♕
Néhány évvel ezelőtt…Két dolog van, amit megtanultam az életben. Vagy elfogadom, hogy ami történik velem, azt joggal kapom, vagy pedig küzdök azért, hogy jobb legyen. Valójában én egyiket sem tettem. Nem fogadtam el soha, hogy ezt érdemlem, s nem is tettem azért, hogy jobb legyen. A családom összes szabályával szembe mentem, az apám idegein táncoltam mindazért, ahogyan viselkedett velem, mintegy visszavágásként, s pontosan azt tettem, amit anyám: a szeretetet olyanoknál kerestem, akiktől valójában meg sem kaphattam. Mondjuk ki, ribancként viselkedtem. Azt hittem, hogy mások ágyában némi törődést kaphatok és nem egy senkinek titulálnak majd. De tévedtem. Minden ágy túl hideg volt, túl rideg érzéseket keltett bennem, mégsem álltam le vele. Szórakozás, bulik, drogok és alkohol; szex. Ebbe menekültem.
Aztán megismertem őt. Persze, miért is lett volna minden olyan egyszerű, nem igaz? Hiába voltam ott az összes partin, amit Jefferson Schilling szervezett. Hiába próbáltam a közelébe férkőzni, ő még csak észre sem vett. Gyaníthatóan se a nevemre, se az arcomra nem emlékezne, ha megkérdezném tőle, vagy… vagy bármi.
Emlékszem… aznap este is hangos volt a ház a zenétől. Mindenfelé emberek, táncoló párocskák, vagy éppenséggel bulizó srácok, csajok. Ott volt a kis díler is, Tom, akitől még olykor én is szereztem néhány csomaggal. Sőt. Vele sokszor beszélgettem, ami azt illeti, ő világosított fel, hogy Jeffersonnál esélyem sem lehet. Azt nem mondta, miért, vagy kit szeret a srác, akit én magam kedveltem, de ilyen infók birtokában egyszerűen csak tovább akartam lépni, tudván, hogy nála sem kaphatok voltaképpen semmit.
-
Bocs, ez az igazság – Vont vállat mellettem Tom, majd meghúzta a piás üveget, ami a kezében volt. Aztán elbökött a fejével egy srác felé. –
De vele biztos lehet egy jó estéd. A kis vihar fiúval – Sejtelmes mosolyra húzta az ajkait, mire én elpillantottam az említett felé.
-
Jó este, huh? Arra lenne szükségem… vagy egy jó életre – Elvettem tőle az üveget és én magam is belekortyoltam. Whisky. Jó erős whisky. Aztán visszanyújtottam Tomnak. –
Kösz egyébként a tanácsot – Vontam vállat, majd ott is hagytam azzal a lendülettel. Egyenesen a vihar fiúig mentem, azaz Theodorehoz, aki már igencsak bódult állapotban volt a piától, de pont emiatt eléggé oldott is volt.
-
Magányosnak tűnsz, feldobhatnám az estéd – Mosolyogtam rá, miközben a tarkójára csúsztattam a kezemet, így vonva közelebb magamhoz.
-
Oh, szia szépség. Hogyan akarod feldobni? – Sunyi mosoly jelent meg az ajkain, én pedig tudtam, hogy nyert ügyem lesz. Igen, búfelejtőnek tökéletes lesz Theo; ezt gondoltam akkor magamban.
Talán nem voltam szerelmes Jeffersonba, hisz nem is ismertem őt, de határozottan vonzott valami abban az alakban és ki akartam ölni ezt magamból. Van egy hírem: nem sikerült. Az, hogy Theoval volt egy jónak mondható estém, semmit sem jelentett. Később viszont szándékosan kerültem végül a Jeff által megrendezett partikat. Nem akartam többé kínozni magam vele. De később is sokszor járt a fejemben az a srác.
♕
Napjainkban...Fejfájásra ébredtem, mint nagyjából minden átkozott nap. Kivétel, mikor iskolaidő volt. Oh, nem, hazugság. A suli sem érdekelt soha túlzottan. Úgysem volt, aki megdicsért volna, vagy leszidott volna egy-egy rossz jegyért. Így hát engem sem érdekelt túlzottan.
