Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 90 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 90 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (415 fő) Kedd Okt. 15, 2024 11:27 am-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásSikátor EmptyKedd Május 05, 2020 12:17 pm

Véget ért a kör
Szabad játéktér

Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
Always and Forever



163
C szint:
Kalmithil
Sikátor Nui9OmD
Legfelsőbb szint:
The Survivor

Ez az én történetem :
Sikátor 99b4938c245b0cd431ace7968390674e0ee9f16a
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Sikátor F97377f1957c2499834fa8de31fda3cd119039ef
Az életem ennyi titkot rejt :
1120
Ennyi éve vagyok a világon :
7
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
℘ A body without a soul
A fiók mögött :

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptySzomb. Jan. 18, 2020 6:49 pm




To: my Jo...Winnie


The night is dark and full of terrors

A dal után egy angyali mosollyal az arcomon néztem rá, mellé ültem a kanapéra. Tisztában vagyok vele, hogy hatással volt rá a szirének éneke, Elena is a bábommá vált. Kissé zavartnak tűnt, mintha nem tudná megkülönböztetni a valóságot az illúzióktól. Magamban kuncogok a helyzet iróniáján, hogy a találkozásunk elején még engem gondolt prédának. Ó kicsikém! Fejét rázta míg érdeklődőn pislogtam rá, mintha fogalmam sem lenne a helyzetéről vagy az agyi változásairól. Én csak egy egyszerű halandó vagyok, aki kedvesen a segítségére sietett egy bajba jutott idegenen. Újra hangtalanul dudorászni kezdek, miközben egyre elnyűttebbé válik a zavartságtól. Kellemes képeket mutatok számára, mintha kivételes lenne. Az eufória elhatalmasodik a teste felett egy másik dimenzióba kerül, ahol nincs se kezdet se végzet. Az üresség állapotába taszítom, abba a sötétségbe, amiből származom. A lényem egy részével ajándékozom meg, hogy aztán bekebelezhessem. Forr bennem a vágy, a hatalom édes ízét érzem az ajkamon.
- Ez megszokott a te állapotodban, ha jól tudom poszt-traumatikus állapotnak nevezik - magyarázom, mintha fogalmam se lenne a szemei előtt végig pergő képekről. A kettőnk közti kapocs egy hidat képez, amitől nem szabadulhat, egy vége láthatatlan, elválaszthatatlan kötelék. Éreztem a változást, de nyugodt maradtam. Sosem iszom előre a medve bőrére, hiszen az gyengeség lenne. Elbízva magam figyelmetlenné válhatok. A türelem a legfontosabb erény, amit magamévá tettem az évek alatt. Íme meg is érkezett a várva várt válasz, aminek hatására kiszélesedik a mosolyom. Elégedetten nézem, amint felkel a kanapéról és féltérdre ereszkedik előttem. Ó, milyen romantikus! Hagytam, hogy apró kezem az övébe fogja. És most jöhet a nagy kérdés! Ugye nem gondoltátok, hogy ez egy leánykérés? Ó, nem! Annál sokkal fontosabb dolgok történnek ezen az éjjelen.
- Fogadj nekem örök hűséget és megmentelek a pokol kénköves tüzétől - válaszoltam, majd a kézcsókot követően megmutattam neki egyetlen pillanat erejéig a pokoli tüzet, ami elevenen égeti el, a húsába mar és sosem ereszti - Teljesítsd minden parancsom és a jutalmad sem marad el - tettem hozzá, miközben újra az idilli képet látta maga előtt. Újra halk éneklésbe kezdtem. Szükségem van rá, nem ugráltathatom mindig Elenát, aki harcol az irányításommal. Ezzel szemben Winston... Ő a tökéletes alany. Felálltam előtte, állánál fogva felemeltem a fejét, hogy egy apró csókkal jutalmazhassam.



From: Sierra

bocsi a várakozásért, béna lett... de te vagy a kedvenc szolgám :<3:  Sikátor 3353380639    ❀  kredit

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptySzomb. Dec. 14, 2019 1:27 pm




Sierra & Winston

"Only a queen and a king can build together an empire."

