk? – Kérdeztem, ahogy leadta a rendeléseket, de igazából nem zavart. – Talán jól jön… kissé ellazít. – Mosolyodtam el és ahogy megkaptuk az italokat, elvettem Damon kezéből a poharat. Bólintottam.
- Egészségedre, Damon. – Egyszerre húztuk le. Kissé erős volt, de jól esett. Az üres poharat a pultra raktam és láttam, hogy újabb kört rendel. A szavakra viszont körbenéztem. Hát, ez a legrosszabb kérdés, amit feltehet nekem.
- Hát… - Nézelődtem, de nem volt túl sok szimpatikus egyén ezen a helyen. Mindenki túl részeg volt, bár… talán pont ez volt a jó. A részegek nem kérdeznek semmit, könnyen becsaphatóak, azaz talán ők a legjobb alanyok arra, hogy egyek belőlük. Mégis nehéz volt dönteni. Kiszúrtam egy magányosan ücsörgő srácot a sarokban, így elnéztem Damon felé.
- Ő milyen? – Mármint, ezzel azt akartam kérdezni, hogy megfelelő alany lehet-e, vagy mást kell-e majd keresnem. Ahogy kihozták a következő kört, magamhoz vettem és megittam, nem szórakoztam vele sokáig.
Ezután a poharat egy koppanással a pultra helyeztem és ezzel egy időben felálltam. Nem tudtam, Damon hogyan tervezi, de abban a pillanatban a kezembe akartam venni a dolgokat. Ha nem állított meg, akkor elindultam a kiszemelt áldozatom felé. Szlalomoztam a táncoló, részeg emberek közt, mire odaértem. Aztán hirtelen beállt elém egy magas fickó, akiben elég sok pia volt már.
- Hova, hova, kislány? Táncolj velem! – Magyarázta, miközben a büdös, részeg lehelete elért hozzám.
- Sajnálom, nincs kedvem… - Reagáltam le és igyekeztem kikerülni, hogy folytassam az utam a kiszemelt alanyig, de a fickó elkapta a kezem és visszarántott magához, majd a falnak nyomott. Nem úgy tűnt, mint aki csak táncolni akar. Elég erőszakos volt, de én is; igyekeztem ellökni magamtól, aztán megjelentek az erek a szemem körül és a vámpírfogaim is megnagyobbodtak, ahogy a fickó közelebb hajolt hozzám. Nem figyelt ránk senki, csak valószínűleg Damon. Másodpercek alatt eldöntöttem, hogy ezúttal ebből a fickóból fogok enni, ha már volt olyan kedves és idefáradt hozzám. Egyet felejtettem el: nem igéztem meg, hogy ne sikítson. A nyakához hajoltam hirtelen és belemélyesztettem a fogaim, hogy ihassak a véréből…



From: Elena Gilbert


962 szó ♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? 3575419701Just give me a reason ❀  kredit


Elena Gilbert
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Elena Gilbert



163
C szint:
Kalmithil
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_n5qnnyED451qgbcj3o2_250
C szint:
Molar

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
129
Titulus :
.•° Warrior Princess
Másik felem :
A lelkem zárt ajtói mögött :
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.
Ennyi éve vagyok a világon :
31
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
.•° Nina Dobrev
Tartózkodási helyem :
.•° Mystic Falls
℘ ℘ ℘ :
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_nf0brkmp9h1qik2bvo8_r1_250
Az álarc mögött :
.•° Eliffe

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptyPént. Jún. 02, 2017 4:18 pm





