When you feel my heat, look into my eyes, it's where my demons hide...
Tisztában voltam az ajánlat nagylelkűségével, ahogyan annak hátulütőivel is. Nem feltétlenül és nem mindenki számára volt ez tökéletes ajánlat. Alkut kötni egy fődémonnal és lelkeket szállítani neki egy idő után megköti az ember kezét; nem olyan szövetség ez, amelyből egyik napról a másikra ki lehet szállni. Cserébe az erő, ami hozzá jár, jelentős, igen, ám nem lehet tudni, hol húzódik egy halandó elme határa, mi az a démoni energia, ami már túl soknak bizonyul és visszavonhatatlanul megfertőzi a legerősebb szervezetet is. Ezekről természetesen nem volt kötelességem beszámolni Tatianának; nem is kellett, a benne kavargó sötétséggel ő volt az egyik legideálisabb erre a feladatra. Neki kellett eldöntenie, vállalja-e a kockázatot és az árnyoldalát az ajánlatomnak. - Amint megkötjük az alkut, az erő a tiéd. Közvetlenül belőlem fogod nyerni, így ha úgy döntök, nem vagy többé méltó rá, semmibe sem kerül megfosztanom téged tőle. Persze, ez nem valószínű, hogy bekövetkezne, és mivel kis szeletet kapsz csak belőlem, amiatt sem kell aggódnod, hogy túlzásba viszed és kimerítesz. - rávillantottam egy negédes mosolyt, hogy érezze, milyen sokat várok el tőle. Nem óhajtottam, hogy visszafogja magát az erővel, amit adni szándékoztam neki. - Illetve, ha valami történne velem, nyilván akkor is megszűnik az erőd. Ám ez még kevésbé valószínűbb. - Ha még sima démon lennék, de fődémonként nem ismertem semmilyen módját annak, hogy örökre kitörölhessék létezésem a jelenből. Illetve, egyet talán mégis, ám olyan erős lényt nem, mely arra képes lett volna... A másik kérdésére elnevettem magam. Mulattatott, hogy rögtön ezt a következtetést vonta le. - Nem, démonként csatlakoznál hozzánk, szabadon. Persze, ha vágynál egy szeletre Kaliból, az otthonomból, nem leszek semmi rossz elrontója. - csóváltam meg a fejem, nyitva hagyva előtte a sokadik feleség lehetséges szerepkörét, ám az alku részeként egyáltalán nem terveztem hasonlót. Hogy mit kezdene a lehetséges démonléttel, azt egyedül rábíztam; persze, itt is adva voltak bizonyos feltételek. Például, ha úgy döntött volna, hogy rögtön a királynő ellen szövetkezik, azzal a lendülettel el is kellett volna pusztítanom. De hát ráértünk akkor aggódni ezen, ha már ott voltunk - most még egészen más volt a téma. - A látszattal ellentétben nem vagyok türelmes típus. Szeretném, ha itt és most választ adnál. Ha pedig elfogadod az erőt... - Célzón körbepillantottam magunk körül, felmérve a pillanatba fagyott embereket, a néma, kiszolgáltatott mozdulatlanságot. - Mi sem lehetne ideálisabb a visszatérésre? - Lelki szemeim előtt lángra lobbant az egész kóceráj, benne minden féreggel. Mosolyt csalt az arcomra a gondolat, és biztos voltam benne, hogy Tatiana is sejtette, mi járt a fejemben.
A mellettem lévő démonnal olyan könnyen kapcsolatot tudnam kialakítani, mint senki mással azelőtt. Igaz a legtöbb ember gyermekkorom óta fél tőlem, így velük sosem voltam igazán jóban, a boszorkányok társaságát se kerestem oly nagyon, hiszen a legtöbbjük megveti azt a fajta mágiát, amit én alkalmazok. Ezzel szemben ez a pokolfajzat örömét leli a társalgásainkban, melyet egyfajta kölcsönös tisztelet jellemez. Én hódolattal adózok az ő mérhetetlen ereje előtt, melyről én csak álmodhatok, míg ő valamiképpen tiszteli a bennem rejlő lehetőségeket és azt a fajta erőt, amit képviselek. Ez a kölcsönös érzés tartja fenn a mi "barátságunkat". Haloványan mosolygok asz eszmefuttatásán a feleségeit illetően, nem reszortom bele avatkozni abba miként vélekedik róluk. Természetesen ha jómagam is közéjük tartoznék - amire semmi esély sincs - kikérném magamnak ezt a fajta hangsúlyt, amit megenged magának. Van abban valami furcsa, ahogy biccent és a szavakat formálja a visszatérésem hallatán. Talán ez a kulcsa a mostani tárgyalásunknak, mely most kezd végre egyenes irányt venni. Érdeklődve húzom fel az egyik szemöldököm, ahogy a kis löketet említi. - Igen? Ez elég érdekes hangzik? Milyen segítségre, célra gondoltál? - megóvni a vadászoktól. Talán ez a legfontosabb célom, természetesen amellett, hogy végre véget vessek annak az évek óta húzódó macsaka-egér játéknak, amiben manapság oly szeretettel veszek részt. Ahogy eltolja magától az italt, érzem rajta a változás szelét, mintha még csak most térne igazán a tárgyra. Azt a kevéske aranybarna nedűt mely a poharamban maradt egyetlen suhintásra lehúzom jelezve, hogy bármi is történjék most arra teljes mértékben készen állok. - Köszönöm - alig suttogva formálom a szavakat, mégis eme bók - csak is az lehetett - az ő szájából többet mondd, mint bármi más azelőtt. Mérhetetlen örömöt érzek legbelül. Egy démon, egy fődémon, a pokol főtanácsosa bókol nekem. Ha nem ismerném azt hinném, hogy el akar csábítani, de szerencsére erről szó sincs. Eme kedves szófordulata csak és kizárólag a tetteimnek szól, annak, amit képviselek. Egy kis pluszt a varázserőmhöz? Lehajtom a fejem, miközben önkéntelen megérintem a heget a kulcscsontomon, mely blokkolja az erőm egy részét, nehogy az a visszájára süljön el. Még több hatalomra tehetnék szert komplikációk nélkül? Ez több mint érdekesen hangzik. Az alkuja végére felpillantok rá, szemeimben csillogást láthat, egyfajta vágyat a hatalom után. - Elég tetszetős az ajánlatod, ezt meg kell hagyni. Mielőtt választ adnék, előbb tisztázzunk egy-két dolgot - teszem fel a mutató ujjam jelezve az ügy fontosságát - Mikortól biztosítanád eme erősítést számomra? - kezdem az első és egyben legfontosabb kérdéssel, hogy azt egy banálisabbal folytathassam - Ha úgy döntök, hogy a halálom után csatlakozom közétek én leszek a negyedik vagy akárhányadikat fogyasztod majd akkor? - oldalra sandítok a válaszait várva. Reményeim szerint az elsőre valami olyasmit fele, hogy mostantól, míg a másikkal kapcsolatban egy nagyon erőteljes nemmel ajándékoz meg. Thelion elég vonzó példány legalábbis, ami a halandó testét illeti, de valamiért sosem volt az esetem. Önkéntelen is eszembe jutnak azok az igéző zöld szemek, mik egy bizonyos vámpírhoz tartoznak. Vajon mennyi lelket tudok a pokolra juttatni mielőtt a nyomomra akad?
When you feel my heat, look into my eyes, it's where my demons hide...
Költői túlzás azt állítani, hogy miatta jöttem volna fel a Pokolból; sokkal inkább a benne rejlő lehetőségek hajtottak. Mégsem javítottam ki, hagytam, hogy pontatlansága a levegőben maradjon, hiszen részletkérdés csupán, az pedig nem jöhet rosszul, ha imponálok a büszkeségének egy sort. Az embereket az önérzetüknél a legegyszerűbb megfogni, és hiába tartottam a boszorkányokat különbnek, másnak, eredendően ő maga is ember volt. Más, mint amit a démonok mellett megszoktam, épp ezért hatott rám üdítően a társasága. - Örülök, hogy a hozzáállásod mit sem változott. - Talán pont ezért jöttünk ki olyan jól. Én tiszteltem a benne megbúvó erőt és többre tartottam az itteni halandóknál, míg ő az én hatalmam iránt tanúsított kellő tiszteletet úgy, hogy nem akarta éreztetni, jobbnak tartja magát nálam. Ez a kölcsönös tisztelet, az egónk kispadra ültetése működtette olyan jól ezt