Álomháború
felcsendülő dallamok


"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
You saw light in me when
all I saw was darkness
Isaac Lestrange
Alapítóadmin
Larissa Blackwell
Társadmin
Reagan Blair
Társadmin
A pokol kapuja

itt nyílik
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mystic Grill

We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Nincs



A legtöbb felhasználó (119 fő) Kedd Ápr. 25, 2017 11:20 pm-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done



Tetõtér

Barlangok Empty
Today at 2:22 am



...but it's ecstasy

Barlangok Empty
Today at 1:41 am



Bárpult

Barlangok Empty
Today at 1:20 am



Konyha

Barlangok Empty
Today at 12:50 am



Old-Blair albérleti lakás

Barlangok Empty
Yesterday at 10:22 pm



Konyha

Barlangok Empty
Yesterday at 9:59 pm



Indra kietlen pusztaságában // Esotephres && Lothrin

Barlangok Empty
Yesterday at 7:34 pm



Sebastian

Barlangok Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:59 pm



Alagsor

Barlangok Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:58 pm



Felszólítások, törlések

Barlangok Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:47 pm



Avada Kedavra

Barlangok Empty
Vas. Aug. 02, 2020 10:27 pm



Caroline Forbes-Salvatore irodája

Barlangok Empty
Vas. Aug. 02, 2020 9:39 pm
Statisztika
Ennyien vagyunk
Szorgos íróink
A hónap posztolói

10 Hozzászólások - 29%
6 Hozzászólások - 18%
3 Hozzászólások - 9%
3 Hozzászólások - 9%
3 Hozzászólások - 9%
3 Hozzászólások - 9%
2 Hozzászólások - 6%
2 Hozzászólások - 6%
1 Témanyitás - 3%
1 Témanyitás - 3%

Share
 
Barlangok
Let's go out in flames so everyone knows who we are
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásBarlangok EmptySzer. Május 13, 2020 1:30 am



To: My Soulmate


Partners in crime


Már miért lenne egy „senki”? Én nem így láttam. Ha annak láttam volna őt, aminek vallja magát, talán sosem akartam volna a szövetségét. Értetlenül ráncoltam a homlokomat, már-már hunyorogva bámultam őt, próbálva értelmezni a szavait, jobban mondva megérteni azt, amit mondani akart. Talán számtalan dolgot vágtam a fejéhez, amióta ismertem, mert mindig is érzéketlen voltam másokkal szemben, de mellette fejlődtem. Régebben még kiröhögtem volna ebben a helyzetben, sőt, még adtam is volna alá a lovat, hogy tényleg egy senki és mennyire szánalmas is a viselkedése, az, hogy ennyire szétcsúszik és… és ezt az oldalát mutatja.
Aztán felém bökött, miközben közölte, én felvállaltam a személyiségemet, nem úgy, mint ő. Ebben nem volt teljesen igaza. Számtalan alkalommal játszottam meg magam; elhitettem dolgokat másokkal, bizalmat szereztem, majd elárultam. A Salvatore csipet-csapatot is behúztam néhányszor a csőbe és biztos voltam benne, hogy igenis bedőlnek nekem minden egyes alkalommal. Eddig legalábbis így volt. Talán próbáltak esélyt adni nekem. Csak hogy én sosem kértem belőlük.
Talán pontosan azért, mert az érzelmek tőlem távol álltak, most sem tudtam, mit kellene mondanom. Mivel nyugtathatnám meg? Mit kellene tennem, hogy elhiggye, ez a kötelék köztünk… szóval… izé… fontos nekem? Nem csak neki. Elengedtem a karját, részben feladva az egészet. Olyan volt, mintha el akarna lökni magától a szavaival. Feszültté tett.
Zack Reedként többet ért el, mint valaha. Valóban nagy híre volt, hisz ha nincs ez, én sem figyeltem volna fel rá. Ebben… ebben igaza volt, de semmiképp nem akartam rábólintani, csak fürkésztem őt, várva, mégis mit akar ebből kihozni még.
- És most nem kapsz figyelmet? Nincs hatalmad? Nem becsül meg senki? – Szegeztem neki a kérdéseket egy fokkal ingerültebben, mint akartam. De már tényleg kezdett bosszantani. Nem ő, nem a szavai, hanem a helyzet úgy teljes egészében. Én mellette voltam, figyelmet adtam neki, megosztottam vele az erőmet és ő is velem. Megbecsültem… még ha néha szarul is csináltam. De kitartottam mellette, nem? Mindazok ellenére, hogy egy időben tényleg szánalmasan festett és én képtelen voltam megérteni őt emiatt. – Lehet, azért figyeltem fel rád, mert egy voltál az Ötök közül. Sőt, ez tény. De azóta eltelt némi idő, már nem vagy vadász és rég magadra hagyhattalak volna. De nem mentem el. Nem Én mentem el, hanem Te… legalábbis ezt hittem – Tettem hozzá egy nagyobb sóhajjal. Azt akartam érzékeltetni az egésszel, hogy már rég nem azért voltam mellette, mert ő volt A vadász.
Aztán végül tovább beszélt és végre nem azt éreztem, hogy el akar lökni magától, hanem az ellenkezőjét. Persze ezzel sem tudtam igazán érdemben mit kezdeni, hisz továbbra is híján voltam az érzelmek valódi kifejezésének és megélésének, de értékeltem, amiket mondott. Aprót bólintottam, de elfordult tőlem, így abban sem voltam biztos, hogy ezt látta.
- Zack… - Halkan ejtettem ki a nevét. Ekkor fordult vissza és tette fel a kérdést. – Nem tudom – Megráztam a fejemet. Azt éreztem, olyan, mint én… de talán tévedtem. Talán csak valami pillanatnyi érzés volt, ami magával ragadott, majd el is illant. Ingattam a fejemet és erősen koncentráltam a férfira. A szavaira. Az érzésekre, amiket kiejtett a száját. És amiket megélt ezekben a pillanatokban is. Azt reméltem, így jobban megértem őt is, de csak keserűséget éreztem és szinte marta a bensőmet. – Sok mindenben hasonlóak vagyunk. Talán nem egyformák… de hasonlóak – Közöltem végül halkan, majd a kérdést hallva sóhajtottam. – Ugyan már, Zack… - Lekorholtam volna mindazért, amit mondott, ha nem térdelt volna le elém. Először nem tudtam hova tenni a mozdulatsort; a filmekben ilyenkor kerül elő a gyűrű és a… oké, Kai, te idióta vagy. Habár nem tagadhattam le, hogy a szituáció maga hasonló volt, mint a nyálas jelenetekben, csak épp a kérdés volt egészen más.
- Ha nem érdekelnél, hagytalak volna a démonok martalékává válni… és már rég máshol lennék – A fejemet csóváltam, majd lecsúsztam hozzá a porba. Nem akartam felsőbbrendűnek tűnni, ezúttal nem. Vele egy szintben akartam lenni.
- Sokkal több vagy, mint amit gondolsz magadról – Közöltem, majd a hátamat annak a kőnek vetettem, amin az imént ücsörögtem. – És tudod, mit? Tetszik, hogy elkezded felvállalni magad előttem. Erre mondják azt, hogy… bizalom, meg igaz barátság, meg ilyenek, nem? – Néztem rá kíváncsian, egy halvány mosolyt megejtve. Aztán elkomolyodtam. – Megértem, ha kételkedsz bennem, abban, hogy… ez a barátság a részemről tényleg az-e, de tényleg te vagy az első, aki jelent is nekem valamit. Téged nem váglak át és nem használlak ki, mint másokat – Vallottam be és tényleg őszinte voltam vele. Gyerekként ugyan volt egy barátom, de őt már évtizedek óta nem láttam és nagy eséllyel már halott volt. Zack viszont élt és valahogy közel került hozzám. Mondhatni, a gyengepontommá vált.


753 words ⇝ Unsteady ⇝ note: soulmate!  Barlangok 3887785939  
...I'm the black sheep, you know...



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Barlangok Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptyKedd Ápr. 21, 2020 11:38 pm



To: My Soulmate

Shall we finish what we started?