Damon & Elena



Amit Elena mondott, az igaz volt. Ismertem már őt annyira ahhoz, hogy tudjam, tarthatnék én itt neki órákig is szentbeszédeket, annak is csak annyi haszna lett volna, mint az előbb elhangzott nyugtatásaimnak: semennyi. Első sorban persze nem azért, mert én nem voltam elég hatásos (bár, tény és való, hogy valószínűleg ez is közrejátszott a dologban), hanem az, hogy Elena nem az a fajta ember volt, aki képes lett volna elengedni az aggályait csak azért, mert valaki azt mondta neki, ne féljen, mert nem lesz semmi gond.
Nem igazán értettem soha az ilyen embereket, főleg, hogy én kicsit sem voltam ilyen. Élveztem a stressz nélküli élet velejáróit, meg azt is, hogy nyugodtan megmártózhattam a sötétségben, és akkor gyilkolhattam, amikor csak akartam. Elvégre, mi veszteni valóm volt? Az öcsémet nem veszítettem volna el, már korábban is volt nem egy hullámvölgy a kapcsolatunkban, aztán nézzetek ránk, nálunk jobb és szeretőbb testvérpár nem létezett a földkerekségen. Aztán ott volt Elena, aki igen, ezután minden bizonnyal teljesen elfordult volna tőlem, de még annyira ez sem tudott volna meghatni. Hisz ő soha nem lehetett az enyém, Stefant szerette, és milyen báty lettem volna, ha szánt szándékkal, erőszakkal elveszem a nőjét? Gondoljon bárki bármilyen szívtelennek és önzőnek, ezt azért én sem tettem volna meg. Stefan megérdemelte a boldogságot, megérdemelte Elenát, nem úgy, mint én, hiába epekedtem érte minden egyes percben. Emiatt pedig, szinte még kapóra is jött volna, ha megint féktelen gyilkolásba kezdek. Legalább akkor megutált volna, ami igen, nagyon fájt volna, de távol tartotta volna magát tőlem. Ez lett volna a legjobb mindkettőnknek, de mégsem jött össze.
Amikor vele voltam, egyszerűen még csak a késztetést sem éreztem arra, hogy megöljek bárkit is, ő pedig szívesen volt velem – erre rájöttem. Más különben miért kereste volna állandóan a társaságomat? Lehet, hogy csak tanácsot, segítséget akart kérni tőlem, de mégis hozzám fordult a problémáival mostanában, és nem hittem volna, hogy ez véletlen. Álltathatta magát azzal, hogy Stefanba szerelmes, de volt köztünk valami, valami, ami miatt tudtam, hogy ő is érez irántam valamit. Örültem ennek, hogy a fenébe ne örültem volna? De a szívem legmélyén tudtam, hogy ez így nem helyes. Én nem voltam elég jó neki.  
Mindenesetre nem szóltam semmit arra, amikor azt felelte, neki lehet az örökké valóság is kevés lesz arra, hogy megtanuljon vámpír lenni, csak egy mindentudó, sejtelmes mosolyt küldtem felé. Viszont amikor szóba hozta Stefan bambi diétáját, nem bírtam ki, szinte öntudatlanul csúszott ki a számon a helytelenítésem és lenézésem.
- Pff... Ezt te sem gondolhatod komolyan, Elena – mondtam neki komoly hangon. – Nem attól lesz valakiből jó vámpír, hogy nem iszik egyáltalán embervért. Mert ez igazából nem jelent önuralmat, bármennyire is gondolnád ezt. Ez valójában csak menekülés. És tudom, hogy te ennél erősebb vagy – feleltem Elena szemeibe nézve végig, hogy ezzel is nyomatékosítsam azt, amit mondtam. Mert ez tényleg így volt.
