Csak egy pár hónapig voltam távol a korábban megszokott életemtől és barátaimtól, mégis oly sok minden megváltozott ennyi idő leforgása alatt. Megtudtam ugyanis, hogy Theo bátyja, Nate elhunyt. Igaz, őt nem ismertem olyan jól, valahogy mindig távolságtartó volt velem szemben, valószínűleg amiatt, hogy a fősulin a tanárom volt. Emiatt én is sokáig feszélyezve éreztem magam, de végtére is Theo bátyja volt, ezért mindig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy legalább egy kicsit el tudjak vonatkoztatni ettől a ténytől. Ettől függetlenül azonban nem rázott meg kevésbé a halál híre. Theot egyébként egy fősulis bulin ismertem meg, ahol eléggé összemelegedtünk, s aztán együtt is töltöttük az éjszakát. Őszintén szólva, soha nem hittem volna, hogy egy egyéjszakás kalandból barátság nőheti ki magát, de az esetünkben pontosan ez történt. Nem voltunk egymásba szerelmesek, de megtaláltuk a közös hangot, és úgy voltunk vele, ha egyikünknek sincs ellenére a dolog, maradhatnánk haverok. Azóta se bántam meg a döntésemet. Theo képes volt jobbá tenni a fősulis éveimet, s habár nem a sülve-főve együtt vagyunk fajta barátság volt, de ha szükség volt, akkor mindig számíthattunk a másikra. Tudjátok, ha épp szerelmi bánatod volt, és le kellett részegedni, olyankor valahogy mindig egymás társaságában kötöttünk ki. A viccet félretéve, Theot is csúnyán, minden szó nélkül faképnél hagytam, mint ahogy Emmával is tettem. Ő keresett egy párszor, valószínűleg Nate kapcsán, én azonban ignoráltam a hívásait és SMS-eit is, ami miatt most nem kicsit volt lelkiismeretfurdalásom. Pontosan emiatt álltam most itt, a házuknak az ajtaja előtt, abban reménykedve, hogy nem fogja az ajtót a képembe csapni. Nem mintha nem érdemeltem volna meg. Vettem egy mély sóhajt, s megnyomtam a csengő gombját. Igyekeztem lenyugtatni a heves szívverésemet, és nem rögtön a legrosszabb lehetőségekre gondolni. Reméltem, hogy Theoval is helyre tudom tenni a kapcsolatomat, mint ahogy Emmával is sikerült, bár az sem volt egy könnyű menet. Kétségtelenül elszúrtam, de nem tudom, más mit tett volna a helyemben. Gyáva húzás volt, én sem vagyok rá túlságosan büszke, de a múlton már kár volt rágódni. Mindig csak előre nézni – ez volt az az elv, ami alapján mindig élni próbáltam. Nem a problémán, hanem a megoldáson kell gondolkodni. Pár perc csendes várakozás után végre hangokat hallottam a házon belül, majd nem sokára rá már nyílt is az ajtó. - Theo – szólítottam meg a fiút bizonytalan mosollyal az arcomon, mivel nem tudtam, most jön-e el az a pillanat, hogy bevágja előttem az ajtót, avagy sem. Mindenesetre azzal az elhatározással jöttem, hogy beszélek vele, így a lábamat készenlétben tartottam arra az esetre, ha Theo látni se akart volna. – Tudom, hogy nagyon elszúrtam mindent, de szeretnék beszélni veled. Hallottam Nateről is… Kérlek – tettem még hozzá egy hangyányi könyörgéssel a hangomban.
Kezdőlap
Csak egy pár hónapig voltam távol a korábban megszokott életemtől és barátaimtól, mégis oly sok minden megváltozott ennyi idő leforgása alatt. Megtudtam ugyanis, hogy Theo bátyja, Nate elhunyt. Igaz, őt nem ismertem olyan jól, valahogy mindig távolságtartó volt velem szemben, valószínűleg amiatt, hogy a fősulin a tanárom volt. Emiatt én is sokáig feszélyezve éreztem magam, de végtére is Theo bátyja volt, ezért mindig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy legalább egy kicsit el tudjak vonatkoztatni ettől a ténytől. Ettől függetlenül azonban nem rázott meg kevésbé a halál híre.