Egészen nosztalgikusnak véltem a pillanatnyi elérzékenyülést, amit egyaránt kiválthatott Jefferson jellem képviselete és egyúttal a nem régiben történtek egyvelege. S voltaképpen azzal, miszerint elmélyült köztünk e kötelék; sok minden más is felidéződött bennem, mintsem egyféle emlék, hisz' a múltamat igazán sosem hagyhattam a hátam mögött. Hiába is igyekeztem elfelejteni, vagy álarcok ezreit magamra ölteni, ha közben végig ott lapult az igazi valóm a háttérben, ekként kergetve az őrületbe. S igen, jól tudom azt, hogy a menekvés mit sem old meg, viszont a kegyetlenségbe senki sem nyugszik bele. A könyörtelen elmei relikviákat pedig százszor könnyebb volt újra és újra elnyomni, ezzel is kihátrálva a felelősségből és végül hátat fordítva eltűnni minden elől. A koncepció adta magát, ahogy elfoglaltam Zack Reed testét; most először valami olyat kaptam a kezeim közé, ami... ami azelőtt sosem volt az enyém. Felfigyeltek rám, keresték a társaságom és ajánlatokkal halmoztak el. Egyik személyt követte a másik, míg nem... míg nem démonok öltek meg. Abban a bizonyos momentumban; darabokra hullott az egész felépített munkám, így egyszerűen nem maradt semmim. Elveszett a hatalom iránti szenvedély, az élet adta apró kis örömök, sőt maga a játszma egyedisége, s ezek helyett kaptam meg ajándékba egy teljesen új személyiséget, amellyel még a mai napig azonosulni se tudok. Kezdetben szívből gyűlöltem ezt a magatehetetlenséget, azt a mérhetetlen fájdalmat, s egyben önutálatot, amit a tükörbe nézve láttam a reggeli órákban. Képtelen voltam elfogadni önmagamat, egyben őt és a kialakult helyzetet.. Mindez egyáltalán nem ment. Hisz' lehetetlenségnek tűnt az, miként valaki olyanná váljak, akinek együtt kell élnie a nyomorult érzelmekkel. Mostan.. meg ott tartok, hogy képes voltam elárulni az igazi kilétemet, mármint csupán csak egy részletet említettem, de... de lényegében kimondtam neki, miszerint nem az vagyok, akinek gondol. Tehát azt nézve; elárultam az igazság egy szeletnyi törmelékét és megosztottam vele valamit, amit soha senkivel. Ezáltal leleplezve az ócska trükkömet és félredobva a hamis színjátékomat, amit oly' gondosan előadtam éveken keresztül. Sosem hittem, miként valaha is eljöhet ez a minutum, vagy, miszerint.. egy szép napon bárkinek is megnyílok, viszont lám, lám... Kai Parker ezt is elérte. Míg azzal, hogy egymás lélektársaivá váltunk; sokkal több mindenben osztoztunk.
Feszülten szívom magamba a levegőt, vagy akármi is legyen itt a pokolban, miközben kétségbeesetten fürkészem az íriszeit. Tisztában vagyok vele, miként nem sokat érthet az attrakciómból - magyarán szólva: a kiselőadásomból -, mert eddig más szemszögből vizsgálhatta a létezésemet. Sosem ejtettem ki azt az ajkaimon, miszerint nem Zack vagyok, s így igen, elhiszem, hogy furcsállhatja a kialakult státuszt. Én sem tennék másként a helyében. Kételkednék, értetlenkednék és... és valamiféle magyarázatot várnék. De mégis mi a fenét mondjak a számára?! Mialatt ő közelebb lép hozzám, addig én lehajtom lassan a fejemet, ekként valójából rá sem tekintve.
- Egy senki vagyok, oké? - Szúrom oda kelletlenül a tényt, ameddig az alattunk elterülő képződményt pásztázom, mintha... - Ez lennék én; a valódi önmagam, aki semmire se vitte, aki elfutott a nehézségek elől és nem volt elég bátor ahhoz, hogy felvállalja a személyiségét, mint mondjuk Te. - Bökök felé a mutatóujjammal, miközben ráemelem a jéghideg pillantásomat, ezúttal őszintén felvállalva az elutasítását is. Ezt követően csendben hallgatom őt, figyelvén a mozdulatait, s azt a megannyi kérdést, amit nekem szegez. Érzékelem, miként megragadja a karomat, majdan nem sokkal később meg is szorítja, aztán legvégül persze; elenged. Remegve fújom ki a levegőt, tapodtat sem mozdulva a helyzetemből. - Ez nemcsak ennyiről szól, Kai... - Tárom szét a karjaimat idegesen. - ...nem akármiért váltam Zack Reed-é és ezt... ezt elvették tőlem. Megfosztottak attól, miszerint ne legyek újfent egy senki! Az életemben... az egész létezésemben, akkor voltam valaki, sőt... először volt az, hogy kaptam dolgokat. Megbecsülést, figyelmet, hatalmat... - Emelem meg kissé a hangomat, miként hátrébb lépek egy lépésnyit. - Te is emiatt figyeltél fel rám, s ha ez nincs... akkor mégis ki vagyok? - Felvonom a szemöldökömet. - Sokat jelent ez nekem... az, hogy Te itt vagy és ezt semmiért sem adnám oda! - Suttogom szinte neki, míg csillogni kezdenek a kék íriszeim. - Kai, én... én nem akarlak elveszíteni, csak azért, mert... mert az vagyok, ami, avagy aki. S tudom, hogy ez kicseszettül nyálasan hangzik, azonban szükségem van Rád, érted? - Nyelek egy nagyobbat, amíg elfordulok tőle. Talán a legjobb az lenne, ha lelépnék a fenébe és nem keresném többet, ugyanis már megint szánalmasan viselkedem előtte. Tényleg; nyomorult alak vagyok...
Fájdalmas sóhajjal fordulok vissza, ekként erőt véve magamon. Nem futhatok el újfent, hisz' ez alkalommal szembe kell néznem a következményekkel.
- Ezek után még úgy gondolod, miszerint olyan vagyok, mint Te? - Ridegség költözik az íriszeim tükrébe. - Esetleg igen, lehetséges... - Mérem végig finoman a külsejét. - Talán még van is benne valami; azt leszámítva, miszerint én érzek. - Nevetek fel ironikusan, ekként egy vicc tárgyává avanzsálódva. - Mérhetetlen csalódottságot, keserűséget, haragot... - Teszek felé egy mozdulatot. - Voltaképpen.. sosem néztem szembe a múltammal, mert gyűlöltem azt, ami vagyok. Utáltam a létezést, mint fogalmat és elhiszed nekem, ha azt mondom, hogy... mindent megtettem a szórakozásért, de sosem csillapodott bennem a düh? Nem elégített ki a bosszú, amit rajtuk töltöttem le.. Nem leltem örömöt abban, hogy tönkretettem őt... S nem, kicsit sem volt elég soha az, miszerint egy kétszínű alak vagyok. - Sziszegem szinte, ezzel közel kerülve hozzá. - Játszottam, öltem, éltem... s na hol tartok? Itt! Szóval győztél; igazad volt! - Nézek a szemeibe, nagy vonalakban választ adva szinte mindenre és mégsem. Könnyedén letérdelek elé, egyetlen pillanatra sem szakítva meg a köztünk lévő szemkontaktust. - Mondd, kérlek, tényleg érdekellek még így is, vagy lássuk be, miszerint nem vagyok érdemes a figyelmedre? - Döntöm oldalra a fejemet, így fürkészve a lélektükrét; már, ha egyáltalán egy démonnak van lelke.

