Édesem, lehet, hogy kívülről szőke vagyok, de belül sötét!
Becenév:
Car
Titulus:
boszihercegnő
Születési hely, dátum:
Mystic Falls, 1993. augusztus 8.
Faj:
boszorkány
Rang:
boszorkány
Beállítottság:
heteroszexuális
Play by:
Lili Reinhart
Család:
Az apám George Callaway, Mystic Falls egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletembere. Megteremtett számunkra mindent, amire csak szükségünk lehet - és mégis sorra érték a veszteségek. Ha az életét nem pénzben, hanem szeretetben mérjük, akkor mára ő a város legszegényebb embere. Először anyát veszítette el. Kislány voltam, amikor meghalt, nem sokkal az öcsém, Matthew születése után. Nekem legalább vannak róla emlékeim... Ráadásul örököltem boszorkány képességeit, mely állandóan rá emlékeztet. Matt 9 éves volt, amikor elment. Egy részeg sofőr elütötte az utcán. Azóta csak ketten vagyunk apával, aki a munkába menekült a gyász elől. Eldöntötte, hogy engem nem fog elveszíteni, és ezen mániája szerint él jelenleg is... Így került mellém Nate, a magántanárom és a legjobb barátom is egyben, az egyetlen gardedám, akit megtűrök magam mellett. Mára már olyan, mintha a családunk része lenne, az én legkedvesebb, legbolondabb bátyám. Ahogy valaki másnak is...
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Callawaynek születni felelősséggel jár. Egyrészt ott van a vagyon és a rang, ami apám nevével jön: díszvacsorákon részt venni, jótékonysági eseményeket szervezni, mindig mindenből tökéletesnek lenni. Másrészt ott van anya ága, az ősi boszorkány ág, ükanyáim hatalma, mely a születésemmel az én kezembe szállt. Olyan dolgokra vagyok képes, melyekről álmodni sem mertem... pontosabban sosem hittem volna, hogy valóra válthatom mindazt, amit az elmém sző. Pedig a családunk generációk óta híres arról a különleges varázsigéről, mely leányról leányra öröklődik édesanyám ágán. Boszorkány felmenőim képesek voltak megteremteni a fejükben azt a kis birodalmat, ahová újra és újra elkalandozhatnak, és amit ott találnak, azt magukkal hozhatják, átemelhetik a valóságba. A szép álmokat, a vágyott tárgyakat, a kívánt élőlényeket... és a rémálmokat is, a szörnyetegeket és rémségeket, melyek olyan ártalmatlanok, míg csak a fejünkben léteznek. De mi történik, ha egyszer elszabadulnak? Callawaynek lenni hatalommal jár, erővel, és borzasztó nagy teherrel. Miután megmutatkoztak a képességeim, nem hagyhattam el a házat felügyelet nélkül. Tanítókat fogadtak fel mellém, akik az iskolai matekpéldákon túl bevezettek a mágia gyönyörű és mocskos mélységeibe is. A saját otthonom rabja lettem, míg Nate be nem toppant az életembe. Csak egy koszos utcakölyök volt, de borzasztóan okos - apa fantáziát látott benne és felkarolta. Családtagként szerettük, ő pedig odaadással, türelemmel és rengeteg tudással hálálta ezt meg. Bár a mágiához fikarcnyi affinitása sem volt, mindent neki köszönhetek, amit a kinti életről tudok - később kiderült, hogy van egy öccse is, de ő nem sokszor bukkant fel nálunk, ellenben mindig lenyűgözött az, Nate milyen szeretettel mesélt róla. Elvarázsolt. És borzasztóan fájt is.
Manapság már ura vagyok az erőmnek annyira, hogy egyedül is kimozdulhassak, habár a családi örökséget még nem kezelem túl ügyesen. Helyesen mormolni az igét, lezuhanni abba a félálomszerű kis világba, melyet gondolataim erős falából építettem, megragadni és a valóságba rántani... Néha úgy érzem, túl nagy teher ez egy hozzám hasonló lánynak. Apa még mindig fekete autókkal figyeltet - nem is sejti, hogy az erőm hatalmasabb minden veszélynél, ami Mystic Fallsban érhet. A fejemben élő szörnyetegeket már jól ismerem, azt azonban nem sejtem, hogy a város bájos felszíne mögött, az ártatlannak tűnő emberbőr alatt sokkal veszélyesebb fenevadak is lappangnak, mint azt képzelem... A valóság olykor még a rémálmoknál is ijesztőbb tud lenni.
