"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
There are some thoughts you can't avoid and some feelings you can't deny
Szerettem volna lenyúzni a bőrét, majd lassan elégetni a pokol tüzével, mert ezt érdemelte volna. Kérdőre akartam vonni, mégis mit képzel magáról, hogy idejön és ilyeneket vág a fejemhez, végül nem tettem. Csak kérdőn néztem rá pár pillanatig, karba font kézzel. - Mégis mit tudsz te? Azt ne mond, hogy a drága Kai minden apró részletbe beavatott. Különben meg ki vagy te nekem? - utaltam itt a kijelentésére, miszerint előtte ne tagadjak semmit. Mintha legalább a belső körömbe tartozott volna, vagy a jobb kezem lett volna. Kaihoz tartozott, ugyanakkor vele sem alakított ki olyan szoros kapcsolatot, vagyis igazán meglepett volna. Nem volt állandóan a közelében, ennyi biztos volt. - Tehát csak azért jöttél idáig, hogy elmondj egy fél-információt? Kár volt fáradnod! - legyintettem, majd megfordultam, készen arra, hogy távozzak. Elegem volt ebből a démonból, megölni pedig már csak azért sem akartam, nehogy még a végén Kai azt higgye, érdekel engem annyira, hogy az emberein vezessem le a feszültséget. Nem akartam, hogy közöm legyen hozzá. A szavai megállítottak, az ajtónál álltam meg, amit néhány másodperces ácsorgás után bezártam. Jobb volt, ha ezt a beszélgetést nem hallja egy erre tévedő lény sem. Mielőtt megfordultam volna a lány irányába, mosolyra görbültek ajkaim, mert... hatással voltam a férfire. Még akkor is, ha nem velem kívánta megélni az első élményét, miattam kötött ki valaki ágyában. Gyorsan eltüntettem a számról a görbületet, s komoly arckifejezéssel fordultam meg. - Rendben, csak áruld el, mit akarsz! Valljam be, hogy érdekel a démon? Nos, igen, elég jól ellátta a feladatait, néha szórakoztató is volt. - vontam vállat könnyedén. - Vagy féltékenységet próbálsz kicsikarni belőlem? Azt lesheted, hiszen hatással voltam rá. Bármit is művel azzal a nővel, miattam teszi. Szóval? - pislogtam rá, miközben ő a korcs mellett guggolt.
A meglepettsége tetszett, de igyekeztem nem láttatni az arcomon ezt a fajta örömet. Végül csak elmosolyodtam, mert a szavai teljesen ellentétesek voltak azzal, amit ő maga sugárzott. Az érdektelenséget akarta éreztetni, mégsem ez jött le. Vagy talán csak azért láttam át rajta, mert tudtam, hogy legalább annyira kötődik Kaihoz, mint a férfi hozzá. - Tényleg így lenne? Előttem ugyanis felesleges tagadnia azt, amit mindketten tudunk… - Tudtam, hogy a tűzzel játszok, mégsem volt kedvem befogni. Vagy belátják, mennyire értelmetlen pont nekik háborúzniuk, vagy maximum oda az életem, ami egy ideje már amúgy sem normális. Nem volt mit veszítenem. Halott voltam, lelketlen és mégis érző. Azért csak sikerült felkeltenem az érdeklődését, teljesen le is merevedett attól, amit mondtam. Megvontam a vállam. - Nem ismerem azt, akivel találkozott… - Újból megvontam a vállam. Rosalieról szinte semmit sem tudtam, azon túl, hogy Kai visszavett tőle valamit legutóbb. De az, hogy elment őt meglátogatni és olyan furcsa állapotban volt, egyet jelenthetett. – Szöget vert a fejében minden egyes szó, amit mondott neki, Királynő. De azt hiszem, esze ágában sincs önnel kipróbálni bizonyos dolgokat. Sokkal inkább másnál keres vigaszt… és törődést – Noha közel sem volt biztos, hogy azzal a nővel le is fekszik, de azért elég nagy esély volt rá. Vagy ha nem vele, majd mással, de a királynőt tudtam, hogy kerülni fogja, ameddig csak lehetséges. Hacsak Katherine nem tesz végre valamit és szerzi vissza, ami az övé. Kai hozzá tartozott és a pokolban talán mindenki egy csomagnak kezelte őket. Viszont, ha elkezd terjedni a hír, hogy problémáik adódtak, az ellenség ezt ki fogja tudni használni. Legalábbis a magam nagy eszével így gondoltam. - De persze, ha mindez önt nem érdekli, akkor én megyek is… majd kifaggatom élete első élményéről én magam a démont – Mosolyogtam, majd leguggoltam Dixhez és őt kezdtem csak figyelni. Aztán megsimogattam a démoni kutya buksiját és a szemem sarkából pillantottam el a nőre kíváncsian.
There are some thoughts you can't avoid and some feelings you can't deny
Nagyon nem tetszett, hogy Kai egyik pártfogoltja a kastélyomban ólálkodik, az egyik termemben. Ennél már csak az lett volna rosszabb, ha a férfi maga jön ide. Azt nem bírtam volna elviselni, talán még el is pusztítottam volna, csak hogy ne kelljen szembenéznem vele. Ahhoz, hogy bosszantson még jelen sem kellett lennie, a fejem csak vele volt tele, a veszekedésünkkel, a szavaival, még az arcát is magam előtt láttam minduntalan. A nő jelenléte pedig felerősítette ezeket, kissé nehezen koncentráltam a jelenlétére. A kutyára csak egy szúrós pillantást vetettem, majd újra a nőre pillantottam, ahogy visszahívta magához az állatot. Furcsa volt, hogy olyan szoros kapcsolatot ápol azzal a lénnyel, de úgy tudtam, már emberként is megvolt neki, így nem különösebben érdekelt. A szavai sokkal inkább megleptek, s ez ki is ült az arcomra. Felvont szemöldökkel, enyhén eltátott szájjal meredtem rá, majd utóbbi felváltotta egy mosoly. - Nem hiszem, hogy ez a te dolgod lenne. Ugyanakkor Kainak saját, szabad akarata van. Én nem hajkurászom bele semmibe. - Szinte köptem a szavakat felé, kicsit sem segített a dühöm csillapításában, sőt. Inkább csak fokozta mindazt, amit éreztem. Egyre különösebb dolgok jöttek ki a démon száján, mintha az lett volna a célja, hogy teljesen elképedjek, mert akkor szóhoz tud jutni, mielőtt még végzek vele. Igazából elég jó ötletnek tűnt, hogy Kai egyik emberével végezzek, ha már vele nem tettem meg. Egy pillanatra még el is gondolkodtam ezen, majd inkább lereagáltam a kérdését. - Nem. Ő csak egy démon, mint a többi. Nem érdekel a sorsa, csak úgy, mint ahogyan a tiéd sem. - Kihívóan pillantottam rá, kezdett fogyni a türelmem. A mondatom első fele hazugság volt, s ettől a ténytől még idegesebb lettem, a szemem elfeketedett a haragtól. El akartam hinni, hogy nem jelent nekem semmit Kai, de képtelen voltam rá. Aprót ráztam a fejemen, így újra a barna íriszeik vizslatták a nőt, nem épp barátságosan. - Hogy érted ezt? Miféle nővel? - Lemerevedtem, nem tudtam hova tenni ezt a kijelentést. Kait nem érdekeltem sem én, sem más nő, még a férfiak sem, ebben biztos voltam. Abban bíztam sokáig, köztünk kialakult valami, s néha úgy is tűnt, különösen a csalásom után, amit kész árulásnak élt meg. De a fizikai kapcsolat és Kai... két külön fogalom volt. A vöröske szavai viszont annyira őszinték voltak, éreztem, minden egyes porcikám azt súgta, hogy igazat mond. Csak emiatt volt még életben.
