Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 32 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 32 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (415 fő) Kedd Okt. 15, 2024 11:27 am-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
ÜzenetSzerző
TémanyitásDeborah Kingston EmptySzomb. Okt. 28, 2017 4:57 pm

Deborah Daisy Kingston
Remember that bravery is not the lack of fear but the ability to move forward in spite of fear


Becenév:
Debora, Debbie
Titulus:
strongest woman alive
Születési hely, dátum:
New Orleans, USA, 1996. február 1.
Faj:
Boszorkány
Beállítottság:
ide
Play by:
Camila Mendes

Család:
Édesanyám jelenleg egy pszichiátrián tartózkodik, mert már nem bírja elviselni a sok csapást, amely a családunkat érte az évek folyamán. Először az öcsém betegsége, majd az édesapám halála. Sosem volt erős nő és csak idő kérdése volt, hogy beleroppanjon az egészbe. Már egy teljes éve be van zárva oda, s hiába érzek hatalmas bűntudatot mindössze egyszer látogattam meg. Erősnek tartom magam, ám amikor megláttam az ottani körülményeket könnyekben törtem ki és ami a legszöryűbb az egészben, hogy az anyám úgy tett, mintha nem ismerne meg, ám én láttam a szemében az igazat. Azt akarja, hogy egy, s mindenkorra elfeledjem és ne menjek oda többé. Felfogtam az üzenetét, s akármennyire is szeretném, ha újra velünk lenne és segítene nekünk tudom, hogy esze ágában sincs. Bárki a családomról kérdez kibújok a kérdés alól. Édesapám pár évvel ezelőtti halála után minden megváltozott. Ugyanabban az örökletes betegségben szenvedett, mint most az öcsém. Az orvosok tanácstalanok a kór eredetével kapcsolatban és még a mágia sem elég arra, hogy meggyógyítsa. Teljesen szétszedte a családunkat és az őrületbe kergette. Az öcsém iránt táplált szeretetem mozgatja minden lépésemet az életben. Már csak érte élek és megtalálom a módját, hogy meggyógyítsam.  

Ez az én történetem
It's only been a lifetime

2008. augusztus 12.

- Debbie, gyere, ülj a papa ölébe – szól oda nekem nagyapám a lehető legédesebb, legodaadóbb hangon, de én csak alhúzom a számat.
- Nagy vagyok én már ahhoz. Tizenkét évesen ciki az öledbe ülni – válaszolom, mint ahogy a többi kiskamasz is tenné.
- De ha nem jössz ide, akkor nem mesélem el a rubinkő történetét – rántja meg a vállat, majd a kezébe veszi a televízióhoz tartozó távkapcsolót és a készülék felé fordul. Valai bugyuta filmet kezd nézni, amire rögtön beindulnak a kerekek az agyamban. Mikor kisebb voltam rengeteg történetet mesélt nekem különböző természetfeletti lényekről és tárgyakról. Sok dolgot megélt már, talán többet is, mint amennyit én megfogok valaha. Lehet, hogy nem néznénk ki ebből az idős bácsiból, de évekkel ezelőtt hatalmas boszorkány volt. A helyi természetfelettiek gyakran kérték fel különböző varázslatok elvégzésére, amiért mindig hatalmas árat kért tőlük. Mindig is arra tanított, hogy én és az öcsém hasonlóan cselekedjünk, mint ő.
- Na jó legyen – sóhajtok és a papa ölébe pattanok, amitől rögtön elmosolyodik. A széles mosolya visszatükrözi a győzelem érzését. Tudja, hogy nyert ügye van, ám ahelyett, hogy hencegne vele belekezd a történetbe.
- A történetünk egészen 1496-ig nyúlik vissza egy apró falucskába valahol Amerikában. Úgy tartják, hogy a településen hozzánk hasonlóak éltek és akkoriban, mint már régebben is említettem nagy jelentősége volt a boszorkányüldözéseknek. Mindenféle koholt vádakat találtak ki, s olyan embereket is elégettek, akiknek közük sem volt a természetfeletti világhoz. A hatóságoknak a fülébe jutott, hogy kik is élnek ezen a helyen, így egyik éjszaka, amikor leszállt az éj és az emberek szemére jött az álom, felgyújtották a falut. Rengeteg boszorkány halt meg ott azon az estén, talán több is, mint annak idején Salem-ben. Azonban azzal nem számoltak, hogy azok a boszorkányok, akik túlélik a tüzet egy rubinba rejtik az erejüket. Az volt ezzel a céljuk, hogy az ékszer későbbi viselői megőrüljenek. Az a kő hatalmasabb, mint hinnéd és nagyon csúnya dolgokra képes. Nem mindenki tudja használni, hiszen bosszúból készült, elsötétíti az elmét és elhomályosítja az a józan eszet, viszont bármire képes. Az a rengeteg erő, ami azoktól a boszorkányoktól származik elképzelhetetlen – egy pillanatra megáll nagyapám a történet mesélésével és nagyot nyel, míg megsimítja a hátam. Mindenféle gondolat jár most a fejembe. Talán az a kő valami olyasmire is képes lenne, ami segítene a családunkon. Könnyebbé tehetné a mindennapjainkat, az életünket.
- És most hol van ez a kő? – kérdezem kíváncsian.
- Nem tudom, egyesek azt mondják egy eretnek testvérpár valamelyike őrzi, míg mások szerint boszorkányok rejtették el a föld alá, míg a harmadik variáció szerint a leghatalmasabb hibrid elpusztította. Ha hihetünk a pletykáknak, akkor az első kettő valamelyike lehet az igaz. Nem tartom valószínűnek, hogy bárki is elpusztította volna – elmélyülten formálja a szavakat, s látom rajta, hogy ugyanarra gondolunk.
- Ez segíthetne az öcsémen és édesapámon is? – gyorsabban bukik ki belőlem a mondat, mint terveztem.
Aprót bólint, de mielőtt még megszólalna anyám ront be a szobába mérges tekintettel. Kiugrok papa öléből és félve állok meg a nő előtt, aki a világra hozott.
- Hányszor elmondtam már apa, hogy ne tömd ilyenekkel Deborah fejét! Az a kő nem létezik, ha pedig létezett is valaha ötszáz év alatt már biztosan elpusztult, nincs megoldás a betegségre – emeli meg anyám a hangját, majd karon ragad és kirángat a szobából.