901 ℘ what a wonderful world ℘ note: 'cause you're my friend ℘  kredit





Zack Reed
Boszorkány
mágia birtokosa
Barlangok HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
36

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptySzomb. Ápr. 18, 2020 6:30 pm



To: Mr. Darts'


Partners in crime


Becsapva éreztem magamat, de valahogy mégsem vettem zokon. Talán pontosan azért, mert én sem játszottam soha tiszta lapokkal. Ki akartam használni őt, elvégre ezért kerestem fel Zack Reedet annak idején. De aztán a céljaim a semmibe vesztek azzal kapcsolatban. Lehet azért, mert többször voltak köztünk súrlódások. Valahogy szem elől tévesztettem azt, miért akartam a szövetségesemmé tenni. Fura egy dolog egyébként, mert végül én lettem az ő szövetségese igazából. Elmerengtem egy fél pillanatra ezen, átrágva magamat rajta, majd figyelni kezdtem őt.
Megremegett a hangja; tisztán hallottam. Némileg hunyorogva figyeltem őt, mintha így jobban belé tudnék látni. De nem így volt. Nem értettem… min mehetett keresztül? Keserűség. Szinte a számban éreztem az ízét; vagyis pontosan ezt éreztem. Szakmai ártalom, ha valaki démon és az érzelmek a fő tápláléka. Vagy mi.
- Ezt kifejhetnéd esetleg – Néztem rá végül jelentőségteljesen, mert jelenleg úgy éreztem, semmit sem értek vele kapcsolatban. Mégis kinek szavaztam én bizalmat? Vagy akármit is csináltam. Kinek? Miért? Teljesen összezavart. Talán életemben először sikerül ez valakinek. Csak azért, mert közelebb jutott hozzám, mint bárki. Őrület az egész. Mélyen magamba szívtam a levegőt, majd lassan fújtam ki, némileg megpróbálva kitisztítani a fejemet.
Nem tudtam, pontosan mire gondol, így nem is nagyon reagáltam, csak érdeklődve, kíváncsian fürkésztem őt; a tekintetünk teljesen egybeolvadt. Olyan volt, mintha tele lenne kérdésekkel, de mégsem tett fel belőlük egyet sem. Hát, bennem is sok kérdés felmerült, Zack! És én sem mondtam ki semmit.
El is felejtettem volna az iménti közjátékot, de valamiért mégsem hagyott nyugodni a dolog, így a végén egyetlen egy kérdést intéztem hozzá. Mégis… hogyan szólítsam őt, ha nem az, akinek eddig hittem? Ez volt a legkevesebb, amit elárulhatott magától. Amúgy sem kértem volna tőle, hogy regéljen el mindent a múltjáról. Nem azért, mert nem érdekelt, hanem mert én sem meséltem soha senkinek szívesen. Meg minek? Hogy sajnáljon bárki is? Felesleges lett volna.
Felvontam az egyik szemöldökömet, ahogy közölte, maradjunk a Zacknél. Kedvem lett volna ráförmedni, de folytatta és ez belém is fojtotta a szót. Bár nem csak az, hogy nem hagyott szóhoz jutni, hanem maga az, amiket mondott. Értetlenül figyeltem őt, majd nagyot nyeltem és tettem felé egy lépést.
- …egy figyelemhiányos kis…? Zack Reed, aki nem Zack Reed… mégis… - Elharaptam a mondatot. Valójában fogalmam sem volt, mit érzek pontosan vele kapcsolatban. Hisz nem is értettem az érzelmekhez. Dühös voltam rá? Csalódott? Vagy megbántva éreztem magamat? Nem értettem. Azt tudtam, hogy zavart a feltételezése, miszerint azt hitte, csak a céljaimhoz kellett. Igen, így volt az elején, de azóta… törődtem bármikor is a saját játékommal az ötök kapcsán? Nem. Őt már nem akartam felhasználni ellenük úgy, mint régen. Hiszen megvoltak a saját tervei; vagyis a bosszúja. Amiben én örömmel segítettem is volna neki. Sóhajtottam. - …mégis mi okom lenne meggyűlölni téged? – Megragadtam a karját. Nem akartam, hogy megszökjön előlem, habár nem azért, mert bántani akartam volna. Őt valamiért nem akartam. Kissé meg is szorítottam végül a karját, némán gondolkozva, mielőtt megszólaltam volna újfent. – Ugyanolyanok vagyunk, nem? – Ingattam a fejemet, lassan az arcára pillantva, majd a szemeibe. – Tehát… miért ne mondhatnád el nekem, ki vagy? Ha azt hiszed, változik bármi… tévedsz – Lassan lejjebb csúsztattam a kezem a karjáról, végül pedig elengedtem. – Tedd fel magadnak a kérdést, Zack. Megmentettelek volna, ha nem törődöm… veled? – Át sem gondoltam a kérdést, csak úgy kicsúszott a számon. Törődni, mi? Én? Sosem gondoltam volna, hogy valaha ezt teszem, de végül is megtettem, nem igaz? Törődtem ezzel a férfival. Csak magam sem értettem, miért. A kötelék volt talán az oka?
Igaza volt, egyszer azt mondtam, szánalmas. Akkoriban tényleg annak láttam; szét volt csúszva és nem érdekelt, avagy nem akartam megérteni, miért. A testugrás volt persze az oka, Jefferson hagyatéka. Hevesek voltunk egymással. Nem értettük egymást, de… azt hiszem, legfőképp én nem értettem meg őt. És talán most sem, mert nekem semmit sem tanítottak meg erről az egészről. Nem értek ehhez… sosem értettem. Az érzelmi intelligenciám nulla. Ami néha persze előny, de most rohadtul nem az. Akarom érteni őt és ezt az egészet.
Habár az a nap, a veszekedésünk ellenére jól végződött. Akkor jött létre köztünk ez a kötelék, hisz úgy döntöttem, érdemes vele fenntartani a szövetséget és segíteni akartam neki. Talán egy részem megsajnálta őt és még csak fel sem fogtam ezt. Megosztottam vele az erőmet, de valójában mindent megosztottunk attól a perctől egymással. Már csak a gondolatainkon nem osztozunk.
- Veled kötöttem szövetséget, bármi is a neved, bármi is a múltad – Közöltem végül egy sóhajjal, majd addig hátráltam, amíg egy nagyobb kődarabba bele nem ütköztem. Arra ültem le és a térdeimre támaszkodtam. Magam elé pillantottam. – Odabent… éreztem valamit – Felnevettem. – Jó, nehéz megmondani, mit. Amióta van köztünk ez a… - Elmutattam felé, majd magamra, miközben felnéztem rá. - …kötelék, azóta érzek dolgokat. Érthetetlen az egész. De ha mégis meg kéne próbálnom szavakba önteni, azt mondanám, azt éreztem, hogy olyan vagy, mint én – Merengve fürkésztem őt, hátha ennek kapcsán megered a nyelve, bár kételkedtem benne.


811 words ⇝ Unsteady ⇝ note: weakness? why?
...I'm the black sheep, you know...



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Barlangok Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptySzomb. Ápr. 18, 2020 12:14 am



To: My Soulmate

Shall we finish what we started?