a kapcsolatot, amit most újabb szintre akartam emelni - egészen máshogyan, mint azt tőlem megszokhatták már a nők, akikkel eddig dolgom volt. - Most épp három van, igen. Úgy tapasztaltam, ez az a mennyiség, amivel elbírok. A négy már sok, a kettő még unalmas. - Mintha háziállatokról vagy az időjárásról beszélgetnénk, egyáltalán nem éreztem helytelennek a szavaimat. Nálunk a Pokolban ez már csak így ment, én pedig sosem kényszerítettem senkit, hogy a feleségem legyen. Igaz, sokszor nem adtam meg más opciót sem, ám aki annyira nem akart fejet hajtani nekem, választhatta volna a Pokoltüzet is... Tehát igazán nagylelkű rendszer volt. Évszázadokon át kényelmesen működött még akkor is, ha Hecatét senki sem tudta kiütni a trónjáról. - Ezt örömmel hallom - biccentettem felé, ahogy a visszatérését említette. A sürgetését elengedtem a fülem mellett és úgy folytattam, mintha meg sem történt volna. - Azt hiszem, tudnék neked löketet adni a visszatérésre. Egy célt, ha úgy tetszik, amely talán segíthet megóvni a vadászoktól is. - kortyoltam az italomból, majd a kiüresedett poharat a pultra helyezve eltoltam magamtól. Nem kívántam többet inni, főleg most, hogy rátértünk a beszélgetés üzleti részére. - A Pokol népszerűsége mostanság... Hogy is mondjam. Megcsappant. A többiek még nem érzik ennek súlyosságát, de én már kiszimatoltam a bajt. Új lelkekre van szükségünk, és éppenséggel te elég hatásosan dolgozol, ha pusztításról van szó. - Oldalra sandítottam rá, hogy lássam a reakcióját. Bóknak szántam és akartam is, hogy bókként könyvelje el. Nincs azon semmi szégyellni való, hogy irtja a gyengéket egy olyan világban, ahol csak az erős élheti túl. - Mit szólnál hozzá, ha mostantól célzottan ölnél olyan lelkeket, akik aztán a Pokolba juthatnak? Cserébe biztosítom az ehhez szükséges muníciót. Ha úgy tetszik, kapsz egy löketet a varázserődhöz. Ha pedig kiderül, hogy efféle ambícióid vannak, szívesen fogadlak a démonok közt, miután létezésed fonala elszakadt. - Utóbbi igazán csak egy plusz jutalom volt, ha élni kívánt vele. A démonlét nem mindenkinek való, tiszteletben tartottam, ha nem érzett magában efféle indíttatást. A fő az volt, hogy ezt a lélek-bizniszt elintézzük, a többi már csak apró betűs rész egy soha nem létezett szerződés záró rendelkezésében.
Az emberek mind egyformák, a pénzt hajkurásszák, hogy a lehető legtöbb élvezetet magukba szippantsák. Romlottak, akik meg sem érdemlik az életet. Ugyanakkor szükségünk van rájuk, hogy őket felhasználva még több erőre tegyünk szert. Éppen ezért eltűrjük őket magunk körül. A férfi szavaira könnyedén bólintok, igaza van és ezen nincs mit tárgyalni. A világ rohan, s mi nem győzünk szaladni, hogy utolérjük magunkat, mégis most ebben a dermesztő ürességben nyugalom fogott el. Mint a rég elhagyott temetőkben kóborló lelkek, mik csak áhítoznak az örök béke után. Eme groteszk kép tárul elénk, megannyi titkot rejtő koponya, arcukon temérdek érzelemmel mit próbálnak maszkok mögé rejteni. Thelion jelenléte olyan jó érzéssel tölt el, mint még semmi azelőtt, látom benne a lehetőségeket. Tekintetem végig fut a halandók seregén, fogalmuk sincs arról mi zajlik körülöttük. Hallom a modoros formaságot a hangjában, míg szemem sarkából az illedelmes mosolyt. Sosem fogjuk magunk mögött hagyni ezeket a felesleges köröket? Elnézően pillantok rá, de szavai hallatán elnevetem magam, régóta először őszintén. - Megtiszteltetésnek veszem, hogy miattam jöttél fel - ha hiszi, ha nem tényleg így érzem. Ő az egyetlen férfi azaz lény az életemben, akit képes vagyok tisztelni, felnézek rá az ereje miatt. Akár a tanítványa is lehetnék, ha mindenáron démonná akarnék válni. - Ugyan már, ha egy ilyet sértésnek vennék most nem ülnénk itt - ugyanolyan elnézőn szólok hozzá, ahogy ő próbált engesztelni az előbb. Kettőnk kapcsolata eléggé furcsának mondható. Tetteink és képességeink ellenére olyan közvetlen, már-már baráti viszonyt ápolunk, ami lehetetlennek tűnhet két ilyen beteg figura között. Mégis itt ülünk egymás mellett teljes nyugalommal whisky-t kortyolgatva. Újabb kacaj hagyja el ajkaimat, melyek ezt követően hasonlóan felfelé görbülnek, mint az övé. - Nem gondolnám, hogy annyira elvesztetted az eszed, hogy éppen engem akarsz... Hányadiknak is? ...negyedik feleségnek - mindig is