Mikor felpillantottam, feltűnt, hogy az előző estém maradványai ott hevernek mellettem. Vágtam egy grimaszt, majd lehúztam az ismeretlen srácról a takarót.
-
Ébresztőőőő… és tűnj el – Morogtam neki, mire ő végre ébredezni kezdett. Még a nevére sem emlékeztem, komolyan. William? Vagy… Edward? Killian? Nem, lövésem sem volt. De tényleg. Égő vagy sem, sosem jegyeztem meg a partnereim nevét. Nem érdekelt. –
Azt mondtam, kelj fel – Rámásztam, majd igyekeztem finoman felpofozni őt. Végre rám nézett, aztán hirtelen elkapta a kezeimet és azt vettem észre, hogy én az ágyon fekszem, míg ő fölöttem magasodik. A francba.
-
Tegnap este nem akartál ilyen hevesen elküldeni, cicc – Vigyorgott rám azzal az önelégült képével. Úristen, mi vonzott ebben a majomban tegnap éjjel?
-
Most viszont azt akarom, hogy húzz el – Morogtam rá és megpróbáltam lelökni magamról. Nem túlzottan ellenkezett, de azért egy pimasz csókra visszahajolt hozzám. –
Elég volt! Ez volt a búcsúcsók és ha még egy ujjal hozzám érsz, ne akard megtudni, mit teszek – Fenyegetőztem. Abban jó voltam. Igazából nem tettem volna semmit, de azt akartam, hogy szívódjon fel.
-
Megbánod még, hogy nem láncolsz magadhoz, szépség… lehetnék én a szörnyeteged, aztán élhetnénk boldogan, amíg meg nem – Nevetgélt. Biztos rohadt viccesnek gondolta magát, ám engem hidegen hagyott. Az éjjeli szekrény fiókjához hajoltam, kihúztam, majd elővettem egy szál füves cigit, azt vettem a számba. Meggyújtottam egy öngyújtóval, beleszívva a dohányba, majd a füstöt kifújva a srácra pillantottam, aki már az övét csatolta.
-
Kétlem, hogy megbánnám… néztél már tükörbe? – A szemeimet forgattam, amaz meg sértődötten távozott. Az ajtó viszont nem csukódott be utána, mert apám lépett be rajta.
-
Rachel. Már megint ezt műveled, te kis ribanc – Oh, milyen szép, ha imádja az apja az egyetlen hercegnőjét, ugye? Meg a francokat. A szemeimet forgattam.
-
Úristen, árad a szavaidból a szeretet, apám – A cigit elnyomtam a hamutálban, mielőtt még ezért is a fejemet vette volna.
-
Az éppen nem árad. De szégyent hozol ránk, Rachel. Nem elég, hogy… hogy egy félrekefélés eredménye vagy, de még ez is. Olyan akarsz lenni, mint anyád?! Egy rohadt kurva?! – Azt hiszem, itt pattant el nálam valami. Felpattantam az ágyból és odalépve lendült a kezem az arca felé. Felpofoztam a saját apámat. Vagyis nem, nem volt az apám. Nem az ő … izéjéből jöttem ki, mondjuk ki. A vér nem kötött hozzá. Nem volt számomra ő senki.
-
Kettőnk közül neked kellene elgondolkodnod azon, mégis miféle ember… miattad lettem ilyen, te szerencsétlen – Nevettem bele az arcába, miközben a hangom remegett. Számoltam azzal, hogy viszonozza a tettemet és megüt. Nem is kellett csalódnom,
-
Adok én neked, te kis… - Fogalmam sincs, meddig vert, de igyekeztem visszaütni, vagy épp védeni magamat. Gyűlöltem őt, megvetettem és számtalan alkalommal fordult már meg a fejemben, hogy megölöm.
Pont ettől voltam rossz ember. Eleve vért tapadt már a kezemhez, de ez már nekem is sok volt. Ez a gondolat megőrjített. De meg akartam tenni. Utáltam őt. Az életemet Ő cseszte el. Ezért lettem ilyen elcseszett, szerethetetlen, magányos lelkületű, megtört csaj.
Kösz, élet. Vagyis: csak baszd meg, ÉLET.