Barát, ellenség - ezek a fogalmak mostanság összemosódnak.

Eléggé vicces, hogy Elena abban a tudatban él miszerint ő irányít. Azt hiszem nincs teljesen tisztában a gazda-szolga kapcsolatokkal, de ami kéesik az nem múlik. Ha a kedvesség mégsem válik be, akkor keményebben lépek fel vele szemben és szorosabbra fogom a gyeplőt. Vannak határok, amiket nem léphet át. Fogalma sincs, hogy mekkora hatalommal rendelkezem, ahogy arról sem mikre vagyok képes valójában. Igen is bele fogok avatkozni a dolgai, ha tetszik neki, ha nem, bármennyire forgatja a szemeit. Ha nem lenne rá szüksége Katherine-nek már réges-régen kitéptem volna a szívét és a húsából lakmároznék. Megrázom a fejem, ahogy a Pokol királynőjét szóba hozza, érzem a belőle áradó feszültséget, ami boldogsággal tölt el.
- Ahogy az előbb is említettem nem kell, hogy kedveld, ahogy engem sem. Sőt, engem egyáltalán nem kell kedvelned  - fejtem ki a véleményem őszintén mellé beszélés nélkül. Próbálok rá világítani, hogy mennyire szüksége van a hasonmására és rám, hiszen nélkülünk még mindig az álomkórban szenvedne és hinne a valóságban. Szerencsére az agya tökéletes állapotban van és nem esett ki a bűvöletből, ahogy azt hívás előtt gondoltam. Mindig ébernek kell lennem, ha a vámpírkáról van szó. Vagdalózni próbál a kicsike, de nem tud meghatni. Nem kell tudnia, hogy miért vagyok Katherine mellett, az okok csak rám tartoznak és a démonra. Mi a fene? Végre valamiben egyetért velem a drágalátos kis Elenácska?!? Az agyam eldobom! Ezt is megértük! Nem válaszolt, mégis láttam rajta, hogy elgondolkodott. Lehetséges, hogy egyáltalán nincs terve? Hát persze! Különben már újra vagdalózna, hogy mégis miért avatkozok bele a dolgaiba. Természetesen erre van egy egyszerű válaszom; a gazdája vagyok.
- Ideje, hogy megtanuld! Vedd kezedbe az irányítást, mielőtt kihúznák alólad a talajt. Légy könyörtelen és ott rúgj beléjük, ahol a legjobban fáj. Ahogy Damonnel is tetted  - próbálok ész érvekkel hatni rá, hátha akkor elindulnak nála a fogaskerekek és végre hajlandó lesz cselekedni. Mosolya árulkodó, tetszik neki, hogy semmit se mondok az állítólagos szerelméről.
- Nem érdekel a kicsinyes bosszúd. De megvannak az okaim erre a szövetségre  - elegem van a kis játékokból, ah nem megy szép szóval, akkor majd elérem erőszakkal, amit akarok. Nem érdekelt a kiabálása, ahogy az ijedt szizsegése sem. Helyes, féljen csak tőlem. Egy valamit nagyon jól megtanultam az átváltozásom után. Nem kényszeríthetem az embereket, hogy szeressenek, de elérhetem, hogy féljenek tőlem.
- Tévedsz, a legokosabb pillanatod volt  - sziszegem, majd belépek a pokolba, hagyom, hogy átjárjon a tűz. Érzem a belőle áradó hőt, amit Elenába vezetek át. Hagyom hadd nyelve el az engem éltető sötétség, amiből születtem.
- Éppen olyan gyenge vagy, amilyen voltál. Semmi sem változott ugyanaz a naiv, szerencsétlen lány vagy, akit kihasználnak  - vágom oda hozzá, ahogy ellép tőlem, levegő után kapkodva.
- Jobb lenne a Pokolban élni?  - felhúzom az egyik szemöldököm, utalva az előbbi kis vízióra. Nem érdekel, hogy a "kutyám" akar-e lenni vagy sem. A szolgám, ezen nem tud változtatni, nem fogom hagyni neki. Szavait hallgattam bólogatva, majd megvártam míg a fának főlve lecsúszik a fűbe. Ebből az állapotból kénytelen felnézni rám, sokkal kiszolgáltatottabb, mint gondolná. Ó, a drága szent Elena, nem akar ártani idegeneknek.
- Rendben. Vagy meglátogatod valamelyik kis barátodat 24 órán belül és teszel végre valamit vagy hoznod kell nekem 50 bűnös embert  - ellenkezést nem tűrve ejtem ki a szavakat, miközben közelebb lépdelek hozzá. Leguggolok elé és az állánál fogva kényszerítem, hogy csak rám nézzen.
- Vagy vár rád a Pokol. Megértetted?  - kissé megszorítom őt, szemeimben mélységes feketeség húzódik ahogy pillantásom az övébe fúrom - Az óra ketyeg, jobb lesz, ha sietsz  - elengedem, majd felkelek egyetlen szó nélkül. Ha a Pokol kell neki, hát legyen. Nem kér sem a barátságomból, sem a szövetségemből? Legyen! Játszhatjuk így is a játékot.