Lehet, hogy Stefan és köztem ő tűnt úgy, mint aki jobban képes uralni a sóvárgását, de ez kicsit sem volt igaz. Stefan pont, hogy azért választotta inkább az állati vért, mert képtelen volt megálljt parancsolni magának. Persze, ez is egy lehetőség volt arra, hogy egy vámpír táplálékhoz jusson, de az öcsém esetében ez egy az egyben csak menekülés volt. Képtelen volt leállni, ha egyszer inni kezdett, de nem akart bántani se másokat, ezért ezt választotta megoldásnak, mert azt hitte, ez a legbiztonságosabb. Holott neki is csak meg kellett volna tanulnia az önkontrollt. Biztos voltam benne, hogy képes lett volna rá, lehet, hogy nem egyik napról a másikra, és lehet, hogy akár száz évébe is került volna, de a végeredmény szerintem mindenképp megérte volna. A baj csak az volt, hogy Stefan nem hitt ebben. És annyira félt attól, hogy megint ripperré válik, hogy képtelen volt rászánni magát arra, hogy ő is tanuljon. Pedig most Elenával mindketten beülhettek volna az iskolapadba, én pedig felhúzhattam volna a tanári szemüvegemet, hogy aztán szigorúan okítsam őket a vámpírlét csínjára-bínjára.
Viszont amikor azt mondta, hogy jobban bízik bennem, mint saját magában, na, azon egy kicsit nagyon meglepődtem. Mármint, oké, már az előbb is leszögeztük, hogy bízik bennem, ha nem így lett volna, nem is engem kért volna meg, hogy segítsek neki táplálékhoz jutni, de ezt a vak bizalmat nem tudom, mivel érdemeltem ki. Ha azzal, hogy mérgemben megöltem az öccsét, akkor bátran kijelenthetem, hogy megérte eltörni a nyakát.
- Ilyet se látott még senki. Van valaki, aki jobban bízik Damon Salvatoreban, mint magában. Pezsgőt rá! – feleltem szórakozott hangnemben, még a kezemet is megemeltem, amolyan „Éljen!” módjára, de aztán, nehogy Elena rossz néven vegye ezt, egy hálás, némileg megnyugtató mosolyt öltöttem arcomra. – Nincs okod a bizalmatlankodásra, nekem elhiheted – mondtam, ezzel most már tényleg lezárva ezt a témát. Elég volt a lelkizésből és a papolásból, itt volt az ideje annak, hogy tényleg belevessük magunkat az estébe, és önfeledetten szórakozva jól érezzük magunkat. Nem vágytam már semmi másra. És, eléggé megszomjaztam ebben a sok beszédben, szóval reméltem, hogy jó whiskyt adnak ott, ahová vinni készültem Elenát is.
Ahogy megindultunk lefelé a lépcsőn, és szóba jött a napló téma, én elkezdtem szórakozni azzal, hogy csak úgy hasra csapva mondtam valamit, amit írhatott, de aztán neki olyan csúszott ki a száján, amit hallva rögtön lefagyott a játékos mosoly az arcomról, és elkomolyodtam. Persze, tudtam, hogy nem úgy gondolta azt, amit mondott, mint ahogy hangzott, de mégis szíven ütött. Túlságosan is. Valószínűleg ő is érzékelte, hogy ez nem éppen úgy sikeredett, mint ahogy szerette volna, és már kezdett is volna magyarázkodni, de végül nem fejezte be a mondatát. Lehet azért, mert érezte, ahogy ridegség sugárzik belőlem, vagy csak szimplán úgy látta, hogy nem éri meg kijavítania magát.
