Ha hamarabb szeretnél a pokol lakójává válni, akkor csak tessék!
Titulus:
The King of Death
Születési hely, dátum:
Kr. e. mit tudom én... netán egy számológépnek tűnök, vagy mi?!
Faj:
Démon || a Főbűnök egyikének képviselője || a Harag személyes megtestesítője
Rang:
A harag démona
Beállítottság:
Ezer örömmel megölök ám mindenkit, avagy mondhatni: nincs nálam kivételezés.
Play by:
Mark Pellegrino
Átváltozás:
Ha azt mondom neked, hogy így jöttem létre, akkor elhiszed? Hisz' nem születtem meg; nem volt anyám, sem pedig apám. Nem létezett puszta teremtőm, ki a semmiből formálta meg a személyiségemet. Hanem egyszerre volt az mindenki, s mégis az égvilágon senki. Ismered a sztorit, nem igaz?! A híres-neves Arcadius történetét, akinek megadatott egy különleges képesség, amely végül a vesztét is okozta. Hát nem lenyűgöző ama jelenség, miként megalkot valamit, s lám még sincsen egyedül? Mondhatni, miszerint a véletlen műve volt a teremtődésünk, viszont egyben az emberek ezreinek bűnét is elnyeltük. Mi lettünk a legrosszabb rémálmok megvalósítása; a félelem egyértelmű hordozói. Heten kaptunk egy-egy szerepet; heten osztoztunk a bűnök zálogsorán, míg végül már csak hatan maradtak a szabadság felszínén, hisz', amikor a számomra nem jutott más csupán a sötétség, akkor váltam mindannyiuk közül immáron a legkegyetlenebbé.
Család:
Egyszerre váltunk azzá, akik vagyunk, s ugyanazon létidőtől fogva tartózkodunk a pokolban, ám mégis különbségek ezrei választanak szét minket folytonosan. Hiszen más-más célok vezérlik a tettünket, nem egy dolgot képviselünk, hanem megannyi alternatívát, s míg valaki az egyik bűn képmása, addig a következő egyed egy teljesen másik opciót foglal magába. A kisebb rendű démonok rettegnek tőlünk, s akinek van egy csöppnyi esze; inkább messziről el is kerül bennünket. Ugyanis kiakarhatna ujjat húzni egy felsőbb hatalommal, nem igaz? Senki, ugye? Megvolt évekig a magunk kis hierarchiai rendszere, amely a tökéletesség ellenére tele volt számtalannyi korláttal, s úgymond szabályozással. Természetesen sokan csak tűrtek csendben, élvezték a kínzások okozta előnyt, avagy csak figyelték, ahogy Arcadius új kedvenceivé a szirének váltak. Magam sem különösebben emeltem volna hangot, ha annak nem lenne értelme. Hisz' az a mély megvetés, az a belső harag, s egyben kimondhatatlan életérzés... napról napra csak növekedett bennem és mindaz, amit elérni óhajtottam egyre távolabbi képpé avanzsált. Láttam, miként lépnek, s kelnek a két világ között; hogyan befolyásolnak embereket, sőt... élvezhették az életet, amit mi bezzeg... sohasem. Tehát nem értettem egyet az uralkodó nézetével, s miután szóvá tettem ezt, nos egy kelepcébe vetette a személyemet. Valamikor talán a testvéreimként tekintettem rájuk, de mára nem többek számomra, mintsem árulók. Ugyanazt akarták, amit én... amit mindenki más... és mit kaptam ezért!? Kínzást, árulást, végtelennyi idejű fogságot... S ahogy a vezetőjüknek, úgy nekik sincsen más opció, hisz' egyértelműen fizetniük kell. Egytől-egyig meg fogják kapni a jogos jussukat; méghozzá általam.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Lassan dőlök neki a hátamnál elterülő jéghideg rácsok egyvelegének, amik persze nem most először és nem is utoljára fogadnak üdvözlésük gyanánt. S talán ezzel még azt is megmerem kockáztatni, miszerint ez az egyetlen realitás értékű volumen, főként és főleg... idelent. Hosszú pillanatokig állok így mozdulatlanul, szemezve az előttem lebegő sötétséggel, mely' már ennél jobban nem is válhatna az ismerősömmé. Bezzeg kitartóan fürkészem a fekete aspektust, de ennél többet; ő maga sem nyújthat, hisz' nincs ott semmi, senki és csak a zord légkör az, ami ténylegesen körbevesz. Az idő láncolata olykor-olykor megtréfál; becsapva engem, azt hazudván, van kiút az őrületből, avagy, miszerint létezik esély a szabadság áhítatára. S nem sok kell ahhoz, hogy a képzelet magával ragadjon, a hangok valósan csengjenek, s miképp újra annál a momentumnál találjam önmagam, ahol mindez annak idején elkezdődött..
