– Soha nem is tenném – forgattam meg a szemeimet, amikor a boszi barátkozási szokásairól esett szó. Mit ne mondjak, találtam volna bennük kivetnivalót, de ebbe a régi ellentétbe kettőnk között most nem mentem volna bele, amúgy sem lett volna sok értelme, mert semmin nem változtatott volna, csak egymáson köszörültük volna a nyelvünket, ami persze mindkettőnknek remekül ment mindig is.
Miközben a palacsinták előkészítésével foglalkoztam, hallgattam Bonbon válaszát. Sajnáltam, hogy nem talált megoldást. Tudtam, hogy az öcsém tehetett erről az egészről, de ezt már jó rég nem hoztam fel a nő előtt, mert nem reagált a legjobban Stefan említésére. És ezt meg is értettem. Ha akkor ártott volna Elenának, valószínűleg soha nem lettem volna képes megbocsájtani neki, de azt hiszem azt sem, ha Bonnie-ban tett volna kárt, elvégre az egyetlen barátom volt hosszú ideje.
– Mit szólnál, ha észhez térítettük Elenát és nincs kifogása ellene, utána elkísérnénk téged, és segítenénk keresgélni? – az ujjamat beledugtam a palacsintatésztában és lenyaltam a masszát, ellenőrizve elég édes lett-e a tészta. Pont jó volt. – Már legutóbb is veled kellett volna mennem… hogy szekálhassalak a vezetési stílusod miatt – jegyeztem meg, a végére visszatért a jól ismert gonoszkás él a hangomba, amivel máskor is meg szoktam ajándékozni a környezetemet. De a piszkálódás ellenére azért mégis csak komolyan gondoltam, hogy vele kellett volna tartanom, hiszen úgy sem tartott igazán itt semmi. De akkor azt gondoltam, jobb ha Mystic Falls-ban maradok, ám csak rosszabbat csináltam magamnak és a környezetemnek is.
– Hé, ha át tudtad dobni egy párhuzamos világba, ki is tudod hozni – mondtam, ahogy érzékeltem, hogy Bonnie jókedve kezdett elpárologni. Persze a kérdést nem azért tettem fel, hogy a nő rosszul érezze magát, hanem mert érdekelt mi volt vele, velük. Bonbon bátorítása tőlem egészen szokatlan volt, de biztos voltam benne, hogy az ölelkezés után ezen már nem fog meglepődni. Újra akartam kezdeni, és ehhez kellett, egyszerűen szükségem volt Elenára is, de nem csak rá, hanem Bonnie-ra is, meg persze az öcsémre és Caroline-ra, ám velük szemben úgyse lennék ilyen szentimentális, hogy mindezt bevalljam.
Közben felforrósítottam a palacsintasütőt és elkezdtem sütni a kis, kerekre formázott korongokat, majd egy ügyes mozdulattal megfordítottam, és már ott is voltak a jól ismert vámpírfejecskék.
– Na ide figyelj, Bonbon – kezdtem, amikor az első adagot kiszedtem egy tányérra és a boszorkány elé toltam és rávigyorogtam. – Ez mindig is a véremben volt – mondtam, miközben újabb adagot kezdtem sütni. A palacsintatészta halkan sercegett a serpenyőben a kevéske olajon, amit alákentem.