Különös dalra figyeltem fel, míg a kanapén ücsörögve vártam, hogy Sierra elkészüljön a teákkal. Soha életemben nem hallottam még ennyire fülbemászó, ennyire szívet melengető dallamot... Teljesen elvarázsolt vele. Ellazultam a kanapén, lejjebb csúsztam kicsit és lehunytam a szemem. Bár a dúdolása véget ért, a fejemben még tovább szólt a dal, és azt akartam, hogy sose érjen véget. Szinte fel sem tűnt, mikor ült le mellém, csak arra figyeltem fel, hogy már ott van mellettem.
- Oh... Köszönöm. - A teára néztem, megzavarodtam a fejemben élő és a valósnak gondolt képek közt. Egy részem elfelejtette, mit is akartunk az itallal, mit keresek itt egyáltalán, kivel vagyok egyáltalán, míg a másik felemet nem is érdekelte, csak tovább lubickolt az eufóriában.
Megráztam a fejem, próbáltam éberebbé tenni magam, de hiába. Elmosódtak a határok. Összeszorítottam a szemem és az orrnyergem kezdtem el masszírozni két ujjammal, míg lehunyt pilláim alatt meg nem elevenedett a legszebb idill, amit csak el tudtam képzelni. Halk, jóleső sóhaj szakadt fel belőlem, hátradöntöttem a fejem a kanapé támlájára és a plafonra meredtem, de teljesen mást láttam magam előtt.
- Nem tudom... Furcsán érzem magam. - motyogtam, fél szemmel a mellettem ülőre sandítva. Valami megváltozott bennem iránta. Ahhoz képest, hogy korábban idegennek, ártatlan prédának tűnt, most sokkal többnek láttam. Erősebben vonzott, kötődtem hozzá, a hangját pedig képtelen voltam kiverni a fejemből.
- Jól. Nagyon jól. Minden rendben. - feleltem végül halvány mosollyal. Arra lettem figyelmes, hogy felkelek a kanapéról, de nem igazán tudtam megmondani, mit miért teszek. Nem értettem, mi vesz rá, hogy féltérdre ereszkedjek Sierra előtt, de megtettem és a kezéért nyúltam, csodálatom tárgyáért, hogy a tenyerembe foghassam.
- Te hogy érzed magad? Tehetek érted valamit, úrnőm? - A végét mintha nem is én tettem volna hozzá, mintha valami idegen lény szólalt volna meg helyettem a hangomon. Furcsálltam, nem értettem a jelenlétét, végül mégsem korrigáltam magam, és ha Sierra engedte, az ajkaimhoz emeltem a kézfejét, fejet hajtva előtte, várva, hogy miben lehetek a szolgálatára e földöntúli teremtésnek.


igenis, úrnőm Sikátor 2909147992
©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptyHétf. Nov. 18, 2019 6:31 pm




To: my Jo...Winnie


The night is dark and full of terrors

Hallom, ahogy felnevet a kisebb viccemen, mire csak elmosolyodom, végül egy apró vállrándítással nyugtázom a dolgot.  Éjjeli magány, mi? Ha tudnád Winston, hogy mibe másztál bele, talán el sem hinnéd. Az éjszaka minden, csak nem magányos, ezt mindketten tudjuk. A magunk fajta egyet tehet áldozattá válik vagy ő maga lesz a vadász, úgy látszik mi inkább az utóbbiba tartozunk. Űzzük a vadat, addig míg tudjuk, hogy aztán a csapdánkba esve menekvésért kiabáljon. Számomra ez a férfi is csak egy újabb játékszer, akit mindennél jobban a magaménak akarok. Éppen ezért játszom annyira tökéletesen a szerepemet, amit ma éjjel magamra öltöttem. Az ártatlan, hősies nőt, aki egyedül él egy nagy házban. Milyen idilli kép lehetne ez, csak kár, hogy minden egyes cseppje át van itatva töménytelen hazugsággal. Apró bólintással nyugtáztam a cukor dolgot. Sosem értettem azokat, akik elrontják a gyümölcs ízű teát cukorral és citrommal, pláne, ha mézzel teszik ezt. Undorító! Mielőtt elmehettem volna a konyhába egy újabb trükköt vetett be ellenem, míg én képtelen voltam ellenállni a csábításnak és hagytam magam elvarázsolni. Legalábbis ő így hiszi és ez így van jól. Ellép mellettem és megpaskolja a fenekem, ó drágaságom ezért még szenvedni fogsz. Elpirulok a tettén, majd a konyha felé veszem az irányt és egyből neki fogtam a víz forralásának, majd a bögrékért nyúltam. Rá nézek egy pillanatra, majd folytatom az iménti tevékenységem.
- Ugyan! Annyira nem nagy ez a város, hogy ez megtörténjen. A legtöbb férfi már családapa vagy kapcsolatban van. Nincs sok választási lehetőségem – vonok vállat, majd bele teszek 1-1 filtert az üres bögrébe. Teljesen kényelembe helyezte magát, éppen erre vártam. Halkan dúdolni kezdtem a szirének melódiáját, ami egyik lénynek se megy ki a fejéből ha meghallja.
- Kész is vagyunk! – ejtem ki halkan a szavakat, mintha csak a teára gondolnék, de igazából az előbb énekelt dallamra gondoltam. Hangtalanul leülök mellé a kanapéra, miközben a teákat egyszerűen a dohányzó asztalra helyezem.
- Hogy érzed magad? Kissé fáradtnak tűnsz – az állapota felől érdeklődőm, miközben egy ennél is szebb képet tárok elé az elme trükkjeimmel. Megadom neki a tökéletes boldogság állapotát, hogy aztán még jobban az ujjaim köré csavarjam, míg végül az enyém nem lesz.



From: Sierra

csak nekem higgy és mérhetetlenül boldog leszel Sikátor 3353380639    ❀  kredit

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptyPént. Okt. 11, 2019 6:11 pm




Sierra & Winston

"Only a queen and a king can build together an empire."

