Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye. Egyedi képesség kifejtésének helye.
Átváltozás
1864-ben haltam meg, Katherine vérével a szervezetemben, és bár nem akartam vért magamhoz venni - abban a tudatban, hogy Katherine meghalt - Stefan rávett, így az átalakulásom végbe ment.
Család
Az egyetlen valódi családtagom, az öcsém, Stefan, akire oly' hosszú időn át haragudtam és tiszta szívből gyűlöltem. Azonban ez már megváltozott, és megbékéltünk egymással, fátylat borítva a múlt minden rossz és elcseszett döntésére, és végre újra valódi testvéri viszonyt ápolunk. Az öcsémmel közös pont, amely mindkettőnket visszahozott annak idején a szülőhelyünkre, az az egykor imádott nő volt, Katherine, és a tökéletes hasonmása, Elena. Sokáig csak Katherine-nel voltam elfoglalva, pedig ő sohasem szeretett engem, így az életem feláldozása érte hiábavaló volt. Mégis, az élet értelmet adott a vámpírlétemnek, Elena formájában. Először igyekeztem nem tudomást venni róla, hiszen az öcsém barátnőjeként ismertem meg... ám tagadhatatlanul beleszerettem. Sok mindenen mentünk keresztül, mire valóban egymásra találtunk volna, és most ő nincs velem. Bár tudom, hogy él, és meg fogom menteni, ahogyan máskor is tettem. Hosszúra nyúlt életem során összeszedtem néhány olyan alakot, akiket mostanra a barátomnak nevezhettem, és vannak olyan fontosak, hogy a családom részeként emlegessem őket. Enzo, a legrégebbi, és aki jelenleg nincs velem, de reméljük az utolsó Bennett-boszorkány, talál megoldást a problémára, és visszahozza közénk. Apropó Bonnie... amennyire nem kedveltem sem a felmenőit, sem pedig őt magát, mostanra annyira lettünk jóban. És persze ott van Alaric, akivel szintén nem indult a legjobban a közös utunk, mégis kiegészítjük egymást, és akiért most már ugyanúgy tűzbe mennék, mint a többiekért, minden nézeteltérésünk ellenére is.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Mindig is azt hittem, hogy számomra nem létezik az a sokat emlegetett boldog befejezés… Én voltam a rosszfiú, aki nem hallgatott senkire, főleg nem a józan észre, és abban a szerencsétlen helyzetben voltam, hogy ellenpéldának folyton ott volt az én önfeláldozó kis öcsém, a megtestesült szent – már amennyire egy vámpír lehet szent. Mindig én voltam a második, a mellőzött életem szerelménél és Katherine-nél is. Annyiszor próbáltam ezen túllendülni és annyiszor buktam bele… Mégis, valami megváltozott az életemben, amikor először megláttam Elenát Mystic Fallsban. Nem akartam először bevallani magamnak, jobb lett volna mindenkinek, ha sosem derült volna ki és ezt én is pontosan tudtam. Azonban túl nagy volt a nyomás, és volt egy pont, amikor nem bírtam tovább a hallgatást, ki kellett mondanom mindazt, amit éreztem, hogy ne őrüljek meg tőle. Bármennyire is elutasító volt kezdetben, végül – valami csoda folytán – mégis mellettem döntött. Én pedig azóta sem tudtam igazán felfogni mindezt, hiszen olyannyira nem volt jellemző ez az én életemben. Elena minden, amiről valaha álmodtam. Sokkal több Katherine-nél… Sokkal több nálam. És bár ezt sosem mondaná ki, talán sohasem gondolta és sohasem fogja, az igazság az, hogy még a vámpírlétben is túl jó hozzám. Ilyen nyilvánvalóan nem mondtam ki neki, mert tudtam, hogy lebeszélne róla, hogy megnyugtatna, nincs igazam. Egyszerűen azért, mert ő ilyen volt. Örökké tiszta marad a lelke. Olyan sok borzalom után, az ősiek után, a majdnem végleges halál után, az átkok után, amikor végre úgy látszott, minden rendben van, ismét elveszítettem. Felfoghatatlan és elmondhatatlan fájdalommal kellett szembenéznem, ami látszólag nem akart elmúlni egyáltalán. És akkor sokkal egyszerűbbnek tűnt kikapcsolni, elengedni a kínt, minden szenvedést. Mégis… amikor megöltem Elenát a Brooklyn hídon, hirtelen minden rám szakadt, és csak bolyongtam napokig, talán hetekig is. És most, hogy újra ott volt előttem, újra láthattam. Nem lehet, hiszen megöltem, a szíve az ujjaim között volt. De ott állt előttem, és sírva tudtam volna fakadni örömömben. Viszont ahogy beszélt hozzám, tudtam, hogy még mindig nem önmaga. Kikapcsolt vagy talán valaki befolyása alatt állt, mint egykor Stefan és én… nem tudhattam, ahogy azt sem, hogy mennyire önszántából tette mindezt. – Elena, kérlek, gyere vissza hozzám – meg akartam győzni, hogy engedje vissza az érzéseit, ha ő maga tette ezt magával. Vagy ha nem is, akkor is meg akartam próbálni megtörni bármilyen átkot vagy igézetet. Az egyetlen ütőkártyám ő maga volt, a szerelme, mindaz, ami kettőnk között volt mindig is. – Tudom, hogy még mindig ugyanazt érzed, bármi is történt – folytattam a látszólag tehetetlen és haszontalan mondókámat, hiszen ugyanolyan közönyös arccal állt velem szemben. – Szeretlek! És tudom, hogy te is szeretsz – fogalmam sem volt, hogy van-e értelme annak, amit csináltam, vagy csak kinevet majd. – Gyere vissza! Felejtsünk el minden rosszat. Elmegyünk Mystic Falls-ból és új életet kezdünk valahol, akárhol… kérlek – bármit megadtam volna, hogy visszakapjam az egyetlen nőt, aki valamit is számított majd kétszáz év után. Bármit. Mégis most olyan távolinak és hidegnek tűnt, mintha Katherine állt volna velem szemben, nem pedig Elena. Mintha az a ribanc beférkőzött volna a fejébe. A hasonlóságuk most különösen kísérteties volt: nem a külsejük miatt, az sosem érdekelt, hiszen bármennyire is hasonlítottak, összetéveszthetetlenek maradtak eddig. Ám most, közönyös pillantása, szinte unott arckifejezése… De ő nem olyan volt mint ő. Sokkal több volt Katherine-nél... Sokkal több volt nálam.
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség ℘D szint℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.
i want you by my side
so that i never feel alone again
they've always been so kind but now
they've brought you away from here
i hope they didn't get your mind,
your heart is too strong anyway
we need to fetch back the time
they have stolen from us
Az álarc mögött :
szuszu
Vas. Szept. 08, 2019 1:44 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
the only perfect and sexy Damon Salvatore
Drága Damonöm!
El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy ilyen hamar megérkeztél hozzánk! De komolyan. Mindig félelemmel önt el, mikor leadnak mellőlem egy karaktert és kilátástalannak érzem a saját magam helyzetét. De Te felvetted a Hős köpenyt és máris megjelentél. Noha... azt hiszem, valóban egy hősre van jelenleg szükségem, hisz Katherine és Sierra annyira összezavarták az elmémet, hogy lassan már senkiben sem fogok bízni. Téged, Damon, jelenleg utállak, mert úgy vélem, csak egy pótlék voltam neked, Katherine után... sőt, mindenki mást is gyűlölök. Minden gyűlöletemnek van egy kreált oka, ami nem fedi a valóságot. Nem tudom, hogyan tudsz megmenteni, de úgy érzem, csak Te vagy képes rá. Stefannal már eljátszadoztam a magam módján és célom a többieket is felkeresni, de az lenne a legjobb, ha meg tudnál állítani. Azt hiszed, a lelkem tiszta maradt még a vámpírlétben is, de tévedsz. Ha így lenne, nem kerülhetnék a pokolra, nem? Valami nem stimmel velem. Sierra... és Katherine biztos a pokolra juttat, ha bevégeztem azt a feladatot, amit kiszabtak rám. Segíts... :<3:
Foglalózz, drága Damon, aztán máris írok egy kezdőt neked, vagyis kitalálom, hogy mi legyen... Köszönöm, hogy jöttél és remélem, sosem hagysz el!
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.