1. fejezet: Rosszul időzített születés
A fekete hold árnyékot vet és egy rövid időre sötétségbe borul a világ. A feketeség leple alatt egy gyermek születik, akit első lélegzetvételétől félelem és gyanakvás vesz körül. A dolgok hátterében egy ősi jövendölés áll és a jóslat ezen az éjjelen beigazolódni látszik.
-Átkozott az a gyermek, aki a Fekete Hold alatt születik. - károgják a vének, akik az újszülöttben a bajok hozóját látják. Vakon hiszik, hogy a kislány világra jötte a coven hanyatlását és megannyi más szerencsétlenséget hoz majd életükbe.

Egyesek úgy tartják, hogy a gyerek maga választja meg a szüleit. Ha ez így van, akkor kétségtelenül rossz lóra tettem.

Érkezésemet nem fogadta őszinte öröm. Rossz napra időzítettem. Ennek ellenére egy rövid időre a család köreiben maradtam. Anyám végig bizakodott, hogy az öregek tévednek, de jöttek a balesetek, a halálesetek és sok más sorscsapás, amikért csakis a kicsi Lilith lehetett a felelős, pedig sokszor saját ostobaságuk okozta vesztüket, de könnyebb volt ujjal mutogatni egy csecsemőre, aki még beszélni sem tudott.
Van az a mondás, ha valamit elég gyakran mondogatsz magadnak, azt végül el is hiszed. Ez történt most is. Mielőtt betöltöttem volna első életévem már döntöttek sorsomról. Nem volt helyem köztük. A legjobb megoldást abban látták, ha a közeli erdő mocsaraihoz visznek és ott egyszerűen csak a sorsomra hagynak kiszolgáltatva az élővilág minden veszélyének.
De mégis melyik fehér mágiát használó drága rokon vállalta volna fel ezt? Egyikben sem volt elég mersz. Oly nagy a szájuk és úgy osztják a kéretlen bölcsességeket, mintha muszáj lenne, ám ha a tettek mezejére kellene lépni nagy a tétlenség és mély a hallgatás. Egyikük sem volt képes bemocskolni a kezeit, féltették a lelki üdvüket, így a piszkos munkát egy szolgálóra bízták. Ám ahelyett, hogy az öregasszony a láposban hagyott volna, egy ismerőse gondjaira bízott. A családom a mai napig abban a tudatban él, hogy állatkaja lett belőlem.


2. fejezet: Ébredező erő és egy sötét pártfogó
Emberek között nevelkedett, mit sem tudva valódi származásáról. A szolgáló egy kedves házaspár, Tomas és Anna Kristensen gondjaira bízta a csecsemőt. Nekik nem lehetett saját gyermekük. A kicsinek a Tamzin nevet adták és szeretetben nevelték, egészen 5 éves koráig. A házaspár váratlanul autóbalesetet szenvedett és életüket vesztették. Mivel nem volt más élő rokon, aki vigyázott volna árván maradt gyermekükre, ezért Tamzin egy időre árvaházba került. Alig múlt 14 esztendős, de már számos városban, megannyi családnál megfordult. Talán összeszámolni sem tudta volna hány otthona volt...viszont sehol sem maradt túl sokáig. Vagy a nevelőszülei gondolták meg magukat és visszakoztak, vagy ő szökött meg gondozóitól. Már majdnem betöltötte a 15-öt, amikor a benne lévő mágia ébredezni kezdett. Egy ideje érezte, hogy valami különös történik vele, ám minden megváltozott azon a délutánon, amikor ereje utat tört és ez egy lány életébe került.

