Sierrát mindennél jobban szerettem volna magam mellé állítani. Olyan típusnak tűnt, aki szolgálni fog, méghozzá hűen, aki nem akar majd hátba szúrni első adandó alkalommal. Akiben teljes mértékig megbízhatok. Nem most, mert annyira még nem győzött meg, nem álltam készen rá, hogy teljesen a bizalmi körömbe fogadjam, ámbár jó úton járt afelé. - Valóban érdekes, s érdekel is a folyamat, de... nem is tudom. Talán inkább mással kellene foglalkoznom, s másféle feladatokkal megbíznom benneteket. Ez egy kicsit elvesztegetett időnek tűnik számomra. - Azért elgondolkodtam a dolgon, Cade sem volt ostoba, mindent okkal csinált, s egy pillanatra sem felejtettem el, miszerint ezt a helyet a saját, erős elméjével hozta létre. Kész csoda volt, hogy a halálával nem pusztult el minden más is. Szerencsénk volt ebből a szempontból. Épp emiatt akartam én még nála is jobban csinálni ezt az egészet, ügyesebben, okosabban. Sierrával szívesen megosztottam ezen gondolataimat, észrevételeimet, s ugyanúgy kíváncsi voltam az övéire is, a reakciójára, a véleményére. Tényleg olyannak tűnt, akinek elmondhatok ilyeneket, még ha mindent nem is. El kell indulni valahol ahhoz, hogy bizalmat építs ki valakivel, s mi már elindultunk azon a bizonyos kijelölt úton. Mindenesetre Drezath nem állt le a követésével, azt nem szakítottam meg, ugyanúgy követte őt, jelentett róla, bár eddig szuperül ment minden. - Jobb is, ha kézben tartod a dolgokat. Veszélyes játékot űzünk a lánnyal, minden odafigyelésre szükségünk van, hogy a terv működjön, s ne fulladjon kudarcba. Ez a bosszúhadjárat nem csak számomra fontos, mindannyiunk számára, hiszen Elena és a kis rögtönzött családja fenyegetést jelent az egész birodalomra. - Egyenesen a szirén szemeibe fúrtam a tekintetemet, csak a mondandóm végén fordultam el tőle, hogy átgondoljam az elmondottakat. Nem volt hiba eddig a tervben, a készülődésben, s valóban igazat szóltam. Elena és a Salvatore fivérek mindent megtennének azért, hogy elpusztuljon a pokol, s vele együtt én is, sőt. Valószínűleg én lennék az elsődleges célpont, azután a birodalmam, ezt pedig nem engedhettem sem nekik, sem másnak. Elena volt a legjobb mód a kiiktatásukra, ha pedig arra nem is, a fájdalmuk legfőbb okozója ő volt. - Elena mindent elért, amit akart, még csak nem is küzdött semmiért. Ez az, amiért mindennél és mindenkinél jobban gyűlölöm, és megvetem őt. Most az egyszer fordítva lesz. - Stefanra ezúttal nem tértem ki, egyértelmű volt amúgy is a nő számára, mit éreztem iránta régen, s azt is tudhatta, már régen nem úgy van. Stefan egy bizonyos szintig mindig is fontos lesz számomra, de halálában is ugyanúgy fontos lehet. Ráadásul akkor saját kezűleg is megkínozhatom őt, s Damont is. Ennél jobb ajándékot nem kaphatnék soha. - Szeretném, ha megfigyelnéd a többieket idelent. Mindenkiről mindent tudni akarok, még csak titokban sem kell tartanod. Lehetnél te a szemem és a fülem, ha pedig bárki ellenszegül neked, elintézheted saját kezűleg. Ezzel kiérdemelheted a bizalmam. - vágtam rá némi gondolkodás után a kérdésére. Ezen már egy ideje gondolkodtam, de ő az egyetlen, akit erre meg merek kérni. Mi nők tartsunk össze!
Hogy megértsük a hűséget, ismernünk kell az árulást.