Töprengve figyelem az előttem álló démont, akinek szép lassacskán felforgatom a tudástárát. Egyrészt sosem voltam az, akinek oly' szívesen eljátszottam a jellemét, másrészt meg... oh, ugyan már, Kai, hisz' egyformák vagyunk; mindig is azok voltunk! Életeket veszünk el, másokkal játszunk, s mindezt... mindezt miért is?! Az élvezet ócska kis öröméért, avagy netán azért, mert megtehetjük? Jól esik a nem létező kis lelkünknek, vagy igazából; a megtörtségünk tükröződik a tetteinkben? Mindig is elértem azt, amit akartam; legyen szó bosszúról, hatalomról, hírnévről, kapcsolatokról.. aztán egy idő után meguntam őket és újfent tovább álltam, míg nem... Ő más volt. S tudom, miként ez őrülten hangzik, viszont... azzal, hogy megmentette az életemet; elérte azt, miszerint ne úgy tekintsek rá, mint az eddigiekben. Őszintén szólva, nos sosem jósoltam magunknak nagy jövőt, kiindulva mindkettőnk álláspontjából és abból, miképp' szó szerinti szándékomban állt a kihasználása. Persze, ezzel voltaképpen ő sem lehet másként, hisz' hasonló értékekkel rendelkezünk, azonos vonásokat birtoklunk, s míg egyikünk a teljes valójában tündököl, addig én... én folyton-folyvást gyáva módon megfutamodtam. Ekként bezzeg nem nézve szembe a kegyetlen valósággal; azzal, miszerint nem érek kevesebbet másoknál. Viszont... könnyebb volt álcák ezreit ölteni, s megannyi ember személyiségét tükörképként megformálni, mintha az... az én lennék. Holott sosem voltam több, sem pedig kevesebb.
- Valaki, aki sosem volt önmaga... - Remeg meg a hangom, miként kiejtem a szavakat az ajkaimon. - ...és aki végig gyűlölte a létezés apró kis gondolatát is. - Keserű mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy fájdalmasan fújom ki a tüdőmben tartott levegőt. Az, hogy mit érzett, mit gondolt, vagy hogyan is állt hozzám jelenleg; nagyban befolyásolta a további kimenetelt. Bevallva: féltem attól, miként eme momentum nyomán fogja magát és egyszerűen eltűnik. Rettegtem, miszerint itt hagy és végleg annyi ennek. S hogy ez miért is számít? Talán, azért, mert.. ennyi év után Ő volt az első, akiben képes lennék megbízni, s akit komolyan nem akartam elveszíteni. Furcsa érzés volt e kettősség; egyszerre tett megtörhetővé és sebezhetővé, ugyanakkor mégis felszabadítottá és megkönnyebbülté.
- Szem előtt kell tartanunk a saját érdekeinket; s egymás javát is szükséges egyaránt szolgálnunk. - Suttogom szinte rezzenéstelen kifejezéssel, miközben végig őt figyelem, s azt, ahogy... Egyáltalán elítél engem azért, mert nem az vagyok, akinek kiadtam mostanáig önmagam? Képes meggyűlölni, mert lerántom a leplet az igazságról, vagy... csupán csak nem fog hinni nekem és lazán a képembe röhög? Akarja majd-e még, hogy a társa legyek, s vállvetve tegyük azt, amit... amit még szinte le sem pontosítottunk? S... igen, most tűnik fel az önzőségem is, amelynek nem lett volna szabad elhatalmasodnia felettem, de ő... egy szóval se mondta azt, hogy nem. Nem állított meg.. ezernyi oka lehetett volna, viszont... koránt sem tette. Holott én egész végig a saját bosszúmról hadováltam kiselőadásokat tartva; ki hogyan hal meg, ki fog szenvedni és miként, meg... Ezt miért nem vettem észre előbb? Hogyan nem tűnt fel az, miszerint már... már, akkor is törődött velem? Tényleg így tett volna Kai, vagy... pusztán bebeszélem magamnak?!
Feszülten lépek hátrébb egy lépésnyit, eközben meglepetten pislogva néhányat. A felismerés ténye, bár letaglóz, de mégis teljesen kétségbe von. Szükségem van rá?! Akaratlanul is megrázom a fejemet, így nyelve végül egy nagyobbat. Ha nem Mi állnánk itt, akkor rögvest elhinném; semmilyen kételyt sem fűzve hozzá, viszont.. nehéz nem kételkedni, főként, ha valaki ismeri saját magát.
- Maradjunk a Zack-nél. - Hajtom le a fejemet, fürkészvén az alattam elterülő talajt. - Úgy is Őt akartad az önös kis céljaidhoz, tehát miért áruljam el, avagy romboljam le ezt az egészet? - Hetykén felszökik a szemöldököm, újfent ránézve. - Hogy meggyűlölj Te is? Hogy... újra szánalmasnak titulálhass? S netán kinevess, mert... mert valójából egy figyelemhiányos kis... - A fájdalomtól remegő hangom végül elcsuklik; képtelen vagyok rá. Nem megy... Ha most elutasít... ha mostan... Reszkető ujjakkal túrok a fürtjeimbe, igyekezvén minden erőmmel lenyugtatni a személyemet. Nehezen ismerem be ugyan, azonban nem szeretném, ha elhagyna.. Az kínzóbb volna bárminél, ami idáig történt velem, s ezt... ezt Ő is pontosan érezheti. A fenébe már ezzel a kötelékkel!

643 ℘ until we go down ℘ note: you are my weakness ℘  kredit





Zack Reed
Boszorkány
mágia birtokosa
Barlangok HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
36

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptyHétf. Szept. 02, 2019 12:00 am



To: Mr. Darts'


Zack & Kai
Mindig is nehezen tűrtem mások érintését vagy közeledését; valószínűleg azért, mert egy idő után a kedves kis családom nem kedvesen fordult felém, hanem erőszakkal. A simogatást felváltotta az ütést, a kedves szavakat felváltotta a szigor, a kiabálás és minden egyéb. Pontosan emiatt volt annyira furcsa a számomra, hogy körülöttem a dolgok kezdtek megváltozni. Főként Zack kapcsán. Egy szórakozásnak indult az egész, mikor legelőször felkutattam őt. Oh, milyen jó buli lenne egy ötök vadásszal szövetségre lépni és kijátszani az egész szervezetet, ha már eleve a démonok ellen harcolnak, aztán… most itt volt mellettem, mint egyfajta… öhm… lélektárs? A kötelékkel azzá vált, nem igaz? Vagy… mégis mi a fenének hívjam ezt az egészet, ami köztünk van? A társam lett. Osztoztunk mindenen, talán a szó legszorosabb értelmében is. A képességeink, az… az érzéseink…
S most, hogy megmentettem őt, valami megint csak változott. Mélyült? Vagy… mi történt pontosan?
Öhm, szóval ott tartottunk, hogy… hogy megölelt. Nem volt rossz, valamiért, valahol, valahogyan még tetszett is, de képtelen voltam rá normálisan reagálni. Mert… mégis hogyan kell erre reagálni? Mármint… nekem lövésem sincs róla. Ez így viszont nagyon kínos.
- Kockacukrot kérek – Vetettem oda egy mosollyal, oldva az amúgy is furán feszült hangulatot, legalábbis a magam részéről. Amennyire tőlem telt, viszont alig érezhetően, de az utolsó pillanatban mozdultak a kezeim, hogy magamhoz öleljem én is őt. De aztán hagytam is, hogy elszakadjon. Érezhető, sőt, tapintható volt a feszültség a levegőben, holott… ennek egészen más hatása kellett volna, hogy legyen. Gondolom én. Úgy tudtam, hogy az emberek akkor ölelkeznek, ha… ha boldogok, vagy… vagy ilyesmi. Mármint… oké. Lépjünk túl ezen.
- Zack… - Kezdtem vele, mikor a hét pecsétes titkot magyarázta, majd sóhajtottam egy nagyot. Egyféle ösztön azt sugallta, hogy ezúttal öleljem meg én őt, de nem engedtem ennek a belső hangnak. Nem tudom, miért, csak… oké, tisztára összezavarodtam! Miatta. Lehetséges ez?
Ráncolni kezdtem a homlokomat, mikor visszakérdezett, majd végül színt is vallott. Ledöbbentem, az ajkaim is elnyíltak kissé.
- Hogy mi…? Akkor mégis… mégis ki vagy? – Mindig is azt hittem, hogy ő a vadász. De ha nem ő, akkor mégis… Bevillant. Bevillant az, amit odabent éreztem. Annyira azt éreztem, hogy ez a férfi hasonló hozzám és ez annyira összezavart… értetlenül néztem rá, a fejemet forgatva, hunyorogva, majd felé is fordultam. De egyelőre nem szóltam semmit, csak figyeltem, hogyan vált öltözéket.
Ahogy elkezdett körbejárni, kissé felvontam a szemöldökömet. Követtem a tekintetemmel, még a fejemmel is utána fordultam, amennyire a testem engedte.
- Mire is gondolsz most pontosan? – Kérdeztem vissza, mikor végre megállt előttem. Örültem, hiszen kezdtem úgy érezni magam, mint aki mindjárt elszédül. Akármi is történt Zackkel, vagy akárki is volt ő, sosem volt ahhoz az emberhez közelebb, akit tényleg el tudtam volna fogadni… öhm, barátomnak. Vagyis, már azok voltunk, ugye? Elgondolkodtam egy fél pillanatra, majd megráztam gyengén a fejemet. Koncentrálj, Kai! A szavaira, lehetőleg. – Először is ki kellene derítenünk, kik öltek meg valójában. – Töprengtem el, majd a továbbiakra elvigyorodtam. – Mi a terved, Mr. Darts’? Apropó. Mielőtt rátértünk a  Nagy Tervre… hogyan is szólíthatlak? – Az igazi neve érdekelt. Az igazi énje. Meg akartam ismerni, ki is lett valójában a lélektársam.

512 words┃Unsteady┃Zack, i need you┃



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Barlangok Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptySzer. Aug. 28, 2019 1:18 am



To: My Soulmate

Shall we finish what we started?