↴
Türelmetlen dobolás hallatszik az asztal felületén, miközben a velem szemben ülő démont figyelem. Ha netán Arcadius képességeivel rendelkeznék, akkor észrevehetném rajta az árulás kis jeleit, de így... így csupán csak elvakultan dőlök bele a saját magam által felépített csapdába, mintha pusztán önkénytelenül is jólesne a végzetemet okozni. A percek lassan vánszorognak tova, sőt már-már egészen olyan, akárha megállt volna. Bár nincs idegesítő óra kattogás háttérzaja, s mindez nem történt a manapság fázisában, viszont... érzem, látom, mi több hallom, ahogy vészjóslóan figyelmeztet az idő képlékeny sorsa. S mely' mostan egyértelművé válik, ugyanabban a minutumban koránt sem volt az. Lazán dönti oldalra a fejét, mint, aki épp' mérlegeli az elhangzottakat, míg a következő másodpercben előre dől, azt a látszatot keltvén, hogy megérné a tettek mezejére lépni. - Mondd csak, tényleg úgy gondolod, miként ennek az egésznek lehet bármi látszata? Vagy hogy... egyáltalán melléd állnának és támogatnának eme malőrben? Nem egy apróbb húzásról beszélünk, Nauron, hanem a teljes szabályrendszer átszervezéséről, amit minden bizonnyal Arcadius nem fog repesve fogadni, mert Te magad azt kéred tőle. - Összegzi a mondandóm lényegét, majd' váratlanul összecsapja a tenyereit. - Ámbár látok benne kellő potenciált... egy-két változás igazán ránk férne és ha többen lennénk... - Tekintetét átható izgatottsággal szegezi rám, mint, aki éppen most nyerte meg a főnyereményt. - Nagyobb mennyiségű támogatóval és egy jól szervezett akcióval; simán sikerülhet a terv. Persze, ennek ellenére vannak ütközőpontok, akadályok és kérdőjeles szegmensek, de ettől eltekintve... - Direkt nem fejezi be a mondatot, miközben újfent felveszi a kezdetleges pozíciót. Visszaesik a székbe, szótlan töprengéssel méregetve, mintha... mintha valósan forralna valamit, s ekkor... észrevehettem volna azt az ördögi vigyort, azt a kifejezően éles pillantást, amellyel elárulta saját magát. - Rengetegen vágynak kimondatlanul is arra, amire a szirénnek képesek, nem igaz?! Kijutni a Földre, játszadozva az emberekkel, kiélni azt, amit itt bent nem lehet.. - Eközben finoman simítok végig a falap felszínén. - Azt hiszik, hogyha áthágják a szabályt, avagy megsértik a törvényt; elérhetik az elérhetetlent, viszont azzal már senki sem számol, hogy miféle erővel is rendelkezik a Vezérünk. Hisz' előbb-utóbb, de kiderülnek az árulások, s a csalók jócskán megszenvedik ezen apró fizetséget. Legyen szó halálról, avagy némi nemű bezárásról. - S míg az íriszeim sötéten csillognak, jómagam állóhelyzetbe keveredve lépek elé. - Hallottál már a sötét kelepcéről, nem igaz? Az a cella rosszabb, mintsem bármelyik lélek szenvedésének végtelensége. Ugyancsak pletykák keringenek, foszlányokban adva át a lényeget, de ismered... mindenki ismeri... én a helyükben élnék eme eshetőséggel, s ha már itt tartunk! Te mégis mit mondasz? - Mindkét tenyeremmel az asztalra támaszkodom, ekként magasodva fölé. - A kihagyhatatlan ajánlatokra sosem mondok nemet; ezt már Te is tudhatnád! - Kacsint rám játékosan. - Meg amúgy is... mi lenne veled nélkülem? - Hetykén vállat vonva; nevet. Legalábbis azt hiszi, miként eredményt érhet, de a valóság ennél jóval komplikáltabb, s miképp' ő maga se éri el az álmát, úgy én sem úszom meg a félreértés viszonylatát.