Katherine mindig felhívja magára a figyelmet, igaz külsőre senki sem venné észre, viszont azaz elegancia és erő, ami sugárzik belőle sokkalta nagyobb hatással van a körülötte lévőkre, mint az bárki hinné. Nem kellett sokat keresgélnem, amint beléptem a könyvtárba tudtam merre kell mennem. Tisztában vagyok vele, hogy a külsőm cseppet sem szokványos, hófehér hajkoronám mindig elárul. Talán a halálomkor fehéredhetett ki ennyire, hiszen előtte sötétbarna loknikkal rendelkeztem. Szerettem az eredeti hajszínemet is, de ez valamiért sokkal közelebb áll a szívemhez. A bennem rejlő feketeséget tökéletesen leplezi, mintha egy mennyekből jött angyal lennék, legalábbis azok számára, akik nem ismernek. Az előttem ülő nő is éppen ilyen, ártatlannak tűnik, viszont hatalmasabb bárkinél. Nem véletlen, hogy olyan könnyedén kijátszotta Archadiust. Lám, most ő ül a trónon, mit oly könnyedén megszerzett magának. Kérdése kissé meglepett furcsálltam, hogy érdekli a véleményem. A kapcsolatunk eddig abból állt, hogy eleget tettem a parancsainak egyetlen szó nélkül, a hűségem megingathatatlan az irányába. Látom rajta, hogy biztatni próbál, de ellenállok a késztetésnek, mielőtt elmondanám a véleményem inkább elnézek a temérdek könyvre. Hol vastag, hol vékonyabb kötetek roskadoznak a polcokon, mind-mind egy életutat írnak le. Ilyen távolságból is pontosan megtudom állapítani melyekben segédkeztem, az elmémbe ivódtak azok a gerincek, mintha én magam éltem volna át azon életszakszokat. - Talán annak mondható, hiszen ha ismerjük az adott lélek életét szóról-szóra, akkor tisztában leszünk azzal is, hogy mivel lehet a legjobban kínozni. De hasznos helyett inkább érdekesnek neveznem - miközben beszélek a tekintetem újra a nőre vándorol - Szándékodban áll folytatni Cade ezen hóbortját? . kérdezek vissza érdeklődve, úgy teszek, ahogy az előbb ő, lemásolva minden mozdulatát, felemelem az egyik szemöldököm. Valahol azt olvastam, hogy ha utánozzuk a velünk szemben lévő gesztusait, az jobban elkezd bízni bennünk. Szeretném, hogy a bizalmába fogadjon? Lehetséges. Szükségem lenne valakire, aki megérti azt, mitől váltam azzá, aki vagyok. Benne társra leltem ilyen téren, hiszen az élete nem volt egy leányálom, legalábbis a róla szóló mondák és Elena elméjéből kiszedett emlékek alapján. Elena nyitott könyv számomra mégis vannak olyan részei, melyet a homály fed, mintha a benne szunnyadó emberség nem engedne eléggé közel. A királynőm tanácsait mindig megfogadtam, most is azt fogom tenni. Elenába több spiritusz szorult, mint az elsőre látszik, ezt már tapasztaltam a kirohanásaiból, talán ez lenne az a híres Petrova tűz? Halványan elmosolyodtam Katherine arcán, a hasonmások kölcsönös utálata mindig jobb kedvre derít. Ugyanazt az arcot viselik, mégis szívből gyűlölik egymást. Milyen érdekes az univerzum. - Örülök, hogy ezt mondod. Az utolsó beszélgetésünk alkalmával egy próba elé állítottam, jobban mondva megfenyegettem - vonok vállat, mintha nem lenne lényeges, amit mondok. Tisztában vagyok vele, hogy nem bízik meg bennem, az nem megy ilyen egyszerűen. Cade is bízott bennem, mégis mikor elért hozzánk a halálhíre én voltam az első, aki egyetlen könnycsepp nélkül, hátat fordítva mindennek egyből Katherine mellé szegődtem. Gondolataimból Kath nevetése szakított ki, aki éppen a régi szerelmére gondolt. - Elena elméje és emlékei sok mindent elárultak nekem, köztük azt is hogyan éreztél Stefan iránt - válaszolok tömören, nincs kedvem jobban belemenni a dologba és ahogy látom ő sem akar többet tudni róla. A kormányzásra irányuló kérdésemet bőven megválaszolta, míg hallgattam volt időm kigondolni mit is akarok tulajdonképpen. - Mivel tudnám kiérdemelni a bizalmad? - fordítottam a dolgon és ezzel félig meg is válaszoltam a kérdését. Közben keresztbe teszem a lábaimat egymáson, hogy a könyökömet megtámasztva azon előre tudjak dőlni. Ha komolyabb témáról akar beszélni, ám legyen. Semmi jónak nem vagyok elrontója. Vajon képes lesz őszintén válaszolni?
