Anya képét tartom a kezemben. Csupán ez maradt meg nekem. Milyen szép nő volt. És milyen kedves arca van, akárcsak Caroline-nak, ő is pont olyan szép és bájos, mint anya. Azt hiszem Lizzie sokkal jobban hasonlít rá, mint én. Tudom furcsa ezt mondani hisz ikrek vagyunk.
- Hiányzik? - térít magamhoz ábrándozásomból Bella a barátnőm.
- Néha igen. - válaszolom egyszerűen. - De gyere keressük meg a többieket, úgy tudom, hogy éppen valamire készülnek.- zárom le ennyivel a dolgot. Nem szeretek a biológiai anyámról beszélni másoknak, az én anyám már Caroline.  Ö nevelt fel és fáradozott értem meg Lizziért. Szerintem az igazi anyám se bánja, hogy Carolinet szeretem és anyámnak nevezem.  
- Jossie. Mit csinálsz? - kapja fel a fejét ijedten Clara, ő soha sincs benne semmiben. Sokkal félősebb természet, mint én.
- Ugyan már Clara, nem lesz semmi baj. Csupán kipróbálom. - intem le, felé nyújtva a kezemet határozottan.  De látom őt nem igen győztem meg. Csupán áll mellettem, összehúzott szemöldökkel.
- Én ugyan nem - jegyzi meg megpróbálván elmenni, de utána nyúlok.
- Clara. Ne csináld már, nem lesz semmi baj. Már mondtam. Csak kipróbáljuk. - magyarázom haragosan. Nem tetszik, hogy nem tudom rá venni, hogy segítsen nekem. Szomorúan nézek rá, kérlelős tekintettel próbálom meg meggyőzni. - Na! Légyszi.
- Nem! - mondja konokul. - Nem akarok megint az igazgatóságra kerülni. - fejti ki véleményét.  Mondjuk megértem őt is. Legutóbb nem sikerült éppen jól a dolog és jól leszidódtunk miatta. Igaz akkor is az én hibám volt, Clara akkor sem akart részt venni ebben az egészben. De valahogy sikerült meggyőznöm, nem mint most. Így hát el kell, hogy fogadjam, bármennyire is kérlelném, nem fog segíteni nekem. Egyedül pedig nem megy. Nagyot sóhajtok.
- Oké. Rendben. Most az egyszer igazad van. - vallom be félbe hagyva a témát. Amúgy is vissza kell mennünk órára. így jobb ha nem húzom a témát, mert még a végén azért szidnak le, hogy késünk.  Clara határozott léptekkel indul vissza az iskola felé, én pedig követem.
Nem hiszem el, hogy létezik ilyen. Eddig azt hittem csupán mese az egész, az első szerelemről, meg a szívdobbanásról meg hasonlókról. Azt hittem pusztán szóbeszédek, hisz ennyire senkit sem befolyásolhat egy másik ember jelenléte.
De be kell, hogy valljam igaz a dolog. Pont ez történt meg velem is, mintha csak egy villámcsapás volna az egész. Ha a közelemben van, ha csak elhalad mellettem hevesebben kezd el verni a szívem és pillangók repdesnek a hasamban. Olyan hihetetlen az egész. Szerelmes lennék? Vagy csak azt hiszem, hogy az vagyok? Nem tudom. Csupán azt érzem, hogy másképp ver a szívem ha őt látom, ha meg nem látom folyton rá gondolok.
- Jossie! Ne bámuld már ennyire. - bökdösi meg a vállam Clara, magamhoz térítve.
- Mit? Kit? - néz kérdőn Lizzie. Ő még nem tudja, még nem meséltem neki a dologról. De azt hiszem kezd rájönni.
- Ennyire látszik? - kérdezek rájuk kissé elpirulva.
- Ja. Úgy nyáladzol utána, mint egy kiskutya.  - motyogja Clara kuncogva. Én meg zavaromban lehajtom a fejem. Oké. Szóval ha ennyire látszik, akkor meglehet, hogy más is észrevette. Csak ő nem, vagy mégis de nem mondja, mert nem tetszem neki. Hát akkor nagyon szomorú lennék.  
- Ne mond, hogy tetszik neked. - szólal meg nővérem is. Mosolyogva biccent a fiú felé. Én csak bólintok. Jobban megfigyeli a srácot. Csak ne tegye ilyen feltűnően. - Jó ízlésed van. Nem hiába vagyunk ikrek. - nevet hangosan.  
- Kösz. De nem tudom lenne-e esélyem nála. - jelentem ki szomorúan és ezzel felőlem be is fejeztem a témát.
- Hát... ha nem is próbálkozol be nála, akkor nem fogod megtudni. - teszi hozzá Lizzie. Bevallom van igaza, de nekem nincs merszem elé állni. Amúgy is hogy nézne ki, hogy csak úgy odavetem " Hé kedvelek". Magamhoz ölelem a könyveimet és elindulok, Lizzie meg Clara követnek és hál Istennek nem fintorgatják a témát.