i can live or i can die,
i believe if i just try
you believe in you and i

398. i know in my heart, in this cold heart. kredit

– Elég gyors vagyok, ha nem rémlene – vigyorogtam a boszorkányra, ahogy felemelte a szobában a kisebb-nagyobb tárgyakat, miközben már ő is nevetve próbálkozott a megrémisztésemmel. Úgy tűnt elástuk a csatabárdot, és valóban kaptam a nőtől még egy esélyt, hogy helyre tegyek mindent, ezt a hanghordozásából is tudtam. Kicsit jobban éreztem már magamat, mint amikor ideértem Bonnie-hoz, és azon gondolkoztam, talán egészen elvetélt ötlet, hogy azt vártam, hajlandó lesz kibékülni velem… ám úgy tűnt, a nő olyan szempontokat is számításba vett, amiket én nem. Nem haragudtam rá, amiért megpróbálta megmenteni Enzot, elvégre én is ezt tettem volna, ha Elenáról volt szó, és a boszorkány nagyon is megérdemelte volna, hogy végre boldog legyen. Ugyan hányingerem volt, ha az én közelemben édelegtek a vámpírral, és ezt szívesen hangoztattam is a számukra, de örültem annak, hogy Bonnie boldog volt.
Amint felálltam és magamhoz húztam Bonbont, éreztem a tartásán, hogy megleptem, méghozzá nem is kicsit az ölelésemmel. Nem volt szokásom senkit sem ölelgetni, kiváltképp nem azokat, akikkel jóban voltam. A barátságomat én gúnyos megjegyzésekkel, piázgatásokkal és grimaszokkal fejeztem ki, és maximum nagy ritkán az öcsémet voltam hajlandó megölelni és megveregetni a vállát. De a nő… vele sohasem csináltam ilyet. Ennek ellenére végül ő is átkarolt, mielőtt elengedtem volna. Nem állt szándékomban az orrára kötni, de azért jól esett.
– Hogyne – szóltam vissza a vállam felett kifelé menet, amikor kétségbe vonta a főzéssel kapcsolatos képességeimet, amivel cseppet sem értettem egyet, és tudtam, hogy igazából nagyon is szerette a vámpírfejecskés palacsintáimat a boszorkány is, még ha tagadta is az igazságot. Azt persze elismertem, hogy nem voltam olyan ügyes, mint a sógornőm, de azért ehetetlent még sohasem adtam Bonbonnak.
Visszaérve a konyhába kérdések sorát kezdtem el a nőre zúdítani, ahogyan néhány perce ígértem neki a nappaliban. Tényleg érdekelt, mi történt vele miután kijelentkeztem a normális életből és érzések nélkül folytattam a bulit. De most, mióta visszajöttem… fejben és testben is Mystic Falls-ba egészen máshogy álltam a dolgokhoz. Bár Bonbonnak fogalma sem lehetett arról pontosan mi térített észhez, mi történt New Yorkban, de ezt is el akartam mondani neki. Csak kerestem a megfelelő szavakat és pillanatot. Ezért is akartam palacsintát csinálni neki, még ha tudtam, hogy valóban hozzám fogja vágni, ha megint vámpírfejeket rajzolok majd rá.
– Éppen neked nem sikerült barátkoznod? – kérdeztem vissza kicsit gúnyosan, mert ismertem, hogy a boszorkánynak milyen stílusa tudott lenni, és amúgy sem kellett félteni, igazán fel volt vágva a nyelve. Az erejéről pedig még nem is beszéltünk, de valószínűleg anélkül is látványosan képes lett volna megvédeni magát, hogy egyetlen szót kiejtett volna a száján latinul. Vagy azon a nyelven, amin éppen kántálni szokott. Felütöttem a tojásokat és gondosan ketté választottam a sárgáját a fehérjétől, hogy igazán légies palacsintákat gyárthassak majd, aztán elkezdtem felverni habbá a tojásfehérjéket, és tovább hallgattam Bonbont.
– Mi azért igen sok ritkaságot láttunk már – olyan szörnyeket szedtünk elő az ágyak alól melyeknek létezniük sem szabadott volna, nem hogy nekünk problémát okozniuk… A hab elkészült, letettem a tálat, majd összeöntöttem a többi hozzávalót a tojások sárgáival és azt is összekevertem, azután nagyon akkurátus mozdulatokkal elkezdtem beforgatni a habot a masszába. Könnyed mozdulatokkal tettem-vettem Bonnie konyhájában, mintha ez tökéletesen magától értetődő lett volna. Persze ez csak számunkra volt így, hiszen annyi időt töltöttünk együtt annak idején a börtönvilágban, és annyira megszoktuk egymást, még úgy is, hogy eleinte ki nem állhattuk a másikat. Most meg megint palacsintát sütök neki, hát idáig jutott a nagy, gonosz vámpír, Damon Salvatore.
– Csak találsz valamit – jegyeztem meg, miközben a serpenyőt feltettem a tűzhelyre forrósodni. Bár csak futólag pillantottam rá Bonbonra, azért bátorítóan mosolyogtam rá, és a hangom is bíztatóan csengett. Elvégre ő volt a Bennett boszorkányok sarja, és ez jelentett valamit. – Enzo hogy bírja? – kérdeztem már háttal fordulva a nőnek, az első palacsintákat formázgatva a serpenyőben.

i can live or i can die,
i believe if i just try
you believe in you and i

616. i know in my heart, in this cold heart. :21 kredit

Mindent elmondtam, amit elmondhattam, és csak reménykedhettem, hogy mindez, elég lesz a boszorkány számára, hogy legalább hajlandó legyen türelmesnek lenni velem. Mert az idejét kértem igazából magamnak, gondolja meg a dolgot, egyáltalán képes lenne-e velem kibékülni, és ha igen, adjon időt és lehetőséget nekem, hogy bizonyítsam, kiérdemlem a bizalmát. Mi mást is tehettem volna? A jelen helyzetben, ami messze az egyik legrosszabb időszaknak bizonyult az életemben, szükségem volt az öcsémre, és a legjobb barátomra is, ha visszakaphattam őt. Szükségem volt Bonbonra, hogy nem forduljak ki magamból végleg.
Felemelte az ujját, miközben figyelmeztetően kimondtam a teljes nevemet és én erre felpillantottam rá. Arra viszont őszintén nem készültem fel, amit ezek után mondott nekem. A palacsintáimról beszélt, és kellett egy perc, mire felfogtam, hogy nevetett, és hogy ezt az egészen vehetem egy nyerő és szerencsés körnek.
– Sose szabadulsz a palancsintáimtól – jegyeztem meg mosolyogva én is, egy rövid nevetést követően. Fel akartam állni, de megállított a nő tekintete, és kissé meglepve hallgattam a bocsánatkérését. Sosem haragudtam rá, amiért elhúzott a városból, hogy megpróbáljon minden követ megmozgatni Enzo visszahozásáért. Én is megtettem volna bármit Elenáért, egyetlen kivétel volt, hogy emiatt feláldozzam a velem szemben ülő boszit, amikor az álomátokkal megkötötte őket Kai… de most hogy ezzel már nem kellett törődni, bármit képes lettem volna megadni, hogy a barátnőmet visszakaphassam. Ahogyan szórakozottan megütöttem a vállamat, hogy hozzam a cuccokat a kocsiból, szélesen rámosolyogtam Bonnie-ra. Majd, ahogyan felálltunk mindketten, tőlem talán szokatlan módon magamhoz húztam és megöleltem a nőt.
– Köszönöm – nem tartott tovább mindez néhány pillanatnál, de hálás voltam neki, azért is hogy meghallgatott és azért is, mert nem zavart el. Elengedtem és értetlen pillantással illettem Bonbont, amikor megjegyzést tett a főzőtudományomra, de a tekintetemben egyfajta cinkosság villant, amit csak ő érthetett. – Nem tudom, miről beszélsz. Fantasztikus szakács vagyok! – jó, azért lehetett benne némi kivetni valót találni, de még sohasem gyújtottam fel egyetlen konyhát sem, és senkit sem sebesítettem meg… véletlenül. A vámpírképességeimnek ezen a téren is sok hasznát vettem. Kisuhantam az ajtón, kikaptam a kocsiból a papírzacskót, amiben mint beledobáltam, amire csak szükség lehetett a palacsintáim elkészítéséhez, és néhány perc múlva már a konyhában voltam, és letettem az egyik üres pultfelületre a zacskót. A boszorkány időközben már előszedett nekem egy tálat, egy serpenyőt és néhány eszközt, amire szükségem volt a palacsinták elkészítéséhez. Ha valaki, hát ő pontosan tudta, hogy hogyan is csináltam őket, hiszen ki tudja mennyi ideig sütöttem neki a mosolygó vámpírfejekkel díszített palacsintáimat a börtönvilágban, ahol azzal az isten csapása Parkerrel is összeakadtunk. Csodálkoztam, hogy nem utálta meg valóban ezt a remek desszertet annyi idő után a nő.
– Azt tudom, hogy bejártad a fél világot, hogy megtaláld azt a varázslatot és ha jól emlékszem utoljára akkor beszéltünk, amikor Louisianában voltál – mondtam, miközben előszedtem a hozzávalókat a zacskóból és kipakoltam a pultra, így háttal voltam Bonbonnak, amíg beszéltem. – De sikerült valamit találnod végül? Mondd, hogy volt értelme ennek, ha már én semmi használhatót nem csináltam azóta – fordultam vissza kicsit sajnálkozva, de mosollyal az arcomon, és elkezdtem a tojásokkal bíbelődni.