From: Sierra

 ❀  kredit

To: Sierra

Csak a szemeimet forgattam a szavaira; nem akartam rá reagálni, avagy vitába szállni, hiszen felesleges lett volna. De azt tudtam, hogy ha legközelebb is beleavatkozik a dolgomba, akkor nem állok jót magamért. Az én dolgom, hogy kivel mit és hogyan intézek; főként, ha a bosszúról van szó. Igen, tökéletes ötlet volt, miszerint ölessem meg magam Damonnel, de akkor sem volt joga beleavatkozni ebbe. Magamtól is megtettem volna, vagyok olyan kreatív.
- Sosem kedvelt. S én sem őt. Attól, hogy ő meg Kai Parker felkeltettek az álomkórból, még nem fogom kedvelni egyiküket sem – Mondtam komolyan, a nőt fürkészve kissé feszülten. Bízni sem bíztam egyikükben sem, hiszen tudtam, hogy ők sem voltak az irányomba túlontúl kedvesek, tehát… miért is adtam volna nekik esélyt?
- Mondod ezt Te, de azért te mindenbe beleütöd az orrod, Sierra – Vettem oda foghegyről, majd mély levegőt vettem. Érdekelt volna, Katherine mivel tartja maga mellett ezt a nőt, de nem tudtam rájönni. Semmit sem nyújthatott a hasonmásom, csupán szenvedést és kárhozatot. S nem hittem, hogy erre lenne szüksége Sierrának.
Összefontam magam előtt a karjaimat, s így hallgattam a nő minden egyes szavát. Bólintottam egy aprót, jelezve, hogy ezzel most egyetértek, azonban nem fűztem hozzá semmit. A kérdésre kezdtem el gondolkozni. Nem volt konkrét tervem, az a helyzet.
- Mindegyiküket fel akarom keresni egyenként és üdvözölni; első körben csupán ennyi. S hogy később mi lesz, még én sem tudom… sosem voltam egy bosszúálló típus, Sierra – Mosolyodtam el halványan, a másik válaszát szinte figyelmen kívül hagyva. Nyilván nem akarta elárulni, mi történt azzal a vámpírral és valójában jó is volt így; hiszen úgyis felkeresem előbb-utóbb, így pedig a saját szememmel láthatom, mi lett vele.
- Szövetség, mi? Neked mégis mi érdeked az, hogy bosszút álljak Rajtuk?! – Szerintem semmi. Neki nem ártottak, csakis nekem. Elkapta a csuklómat és én azonnal próbáltam kiszabadulni a kezének a fogságából.
- Eressz, Sierra! – Szinte rákiabáltam. El akartam szakadni tőle, hiszen tudtam, mire készül. Felszisszentem a szavakra. – A leggyengébb pillanatom volt, mikor alkut kötöttem veled… nem vagyok rá büszke – Ahogy képeket kezdett mutatni nekem a pokolról, le kellett hunynom a szemem. Fájt. Mintha a tűz égette volna a bőrömet. Kedvem lett volna sikítani.
- Hagyj! – Elléptem tőle, amint elengedett, s közben levegőért kapkodtam. A tűz… még mindig éreztem azt a forróságot. A fájdalmat. Minden élénken égett a fejemben és nem vágytam újra rá. Ez... kettőnk közt nem szövetség. Sierra maga volt a pokol hírnöke. Feltett szándékom lett tőle is megszabadulni előbb-utóbb.
Továbbra is ziháltam, így hallgattam tovább a szavait. Értetlenül álltam előtte, majd nagyot nyeltem.
- Tessék? Erről nem volt szó – Megráztam a fejemet. Nem akartam Sierra kutyája lenni, aki úgy ugrál, ahogyan ő fütyül… azonban hozzá voltam szinte kötve. Bármikor megtörhette az alkut köztünk és akkor… csak egyetlen egy hiba és tényleg a pokolra jutok. S átéltem. Tudtam, mi várna ott rám és nem vágytam rá.
- S amúgy sincs erre időm, Sierra. Mint mondtad, a listám elég hosszú… sokakat kell felkeresnem és eljátszadoznom velük – Őt fürkésztem, amint sikerült helyreállítanom a légzésemet. A fa törzsének dőltem, majd leültem a fűbe, oda, közvetlenül elé. Onnan pillantottam fel a szirén felé.
- Nem ártok olyanoknak, akik nekem nem ártottak – Folytattam a magyarázatomat. Kikapcsolt érzésekkel sem voltam egy ámokfutó, ahogy Damon Salvatore.

534 words || the phoenix || note:    || kredit || inspirate by

Barát, ellenség - ezek a fogalmak mostanság összemosódnak.

Tisztában vagyok vele, hogy igazam van, hiszen mindent tökéletesen érzékelek, ami vele történik. A kis pokolbéli trükkömnek köszönhetően tudom miféle szörnyeteggé változott, ez a naiv, mimóza lelkű emberforma. Annak ellenére, hogy vámpírrá változott, túlságosan sok emberség szorult belé, mintha a lelkét nem értintette volna meg a sötétség, még úgy sem, hogy vért szívott és gyilkolt. Látom rajta, amint elgondolkodik, végül igazat adva nekem aprót biccent. Helyes! Csak így tovább drága kicsi Elena. Érts velem egyet minél több dologban, hiszen akkor sikeresnek fog bizonyulni a munkásságom.
- Tedd a dolgod rendesen és nem avatkozom bele - válszolok kissé eréjesebben, ahogy ő tette másodpercekkel ezelőtt velem szemben. Persze ez is csak egy újabb hazugság a részemről. Bele fogok avatkozni ha úgy tartja kedvem, ha szükségességét érzem. Eddig nem szolgált rá a feltétlen bizalmamra, ahoz túlságosan keveset mutatott. Persze eljátszadozott a volt szerelmével, sőt közvetetten megölette magát vele, de ennél több kell, hogy kicsit is megkedveljem. Egyenlőre ezek csak gyenge próbálkozásoknak bizonyulnak. Természetesen szóba kerül a főnököm is, hiszen a pokol királynőjéről beszélünk, akinek a hasonmása az előttem lévő vámpír. Szemeit forgatja és gúnyolódik, de ez sem tud kihozni a sodromból, nem mutathatom ki felé az indulataimat, hiszen akkor fogást találna rajtam, amire semmi szükségem sincs. Erősebbnek kell lennem minden kis pondrónál és jéé, ő is annak számít az én szememben. Az sem lepett meg, hogy Kat említése ennyire kihozza a sodrából. Nem hagyhatjuk, hogy az érzései befolyásolják éppen ezért inkább elengedem a fülem mellett arrogáns piszkálódását.
- Nem kell kedvelned, elég ha tudod, hogy egy oldalon álltok - erősítem meg a szavait egyszerűen. Kérdése valamennyire meglepett, hiszen még én sem gondolkodtam el rajta, csak nézem a barnaságot, amint egy fának dől és a gondolataiba süpped.
- Nem kell mindent tudnod, vannak dolgok, amik jobb, ha a homályban maradnak - válaszolom sejtelmesen, miközben éket ver bennem a gondolat. Tulajdonképpen miért köt a hűségem Katherine-hez? Talán mert, benne sorstársamra akadtam, az ő élete sem volt egyszerű, sokat szenvedett és mégis lám, mire vitte.
Közel kerülni hozzá az egyik legnehzebb feladat, amivel valaha megbíztak, mégsem fogom feladni, akárhány falat húz maga köré mindet egymás után lerombolom. Nem szabadul tőlem, s ha kell elmetrükkel fogom magamhoz kötni véglegesen. Szavaim célt értek nála, látom amint jól megrágja őket és mélyen elraktározza magának. Belül mosolyogtam, ahogy hallgattam őt, Miss Gilbert-et, aki mindenki barátja, a kedvesség mintképét, akiből temérdek harag és gyűlölet sugárzik. Megérdemlek egy képzeletbeli vállbaveregetést.
- A játékot nem unták meg, sőt még most is tart! Azzal a különbséggel, hogy végre a kezedbe veheted az irányítást, most te írod a szabályokat Elena - elhúzom előtte a mézes-madzagot, hátha még inkább ráharap a csalira. Milyen élvezettel fogom nézni, ahogy apránként szétzúzza a drága barátai lelkét, míg más nem marad belőlük, csak apró cafatok. Végre kezd visszatérni az én kicsi marionettem! Halovány mosolyra húzódik az ajkam. Nem kell mutogatnom, hála a pokolnak! Semmi kedvem se lett volna előhúzni a nyulat abból a bizonyos kalapból.
- Mik a következő terveid? Hiszen a lista elég hosszú és még nagyon az elején jársz - gondolkodom hangosan, kérdő pillantását látva csak megrázom a fejem - Nem mondhatom el mi történt vele, ezt neked kell kiderítened. Hangosan felnevetek, majd egy lépést hátrálok és a holdat kezdem kémlelni, mit épp egy nagyobb felhő készül eltakarni.
- Ugyan már Elena! Egyikünknek sincsen szüksége barátja, viszont szövetségesekre annál inkább  - végül a szemeibe nézek mélyen, hogy a legváratlanabb pillanatban elkaphassam a csuklóját - Viszont azt sose feledd, hogy nagyobb szükséged van rám, mint bárki másra. Alkut kötöttünk! Vagy a pokolban akarod végezni? - képeket mutattam neki a kénköves pokolról, azon belül a sajátjáról - Kellek neked, ahogy te is nekem - engedem el a kezét, mintha semmi se történt volna. Várom a reakcióit, de van egy olyan sejtésem, hogy megijedt. Senki sem akar aoda kerülni, az ő sorsa pedig az én kezemben van.
- Feladatom van számodra! A kis szórakozásod közepette keress nekem  embereket, egy-kettővel is beérem, nem vagyok mohó - legyintek egyet, hatalmas mosollyal az arcomon, mintha ez egy kis semmiség lenne.

From: Sierra

 ❀  kredit

To: Sierra

Gondolkodóba estem egy pillanatra, de aztán biccentettem egy aprót, jelezve, hogy igaza van. Akartam. Valahogy, már az első pillanatban tudtam, hogy mi lesz a Damonnel való találkozásom végkimenetele… s lám, még ha Sierra ráhatásával is, de tényleg megtörtént. Ugyanakkor zavart a tény, hogy Sierra segített. Elvégre, egymagam is el tudtam volna intézni az egészet! Nem kértem, hogy beleszóljon.
- Lehet, hogy igazad van, Sierra, de legközelebb ne avatkozz bele. – Magyaráztam, némi éllel a hangomban, mintha fenyegetni akarnám őt. Talán ígyis volt, bár nem tudom, mit tehettem volna ellene. Nem ismertem őt; nem tudtam, hogy egy szirén ellen egyáltalán mi hatásos. Ez a tény kezdett zavarni.
A gonosz hasonmásomat említve láttam rajta, hogy nem túlzottan van odáig ezért a „becézésért”, de hát, az évek alatt már úgy a számra ragadt ez a két szó, így egymás után, hogy nehéz lett volna másképp hivatkoznom Katherine-re. Hiszen gonosz volt, és a hasonmásom is. Az, hogy most egy oldalra kerültünk, valami csoda folytán, még nem jelentette azt, hogy amit ő tett velem, vagy a többiekkel, az helyénvaló lett volna. Bár, előnyömre is fordíthattam volna azt, hogy úgy tűnt, mellettem áll. De nem volt szükségem a segítségére.
- Tehát annyira ügyes, hűséges kis szolgája vagy, hogy még megsimogatja a fejedet is? Wáó. Ez tőle igazán… meglepő. – A szemeimet forgattam, majd vettem egy mély levegőt. Nem kellett volna feszültnek lennem, sőt, nem kellett volna éreznem, csupán szórakoznom, de… Katherine igenis dühített.
- Őszintén szólva, nem is hiányzik, hogy vele beszélgessek. Mindannak ellenére, hogy most úgy tűnik, az én oldalamon áll… még nem fogom kedvelni. – Jelentettem ki, annak ellenére, hogy tudtam, mennyire odáig van az ő királynőjéért. – Mondd csak, miért követed vakon minden kérését? – Kérdeztem töprengve, őt fürkészve, aztán egy fának dőltem, gondolkodva. Nem stimmelt itt valami és ezt pontosan tudtam, csak azt nem, mégis mi. Aztán megfogalmazódott bennem valami, így ha lehet, még feszültebben emeltem fel a fejem és kezdtem bele a szembesítő szavak mormolásába. Közelebb lépett hozzám, mintha nyugtatni akarna; legalábbis erre gondoltam. A szavaira viszont megforgattam a szemeimet. Magyarázkodásnak hatott az egész, mintha próbálna győzködni engem, de aztán volt egy pont, mikor megértettem, mi a célja a kapcsolatunknak. Talán tényleg a segítségemre lehet? Segíthet nem elbizonytalanodnom, hanem igazán a tettek mezejére lépni? Elhúztam némileg a számat, de valahogy nem volt kedvem reagálni rá szavakkal. Inkább csak gondolkodtam ezen az egészen.
A kérdéseivel meglepett. Honnan tudhatná, miért vagyok zavarodott? Ennyire nyitott könyv lennék a számára?
- Semmiképpen sem akarok visszatérni ahhoz az élethez, Sierra. Elárultak, becsaptak és szórakoztak velem éveken keresztül. Olyan voltam számukra, mint egy báb, akit mozgathattak ide-oda... és élvezték azt, amit tettek. Én voltam Elena Gilbert, a szánalmas kislány, akin mindenki röhögött a háta mögött. Csak azon csodálkozom, hogy nem döftek le egy karóval, miután megunták a játékot. – Nyeltem egy nagyot, igyekezve lenyugtatni magam, de aztán a földre néztem. Mutassa meg újra? Jó lenne, ha ismét átélném a kínokat?
- Nem kell megmutatnod. Pontosan tudom, miket tett velem. S az, hogy eljátszottam előtte a halálomat, csupán a kezdet volt. Ami azt illeti, érdekelne, hogy mi lett vele, miután azt hitte, megölt engem. – Emeltem fel a fejem, Sierrára tekintve, kérdőn, hátha ő tudja, mi lett Damonnel. Visszakapcsolt? Szenved? Vagy folytatta az ámokfutását?
- Ha barátkozni akarsz, rossz helyen kopogtatsz. Már nem bízom senkiben… és szükségem sincs senkire. – Elzárkóztam. Akkor zártam be valójában a szívem, mikor kikapcsoltam az emberségem; mégsem voltam akkora szörnyeteg, mint Damon. Sosem voltam szörnyeteg. Ahogy annak idején Caroline közölte velem, miután kikapcsolta az emberségét; nos, igenis képes vagyok kezelni az érzelemmentes mivoltomat!

582 words || the phoenix || note:    || kredit || inspirate by

Barát, ellenség - ezek a fogalmak mostanság összemosódnak.

