Ujjaim közül folyt ki a szomszéd picsa belei, mintha csak összegabajodott filmszalag lett volna. Arcomra álnok vigyor ült. Rideg fekete-kék szemeim magam elé meredtek. Kuncogtam magamban. Néha néha már én is elhittem, hogy megzakkantam. De mi van ha igen? Jól mulattam. hajigáltam a szerv cafatokat magam körül. Fröcsköltem a vért magam fölé. Olyan voltam, mint egy mulatozó gyermek egy születésnapi bulin. S csodáltam a körülöttem földre hulló "konfettit". Ha jól emlékszem tényleg szülinapom volt.
Az őszi falevelek förösre festettek. Négylábú kopó követte a szagot és a lábnyomokat, s őt pedig maga Elkhart serifje. A vén farok feszt piált és verte az asszonyt. Ezt mindenki tudta, de senki se beszélt róla. A kis Indianai városkában ez tabu témának számított akkoriban. Túl nagy volt a hatalma, és túl mélyre benyalta magát pár seggbe, hogy azok lépjenek is a város érdekében. Mintha érdekelt volna valaha is a város érdeke. Ki nem szarja le.
Ott állt velem szemben, a pórázon tartott csaholó dögjével. Meredten nézett rám. Rám aki tetőtől talpig vérben úszott. Aznap este csak a vér fémes ízért érztem a számban. Nem tudtam hogy kerültem oda. Arra sem emlékeztem, hogy kinek a vére borított be. Pszihopatának bélyegeztek. Nem mondom, nem tévedtek nagyot. Lehet igazuk is volt. De miért is vallanám be ezt magamnak.

Sok-sok évvel késöbb az életem javában másképp alakult mint ahogy valaha gondoltam volna. Az élet és az ösztönök olyan próbák elé álítottak, amiket sikerrel kellett álnom. Ha ahhoz az is kellett, hogy végezzek azzal akit szeretek. Megannyi év kellett hogy megtanuljam: A békés kisvárosi élet nem nekem való.

Érezted már úgy, hogy két világ között ragadtál? A kép szakadozik és vibrál. A testeket lelkeik követik. Meredten bámulod a furcsa jelenséget. Tudod jól, hogy valami nagyon nem stimmel. Először megijedsz, majd ahogy megérzed a forró nyáladat a szádban és összeszorúl a torkod... A hányinger kerülget. Legszívesebben csak kidölnél. De nem megy akkor amikor akarod. Mikor már épp leküzdenéd az érzést, belenyilal a fájdalom a halántékodba. Megérzed a vér szagát. Végül minden elsötétül egy szempillantás alatt.
Tudod mi történt? Nem. Fogalmad sincs róla. Remegsz a hidegtől. A hófehér falak csak úgy okádják magukból a hideget. Lassacskána  lábujjaidat sem érzed. Csak a sötétben rángatod a lekötött karjaidat, hogy levehesd a maszkodat.
Éles, fémes csikorgó hang nyilal a füledbe. Megdermedsz, úgy a hang is megszűnik. Mégis újra apróbb neszekre kapod fel fejedet. Remegsz a félelemtől. Nem akarsz meghalni.
- Hé! - kiáltasz a hang felé. Tudod, hogy nem válaszol, de az ösztöneid ezt súgják. Hiszen a hangod az egyetlen ami szabadúlhat. - Van ott valaki?
Kérdések hangzanak el, de válaszod mindössze a fémes csattogó hang, majd a vízcseppek kopogása a combodon. Meleg. Egészen... kellemesen meleg. Valaki lehelletét érzed az arcodon. Bűzlik a kolbász szagátol. Ujjak matatnak a tarkódon, majd egy pillanat alatt ötni el az éles reflektor fény a világot. Alig tudod nyitva tartani a szemedet. Lassacskán tisztul a kép. Csak a záródó ajtót látod magad előtt. Fémesen csattan bele keretébe. Tekinteted körbejár a lógó alkokon. Nem hiszel szemednek. Elönt újra a rémület mikor magad fölé tekintesz. Üveges szempár. Vörösre festett arcról csepeg rád a vér. Ajkaid sikolyra nyílnak, hang mégsem jön ki közülük.
Rájöttél már mi történik veled? Rájöttél már miért történik ez veled? Rájöttél már hogy szabadulsz ki?
- Senna. - ismerem és mégsem. Csak bámultam a női arcot. Nem kellett mondania semmit. A tekintetét ezer közül is felismertem volna.
-Cain...