Némileg oldalra döntöm a fejemet, ahogy méregetni kezdem őt, s ekként pedig a teljes alakját szemügyre veszem. Sokkal érdekesebbnek hatott a mostani helyzetben lenni, mintsem Jefferson Schilling emlékei által szenvedni. Nem ingadoztam immáron a számtalannyi személyiségjegy között, sőt ezúttal attól sem kellett tartanom, miként egy rögtönzött és kiszámíthatatlan pillanatban, nos.. elkaphat a fájdalmi jelleg. Az a néhány hónapnyi megélt esemény; épp' elég volt belőle, hisz' éreztem a mérhetetlen kínt, a drog iránti legyőzhetetlen vágyat, az alkohol kellő mennyiségét, s láttam azokat az emlékeket, amelyeket jobb elfeledni, s egy által nem átélni.. Persze, igazából bővebben is kifejthetném ezt az egészet, mert annyiféle módszerrel és szállal gazdagodtam, viszont van, amiket ideje volt elnyomni; ezek pont azok voltak. Így sokkal kiegyensúlyozottabbnak és gondok nélkülinek tűnhettem, de a valóságtól; igencsak messze állt eme megállapítás. Ugyanis továbbra sem feledtem el a bosszút, az elmémben villogott a család szó, mintsem fogalom, továbbá eszembe jutott néhány nem régiben történt cselekmény is, amiknek a végére pontot kellene tenni. Tehát, ami azt illeti; teendő bőven akadt, s mégsem tartottam sehol, mert néhány idióta démonka az utamat állta; mily' kár is lesz értük... tönkreteszem őket; a főnöküket és az egész kis tervüket. Volt cél, nincs már... Volt hatalom, s mégse lesz...
- Jöhet a hála, aztán... mi?! - Kérdezek vissza, miközben megszorongatom őt barátilag. - Csak azt ne mondd, hogy még jutalmat is vársz érte... - Folytatom a beszédet némi töprengéssel a hangszínemben. - ...mert, ha igen, akkor érd be ezzel az öleléssel. - Incselkedek vele, s bár érzem miken megy keresztül; mégsem tántorodom el a tettemtől. Kellően kivehető volt a döbbenet és az irritáció kellegének egyvelege, ami egyben fura érzést váltott ki belőlem is, hiszen... mégis mit művelek? Világéletemben bántottak, egyszer sem ölelkeztem igazán, s erre meg... mi a fene ütött belém?! De... de késztetést éreztem erre és megtettem, ezzel magamat is jócskán meglepve. Míg egy rövid momentumot követően; elszakadok tőle. Egyszerre volt kellemes és kényelmetlen e helyzet, s ahogy neki; úgy nekem is. Kai nevetése végül egyértelművé tette az egészet, miként többé ne csináljak ilyet. S igen, igaza van... szánalmas mutatvány volt ez a részemről.
- Rendben, ez igazán remek. Hét pecsétes titok.. - Bólogatok is a szavak mellett, miszerint nyomatékosítsam őket. Ennél többet pedig nem is kívántam hozzáfűzni ehhez, mert egyszerűen feleslegesnek éreztem. Nem akartam megismételni, ő meg nem akarja újfent átélni, szóval ez tiszta sor, nem igaz? Végezettül mélyen szívom magamba az oxigént, ahogy rendszerezem a gondolataimat. Régen volt már az, miként a saját személyemben tetszeleghettem, s most... most nyílt esély adódott rá, hogy az a kis kétszínű alak legyek, aki vagyok, sőt, aki mindig is voltam.
- Zack Reed...? - Nevetve kérdezek vissza, ahogy a külső terepre tévedünk. - Sosem voltam Ő. - Vonok vállat hetykén, ezzel leleplezve egy nagyobb titkot, de azt az Istenért sem vallanám be, miként ki vagyok valójából. - Az eredeti Zack; az a hulla, akibe átugrottam, ez a test pedig még mindig Jefferson-é, de tudod van az a kis trükköd, hogy alakváltás és... - Mutatok végig a külsőmön. - ...ez lennék ténylegesen Én. - Öltök egy ördögi vigyort, ekként mutatva meg az igazi valóm.
- Oh, akkor ezt egy erőteljes igennek veszem... - Csettintek is a kesztyűben, aminek a hatására megváltozik rajtam a teljes ruházati skála; valami sokkal lazábbra. Viszont.. továbbra is feketében tündöklöm, na meg bőrszerkóban, mert ebből aztán nem engedhetek!
Lazán engedem magam mellé a karomat, ahogy megindulok Kai felé, s majdan körbejárom őt; feltérképezve a pozícióját. - Nos... - Nyalom meg a kiszáradt ajkamat. - ...ideje lenne befejezni azt, amit elkezdtünk, nem gondolod, bajtársam? - Állok meg közvetlenül előtte. - Hiszen... annyi minden történt, ami eltántorított minket a fő céltól, de ezúttal... ez alkalommal semmi és senki sem állhat az utamba... elnézést; az utunkba. - Bökök felé a mutatóujjammal. - Megfizetnek azok a démonok, akik megöltek, s a mostaniak a vezetőjükkel együtt, s még... igen, az Ötök tagjai. - Emelem meg a jobb kezemet egy pillanatra. - Ők fogják a legjobban megszívni azt, hogy eltettek engem láb alól. S mily' kár lesz értük... - Gonosz nevetés kíséretében engedem le a kezemet, ahogy ösztönösen felmérem magam körül a terepet.

676 ℘ see what I've become ℘ note: you are... you are my.. my weakness ℘  kredit





Zack Reed
Boszorkány
mágia birtokosa
Barlangok HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
36

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptyVas. Aug. 25, 2019 11:28 pm



To: Mr. Darts'


Zack & Kai
Nem tudom, éreztem-e már valaha a kétségbeesés édesnek a legkevésbé sem mondható ízét – mert ezekben a pillanatokban megízleltem, annyi biztos volt. Olyan volt, mintha Zack semmit sem fogott volna fel abból, amit mondtam, vagy amit tettem; mintha a kicseszett falnak dumáltam volna, jártatva feleslegesen a számat, mintha… mintha egy sükethez beszéltem volna. Bosszantott és zavart, aggasztott és tenni akartam valamit, hogy észhez térítsem, de nem tudtam, mit kellene. Maximum mágiával kiüthettem volna, de akkor… nos, mihez kezdtem volna egy eszméletlen Zackkel? Semmit.
- Mi a franc van veled, te…? – A kérdést sem tudtam befejezni, mert amikor újra rám nézett, végre… mármint… az ördögbe. Mi ez a tekintet?! Értetlenül fürkésztem a szempárt, amit ismertem, most mégis ismeretlennek hatott. Vagyis… nem. Nagyon is ismerős volt. Úgy éreztem, hogy túlságosan is az. Mintha… de az hogy lehet? Összezavarodva bámultam rá, ráncolva a homlokomat, ahogy a mellkasomra csúsztatja a tenyerét. Oké, mi ez a bensőséges légkör? Mi történt? Bólintottam.
- Végre eljutott az eszedig, mit mondtam. Igen, most jöhet a hála, aztán… - …húzzunk innen. Mondtam volna, de belém fojtotta képtelesen és fizikálisan is a szót, ahogyan megölelt. Ledöbbentem. Magához szorított úgy, mint még talán senki. Mindig is irritált, ha mások hozzám értek, mert hát, anno csakis undorral tették ezt, nekem meg… elegem lett ebből.
- Hé, csigavér, Mr. Darts’… - Suttogtam szinte, de a szavak, amiket kiejtett a száján, újfent ledöbbentettek. Mi? Barát? Nem tudtam, nevessek-e vagy sem. Barát… na persze. Mégis mi változott meg ilyen hirtelen? Miért akart volna a barátommá válni? Miért…? Mi az ördög folyik itt?
Szerettem volna tiltakozni ellene, de valahogy nem sikerült, csak egy zavart nevetésig jutottam. Pedig máskor lazán körbenevetem azt, aki közeledni próbál hozzám… legalábbis Miss Queen közeledését mindig kinevettem és elutasítottam.
- A te drága démonod, öhm…  nem mond senkinek egy szót sem. Ez… tutira kettőnk közt marad. Hét pecsét alatt. – Bólogattam, aztán mosolyogva, mégis értetlenül bámultam rá. Nem az volt, aki akkor volt, mikor idejöttem. Se nem az, akivel létrehoztuk a köteléket. Mármint, valami megváltozott benne. Úgy éreztem, olyan, mint én vagyok. De ez őrültség volt.
- Ez az… igazi arcod, ugye? Mármint az eredeti és utánozhatatlan Zack Reed, huh? – Kérdeztem rá végül nyíltan. Egyszerű megérzés volt az egész. Nem is hittem, hogy igazam lehet.
Ahogy megjelentünk a barlang előtt, végre összeszedtem magam. Már nem érdekelt a benti kis jelenet, ahogy az sem, hogy megváltozott-e Zack, vagy sem… még mindig a szövetségesem volt, sőt, úgy tűnt, több annál, tehát csupán ennyi számított csak. De tény, hogy aggasztott ez a fura viselkedése. Mintha túlságosan is gondtalan lett volna, holott eddig, hasonlóan hozzám, a bosszú éltette… az, hogy elégtételt vegyen mindenkin.
- Hm? – Kérdőn néztem rá. A kérdése első felét fel sem fogtam, annyira a gondolataimba voltam merülve. Figyeltem őt, és hagytam, hogy azt tegyen, amit csak akart. Aztán, ha öltözéket váltott, végigmértem, továbbra is azon agyalva, mennyire más lett.