érdekelt a pokol, de nem ilyen formában. Sosem hajtanám rabigába a fejem kizárólag azért, hogy egy démont szórakoztassak, mikor a többi nem ér rá. Mindketten tudjuk, hogy ennél sokkalta többre vagyok hivatott. Miután lelőtte a poént újabb fordulatot vett a beszélgetésünk, mire érdeklődve tekintek rá, oldalra döntve a fejem. Minden figyelmem neki szentelem. Az ajánlatait általában nem szoktam vissza utasítani, túlságosan jó alku pozíciókat vet fel. Ahogy össze koccan a két üvegpohár egyből én is emelem a sajátom. Jól esően fut végig rajtam a keserű nedű. Kérdését hallva előbb megrázom a fejem, majd lesütöm a szemem. Nem, nem kell tudnia róla. - Ha akarnám se tudnám lerázni, a halál hűséges társam, olybá tűnik mi ketten elválaszthatatlanok lettünk - gondolkodom hangosan, hogy aztán a lényegre térhessek rá emelve tekintetem - Ez csupán egy ideiglenes állapot. Kénytelen voltam meghúzni magam, mivel az egyik vadász rám szállt. Eltűntem a föld színéről, mintha nem is léteztem volna. De nem kell aggódnod értem, hamarosan újult erővel térek vissza - sejtelmesen csillannak szemeim. Nem kötöm orrára azt mi térített le az útról, ha egyáltalán ez megtörtént. Nem, azt nem gondolnám. - Most, hogy kielégítettem a kíváncsiságod a lényegre térhetnénk? - kérdésem durvának tűnhet, de szemeimből kiolvashatja, hogy ez a sietség inkább az izgatottságnak tudható be mintsem a lerázásnak. Eszem ágában sincs megszakítani ezt a remek beszélgetést. Thelion társaságában úgy érzem újra élek, maga vagyok a Sötétség.
When you feel my heat, look into my eyes, it's where my demons hide...
- Félig-meddig. Pontosan ezen van a hangsúly. - Szigorúan véve jómagam is belőlük születtem, a negatív érzéseikből és a hibáikból. Persze már a puszta gondolattól is felfordul a gyomrom, hogy bármi közöm legyen hozzájuk, ám hazugság és kétszínűség lenne azt állítani, hogy nélkülük létezhetnék. Pontosan az emberi gyarlóság teremtette meg a lehetőséget a magamfajták számára. Szórakozottan figyelem a megdermedt társaságot körülöttünk. A legkevésbé sem feszélyez, hogy használnom kellett az erőmet, hiszen elég olcsó ez a trükk ahhoz, hogy bármikor megszüntethessem, ha úgy érzem, veszélybe kerülne a kilétünk. - Oh, igaz is. Bocsáss meg. A megszokás... - Figyelmem csak ekkor vándorol vissza a nőre, halvány, örömtelen mosollyal illetem, inkább udvariassági gesztusként. - Megszoktam, hogy az ismerős arcok mind odalent vannak. - Földi ismeretségnek meglehetősen híján vagyok mostanság, többek közt ez is az egyik oka annak, hogy hátrahagytam az asszonyaimat és Tatiana keresésére jöttem. Nem mintha nehéz dolgom lett volna, úgy kajtatott valaki nyomában, hogy őszintén csodáltam, az illetőnek még nem tűnt fel, miféle szempár figyeli a sötétből. - Ne vedd kritizálásnak, ártatlan észrevétel volt csupán. - Elég kevés tapintat és empátia szorult belénk, démonokba, mégis úgy érzem, engesztelnem kell. Talán nem túl illendő sértegetnem a fajtáját úgy, hogy egykor még ő is teljes értékű tagja volt. - Miből gondolod, hogy köszönni fogod? Lehet, hogy a legújabb feleségemmé akarlak tenni. - Szembogaram sunyi villanása és a szám szegletében bujkáló mosoly elárulja valódi szándékaim: egyáltalán nem forgatok hasonlót a fejemben, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a nő sem lenne rá különösebben vevő, ha le akarnám vinni a Pokolba. Legalábbis nem így. - Habár viccnek szántam, nem lőttem messzire a valóságtól. Valójában tényleg egy ajánlattal jöttem. Kettővel, ha úgy tetszik. - tartok egy rövid szünetet, míg a poharam finoman az övének koccintom, majd kortyolok az italomból. Az alkohol íze kellemesen végigmarja a torkom, halk sóhajban eresztem ki. - Mostanság nem nagyon hallani felőled. Mintha leráztad volna a halál súlyát magadról, csitult a vérszomjad. Vagy tévedek? - Nem mintha az kötné le minden időmet, hogy Tatiana ténykedését kövessem, így hát könnyen meglehet, hogy a szerzett információim pontatlanok. - Érdekel, mi ennek az oka. Mi foglal le ennyire? - Mielőtt a konkrét ajánlatra térnék, jobbnak látom, ha felmérem a helyzetét. A nőben rejlő sötétség csábító számomra, az ereje izgalmas, olyasmi, amit megéri az oldalamon tudni - már ha ő is érez rá hajlandóságot és nem tért át egy erkölcsileg tisztább ösvényre, melyen nem tudnám követni.
Az idejét se tudom mikor álltam meg utoljára egyetlen percre is. Mindig a nyomában voltam, figyeltem a lépéseit, magamba akartam szívni minden egyes mozdulatát, hogy aztán kielemezhessem azt. Majdnem az egész életét tudtam, na jó voltak olyan részletek, amiket hozzá olvastam régi lexikonokból és emlékiratokból. De a lényegen egyik sem változtatott. Az első pillanattól kezdve összekapcsolódtunk. Még gyermekként találkoztam vele, akkor magával ragadott a belőle sugárzó erő. Persze akkor betudtam ezt gyermekded rajongásnak. Aztán évekkel később azon az estén minden megváltozott. Persze az ő két szép szeméért sem mondanék le önmagamról és az erőmről. De az vitathatatlan, hogy egy kapocs fűz össze minket, amire arra késztetett, hogy a nyomában legyek. Láthatatlan árnyékként követem, ha pedig egérutat adok neki, akkor a szemeim és a füleim vannak a nyomában. Most is így történt. Kiadtam a parancsot, hogy a továbbiakban figyeljék és értesítsenek minden furcsa eseményről. Szükségem volt egy kis szünetre, havonta olykor két havonta teszek apró kitérőket, nehogy feltűnést keltsek. A bár ajtaját könnyed mozdulattal nyitottam ki, ahogy körbe pillantottam a termen, egyből szemet szúrt egy ismerős idegen jelenléte. Apró mosollyal nyugtáztam az itt lété, ami nem lehet véletlen. Biztos voltam benne, hogy rá jött a titkomra és miattam van itt. Gondolkodás nélkül leültem mellé és vártam a reakcióját. A pincér gyorsan előttem termett és felvette a rendelésemet, nem akartam től bonyolítani a dolgokat, így ugyanazt kértem, amit a mellettem ülő. Úgy sem az ital miatt voltunk itt, így nem sok értelmét láttam. Egyetlen másodperc alatt át járt a sötét energia, amit a kezén keresztül ajándékozott nekem, a belőle áradó hűvösség borzolta bőrömet, ugyanakkor jól eső érzéssel töltött el. Úgy éreztem magam mint a téli álomból ébredő természet, kiteljesedni látszottam újfent. - Köszönöm - nétem előbb a csaposra, majd a démonra egy apró mosollyal a szám szegletében. Ez az apró gesztus többet mondott minden szónál, ahogy az én válaszom is többlet értelmet hordozott magában. Az apró interakciót követően újra az italába temetkezett, míg én jó kislány módjára hangtalanul vártam, hogyan alakul a kis találkánk. A csapos vissza tért körünkbe, ahogy azt lvárják tőle tölteni készült, mire a férfi intette egyet a kezével. Könnyedén nyugtáztam, hogy körülöttünk minden megfagyott. A hűvös légkör ellenére egyre boldogabbá váltam mellette, ittam minden egyes tettét. Oly nagyon vágytam az ilyesféle hatalmat, hogy tette csodálattal töltött el. Halkan kuncogtam a kérdése hallatán, majd alig láthatóan megráztam a fejem. - Ne felejtse, hogy jó magam is egy vagyok közülük félig-meddig - állapítom meg egy vállrándítással, majd az elém tolt italból kortyolok egyet - - Ha jól emlékszem legutóbb feladtuk a magázódást - teszem hozzá apró megjegyzésként. Köveketző kérdése hallatán a poharam tartalmát kezdtem vizslatni, majd kissé megdöntve a poharat a borostyán szín nedűt szemléltem. Kiéreztem a hnagjából a megvetést, ahogy a fejmozdulatából sütött a helytelenítés. - Könnyebb elvegyülve tenni a dolgom, mint ha teljesen kitűnnék, azzal minden vadász célpontjává válnék - fejtem ki a véleményem, végül rá meredek - Mégis minek köszönhetem a jelenléted? -tényleg érdekelt a látogatásának célja. Tudom, hogy nem a halandókról akar diskurálni, ez amolyan könnyed beszélgetés indító. Ennél sokkal több van a háttérben, érzem a zsigereimben.
When you feel my heat, look into my eyes, it's where my demons hide...
A jégkockák lustán úsztak a borostyánszín italban, tetejük jéghegyként magasodott ki, minden korttyal egyre erősebben, egyre hatalmasabban. Kezdtem elunni magam a várakozásban. Nem sok örömöm akadt az emberi világban; noha egyes démonok szívesen lakmároztak abból a rengeteg fájdalomból és gyötrődésből, melyet a különböző, sanyarú sorsú lelkekből szívtak magukba, engem nem hajtott efféle kéjvágy. Beteges óhajaimra, képzeteimre ott voltak az asszonyaim. Főként csak a Pokol parancsait és kötelességeit teljesítve léptem újra és újra az emberek közé. Beleszólni az életük, sorsuk alakulásába ritkán volt okom és kedvem. Ez a nő azonban más volt. Ha nem lettem volna olyannyira megelégedve a feleségeimmel, ha megmozgat bennem kicsivel többet is a kíváncsiságnál, még az asszonyaim közé is emeltem volna. A szenvedély valahogy sosem jött, a kíváncsiságom iránta azonban egyre erősebbé vált. Szövetségest láttam benne, egy lelket, mely méltó arra, hogy később Kali berkeibe fogadjuk. A karórámra néztem. Tudtam, hogy nemsokára jönni fog. Hiába járt be emberi szemmel olyan lekövethetetlen útvonalat, hiába játszadozott azzal a vadásszal már évek óta, nekem gyerekjáték volt kiismerni a sémát a mozgásában. A legkevésbé sem lepődtem meg, amikor fél percen belül, pont, ahogy megjósoltam, végre kinyílt az ajtó. Közömbösen kikortyoltam az egyik félig beleolvadt jégdarabot a whiskyből, és intettem a pultosnak, hogy lassan szeretnék még egy kört. Éreztem, hogy mellém telepedik le, de nem fordítottam rá nagyobb figyelmet, egészen addig nem, míg le nem adta a rendelését. Utána, mielőtt a csapos még elfordult volna, hogy teljesítse a kérést, kinyúltam oldalra és tenyeremmel beborítottam a nő kézfejét. - A vendégem. Hadd hívjam meg egy italra. - rámosolyogtam a poharam felett. Érezhette a tenyeremből áradó, sötét energiát, mely alattomosan kúszott be a bőre alá, hideget és érzéketlenséget lopva be. Elhúztam a kezem, mielőtt még lesöpörhette volna, feltéve, hogy akarta egyáltalán, és intettem a csaposnak, hogy dolgára mehet. Mintha mi sem történt volna, mintha Tatiana ott sem lenne, visszatértem az italom kortyolgatásához. Halkan koppant a pulton a whiskys üveg, amiből a csapos az újabb kört kívánta tölteni nekem. Megforgattam a szemem, beleunva az emberek bosszantó, féregszerű életvitelébe és elhúztam a kezem magam előtt: intésemre egyetlen pillanat alatt megfagyott az egész bár. Mozdulatlanná dermedt benne mindenki, kivéve engem és Tatianát. - Na végre. Maga hogy bírja elviselni? - érdeklődtem a nőtől, miközben kivettem a csapos kezéből az üveget, meg az üres poharat, és töltöttem az italból, amit aztán a nő elé toltam. Nem tudom, mit rendelt eredetileg, de most ezt kapott. Utána teletöltöttem a saját poharamat is. - Alsóbbrendűek, ostobák és mulandók. Nem látnak túl a saját létezésükön. Miért próbál még mindig beolvadni közéjük? - Csak a fejemet csóváltam helytelenítőn. Egy olyan nőnek, mint ő, egészen más szerepet kellett volna játszania.
Kezdőlap
