Az én történetem csak a halál után kezdődik el...
Tudod mi az igazi fájdalom? Éveken át feküdtem magányosan egy koporsóban -, a saját tökéletes kis társaságomban. Évekig ismétlődve szúrt szíven egy nyamvadt tőrrel a saját fivérem, de egyszer sem fájt... egyszer sem éreztem azt az égető érzést, mint akkor, és ott. A konyhában voltam Jeremy-vel, készen állva arra, miszerint megfosztom mindkét karjától. A pillanat hevében már csaptam is le a bárdot, de megjelent azaz idegesítő kis... Gilbert lány, és elrontotta a pillanat legjobb varázsát. A bárd éle könnyedén elvágta Jeremy csuklóján a szíjat, engem pedig Elena sikeresen sarokba szorított. Nem sokkal később jött a verbéna.. az egész testemet szinte lángokba borítva marta, de ők.. ők persze nem álltak meg itt. Már így is üvöltöttem a szenvedéstől, míg másrészről a haragtól. Az a bizsergő érzés, ahogy a verbéna ellepi a bőröd felületét... ne akarjátok megtudni. Aztán meg az a mindent elsöprő fehér tölgyfakaró, amit céltudatosan, és pontosan a mellkasomba szúrt. Őszinte leszek, ha azt mondom, hogy halhatatlanként sosem gondoltam a halálra? Pedig volt ellenünk fegyver.. mindig is tudtam, hogy van, de nem gondoltam volna, miszerint pont... pont én leszek az, aki meghal, és mégis. Lángokba borult testtel, szép lassan a biztos halál karmai közé kerülhettem. Ajánlom, ne akarjatok meghalni a lelki béke megtalálásáért. Semmi értelme..

Hiszen minden szál egyhez vezet...
A halálom után átkerültem a másvilágra. Bolyongva megannyi tébolyult lélek között. Senki sem talált rá a boldogságra, avagy a nagyszerű befejezésre. Mindenki sírt, rítt, vagy netán feledett. Nem volt béke, sem nyugalom. Csak az őrjítően tátongó űr, amely majd kitépte a mellkasodból a szíved. Üresség, kegyetlenség, magány... Tudod te milyen érzés egyedül lenni, s elhagyatottan várni a megváltást? Imádkozva és remélve a jobbat, míg nem.. igazából nem kapsz semmit. Létezel, de mégsem, lézengsz a könyéken, de ott sem vagy, láthatsz, sőt hallhatsz, de mindhiába, mert egy szellem vagy. Igen, jól olvastad, szellem.. Egy elveszett lélek, aki bármit megadna azért, hogy élhessen.
Egész eddigi életem alatt csak egy valamitől féltem igazán, és az a halál. Nem akartam egy szép napon eltűnni a földről, s megszűnni ezáltal végleg. Imádtam az életet, amit adott nekem. Megpróbáltam külön élni tőlük, de Klausnak nem tetszett, s mert mindig bezárt, nos még szép, hogy lázadtam. Lázadnom kellett, hogy észre vegyenek, hogy...
De mindenek ellenére bosszút esküdtem. A kis Gilberték és a családom tagjai ellen! Nem úszhatják meg szárazon... azt, hogy ezt művelték, nem de?
Mindenesetre naivan kergetem az álmot, hogy egy szép napon visszatérhettek. A lassan telő idő pedig, egyre inkább azt hozta magával, hogy innen nincs is kiút. S ez maga a pokol!

S amikor a legkilátástalanabb a helyzet...
Fogalmam sincs mennyi idő telt el, de arra színtisztán emlékszem, hogy anyám felkeresett. Vele volt természetesen Finn is. Próbált meggyőzni a nemes kis szándékairól, sőt magáról arról, hogy szüksége van rám. A család egyesítését fontolgatta, avagy magát az elpusztítást, ugyanis.. szörnyetegeket teremtett. S erre miért csak a halálában ébredt rá?
- Kol... - Anyám hangja az idő eltelte után is ugyanolyan volt, szinte meg se törte az ittlét. Kiszámítható, manipulatív, és gyengéd maradt, mintsem régen, mintha tényleg törődne velünk. - ...akkor áll az ajánlat? - Tekintetében megcsillant valami különös fény. Éreztem, hogy szüksége van rám, mint szövetségesre. Félre akarta állítani a teljes családot, és én osztoztam a véleményén, de a saját módszereimmel, ugyanis az ő játéka mindig, nos annyira hideg volt.. Lehetőséget akart adni a gyermekeinek, de én.. én nem akartam kegyelmet adni nekik. Mindnek pusztulnia kellett!
- Elfogadom. - Bólintottam rá egy ravasz kis félmosollyal, amire Finn oldalra döntött fejjel szemlélt. Volt valami gyanakvó a pillantásában, de én mégsem vettem magamra. Egyetértettem egy mértékig velük, de egy másik szemszögből meg mást akartam.. - Mond csak, anyám, van már terved is? - Kérdeztem titokzatos kíváncsisággal fürkészve őt, és innentől kezdve elindulhatott a játszma..

Pontosan, akkor találsz rá a megoldásra..
Cselek, trükkök, játékok.. Mind-mind egy apró momentum, amely magához a győzelemhez vezet. Csak úgy állhatnak össze a kirakó darabkái, ha megtanulsz lépést tartani, s mindig az ellenség előtt járni. Számomra most az ellenfél az anyám volt, s készen álltam bármit bevetni a siker érdekében.
Elsődlegesen visszahozott az élők közé, a saját kis szexi testembe. Az első napon el se tudtam szakadni a tükörtől, hiszen annyira hiányzott, miszerint láthassam önmagam. Na jó! Kissé túlzásba estem, de hát elég csak rám nézni... tökéletes vagyok minden irányból. Plusz előnyt kovácsolhattam a személyemnek, ugyanis nem vámpír voltam, hanem boszorkány. S mivel senki sem tudta, hogy élek, ezért... bőven okozhattam meglepetést a drága kis testvéreimnek.