Sierra közeledtét nem lehetett volna figyelmen kívül hagyni, hiába mozgott hangtalanul. Fehér haja odavonzotta az ember tekintetét, a szemem sarkából is könnyedén kiszúrtam. Nem néztem rá azonnal, csak miután halk puffanással letettem a kezemben tartott könyvet az asztalra. Én is elgondolkodtam már nem egyszer azon, hogy befestem a hajam valami meglepő színűre, mondjuk élénk vörösre, vagy ébenfeketére, ámbár túlságosan hozzám nőttek már a gesztenyebarna fürtök ahhoz, hogy megváljak tőlük. Talán egyszer, csak a hecc kedvéért megpróbálom. Vagy talán Elena haját festem be először, hogy megnézzem, miképp is állna. Sosem kérdeztem Sierrától, az ő haja természetesen ilyen hátborzongatóan szép, avagy festi... tulajdonképpen mindegy volt, jól állt neki, legalább volt stílusa. - Elgondolkodtató. Szerinted ez hasznos volt? - töprengtem el hangosan, tényleg érdekelt a véleménye. Felvont szemöldökkel, érdeklődve meredtem rá, ezzel is bíztatva, hogy nyugodtan fejtse ki a véleményét. Kevés ember véleménye érdekelt hosszú életem során, ám meg kellett tanulnom kisit bízni az emberekben. Vagy kevésbé utálni őket... Szükségem volt ugyanis a szövetségesekre, hogy bebiztosítsam magam, hiszen nem akartam az összes démonnal végezni, aki ellenem szegül. Akkor ki törődne az itt lakó lelkekkel? Bólogatva hallgattam Sierrát, s elgondolkodva hümmögtem egy sort a szavakra. - Ezt értékelem. Jobb is vele vigyázni, benne is megvan a Petrova tűz, még ha... nem is látszik. - fintorogtam, nem szívesen aggattam dícsérő szavakat a lányra, aki az én arcomat viselte, s akit teljes szívemből gyűlöltem, de volt, amit nem tagadhattam le. - Nem kell bíznia benned. Sőt! Ha kell, rémiszd meg, féljen tőled, vagy tiszteljen, nekem édes mindegy. Hass rá valamilyen módon. Bízom benned, Sierra! Vagy... valami olyasmi. - vontam vállat, s tekintetemből kiolvasható volt, hogy nem, nem bízom benne. De próbálkozom, s ez volt a lényeg. Nyitottam a szirén felé, rábíztam egy hatalmas feladatot, hogy bizonyítson. Rajta állt, mi a következő lépés. A következő téma jobban tetszett, így amikor Damonről, s Elena haláláról beszélt, egymosoly jelent meg szám sarkában, amiből szép lassan egy gonosz vigyor szélesedett. - Ó, Stefan! - nevettem fel halkan, s fejemet ingattam, ahogy rá gondoltam. Egykor tényleg azt hittem, hogy együtt leszünk, megszerezhetem magamnak, de ő sosem tudott rámúgy gondolni, mint Elenára, vagy a legújabb kis szerzeményére, a szöszi vámpírra. Elkeserített. Épp ezért nem vettem le őt arról a bizonyos listáról, ezért hitte Elena róla is azt, hogy az ellensége, s hogy egész végig csak egy pótlék volt számára. Egy Katherine-pótlék. - Tudod, Stefant valamikor szerettem. A halálom előtt is azon ügyködtem, hogy megkaparintsam magamnak. -újabb vállvonás, újabb elmerengő pillantás. Igazán nosztalgikus hangulatomban voltam, de ez olyan információ volt, amit megosztottam Sierrával, mert tudtam, hogy úgysem adja tovább senkinek. Viszont annyira mégsem volt titkos, ha esetleg mégis elárulja valakinek, nem veszítek vele semmit. - Remélem Elena jól felborította a tökéletes kis világát. Megérdemli ő is a szenvedést. - jelentettem ki kicsit hűvösen, felszegett állal. Nem kívántam a halálát egyiküknek sem, azt akartam, hogy szenvedjenek. Ugyanakkor az sem érdekelt, ha Elena végül végez velük, legalább lesz kikkel szórakozni idelent. Sierra szavai hirtelen rántottak ki az emlékeim tengeréből, pillantásom