New Orleans egy veszélyes város, ezt mindenki tudja. Sorra tűnnek el a turisták nyomok nélkül és halnak meg emberek a nyílt utcán rejtélyes körülmények között. Talán lehet ez ösztönözte szüleimet arra, hogy a 14 születésnapomkor az ajándékom mellé még kapjak tőlük egy paprika sprayt is, amit azóta minden egyes nap magamnál hordok az oldaltáskám kis első zsebébe. Volt akkora szerencsém, hogy nekem még ezt se kellett használnom. Este 8-ig tart a munkaidőm, mire kilépek az ajtón az esetek nagytöbbségében már sötét van. Az összes útikönyvben felhívják a turisták figyelmét, hogy sötétedés után ne mászkáljanak egyedül, inkább még a rövid távokra is hívjanak taxit maguknak a biztonságuk érdekében. Na de ez szinte lehetetlenség lenne az én pénztárcámból kihozni, minden nap taxizni két utcát, inkább lesétálom, legalább a napi testmozgás is kipipálva. Kocsival lassabb lenne, mint gyalog, ugyanis legtöbbször lecsalom az utat egy-két mellékutcával és 10 perc alatt otthon is vagyok. Követnek, csak ez jár a fejemben, kiléptem a munkahelyről és becsuktam magam után a rozoga ajtót, azóta ez az érzés tart fogva. Folyamatosan hátra fordulok, de sokan vannak a járdán, mindenki megy a saját dolgára, de én kiszúrok két nagyobb darab férfit, vagy 10 méter lehet köztünk, de nem tetszenek nekem. Befordulok egy elhagyatott kisutcába, ahova a madár se jár, mindig erre megyek, hátra pillantok és a két férfi is erre jön, a lépteimet gyorsítom és a kezemet a táskámba vezetem feltűnésmentesen, meg kell találnom a sprayt, megkell tudni védeni magam. A villanyoszlop gyér fényében látok egy autót, ahogy az utca végén megáll keresztben és az anyósülésről egy férfi száll ki. Hirtelen megtorpanok, a szemben lévő pasi felém sétál sietős léptekkel, én meg állok lefagyva egy helyen, míg ketten hátulról belém karolnak. Az egyik pasi jobbfelkaromat tartja szorosan, míg a másik a ballt. - Mit akartok? –Ordítok fel és hevesen rángatózni kezdek, a szemből jövő férfi megáll előttem én meg automatikusan a táskámból kiszedett paprika sprayt az arcába fújóm, mire ő heves káromkodás kíséretében eltakarja a szemét és hátra lép, a ball oldalamon lévő gorilla rögtön a ugrik is, egy pillanatra elengedi a karom és a kezemből kiüti a sprayt. Nekem is csak ennyi kell, és rögtön próbálom kirántani a jobboldalon lévő hapsi karmai közül a kezem, de ő szorosan fogja most már a csuklóm és bármilyen erősen is rángatom a csuklóm bánja. A ball oldali gorilla rögtön észbe kap és korrigál, megragad és a furgon felé kezd húzni engem ahol a hátsó csomagszállító részbe belök és beszáll mellém ő is és a jobb oldali is. Az adrenalin kiürült a testemből, csak ülök ott a földön és a fölém magasodó két ember látványától a szívem a torkomban kezd dobogni. Hallom, ahogy elől is becsukódik az ajtó majd a kocsi elindul, automatikusan a sarokba húzódok és átkarolom a lábam, senki sem szólal meg, én próbálok nem sírni de nagyon nehezen megy. A kocsi lefékezik, a motorja még jár, de az ajtó kinyílik, az egyik gorilla megragadja és szorosan fogja, kiszáll vele. Egy nagy raktárépületnél vagyunk. Az anyós ülésen ülő hapsi is kilép az autóból, a szeme vörös és környéke felvan dagadva és ennek az okozója, a paprika spray a kezében van. Átvesz engem, szorosan fogja a kezem, nem szorítja, de esélyem sincs szabadulni, bevezet a raktárba ahol egy asztal van és két szék, az asztalfőn egy furcsa kinézetű ember. Ahogy megszólalt kirázott a hideg, volt valami a hangjában amitől megfagyott a vér az ereimben. Honnan tudhatja a nevem? A nagydarab férfi az asztalnál lévő másik székhez vezetett, fejben sikerült egy kicsit összeszednem magam és leülök, a lábaimat össze kulcsolom és kihúzom magam és hallgatom a férfit. Közben a kezembe veszem a jobb csuklóm, ami a saját hibámból sajog. - Miféle kérdéseket? – pillantok fel a férfire, a szemébe nézek és állom a tekintetét, próbálok erősnek tűnni, hisz az a legtöbb, amit tehetek. - Nem hinném, hogy a cégemről bármi hasznos információval is szolgálhatok – mondom őszintén, nyílván erről van szó, a munkámról, hisz mi másról lehet. - Még csak a ranglétra alján vagyok, semmilyen titkos anyagot se ismerek