Felnevetek Sierra viccén, tetszik a humora. A találkozásunk már-már sorsszerűnek tűnik pont emiatt, hiszen bájossága, kedvessége, nyitottsága gyanakvásra kéne, hogy okot adjon. Mégsem kongatja meg a vészharangom, valamiért teljesen elhiszem, hogy fölényben vagyok vele szemben, és kérdés nélkül követem bármerre, bármiben.
- Megértem, teljesen. Legalább végre van kivel osztoznom éjjeli magányomon. - A megjegyzésem lehet kissé félreérthetőre sikeredett, pedig semmi olyan nem járt a fejemben, sőt. Egyszerűen csak jól esik valakivel megosztani a társaságom ilyen korai-kései időben, tudván, hogy a legtöbben alszanak. Mindig is szerettem az éjszakákat, a csillagok alatt járni a várost. Nappal valahogy minden unalmas és átlagos, még ha néha vissza is sírom a régi, megszokott napjaimat.
- Cukorral, köszönöm. - Igazából mindegy, azért szoktam csak meleget inni, hogy kicsit feljebb tornázzam a testhőmet és ne tűnjek annyira... Halottnak. Az íz már nem igazán játszik ebben szerepet.
Úgy látom, az igézésem használt - miért ne használt volna? -, ami elégedett mosolyt csal az arcomra. Lassan elengedem a kezét és biccentek neki, jelezve, nem tartom fel tovább, ennyi volt csak a célom. Így már kedvem szerint formálhatom az előttünk álló, néhány órát. Legalábbis ebben a hitben lépek el mellette.
- Ugyan. Ez az igazság. - Én a halálom után sem voltam hajlandó lemondani arról, hogy a belvárosban éljek, a nyüzsgés és a pompa kellős közepén. Minél veszélyesebb, annál jobb, legalább kicsit megint úgy érezhetem, mintha élnék.
- Jól van, akkor jöhet az a tea. - mosolygok rá, és abban a tudatban, hogy uralom az elméjét és csak arra fog emlékezni, amire akarom, hogy emlékezzen, rácsapok a fenekére, ahogy elmegyek mellette. A nappaliba lépek, elfoglalom a kanapét, ha nem bánja, míg ő odaát szorgoskodik. Rég nem éreztem magam ilyen fáradtnak.
- Csodálkozom, hogy nincs senkid. Azt hinném, minden reggel tíz daliás legény sorakozik az ajtód előtt. - Megpihen a fejem a kanapé támláján, lehunyt szemmel relaxálok, míg rá és a teámra várok. Nem akarom követni a konyhába, nem különösebben érdekel, mit bíbelődik egy bögre felett, a bútorok és a berendezési tárgyak vizslatása sem köt le túl sokáig. Inkább csukott szemmel pihenek, kényelmesen szétfolyva a kanapén.


hiszek neked Sikátor 2909147992
©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptySzomb. Szept. 07, 2019 5:31 pm




To: my Jo...Winnie


The night is dark and full of terrors

Hallgatom, amit mondd az apró kijelentésemet követően, nem tehetek róla önkéntelen elnevetem magam, hangosan, amolyan csilingelően, akár az angyali csengettyűk zengése. Őt utánozva én is megrázom a fejem, majd körbefordulok, hátha látok valaki mást is rajtunk kívül.
- Ó nézd! Lehet, hogy Ő az? - mutatok a messze távolba, ahol természetesen nincs senki, de a heccből még a szemeimet is összébb húzom, mintha fókuszálnék. Persze mindezt csupán a vicc kedvéért. Ó drágaságom, ha tudnád, hogy mennyivel hősiesebb vagy szerény személyemnél, lehet kétszer meggondolnád magad. Látom rajta, hogy minden egyes apró szavammal hájjal kenegetem az amúgy sem kis egóját, amivel csak növelem a férfibüszkeségét.  El kell altatnom minden gyanúját, azt akarom, hogy a tenyeremből egyen. Az én kis marionett figurám lesz, akinek a láthatatlan kötelét kedvem szerint mozgatom. Álljunk csak meg, azért még ne menjünk ennyire messzire. Előbb a mélybe kell rántanom, hogy ott a magamévá tehessem és teljesen bekebelezhessem, akár egy éhes szörnyeteg, aki csillapítani akarja olthatatlan szomját. Ez az drágaságom, gondolj csak szépeket rólam. Álmodozz tovább éberen, addig én elvégzem kettőnk helyett a munkát. Ahogy megfordulok a vak is látja arcán azt a mindent tudó mosolyt, amit el sem próbál rejteni. Lépésről, lépésre haladok előre a célom felé, hogy az enyém legyen és neki én az egyetlen.
- Jajj, remek! Úgy is mindig unatkozom ilyenkor. Azt hiszem már említettem, hogy amolyan éjjeli bagoly vagyok - örömködök mosolyogva, majd bólintok a válaszára. Levetem az apró lábbelimet, kabátomat a fogasra akasztom, majd ujjaimmal megrázom a hajam, hogy újfent a hátamra omoljanak ezüst fürtjeim. Beljebb lépkedek ahol egyenesen a tágas nappali fogad, félig egybe nyitva a konyhával, amolyan amerikai stílusban vagy legalábbis valami ilyesmit magyarázott az ingatlanos mielőtt megettem.
- Igen, ahogy már említettem a családom... Cukorral vagy mézzel kéred a teát? - kérdezem rá kissé zavarodottan, hátha ezzel el tudom terelni a témát. Még egy nyugtalanító gondolat kipipálva. Éppen indulnék a konyhába, amikor meghallom szavait, mire halovány mosolyra hajlik szám széle.
- Nem fáradtság, ne aggódj - rázom meg a fejem, majd a kezeinket nézem, ahogy elveszik apró tenyerem az övében, felpillantok rá kissé értetlenül, mégis inkább kérdőn. Elméjében könnyű szerrel olvasok, így tudom mit kell tennem. Egyre bágyadtabban pillantok rá, mint akit elvarázsoltak és éppen minden, csak nem önmaga. Láttam már egy pár vámpír igézés közben, így pontosan tudom hogyan viselkednek az áldozatok egy bűvölés alkalmával.
- Köszönöm - válaszolok halkan, mégis határozottan. Békés. Talán egyszer az volt, mielőtt be nem tettem a lábam, ebbe az átkozott városba, ami a pokolnál is unalmasabb. Történhetne már valami izgalmas! Fogalmam sincs mi a célja ezzel az egész játékkal a táplálkozáson kívül, amit természetesen nem fogok neki hagyni. Előbb nekem kell jól laknom picinyem, utána jöhetsz te, ha jól viselkedsz, kizárólag akkor.