Érzékeltem a változásokat magam körül, ahogy a szolgámban lévőket is. Mégsem támadtam neki egyből, hogy fogóval aztán kihúzhassam belőle a lényeget. Ó, nem! Szükségem van rá, legfőképp a bizalmára, hogy aztán idővel mindent magától mondjon el, akár egy jó barátnak. Azokból úgy sincs sok mostanság neki, hála a kis manipulációmnak. Meg kell hagyni mulatságos látni, ahogy darabjaira hullik, majd mindent feléget maga körül. Ugyanakkor van benne valami, ami mindig letéríti eme fenséges útról. Ezt meg kell akadályoznom! Katherine parancsa egyértelmű volt, segítsem Elenát a pusztításban, erősítsem a céljai elérésében, ami természetesen a királynőmé leginkább.
Látom, amitn minden idegszálával figyelemmel kíséri a mozdulataimat, de hát mi mást tenne? Még nem bízik bennem eléggé, így az érzékei azt súgják, hogy maradjon éber. Akár egy ragadozó, aki épp azt méregeti barát vagy ellenség a vele szemben álló. Az apró hazugságom hallatán magasba szökik a szemöldöke végül deacosan válaszol, akár egy kisgyermek, akit valami rosszaságon kaptak. Milyen könnyedén buknak ki belőlem a szavak, melyek egy cseppnyi igazságot se tartalmaznak. Ideje korán megtanultam miként manipulálhatok bárkit, így még több hatalomra tehetek szert, ennél többre nem is vágyom. Szemeit forgatja a hasonmás, mire csak megrázom a fejem, majd elnevetem magam.
- Ugyan! Ezt úgy mondod, mintha nem élvezted volna. Tudom, hogy a lelked mélyén te is éppen annyira akartad, csak egy kis ösztönzésre volt szükséged - vonok vállat egyszerűen, majd mindent látó szempárral rá emelem tekintetem, mintha egy nyitott könyvből olvasnék - Tudni akarod Damon mennyire szenved, látni azt, hogy egyre mélyebbre süllyed. Sőt, le merem fogadni, hogy ez jó érzéssel tölt el - teszem hozzá ezzel megszilárdítva benne a gondolatot, miszerint az érzései helyesek. A meglepettség visszatükröződik arcáról, ahogy a hiányát emlegetem. Persze, hogy hiányzott, nem volt kivel játszadoznom. A többi halandó és természetfeletti unalmas, míg nem válik az én bábommá. Ahogy körbe mutat egyből végig pillantok az erdőn, újabb lények után kutatva. Szerencsére senki sem jár erre, így nyugodtan beszélgethetünk. Valahogy mérges vagyok a vámpírra, ha így nevezi a királynőmet, Katherine minden csak nem gonosz. Megvannak a maga tervei, céljai, amiket elér bármi áron. Jó uralkodó a maga módján.
- Rajtam kívül még vannak egy páran, akik teljesíthetik a feladatait. Nem olyan meglepő, ha valaki jól végzi a munkáját és azért megjutalmazzák - direkt ködösen fogalmazok, nem áll szándékomban az orrára kötni, hogy ő a feladatom. Szerencsére a következő kérdésemmel elterelhetem a figyelmét annyira, hogy a könnyed csevegésnek végre nagyobb célja legyen. A pokol említése még mindig rosszul érinti a szánalmas emberi lelkét. Azt gondolná nem vettem észre, ahogy félre pillantott, pedig minden rezdülését árgus szemekkel követem. Éppen ezért, ahogy elsétál mellettem egyből fordulok is, hogy szembe kerülhessek vele újfent. Gondolatok egyre csak cikáznak a fejében, próbálja összetenni a negy képet, de még mindig csak a darabokat szemléli, mintha több apró vakfolt lenne tekintete előtt. Természetesen ez mind miattam van, hiszen Katherine hamar ráunt a kínzásra és az én kezembe adta, hogy formáljam át. Csendesen hallgatom a meséjt, hogy mi kerekedik ki belőle, végül elengedi a gondolatmorzsát és rám mosolyok, amit egyből megértően viszonzok.
- Érthető, itt több a móka, mint odaát, amellett pedig biztos vagyok benne, hogy Katherine se ér rá mindig cseverészni - gondolkodom hangosan, miközben látom magam előtt a főnökömet, amint a tervét szövögeti, aminek mi is a részesei vagyunk.
Egyértelműen látszik, hogy zavarodott, hátát egy fának dönti, miközben összfonja a karjait. Megint próbál a gondolataiba merül, hátha sikerül kibogoznia a csomót. Egy része, talán a benne rejlő emberség annyira erős, hogy kétségei támadnak a tettei felől, ami bonyodalmat szül számomra. El kell hessegetnem ezeket a kósza felhőket, hogy újra kitisztulhasson az ég. Halk hangja megcsapja a fülemet és kiszakít a gondolatmenetemből. Érdeklődve figyelem mit akar kérdezni tőlem, de mire a végére ért meglepődtem, míg ő feszültebbé vált. Ó, igen! Senki se szereti ha irányítják, főleg nem az olyan szörnyek, mint amilyen ő. Megrázom a fejem, mire szőke loknijaim táncolni kezdenek, majd egy lépéssel közelebb lépek a vámpírhoz.
- Nem, irányítani nem tudlak, maximum sugallhatok neked ezt-azt. Inkább mondjuk úgy, hogy a kettőnk között lévő kapocs miatt figyelemmel tudom kísérni a tetteidet és néha az érzéseidet is. Vegyük például a halálodat. Éreztem, hogy megfordul a fejedben a gondolat, ahogy azt is, hogy egy kis ösztönzésre volt szükséged. Így megtettem, azt súgtam neked, hogy ölesd meg magad. De nem csak erről szól a kapocs, beszélni tudok hozzád az elmédben, ahogy ma is tettem, mikor az erdőbe hívtalak - mosolygok rá halványan, még egy fél lépéssel közelebb érve hozzá.
- De nem emiatt vagy zavarodott. Igazam van, Elena? - kissé oldalra fordítom a fejem mielőtt folytatnám - Vissza akarsz térni a régi életedhez, hogy a barátaidnak nevezettek újra átgázolhassanak rajtad? Már elfelejtetted, hogy Damon mit akart tenni veled szemben? Míg ember voltál hányszor megölni? - teszem fel a kérdéseket, majd megfogom az egyik kezét - Megtudom mutatni, ha szeretnéd - ajánlom fel neki a lehetőséget most az egyszer. Remélem nem kell erőszakhoz folyamodnom és elég megmutatni vagy csak újra feleleveníteni a belé táplált tényeket. Ha elfogadja az ajánlatot, akkor megmutatom neki miként mélyesztette Damon a fogait az ütőerébe, mekkora fájdalmakat okozott neki az évek során. Ha nem él a lehetőséggel, akkor aprót biccentek és elveszem róla a kezemet.
- Én csak jót akarok neked Elena! Szeretném ha jóban lennénk és nem csak szolga-mester kapcsolat lenne közöttünk - mosolyom töretlen, szemeimben megcsillan a remény fénye.

