A múlt olyasvalami, ami elkísér minket egész életünk során. Hiába az évek, hiába az új élmények, emlékek, a múlt lánca folyton visszahúz minket és nem lehet tőle szabadulni. Ezt valaki hátránynak fogja fel, gyengeségnek, valaki felejteni akarja, valaki viszont ebből merít erőt ahhoz, hogy minden egyes nap képes legyen felkelni, majd tovább indulni. Hisz a múltból tényleg lehet meríteni valamit: érzéseket, amik folyton-folyvást előrébb visznek. Számomra a bosszúhoz lök minden egyes nap, minden egyes pillanat, hisz ennek élek már… több, mint ezer éve. Ez nem fog változni, egészen addig, míg be nem teljesítem. Újabb pohár ürült ki a kezemben, majd folyt végig a torkomon az éltető nedű. Aztán megjelent egy lányka, beszélni kezdett hozzám. Először nem is értettem, mit akar tőlem, avagy hogy tényleg engem szólított-e le. Érdeklődve vontam fel az egyik szemöldököm, hallván a válaszát. Végigmértem néhányszor és éreztem valamit… szinte áradt belőle, hogy nem ember, hanem természetfeletti. Habár arra egyelőre nem jöttem rá, miféle szerzet, de valamiért elsőnek az fordult meg a fejemben, hogy ellenség. A bizalmatlanság és én, kéz a kézben jártunk, hisz nem volt senkim. Maximum Chelsea, aki valamiféle barátnak, sőt, legjobb barátnak mondhattam, de azt hiszem, még benne sem tudtam teljesen megbízni. - Nos, igen, néha igazán jól esik az embernek néhány korty… vagy inkább néhány üveg. Jó dolog az ivás, ha az ember ki akar teljesen kapcsolni és kicsit elszakadni a monoton hétköznapoktól, avagy… a saját kis dolgaitól. – A bosszúmra gondoltam, de ezt nyilván nem mondhattam ki hangosan. Ahogy a nevét hallottam, felé emeltem a tekintetem. A kezére néztem, majd rá és néhány pillanat tétovázás után megfogtam. - Stephanie. Stephanie Stafford. – Mutatkoztam be én is, habár szerintem teljesen jelentéktelen tény volt, hogy ki vagyok, vagy éppen ő kicsoda. Valószínűleg az ivászaton kívül nem lesz köztünk más a jövőben, sőt, talán itt és most látjuk egymást először, és utoljára is. Ugyanakkor, ahogy a kezét érintettem, valami furcsa volt. A szemeim felcsillantak egy fél pillanatra, ahogy a lány szemébe néztem. - Mondd csak… - Elhallgattam. Azon tanakodtam, hogyha a megérzéseim rosszak és ő csak egy egyszerű, társaságot akaró ember, akkor lebuktatom a természetfeletti népséget előtte. Így hát más szemszögből kellett megközelítenem a témát. - …hiszel a boszorkányságban? – Húztam magam elé a poharát. – Vagy a jóslásban? Bár a nagyok a teáscsésze alján maradt teafüvekből jósolnak… érdekes, hogy ilyesmiből meg lehet állapítani, mi történik az illetővel. – A poharában ugyan alkohol volt, mégis vetettem rá egy pillantást, majd néhány másodperc után rápillantottam, továbbra is furcsán csillogó szemeimmel. Ha esetleg igazam volt és boszorkány, akkor úgy gondoltam, örömmel kap a téma után, sőt, talán az is leesik neki, miért hoztam fel ezt a témát kettőnknek. Ha nem, akkor… még mindig felfoghattam úgy, hogy kaptam egy ivópajtást magányos óráimra.