rászegeztem, kissé előredőlve, egyik könyökömet a fotel karjáfára helyeztem, s úgy támasztottam meg az államat kézfejemmel. - Természetesen. - feleltem némi töprengés után. - Mindig is jól ment mások irányítása. Mármint... vámpírrá válásom után ez tartott életben. Ez sem más, mint a menekülés, hiszen bármelyik alattvalóm ellenem fordulhat. Bizonyára te is tudod, milyen sokan szeretnének leváltani engem. A múltam, vagy épp a nemem miatt. Csak most épp minden ármánykodást ugyanazon a helyen tervezek meg. - egy halvány, mégis erőteljes mosoly árulkodó lehetett a számára, elég válasznak bizonyulhatott. Tényleg élveztem az uralkodást, s nem lepett meg egyáltalán, hogy feltette a kérdést. Nem volt egyszerű, nagyon is nehéz volt, mondhatni nagy falat, csak épp nem nekem. Akár uralkodó családba is születhettem volna, ám én mindezt úgy tanultam meg. Hogyan legyek méltóságteljes, mikor megannyi dolgot veszítettem el, voltam a földön, rúgtak belém, meg is haltam. Én mindezt mégis előnyömre fordítottam. Nem véletlenül lettem én a Pokol királynője. - Szóval térjük vissza rád. Miféle feladat lenne megfelelő a számodra, Sierra? És kérlek, légy őszinte! - tértem egy kicsit komolyabb témára, de a hangom csak egy minimálisan változott meg, egy árnyalatnyit csupán. Azt akartam elérni, hogy őszinte legyen velem, ne féljen megosztani velem a gondolatait, ő nem olyan sunyi típusnak tűnt. Nem egy patkány volt, aki az árnyékban leselkedve próbált előre törni, nem, ő pont úgy megküzdött mindenért, ahogyan én. S Cade egyáltalán nem becsülte őt meg.
Hogy megértsük a hűséget, ismernünk kell az árulást.
A pokol sem ugyanaz a hely, mióta Katherine átvette az irányítást felette, ami persze nem is baj. Archadius mellett semmi dolgom sem volt, ami kissé elkeserített, hiszen mióta megkötöttem vele az alkut, miszerint élhetem tovább az életem. Többre vágytam, mint hogy egyszerű szirén legyek, ennyivel nem elégedtem meg. Hatalmat akartam. Minél többet, annál jobb. Érthető mennyire örültem, mikor egy nő kerül a pokol trónjára. Tisztában vagyok vele, hogy az új királynőnk miken ment keresztül előbb halandó, majd vámpír élete során, bár erről talán neki fogalma sincs. Nem is számít. Hiszen hatalmas feladatot adott nekem, amit próbálok a lehető legjobban teljesíteni, nem csak azért, mert megakarom mutatni neki, hogy mennyit érek. Ó, nem! Ennél vagy egy sokkalta erősebb indokom. Élvezem azt, hogy másokat bánthatok, a szendevést látni az arcukon, ahogy fokozatosan formálódnak, majd agyhalott zombi bábokká nem válnak. Imádom, ahogy kínozhatom őket, míg az elméjük darabokra nem hasad végleg. Elenával is ezt terveztem, szépen fokozatosan akartam az őrület határára sodorni, ahogy azt a főnököm parancsolta. Régen jártam a pokolban, hiszen az időm nagy részét a földön töltöm, hogy figyelemmel kísérjem Elena tombolását. Mégis, most itt vagyok, mert ő magához hívatott. Először a kertben kerestem a keresést, hiszen az itt töltött idp alatt, többször láttam ott. Nem jártam sikerrel, így elindultam a másik lehetőség irányába, ami sokkalta kézenfekvőbbnek bizonyult, mint az előző. A dohos könytár, magában rejtett megannyi titkot, feljegyzések milliója található benne könyv formájában. Cade idejében több alacsonyrangú démon dolgozott azon, hogy mindent lejegyezzenek, voltak olyan történetek, miket mi szirének osztottunk meg az irnokokkal. Szar meló volt, azt meg kell hagyni! Viszont ha csöndre és kényelmes