Mindenesetre én nem szóltam semmit, még arra sem, amikor közölte, ő szereti Stefant így. Meg kellett volna hatnia annak, hogy ennyire önzetlenül szerette az öcsémet? Hát rohadtul nem érdekelt! Érezzenek csak így egymás iránt, én pedig megmaradok az önző, gonosz, velejéig romlott bátyóka, aki megint az öccse barátnőjébe szerelmése. Mert úgy nézett ki, tehettem én bármit, nem tudok kilépni ebből a szerepkörből, és tudjátok mit? Nem is akarok! Mert élvezem, hogy ilyen vagyok! Élvezek gonoszkodni másokkal, és ezt még az utóbbi száz év alatt sem tudtam megunni.
Amikor beültünk az autóba, és Elena feldobott egy témát, nem éreztem úgy, hogy jobb kedvem támadt volna. Sőt! Pont ellenkezőleg. Még mindig eléggé keserűen éreztem magam, de megpróbáltam ezt némileg elfojtani, mert nem akartam, hogy ez megbélyegezze az est hátralevő részét. És így Elenának se tudtam volna segíteni, most pedig mégis csak ez volt az elsődleges feladatom. Tessék, én vagyok az önző, mi?
- Ez csak megszokás kérdése igazából. Akkor nem ismertél volna mást, és az lett volna a megszokott – rántottam egyet a vállamon. Persze, megértettem, hogy miért mondta ezt. Az új generációnak, aki már ebben a modern társadalomban nőtt fel, egyszerűen elképzelhetetlen volt az akkori élet. Hogy a szülők mekkora befolyással bírtak, hogy nem mindenkinek adatott meg az a lehetőség, hogy minden nap finom étel kerüljön az asztalára, hogy a rangok milyen fontosak voltak. Igen, akkoriban ezek a dolgok voltak a döntőek, de mára mindez nyomtalanul eltűnt. S habár emiatt azt gondolná az ember, hogy a mostani világ jobb, mint a korábbi volt, azért ez nem volt teljesen igaz. Megvolt mindennek a rossz, árnyoldala.
Ahogy elhagytuk a Devonsport táblát, és Elena közölte, még sosem járt itt, szórakozott mosollyal az arcomon pillantottam rá.
- Nem meglepő. Eléggé eldugott kisváros, és nem sokan ismerik. Mi is Stefannal csak egy véletlen folytán bukkantunk rá annak idején – mondtam Elenának megmagyarázva, hogy miért nem ismerhette ezt a várost. Tipikusan az a hely volt igazából, ahol minden megvolt, és csak kevesen tették ki a lábukat innen ezért. Meg aztán, igazából Mystic Falls is pontosan ilyen volt. Véletlenül csak nagyon kevesen tévedtek oda, így ha valaki idegen érkezett, nos, azt valószínűleg nemcsak a szél sodorta oda.
- Minden rendben lesz – biztosítottam őt megint, miután már megérkeztünk a bárhoz, és még az autóban ültünk. Igyekeztem a tekintetemmel is ezt sugározni felé, hogy most már tényleg értse meg, minden flottul fog lezajlani, és nem fog senki sem meghalni. Mert ez most nem az az éjszaka volt, amikor hulla hegyeket akartunk magunk mögött hagyni. Az majd egy másik este programja lesz.
Csak azután kapcsoltam ki én is a biztonsági övemet, és szálltam ki az autóból, amikor Elena is így tett – előtte semmiképp sem akartam, mintegy ezzel is azt mutatva neki, hogy ha nem akar, akkor tényleg nem kell velem jönnie. De Elena állta a sarat, és úgy döntött, hogy történjék bármi, de végigcsinálja ezt most velem. Büszke voltam rá emiatt.