Mit is gondoltam, amikor arra az elvetemült megállapodásra jutottam, hogy majd én itt találok valakit, aki bevezet a boszorkányság rejtelmeibe? Még ha ismernék valakit és segítene, de ez így nem éppen a legjobb. A világ tele van mindenféle természetfeletti lényekkel és nem tudom, hogy tudnám megvédeni magam, főleg, ha egy olyan városban élek, mint Mystic Falls, ami hemzseg tőlük. Talán el kellene költöznöm, egyetemre kellene mennem és nem menni vissza többet. Hátra kellene hagynom mindent és mindenkit, ami és aki eddig fontos volt számomra. A filmekben ez általában beválik, nekem miért ne válna be? Hiszen így sem élek hétköznapi életet, talán valami sokkal normálisabbal kellene próbálkoznom. Mondjuk amiatt nem panaszkodom, hogy betévedtem ebbe az impozáns bárba, hiszen mindig is szerettem kicsapni a hámból. A legtöbb hozzám közelálló embert ittas állapotomban ismertem meg, talán ma is találok valakit, aki miatt majd visszajárhatok New Orleansba és általa találhatok valakit, akire szükségem lehet. Az alkohol mámorában végülis mindenkinek jobban megy az ismerkedés. Nem csodálkozom, hogy ilyen lazán meg mertem szólítani a fiatal, barna hajkoronájú lányt, aki kicsivel mellettem foglal helyet. Mondjuk azt már felettébb furcsának tartom, hogy nem egy hímegyedet közelítek meg ily könnyedén, de talán a gondolat, hogy ott van nekem Caine, még ha nem is egy egészséges kapcsolatként, de visszatart. - Hozzád, bizony – bólogatok, s közben intek a pultosnak, hogy hozzon nekem egy vodka sprite-ot. Nem vagyok oda a whiskyért, sem a borért, ám a rövid italokat annál inkább szeretem, még ha most bekeverve is iszom majd. - Akkor egy cipőben járunk, én is túlzásba viszem mostanában az alkoholizálást, de kit érdekel – rántom meg a vállam és belekortyolok az újonnan érkezett italomba, miután kifizetem a pultosnak. Bele se merek gondolni, hogy mennyi pénzt fogok itt elverni a mai éjszaka folyamán, ha nem szerzek magam mellé sürgősen egy srácot. Sajnos, ha piáról van szó, akkor nem tudom hol a határ és gyorsabban is megiszok mindent a kelletténél. - Venus Hanover vagyok – nyújtom a kezem a lány felé, s magamat is meglepem azzal, hogy kihagyom a középső nevem és a vezetéknevem is elárulom neki. Nem szoktam soha így bemutatkozni senkinek, de talán ez egy új kezdet. Ha már egy másik városban vagyok, akkor elrugaszkodhatok a megszokottaktól.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Csüt. Nov. 09, 2017 2:42 am
To: Venus Juno
New Orleans. Jó ideje itt voltam már, mégsem találtam meg azt, akit keresek. Már nagyon bosszantott a dolog, hogy szinte feleslegesen vettem a nyakamba a várost. Bár, még mindig nem jártam be minden zugát a városnak, így még volt némi reményem arra, hogy rátalálok arra, amit valójában keresek. Addig is, estéim nagy részét egy bárban töltöttem. Azaz több bárban jártam már az elmúlt időben, de ez az egy volt az, ahová többször is visszatértem. Valahogy ennek megvolt a maga hangulata, a maga varázsa, ami még nekem is elnyerte a tetszésemet. Ahogy a whiskys poharak sorra ürültek előttem, a gondolataim számtalanszor a múlt körül kezdtek forogni. Hol Will, a bátyám, hol pedig Arno körül. Őket szerettem életemben a leginkább és mégis elveszítettem őket. Belegondolva, mindkettejük a Mikaelson család miatt veszett oda. Vagy legalábbis egy olyan személy miatt, akinek köze volt a Mikaelsonokhoz. Épp ezért tiszta szívből gyűlöltem őket. Kivéve Freyát. Azt hiszem, az egész családban csak neki van szíve és sajnáltam, rettenetesen sajnáltam, hogy Dahliával kellett maradnia. Nem tudtam kimenteni onnan és valahol utáltam magamat ezért. Újabb kört rendeltem a pultostól. Nem mondanám, hogy meglátszott rajtam a túlzott ital fogyasztás, így örömmel szolgált ki a fiú. Biccentettem egy aprót felé, köszönetképp, majd mielőtt felemelhettem volna a poharat a számhoz, megszólítottak. Érdeklődve vontam fel a szemöldököm, miközben a poharamat visszaraktam a pultra. - Hozzám beszélsz? – Kezdtem bele kissé csípősen, majd mosolyt erőltettem magamra. - …amúgy, csak iszom. – Emeltem meg vissza a poharam. – Néha nem árt, bár én lehet, kezdem túlzásba vinni mostanság. – Pillantottam a whiskymre, de végül kortyoltam belőle. - Na és te? – Néztem vissza a lányra, a szemeimet kissé összehúzva. Sosem értettem azt, ha valaki csak úgy, minden előzmény nélkül leszólított. Mindig felmerült bennem a kérdés, hogy miért. Ki ez, mit akar, honnan jött, miért pont velem akar beszélni. Hasonló gondolatok merültek ezúttal is fel bennem, ahogy végigmértem a lányt.