Remegő kezeimet nézem, melyek vértől mocskosak. Még most sem tudom elhinni, hogy megöltem valakit. Baleset volt, én nem akartam...Olyan hirtelen és gyorsan történt, zavaros az egész...Dühös lettem, felemeltem a kezem és az a lány...sikított, majd rongybabaként esett össze. Talán...igaz lehet mindaz, amit rólam beszélnek?
Miközben kérdések közt őrlődöm, valaki megszólít a sötétből. Távol áll, nem látom őt, csupán a sziluettjét, ravaszul meghúzódik a fák árnyékában. Ijedten tudakolom kilétét, mire közelebb merészkedik, de arca vonásait még így is elrejti a sötét. A bizalmamba próbál férkőzni és olyan dolgokról mesél, amit képtelen vagyok elhinni. Titkolni sem tudnám, milyen rémült és elveszett vagyok ebben a pillanatban. Az idegen tenyerében lángcsóva gyullad, ami megvilágítja termetes alakját. Erőteljes, széles vállú férfi, sötét tekintettel.
-Te...te egy démon vagy? - félve kérdezem a kezében lobogó lángokat kémlelve, mire az alak önfeledt, hangos nevetésbe kezd. Hosszú percekig mulat rajtam, gonosz kacaja bezengi a kihalt utcát, miközben én csak értetlen pillantásokat vetek felé, majd jókedve múltával annyit felel: Ugyan, dehogyis! Boszorkány vagyok...ahogy te is. Ejti ki halkan eme szavakat, úgy hogy szinte beleborzongok. Hívogatón nyújtja felém hatalmas karjait és a segítségét ajánlja. Biztonságot, törődést és meleg otthont kínál, mindazt, amire egy otthontalan árva gyermek vágyik. Véres kezeimet ruhám anyagába törlöm, majd összeszedem minden bátorságom. Felkelek a földről és közelebb sétálok hozzá, majd úgy döntök, vele tartok. Hosszú órákat, talán napokat utazunk lóháton, mire lejutunk egy káprázatosan szép helyre. Ez a vidék távol esik a nagyvárosok nyüzsgő forgatagától, itt minden sokkal lassabbnak tűnik. Mintha megállt volna az idő. Egy faházhoz érkezünk, a férfi lepattan a hátasról, majd engem is leemel onnan. A házikóba lépbe egy kisebb gyereksereg fogad.
-Walter! Walter! Örömködve kiabálják a férfi nevét. Olyanok mint én, családtalanok természetfeletti erővel...


2. fejezet: A boszorkány, aki démonokkal cimborál
Azt hitte jó helyre kerül, hogy annyi megpróbáltatás után végre egy szerető családra talált, ám hamarosan rá kellett ébrednie, hatalmasat tévedett. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Számtalanszor futott át fejében ez a gondolat. Walte
r eleinte kedves volt velük, de valójában egy kegyetlen, kapzsi boszorkány, aki csak kihasználta az árvákat. A kedves apakép álcája hamar lehullott és megmutatta valódi énjét. Sötét, ártó varázslatokra tanította pártfogoltjait. Kegyetlen és kíméletlen módszereivel csírájában igyekezett kiirtani minden jót gyermekeiből. Tamzin kiváló tanítványnak bizonyult, talán túl jónak is. Elhatározta, hogy megöli Waltert.

Sok évtizede már annak a napnak, hogy először találkoztam Walterral és úgy döntöttem, hogy vele tartok. Most egyedül kószálok az éjszakában. Nyugalom telepszik a környékre, amit a hold rideg fénye világít be kísértetiesen. Mégsem rémít meg a kintlét. Egy idő után társaságom akad. Váratlanul egy árny suhan végig a fák között. Úgy teszek, mint aki nem veszi észre. Leülök a tavacska partjára, lábamat a hűvös vízbe lógatom és várom, hogy az illető megunja kukkolásom és a gallyak közül végre előmerészkedjen.
-Előbújhatnál... - szólok hátra fél óra múltán, de fejem nem fordítom felé. Hallom, ahogy a bokor levelei rezzenek, közelebb jön. Egy démon, aki hosszú ideje figyel és tudja, hogy a mesterem halált kívánom. Felajánlja segítségét, amennyiben később viszonzom szívességét.
-Áruld el démon, mi a segítséged ára? - tudakolom kíváncsian a lényegre térve. Megtudom, hogy bosszút forral, le akar számolni ellenségeivel. Nem ez az első alkalom, hogy az emberi világba jár. Számtalanszor volt már itt, de megannyiszor visszaküldték őt a Pokolba. Némi sajnálatot érzek sikertelenségeit hallgatva, bár dicséretesnek találom, hogy ennyi kínos pofára esés után sem adja fel. Ezúttal úgy gondolta, hogy nem egy nyeszlett kis emberi porhüvelyt választ magának bosszúhadjáratához, inkább egy boszorkány testébe költözik. Pontosabban az enyémbe, hisz rám esett a választása. Vegyes érzésekkel fogadom szavait, őrültnek gondolom, sőt mi több megszállottnak, mégis úgy érzem tudnék azonosulni céljaival, így végül rábólintok az ajánlatára. Ám mielőtt hivatalosan is kezet ráznék vele és létrejönne köztünk az egyezség, két aprócska kitételt mégiscsak szabok. Azzal a feltétellel szövetkezem vele, ha csak az adott feladat idejéig költözik belém. Fogjuk fel úgy, hogy a testem egy szálloda, és ő csak egy vendég, aki egy rövid időre megszáll nálam. Szó sem lehet róla, hogy tanyát verjen bennem állandóra. Másfelől mindenről tudni akarok, mindenre emlékezni - látni, hallani, érezni, amit akkor tesz, amikor bosszúja eszközeként használ. A tulaj kiváltsága, hogy első sorból mozizza végig az egészet. A démont kicsit meglepik a szavaim, hisz nem számított rá, hogy az előbb még a fal tövében reszkető lánynak így kinyílik a csipája. A démon elfogadja és a szövetség megköttetik, majd egy koromfekete macska alakjában mászik elő a sötétből.
-Okos ötlet. - jegyzem meg. Macska alakjában senki nem gondolná, hogy egy démonnal térek haza.


3. fejezet: Élet egy démonnal
A boszorkány egyességet kötött egy démonnal, de egy percig sem volt meggyőződve arról, hogy ez jó döntés volt. Mint megtudta, fajtája nem igazán cimborál a démonokkal. A következményekre, hogy mi várhat rá, inkább bele sem gondolt. Napokkal később is azon tűnődött, érdemes volt e szövetkezni egy pokollakóval? Bárhogy is, ezt nem szívhatja vissza, kezet rázott rá, vagy ha mégis lenne ebből kiút, akkor sem tudná a módját. Aggodalmait félretéve inkább az alkujuk előnyeire koncentrált. Egy hét leforgása alatt a démon teljesítette az üzletük rá eső felét, Waltert sírba tették. A mester meggyilkolása után hónapok teltek, de a boszorkány alig tudott valamit a pajtijáról. A démon még a nevét sem árulta el neki. Annyi viszont biztos volt, hogy a pokollakó mély haragot táplált a vadászok iránt. Olyan mélyen gyűlölte őket, hogy legszívesebben az összessel egyszerre végzett volna...ez is volt a célja, megölni mindet.

Nem egyszerű egy démonnal élni, főleg ha az a hóbortja, hogy különféle testben vagy alakban tűnik fel mindenféle előzetes jelzés nélkül...meglepetésként. Bosszantó szokás. Ráadásul a személyes tér fogalmát sem igen ismeri. Eleinte vagy egy idős öregúrként jelenik meg, mintha a nagyapám lenne vagy egy fekete macska formájában mutatkozik, ezután dönt úgy, hogy vicceskedik velem. Jó ideig szívat, ám egy idő után eléri nálam a mélypontot. Egyik alkalommal épp zuhanyozok egy fárasztó nap után. Gyanútlanul lépek ki a zuhanykabinból anyaszült meztelenül. A forró vízgőztől egy cseppet elbódulva nyúlok a törölközőért, amikor egy idegen férfira leszek figyelmes. Az alak békés nyugalommal üldögél a vécémen újságot olvasgatva. Rendesen kiakadok. Hamar rájövök, hogy csak a démon szórakozik megint. Olyan pofont keverek le, hogy majdnem visszarepül a pokolba...
Idővel persze megtanulom felismerni őt, bár szerencsére ő is visszább vesz kicsit. Ahogy telik az idő egész jól működünk együtt, mégis egyre jobban zavar, hogy itt rejtélyeskedik. Nyaggatni kezdem, hogy legalább a nevét árulja el. Mivel az érdeklődésem a téma iránt nem lankad, ezért egy fondorlatos játékot eszel ki számomra. Kitalál egy játékot, melyben öt dobásom lehet. Emelve a tétet felajánlja, ha kitalálom a nevét lehet egy kívánságom. Kész amolyan apró engedményt tenni, ebbe természetesen nem tartozik bele a "húzz vissza a Pokolba" és hasonló kívánalmaim. Azonban ha veszítek, azon felül, hogy többé nem bolygatom a kilétét, nekem is teljesítenem kell egy aprócska kérését. Azt hiszem ennyi rizikót bevállalhatok, így szinte gondolkodás nélkül beleegyeztem egy újabb alkuba. Két lehetőséget előttem már, eredménytelenül, a maradék hármat okosan használom fel.