i can live or i can die,
i believe if i just try
you believe in you and i

495. i know in my heart, in this cold heart. :21 kredit

A nő hangja élesen csattant rajtam, és egy hosszú pillanatra behunytam a szememet és lassan fújtam ki a levegőt. Sajnos tökéletesen igaza volt abban, amit a fejemre olvasott, minden alkalommal elvártam tőle, talán mindannyian, hogy helyezze a saját élete és dolgai elé az enyémet. Ez pedig egyáltalán nem volt fair tőlem, be kellett lássam. Aztán a tekintetét az enyémbe fúrta, úgy néztünk farkasszemet, mintha azt várnánk a másiktól, mikor húzza be fülét-farkát, ám ez nem történt meg, nem szaladtam el.
– Köszönöm, Bonnie – ritkán hívtam rendesen a nevén, mert általában becézni szoktam, amit azt hiszem, nem kifejezetten szeretett, de ebből is tudhatta, hogy komolyan gondoltam. Ahogy odébb lépett, és behívott megszűnt minden akadálya, hogy átléphessem a küszöböt, és besétáltam. Tulajdonképpen sohasem jártam a Bennettek házában, és a lány nagyanyja biztosan hevesen tiltakozott volna, hogy egy magamfajta vérszívót beeresztett ide az unokája, de szegény ezt már nem élte meg. Talán jobb is volt így, bár kedveltem az öreg lányt.
Követtem Bonbont a nappaliba, ahol leültem a kanapéval szemben elhelyezkedő fotelba. Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Nem abban, hogy helyre akartam hozni a dolgokat, hanem abban, miként is kezdhetnék bele a nő meggyőzésébe. Mert meg akartam győzni, ha ad még egy lehetőséget, azt nem fogom elszúrni – legalábbis nagyon nem akartam elszúrni. Bonnie hangjára rá emeltem a tekintetemet és sóhajtottam egyet, rossz volt azzal a nagyon régi elutasítással találkozni, ami a börtönvilág előtt is megvolt a részéről.
– Igazad van, csapnivaló barát voltam és vagyok is. Nem lett volna szabad sohasem elvárni tőled, hogy mindenért csak úgy, egy vállrándítással lépj túl, felejtsd el, és bocsáss meg a következő napra. Utólag is szeretnék bocsánatot kérni mindezért – kezdtem bele, előre dőltem ültömben, a könyökeimet a térdeimre támasztottam és összefontam az ujjaimat. – És borzasztóan elcsesztem, amikor ahelyett, hogy itt maradtam volna veled, újra kikapcsoltam mindent és leléptem. Itt kellett volna maradnom, és minimum támogatni téged, mert téged is ugyanannyi veszteség ért, mint engem – folytattam Enzora utalva, akivel kapcsolatban nem tudtam, talált-e megoldást a nő vagy sem. Bár a másik vámpírral nem voltunk túlságosan baráti viszonyban, mielőtt az öcsém magán kívül megölte, azért tudtam, mit jelentett a nő számára. – És elismerem, hogy egy önző seggfej voltam – jelentettem ki Bonbon szemébe nézve. Egy részem tudtam, ezt is akarta hallani tőlem a velem szemben ülő, és úgy éreztem, a beismerés ebben az esetben is nagyon fontos része annak, hogy változtatni tudjak. – Szeretném, ha még egyszer, utoljára adnál egy esélyt. Semmi mást nem kérek tőled. Csak engedd, hogy bizonyíthassak. Nem akarom elszúrni megint – az utolsó mondat alatt lehajtottam a fejemet és megráztam. Tudtam, hogy rohadt nehéz lesz, mert mindaz, amit most csináltam, azt is jelentette, szembe kell majd néznem az összes démonommal, és meg kell próbálnom legyűrni őket, hogy ne kezdjem elölről ismét az egészet.
– Tudom, ez most csak egy ígéret, de szeretném helyrehozni mindenkivel, de leginkább veled – mondtam ismét a nőre pillantva. – Ennek fényében a kocsiban – az ujjammal kifelé böktem – van minden, amiből összedobhatom neked a híres palacsintámat, amit úgy szeretsz és amíg főzök neked, persze csak ha hagyod, elmesélhetnéd mi a helyzet veled, mi történt, amíg nem voltam beszámítható állapotban – egy kicsit elmosolyodtam, mert bíztam benne, belemegy ebbe az egészbe. Utáltam volna, ha elveszítettem volna a boszit az életemből, ami amúgy sem volt valami fényes jelenleg.