From: Sierra

 ❀  kredit

To: Sierra

A világ tele volt rejtélyekkel és megoldatlan, avagy megválaszolatlan kérdésekkel. Többek közt a szirénekkel kapcsolatban is rengeteg kérdésem lett volna, de egyiket sem tettem fel; ugyanis nem érdekelt túlzottan. Csupán egyvalamire tudtam koncentrálni és az Damon, valamint a többiek életének tönkretétele volt. Nem kellett volna, hogy törődjek velük, hisz kikapcsoltam az érzéseimet, azonban… talán pont emiatt tudtam úgy viselkedni velük, ahogy. Ezért tudtam Damont a saját határaihoz elsodorni, majd elérni, hogy kitépje a szívem, némi segítséggel; s ezért tudtam Stefannal is jó ideig szórakozni. A többiek pedig még a listámon voltak, mind egy szálig.
Figyeltem a szőke hajzuhataggal megáldott nőt, ahogy felemelkedik a fatönkről, majd némileg hunyorítva hallgattam végig a szavait. Aztán érdeklődve húztam fel a jobb szemöldökömet.
- Te sugalltad, hogy ölessem meg magam… - Közöltem vele, félig kérdésként, félig kijelentésként, majd a szemeimet forgattam. Nem akartam, hogy kérdőre vonjon vagy elkezdjen nekem problémázni, hiszen nagyon is jó ötlet volt, amit tettem. Damon most szenvedhet, vagy pont, hogy még mélyebbre süllyedhet és egy fantasztikus. Komolyan, megnézném, mi is történt vele, mióta nem találkoztunk. Kissé kíváncsian figyeltem tovább. A „hiányoztam?” kérdésre adott válasza kicsit meglepett.
- Pedig azt gondolná az ember, hogy a gonosz hasonmásom bőven ellát téged feladatokkal. Sőt, az is meglepő, hogy most itt lehetsz. – Mutattam körbe gondolkozva, majd visszapillantottam rá.
A további szavaira félrepillantottam néhány tized másodpercre, aztán elsétáltam mellette, nézelődve, a hajamat igazgatva, vagy épp a ruhámat simítgatva, hogy tökéletesen álljon rajtam.
- Ha a hosszan tartó évekre gondolsz, amíg Katherine karmaiban „pihentem”… nos… - Merengve néztem magam elé. - …nem sok dologra emlékszem. Csak arra, hogy mikor vége lett… dühös voltam. Ekkor engedett el, hogy menjek vissza oda, ahová tartozok. – Nem igazán értettem. Tisztán emlékeztem arra, hogy gyűlöltem ezt a nőt, Katherinet, mégis, mintha azokban a pillanatokban más érzelmeim lettek volna az irányába. Megráztam gyengén a fejemet, majd Sierra felé fordultam, egy apró mosollyal.
- De ha a legutóbbi gyors kiruccanásomra gondolsz… nem volt kedvem a hasonmásommal csevegni, szóval igyekeztem vissza, ide. – Aprót biccentettem felé, majd az egyik fa törzsének dőltem, miközben összefontam magam előtt a karjaimat.
Furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben, mindarról, ami történt, s mindarról, amiket annyira rögeszmés módon véghez akartam vinni, s egyre csak azt kezdtem kérdezni magamtól: miért? Mintha egy részem érezte volna, hogy valami nagyon nem kerek ebben a történetben. A szívem azonban sötétségbe volt burkolózva és emiatt nem láttam tisztán. Nem láthattam, hogy mi az, ami körülöttem folyik. S nem láthattam azt sem, hogy Sierra sem az, akinek láttatni akarja magát.
- Mondd csak, Sierra… - Kezdtem bele halkabban egy fokkal. - …ez a kapocs, ami köztünk van. Pontosan… hogyan működik? Irányítasz engem, jól gondolom? – Kissé feszültebbé váltam, ahogy az utolsó kérdést kiejtettem a számon.

