Léptei szinte visszhangoztak a macskaköves aszfalt felületén, ekként törve meg a némaságot, s téve zajjá az egyszerű monoton hangot. Egyedül a bézsszínű ballonkabát rajzolódott ki távoli alakján, miként könnyedén suhant tova a messzi sikátorba. Utcáról utcára téve meg azokat a bizonyos mozdulatokat, melyekkel egészen előrébb haladt. Talán az idő is lelassult mellette, mire értelmet látva, döntötte el úti célja végkimenetelét. Titokzatos arcvonásai ugyan nem árulkodtak, de a szemei mindennél többet mondtak. Rideg, mégis sötét tekintete élettelenül hanyatlott el a zord világ részletében, nem keresve semmiféle különösebb tartalmát. Az éjszakai óra ugyan félelemkeltően hatott, de ő ettől mégsem rémült meg. Tudta a dolgát, értette a feladatát, de ez alkalommal egyikre sem vágyott. Nem volt kedve újból számtalan életet ontani ki, s hajnalok hajnalán véres ruhadaraboktól áztatva az ágyba esni. Így a megszokott vadászat helyett, egy számára már jól ismert bár felé vette az irányt. Világos viharkabátja belső zsebéből lazán halászta elő a tartót, kiszedve belőle egyetlen szál cigarettát, amit hetykén helyezett az ajkai közé. Aztán nem sokkal később, visszacsúsztatta helyére a dobozt, míg az öngyújtó hangosan kattant, ezáltal lángra lobbanva. A színek kavalkádja sziluettet játszott a szemei előtt, ám, mégsem csodálkozott rá, hisz' számára ez gyakori látványként szolgált. Közel tartotta a füstölnivalóhoz a tüzet, s míg végül meggyújthatta volna, egyszer csak hirtelenjében kialudt a láng.
- Francba! - Morogta az orra alatt, azzal a bizonyos mély hanggal, amelyet egyébként az erős brit akcentus, és még a cockney-féle beszédjárás is jócskán ellensúlyozott. Nem volt idevalósi. Nagyon nem, de a kötelessége elszólította Angliából, s most Denver mellett tanyázott egy nagyobb társasággal. Sosem volt híve a nagy barátságoknak, s inkább kerülte az embereket, mintsem szóba elegyedjen velük. Egyedül ezerszer jobban érezte magát, sokkal tisztábban teljesítette a feladatát, s nem volt akkora súly a vállán. Nem felelt életekért, s nem fojtotta meg a bűntudat láncolata. Újból meggyújtotta az eszközt, s ezúttal sikert aratva könyvelte el, hogy lezserül bagózhat. Erősen magába szívta a levegőt, így tüdőzve le a káros nikotint, majd ugyanilyen erősséggel fújta ki. Élvezte. Minden elszívott szál számára mentőövet jelentett, amelybe akár simán kapaszkodhatott, s ugyanezt a hatást jelentette neki az alkohol nyújtotta mámor is. Az élet egy apró kis örömét.
„Wrangler Bar” - Villogott vele szemközt fényesen a felirat, miközben átért az útszakaszon. Egy pillanatra megállt ugyan az ajtónál, tétován figyelve a helyet, de nem habozott sokat, s végül belépett a helyiségbe. Körül nézve fura alakokat vélt felfedezni, de csak épp ennyi ideig törődött velük és nem tovább, majdan egyenesen a pulthoz sétált. Leült az egyik magasabbik bárszék falapjára, ahogy lógott a szájából a dohány.
- Íme, az ifjú törzsvendégem.. - Csapta össze a tenyereit a pultos, ahogy kajánul vigyorgott. - ..de mond csak ez alkalommal; mivel szolgálhatok? - Átható tekintetével méregette a leendő vevőt, mintha pusztán előre tudta volna azt, miszerint milyen sok pénzt bezsebelhet.
- Valami ütőssel, szokásosan. - Legyintett rá, ahogy szőke hajfürtjeibe futtatta finoman ujjait.
- Kezdésnek mondjuk, mit szólnál a whisky-hez? - Kérdezte hatalmas nagy mosollyal.
- Tökéletes. - Bólintott rá, ahogy elszívva végül a nikotint, a csikket elnyomta a hamutálban.

Hosszúnak tűnő percek teltek el, mire észrevette, miként már rég megkapta az italát. Egészen lekötötte őt a saját gondolatvilága, amely valahol igencsak mélyen bosszantotta. Mégis miért gondolkozik ennyit a múlton? Már számtalanszor tette fel magának e kérdést, de a válasz még koránt sem született meg benne. Tudta, hogy az emberi lét velejárója az önsanyargatás, de mindennek van egy határa, s ennek is kellene lennie, vagyis számára úgy volna a logikus. De ehelyett... végtelen kárhozattal nézett szembe. S mi másnak örömteli volt, addig neki buktató. Az a bizonyos rossz pont a listán, amelyet sosem törleszthet, amióta csak belekezdett e életbe. Hanyagul húzta magához az üvegpohárt, miképpen aztán az ajkához emelte. Az anyag hideg érintésére megborzongott, nagyot kortyolva a nedűből, mely szinte égette a torkát. Jólesően felmorrant, majd egy szuszra lehúzta a pohár tartalmát. S már intett is egy újabb körért a pultosnak.