Miután kiszálltunk az autóból, bezártam azt, majd a kulcsot a zsebembe raktam, miközben Elena már azt tudakolta, hogy mit tervezek pontosan. Nos, erre a választ én sem tudtam, úgyhogy csak megvontam a vállamat, majd utána indultam én is.
- Még nem tudom, majd amit a helyzet ad – villantottam rá egy magabiztos mosolyt, habár tudtam, hogy ezzel nem épp sikerült elérnem azt, hogy megnyugodjon. De most már nem visszakozhatott, már muszáj volt végigcsinálnia ezt az estét úgy, ahogy én mondtam neki. De szerencséjére, semmi őrültséget nem terveztem, és csak reméltem, hogy egy véletlen folytán sem fog semmi ilyesmi történni.
Amikor közölte, hogy jobb lenne, ha én mennék be előbb, csak bólintottam egy aprót, és már be is léptem volna az ajtón, amikor hirtelen megéreztem, ahogy Elena keze az enyémre kulcsolódik. Nem értettem, hogy most miért cselekedett így, de nem szóltam semmit, csak bátorítóan megszorítottam azt, s egy ugyanilyen pillantással ránéztem. Tényleg azt akartam, hogy megnyugodjon, és végre elengedje magát. De ehhez előbb azt hiszem, innia kellett. Meg is volt hát, hogy először mit fogunk tenni.
Habár a meghitt pillanatnak vége szakadt, amint elfordítottam a tekintetemet Elenáról, de a kezét nem engedtem el, hanem így léptünk be egyszerre az épületbe. Egyből megcsapott az izzadság és alkohol szaga, miközben megtöltötte a dobhártyámat a hangosan üvöltő zene. A villódzó fényeket még meg kellett szokjam, ezért összehúzott szemmel kezdtem el a bárpult után kutatni. Szükségem volt pár másodpercre, mire megtaláltam azt, de mikor már megvolt, magabiztos léptekkel indultam meg afelé átnyomakodva a tömegen, még mindig fogva Elena kezét, és így húzva őt magam után.
Ahogy megérkeztünk a bárpulthoz, elengedtem Elena kezét, és rákönyökölve a pultra vártam, hogy megjelenjen a srác, és leadhassam a rendelésünk. Mikor megjelent, kértem tőle két felest, egyet nekem és egyet természetesen Elenának. Elvégre, nem lehetett egyetlen partit sem pia nélkül kezdeni. Meg, úgy láttam, hogy Elenára bőven ráfért a szíverősítő.
Amikor megérkezett a rendelésünk, megfogtam a két kis poharat, és az egyiket Elena felé nyújtottam. Ha akarta, ha nem, nem tágítottam addig, amíg el nem vette, s amikor így tett, büszkén rámosolyogtam.
- Egy húzásra – feleltem, majd meg sem várva Elena reakcióját, ellenkezését, bármit, csak magamba döntöttem a piát. Épphogy letettem a kiürült poharat a pultra, már mutattam is az ujjammal a pultosnak, hogy még két ilyet szeretnék. Mikor Elena is végzett a saját adagjával, féloldalvást fordultam, hogy szemügyre tudjam venni a tomboló tömeget potenciális táplálékforrás után keresve.
- Na, Elena, nézz körül, és mondd, hogy ki a szimpatikus, hogy kiből táplálkoznál szívesen – mondtam neki úgy, hogy még a zenén túl is halljon engem, majd mivel megjött a következő kör is, én egyből lehajtottam azt is, a másik poharat viszont Elena kezébe nyomtam, és így vártam arra, hogy vajon kit fog kinézni magának.