474 words┃Unsteady┃Zack, i need you┃



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Barlangok Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptyVas. Aug. 25, 2019 10:17 pm



To: My Soulmate

Shall we finish what we started?


Könnycseppek hulltak alá, s áztatták el a talajt, miközben négykézláb kúsztam előrébb. A látásom már szinte elhomályosult, amíg a szívem fájdalmasan diktálta az iramot. Nem bírtam tovább elviselni ezt a mérhetetlen kínt, s nem tudtam hová tenni a mellkasomban lezajló történések kellegét. Legszívesebben kitéptem volna a helyéről; a halál pártjára állván, de... hisz'.. az előbb majdnem' meghaltam. Éreztem, ahogy a tőr elvágja a torkomat, sőt láttam, ahogy a vértől vörössé vált a kezem, ekként pedig koránt sem értettem azt, miszerint miért vagyok ugyanott. Mi lenne ez; talán egyféle elmejáték? Szórakozás a köbön, mert unatkoznak a démonok? Megráztam a fejemet, próbálván tisztítani az elmémben kavargó gondolati skálát, de ahelyett, miként sikert értem volna el; csak rosszabbá vált minden. Nem láttam már Kai-t, nem hallottam a hangját, s nem érzékeltem a realitás mibenlétét.. Nem tudtam, hogy mit tett, mi történt, azt sem hallottam, miszerint az üveg ripityára tört. Csak kaparásztam az alattam elterülő homokot, ismételgetvén a lélektársam nevét, s eközben bennem valami megváltozott... valami, ami e pillanatban végleg elveszett értékűvé avanzsálódott.

- Ide figyelj, ha hozzád beszélek! - Emelte meg a férfi a hangját, s ezt követően elcsattant egy jókora pofon. - Te tehetsz erről az egészről! Nézz csak körbe... - A fiút a hajánál fogva rántotta magához és végigmutatott a New Orleans-i koven tagjain. - Mindenki undorodik Tőled, mert egy förmedvény vagy és pontosan tudják azt, miszerint mit Tettél! Megölted az ikred, elszívod mások erejét... ez neked varázserő? Te... te egy selejt vagy. A legrosszabbak legrosszabbika és még van képed szégyent hozni ránk?! - Ordította, így lökve a kemény földre a kölyköt. - Marcel miattad büntet meg minket... miattad, mert Te képtelen vagy megfékezni magad! Holott etettünk.... mindannyian a gondodat viseltük és egy percig sem hagytunk magadra, nem igaz?! Nem az utcán kellett felnőnöd; volt étel előtted, volt ruha a mocskos testeden és... és ezzel hálálod meg, Te torzszülött?! - Belerúg egyet a földön síró fiúba, ahogy egyetlen mozdulattal, sőt már-már erőszakosan cibálja magához. - Ezért tudod mit érdemelsz? Elzárást; egy szép kis sötét helyre, amitől annyira rettegsz, s amelytől oly' annyira félsz... - Magával rántja és a pince mélyére veti, ezzel ott hagyva őt eléggé hosszú időre; egyedül és magányosan...
Ezután napokig semmit se lát a fiú; se ételt, se vizet, se életet... s már majdnem meghalna, amikor is kinyílik a rozoga lejáró ajtaja...

Fel se tűnt az érintése, meg se rezzentem a szavaira, sőt nem is érzékeltem azt, miként a barlang falának taszított. Pusztán kiüresedett tekintetekkel bámultam rá; az alakjára, s az íriszei tükrébe. Kai... Kai volt immáron előttem és az utolsó szavai tisztán csengtek a dobhártyámban. Egy momentumra ugyan lehunytam a szemhéjaimat, kellően magamba szívva a levegőt, aztán úgy néztem rá, mintha a világon mi sem történt volna. Voltaképpen semmi sem változott; legalábbis szemmel láthatólag még nem, viszont, ahogy újfent ránéztem... nem úgy tekintettem rá, mintsem azelőtt. Annál Ő több volt nekem és jóval mélyebbnek véltem a kettőnk közt húzódó viszonyt.
- Kai... - Motyogom magam elé, ahogy a mellkasára csúsztatom az egyik tenyeremet. - Te... te megmentettél.. engem?! - Pillantok le ekkor a kezemre, s egy felindulásból adódóan tüstént magamhoz is szorítom. - Szövetségesem, lélektársam, barátom... - Suttogom a nyakába, ekként bújva hozzá. - ...oh, drága, démonom! - Bököm oldalba nevetve, ezzel finoman szakadva el tőle, míg a következő percben már az új alakomban tetszelgek előtte; egy fokkal komolyabb mércét ütve meg. - Egy szót se erről senkinek! - Emelem meg a jobb karomat, eleinte a mutatóujjammal intve felé, majdan az összessel jelzek, ekként rögzítve azt a tényt, miként az iménti cselekményvázlat, nos meg sem történt.
- Remélem, nem haragszol... - Ragadom meg a karját, így jelenve meg vele a barlang előtt. - ...de kívül ezerszer tágasabb... - Tárom szét a karjaimat; egy laza mosollyal. - Lám, lám... - Mérem végig önmagamat, feltérképezve a rajtam lévő ruházatot, ami épphogy' csak a fejemet nem rejti el. - ...ideje lenne valami lazább öltözet, nem igaz?! - Sandítok a társam felé, mialatt az egyik kesztyűs kezemet a magasba emelem; készen állva a csettintésre.

658 ℘ see what I've become ℘ note: you are... you are my.. my weakness ℘  kredit





Zack Reed
Boszorkány
mágia birtokosa
Barlangok HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
36

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptyPént. Aug. 23, 2019 11:07 pm



To: Mr. Darts'


Zack & Kai
Zavarodottnak tűnt, én meg nem tudtam, mit mondjak még, hogy valamit kicsikarjak belőle. Egyáltalán jól van? Bár majdnem meghalt, szóval nyilván nincs jól, csupán… ó, az ördögbe, Zack, nyisd már ki a szádat! Már majdnem újra én nyitottam szóra a számat, hogy rákérdezzek, mi is van, mikor végre ő szólalt meg. Nem mintha sokmindent mondott volna, úgy értem, használhatót…
- De te…? – Lövésem sem volt, mit mondhatnék, vagy mit kérdezhetnék. Szét volt esve, nekem meg nem volt érzékem ehhez… az emberi érzésekhez, vagy ahhoz, hogy másokat összekaparjak ilyen állapotból. – Meggyógyítottalak a mágiámmal. Túlélted az akciót, Mr. Darts’ – Vigyorogtam, de ő továbbra is savanyú képet vágott. Oh, mi van már? Nem is örül, hogy megmentettem? Elmutattam az üvegek felé, miközben elmagyaráztam neki, milyen régóta dekkolok már itt, arra várva, hogy felébredjen, de… hát nem tudom. Teljesen összezavart a szavaival.
- Miből van eleged? Belőlem? Hát kösz, ennyit ér az, hogy megmentettelek? – Hasonló hangszínt ejtettem meg, mint ő, de ekkor bújt hozzám, így egyből elhallhattam. Nagyot nyeltem, de semmit sem értettem abból, ami történt vele. Semmit. De nem tudom, egyáltalán meg akartam-e érteni… törődtem Zackkel, de voltak dolgok, amikre sosem voltam képes és nem hittem, hogy ma kellene elkezdenem őket.
- Hol kéne lennem, hm? – Hagytam, hogy lemásszon rólam, majd felültem félig. Aztán magamhoz vettem az üveget, amiben még volt a whiskyből, így belekortyoltam. Így sem voltam már józan, de szükségem volt az alkohol adta… mámorra. Vagy… mit tudom én. Fájt, amiket mondott, mert nem értettem, miért mondja. Elég ebből, nem lehetek itt, hagyjam békén… nem, nem raktam össze, hogy hallucinál. Mindenre gondoltam, csak erre nem. Inkább az volt bennem, hogy miért is jöttem ide… és miért gondoltam, hogy Zacknek több a szövetségünk, mint… mint egy kötelék.
- Ha azt akarod, hogy békén hagyjalak, hát legyen, Mr. – Az üveggel a kezemben álltam fel, de meg is kellett támaszkodnom a barlang falán, mert úgy éreztem, menten kifordul alólam a talaj. Oh, az alkohol káros hatásai… már olvastam erről. Na jó, át is éltem már olykor, de… mindegy is. Zackre emeltem a tekintetemet, és figyeltem, ahogyan sír és… a mellkasom nekem is sajgott belül, a torkomat pedig, mintha gombóc fojtogatta volna. A kötelék átka volt ez…
- Hagyd már ezt abba, az ördögbe már… - Az üveget a földre ejtettem a maradék folyadékkal együtt; összetört, kifolyt, de nem érdekelt. Az egész barlang az üveg törésétől visszhangzott, aztán elindultam a férfi felé. A halk szavak hallatán jöttem rá, hogy mi folyik itt. Meg is torpantam, tőle két lépésre, de aztán letérdeltem mellé, megérintve a hátát.
- De hiszen itt vagyok… - Megfogtam a vállát és kissé talán erőszakosan, de magam felé fordítottam, aztán a másik kezemmel is elkaptam és így nyomtam a barlang falának. – Nézz rám, Zack! Itt vagyok! ÉN vagyok az… Kai Parker. A te démonod. – Sziszegtem és reméltem, hogy eljut a tudatáig, amit mondok. Azt viszont nem érzékeltem, hogy valami megváltozott benne… vagyis éreztem valamit, de nem értettem.