2017. május 9.

A papának igaza volt. Neki mindig, mindenben igaza volt. Bár még élne! Elmondhatnám neki, hogy mennyire szerettem hallgatni a történeteit és biztosra tudom, hogy a rubinkő létezik. Anya csak túlságosan félt, hogy az édesapja olyan reményképeket ültet belém, amelyek teljesen elveszik az eszem. Sajnálatos módon édesanyám és köztem csak én maradtam az, aki erős és képes józanul gondolkozni, aki nem menekül el a problémái elől, hanem próbálja megoldani azokat. Az öccém állapota egyre csak rosszabb, s sokkal hamarabb eluralkodik rajta a betegség, mint a család többi tagján. Annyira furcsának találom, hogy nekem semmi bajom. Azt mondják némely esetben csak az azonos neműeknél öröklődnek különböző betegségek és nem is mindegyik generációnál, néha egyet átugrik. Fogalmam sincs, de egy életre elidegenített a gondolattól, hogy gyermeket vállaljak. Tudom, hogy még csak huszonegy éves vagyok, de semmin sem túl korai gondolkodni.
Elevenen él bennem, amikor jó pár évvel ezelőtt nagyapám felvázolta a kő lehetséges helyeit és hosszú kutatás után rábukkantam a fiúra, aki ezt őrzi. Valóban egy eretnekről van szó, ám a testvéréről nem sokat tudok. Az sem tartott rövid időbe, hogy a Kirk-nek elnevezett fiú körébe kerüljek. Nem titkolom, hogy akarom a követ és bőszen hangoztatom is előtte, ám az öcsémnek még csak a létezéséről sem tud. Túlságosan makacs vagyok és nem szeretnék megalázkodni Kirk előtt, magam szeretném megmenteni a testvéremet és ha ez azzal jár, hogy bárkit el kell tipornom hát legyen. Szükségem van arra a kőre.
Gondolatmenetemből az ajtó nyitódása ránt ki, már el is felejtettem, hogy becsengettem. Mostanában túlságosan is képes vagyok belemerülne a saját kis világomba és ezáltal elfelejtkezem az engem körülvevő dolgokról.
- Cuki vörös tigris, készen állsz az éjszakára? – kérdezem kaján vigyorral az arcomon a riválisomat fürkészve. Nem várom meg a válaszát, beljebb engedem magam és becsapom a hátam mögött az ajtót.

but tonight you're a stranger or some silhouette

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Deborah Kingston Empty
TémanyitásDeborah Kingston EmptySzer. Nov. 08, 2017 12:28 pm

Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime

Deborah Kingston

Ne haragudj, hogy tegnap már nem fogadtalak el, de most itt vagyok. Térjünk is a lényegre. Adott vagy te és a családod, az öcséd, aki betegségben szenved és úgy döntöttél, hogy megmented. Csakhogy ehhez egy olyan kőre van szükséged, ami neked is árthat. Nem tudom, felkészültél-e mindenre, ami ezzel járhat. A mágiának mindig vannak következményei, avagy hátulütői. Szóval én azt mondom, vigyázz magadra, Deborah! Ezen felül amúgy tetszett a lapod, mindenre választ kaptam, ami érdekelt veled kapcsolatban. Nem tudom, milyen jövő áll előtted, de a legjobbakat kívánom! (Az öcsémért én is bármire hajlandó volnék, amúgy...)
Menj, foglalózz és irány a játéktér, kedves! Deborah Kingston 3634486886


Elena Gilbert
Vámpír
a legsötétebb rémálmod
Elena Gilbert



163
C szint:
Kalmithil
Deborah Kingston Tumblr_n5qnnyED451qgbcj3o2_250
C szint:
Molar

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
129
Titulus :
.•° Warrior Princess
Másik felem :
A lelkem zárt ajtói mögött :
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.
Ennyi éve vagyok a világon :
32
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
.•° Nina Dobrev
Tartózkodási helyem :
.•° Mystic Falls
℘ ℘ ℘ :
Deborah Kingston Tumblr_nf0brkmp9h1qik2bvo8_r1_250
Az álarc mögött :
.•° Eliffe

Deborah Kingston Empty
 

Deborah Kingston

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal