A zene hangosan dübörgött a fülemben, éreztem, ahogy a vérem a ritmusára pulzál. A neon fények össze-vissza villogtak, így nem tudtam túl sokat kivenni a táncoló tömegből, csak annyit, ahogy a testükkel mozognak a dallamra, bár igaz, hogy néha kicsit eltévesztették azt. Meg-megmosolyogtatott egy-két részeg alak, akik aztán tényleg úgy táncoltak, hogy letagadni se lehetett volna, mennyire jól érezték magukat. Én egyedül ücsörögtem a pultnál, hiszen nem volt jobb dolgom. A barátnők, akikkel jöttem, elhúztak valahová valamilyen pasival, én pedig teljesen egyedül maradtam itt. Igazság szerint, pontosan ezért nem szerettem volna eljönni, hiszen tudtam, hogy úgy is ez lesz a vége. Amikor Lizzievel jöttem, ő még úgy-ahogy ki szokott tartani a társaságomban, de valljuk be, hozzá képest én unalmas voltam. Persze ettől függetlenül ugyanúgy ő volt az én szeretett testvérem, de a bulik még mindig nem tartoztak a kedvenc szórakozási formáim közé. Maximum akkor, ha többet ittam. De ma valahogy ehhez sem volt kedvem.
Egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, miközben a padlót mustráltam szomorkás tekintettel, aztán amikor felnéztem, hirtelen a terem másik végében azt szúrtam ki, hogy valaki egyenesen engem bámul, én pedig azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok levenni a tekintetemet róla. Volt valami benne, ami vonzott, s hiába súgta egy belső hang, hogy veszélyes alak, hogy tartsam távol magam tőle, szinte ezt meg sem hallottam. Teljesen megbabonázott. Az íriszei sötétje teljesen magába szippantott, beleborzongtam ebbe az érzése. A testem is teljesen öntudatlanul mozdult, mintha valaki irányított volna, egyre azt sugallva, hogy menjek közelebb ahhoz a férfihoz. Nekem pedig nem volt erőm ellenállni. Felálltam a helyemről, s megindultam felé, miközben az ő ajkai szóra nyíltak: „Felkérhetlek egy táncra?”

- Josette Saltzman!
Hirtelen riadtam fel az erélyes hangot hallva, azt sem tudva, hogy hol vagyok pontosan. Meglepetten tekintettem körbe a teremben, miközben még mindig éreztem annak a férfinak a varázsát magamon. Fel sem tűnt, hogy elaludtam az óra közepén, csak a tanárnő mérges tekintete és a többek fürkésző pillantása volt az, aminek köszönhetően rájöttem, hogy álom volt az egész. Elpirultam zavaromban, és kissé lejjebb csúsztam a padomban, na, nem mintha ettől kevésbé lettem volna látható.
- Remélem tudja, kisasszony, hogy attól függetlenül, hogy a szülei vezetik ezt az iskolát, az még nem hatalmazza fel Önt arra, hogy az órámon szundikáljon – oktatott ki a tanárnő, mire páran halkan felkuncogtak, én pedig még inkább elvörösödtem zavaromban.
- Nem, tanárnő, nem fog többet előfordulni – válaszoltam neki, mire ő csak vetett még egy helytelenítő pillantást rám, majd tovább folytatta a mai tanóra anyagának magyarázást. Egy halk sóhaj szökött ki a számon, amiért ezúttal ennyivel megúsztam. Tudjátok, habár tényleg a szüleim vezették ezt az iskolát, a Saltzman ikrek nem feltétlenül tartoztak a kedvenc diákok sorába. Magam is sokszor kissé kívülállónak éreztem magam, hiszen elszívó boszorkány lévén majdhogynem olyanok voltunk, mint a rendes emberek – egyedül képtelenek voltunk bármire. Ugyanakkor, főleg Lizzie, hatalmas bajkeverő volt, én pedig sokszor falaztam neki, vagy hagytam, hogy belekeverjen valahogy a dolgokba, így, nos, igen, nem egyszer küldtek már minket az igazgatói irodába.
Aprót ráztam a fejemen, hogy kiverjem abból az oda nem tartozó gondolatokat, de bárhogy is próbálkoztam, az az álom nem hagyott nyugodni. Túlságosan valóságosnak érződött, és még most is beleborzongtam, ha annak a férfinak a fekete íriszeire gondoltam. Olyan érzés volt, mintha egy látomás lett volna, bármennyire is képtelenségnek hangzott. A természetfeletti veszélyjelzőm azonban ezerrel rezgett a fejemben, ami miatt egyszerűen nem tudtam beletörődni abba, hogy csak úgy a semmiből egy veszélyes, de baromira magával ragadó pasasról álmodjak, aki egy egész termen keresztül pont engem szemelt ki magának. Nem, ilyen véletlenek nem léteztek. Ez pedig még kevésbé hagyott nyugodni.
De bármennyire is törtem a fejem most, a tanóra közepén nem tudtam rájönni a megfejtésre, ezért egy halk sóhaj kíséretében igyekeztem lerázni magamról az álom hátramaradt morzsáit is. Oldalra pillantottam, ki az ablakon, bár igazából csak bambultam, mert az órára se volt kedvem figyelni. Ekkor történt, hogy a szemem sarkából láttam egy árnyat eltűnni az ablak közeléből. Szemöldököm egyből összeszaladt, de hiába fürkésztem immáron már céltudatosan a kinti udvart, bárki is volt ott, az már eltűnt.

- Ne már, Josie, hogy lehetsz olyan béna, hogy pont annak a banyának az óráján aludsz el? Annyi más tanár közül választhattál volna, te meg naná, hogy kiválasztod azt, aki a legjobban utálja a Saltzman ikreket – magyarázott Tess nekem, bár azt nem tudtam volna eldönteni, hogy most poénkodik velem, vagy komoly kioktatásnak szánta a mondandóját, ugyanis a hangneme és a szája sarkában bujkáló mosoly erős ellentétben állt egymással.
- Tudod, hogy ez nem úgy működik, hogy kiválasztom, melyik órán akarok szundítani még egy kicsit – csóváltam meg a fejem, de valójában csak félig figyeltem a barátnőimre. Bármennyire is próbálkoztam, az az álom csak nem ment ki a fejemből, és ez még jobban idegesített. Nem is értettem, hogy miért foglalkoztatott ennyire a téma. Lehet, hogy tényleg csak egy buta álom volt, és az a pasi pedig azért szemelt ki pont engem, mert vágyom arra, hogy szerelembe essek, vagy hogy legalább legyen egy hímnemű lény, akinek a figyelmét még én is fel tudom kelteni. De akkor is, a hatodik érzékem azt súgta, valami egészen másról volt szó.
- Föld hívja Josette Saltzmant!
- Itt vagy velünk, kislány?
Tessa mérgesen, míg Ro aggódva tekintett hátra rám, én pedig csak most jöttem rá arra, hogy annyira belemerültem a gondolataimba ismét, hogy nemhogy arra nem figyeltem, amit a barátnőim beszéltek, de még a folyosó közepén is megálltam, az ajkamat rágva.
- Ne haragudjatok, csajok, csak kicsit… - próbáltam szavakba önteni valahogy, hogy miért viselkedtem most ennyire furán, de nem tudtam, mit is mondhatnék. Nem akartam kinevettetni magam a buta álmom miatt, meg azt sem akartam, hogy cikizzenek miatta. Tessa még a végén rám sózta volna az egyik nyomi vérfarkas srácot, csak azért, hogy hát… tudjátok.
- El vagy varázsolva? Igen, Josie, ezt már észrevettük. Szedd össze magad, kislány, mert ma este buliba megyünk! – Tessa hangneme eleinte kissé szemrehányó volt, de ahogy szóba jött a buli, már rögtön fel is lelkesedett, egy hajszál választotta el attól, hogy tapsikolva ugrándozni kezdjen a folyosó közepén.
- Igen? Milyen buliba? Hol lesz egyáltalán? – érdeklődtem, miközben újból elkezdtünk sétálni az öltözők felé. Normál esetben ezek a kérdések nem különösebben foglalkoztattak volna, de abban a pillanatban, hogy meghallottam, Tessa buliba akar menni, a természetfeletti vészjelzőm ismét hangosan jelezni kezdett a fejemben.
- Tudjátok, van az az új szórakozóhely… - Tessa még percekig fecsegett a buli részleteiről, én azonban ennél a pontnál nem jutottam tovább. Egyből eszembe jutott az álmom, ami pontosan azon az új szórakozóhelyen játszódott, és képtelen voltam kiverni a fejemből azt, hogy ez nem lehetett véletlen. Nekem pedig minden áron ki kellett derítenem, hogy miről volt szó.