Bármennyire is lett volna jó, mindketten tudtuk, hogy az átok az… átok. Nem volt kibúvó alóla, vagy kiskapu, vagy bármi egyéb. Ezzel már együtt kellett élnünk.
Csend telepedett ránk, de nem bántam. Ugyan jó volt kiszakadni a partival a saját nyomoromból, azért ugyanúgy visszatérni is „jó” volt bele. Illetve nem, ez a megfogalmazás nem pontos… inkább azt mondanám, hogy az, hogy próbáltam jól érezni magamat, az talán csak álca volt és könnyebb volt a zárt ajtók mögött újra önmagammá válni. Bár Dom mellett még minimálisan tartanom kellett magamat. Nem akartam, hogy sajnáljon.
- Azt jól teszed, ne aggódjanak – Irigyeltem, hogy van kinek szólnia. Nekem már nem volt senki, aki aggódott volna értem. Szánalmas volt… pedig egykor azt hittem, rengetegen állnak mellettem. De valahogy, ha az a néhány igazán fontos ember nincs, akkor senki sincs.
- Igen, kapni fogok az alkalmon, főleg, ha nem akarok évet ismételni – Elmosolyodtam, aztán viszonoztam a pacsit is; ezt érdekes mód csak vele szoktam. Másokkal nem. – Szia, Dom – Elköszöntem és végül én magam is elindultam. Haza, Mystic Fallsba, az éjszaka közepén.

175 words ☾ Counting Stars ☾ note: köszönöm a kört, haver!   ☾

To: Theodore

Feelings change, but memories don't!

Örömmel fogadtam a tényt, hogy hasonlóképpen vélekedik a témával kapcsolatban, mint én. Igen, a vérfarkas lét nem éppen egy leányálom. Tovább hallgattam, amit mondott és a gyógymóddal kapcsolatos mondatára felnevettem. – Hahaha, ez jó vicc! – A vállára tettem a kezemet. – Bárcsak lenne gyógymód rá, szóval annyira nem is hülyeség, amit mondtál! – Elgondolkodtam, hogy mennyivel jobb lenne az élet az átváltozással járó fájdalmak nélkül. Én már abban is benne lennék, ha egyszerű emberként élhetném az életemet. Persze az előnyöktől is megszabadulnék, például az emberfeletti gyorsaságtól vagy a szupererőtől.
Rengeteget agyaltam ezen a dolgon, vagy öt percig, szinte meg sem szólaltam, amíg haladtunk előre. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a kollégiumi épület bejáratánál vagyunk. – Oh, oké, ha már itt vagyunk, írok sms-t tesónak, hogy ne várjanak haza. – Elővettem a mobilomat és egy üzenetet küldtem Riley-nak, hogy a költözés elnapolva és a koleszban töltöm az estét. – Kész is. – Raktam is el a telót. – Theo, úgy tűnik itt a búcsú ideje. Tudod, az ajánlatom még mindig áll, csak hívj, hogy mikor kell a segítség a tanulással kapcsolatban, aztán  majd megbeszélünk egy napot. – Mosolyogtam rá. – Megyek is, a szobatársam biztosan meg fog lepődni, ha meglát. – Vállat vontam. – Szevasz Theo. – Elköszönésképp pacsit adtunk egymásnak és bementem az épületbe.

202 Words ••• Somebody ••• note: Theo ••• kredit

Csak a fejemet csóváltam a kérdésére, egy halvány mosoly kíséretében. Nem ismertem olyan embert, aki élvezte volna a fájdalmat, főleg nem azt a félét, amit mi minden egyes teliholdkor átvészeltünk. Tényleg olyan volt, mint egyfajta büntetés, egyetlen egy hibáért. Talán még az is megbánta a gyilkolást, aki szándékosan követte el. Hát még az, aki véletlen baleset folytán ölt az életében.
- Talán csak az tenne ilyet, aki hatalomra vágyik. Nem mintha sok hatalom lenne a vérfarkasságban – Hamar átgondoltam a dolgot, így meg is vontam a vállamat. – Nem, tényleg nincs benne semmi jó… - Ahogy tovább beszélt, elhúztam a számat. – Hacsak fel nem találnak valami gyógymódot – Viccnek szántam. Kizárt volt, hogy bárki foglalkozzon ilyesmivel, hisz az átlag emberek még csak a természetfeletti lények létezéséről sem tudtak.
A kollégiumi épület már messziről látszott. Percek választottak el minket attól, hogy visszatérjünk a békés környezetbe; már ha ezt annak lehetett nevezni. Hivatalosan még vissza sem költöztem, az még várt magára egy ideig.