446 words || the phoenix || note: itt is a válasz || kredit || inspirate by

Barát, ellenség - ezek a fogalmak mostanság összemosódnak.

Éveknek tűnő percek teltek el, miközben sétálgattam az erődben. Reményeim szerint nem kell megölnöm egy újabb dögöt, hogy nyugtom legyen végre. Egy kivágott fa rönkjére ülve várakoztam. Éreztem, hogy merről érkezik, így halálosan biztos voltam benne, hogy nem fog összefutni a tetemmel. Persze engem sem ejtettek a fejemre és jól betakartam ágakkal és levelekkel. A kukacok és mindenféle férgek ma jó kis lakomát csaphatnak a testéből. Milyen kár, hogy nincs időm megnyúzni, pedig édes sál vagy kesztyű lett volna belőle. Egylemondó sóhaj szakad ki belőlem, miközben a fa szélén dobolok figyelem eltrelés céljából. Utálok várakozni! Hallom, amint a talpa altt ropognak a faágak, nem akar settenkedni, ez végül is jó jelnek tűnik. Tisztában vagyok vele, hogy tudja hol vagyok. A kettőnk közötti kapcsolat miatt mindig tudom ő merre van és ha úgy akarom, ő is tudja én hol vagyok. A közöttünk lévő kötelék szemomra kifizetődöbb, mint neki, valójában nincs teljesen tisztában azzal, hogy mekkora hatalmam van felette és ez így van jól. Neki csak annyit kell tudnia, hogy a szárnyaim alá vettem és most a barátja akarok lenni. A valós szándékaim pedig homályban maradnak. Felnézek, még éppen látom, amint a haját igazgatja, le se tagadhatná, hogy Katherine hasonmása, egyre jobban hasonlít rá belsőleg is. Mi lesz így a drága kis naiv Elenával? Halvány mosolyra húzódik ajkam a kérdése hallatán, majd felkeltem a "padomról", hogy nagyjából egy magasággba kerüljünk.  
- El se tudom mondani ennyire! Éppen csak megismerkedtem a várossal, mire te megöleted magad. Tudod, hogy unatkoztam nélküled? - teszem csípőre a kezeimet, túldramatizált sértettséggel, majd elnevetem magam és közelebb lépek hozzá - Apropó, ha már itt tartunk! Milyen volt a pokol? Úgy látom kissé megváltoztál mióta visszatértél - nézek mélyen a szemeibe, mintha az álcák mögötti igazságot keresnék. Természetesen éreztem a benne dúló viharokat és kétségeket, arról nem is beszélve, hogy láttam mit tett azzal az ijedt kislánnyal az előbb. Annak ellenére, hogy ki van kapcsolva nagyon emberinek tűnt.

From: Sierra

 ❀  kredit

To: Sierra

Talán sosem kellett volna felébrednem. Talán sosem kellett volna visszatérnem ide, Mystic Fallsba – hiszen mindenki pompásan elvolt nélkülem. S nekem is könnyebb volt álmodni egy olyan életről, amiben hittem. Amit valóságnak gondoltam. Aztán jött a felismerés, az arcon csapás, s végre… végre megláttam a valódi dolgokat. Az emberek valódi érzéseit, a tetteiknek igazi jelentését, az érzéseik milyenségét. Nos, különösképp az irányomba. Miért is létezem? Azon túl, hogy egy vagyok a természet csodái közül – egy hasonmás. De ezen túl, mi a jelentőségem? Az, hogy gúny tárgyává válva porladjak el? Oh, hát az nem fog menni! Hála Sierrának… az alkunknak. Meghaltam, Damon Salvatore keze által, majd vissza is tértem. Számomra már nincs halál… nincs végső megsemmisülés. Számomra már csakis az maradt, hogy minden egyes kedves ismerősömön, „barátomon”, s persze „szerelmen” bosszút álljak mindenért, amit tettek.
Ahogy egyre inkább kiértem a városból, úgy a főút felé kezdtem nézelődni. Autók jártak és keltek, de egyik sem állt meg. Pedig milyen jó is lett volna… Említettem már, hogy gyötört az éhség? Annyira, hogy szinte képes lettem volna bárki vérét venni. Szomjaztam. Úgy éreztem magamat, mintha a sivatagban lennék és sehol sem találhatnék vizet.
Közben pedig a gondolataim is cikáztak ide-oda. Nehéz volt a gondolkodás és a koncentrálás. Aztán a semmiből hirtelen megjelent egy riadt lány – nekem jött. Én azon nyomban elkaptam a karját, hogy magamhoz rántsam finoman.
- Hé, semmi baj… rendben? – Ijedt volt az arca, ahogyan ránéztem, de az első pillanatokban nem tőlem félt. Nem tőlem, hanem valami mástól… s ekkor vonyított fel az erdőben egy farkas. A tekintetemmel elpillantottam az irányába.
- Vérfarkas. – Nyugtáztam magamban, ahogy a teliholdat is észrevettem. Hát persze, világos. Számtalan vérfarkas él nem csak itt, Mystic Fallsban, de a világ bármely pontján is. S mindig eljön az az éjszaka, amikor azzá a szörnyeteggé válnak, amivé nem feltétlenül akarnak.
- Engedj… el akarok tűnni innen, mielőtt széttép… - Rebegte, miközben próbált kiszabadulni az ujjaim közül, de én csak erősebben fogtam.
- Sajnálom, de nem mehetsz el. – Suttogtam, majd a tekintetébe fúrtam a magamét. – Megnyugodsz szépen… és nem sikítasz. El foglak engedni. – Igéztem a szavaimmal, s magával a képességemmel, majd a csuklóját a számhoz tartva megjelentek az erek a szemem körül, majd pillanatokkal később megnőttek a szemfogaim, melyet a bőrébe mélyesztettem. A vérét akartam… csak egy keveset. S meglepő vagy sem, de nem akartam bántani őt. Nem akartam a halálát. Pedig, kikapcsolt állapotban nem kellett volna, hogy érdekeljen a testi épsége. Inni kezdtem a véréből, mikor is… meghallottam a hangját. Sierra elért engem, habár még nem értettem igazán ezt a kapcsot kettőnk közt. Elengedtem a lányt.
- Elfelejted ezt és eltűnsz innen, messzire tőlem. – Pillantottam rá, majd figyeltem, ahogy elindul futva. Én letöröltem lassan a számról a vért, majd arrafelé indultam, amerre az ösztöneim vezettek. Az erdő mélyére, a sötétség rejtelmeibe, magához a szirénhez, aki… aki fogalmam sem volt, miért vett a szárnyai alá. A talpam alatt ropogtak a faágak, ahogyan szép lassan haladtam arra, amerre kellett. Aztán körülnéztem, igazítva a tincseimen, s végül megálltam.
- Csak nem hiányoztam, Sierra? – Emeltem a tekintetemet a nőre, akinek nagyobb hatalma volt felettem, mint bárkinek, s én még csak nem is voltam ezzel tisztában.