Fogalma sem volt arról, hogy hányadik körnél jár. Sőt azóta már egy teljes üveggel is rendelt. Vígan húzta meg a whisky-t, amikor is a semmiből hirtelen; helyet foglalt mellette egy ismeretlen alak. S ez csak, akkor tűnt fel neki, amikor is letette az italt. Sóhajtva nézett a pult érdes felületére, ahogy dobolni kezdett az ujjaival türelmetlenül. Mégis mit akarhat ez tőle? Félszegen pillantott csak rá, s kíváncsisága rögtön alább is hagyott. Egy jól öltözött úriember, kinyalva kopaszon, és mélységes barnára festve -, na jó igazából néger volt. Szemrevételezte őt láthatatlanban, ahogy a fickó rászegezte a tekintetét ekkor. Azonnal elfordult, hátát a pult szélének támasztva, s könyökeit a fára helyezve. Ujjai között szorongatta az üveget, ideges volt, feszült, s nem tudta mire vélni az idegen jelenlétét. Miért zaklatják? Miért nem lehet egyetlen estére is, de egy kis nyugalma?
- Csak nem éppen az élet nagy dolgain elmélkedsz? - Szólalt meg tőle nem messze a férfi.
- Hogyne, majd pont veled osztom meg! - Válaszolta ridegen, lenéző tekintettel kísérve. - Szóval, ha nincs jobb mondanivalód, akkor én most mennék is. - Vont vállat és már épp felállni készült, amikor is megszólalt az ismeretlen.
- Ezt gondold át még egyszer, kérlek, sőt ne fuss el az ajánlattól. - Hangja parancsolóvá vált, mintha kötelező volna a maradás. Így hát, nem mozdult a ballonkabátos férfi a helyéről, csak hetykén méregette a személyt. Tetőtől-talpig, s vissza, mintha bármi érdekes lehetne rajta.
- Oh, igen... - Szemébe költözött ekkor a megvilágosodás. - ...tudhattam volna! - Kortyolt bele a nedűbe, ahogy aztán elröhögte magát. - Egy magadfajta személy mégis mit akarhat tőlem? - Nevetett tovább. - Itt sem szabadna lenned, s nem, hogy velem beszélned. - Ingatta a fejét, a száját húzva.
- Az attól függ. - A fekete fickó hangja tele volt rejtelemmel, s megannyi kérdőjellel.
- Mégis mitől? Netán a részeg emberektől, kik éppenséggel körbevesznek minket, avagy a haldoklóktól, akiknek örömmel kínzod a lelkét? Az ártatlanoktól, akiket akkor is magaddal viszel, ha nincs is bűnük?
- A lelked keserűsége szánni való, Zack. De komolyan. Ennyi nyomor... ennyi üresség. Rég láttam már ilyen megtört lelket. - Elmélkedett, ahogy a fiatal férfit nézte -, legalábbis tőle biztosan az volt.
- Menj szépen és keress mást! Nekem ehhez nincs türelmem! - Állt fel, megemelt hangszínnel, ahogy az üveget a pult felületéhez csapta, ám az nem tört szilánkokra, sem pedig darabokra. Egyben maradt, épségben, pont... pont, mintha finoman letette volna.
- Ugyan, kérlek! Hisz' te is tudod... magány, fájdalom, kétségbeesés.. ezek motiválnak téged. S pontosan miért is? - Mosolyodott el az alak, míg Zack maga idegessé vált.
- Ne szórakozz velem! Mond meg, miszerint ki a fene vagy, s hogy egyáltalán mit akarsz tőlem! Ugyanis, nincs kedvem ócska kis trükkökhöz, és szimulált beszédhez! - Morgott rá. - Szóval vagy beszélsz világosan, drága korcs, vagy húzz a francba! - Sötét tekintete szinte izzót a haragtól, sőt magától a vágytól, miszerint itt helyben megölje a természetfeletti lényt.
- Ezeknek a dolgoknak lehetnének céljaik is. Elgondolkoztál már ezen? - De ő csak folytatta, mintha meg se hallaná azt, amit mond. - Ha nem, akkor itt az ideje. A hasznomra lehetnél... elnézést, a hasznunkra válhatna e szövetség.
- Szerinted mióta paktálok le magával az ellen oldallal? - Húzta fel a szemöldökét kérdőn, lenyugtatva magát pedig helyet foglalt, meghúzva az üveget.
- Nem akárki vagyok, hanem Arcadius. Gondolom, vagyis... úgy tudom, hogy hallottál már rólam.
- Ez való igaz. - Harapott az alsó ajkába. - De ettől még nem leszünk cimborák, szóval akármit is szeretnél... ott az irány! - Mutatott az ajtó felé, célzóan küldve el az idegent.
- Nem járnál rosszul... - Próbálta elérni, amit akar.
- Viszont... nem érdekel, öregem. - Nevetett fel keserűen. - Nem vagyok oly' őrült, hogy lepaktáljak az ördöggel. Inkább kutass tovább, én nem vagyok egy dróton rángatható báb. - Nézett mélyen az íriszeibe.
- Nem hallottál még sosem a szövetségről?
- Te meg a füleden ülsz? - Rázta meg mosolyogva a fejét. - A nem, az nem. De, ha már itt vagy, akkor rendezhetnéd a számlát. Ennyivel úgy is jössz. Kösz. - Veregette vállon a sötét bőrű alakot, Arcadiust, ahogy megfogva az üveget, felállt, majdan pedig kisétált az épületből. Mára elege volt, legalábbis a Wrangler Bar-ból biztosan.