485 words┃Unsteady┃Zack, i need you┃



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Barlangok Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptyCsüt. Aug. 22, 2019 9:48 pm



To: My Soulmate

Shall we finish what we started?


Alig érzékelhetően rezdül meg a szempilláim kellege, miként lassacskán magamhoz térek, ezáltal hallva a saját szívverésemet, s érezve első tapasztalatként, ahogy a hirtelenségtől összerezzenek. Nem sokkal később pedig az ujjaimat remegve mozdítom meg, ekként simítva végig az alattam lévő felületi anyagon, azonban a sima tapintás ellenére; valami igencsak kemény dolgon feküdhetek. Az idő fogalma szinte el sem jut az elmémig, ugyanis a realitást a megtört üvegszilánkok ezreinek fogom fel. S ahogy tovább siklik a kellékről a bőröm; úgy ragadok meg erősen valakit a vállánál fogva. A következő pillanatban meg már rajta heverek, miután sikeresen kilapítottam őt a testsúlyommal. S míg nekem kevésbé fájt e jelenet, addig számára egy fokkal sokkal intenzívebb lehetett a csapódás a köveken. Erősen hunyorgok; ezzel próbálva felfogni a körülöttem zajló események töménytelen mennyiségét. Tehát kell is néhány másodperc türelem, mire végre tisztul magam előtt a látókép. Eleinte foltok, villanások, éles fények... aztán a tér, a színek és... és Ő. Elképedve bámulom az alattam fekvő személyt, ugyanis, ha ő... ő itt van és... és én felette, akkor... akkor én... én mégsem haltam meg?! De ez... ez hogyan is lehetséges? Miként élhettem túl a halált? Hosszú percekig csupán figyelem a démon tekintetét, miközben zavarodottság egyvelege olvasható ki a vonásaimból. Ezt... ezt egyszerűen nem hiszem el. Itt van és... és nem hagyott magamra. Megmentette az életemet annak ellenére, hogy...
- Ka... Kai..? - Elcsuklik a hangom, mialatt kiejtem a nevét, hisz' annyira hihetetlen ez a tény. - De... de én... - Remegve támaszkodom meg mellette a bal alkaromon, így emelkedve fel némileg, míg a másik kezem ujjai; a nyakamra csúsznak a sebet keresvén, viszont koránt sincs ott semmi.. Hová tűnt egyáltalán az a vágás?! Értetlenül pislogok néhányat, ezzel eltöprengve a történteken. Szinte beleremegek az érintésébe, ezáltal térve vissza a valóság tetőfokára. S ezúttal ismételten a pillantását kutatom, ameddig a szavaira koncentrálok. Kissé megrökönyödve fogadom a kijelentését és egyben a gesztikulációjával járó tartalmat. Nem kell túlmenni? Min nem kell átlépni? Megrázom a fejemet zavartan, ahogy fülsértően visszhangzik a röhögése a dobhártyámban újra és újra. Órák? Dekkol? Mi van? Fel sem fogva a mondandóját; nézek a mutatott irányokba. Először az üres üveget fürkészve, majdan az összetörtre sandítva. Hallom... éles és élénk, de hallom, ahogy darabokra hullik mellettünk. Szilánkok csörögnek, s érkeznek ránk és... és egyaránt a talajra.
- Nem.... nem... és nem.. - Suttogom, ahogy visszanehezedek a férfire és a füleimre tapasztom a tenyereimet. - ...elég már ebből! - Üvöltve bújok hozzá, ahogy teljességgel remegni kezdek. Újfent a láncokat látom és hallom is a fémes kis hangjukat, ahogy csörömpölnek minden egyes mozdulatomra. Miért...? Miért érzékelem még most is? - K...? - Már épp' megemlíteném a lélektársam nevét, amikor is megpillantom ránézve azt a démont, aki kínzott. - Te... te nem lehetsz itt... - Rögvest lemászok róla; a kemény fémnek ütközve. - Hagyj... hagyj engem.. békén... - Félelemmel telt hangon nyöszörgök, így mászva minél távolabb tőle. Képtelenség, hogy... hogy itt legyen, ha csak nem... én képzeltem volna azt, hogy szabad vagyok? Nem, kérlek.. könyörgöm én... nem.. sírva kúszom odébb; a kijáratot keresve, de egy erősen felállított bűbáj az utamat állja. Kaparászni kezdem a körmeimmel a felszínt, azt rebegve, miszerint bárcsak itt lenne Kai. S ahogy a nevét ismételgetem folyton-folyvást; valami egészen mélyen eltörik bennem.. valami, ami már nem visszafordítható.

535 ℘ survivor ℘ note: What i am doing now? ℘  kredit





Zack Reed
Boszorkány
mágia birtokosa
Barlangok HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
36

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptyCsüt. Aug. 15, 2019 12:02 am



To: Mr. Darts'


Zack & Kai
Tudtam, sőt, éreztem, hogy pillanatokon múlik az élete. Éreztem, ahogy a szívverése egyre csak lassul és a fájdalomban is osztoztam, amit átélt. Mikor összekapcsoltuk magunkat, nem hittem, hogy ennyire komoly kötelék lesz – én erőmegosztást akartam, nem pedig azt, hogy a nyomorult érzéseken, sőt, magán a fájdalmon osztozzunk. Nem akartam, elegem volt belőle, mert elég volt a magam dolgait elviselni, sőt, kizárni. Zackben tomboltak az érzések, több, mint bennem; s a fájdalom, amit ezekben a pillanatokban átélt, szinte szétszakított engem is. Persze, csak képtelesen; hiszen fizikai valómban semmi kárt nem tett. Csak ez a lelki kapocs, ez a…
Elkapta a ruhámat, ami először meglepett, hiszen nem tudtam, mit akar. Kérdőn néztem rá, miközben folytattam a mágiával való gyógyítást. Meg akartam menteni az életét, s most először akartam valakinek az életét menteni, ahelyett, hogy kioltottam volna. Különös volt, de betudtam ezt a köteléknek. Úgy tűnik, megzavarta a fejemet és a logikámat; meg minden egyebet. Sóhajtottam egy nagyot, miközben megráztam gyengén a fejemet.
- Nem fogsz… - Ejtettem ki halkan a szavakat, miközben őt fürkésztem. Láttam, hogy a kezem után nyúl, de végül nem fogta meg, hanem a mellkasára esett. – Hé… Zack, Mr. Darts’! Ne szórakozz velem! – Mikor nem szólt többet, kétségbeestem. Az alakja is visszaváltott a régire; Jeffersont tartottam ezúttal a karjaimban, az új test helyett. Nagyot nyeltem, felszegve az államat.
- Visszarángatlak a halálból is, ha most itt hagysz… - Sziszegtem, aztán még folytattam a gyógyítást. Életerőt próbáltam átszivárogtatni belé, hiszen eleget szívtam el másokból, fájdalom által. De a vadász nem tért magához, sőt… már kezdett igazán bosszantani, hogy semmire sem reagál. A barlangban maradtam vele viszont, levédve az egész helyet egy búbájjal; senki sem léphetett be és ki, amíg a védőfal fent volt. Körbenéztem a helyen és amint találtam egy ágyra hasonlító akármit, arra fektettem rá a férfit. Én magam pedig a földre ültem le mellé, egy üveg whisky társaságában. Ezek a démonok aztán értettek a dolgukhoz… minden volt itt, amit csak akartak. Kínzóeszközök, meg buli kellékek. Pazar.
Feszülten várakoztam és már arra gondoltam, hogy ennyi volt, elvesztettem az első, igazi szövetségesemet… bár idő kérdése lett volna újra felkutatni, de ki tudja, újból az én oldalamra állt volna-e. Semmiben sem voltam biztos. Meglötyögtettem az üveget, amiben már csak néhány korty volt a whiskyből. Kiittam a tartalmát, s ekkor, ebben a pillanatban zuhant rám valaki, miután a vállamat elkapta. Az üveg csörömpölve esett ki a kezemből, majd tört szilánkokra a földön. Én pedig felpislogtam a férfira, aki fölöttem magasodott. Értetlenül bámultam rá, mikor végre ő maga is rám pillantott. Néhány hosszabb pillanatra lefagytam és képtelen voltam bármit tenni, aztán a hátára csúsztattam a kezeimet.
- Örülök, hogy hiányoztam, de nem kell túlmenni bizonyos határokon – Nevettem fel, miközben arra utaltam, hogy ő… de persze csak humornak szántam a magam módján. – Azt hittem, már örök időkre magamra hagysz. Tudod, hány órája itt dekkolok melletted? Már elpusztítottam két üveg whiskyt… - A fejemet csóváltam, majd elmutattam az üres üveg felé, meg az összetört felé is.