↴
Hangtalanul haladok keresztül a temérdek démon között, akik igencsak kérdőjeles pillantásokkal illetnek, míg a legtöbbjük kimondatlanul is retteg. Viszont, ha nem lépünk most, akkor egyáltalán mikor fogunk? Ugyanis közösen képesek vagyunk előidézni a változást, s ha egyszer összefogunk, akkor annak lenyomata is maradhat, nem igaz? Hisz ennyi mindenkivel... sőt ilyen sokakkal még maga Arcadius sem ellenkezne, ugye? Legalábbis akkor és abban az időzítésben erre gondoltam, miként finoman szeltem át a fennmaradó teret, ekként közelítve meg egy sokkal magasabb pontot. Kétkedő, s már-már szúrós pillantásokat éreztem a hátamon, amíg egy határozott mozdulattal feléjük nem fordultam. Kezdetben felváltva pillantottam rájuk, ezzel mindenkinek megadva a kellő figyelmet, viszont a térben kialakult feszültség.. koránt sem szűnt meg. - Pontosan tudom, tudom, hogy mennyi kétely övezi a szándékot, s miként senkinek se könnyű szerepet vállalnia ebben. - Fogok bele a beszédbe nyugodt hangszínnel, miközben a felettem lévő kőbarlang tetejét szemlélem. - De ha nem lépünk... nem jutunk előrébb... nem érünk célt.. sőt örökké csak elleszünk nyomva. Azok, akik most itt vannak, azok, akiket beavattam, s azok, akik részt vállalnak joggal félthetik a létezésük. Viszont... nem ok nélkül érkeztettek, nem de? Új szabályok kellenek, egy teljesen új rendszer kereteibe zártan. Immáron pedig nem kell hátsó egérutak és kiskapuk után kutatni, hisz' elérhetjük azt, amit áhítunk. Kiléphetnénk az emberek közé, tönkretehetnénk megannyi létet, s magunk vehetnénk el egy-egy személyke életét. Nem ők... nem a szirének.. hanem Mi. - Nyomatékosítom az utolsó szót, ezzel is elindítva a kérdések végeláthatatlan sorát. S mialatt mindannyian erre fókuszálunk, fel sem merül bennem az, miszerint csupán ezek után következhet a legrosszabb.
↴
- Mindezt mondhatnánk egyfajta árulásnak is, igaz? - Eleinte fel sem tűnik a sorokban bóklászó Vergran alakja, ugyanolyan kérdésként kezelem ezt is, mintsem az összes többit. - Véleményem szerint a lázadás erre egy pontosabb kifejezés, avagy nevezhetnénk egyébként közös akaratnak is, amelyben Arcadius-t kényszer helyzetbe hozzuk. Feltéve, miszerint nem hagyunk számára más választási opciót, de ettől még nem áruljuk el... csak elveink vannak, s amit az egyik félnek lehet... azt a másiknak is lehetne, nem? - Kérdezek vissza laza egyszerűséggel, ki sem szúrva a háttérben megjelenő Arcadius-t, aki érdeklődően vegyül el a tömegben. - S mégis mivel magyarázod azt, miszerint a helyére pályázol? - Vergran ekkor kerül elém, így szegezve nekem a színtisztán félreérthető kérdést. - Egy szóval sem.... - Magyaráznám ki a szituációból adódó helyzetet, viszont még megszólalási lehetőséget sem hagy a számomra. - Temérdek kisebb rendű démon, aki szinte falja a szavaidat, s egy látszólagos terv, amely olyan silány, mintsem Te magad. - Mutat körbe rajtuk, majdan pedig felém bök a mutatóujjával. - Azt hiszed... azt gondolod, hogy Ő ezt nem látja, s hallja? Netán nem szemléli az eseményeket közvetlenül a nézőközönség soraiból? - Egy pillanatra megfagy a levegő, s a tompa zaj, immár néma csendbe burkolózik. Minden tekintet egyfelé néz, s Ő maga csak rám emeli az íriszei tükrét. Rideg valóságként hat eme perc, miközben Vergran lerángat a kődarabról. - Még szerencsénk van, hogy csak Őket vezette meg... - Lök Arcadius elé a porba. - ...mi lenne, ha a többi Fődémon is inná