158 words ☾ Counting Stars ☾ note:  ☾

To: Theodore

Feelings change, but memories don't!

A kérdésemre tett válaszára felfigyeltem. Belegondolva teljesen logikus, hogy az a tragédia változtatta meg. – De igen, csak a korábban említett dolgot most raktam össze, így már világos minden a számomra. – Átéreztem a helyzetet, mivel tudtam, hogy min mehetett keresztül Theo. A következő szavaira kicsit összeszorítottam a kezeimet. Engem is felkavart, már maga csak a gondolat is, hogy ez a sorsunk. – Talán a mazochisták? – Mosolyogtam felé. Kicsit enyhíteni akartam a feszültséget. Bár lehet túlzásba estem. Nem lehetek ennyire idióta, gyorsan komolyra váltottam a figurát. – Khm… Viccet félretéve, teljesen igazad van, nincs olyan ember, aki puszta akaratából aktiválná az átkot és ráadásul a velejáró borzalmakat még élvezné is. – Válaszoltam neki, majd beletörődve nagyot sóhajtottam és így folytattam. – Ez sajnos az életünk része lett. Amióta aktiválódott az átok, körülbelül százharminc alkalommal kellett a hold miatt átváltoznom. És még nincs vége. Szörnyű belegondolni, mi? – Végigfutott rajtam a hideg, ahogy visszagondoltam, hogy mennyi mindenen megy keresztül egy vérfarkas.

153 Words ••• Somebody ••• note: Theo ••• kredit

☾ To: Domino

☾ It matters not what someone is born, it matters what they grow to be

A „haver” szót hallva sóhajtottam egy aprót. Nem azért, mert ne lettünk volna azok, hanem mert Jeffet juttatta eszembe. Megannyiszor hangsúlyozta, és ejtette ki ezt a szót, mintha valami többet jelentene. Vagy mintha magát akarta volna meggyőzni róla… hogy azok vagyunk. Hogy csak azok.
Aztán a gondolataimat hamar visszatereltem a jelenre, arra, hogy megtudtam, Dom is vérfarkas. Mondhatni, a sorstársam volt és osztozott ebben az egész mizériában.
- Aha. Mondtam is, hogy akkor változott meg az életem, nem? – Megejtettem felé egy halvány mosolyt, majd elmerengve pillantottam előre. – Amúgy… ez a vérfarkas dolog tisztára olyan, mintha… egyetlen egy hibánk miatt az életünk végéig szenvedésre ítélnének. Mármint, a legtöbb farkas nem hiszem, hogy szándékosan váltja ki az átkát. Ki akarna szenvedni minden teliholdkor, nem? – Vállat vontam, majd az utat kezdtem figyelni magam előtt. Még éreztem az alkoholt magamban, a fejem is nehéz volt tőle, de érdekes, hogy krízis helyzetben azonnal össze tudtam szedni magam. Nem kellett volna, hogy bajba kerüljön Dom…

159 words ☾ Counting Stars ☾ note: Domino ☾

To: Theodore

Feelings change, but memories don't!

Visszanéztem a buli helyszínére és realizáltam magamban a történteket. Már rég nem volt részem ilyen kalandban. Tudtam, hogy vannak még más természetfeletti lények a világban, de azt sosem gondoltam volna, hogy a közvetlen közelemben lesz egy, és hogy a barátomnak tudhatom. Senkiből sem néztem ki, hogy más lenne, mint egyszerű ember. Kideríteni sem volt időm, mivel csak a tanulás volt a szemem előtt és csak felejteni akartam. Felejteni mindent, ami arra a bizonyos napra emlékeztetett. Szinte láthatatlannak tűnhettem külső szemmel nézve. Viszont ez a nap most teljesen kirántott a komfort zónámból. A tekintetemet Theo-ra fordítottam miután ő sem akart visszamenni az épületbe. Teljesen igaza volt, így követtem a kolesz felé vezető úton. – Rendben haver. – Válaszoltam neki. Mindketten zsebre tett kézzel indultunk neki az útnak. – Igen, baleset volt… – Vágtam rá rögtön a kérdésére, majd így folytattam. – Gáz… De nem tudom már visszacsinálni. Ami megtörtént az megtörtént. Viszont ezek alapján neked az autóbaleset aktiválta az átkot, ugye? – Kérdeztem vissza, hogy képben legyek vele kapcsolatban.