491 words┃Unsteady┃Zack, i need you┃



Kai Parker
Démon
a legsötétebb lélek mind közül
Barlangok Tumblr_inline_p7hva8qklC1twex1h_540
Az aktív résztvevő
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Queen of Hell
in future
Léptek száma :
119

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok EmptySzer. Aug. 14, 2019 7:20 pm



To: My Soulmate

Shall we finish what we started?


Éreztem, miként a hideg fém keresztül metszi a torkomat, s azt, ahogy a vér lepelként színezi át a bőröm felületét. A jéghideg nedű patakként folyt alá, miközben remegve emeltem meg a kezemet. Nem akartam újfent meghalni, s nem is óhajtottam ismételten egy emléksorozat kényszeres rabjává válni. Végül erőtlenül szorítottam rá a nyakamnál lévő sebre, ekként csillapítva némileg a veszteség tényét, de a másodpercek telése egyre gyengébbé tett. Az ujjaim meglazultak, a vér továbbra is csak ömlött a nyílt résen át, míg a szívverésem egyre lassabb tempót diktált. Kapkodva szívtam a tüdőmbe az oxigént, amelyből igazából mit sem érzékeltem. Fuldokoltam, olykor köhögtem, s mire Kai megjelent mellettem; talán már túl késő volt -, legalábbis én így éreztem, mialatt a másik kezemmel odakaptam a sérüléshez. Kezdtem elveszíteni az eszméletemet, s a szavai is elmosódtak a messzeségben. A mágiája ugyan valamennyit javított a képleten, viszont továbbra sem voltam képes levegőhöz jutni. Haldokoltam, s ez... ez teljesen kétségbeejtő érzelem volt. Nem, nem és nem... Nem bírok ki még egy testet... és...
Egy utolsó leheletnyi erőbedobást megkísérelve; kaptam el a férfi ruháját, amire alig szorítottam rá, sőt mondhatni: semennyire sem sikerült, hisz' egyszerűen csak kicsúszott az anyag a tenyerem közül. S amíg a kezem a porba hullt alá, addig az ajkaim résnyire nyíltak a döbbenettől. Valahol a halál és a létezés között tengődve éreztem önmagam. Kábultan pislogtam fel rá... rá, aki a lélektársam volt, s aki... aki itt maradt velem. Megingott körülöttem a tér, s kezdett elhomályosodni a szemeim előtt a látványkép. Összemosódtak a színek, elhalványultak a fények, s miközben a vérveszteség elgyengített... már magam sem tudtam nyitva tartani többé a szemeimet. Az erőlködés kimerített, a szervezetem elfáradt, s még mielőtt végleg elájultam volna; könyörgőn ejtettem ki az utolsó szavakat..
- Nem... - Fájdalmasan nyöszörögve; küzdök az ébrenlét tényéért. - Nem akarok... - Nyúlok a kezéért. - Kai... én... én nem kapok... - Suttogom magam elé, így ejtve a mellkasomra a kezemet. - ...leveg... levegőt.. - S ez volt az utolsó tiszta történés az elmémben, hisz' a következőben már mozdulatlanul feküdtem a koszos földön.
Elájultam...
A saját véremben áztam, Jefferson alakjában tündökölve, ugyanis egyszer csak megszűnt a varázslat, s ezáltal a test alakja győzedelmeskedett felettem. Nem volt már többé fájdalom; egyszerűen nem éreztem semmit... elragadott a végtelen feketeség, s ez volt az egyetlen valósnak vélt és jól ismert érzés, sőt egyben talán az utolsó, amelyet megtapasztalni véltem, mielőtt végleg elnyelt volna engem sötétség..

Hallottam a torkomban dobogni a saját szívemet, ahogy erre az érzésre fókuszáltam. Koránt sem akartam felpillantani a velem szemben álló démonra, aki olyan örömmel kínzott, mintha megnyerte volna ezzel a főnyereményt. Olykor-olykor ugyan kiszökött az ajkaim közül egy-egy szisszenés hangzata, de ennél több kárörvendést nem nyújtottam a számára.
- Annyival könnyebb lenne neked... - Ragadta meg az államat erővel, így kényszerítve arra, miszerint a szemeibe tekintsek. - ...ha beszélnél, de Te makacsan ragaszkodsz ahhoz a kis... senkihez. - Durván lökött neki a falnak, s már majdnem utánam lépett, amikor is megjelent egy újabb démon, aki figyelni kezdte a jelenetet. - Váltás? - Csak ennyire pillantott oda, mire a másik készségesen bólintott. Aztán egy hatalmasat sóhajtva belém rúgott, majd pedig távozott a kijárat irányába.
- Nos, kedves, warlock... - Guggolt le mellém könnyedséggel a másik. - ...kezdjük a neveddel, s miután ezen túljutottunk... - Vont vállat. - ...esetleg rátérhetnénk arra, hogy egy magadfajta kis porszem, nos... - Magához rántott a hajamnál fogva. - ...hogyan is keveredhetett ide; le a pokolba, mert ez... eléggé érdekes, nem gondolod? - Húzta fel a szemöldökét lazán, ahogy elengedett. - Az időnk végtelen... - Kerített magának egy széket, amelyen hetykén helyet foglalt. - ...viszont a türelmem véges! Tehát; tikk-takk, szépfiú...

A sebek szépen begyógyultak, s hegek lenyomata sem maradt a testemen, mire órákkal később magamhoz tértem. A szemeim megremegtek, az ujjaim megmozdultak, s tapogatózva igyekeztem megállapítani azt, miszerint hol is vagyok. Lassan nyíltak ki a szemhéjaim, ahogy az íriszeimmel támpontokat kerestem. Embereket, helyszíni tényeket, vagy... magam sem tudom miben, de megkapaszkodtam valamiben, avagy valakiben és a hirtelen támadt felülési tervezetből egy jókora puffanás keletkezett. Egy halkabb jajgatást követően, viszont a tárgy, avagy az illető felé keveredtem, hogy megállapítsam, miként kivel-mivel is van dolgom. Hosszas pislogás után sikerült csak tisztulnia a látásomnak, s ahogy ez megtörtént igencsak tágra nyílt szemekkel kezdtem bámulni az alattam elterülő...

698 ℘ who will save you now ℘ note: What i am doing now? ℘  kredit





Zack Reed
Boszorkány
mágia birtokosa
Barlangok HfnSYD3
Egy értékes tag
Ez az én történetem :
Kapcsolatban :
Why don't I feel anything? ₪
Keresem :
My Lo... Luck' ₪
Léptek száma :
36

Barlangok Empty
TémanyitásBarlangok Empty


Ajánlott tartalom


Barlangok Empty
 

Barlangok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next