From: Sierra

ne aggódj, az leszel Sikátor 3353380639    ❀  kredit

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptySzomb. Aug. 24, 2019 4:00 pm




Sierra & Winston

"Only a queen and a king can build together an empire."

Van valami bájos ebben a nőben, pedig szinte semmiben sem az esetem. Túlságosan jóhiszemű, túl kedves, túl ártatlan... Az a fajta lány, aki az első néhány hétben felpezsdíti a vérem az újszerűségével, aztán idővel ráunok. Semmi tűz, semmi izgalom - akkor mégis miért vonz ennyire? Szinte epekedve lesem minden egyes mozdulatát, ajkam ösztönösen széles mosolyra húzódik, ahogy elpirul, és egészen a házáig kísérem, nem csak azért, mert tombol bennem az ösztön és vigyázni akarok rá, hanem mert tagadhatatlanul tetszik a kép, amit magáról festett elém és nem akarok idejekorán elválni tőle.
- Ó, akkor jó alaposan nézzen körbe, mert én aztán messze nem vagyok lovag. - csóválom a fejem, látványosan körbeforogva, rajtunk kívül azonban teljesen kihalt a környék. Természetesen még ez is hízeleg, cirógatja az egómat apró célzása, miszerint rám gondolt. Persze, hogy rám, ki másra? Ha nem lennék egy ideje halott és nem kéne emberi vérrel életben tartanom magam, maga lennék a két lábon járó főnyeremény. Azért a vámpírlét nem sokat rontott rajtam, így is elég jó parti vagyok.
- Dehogy. - A fejem csóválom. Még ha korábban azt is gondoltam, hogy nem az esetem, abban viszont igazat kell adnom, hogy a kedvessége nagyon is vonzóvá teszi. Manapság az emberek meglehetősen érzéketlenek, nincs bennük elég empátia. Nem hiszem, hogy sokan megálltak volna nekem csak azért, mert rosszul vagyok.
Figyelem, hogyan indul el az ajtó felé és ahogy visszafordul, önelégült mosoly jelenik meg az arcomon. Valahogy éreztem, hogy ez lesz, és természetesen a legkevésbé sem lepődöm meg rajta. Ki ne akarna több időt tölteni velem? A furcsa inkább az, hogy örülök a meghívásnak és annak, hogy nem kell máris elbúcsúznom Sierrától.
- Ezer örömmel, feltéve, hogy nem zavarok ilyen kései órán. - követem őt és néhány lépéssel felzárkózom mögé. - Egy csésze teát elfogadnék. - Nem mintha a kávé különösebb hatással lenne a szervezetemre, de ha embernek akarok látszani, akkor jobb, ha tartom magam a régi szokásaimhoz és az éjszaka közepén nem kávézom. Előre engedem az ajtónál, mégis csak ő van itthon. Belépek utána és becsukom magam mögött az ajtót, kíváncsian lesve körbe az előszobában.
- Egyedül élsz itt? - kíváncsiskodom. Bár azt mondta, egyedül van, de lakótársai attól még lehetnek, vagy valami háziállat, vagy egy nyugdíjas szomszéd, aki unalmában több időt tölt itt, mint otthon. Bármerre is megy a házban, kissé lemaradva követem, ha kell, kibújva a cipőmből. Ahány otthon, annyi szokás.
- Nem kell ám fáradoznod a teával, egy pohár víz is jó lesz. - Most esik le, hogy neki is késő van, nem csak nekem; bizonyára fáradt, feleslegesen meg ne dolgozzon értem, úgysincs igazán hatással rám többé az emberi étek. Ha sikerül beérnem, akkor a keze után nyúlok, gyengéden visszahúzom magamhoz, tenyeremben melengetve az ujjait. Nem szólok semmit arról, miért állítottam meg, csak figyelem őt, a szemét fürkészve próbálom megbűvölni, a hatásom alá vonni, hogy kezesbárányommá váljon.
- Szép környéken élsz. Békés. - Legalábbis annak hiszem.


mondanám, hogy örömmel, de nem tudom, mennyire leszek a végén boldog Very Happy
©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptySzer. Aug. 07, 2019 7:09 pm