162 Words ••• Somebody ••• note: Theo ••• kredit

☾ To: Domino

☾ It matters not what someone is born, it matters what they grow to be

Én már annyi szorult helyzetből kikerültem, avagy annyi ostobaságot műveltem az életemben, hogy ez az egész szinte meg sem kottyant, sőt, mindennaposnak tűnt a sok természetfeletti kalamajka és a drogos, önpusztító életmódom mellett. A visszakérdezésre csak bólintottam egyet, de nem akartam újfent elismételni, hisz nem volt erre idő. Mihamarabb ki kellett jutnunk, hogy véletlenül se kerüljünk bajba egyiken sem. Kint elengedtem és így néztem vissza az épületre. Ahogy egyszerre mondtuk ki, hogy telihold, elnevettem magamat. Igazából… talán Dom volt az első vérfarkas, akivel beszélgethettem. Mármint, nyilván nem mindenki rohangál táblával a nyakában, miszerint „hahó, vérfarkas vagyok, ha akarsz, barátkozz velem”.
- Nem, szerintem így már ne menjünk vissza. Jobb a békesség. Gyere, menjünk – Nem hiába hoztam ki onnan őt. Elindultam lassan, vissza a kollégium felé, ami nem is volt messze, miközben zsebredugtam a kezeimet. Kissé hideg volt, de nem annyira bántam a dolgot.
- Szóval… - Magamban kicsit összegeztem a dolgokat, amikről beszéltünk. - …egy véletlen baleset váltotta ki az átkod, huh? – A szemem sarkából néztem rá, majd megcsóváltam a fejemet. – Ez elég gáz, nem?

175 words ☾ Counting Stars ☾ note: Domino ☾

To: Theodore

Feelings change, but memories don't!

Amint meghallottam a csattanást megrázkódtam, egyszerűen megijedtem. Tágra nyílt szemekkel néztem Theo-ra, majd a tekintetemet a hang irányába fordítottam. – Te jó ég! Gondolod? Remek, már ezért is idegeskedhetek. – Törölgettem a kezemet a combomba az idegességtől, még sosem kerültem igazán bajba. Theo a „szökésünket” tervezte, de amit utána mondott, azt nem tudtam hova tenni. Néztem rá nagy szemekkel. Vajon mit értett azon, hogy nem csak én vagyok farkas. – Hogy… Micsoda?... – Megragadott, egyszer csak kint voltunk, szinte egy másodperc alatt végigcikázott a tömegen. Olyan gyorsan történt az egész, hogy a kérdő mondat egyik fele a wc-ben hangzott el, a másik pedig kint. Mikor megálltunk és elengedte a karomat, realizálódott bennem az utalása, hogy ő is olyan, mint én. – A vérfarkasok gyorsasága. Hehe! – Nevettem egyet, majd a következő mondatára egyből a farkasok legnagyobb ellenségére tudtam gondolni és szinte egyszerre mondtuk ki azt a bizonyos szót. – Telihold. – Egymásra néztünk és ismételten nevetésbe kezdtünk. – Ez vicces volt. Még a könnyem is kijött. – Törölgettem a szemeimet. Bár azért legbelül tudtam, hogy ez nem olyan vicces dolog, főleg az átváltozással járó fájdalmak, meg persze reménykedni, hogy kitartsanak a láncok, amelyekkel lekötöm magamat. – Visszamenjünk, vagy maradjunk idekint? Bár gondolom a történtek után jobb, ha maradunk. – Csak mosolyogtam a fiúra.

201 Words ••• Somebody ••• note: Theo ••• kredit

☾ To: Domino

☾ It matters not what someone is born, it matters what they grow to be

Félrenyelt? Mi ez az óriási ostobaság? Csak a homlokomat ráncolva figyeltem, mit sem válaszolva erre. Aztán a továbbiakra bólintottam egy aprót. Igen, láttam, nyilván azért kérdeztem erre rá, nem igaz? De ahogy tovább beszélt, tudatosult bennem, hogy tényleg nem a szemem káprázott. Láttam rajta, hogy ideges, de nem hibáztathattam érte. Szó szerint lebuktattam, bár csak saját magam előtt, de nyilván nem volt könnyű beszélnie erről.
- Hé, nyugodj meg, oké? Hiszek, igen. – Elszakadtam az ajtótól és én magam is kimondtam volna, micsoda, és én mi vagyok, de ami leginkább ledöbbentett, az a mosdó leválása a falról. Összetört Dom mellett a földön.
- Ezért még bajban leszel… - Pislogtam rá, majd elnéztem az ajtó felé. – De ha gyorsan eltűnünk, talán megúszod… - Visszanéztem rá, majd nyeltem egyet. – Egyébként… kettőnk közül nem csak te vagy farkas – Némileg rámosolyogtam, majd megragadtam a karját, hogy aztán az ajtót kinyitva kihúzzam. Nem akartam, hogy bárki tudja, ő tette, hisz ekkora fizikai ereje embereknek nem éppen van…
Az épületből is kiszlalomoztam vele az emberek között, amennyiben nem akadékoskodott. Kint engedtem el.
- Így már értem, miért nem volt alkalmas a hétvégi találkozó – Felnevettem. – Telihold. – Egy részem örült, hogy lett egy farkas haverom…

196 words ☾ Counting Stars ☾ note: Domino ☾

To: Theodore

Feelings change, but memories don't!

Próbáltam lenyugodni, de mindhiába, nem elég hogy a múlt felkavart, de még a farkas jel miatt is gyomoridegem van. Bárhogy próbálkoztam csillapítani magamat semmi haszna nem volt még a víz sem segített rajta. Csak néztem magamat a tükörben, amikor megláttam, hogy Theo lép be azon az ajtón. Egyszerűen levert a víz, gyengeség fogodt el és sóhajtottam egyet. Becsuktam a szemem, a fejemet lefelé fordítottam és a két kezemmel a mosdókagyló szélét fogva tartottam magam. Lebuktam. Tuti hogy rájött mi vagyok. Ebből a helyzetből már nincs menekvés. – Semmi baj… Csak félrenyeltem… – Füllentettem, de még most sem volt hihető, sőt a lehető legrosszabb válasz egy ilyen helyzetben. Egy idióta vagyok. – A szemem? –  Erősebben markoltam meg a csapot. – Gondolom láttad azt, amit nem szerettem volna megmutatni. – Nagy levegőt szívtam be és szépen lassan engedtem ki. – Tudod én nem akartam hazudni és persze nem akartam titokban tartani csak nem könnyű erről sem beszélni. – Felé fordultam lassan és néztem a reakcióit. – Hiszel a természetfeletti lényekben? – Érdekes kérdés, ugye? 18 éves koromig nekem nem mondták volna el, hogy milyen is igazából a világunk, de a baleset miatt 1 évvel előbb kellett szembesülnöm mindennel. – Nem kertelek tovább. Elmondom hát, hogy mi a helyzet velem. – Nyeltem egy nagyot.– Vérfarkas vagyok! – Abban a pillanatban, hogy kimondtam levált a mosdó a falról.

212 Words ••• Somebody ••• note: Theo ••• kredit

☾ To: Domino

☾ It matters not what someone is born, it matters what they grow to be

Értékeltem a szavait, azt is, hogy próbált lelket önteni belém, de most nem rólam volt szó. Nem akartam magamra terelni a figyelmet, legalábbis nem ilyen módon.
- Gondolod? – Mégis eltöprengtem a szavain. Én, miután meghalt miattam az a kisfiú… valahogy csak rosszabbá váltam. Ha az számít, mit teszünk az elkövetett hiba után, akkor én… maradtam sajnos a rossz úton. Legalábbis így éreztem. – Néha az ember nem tudja, melyik a helyes út. Szem elől téveszti és… és talán nem talál vissza.
Kicsit összevontam a szemöldököm a hirtelen hangulat változására. Legalábbis határozottan furcsa volt vele valami, de nem értettem, mi. Illetve… talán csak gyanússá vált, ugyanis egy pillanatra, mintha láttam volna a szemeit, amik… áh, kizárt.
- Segítsek valamit? Jól vagy? – A fiú után pislogtam, majd egy sóhajjal elnéztem a tükör felé. Valami… furcsa volt. Néhány percig talán türelmesen várakoztam, de aztán felálltam és a mosdóba indultam. Meg akartam tudni, minden rendben van-e Dominoval. Beléptem az ajtón.
- Hé, Dom… mi történt az előbb? – Bezártam magam után az ajtót és nekidőltem, összefonva magam előtt a karjaimat. – A szemed… furcsa volt. – Maximum hülyének néz, ha rosszul láttam, na és? De ha… ha jók a megérzéseim, akkor ő is farkas, akárcsak én. Ez járt a fejemben.

202 words ☾ Counting Stars ☾ note: Domino ☾