520 words || the phoenix || note: itt is a válasz || kredit || inspirate by

Barát, ellenség - ezek a fogalmak mostanság összemosódnak.

Régen jártam a Földön, talán utoljára halandóként vagy egy kicsit később is voltam hiszen Archadiusnak köszönhetően új életet kaptam, amihez elengedhetetlen a táplálkozás. A finom pohanyós hús, máskor véresen tocsogó. Hmm! Ó, azt hiszem kissé elkalandoztam az evés felé, lehet lassan szólnom kellene Elenának, hogy itt van a tettek ideje. Még nem! A mai nap nem a munkáról szól, szabadnapot vettem ki, hogy jobban megismerjem az új városomat és környékét. Tudom kell mit hol találok, ha már egy jó darabig itt fogok unatkozni. Igen, Katherine parancsára a drága kis hasonmása után kellett jönnöm, hogy minden a rendes kerékvágásban menjen, ahogy a Pokolban is történt. A város nagy részét már felfedeztem, így jobbnak láttam, ha kíjebb merészkedek. Egyedül sétálgatok a hatalmas platának között, mikor furcsa hangokra leszek figyelmes. Mintha valami állat kaparászna a távolban. Vonyítás. Vajon mit keres itt egy vadállat? Úgy tudtam ezek az erdők veszélytelenek, bár úgysem számít, hiszen engem semmi se győzhet le. Nyugodtan folytatom a sétámat, mikor újabb hangokra leszek figyelmes, szemeimmel követem a futó alakot, mire szemben találom magam egy nagyobb farkassal. Rám vicsorogm a dög, támadó állásba helyezkedik.
- Nyugalom! Nem akarlak bántani - kezeimet védekezőn előre nyújtom, hogy lássa semmi oka az aggodalomra. Lendületet vesz és felém ugrikkörmeit kieresztve. Nekem sem kell kétszer mondani, egyből bevetem az erőmet, hogy fájdalmat okozzak neki. Egyből padlót fog a szörny, miközben apránként közeledek felé, hogy elaltathassam az állatot örökre. Fülelek, hogy ad-e még ki hangot az a dög, ahogy megbizonyosodok róla, hogy kimúlt egy hatalmas sóhaj szakad ki belőlem. Ahogy az égre nézek eszembe jut egy érdekes olvasmány, amiben megemlítették a vérfarkasokat. Hát persze, hiszen telihold van. Figyelmetlen voltam, de most már nem számít. Ahogy a gondolataimba merülök kellemetlen érzés fog el, persze nem tőlem származik eme érzelmi kavarodás, hanem a szolgámból.
- A pokolba, ez nem lehet igaz! Egyetlen szabadnapom se lehet? - teszem fel magamnak a kérdést eléggé mérgesen. Kifújom a levegőt, majd gondolatban küldök egy üzenetet a lánynak.
~ Beszélünk kell, azonnal. Az erdőben várlak. Most már csak meg kell várnom, hogy ide érjen, persze van annyi eszem, hogy odébb sétálok. Ha meglátná a tetemet a végén még az ostoba kérdéseivel bombázna, amire nincs szükségem, se idegzetem. A lehető legjobb formámat kell hoznom és elhitetni vele, hogy a barája vagyok.

From: Sierra

❀  kredit