Az életem jelenleg nem a legjobb korszakában van, hiszen a kapcsolatom Caine-nel nem túl fényes és egyre jobban kezd zavarni, hogy szégyent hozok a boszorkányságomra. Tudom, hogy az italozás és a pasizás nem a legjobb megoldás, de mióta nem élek együtt Claire nénivel nem félek seggrészegen hazamenni és összehányni a wc-t hajnalban, hogy aztán másnap egész nap a szörnyű másnaposságtól szenvedjek. Talán gyerekesnek hangzik, de nem zavar, senkinek sem kell megtudnia. Amúgy meg elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjak vigyázni magamra. New Orleans gyönyörű hely és életemben második alkalommal vagyok itt. Először Claire néni hozott el 12 éves koromban és vezetett körbe a városon. Megnéztük a nevezetességeket és kicsit tanultam a hely történelméről is. Csodálatos hétvége volt, s most amikor úgy döntöttem, hogy kicsit elszakadok otthonról ez volt az első, amire gondolni tudtam. Plusz nem csak a város szépsége az egyetlen, amire gondolni tudtam a mai nappal kapcsolatban. Ha a forrásaim nem csalnak, akkor New Orleans tele van természetfeletti lényekkel és talán találhatok valakit, aki segítene nekem bármi áron. Claire néninek erről nem kell tudnia és Caine-nek sem, az a a jó, ha az embernek néha vannak titkai. Talán jobban kicsíptem magam a kelletténél, de egyszerűen imádom, amikor ennyire csinosan vagyok felöltözve és az arcomat több smink rejti el a valóság elől, mint átlagosan. Az egyik random bárba besétálva első dolgom leülni a bárpulthoz és kikérni egy vodkát. Ahelyett, hogy keresgélnék a városban mára beiktattam egy lerészegedést, hiszen anélkül nem lenne igazi az itt töltött időm. Talán még egy srácot is felszedek, hiszen sosem voltam megtagadója az egyéjszakás kalandoknak. Caine is úgy ismertem meg, s azóta az egy éjszakából több éjszaka is lett, de annyi. Ha pedig kedvem van valaki mással is ágyba bújni, nem tartozunk egymásnak felelősséggel és ma pont ezt tervezem. Remélem sikerül végrehajtani a tervem. Mikor a pultos srác odanyjtja nekem a rövidet rámosolygok, s kifizetem az italt. Nem tartogatom ott magam mellett, hanem egyből lehúzom. A poharat lerakva egy nőt pillantok meg magam mellett ücsörögni, akit eddig észre sem vettem. - Mi járatban egyedül? – kérdezem felé fordulva, s úgy döntök egy rövid beszélgetés erejéig félrerakom a tervem, hiszen a berúgás egy jó tracsparti nélkül nem az igazi.
Kezdőlap
|| 
|| 