A nevem Hope Mikaelson.
Születtem egy hibrid apától és egy vérfarkas anyától. A lehetetlennek hitt testesül meg bennem, ám ennek a kezdetektől nagy ára van. Ahogy kiderült anyám terhessége, sehol nem volt biztonságban. Mindenhol lestek rá, minden sarkon egy újabb ellenség bukkant fel, hogy megöljék a démon babát, azt, aki majd a világunkra hozza a pusztulást. Küzdelem és szenvedés voltam nekik, de mégis megvédtek, mégis kitartottak, és a sok nehézség ellenére megszülettem. Velem együtt pedig az anyám is újjászületett.
Hamar kiderült, milyen különleges vagyok, nem egyszerűen csak hibrid, hiszen három faj egyesült bennem. Ám ennek ellenére nem ért véget a küzdelem az életben maradásomért. Mindenkinek azt kellett hinnie, meghaltam. Rebekah néném vitt magával, hosszú időn keresztül nem találkozhattam a szüleimmel. A családom leszámolt ellenségeikkel, utána térhettünk csak vissza, és lehettem végre ismét velük, ők nevelhettek. Nem emlékszem ugyan ezekre az évekre, de mikor elértem a megfelelő kort, anya mindent elmesélt, hisz jól tudta, inkább az ő szájából hallanám, mint máséból hazugságokat.
Teltek múltak az évek, a családom ismét szétvált és csak öt év elteltével láthattam újra őket. Nem volt könnyű nyitnom feléjük, hiszen addig csak anya volt velem, nem tudtam, kiben bízhatok, de legbelül már nagyon vártam, hogy végre rájuk találjak. Végre úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, én is igazi családban élhetem tovább az életem.
Ám, ahogy soha, most sem egy tündérmesébe csöppentünk bele, egy újabb ellenség került a szemünk elé. A Sivár. Talán életem legrosszabb időszaka volt ez, a sok szenvedés és kétségbeesés, amit az szült, hogy ismét elveszíthetem őket. Őket, akik a legfontosabbak lettek számomra. Aztán jött a felismerés: hogy megmentsenek, négy részre kell tépniük a Sivárt, négy halhatatlan lélekre. Ez a döntés, mindenki számára nehéz volt, hisz tudtuk, az always and forever nincs már többé, soha nem lehetünk egy helyen, szétszakadunk a világ különböző pontjaira.
Az évek csak teltek és múltak, a technológia ugyan megkönnyítette a kommunikációt családom egyes tagjaival, de ami a legjobban fájt, hogy apám megszakította velem a kapcsolatot. Hosszú ideig nyomoztam utána, próbáltam valamiképp elérni őt, sikertelenül. Anyám mindent megtett azért, hogy maximális védelmet biztosítson számomra, ezért elvitt a Salvatore bentlakásos iskolába, ahol hozzám hasonló, képességekkel bíró gyermekek tanulhatnak. Ettől függetlenül, soha nem tudtam teljesen beilleszkedni, és hazavágytam, haza a családomhoz.  


Este volt. Már hónapok óta nem hallottam apám felől, a pletykák pedig mind egyre jobban aggasztottak. Anya hiába próbált védeni tőlük, így is elértek hozzám, még az iskolában is erről susmognak. Szerencse, hogy Hope Marshall néven ismernek és csak kevesen tudják, ki az igazi apám. Most itthon vagyok New Orleansba, és a gondolataim nem hagynak nyugodni. Már egy ideje egyedül ücsörögtem a szobámba, apám egyik régi lemezét tettem fel a lejátszóra. Ilyenkor úgy éreztem, még ha egy része is, de velem van... felhangosítottam, majd az ajtóhoz léptem és bezártam azt. A könyveket már kikészítettem, a legtöbbjüket az iskolából hoztam magammal és a saját kutatásaimat tartalmazták. Minden szabadidőmet megragadtam, hogy elkészítsem ezeket és amikor csak tehettem, fejlődni próbáltam. Itthon sosem volt szabad, a karkötő amit a szüleim készíttettek nekem évekkel ezelőtt mindig a csuklómon lógott. Ők bíztak bennem, abban, hogy nem veszem le, de akadtak bizonyos kivételek, amikor meg kellett ezt tennem. Mint ma is.
Óvatosan fejtettem le az ezüstláncot és helyeztem el az asztalon. Előkészültem a varázslattal, megcsináltam a kört, a tál is középre került, már fejből tudtam, melyik oldalon kell keresnem a varázslatot, amit el fogok végezni. Felnyitottam a könyvet és egy nagyot sóhajtottam. Koncentrálnom kell, most meg kell őt találnom. Mindennél jobban vágytam rá, néhány szóra tőle vagy egyszerűen csak atyai pillantására... ezekből a gondolatokból már éreztem az erőt magamban, tudtam, hogy semmilyen gondba nem fogok beleütközni.
Elkezdtem. Halkan mormoltam a varázsigét sorról sorra, majd mikor a végére értem, egyszerűen felálltam és lehunytam a szememet. Majd megláttam őt. Háttal állt nekem, elmosolyodtam, de hamar lekonyult ez az arcmimika, a sikoltás és a bordák reccsenésének hangja megijesztett. Felkiáltottam.
- Apa! - Felém fordult. Arcát vér borította, tekintetében valami egészen mást véltem felfedezni, mint akit eddig ismertem. Mindkét kezében egy-egy szívet tartott, amiknek láttam utolsó dobbanását. Megriadtam a képtől, szinte el sem hittem elsőre, hogy őt látom, ő áll előttem. Vagy ez csak egy álom? Bárcsak álom lehetne...
Riadt tekintete nem kímélt. Valószínűleg soha nem akarta volna, hogy ezt lássam, de mégis megtörtént. Megszólalni sem tudtam, de ha akartam volna is, ő megelőzött.
- Tűnj el innen! - Kiáltotta felém, többször egymás után, a varázslat pedig megszakadt, visszatértem a szobámba. Térdre rogytam, gyorsabban kapkodtam a levegőt. Ezek szerint a pletykák nem alaptalanok. Az apám egy gyilkos. Az apám egy őrült. De még így sem riasztanak el tőle. Meg kell találnom a módját, hogy hazahozzam a családomat.


℘ Képesség ℘ D szint ℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.