Merengésemből Judith hangja rántott ki. - Úgy irigyellek, hogy te már végzős vagy! - felnéztem a salátámból a velem szemben ücsörgő lányokra. Nem igazán nevezhettem őket a barátnőimnek; alkalmanként hagyták, hogy velük ebédeljek, és ha éppen olyan témát érintettek, kikérték a véleményem. Egyébként a hét többi részén úgy tettek, mintha nem is léteztem volna. Szerencsés lennék? Az anyám ráküldött egy átkot a húgomra, aki elszökött otthonról; a legjobb barátom halott; az egyetemnek lassan vége, és fogalmam sincs, mihez akarok kezdeni az életemmel. Minden romokban hevert körülöttem és én csak ücsörögtem rajtuk. - Tudod már, milyen portfóliót adsz be? - Az újabb kérdés hallatán azon kaptam magam, hogy ismét elbambultam. Felrezzentem a gondolataimból és a lányok várakozó, kíváncsi arcáról az ebédlő egy adott pontjára tereltem a figyelmem. Elég messze ült ahhoz, hogy halljon minket, de a tekintetünk néha véletlenszerűen összeakadt, amikor errefelé nézett. - Vannak ötleteim. - feleltem végül, mire Judith hátrafordult és követte a pillantásom. Olyan gyorsan fordult vissza, mint akit minimum gyilkosságon kaptak. - Ohó, nem jó ötlet! Az a hír járja, hogy Lucas Lawrence minden lánnyal lefekszik, aki csak szembe jön vele. - Én azt hallottam, még az anyja barátnőin is végigment! - Nem Scarlett Stormmal kavar épp? Elfintorodtam a fejemben megjelenő képekre, de végül egy fejrázással kitöröltem őket az elmémből. - Nem értem, ennek mi köze ahhoz, hogy érdekes modell lenne belőle. Nem azt kérem, hogy mozduljon rám, hanem hogy üljön mozdulatlanul egy óráig... A lányok gyanakvó arckifejezése láttán egy sóhajjal a salátámba temetkeztem inkább. Még a teljes nevét sem tudtam a srácnak egészen mostanáig, egyszerűen csak érdekesnek találtam a megjelenését. Az arca tökéletesen megformáltnak, szépnek tűnt, a hajszíne pedig egyedi volt. Megihletett és szívesen lefestettem volna, de az asztaltársaságom kendőzetlen véleménye elvette a kedvem tőle. Egyszer még elpillantottam az asztala felé és észrevettem, hogy Lucas pont errefelé néz. Nem. Engem bámult.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szomb. Szept. 28, 2019 10:50 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Carmen Callaway
Kedves Carmen!
Örülök, hogy újra a fedélzeten vagy, annak kevésbé, hogy így megint gyötörhet a bűntudat engem azért, amit veled tettem és amiről neked fogalmad sincs. Nyilván az érzéseim, a féltékenységem irántad mit sem változott, de úgy érzem, jogod van tudni, hogy ki a felelős az öcséd haláláért. Talán csak azért gondolom így, mert már tudom, milyen elveszíteni valakit... túlságosan is jól ismerem már. Szóval, ha egyszer összefutunk és épp olyan hangulatom lesz, nem foglak kímélni. S végre beláthatod, hogy neked is pont elég jogod van utálni engem, mint fordítva. A lapodra térve viszont... hohó, jól látom, hogy Lucas haveromat szemelted ki modellnek? S ő miért bámult úgy téged? Ejha. Remélem, nem hálózod be őt magadnak, mert ő sokkal jobbat érdemel nálad. Várjunk, Scarlettel kavar? Úristen, mikről le nem maradok. Na, de majd ha visszarázódtam a fősulis hétköznapokba, majd beleásom magam a történésekbe is.
Nem rabolom tovább az idődet, foglalózz és tiéd a játéktér - főleg, miután Lucas is megérkezett, ugye?! Mik lesznek még itt... hajjajj.
I don’t feel like getting up in the morning. Everything that used to make me happy anymore doesn’t. I don’t know what happened, either people in my life just left me or I started to push everyone away...