Azon törtem a fejem, miként vezessem majd elő a nőnek a helyzetet, azt, hogy Kai épp mire készül vagy épp mit csinál már jelen pillanatban is. De egyelőre nem volt sok ötletem, meg időm sem volt gondolkozni, mert hamar megérkezett a könyvtárba, mintha csak tudta volna, hogy van itt néhány betolakodó. Dix megfeszülve nézte a nőt, egészen addig, amíg én vissza nem raktam a könyvet a helyére, majd csettintettem egyet az ujjaimmal. Ekkor jött oda mellém, ott hagyva a nőt, mit sem törődve annak jelenlétével. - Nem keresek senkit, éppen csak a királynőt várom… oh, hogy már meg is jött – Mosolyogtam szórakozottan rá, majd leguggoltam Dixhez, hogy megsimogassam démoni buksiját. – Nem ő küldött, magamtól jöttem. Tudja, királynő, hogy mire hajkurászta bele azt a démont? – Pillantottam fel rá kíváncsian, miközben továbbra is a kutyát simogattam. Újra meg újra végigsimítottam a hátán, mielőtt folytattam volna. – Mármint azon túl, hogy elüldözte a kastélyból – Felnevettem halkan, majd komolyabbra váltva felegyenesedtem a kutya mellől. – Mondja, tényleg semmit nem jelent önnek Kai? – Nem volt ínyemre ez a magázó stílus, de azt akartam, hogy tudja, tisztelem a mivoltját, annak ellenére, hogy alapvetően Kai mellett vagyok. – Úgy értem, maga és Kai… inkább egy oldalon kellene, hogy álljanak, mintsem külön utakon vívják meg a saját harcukat, még akár egymás ellen is – Tényleg ez volt a meglátásom. Nem érdekelt különösebben, hogy épp ki viaskodik a koronáért, de az értelmetlen, gyerekes viselkedés annál inkább zavart. – Kai jelenleg valami nővel van, legutolsó információim szerint – Tettem hozzá, mintha ez lenne a legártatlanabb kijelentés, ami csak létezik. Kíváncsi voltam, erre mit lép Katherine, ha a többi információ annyira nem is érdekelte, vagy nem vette komolyan. Hisz akármennyire is tagadták, láthatóan nem voltak közömbösek egymásnak és… talán ketten együtt erősebbek lehettek volna, mint azt gondolták. A szövetségesek pedig kellettek a pokolban. Nem véletlenül horgonyoztam le Kai Parker mellett. Nem csak azért, mert ő változtatott át. Volt benne valami különösen vonzó és tudtam, hogy pont ezt látta benne Katherine is. Csak azt nem értettem, miért hagyta kicsúszni a kezei közül, mikor legjobb tudomásom szerint évek óta mellette volt azt a démon.
There are some thoughts you can't avoid and some feelings you can't deny
Egy hónapja még nem gondoltam volna, ennyire bánni fogom, amiért átverek valakit. Nem, nem csak valakit... Kai Parkert. A legfőbb emberemet, aki furcsa mód a trónomra pályázott, de a versengése egyáltalán nem zavart, sőt. Egy céltudatos, kissé akaratos, elszánt démont láttam belőle, aki egyre vonzóbbá vált a szememben, bár ezt a részt még mindig próbáltam elnyomni magamban. Nem gondoltam, hogy valaha is szabadkoznom kell a tetteimért, hogy valaha is megbízik bennem valaki annyira, valóban el tudjam árulni, a szó legszorosabb értelmében. Hiszen már emberként mindenkit átvertem, kijátszottam, kihasználtam, vámpírként pedig szó szerint nem tettem mást. Sosem zavart, mert tudtam, amit tudtam; ha túl akarok élni, csak magamat vehetem figyelembe, magamat kell mindenki elé helyeznem minden szituációban. Mások pedig tudták rólam, ki vagyok, milyen vagyok, miket követtem el, így nem vártak jót tőlem. Kai viszont valamiért mégis árulásnak fogta fel a csalásomat. Egy teljes hónap eltelt a harcunk óta, mikor az egyik folyosót felégettük és leromboltuk, de a bennem dúló harc még mindig tartott. Egy részem szerette volna jóvátenni a dolgot, bár a bocsánatkérésről szó sem eshetett, legalábbis szavakkal semmiképp. Egy másik, a dominánsabb részem viszont nem akart tenni semmit a fennálló helyzet ellen. Magának köszönhette, ő árult el elsőnek... makacs voltam,olyannyira, hogy nem akartam belátni a hibámat. Azt pedig végképp nem, hogy valójában... hiányzott a démon. Ugh. Körbejártam a hatalmas kertet, felégettem néhány bokrot, ám a dühömet semmi sem tudta csillapítani. Még egy "szegény" lelket is saját kezűleg kínoztam meg, de semmi sem volt elég. Semmi nem segített, úgy éreztem, fel fogok robbanni. A kastélyban járkáltam, azon a bizonyos folyosón több időt is töltöttem, mint kellett volna. Végül a könyvtár előtt álltam meg, a szemközti falnak támasztottam a hátamat, mikor zajt hallottam bentről. Kíváncsian nyitottam be, a látványnak viszont egyáltalán nem örültem. Kedvtelen arccal léptem be a terembe, kissé talán kiütközött rajtam a düh, ami csaknem felemésztett. - Keresel valamit? - kérdeztem egymásba font karokkal, az ajtónál megállva. Természetesen nem volt tilos bejárnia senkinek a terembe, de akárkit nem is engedtem a kastély közelébe. A leírtak fontosak voltak, még akkor is, ha én már nem írtam le mindazt, amit megtudtam. Jobb volt a fejemben tartani, mint levésni, hogy bárki megtalálja. A lányt nem sokszor láttam eddig, néhány rövidke éve vált csak démonná, méghozzá Kai keze által, így... nos, gyanakodtak. Nem tetszett, hogy a kastélyban ólálkodik, mikor a gazdája és én haragban vagyunk. Vagy olyasmi. - Csak nem a drága Kai küldött? Nyugodtan mondd meg neki, hogy puszilom. - kacsintottam rá, egyelőre viszont még nem hagytam faképnél. Nyilván okkal jött.
Az elmúlt két évben sikerült behatárolnom, hol a helyem, avagy hol vannak azok a határok, amiket nem léphetek át, amennyiben meg akarom őrizni a démoni mivoltomat. Kai Parker mellett szolgálatában az élet kihívás, főleg, hogy minden kérésére ugranom kell, bármi is legyen az. Csodálom, hogy eddig még nem kerültem nagy bajba miatta. Sok a haragosa, anélkül, hogy egyáltalán tisztában lenne vele. Bár nem csak őt nem szeretik, hanem Katherinet sem. Pedig néha könnyebb behódolni és életben maradni, mintsem háborút indítva meghalni. Végleg. Ezért sem viaskodom Kaival, inkább teszem, amit kér. A legutóbbi találkozásunkkor lejött, hogy mire készül, habár nem nagyon értettem, miért jutott el erre a pontra, ugyanakkor szórakoztatott is, hisz anélkül kezdett kötődni Katherinehez, hogy ez egyáltalán feltűnt volna neki. Az volt a tervem, hogy mindezt a nő tudtára adom, hátha abbahagyják az értelmetlen viaskodást. Igen, számoltam azzal a kockázattal, hogy Kai majd rám förmed. Bár nem vágytam rá túlságosan. A kastélyt körbejárva egyelőre nem találtam sehol a királynőt, így a könyvtárba léptem végül be. Elgondolkodtatott, hogy minek könyvtár egy pokolbéli kastélyba, mármint, mi lehet az, amit levés bárki is egy darab papírra? Kíváncsi voltam. Nem volt célom kutakodni, csak… oké, egy kicsit talán de. Dixie, az egykori fehér kiskutyám, most fekete bundával szaladt előre az egyik polchoz, majd megállt előtte. - Ne keverj bajt, Dix. Maradj mellettem ezúttal – Néha hajlamos volt arra, hogy a saját feje után menjen, de amint rászóltam, engedelmessé vált újra. A polchoz lépve kezdtem újra nézelődni, majd leemeltem egy könyvet, hogy belelapozzak. Ekkor hallottam lépteket az ajtó felől, így lassan arrafelé fordítottam a fejemet. A szemem sarkából láttam, hogy Dixie megfeszülve nézi azt, aki bejött a szobába.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
- Nehéz feladat. - gondolkoztam el néhány rövidke pillanatra, majd vágtam egy fintort. - Ugyanakkor tényleg ironikus. Ő hozta létre az elméjével, s mégsem nem tudott uralkodni felette. - a szemeimet forgattam, nem értettem Arcadiust. A közelébe férkőztem, majd a bizalmába, szép lassacskán elérve, hogy végül az enyém legyen a trón, én legyen az uralkodó. Jobban is csináltam, mint ő, csak éppen... előbb le akartam tudni valamit. Valakiket, hogy pontos legyek. Ezt pedig nem kapkodhattam el, ki akartam élvezni minden percét ennek a bizonyos küldetésnek. Olyan sokáig próbáltam félreállítani Elenát, tönkretenni Damont, megszerezni Stefant. Az elpusztításuk sem lehetett rövidebb annál, bár azért több száz évet nem akartam beleölni, ha nem volt muszáj. - Ó, azt igazán élveztem! - villantottam a nőre egy ördögi vigyort. - Azt hiszem még meg sem köszöntem neked, amit tettél. Szóval köszönöm, hogy bábot csináltál Elenából, és segíted a személyes bosszúmat. Minél előbb tudjuk ezt le, annál hamarabb figyelhetünk igazán erre a csodás birodalomra. Persze azért nem túl hamar! - jelentettem ki röviden nevetve, a köszönet viszont valódi volt. Oké, volt mögötte némi hátsó szándék is, de azért részben tényleg hálás voltam a szirénnek, mert ha ő nem lenne, ilyen könnyedén nem ment volna a dolog, sőt, ennyire szórakoztató sem lett volna. - Ahogy óhajtod, Sierra! - bólintottam a szavaira, bár a következő mondatára nem reagáltam, ráadásul félbe is hagyta. Drezath már be van hálózva, ha úgy vesszük, csak meg kéne szabadítani attól a fránya halandó börtöntől. Elena most jobban érdekelt, mint bármelyik szirén vagy démon, ő volt az elsődleges feladata a nőnek. Látszott rajta, hogy csak félig van itt, valószínűleg az elméje egészen máshol járt. Nem akartam feltartani. - Nyugodtan menj. - intettem neki, s közben felálltam, hogy a távozása után én magam is a dolgomra menjek. - Majd értesíts, ha történik valami fontos! - jegyeztem még meg, mielőtt elhagyná a szobát.
Hogy megértsük a hűséget, ismernünk kell az árulást.
Egyet kell értenem a szavaival, Kade nem foglalkozott velünk, megelégedett azzal, hogy növesztjük a pokol létszámát. Pedig ha szabadon engedett volna bennünket, mennyivel többet tehettünk volna érte. Neki csak arra a két mihasznára volt szüksége, akik mindent elrontottak. Sybill. Mennyire gyűlöltem azt a némbert, aki jóval erősebbnek és többnek érezte magát nálunk, mint valaki királynő. Katherinere téved a pillantásom, ahogy kiemel sokunk közül. Miért pont én? Hallatszik a kérdés az elmémben. Nem mutatom felé a kétségeimet magammal kapcsolatban, erősnek kell lennem, ha feljebb akarok lépni a ranglétrán. Halvány mosolyra húzódik az ajkam a férfis megjegyzésén, majd elgondolkodom rajta, hogy ez a tény mennyire látszott Arcadiuson, mikor még a hatalma tejében volt. - Kade sosem volt jó vezető, csak a saját érdekeit tartotta szem előtt. Nem foglalkozott a pokol lakóival igazán. Volt egy birodalma, aminek sosem volt igazán az uralkodója. Milyen ironikus ez. Nem gondolod? - teszem fel a költői kérdést. Szavaim mögöttes tartalma sokkal többet mondd, mint azt sejtetném. Katherine jobb királynőnek tűnik, mint az előde, ugyanakkor őt is a személyes bosszú hajtja leginkább. Vajon ez okozza minden király halálát előbb-utóbb? Végül a fontosabb dolgokra terelődik a szó. Elena elméje nyitott könyv számomra, mégsem tudom teljesen irányítani. Van egy apró részlete, ahova sosem enged be, önző módon csak magának akarja tudni. - Dolgozom rajta! Mást nem vissza hozom egy kis fogócskára, hogy játszadozz vele - ördögi pillantással ajándékozom meg, hogy azt elrévedhessek a polcokon lévő könyveben. Kihívás elé állítottam az ifjú vámpírt, remélve, hogy a jobbik megoldást vállalja. Vajon képes lesz megölni a szeretteit? Reméljük sikerült annyira befolyásolnom az elméjét, hogy megtegye. Gondolataim Elenán járnak, így könnyedén összekapcsolódok az elméjével, mintha az ő szemén keresztül látnék, egy szökőkút felé tart. Hallom a királynő hangját, ahogy a démonokról beszél. nem vitatom, tényleg nagyon sokan gyűlölik, de minél jobban szorul a hurok, ő annál erősebbé válik, ebben nagyon hasonlítunk egymásra. Aprót bólintok, hogy megértettem a kérését. Elena az első és csak utána jönnek a többiek. Nem tudok egyszerre mindenre figyelni, így szövetségesekre lesz szükségem. Válasza nem sokat segített, bár nekem is vannak sejtéseim az ellenségeivel kapcsolatban, de az oly kevés mint egy gyenge sóhaj. - Alesea az, akiről tudomásom van, ő jelenleg a földön tartózkodik. Ha akarod megkörnyékezem, miközben Elenát tartom szemmel - mondom ki a nyilvánvalót, így két legyet üthetek egy csapásra - Bár ő csak egy szirén, a démonok között puhatolózhatok, talán Drez - képtelen vagyok befejezni a mondatot. Egyszer csak bevillan egy erős gondolat, melyhez egy kép is társul. Elena Ott hagyom egy fél órára és már kétségek gyötrik. Damon nagyon erős ellenfélnek ígérkezik, nem képes feladni, ahogy a lányt is egy láthatatlan erő vonzza hozzá. - Elnézést, hogy megszakítom az eszmecserét, de lassan indulnom kell. Elena megint ellenkezik - forgatom a szemeimet, miközben agyban a vámpírra fókuszálok.
Jól akartam csinálni a dolgokat idelent, mert bár hiába hangoztattam azt, miszerint engem nem lehet legyőzni, amikor Stefan leszúrt az utazók késével, azt hittem mindennek vége. Fel is készültem a halálra, egy részem abban bízott továbbléphetek, míg egy másik biztosan tudta, a pokolra jutok, pedig akkor még nem volt bizonyított a létezése. Egyszer már legyőztek, még egyszer nem hagyhattam mindezt. Elengedhettem volna a Salvatore-Gilbert vonalat, de éreztem a csontjaimban, ha megtudják hogy élek, egész biztosan nem hagynak nekem nyugtot. Inkább megelőztem mindezt, s évekig titkoltam azt, hogy életben vagyok. Óvatos voltam, megfontolt, s inkább vártam a megfelelő alkalomra, szépen előkészítve közben a haditervet. - Elpazarolta a tehetségeteket. Egyedül a lelkek gyűjtésére akart benneteket használni, pedig rengeteg dologra képesek vagytok. Különösen te, Sierra. - Részben kedveskedni akartam neki, részben pedig... nos, ő volt az első szirén, akit magam mellé akartam állítani, nem volt ez véletlen. - Ez történik akkor, ha egy férfi uralkodik. Nem engedhette, hogy gyengének tartsák. - forgattam a szemeimet, mert ezt valahogy sosem értettem. Én nem féltettem a trónom a férfiaktól, nem is gondoltam magam kevesebbnek, mert Drezathra vagy épp Kaira több feladatot bízok. Tudtam uralkodni rajtuk - oké, Kai egy kicsit nehezebb eset volt -, ugyanakkor nagyra is tartottam mindazt, amit elértek a nevemben. Ugyanakkor persze sosem hagytam abba a gyanakvást, s valószínűleg sosem fogom, azért mégis jó lett volna legalább részben megbízni pár emberben. Szerettem volna, ha működik köztünk ez a szövetség dolog, az bizonyára imponáló lehetett számára, én figyelembe veszem őket, sziréneket is, nem söpröm a szőnyeg alá a dolgot, s pazarlom el a tehetségüket. Csakhogy nem volt korántsem elég. - Tudom. Mondanám, hogy az én vérvonalamból örökölte mindezt, de... a hasonmások nem könnyű esetek, mint megtudtuk. Elena pedig kifejezetten makacs tud lenni, ha az emberségéről van szó. Mégis bízom benne, hogy te meg tudod törni. - billentettem oldalra a fejemet, ezzel mintegy kihívás elé is állítva őt, közben pedig tényleg ebben bíztam, hittem. - Ez remek. Szóval mindenképpen gazdagabbak leszünk valamivel. - bólogattam, s egy picit elszakítottam a pillantásom a nőtől. Csak annyi ideig, hogy átgondolhassam mindazt, amit tenni akarunk, s amit ő kért Elenától. Igazán örömmel töltött volna el, ha tényleg egyenként keserítené meg a barátai életét, vagy a végén esetleg sajátkezűleg végezne velük. - Leginkább őket. Köztük van a legtöbb, aki megvet engem. Nem tudják, hogy emiatt csak még jobban teljesítek. - nevettem halkan, egyik lábam átvetve a másikon. Szinte látom az arcán, hogyan pörögnek a fogaskerekek az agyában, s ezt látva hirtelen kapcsolok, mit is kértem tőle. - Elena az elsődleges feladatod, de ha vele épp nincs dolgod... nos, csak akkor foglalkozz a másodlagos feladattal, rendben? - fúrtam tekintetemet az övébe, pontosan tudtam, nem kérhetek tőle túl sok dolgot, nem terhelhetem le. Ráadásul nem tud Elenára is figyelni, s idelent is tevékenykedni egyszerre. - Épp ez a baj, kedvesem. Tudom, ki az, aki ellenem szövetkezik. Csak azt nem tudom, ki az, akiről még én magam sem tudok. Sokan vagyunk idelent, némelyek már több emberöltőnyi idő óta élnek itt. Nehéz mindenkit szemmel tartani. - sóhajtottam bosszúsan, lepillantva a körmeimre, miközben a gondolataim ezerrel pörögtek. Nehéz volt uralkodni a pokol felett, mégis élveztem.
520 szó ♛ youtube ♛ note: sajnálom a rengeteg késést! ♛
Hogy megértsük a hűséget, ismernünk kell az árulást.
Archadius nem volt ostoba, ezért is adta nekünk ezt a feladatot. De mégsem volt elég ügyes, nem tudott mit kezdeni a mardosó éhségünkkel és a képességeink egy részével. Túl sok volt neki, így inkább lefoglalta az elménket, míg az élelemről bőségesen gondoskodott. Mintha ennyivel le lenne tudva a probléma. Nyíltan sosem mertem vele dacolni, ahhoz túlságosan gyenge voltam, hiszen mégis csak ő hozta létre a poklot a saját elméjével. A társaim, őket inkább szóba sem hozom. Egyikőjük se mert ellenkezni a királlyal, pedig több járt volna nekünk. Éppen ebből az okból is figyeltem fel Katherine-re, az ő érkezése mindent felbolygatott odalenn, aztán a nagyfőnök halála. Minden olyan kézen fekvőnek tűnt. Könnyedén elárultam mindent és mindenkit, akikkel szövetségben voltam. Mindezt miért? Egy sejtésért vagy mondjuk inkább megérzésnek. Ahogy az új királynőre pillantok önkéntelen elmosolyodom. - Ebben teljes mértékig egyet kell értenem. Mindig elvesztegetett időnek éreztem. Persze volt benne jó is, de túlságosan kevés a munkához képest. Mindig volt egy olyan érzésem, hogy Cade sosem tudott igazán mit kezdeni velünk, szirénekkel, ezért kaptuk ezt a feladatot - elmélkedek hangosan, megosztva vele az aggályaimat. Természetesen ezzel valamennyire fel is készítem a rá váró feladatokra. Kölcsönösen segíthetünk egymásnak, ha jól keverjük a kártyáinkat és persze akkor, ha képesek leszünk megbízni egymásban. Próbáltam, hűséges alattvaló lenni és teljesíteni a parancsait, hiszen nem volt más lehetőségem az árulásomat követően. Valahol nem is bántam ezt a felállást. Csupán az bosszantott, hogy évek óta egy helyben toporgunk. Szeretek Elena elméjével játszani, minden egyes szegletét ismerem már a fejének, az emlékeit sorra feltudnám sorolni. Az eredetieket és az átalakítottakat is. Mégis mindig ellenkezik velem, van benne valami, ami mindennél erősebb. Aprót bólintok, ahogy Kath barna szemeit az enyémbe fúrja. Nem veszem el a tekintetem, nem hunyászkodok meg, ahogy a legtöbben tennék. Tisztában vagyok vele, hogy milyen fontos a küldetésem. Nem hibázhatok, mert az a birodalom végét is jelentené. - Elena elméje erős, mindig kételyek gyötrik. Még kikapcsolt állapotában is emberséges akar maradni, ami röhejes. - megráztam a fejem, majd áttértem a lényegre, ami érdekelheti a királynőt - 24 óra múlva meglátjuk mit produkál. Vagy az egyik kis barátjával kell eljátszadoznia vagy 50 bűnös lelket kell felszolgálnia nekem - megnyaltam az alsó ajkam a vacsora reményében, ugyanakkor erősen ajánlottam a hasonmásnak, hogy tegyen valamit. - Rajtam nem múlik - válaszolok, bár van egy olyan sejtésem, hogy nem érdekli annyira. Túl sok mindent láttam és így tisztában vagyok vele, hogy hasonló szavak már elhagyták Katherine ajkait, éppen mielőtt emberré vált volna. Igaza van abban, hogy Elenának minden az ölébe pottyant, míg mi csak szenvedtünk az életünk során. Vajon mit fog tenni a drága kicsi Elena, ha rá döbben az igazságra? Persze miután megölte a fogadott családját. Örömmel fogom végig nézni az összeomlását, azt hogyan végez magával. Azt fogja tenni, tudom. Teszek róla, hogy úgy legyen. - A démonokat is? - teszem fel a legfontosabb kérdést, ami foglalkoztat. Természetesen nagyon tetszik az ajánlata, amivel élni fogok. De tudnom kell, hogy a többiek alatt csak a sziréneket érti vagy a magasabb rendű lakókat is. Nem aprózza el a dolgot az biztos, de készen állok a feladatra. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan leszek egyszerre két helyen. Elena állandó figyelmet igényel, így nehezen leszek idelenn a pokolban. - Van konkrét gyanúsítottad? Olyan akiről sejted, hogy árulást tervez? - érdeklődöm, hátha tud adni nekem bármilyen támpontot ezzel kapcsolatban. Tudom, hogy sosem küldene csapdába, hiszen szüksége van rám. A kormányzást önkényesen vette át és ez nem mindenkinek tetszett. Sokan a mai napig Cade-hez hűségesek, de olyan pletykákat is hallottam, hogy van egy csoport, akik leakarják taszítani a trónról az uralkodót. Sok árny leskelődik a sötétben a legjobb alkalomra várva, hogy lecsaphassanak.
Kezdőlap