How to be a vampire



words: 1852 ❀ zene: Karakterzenéim <3 ❀ kredit


Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? EmptyHétf. Május 08, 2017 12:41 pm





To: Damon Salvatore



Help me, please...

Csak magamban reagáltam le a szavait. Tudtam, hogy vannak sebek, amiket esetlegesen felszakíthat ez a téma és úgy éreztem, előttem nem kellene ezt titkolnia. Azt akartam, hogy ő is megbízzon bennem, ahogyan most én benne. Szerettem volna, ha jobban megnyílik nekem, mint eddig bármikor. Fogalmam sem volt róla, miért vágyok ilyenekre, de nem is igazán gondoltam bele.
Őszintén, azt sem értettem meg soha, hogyan tudott beleszeretni Katherine-be. De nem csak ő, hanem Stefan is. Kellett, hogy legyen a gonosz hasonmásomban valami jó. Valami olyan, amire Stefannak és Damonnek szüksége volt. De sosem jöttem rá, mi volt az.
Másrészt, felnéztem Damonre, hogy annyira szeretett valakit, hogy képes legyen mindent eldobni érte. Érdekelt, vajon fog-e újra ennyire szerelmes lenni vagy végleg elzárkózik az efféle érzelmektől. Meg akartam kérdezni, de nem tudtam, hogyan. És valószínűleg választ sem tudott volna rá adni. A válasza rántott ki a gondolataimból. Kicsit megmosolyogtam, hogy ő sem hinné, hogy hasonló gonoszságokat művelnék, mint Katherine. Bólintottam egy aprót és hosszan figyeltem őt. Túlságosan meghitt volt, hirtelen nem is tudtam hova tenni az érzéseimet. Láttam, hogy mozdul a keze, és én azt hiszem, reflexből kezdtem beszélni. De pillanatokkal később még visszanéztem Damon kezére. Vajon mit szeretett volna? Meg kellett volna várnom. Ezekkel a gondolatokkal nem tudtam mit kezdeni. Éreztem, tudtam, hogy nem jó felé haladok. Mégsem tudtam visszaterelni magam a helyes útra.
Talán csak azért vagyok összezavarodva, mert vámpír lettem. Minden felerősödött, az... Alig láthatóan megráztam a fejem és inkább Damonre figyeltem.
- Pedig ismersz már annyira, hogy tudd, ha valamire, erre eléggé rástresszelek… - A számat húztam, de nem akadékoskodtam túlzottan. Mellette tényleg úgy éreztem, minden rendben lesz, csak… önmagamtól féltem.
- Nekem lehet, az örökkévalóság is kevés lesz. Annyira boldog lennék, ha meg tudnék élni az állati véren… akkor nem ártanék senkinek. – Sóhajtottam, majd el is mosolyodtam a következő szavaira. – Tényleg kíváncsi vagyok. - Ezt nem tagadhattam. – Az esküdözést illetően pedig… tudom, hogy bízhatok benned és bízok is, csak önmagamban nem és ezért… nehéz. – Vallottam be egy fokkal halkabban.
Ahogy haladtunk lefelé a lépcsőn, végig őt figyeltem. Nem, sokkal inkább bámultam. A kapcsolatunk Damonnel sosem volt egyszerű, sőt. Az elején szinte utáltam őt és féltem is tőle. Nem volt a legmegbízhatóbb ember a világon és elég önző is volt. Katherine megszállottja és bármire hajlandó lett volna. Még arra is, hogy Bonniet bántsa. Azóta… annyi minden történt. Annyira más most, ahogy előttem sétált lefelé. Nem az volt már, aki régen. Kedves volt, figyelmes és a rengeteg vitánk után is eljött, hogy segítsen nekem. Annak ellenére, hogy nem tudtam cserébe mit adni neki. Amióta vámpírrá váltam, tudtam azt is, hogy szeret engem. Stefan biztos azt mondaná, hogy ne dőljek be neki, hisz valószínűleg azért segít, mert azt várja, a végén majd a karjaiba omlok. De én az ellenkezőjében hittem. Abban, hogy ezt most nem önmaga miatt teszi, hanem értem és a barátságunkért.
A „kedves naplóm” mondatra összerezzentem és egyből összehúztam a szemem. Aztán eltátottam a számat.
- Én ilyet sosem írnék…! – Vágtam rá egyből, kissé idegesen és némi aggódás is vegyült a hangomba. Abban igaza volt, hogy tényleg annyira férfias és… nem. Nem gondolhattam ilyenekre. Épp ez előtt tisztáztam le magamban, hogy ez nem szól másról, csak a barátságunkról. Tartanom kellett magam ehhez, mert ha nem így lett volna, mégsem különböztem volna annyira a hasonmásomtól. Ha engedtem volna azoknak a buta érzéseknek, amik azóta bujkáltak bennem, hogy vámpír lettem.
- Damon, én… - Hirtelen nem tudtam „leszidni” a buta viccei miatt. Azt hiszem, csak nem akartam megbántani, bár, erre egy kicsit előbb kellett volna gondolnom. Azzal, hogy azt mondtam, én sosem írnék ilyet, biztos voltam benne, hogy egy parányit, de megbántom. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy nem lehet őt szeretni, csak azt, hogy jelenleg a szívem foglalt volt. Kissé aggódva figyeltem, még miután elkezdett másról beszélni, akkor is.
- Nekem tetszik, hogy ő ilyen. – Jegyeztem meg halkabban, majd az autóban helyezkedni kezdtem. Apró sóhaj hagyta el a számat és egy rövid időre megint megfordult a fejemben, hogy jó ötlet-e ez a kiruccanás. Aztán ránéztem Damonra és egyből elfelejtettem a kételyeimet. Hallgattam, ahogy mesél. Nem volt hosszú, nem volt annyira tartalmas sem, de örültem, hogy válaszolt valamit. Előrepillantottam.
- Nem tudom, tudtam volna-e akkor élni, mint ti. Úgy értem, biztos tudtam volna, de mai fejjel érdekesen hangzik. – Elgondolkodtam, a szemem sarkából néztem rá. Eszembe jutott, hogy ő és Stefan rengeteg kort megéltek már, mióta megszülettek. Minden korszakban meg kellett találniuk, kik is ők, hova tartoznak, mit csinálhatnak. Mintha az ember több életet élne le. Bizarr volt belegondolnom, hogy most már én is közéjük tartozom és ha sikerül ez a vámpír-lét, akkor én is több száz évig elélhetek. Félrenéztem, majd ki az ablakon.
Hosszú órák teltek el. Néha szóltam csak Damonhöz, akkor is csak valami apróság kapcsán. Egyszerűen nem tudtam, mit mondhatnék, mert amit mondtam volna, annak nem lett volna jó vége. Ezért csendben utaztam és hallgattam a rádiót és a zenét, amit bekapcsolt. Láttam, hogy ingatja a fejét a zene ütemére, ezt megmosolyogtam. Sőt, aranyosnak találtam. De hangosan nem mondtam ki.
A szavaira összerezzentem, majd sietve elnéztem a Devonsport feliratú tábla felé. Ó, szóval ez volt az úti célunk. Nyugtáztam magamban.
- Sosem jártam még itt. – Vagy ha mégis, nem emlékeztem rá. Figyeltem, merre megyünk. A gyomrom görcsbe rándult, mert éreztem, pillanatok kérdése és belépek egy olyan „világba”, ahová annyira nem is akarok. De éhes voltam és ez az érzés erősebb volt. Nem is tudtam volna megmondani, mikor ettem utoljára. Talán előző nap. Mély levegőt vettem, ahogy leparkolt. Egyből felé fordultam. A kérdésére egy félresikerült mosollyal feleltem.
- Hát… erre nem tudok jó választ adni, Damon. Az „izgulás” nem éppen fejezi ki, amit érzek. – A kezem a fogantyúra csúszott, majd némi habozás után meghúztam, ezzel kinyitva az ajtót. Nem volt menekvés, nem fordulhattam vissza. Azt akartam, hogy Damon segítsen és ő megígérte, hogy fog. Ahogy kiszálltam, egyből megcsapott a hideg. Bezártam az ajtót, majd egyből megfordultam és vártam, hogy Damon is megjelenjen.
- Szóval… hogyan tervezed ezt csinálni? – Léptem oda mellé, ha ő nem jött oda hozzám és érdeklődve néztem rá, majd körbe, végül el a bár felé. Gyanítottam, hogy oda fogunk bemenni, mert… hova máshova? Sejtettem, hogy tele lesz részeg, bulizó emberekkel, akik potenciális jelöltek egy vacsorához… Damon biztos így fogalmazott volna. Nem vártam túl sokat a válaszára, inkább magamtól indultam el az épület felé.
- Damon… - Felnéztem rá és lassítottam, majd megálltam a bejárat előtt közvetlenül. – Jobb lenne, ha te mennél elől. – Félreálltam, hogy utat biztosítsak neki az ajtóhoz. Közben magamat nyugtattam, hogy nem lesz gond és mindent megoldunk, nem fog meghalni senki és tök jól fogom magam érezni. A földre néztem kissé idegesen, majd, mielőtt Damon beléphetett volna esetlegesen az épületbe, megfogtam a kezét. Rövid időre, szinte alig, de megfogtam és magam sem értettem, miért.



From: Elena Gilbert


1119 szó  ♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? 3808243726    ❀ Just give me a reason ❀  kredit


Elena Gilbert
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Elena Gilbert



163
C szint:
Kalmithil
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_n5qnnyED451qgbcj3o2_250
C szint:
Molar

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
129
Titulus :
.•° Warrior Princess
Másik felem :
A lelkem zárt ajtói mögött :
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.
Ennyi éve vagyok a világon :
31
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
.•° Nina Dobrev
Tartózkodási helyem :
.•° Mystic Falls
℘ ℘ ℘ :
♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Tumblr_nf0brkmp9h1qik2bvo8_r1_250
Az álarc mögött :
.•° Eliffe

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
Témanyitás♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty


Ajánlott tartalom
163
C szint:
Kalmithil

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír? Empty
 

♥ Delena ~ Hogyan legyél vámpír?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next