To: my Jo...Winnie


The night is dark and full of terrors

REgy önimádó színészt mivel lehet a legjobban motiválni vagy csak a kegyeibe férkőzni? Hát persze, hogy a dicsérő szavakkal. Látom rajta, hogyan hízik a mája minden egyes mondatom után. Meghúzza a vállát mintha semmit se jelentene a mondandóm, mégis mosolya sokat sejtető, nem is beszélve a gondolatairól, amibe lopva bele pillantottam. Szépen lassan teljesen behálózom, az ujjaim köré csavarom, hogy aztán bekebelezhessem és magammal ránthassam a gyönyörű mámort adó sötétségbe. Titkok. Ha tudná, hogy mennyi hazugság bukott ki eddig a számon. Ha tudná mikre vagyok képes, fejvesztve menekült volna a közelemből. Valószínű. Nem húzódok el, ahogy közelebb hajol hozzám, sőt rá emelem az ártatlan tekintetem, hogy ezt megkoronázzam a csintalan mosollyal. Tudom mire gondol. Úgy hiszi annál nagyobb titka senkinek sem lehet, mint amit ő őrizget magában. Látom magam előtt hány ártatlan lelke szárad a kezein csak mert éhes volt.  Aprót bólintok csupán annyiban hagyva a titkokat.
Még nem jött el annak az ideje, hogy feltárjuk egymás előtt a saját sötétségünk. Vajon meglepődne, ha tudná, hogy az angyalarc mögött egy fekete lyuk tátong, ami képes mindent magába szippantani? Ó drágaságom kár volt igazat adnod nekem. Azt hiszed a sötétség megóv, de nem tudod, hogy egyben e legnagyobb veszélyt is rejti, főleg számodra. Hiszen éppen a megtestesült sötétség mellett sétálgatsz.
- Köszönöm - válaszolok kissé kipirulva, majd a földet kémlelem. Szemem sarkából látom, amint befejezi a gyűrűjével való játszadozást és inkább zsebre teszi a kezét. Azt hiszed a gyűrűd mindentől megóv? Ó, de édes! Magában nevet és képtelen elképzelni, hogy olvasok a gondolataiban. Úgy teszek, mintha csak a hajamat akartam volna megigazítani, a nyakamról átsiklik a fehér szálakra, hogy meglibbentsem őket.
Egyik hazugság követi a másikat. Aprót bólintok, mintha érzékeltem volna valaha a magányt. Szomorkásan nézek magam elé mielőtt folytatnám a mesémet. Egy ártatlan lány képét festem le neki, aki hisz még a gyermeteg álmokban. Talán így volt, Lenore biztos hitt bennük egy darabig, míg minden olyan szép volt. Az a lány, aki aznap meghalt New York egyik villájában, akiből megszületett Sierra.
- Talán. Lehet, hogy már itt is van, csak még nem vettem észre - gondolkodom hangosan, egy apró mosollyal a szám sarkában, majd vállat vonok. Apró kis utalás volt rá nézve, aminek nem foglalkozom a jelentőségével. Ez is a kisvárosi lány szerepének egy apró részlete. Elnevetem magam, könnyed, dallamos hangom csak úgy csilingel, mint ezernyi apró csengettyű.
- Ugyan, nem lehet annyira rossz. Biztos tudja mit csinál a menedzsered - rázom meg a fejem, majd a házakra nézek, hogy végül tovább sétáljak az utcában - Fiatalon az ember mindent kiakar próbálni, megértem - teszem hozzá, miközben megállok az "otthonom" előtt. Szembe fordul velem, illedelmesen kihúzza kezét a zsebéből, akár egy úriember. Újabb bók és egy halk óhaj. Erre vártam titkon.
- Köszönöm, hogy elkísértél. Nem tesz semmit, bárki segített volna rajtad abban a helyzetben - hessegetem el a dolgot, hogy a rövid bejárón fellépkedjek, majd egy váratlan pillanatban visszaforduljak felé - Win, lenne kedved meginni velem egy kávét vagy mondjuk egy teát? - teszem fel a kérdést remegő hangon, miközben a kezemben lévő kulcsokkal játszom. Úgy is tudom, hogy igent fog mondani. A cél szentesíti az eszközt. Tökéletesen játszottam eddig a szerepem, aminek a gyümölcse hamarosan beérik. Ha rábólint a meghívásomra mosollyal az arcomon kinyitom az ajtót és beljebb lépek a kis előtérbe.



From: Sierra

picit. leszel az új szolgám? Sikátor 3353380639    ❀  kredit

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptyCsüt. Júl. 25, 2019 6:23 pm




Sierra & Winston

"Only a queen and a king can build together an empire."

Hős lovagnak titulál és hazudnék, ha nem imponálna ez veszettül. Szeretem, ha az egómat legyezgetik, és bármennyire is etikátlan minden második nőre (vagy férfira) rámászni a városban, valahol mégis a véremben van a kalandozás, ott lüktet benne a veszély és az ismeretlen iránti vágy. A nő pedig, ezt még a vak is láthatja, meglehetősen gyönyörű. Van egyfajta bájos kisugárzása, aminek nehéz ellenállni, főleg, mikor ilyen szép dolgokat is dalol mellé.
- Ugyan, túlbecsül. - Álszerénykedve vonogatom a vállam, de önelégült vigyoromból láthatja, nagyon is jó helyen talált el a dicséretével. Ahogy a titkokra terelődik a szó, a mosolyom is sejtelmesebbé válik. Még csak a lehetősége sem merül fel bennem annak, hogy a nő sejtené, miféle vagyok. Teljesen meggyőzött arról, hogy egyszerű halandó.
- Mindannyiunknak vannak titkai. - Közelebb hajolok, hogy odasúghassam neki és még rá is mosolygok. Nem fogom felfedni magam, ez egyértelmű (legalábbis úgy nem, hogy ne feledtessem el aztán vele az egészet), de azért jól esik célozgatni és játszadozni. Legalábbis úgy hiszem, én játszadozom vele - sejtelmem sincs, hogy épp fordítva történhet mindez.
- Hmm, igaza lehet. A sötétség tényleg megóv minket. - Csak ekkor eszmélek rá, hogy egészen idáig a gyűrűmmel játszottam, úgyhogy elengedem és a zsebembe süllyesztem inkább a kezem. Bár azt nem tudom, mi járhat a fejében, de engem kellően rettegésben tart a napfény ahhoz, hogy az éjszakát éltessem.
- Gyönyörű neved van, Sierra. - bókolok, tényleg annak találom. Ritka és különleges. Ahogy a nyakához nyúl, egyből elkapom a pillantásom, de csak némán nevetek magamon, hiszen nem tudhatja, mi jár a fejemben, nem igaz? Nyilván nem sejti, hogy a véréről ábrándozgattam. Nem kéne ennyire paranoiásnak lennem.
- Oh, nagyon sajnálom. Nehéz lehetett egyedül... - Ezt a részét, legalábbis a magányt átérzem. Tudom milyen rossz úgy felnőni, és kicsit tisztelni kezdem Sierrát emiatt. Nem is sejtem, hogy hazudik.
- Ugyan, nincs ebben semmi butaság. Minden bájos hölgyre vár valahol egy hős lovag, ebben teljesen biztos vagyok. - Szélesen mosolyogva figyelem. Van abban valami aranyos, ahogy pirul. Szinte iszom minden egyes szavát, minden mozdulatát. Csak akkor nézek fel, mikor bekanyarodunk egy utcába. Elréved a tekintetem a kertes házakon; bármelyikben is él, nem rossz környék.
- Csak a menedzserem. Az az életcélja, hogy megkeserítse az életem és elhalmozzon olyan feladatokkal, amiket utálok. Állandóan parancsolgat. - panaszkodom, természetesen túldramatizálva a helyzetet, mert egyáltalán nem olyan szörnyű az életem, mint ahogy azt lefestem, John nélkül pedig egészen biztos, hogy mostanra halott lennék. De hát ezt Sierrának nem kell tudnia, elég, ha sajnál a sanyarú sorsom miatt. - De nem, semmi komoly. Egyelőre nem akarom elkötelezni magam, kiélvezem inkább a kalandokat. Nincs ebben semmi rossz. - Ha megáll valamelyik ház előtt, akkor én is megállok és kíváncsian szemügyre veszem, hol él. Szép, nyugodt környéknek tűnik. Előhúzom a zsebemből a kezem és szembefordulok Sierrával.
- Innentől már nem eshet bajod, úgy sejtem. Köszönöm még egyszer a kedves segítséget. Ha jobban belegondolok, te voltál a hős hercegkisasszony... - Igen, tudom, ósdi bókok ezek, viszont Sierra társasága egész tetszetős és egyáltalán nem bánnám, ha beinvitálna magához. John meg fog ölni, amiért későn érek haza, de egyszer élünk, és ahogy a nőnek is említettem az imént, szórakozni vágyom. Nincs abban semmi rossz.


félnem kéne?  Sikátor 165619248
©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptyKedd Júl. 23, 2019 8:21 pm




To: my Jo...Winnie


The night is dark and full of terrors

Mosollyal az arcomon szemlélem a zavart férfit, nem gondoltam volna, hogy ma este ilyen mókában lesz részem. Feledtébb vicces, azt meg kell hagyni, arról nem is beszélve, hogy sok mindent ígér még ez a találkozás. Ha rajtam múlik egy újabb szolgával leszek gazdagabb. Látom, ahogy a törékeny gyűrűjét ellenörzi, ami minden vámpír legbecsesebb és féltve örzöttebb kincse, hiszen anélkül elég egy kis napfény és vége a dalnak, örökre.  Milyen nevetséges, hogy ekkora hatalommal rendelkező lények egy ilyen apró tárgytól függnek. Sebezhetőek, ami szánalmassá teszi őket a szememben. Semmit sem ér az erejük, ha ilyen korlátok rabjai, nem is beszélve a folytonos éhségről.
Ártatlan halandó álcáját öltöm magamra, hogy a legalkalmasabb pillanatban levetve azt megmutathassam a valódi kilétem, amivel magamhoz láncolhatom örök életére. Az kis marionett babáim mind ahányan vannak. Nagyokat bólogat, annak ellenére, hogy tudja semmit sem ér az a kis tartály a hozzá hasonlók ellen. Ejnye! Hazudni bűn, Mr. Blackwell.  Egyre őrültebb lenne a város? Nem vettem észre, valami mindig elterlte a figyelmem.
- Nagyon szépen köszönöm. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy hős lovagba botlottam - csicsergek angyali hangom, miközben hagyom, hogy rendbe szedje magát. Magamban mosolygok, az elméje nyitott könyv számomra. Ne híjvam be magamhoz? Dehogynem! Miért ne vendégelném meg azt, aki ilyen keves volt velem, nem  is értem. Úgy teszek, mintha érdelene az állapota, de úgy tűnik az alkoholmámorra könnyebb kenni az egészet, mint azt a lehetőségek közé venni, miszerint csúnyán elbánt vele egy nőszemély. Lassan lépdelek, emberi tempóban, sőt talán annál is lassabban, ahogy egy igazi hölgy tenné. A földi léttem alatt kifigyeltem az emberek szokásait és tökéletesre fejlesztettem az utánzásukat, így nem esik nehezemre a tettetés.
- A szörnyű igazság? Talán  Ön is rejteget valamit a világ kíváncsi szeme elől? - érdeklődöm egy apró bólintást követően. Persze arról nem számolok be neki, hogy nappal is lehet éppen elég szórakozást találni, csak egy kis löketet kell adni neki.
- Viszont értem mire gondol, ilyenkor akármik és akárkik lehetünk mindenféle előítélet nélkül. Olyan, mintha a sötétség magába zárna, ugyanakkor védelmezne is - gondolkodom hangosan, kicsit kiadva saját magam. Az amiről beszélünk a vérembe ivódott, eggyé váltam vele, hogy én magam legyek a sötétség.
- Ugyan nincs mit - fogadom el a felém nyújtott kezet, hogy illően viszonozzam a bemutatkozást - A nevem Sierra. Kérem tegeződjünk - rázom meg a jobbját, majd mosolyogva elengedem. Közben vezetem a kertes házak felé, ahol meghúztam magam, hogy közelebb legyek a feladatom alanyához. A nyakamra kapom a kezem, mikor a szemem sarkából észre veszem elrévedését. Abból nem eszel, picikém!
- Régen volt családom, de már mind meghaltak. Megörököltem a házat, amiben most élek - hazudtam neki, majd elhaladva a kivilágított kirakatok mellett rá emelem a pillantásom - Még nem találtam meg az igazit, azt a hős lovagot,akiről minden kislány álmodozik - megrázva a fejem elnevetem magam - Sajnálom, butaságokat beszélek - elpirulva az aszfaltot kezdem el kémlelni, legalábbis ezt mutatom felé. Megtörve a csendet újra beszélni kezdek - És veled mi a helyzet? Van, aki haza vár? - kérdezek vissza rá emelve pillantásom. Mindeközben befordulok az utcába, ahol az a bizonyos ház van.



From: Sierra

  megérdemelted és ez még csak a kezdet Sikátor 3353380639    ❀  kredit

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptySzomb. Jún. 22, 2019 2:27 pm




Sierra & Winston

"Only a queen and a king can build together an empire."

Kissé zavartnak érzem magam, de nyugtat a tény, hogy vámpírként nem hatnak rám az igézetek. Kizárt, hogy megbűvölt volna ez a semmiből felbukkant nőszemély, így aztán ráfogom az alkoholra, ami gyors regenerálódásomnak köszönhetően hamar elkezd kiürülni a szervezetemből. Józanodom, ezáltal kezdem kicsit derűsebb színben látni a helyzetünket. Az első, amit ellenőrzök, az a napfénygyűrűm, de szerencsére megvan. Előbb hagynám el a fejemet, mint azt.
A válasza mosolyt csal az arcomra. Paprikaspray... Fájdalmas, az igaz, de nem valami hatásos az éjszaka teremtményeivel szemben. Természetesen ezt egy egyszerű, halandó nőnek nem kell tudnia, így úgy teszek, mint aki helyeslőn bólogat, de közben szórakoztat, miféle olcsó trükkök által hiszi védettnek magát.
- Bölcs döntés. A város egyre őrültebb mostanában. - Ebben legalább nem hazudok, nagyon is igaz, hogy a két világot elválasztó határvonal borzasztóan elvékonyodott mostanában a városban. Régen legalábbis sokkal nagyobb titok övezte ezt a helyet.
A kérésére kénytelen vagyok rábólintani. Magam sem tudom, örülök-e neki vagy sem. Az emberi énem azt súgja, ez a helyes és elkísértem volna amúgy is, mert elég ártatlannak tűnik, a másik felem viszont morog, amiért nem mehet még napkelte előtt haza. Végül mosolygósan biccentek. - Hogyne, örömmel. Nyugodtabb lennék, ha meggyőződhetnék arról, hogy épségben hazaér. - Csak azt remélem, nem hív be magához. Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára, s bár nem érzem az éhséget jelenleg - biztos az alkohol miatt -, jobb nem kísérteni a sorsot. Az ő sorsát, tegyük hozzá.
- Á, ne féltsen. Csak egy kicsit sokat ittam... Fejfájás. - legyintek, de magam sem tudom, ebből mennyi igaz. Megzavarodom, csak az segít feleszmélni a gondolataimból, mikor tovább beszél. Közben elindulok mellette az utcán, hagyom, hogy ő vezessen. - Igen, értem. Én is éjjeli bagolynak vallom magam inkább. Nappal minden olyan... Unalmas. És megjátszott. Éjszaka viszont kibontakozik a sötétből a szörnyű igazság. - Oké, ez egy kicsit talán drámaian hangzott, de képtelen voltam megállni, hogy a színészi vénámat bele ne csepegtessem a mondandómba picit. Kíváncsi oldalpillantást vetek a nőre, érti-e vajon, mire gondolok, aztán eszembe jut valami és a kezem nyújtom felé.
- Egyébként Winston vagyok, de hívjon nyugodtan Winnek. Köszönöm, hogy segített. - Nem mintha ne tartanám emiatt módfelett naivnak,  hiszen mégis melyik épeszű nőnek jutna eszébe odamenni egy fura fazonhoz az éjszaka közepén? Biztosan hős-komplexusa van. Egy pillanatra a nyakán felejtem a pillantásom, elrévedve azon, milyen lenne, ha... De aztán le is mondok a gondolatról. Valahogy nem érzem úgy, hogy kéne.
- Egyedül él? Vagy várja önt haza valaki? - érdeklődöm, és ha kezet fogtunk, ha nem, zsebre dugom utána a kezem, így sétálok mellette a kihalt utcát és a kivilágított kirakatokat figyelve.


félnem kéne?  Sikátor 165619248
©

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor EmptySzomb. Jún. 15, 2019 10:34 pm




To: my Jo...Winnie


The night is dark and full of terrors

Mindig is imádtam tesztelni a saját képességeimet, az átváltozásomat követően az evésen kívül ez szerepelt az első helyen. Minden egyes apró részletét kitanulmányoztam az erőmnek, hogy ezáltal jobban érvényesülni tudjak. A kedvenceim közé tartoztak az apró kis elmetrükkök, amikkel az őrületbe kergettem az áldozataimat. Most sem volt másképp, látom, amint a vámpír megzavarodik, amint meghallja a saját hangját vízhangzani ajkaimról. Milyen mulatságos így látni őket, de ez még csak a kezdet. Az első fegyverem hatásosnak bizonyul, egyből visszagúzza az agyarait, tekintete rögtön megváltozik. Most tanítsuk egy kis jó modorra, ezt a tudatlan vámpírt! Egyszerű ujjgyakorlatok ezek számomra, mégis temérdek boldogsággal tölt el a látványa, ahogy kiáltani próbál, de csak fájdalmas nyöszögésre képes. Hagyom, hogy a sötétség magábal ragadjon és még mélyebbre húzzam a férfit. Térdet hajt előttem fájdalmában, de ennyivel nem elégszem meg. Többet akarok, azt, hogy szenvedjen, megtudja mi az igazi fájdalom. Gonosz lennék? Nem hiszem! Mindenki azt kapja tőlem, amit megérdemel a lelke legmélyén és a hozzá hasonló romlott lények a lehető legrosszabbra készülhetnek. Az emle kontroll hamar alább hagy, jobb ötletem támad, ami egy nagyobb terv részét képezi. Riadt tekintetét látva kiszélesedik mosolyom. Érzem rajta a félelem jellegzetes szagát, ennél már csak az íze zamatosabb. Minden gondolatától megfosztom, mintha sosem találkoztunk volna, hiszen nem maradhat meg az elméjében egy ilyen első találkozás. Jó benyomást kell tennem rá. Ó te kis ostoba vámpír, az éjszaka teremtményének hiszed magad, de fogalmad sincs róla, hogy a legnagyobb sötétséggel állsz szemtől szembe, aki nem ismer kegyelmet, se megbocsájtást. Persze erről semmit se kell tudnia, számára csak egy kedves, segítőkész nő személyében tetszelgek. Rám mosolyog, mire aprót bólintok és felsegítem a földről. Elhúztam előtte a mézes madzagot, persze a lehető legdiszkrétebben, hogy ne fogjon gyanút. Újabb szerepet öltök magamra, könnyedén cserélgetem a maszkokat. Hálásnak tűnek, hogy erről bizonyságot tegyen végig simít a karomon. Komolyan? Ez bejön az embereknél? Mikor lettek ilyen puhányak? Szavait hallva visszamolyogok rá.
- Megtudom védeni magam, de biztonság kedvéért szoktam magamnál hordani paprikasprét - teszem hozzá alig láthatóan megvonva a vállam. Azt hiszem az emberek ilyesmit szoktak maguknál hordani, főleg a nők. Persze ez korántsem véd meg egy vámpírral vagy bármelyik másik természetfeletti lénnyel szemben.
- Igen, pár saroknyira innen. Ha nem nagy kérés megtenné, hogy elkísér egy darabon? - hatalmas szemekkel meredek rá, megelőzve a fejajánlását, amit könnyedén kiolvastam az elméjéből. Így lesz elég időm rávenni bármire, amihez csak kedvem tartja. Sőt, ha jól keverem a kártyáimat, egy szolgával gazdagabbá válhatok.
- Tudom, hogy azt mondtam megvédem, magam, de kissé elbizonytalanodtam Önt látva. Valaki vagy valami jól elbánt magával - rázom meg a fejem kissé aggódva - Tudja rossz szokásom esténként sétálgatni, imádom a sötétséget, olyan érzés mintha bármit megtehetnék ilyenkor. Érti mire gondolok?



From: Sierra

  megérdemelted és ez még csak a kezdet Sikátor 3353380639    ❀  kredit

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
TémanyitásSikátor Empty


Ajánlott tartalom
163
C szint:
Kalmithil

Sikátor Empty
 

Sikátor

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Sikátor
» Sikátor