bőrfotelokra vágyott a magunk fajta, akkor tökéletes helyszínnek bizonyult. Az ajtó nyikorogva jelezte jöttömet, látom, amint kényelembe helyezve magát olvasgat egy vérv9r9s borítójú könyvet. Vajon kinek az élete lehetett ennyire izgalmas? Óvatosan becsukom magam mögött az ajtót, de egyetlen pillanatra sem veszem le tekintetem a démonról, fő az óvatosság. Egy halk puffanás jelezte, hogy letette a könyvet és kész rám figyelni. Hangtalanul lépdelek felé, hosszú már-már fehér hajam a hátamhoz simul. Ahogy a fotel felé int egyből helyet is foglalok vele szemben. Ahogy végig nézem az előttem ülő nőt egyből feltűnik a hasonlóság közte és Elena között, mégis óriási ellentétei ők egymásnak. Katherine-ben lobog egy elolthetetlen, tetre kész tűz. Mielőtt feltehettem volna a legfontosabb kérdésemet, ő megelőzőtt és könnyed beszélgetést kezdeményezett. - Igen. Te tudtad, hogy mi is segítettünk benne? Sokszor kért meg minket, hogy egészítsük ki a számára homályos részleteket - vonok vállat könnyedén, mégis egy apró mosoly bujkál a szám szélén. Látom, ahogy elgondolkodva körbe tekint, közben én is sorra veszem mi változott mióta nem jártam erre. Furcsa mód kedveltem ezt a helyet, mióta megüresedett. Könnyebb volt elbújni a többiek elől és csendesen tervezgetni. Gondolataimból újabb kérdése szakít ki, aminek hallatán kikerekedtek a szemeim, de nem meglepettségemben. Inkább érdeklődéssel figyeltem, ahogy egyre izgatottabbá válik a téma kapcsán. Mi tagadás, tényleg nagyon gyűlöli a hasonmását. - Egészen jól haladunk, bár vannak megingásai és gondolatai. De azokat mindig idejében elkapom és visszaterelem a helyes útra - fogalmazok kissé sejtelmesen, majd megrázom a fejem. Ó, dehogy! Elenának semmi terve sincs, azon kívül, hogy tönkre akarja tenni a szeretteit, van egy olyan érzésem, hogy csak vaktában vagdalózik, akár egy hisztis kisgyerek. - Viszont ő sem könnyen bízik meg akárkiben - teszem hozzá kicsit halkabban, arra is utalva, hogy még mindig nem bízik meg teljesen bennem a királynőm. Pedig én vagyok az egyetlen, aki nem akarja elárulni, nem úgy mint a többiek, akikről azt hallani, hogy titokban sugdolóznak, persze ez mind mende-monda. Fogalmam sincs az igazságról. - Damonnal volt egy kellemes csevelye, aminek a végén egy kis rásegítéssel, de a férfi végzett vele. Ha jól tudom Stefant is meglátogatta, de arról még nem regélt. De azt tudom, hogy a kis barátnői a soron következők - legalábbis azt hiszem. Sajnos nem annyira közlékeny a vámpírlányka, mint azr szeretném, viszont az elméjéből sok mindent kitudok olvasni. Hallom, amint felsóhajt, remélem nem azért, mert elégedetlen velem szemben. Hiszen én mindent megteszek az ügy érdekében, de nem megy minden olyan gyorsan. Oké, ez most tényleg meglepett! Régen nem érdeklődött senki affelől, hogy is érzem magam valójában. - Kellemes újra a földön járni, ott több a táplálék, mint idelenn - végül vállat vonok és kényelembe helyezem magam a fotelban egy sóhaj közepette. Vajon tényleg megnyílhatok neki? Lehetséges, hogy egy bensőségesebb viszony alakuljon ki közöttünk? - Élvezem azt, hogy irányíthatom őket, de ezt is kevésnek érzem. Több erőre és hatalomra lenne szükségem. Vagy csak egy magasztosabb célra - gondolkodom hangosan, majd megrázom a fejem, hogy elhessegessem a gondolatot -Élvezed az uralkodást? - most rajtam a sor, hogy kérdezzek. Tudom kell, hogy milyen is ő valójában, mert úgy hiszem még a felét se láttam.
Ha unatkoztam, rendszerint a kertben, vagy a könyvátrban lehetett megtalálni. Számtalanszor néztem, ahogy a démonok a bűnösöketkínozzák, vagy épp én magam kínoztam őket, néha mégis jól esett a kikapcsolódás. A könyvtár hatalmas volt, gurulós létrákkal, hatalmas, kényelmes bőr fotelokkal, és rengeteg élettel a lapokon. Amikor előszörbetértem ide, fogalmam sem volt róla, mi ez a sok könyv, azt hittem, talán a jó öreg Arcadius ennyire művelt volt, aztán rá kellett ébrednem, hogy nem erről van szó. Grimaszolva nézegettem a könyvek gerincét, nehéz volt egyet választani, de végül egy vörös borítós kötetet ragadtam meg, s elhelyezkedtem az egyik fotelben keresztbe tett lábakkal. Mikor az ajtó nyílt, hirtelen arról is elfeledkeztem, hogy találkozót beszéltem meg Sierrával, olyannyira belemerültem Charles történetébe. Fogalmam sem volt róla, kicsoda, talán még nem is találkoztam vele soha, olyan sok bűnös lélek szenvedett a birodalmamban. Cade nyilvánvalóan ismerte az összeset, hiszen ő maga hozta létre a saját tudatával ezt a helyet. Én még új voltam ebben, sokat kellett tanulnom, annak ellenére is, hogy jobb uralkodónak tartottam magam nála. Behajtottam az egyik lap csücskét, úgy csuktam össze a könyvet, s halk puffanással az asztalra ejtettem, ami karnyújtásnyira helyezkedett el tőlem. A velem nagyjából szemben lévő fotel felé intettem, miközben végigmértem a nőt. Szövetségesem láttam benne, de ahogy a többiek esetében, úgy benne sem bíztam teljesen. A bizalomhoz nekem rengeteg idő kellett, ám ő már elég közel került ahhoz, hogy a belső körömhöz tartozzon. - Tudtad, hogy Cade mindenkiről feljegyzést készített? Minden egyes lélekről, aki ide került. - kezdtem valami könnyed témával. Tulajdonképpen akár még tudhatott is róla, de az is lehet, hogy az a vén bolond mindenki elől titkolta. Nem volt egy borzasztó ötlet, ennyi életet lehetetlen volna észben tartani, ugyanakkor kételkedtem benne, hogy egyedül képes lennék megtartani ezt a szokást. Morfondírozva emeltem a tekintetem a polcokra, majd vissza Sierra arcára. Nem, ez egy lehetetlen küldetés, ugyanakkor... praktikus hagyomány. Ehhez szükségem lesz valakire, vagy valakikre, ha meg akarom tartani. Aprót ráztam a fejemen, hogy koncentrálni tudjak, s a gondolataim összeszedettek legyenek. - Viszont nem ezért hívtalak ide. Kérdezni akartam a Gilbert lányról, hogyan halad a feladatával, és te hogyan haladsz azzal, hogy a kegyeibe férkőzz. - vágtam bele rögtön a közepébe, majd egy lassan kibontakozó mosolyra görbültek ajkaim. - Tudja már, hogyan bánik el a szeretteivel? Meglátogatott már valakit? - kérdeztem izgatottan. Nem tudtam, hogy Sierra mennyit tud, Elena mennyibe avatta bele, vagy mégis hányszor találkoztak, de nagyon reméltem, hogy valamit már sikerült kiszednie belőle. Szomjaztam ezekre az információkra, ugyanakkor megelégedtem már azzal is, ha elkezdett közel férkőzni hozzá. Türelmes voltam, tisztában voltam vele, hogy csak úgy érhetek el bármit, ha nem sürgetem a dolgokat. Mikor nagyjából egy fél perc után kicsit lecsillapodtam, s már nem ült az arcomon az időközben kiszélesedett vigyor, felsóhajtottam, miután egy komolyabb pillantással illettem a szirént. - Hogy megy a sorod? - Tényleg, komolyan bíztam benne, hogy a bizalmi körömbe fogadhatom, s egyfajta bensőséges viszony alakulhat ki köztünk.Valódi szövetséges jelöltet láttam benne, az ilyenekre pedig szükségem volt idelent, főleg azután, hogy sokan ellenem próbáltak szövetkezni.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
❀ 