i can live or i can die,
i believe if i just try
you believe in you and i

371. i know in my heart, in this cold heart.  please     kredit

Amíg csak rejtőzködtem a szülővárosom környékén, és próbáltam kitalálni, hogyan is mondhatnám el az öcsémnek elsősorban, mi történt Elena és köztem New Yorkban, számtalanszor eszembe jutott az is, milyen módon tudnám helyre tenni a kapcsolataimat. Feltételeztem, a testvéremmel, legrosszabb esetben is, néhány ökölcsapással lerendezzük a dolgot, és abban a biztos voltam, hogyha a lányok védelmét felajánlom a sógornőmmé avanzsált szöszinek, szent lesz a béke, még ha nem is rajongott értem. Ennél sokkal nehezebb dió volt Bonnie. Elena külön eset volt jelenleg, és vele kapcsolatban nem voltak naiv gondolataim, hogy mindannyian vért fogunk izzadni, hogy helyre billentsük nála az egyensúlyt. Amíg rejtőzködtem Mystic Falls-ban sokszor gondoltam a boszorkányra, akire valódi barátomként tekintettem. Ennek ellenére, számtalanszor cserben hagytam, nem törődtem a fájdalmával és elvártam, hogy feláldozza magát az én problémáimért. Mondjuk ki: ritka szar barátja voltam eddig, önző seggfejként viselkedtem vele szemben, amit egyáltalán nem érdemelt meg. Egyetlen jó cselekedetem az volt, amikor megmentettem Stefan pszichopata öldöklésvágya elől, de akkor sem maradtam mellette, hogy vigasztaljam Enzo elvesztése miatt. Azóta pedig kikapcsoltam magamat és leléptem, egyetlen szó nélkül. Még azt is megértettem volna, ha megpróbált volna ismét felgyújtani.
Szóval amikor arra vetemedtem, hogy beszéljek vele, nem csak egy egyszerű bocsánatkérésről volt szó, és őszintén féltem a reakciójától. Bár nagyon készségesen segített Elena ügyével kapcsolatban, pontosan tudtam, hogy sem engem, sem pedig az öcsémet a háta közepére sem kívánt, és teljesen jogosnak éreztem ezt a hozzáállását. Nem voltam benne biztos, hajlandó lesz-e ajtót nyitni, ám amikor megjelent a bejáratban a mosolyom őszinte volt, bár rohadtul szégyelltem magamat. Unott, hideg tekintettel bámult rám, szemmel láthatólag nem enyhült meg a viszontlátástól.
– Bocsánatot kérni tőled, elmondani, mennyire elcsesztem, és megkérdezni, lennél-e a jövőben a legklasszabb boszi, aki szóba áll velem – mondtam komoly ábrázattal, kicsit összehúzva a szemeimet. Miután beszéltem Stefannal, eldöntöttem, hogy őszintén fogom csinálni most, nem megjátszva, nem elhülyéskedve és viccelődve, hanem tényleg rendesen, és tényleg ki akartam javítani ezúttal a csorbát. – De leginkább beszélgetni szeretnék veled – kivételesen, életemben talán először, nem volt hátsószándékom, nem akartam semmit sem kérni Bonnie-tól, semmit az ég világon, csak azt, hogy hallgasson meg és hogy álljon helyre a világbéke közöttünk. Egyszerűen csak hiányzott a nő, a józansága, a szarkazmusa, a bátorsága, nagyjából mindaz, ami én nem voltam az esetek kilencvenkilenc százalékában.