a szavait, sőt... együttesen akarnának hatalomra törni? Ezt nem engedheted meg, Királyunk! - Hajt fejet a Vezérünk előtt, s míg ő maga ezt teszi, én szótlanul és dermedten bámulok ki a fejemből. - Mégis.... vagyis bocsánat... - Szánakozó mosollyal hajol felém. - ...hogyan voltál erre képes, Nauron? - Szegezi nekem dühtől remegő hangon. - Megegyeztünk, szövetségre léptem mindnyájatokkal és mégis Te.... Te vagy minden idők legrosszabbul elsült teremtménye! Hogyan merészeled megkérdőjelezni a hatalmam? S mi jogon buzdítasz másokat lázadásra? - Nem, ez így nem igaz... - Rideg pillantással illetem, mire ő csendre int. - Mindenki tudta eddig a pontig, hogy hol a helye... - A nyakamtól fogva ránt magához. - ...de mostan... - Hetykén rázza meg a fejét. - ...te kis utolsó förmedvény; miattad megkérdőjeleznek! Hát nem érted, hogy milyen szerepet töltesz be?! Nem tudod a hierarchiában a helyed, vagy mi a fene? Mindenki... de tényleg mindenki más képes megtartani a rendet... - Elengedve visszalök a porba. - ...egyedül csak Te vagy az, aki nem ismeri a rendszert. S tudod mi a szerencséd, te dög?! - Mutat árnyalatnyilag körbe. - Hogy a többiek nincsenek itt. - Tűz lobban a szemében, olyasféle haraggal, amelyet nehéz lenne körülírni, s mire kettőt pislogok, nos rajtam kívül már mindenki más; halott. - Mi abban a bűn....? - Elhallgattat, ekként kelepcébe vetve, s a rácsokat mutatja be az új otthonom gyanánt. - Meg fogod tanulni szépen a helyedet, mert amennyiben nem változtatsz a viselkedéseden; úgy a többi kis démon sanyarú sorsára ítéllek és remélem.... de tényleg remélem, hogy mindezt erősen megértetted!
S íme.. így kerültem oda, ahol vagyok; egy zárkába, ahonnan sosem szabadulhatok.
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Nov. 05, 2019 12:59 am
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Nauron
Fenséges Hey, Nauron!
Nagy öröm, hogy egyre több démon gyülekezik a világunkba... persze, biztosan nem jó ez mindenkinek, de én nagyon élvezem, hogy gyülekezünk-gyülekezünk és mi jó is sülhet ki belőle! Hát de komolyan. Jó kis buli, sok démon egy helyen, bár... bár a történetedet olvasva... öhm... izé. Te mióta is vagy bezárva abba az izébe? Remélem, csak pár napja... mondjuk ha Arcadius papa zárt be oda, akkor nem. Akkor évek óta ott lehetsz. Ajjajj. Szerintem bárki, aki kiszabadít téged, az fogja a haragodat igazán megérezni. Apropó, harag. Végül is, a harag megtestesítője vagy, nem? Mondjuk úgy, hogy Arcadius elérte a célját. Tényleg haragosság tett, olyannyira, mint még senki... Viszont, van egy rossz hírem. Az a fickó halott. Nem lesz kin bosszút állnod. Mit lépsz erre? Remélem nem azt, hogy akkor a jelenlegi királynő ellen lázadsz... mert bármennyire is pályázok a helyére, nem azt akarom, hogy Te taszítsd le a trónjáról. Meg aztán ő nem tehet arról, mit tett Arcadius. Hmhm... Vergrannal vajon mi van? Szerintem őt kéne megnyúznod elsőként... persze, csak ha érdekel a véleményem. Tuti, hogy ő köpött be a nagyfőnöknek. :roll: Egyébiránt a lapod... illetve, úgy fogalmaznék, hogy az összes lap, amit olvastam tőled... tudod, mit szeretek bennük annyira? Hogy mindet nagy gonddal írod meg és mindet kidolgozod a lehető legjobban. Figyelsz a részletekre, belemerülsz az aprólékosságba és pont emiatt lesz király az egész.
Nem tartalak fel tovább, ígyis későre jár: szaladj foglalózni és... nos, ki fog kiszabadítani téged, mondd csak? :11: