John & Winnie

- Jajj csak ezzel ne gyere! Kivagyok a mártírkodásodtól! - dühöngi még mindig, és nem, egyáltalán nem tud napirendre térni a dolgok fölött. Volt idő, mikor még elengedte ezeket a dolgokat, de akkor még Win is fiatalabb volt, kevésbé sikeres, és hát nem ugrott a torkának három nagyobbacska bokor alján...
- Mintha bármi is lenne a hajaddal! Göndör, úgy áll, ahogy a Jóisten teremtette... összevissza. - nyugtázza egyetlen mondattal a Winnie hajával kapcsolatos dolgokat, és nem is akar több időt erre pazarolni, bár tisztában van vele, hogy barátja ha valamire allergiás, az a haja. Minden tincsét gondosan beállíttat a fodrásszal, és ha szerencsétlen véletlenül nem oda rak egy hajszálat, ahová kellene, nos... akkor gondok vannak!
- Igen, ma volt munkád. Pedig azt gondoltam, hogy ezzel a halhatatlansággal, meg plusz képességekkel, az agy-térfogatod is növekedett... Kár, hogy nem! - vágja hozzá az alsónadrágot a fiúhoz, majd látványosan megforgatja a szemeit, lehetőleg úgy, hogy a másik is jól lássa.
- Egyrészt nem volt randi. Másrészt, ha lett volna sem vagyok olyan pletykás mint Te, így nyilván nem beszélném ki. Három, szerettem volna egyet aludni végre a saját ágyamban, mert nem tudom feltűnt-e, de a kanapédon alszok, ami kurva kényelmetlen. Fáj a hátam, fáj a fejem, pihenni akarok! Nem mindig, csak néha, egy kicsit! És talán ha kevésbé lennék fáradt, ha nem csak egy kanapé jutna, ha nem kéne mindig istápolnom, ha nem lennél életképtelen, akkor lehet kedvesebb is tudnék lenni! - sorolja megállíthatatlanul, majd a monológ végén belefáradva felsóhajt. Hiszen úgysem fog semmi sem változni, úgysem lesz Winnieből kezesbárány, úgyis minden rá marad, de az biztos, hogy holnap lesz a napja, hogy kibassza a kanapét az utcára, hogy vigyék el a csövesek, és kialakíttat egy saját szobát magának ebben a bazi nagy házban!
Természetesen Win számlájára.
Őt ugyanis nem fizeti meg a főnöke kellőképpen, hogy erre is teljen!

- Hidd el, hogy már kurva mindegy! Minek menjek haza? A stáb már felbaszott egy órával ezelőtt. Percenként hívogattak, száguld bennem az ideg! Szerinted tudnék pihenni? Aludni? Ez az egész reggel már el van cseszve! - mondja egy lemondó sóhajjal, és kissé csalódottan. Tényleg várta ezt a napot! Tényleg pihenni akart, csak egy nap aludni délig, hátha valamennyi alváshiányt be tud pótolni ezalatt a pár óra alatt! De nyilván nem hagyják.
Igazából már nem is haragszik, hiszen hiú ábrándokat kergetett azzal kapcsolatban, hogy talán valami együttérzést vél majd felfedezni barátja viselkedésében, mondjuk tény, hogy a bocsánatkérésre aztán egyáltalán nem számított! Hiszen mindenki tudja, hogy a "sajnálom, bocsáss meg" szavak nem szerepelnek Winston Blackwell szótárában.

- Azért jobb ha tudod, hogy egy kávéval nem vagyunk még jóban! Ez nem elegendő kiengesztelés! És duplát kérek! - mondja, majd elhúzza a száját és mint egy hisztis gyerek, aki nem akar aludni menni, úgy kezdi el vonszolni magát a konyha felé. Miért van ilyen világos? És miért nem aludhatott még vagy három órát? És vajon mikor fogja Winnie felrobbantani a konyhát, ha nem segít neki a kávéfőzésben?
Költői kérdések tömkelege cikázik az agyában, és próbál nem beleszólni a másik igyekvésébe. Igaz, nehéz megállni, de úgy van vele, megérdemli, hogy kínlódjon segítség nélkül. Bár abban nem biztos, hogy iható valamit fog elé rakni, szóval lehet hogy mégis inkább kellene segítenie.
- A bal kezednél lévő szekrényben van a sárga tartókában. - mondja, majd megunván az ácsorgást, egy határozott mozdulattal a konyhapult mellett elhelyezett bárszékre vetődik.
Innen fog dirigálni, erről a királyi helyről!

John & Winnie

Ez is csak egy átlagos napnak indult...
Egészen addig, míg a hajnali órákban egy sikítozó és dühöngő férfihang fel nem verte, hogy az üdvöskéje elfelejtett megjelenni a forgatáson.
Lényegében ezen a dolgon nem is csodálkozott, sőt, mondhatni, már megszokta az ilyen jellegű történéseket, azonban mivel ma sikerült végül otthon aludnia, a saját pihe-puha ágyában, és legalább nyolcvanszor megeskette Winniet, hogy ma kivételesen nyugtot hagy neki, legalább délelőtt tizenegyig... nos, berágott.
Csapkodva ugrott ki az ágyból, húzta magára a ruháját, ami most épp az volt, ami a keze ügyébe akadt, majd pattant be a kocsijába és robogott át abba a kurva nagy kéglibe, ami maga volt a fertő és minden rossz melegágya.
Idegesen betolt egy cigit a szájába és bár amúgy nem szokott dohányozni, most mégis úgy gondolta, a helyzet megérett arra, hogy a mai napot ne átlagos napnak minősítse.
Kibaszottul utálta ilyenkor!
Herótja volt az egésztől, és akkora feszültség szorult belé, és akkora indulatok feszítették a porcikáit, hogy muszáj volt valamin levezetnie ezt a felgyülemlett idegbajt, mert félő volt, hogy Winnie látja máskülönben kárát. És jelenleg az sem érdekelte, hogy barátja nem élő, hogy nem ember, isten bizony hozott volna valahonnan egy karót, vagy egy nagy adag fokhagymát, vagy csak egy kis szentelt vizet... valami majd csak segít alapon.

Hangos fékcsikorgással érkezett meg a ház elé, lazán elpöccintette a megmaradt cigaretta csonkját, majd összeborzolt hajjal, szinte már berobbant a bejárati ajtón. Eközben szembe találkozott a takarító nővel, aki nyilván nem beszélt egyáltalán érthető nyelven, de mivel sikerült ráhoznia a frászt, előtört belőle spanyol származása, és már jól megszokott spanyol dallammal fosta magából a szót, amit nyilván egyáltalán nem értett.
A reakciója erre csak egy fejcsóválás volt, meg az, hogy ujját a halántékához tette, és lágy nyomással próbálta a kezdődő migrénjét a minimális szintre csökkenteni.... kevés sikerrel.
Közben gyorsan felszaladt az emeletre, annak a jómadárnak a szobájába. Az ajtót kinyitotta, majd....
Nos igen, szeretett volna belépni, azonban egy alsónadrág azonnal arcon is csapta.
Egy pillanatig nem kapott szikrát.
Lefagyott, ledermedt, majd az indulatai egy perc alatt változtatták az arcát vörösre... majd kirobbant!
- Mi a faszt képzelsz magadról? - üvöltötte hangosan, majd sietősen lehajolt azért a bizonyos nadrágért, majd ujjai közé gyűrve, azzal mutogatva indult meg Winnie felé.
- Nem a kupi miatt jöttem, hanem mert egy dolgot kértem, de azt milliószor! Hagyd meg nekem ezt a napot! Hagy pihenjek! Erre mit csinálsz? Na mit? Baszol bemenni dolgozni! Miért nem lehetett ezt mondjuk holnap eljátszani? Miért pont ma, mikor megeskettelek milliószor? Mondd Winnie, mi a geci bajod van neked??????? - üvölti már a végén artikulálatlanul, majd a kezében szorongatott alsógatyát barátjához vágja, kicsit az öklével együtt egészen közelről.
- Faszom kivan! A kupival is! Hogy egy igénytelenség vagy, és pont szarsz rám, holott én mindent megteszek azért, hogy neked jó legyen...  - mondja csalódottan, mert hát tényleg csalódott. Mindent megtesz azért a kis szerencsétlenségért, egyengeti az útját, segíti mindenben, erre hol a hála? Egy szabad délelőttöt kért, és azt sem kaphatta meg. Mintha egy igás ló lenne, amit állandóan ütnek. De ő nem lesz az, hamarabb fog felmondani a picsába, és hagyja magára ezt a jómadarat, és hiába a legjobb barátja, ő nem fog idegösszeroppanásban megdögleni harminc évesen! Mert hát valószínűleg ez vár rá, ha a helyzet nem változik.

- Nem tudom mi van a hűtőben. Nem az én hűtőm, és mivel ma ilyen kurva jófej voltál velem, így elfelejtheted, hogy rendelgessek neked vér tasakokat. Oldd meg magad! Legyél nagyfiú, mutasd meg, hogy úrrá tudsz lenni az életeden, és nem kellek minden területre én! Aztán ha majd összeomlik a csodás kis kártyavárad, és rájössz, hogy egyedül képtelen vagy létezni, na akkor majd megerőltetheted magad és bocsánatot kérhetsz. El fogom fogadni.... - húzódik gonoszkás félvigyorra a szája, amolyan "John most kibaszik veled" vigyorra, és igen, el is döntötte hogy bármilyen fenyegetés, bármilyen ráhatás fogja érni az elkövetkezendő napokban, nem fog segíteni túl sokat Winnie-nek.
- Mehetünk is reggelizni.... majd eszel amit találsz - mosolyodik el, majd csúszik ki Win karmai közül, mert bár furán hat rá néha a közelsége, néha olyan megborzongató és érzéki, jelenleg erre baromira nincs szüksége.
Csak egy kávéra...
Lehetőleg duplára...