i can live or i can die,
i believe if i just try
you believe in you and i

371. i know in my heart, in this cold heart.  please     kredit

Az elmúlt években elhanyagoltam minden „emberi” kapcsolatomat. Még a saját testvéremet is, mindenkit eltaszítottam magamtól, aki valaha is fontos volt számomra. Talán nem voltam soha elég erős és kitartó ahhoz, hogy megtarthassam valódi önmagamat, talán már halandóként sem voltam erre képes. Hiszen oly’ sokszor hagytam magam mögött mindent, mindet ami ért valamit körülöttem, és hányszor kértem megbocsájtást, hányszor próbáltam vezekelni mindazért, amit elkövettem ezek ellen a személyek ellen. Ezen személyek egyike volt az a boszorkány is, akit kezdetben cseppet sem kedveltem, de aztán a börtönvilágban eltöltött hosszú idő után valahogy megváltozott Bonbonnal a viszonyunk, és mire feleszméltünk barátok lettünk. Valódi barátok.
Most mégis mérföldekre voltunk egymástól. Nem fizikálisan, hiszen visszatért Mystic Fallsba, de olyan távolinak tűnt, mint amennyire messze sodródott tőlem Elena is. Pedig szükségem lett volna a boszira is, nem csak a testvéremre és a sógornőmre, hogy túléljük ezt az időszakot, amibe belekavart az a démoni ribanc. De tudtam, hogy ez nem fog menni anélkül, hogy meg nem hunyászkodtam Bonnie előtt, és sűrűn bocsánatot nem kértem tőle. Akkor talán hajlandó lesz szóba állni velem.
Legurítottam egy fél pohár whiskyt, szíverősítő gyanánt, aztán elindultam a boszorkányház felé. Mystic Falls semmit sem változott tulajdonképpen, csak az emberek cserélődtek le… Furcsa volt újra a szülővárosomban járni, annyi év után. Mindig kellemes és borzalmas volt visszatérni ide, és mindig felkavaró volt számomra, hiába telt el több mint száznyolcvan év. Nem akartam először úgy találkozni a lánnyal, hogy az öcsém is ott legyen, hiszen pontosan tudtam, milyen kellemetlen volt az utolsó találkozások, amikor kihúztam a csávából Bonbont, de az volt a minimum, amit akkor megtehettem, hogy kiiktattam a testvéremet egy időre, hiszen akkoriban nem volt beszámítható. Ez persze nem volt mentség és emiatt nem is vártam, hogy a boszi útja a Salvatore villába vezetett volna. Mindenesetre én beszélni akartam vele, és nagyon reméltem, hogy nem csapja az orromra az ajtót.
Mély levegőt vettem és felsétáltam a verandára, hogy bekopoghassak. Nagyon reméltem, hogy hajlandó lesz beszélni velem a lány. Ha kinyitotta az ajtót, felemeltem a jobb kezemet és intettem neki üdvözlésképpen:
– Jól nézel ki, Bonbon – kissé szégyellősen rá mosolyogtam a lányra és vártam, hogy szóljon valamit, bármit a világon.

i can live or i can die, i believe if i just try
you believe in you and I

354. i know in my heart, in this cold heart.  please     kredit