Az újonc vámpírok mindig veszélyesek és általában csak a gond van velük. Nem gyakoroltak még elég önuralmat, hogy emberek közelébe merészkedhessenek, mégis megteszik, amikből rengeteg haláleset született már. Az én célom az volt, hogy szövetségre lépjek bizonyos vámpírokkal, de azt nem tehettem meg, ha veszélyeztetve volt a fajuk. Ha lebuknak, nem tudom erősíteni az alvilági királyságom a segítségükkel. Az emberrablás nem kifejezetten az én műfajom, legalábbis ártatlan embereket nem szeretek akaratukon kívül elcipeltetni, de ez egy ilyen elcseszett helyzet volt. Már napok óta figyeltettem a Blanchard lányt az embereimmel, aki semmit nem vett észre belőle. A legjobb emberekkel vettem körbe magam, tény, de ha őket nem szúrta ki, egy vámpírt végképp nem vett volna észre. A testvére veszélyes volt és tudni akartam, hogy rá és a többi emberre mekkora fenyegetést jelent. Minden új vámpírt nem tudtam megfigyelni, de ha lehetőségem nyílt rá, azonnal cselekedtem. Így nem csak biztonságban tudtam a várost és az ő létezésüket - ami amúgy sem volt New Orleansban nagy titok -, de meg is tudhattam róluk egyet, s mást. Magamhoz hívattam Ray-t, minél előbb cselekednünk kellett, mert az, hogy egyszer sem látták a lány körül ólálkodni az elmúlt napokban a vámpír nagy tesót, nem jelentette azt, hogy ezután sem gondolja meg magát. - Ray. Rád bízom az akciót. Vigyél magaddal néhány embert, és vigyétek a raktárházba a lányt. Ezúttal nyomatékosabban tudasd a többiekkel, hogy NEM eshet bántódása. Egy karcolást sem akarok látni rajta, csak beszélni akarok vele. - utasítottam, és a fogasról lekaptam a zakómat, hogy én is rákészüljek az útra. - Szólj annak a nyavalyás kalóznak, hogy készítse elő a kocsit. - Nem, általában nem volt problémám azokkal, akiket egyszer megbüntettem, így Sammel sem, de a kedvem nem volt éppen a legjobb. Még mindig nem tudtam szóra bírni a foglyomat, az elmúlt egy hétben egyszer sem szólt hozzám, jóformán rám sem nézett, kivéve az első napon. Kezdtem bepöccenni rá, a visszafogottság pedig sosem volt rám jellemző, de vele kivételt kellett tennem. Ha igazi seggfejként viselkedem vele, az nem fog segíteni. Az embereim viszont egyre nehezebben tűrték a dühömet, tartották tőlem az egy méter távolságot és mindnek olyan búval baszott kifejezés ült az arcán, hogy kedvem lett volna öngyilkosságot megkísérelni a közelükben.
A raktárépület kevésbé poros, mint az megszokott lenne, a berendezés azonban elég szegényes. Egy asztal terpeszkedett a helyiség jobb oldalán, két székkel. Az egyik asztalfőnél egy fából faragott, trónra emlékeztető ülőhely állt, amelyet Ray hozatott nekem az egyik antik áruházból. Néhány lámpa bevilágította a teret, s némi fény is beszivárgott az ablakokon keresztül. A hatalmas ajtó kitárult és Ray lépett be rajta, karjánál fogva vezetett egy lányt. Nem erőszakosan, de elég erősen tartotta ahhoz, hogy ne tudjon elmenekülni. - Á, Miss Blanchard! - köszöntöttem, felkelve a székemből, karjaimat széttártam, mintha egy kedves, régi barátot fogadnék. -Kérem, foglaljon helyet! - mosolyodtam el, ami egyesek szerint inkább ijesztő volt, mint barátságos. Természetesen az embereim tudták, mire vagyok képes, nyilván ezzel függött össze a félelmük. Ray azonban jól ismert, ő egyáltalán nem tartott tőlem, nem is volt rá oka. A lányt a székhez vezette, csak ott engedte el a karját, de nem ment tőle messzebb két lépésnél. Megállt a szék mögött, s karjait a háta mögött kulcsolta össze. A raktár ajtaja egy tompa csattanás kíséretében záródott be, de a többi emberem távozott a helyiségből, csak mi maradtunk hárman. Miss Blanchard, Ray és jómagam. - Remélem nem rémítettem halálra. Csak néhány kérdést szeretnék feltenni. Beszélgetni. Elnézést a hely miatt. - mutattam körbe. - Az otthonomba mégse vihettem, nehogy eljárjon a szája. - kezdtem bele, de nem folytattam. Először biztos akartam lenni benne, hogy nem próbál elszaladni, és figyel rám. Máskülönben pocsékba megy a drága időm.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
