Értelmiségi családban nőtt fel, szülei egyetemi professzorok – apja görög mitológiát tanít, anyja kulturális antropológiát, emiatt sosem kirándultak vagy nyaraltak céltalanul, minden családi program valamilyen edukációs tartalommal bírt. Gyerekkorában sokat barangolt – többnyire egyedül, Atlas korán elidegenítette magát a művészetektől – különböző múzeumokban, sosem értette egészen, mi bűvölte el annyira, csupán annyit tudott, hogy másképpen tetszik neki, mint a szüleinek. Kapcsolatuk kielégítőnek tekinthető, viszonylagos közelségre törekedtek, persze soha nem szerették annyira a gyerekeiket, mint tudásszomjat. Magukat és a két fiút is entellektüelekkel vették körbe, késő éjjeli vitaestek, vörösborba fojtott elméleti diskurzusok – hamar elsajátították mindketten a retorika alapjait, gimnáziumra választékosabban és kifejezőbben fogalmaztak egyes tanáraiknál. Atlas és Hermes ennek ellenére hamar eltávolodtak egymástól, előbbi nem vetett véget az utóbbi lelki és fizikai bántalmazásának, gyakran fordította el a fejét, egyszer sem védte meg, nem is próbált segítséget kérni, akár a szüleiktől, akár bármelyik felnőttől. Később, amikor bizonyos sértések valóságalapot kaptak (azaz Hermes szexuális orientációja), bizonyos fokig részvételével erősítette a piszkálódok egyre népesebb táborát. Atlas elköltözéséig Hermes összeszorult gyomorral számolta a napokat.
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Idegen ujjak érintenek meg – nem, nem teljesen idegenek, csupán ismeretlenek, a tested még nem akklimatizálódott hozzájuk, szokatlan súly, íz, testhő. Ez sem lesz másabb, tudod jól, reggelre kényszerűen elzárod majd magadban, mintha soha nem is létezett volna, most viszont készségesen nyílnak el ajkaid, mutatóujjbegyre illesztett tabletta csúszik nyelved forró, sík felületére. Nem érte izzol, mit érdekel téged, mennyi idős, várják-e otthon, tartozik-e valahová, szeretik-e, elvégre tőled sem kérdezi senki. Cserekereskedelem, ezzel nyugtatod magad, nem egészen prostitúció – a klub izzadt lüktetésében minden szám egyforma, ugyanaz a ritmus hajtja, nincs hová menekülni előle –, adnak neked valamit, amire szükséged van, és te is adsz nekik valamit, amire szükségük van. Persze válogatsz előtte, van büszkeséged – fogjuk rá –, tartásod – nem sok, ismerjük el –, minimális szintű vonzalom alatt mindenkit kizársz. Élvezni akarod, legalábbis nem gyűlölni, nem annyira, hogy hányj vagy sírj miatta. Kétélű adásvétel – szerződés nélkül.
Mire feloldódik benned, te is feloldódsz – valami másban, valaki másban.
Egy nap elfelejtettél hazamenni, különösebb indoklás nélkül, más ágyába feküdtél, nem zavartak a forma-, minőség- és illatbeli különbségek, ugyanolyan rosszul aludtál a csoporttársad párnái között, nyúzottan keltél, bűn rossz kávét kaptál reggel – akkor egyszer eszedbe jutott, hogy akár haza is mehetnél, sőt, haza kellene menned, ott legalább perui pörkölésűvel várnak –, aztán olvastál egy keveset az idegen kádban, nézted a csempét, és tudtad, fogalmad sincs, honnan, de tudtad, hogy onnantól kezdve az életed végérvényesen megváltozott. Néha még felrémlik előtted, a papírkötésű darab, az olcsó ponyva émelyítő szaga, a rossz fugázás, az ágy felett lógó, elcsépelt álomfogó. Ott sem bírtál megmaradni, de legyünk realisták, Hermes, sehol sem bírsz megmaradni, mert nem a helyekkel és az emberekkel van bajod, hanem saját magaddal.
Messziről figyeled, ismered a pillantást, az éhséget, mások is így fürkésznek téged, és máris alkupozícióba kerülsz, azt kérhetsz tőlük, amit csak szeretnél. Mindig egy dolgot kérsz, miközben egyetlen dologra vágysz, és elfogadod annak az illúzióját, hogy a két dolog tulajdonképpen bármikor felcserélhető. Atlas nem hív vissza, azt se tudod, miért kerested, ültél az egyetemi kollégium földszinti mosdójának kétesélyesen nedves padlóján, felfoghatatlan ürességgel, a tökéletes minden mindegy állapotában. Amikor mindent leeresztett az agyad, rögtön érte nyúltál, de hiába hagytál neki hektikus, sírós hangú üzenetet – pedig nem is sírtál, ez benne a legfurcsább –, egyáltalán nem érdekeli. Ezt a tekinteted viszont érdekled, kiporciózható porcikáid mindenesetre érdeklik. Ennyivel beéred.
Végül nem kapsz tőle semmit, pontosabban nem azt kapod, amit szeretném, hanem azt, amire vágynál, és csak akkor döbbensz rá, hogy a kettő tényleg nem cserélhető fel. Képtele vagy feloldódni, inkább elmenekülsz.
Ha valaki megkérdezné, mi történt a kis Waugh fiúval, senki sem tudna felelni, mert senki sem értené. De te sem érted, nem igaz?
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Hétf. Május 04, 2020 12:05 am
Gratulálunk, elfogadva!
It's only been a lifetime
Hermes Waugh
Drága Hermes! Te szegény, szegény gyermek! Milyen tragikus sorsot írt neked az élet (plusz az alkotóid, ne hárítsuk el teljesen a felelősséget)! Először is, hadd fejezzem ki az örömöm, amiért engem ért a megtiszteltetés, hogy hivatalosan is az oldalunk elfogadott tagjai között üdvözölhetlek (nem mintha bárki másnak hagytam volna, hogy lecsapjon Rád): Isten hozott, remélem, jól fogod érezni magad nálunk! A bátyád már nagy kedvencem, de te is villámgyorsan beloptad magad a szívembe. Ej, ezek a Waugh-testvérek aztán értenek hozzá, hogyan csavarjanak el ártatlan, női szíveket! Mondanom sem kell, tudod, mennyire szeretem a PB-t, amit választottál. Igazán illik hozzá a Hermes név! Valahányszor elmerülök a görög mitológiában, Hermész mindig titkos kis szívem csücskévé válik. De ami igazán életet önt a karakteredbe és feltölti őt ezernyi színnel, az az elképesztő írásmódod! Bármi is folyik az ereidben, egész biztosan aranyat ér, ilyen fogalmazókészség ugyanis nem terem mindenhol. Őszintén te vagy az egyik legszebben alkotó játékos, akit valaha láttam, a szócsokraid képesek olyan mély gyönyörbe rántani, mintha betűkkel cirógatnád a lelkem; puhák, mint tömött tollpihék. Egyszerűen imádlak, közben pedig megszakad a szívem szegény fiúért, aki ennyire egyedül van, akit ennyire cserben hagyott mindenki, köztük saját maga is, és nincs egy stabil kéz, amibe kapaszkodhatna, ami elbírná, felhúzná. Még. Hála a jó Istennek, mert különben tényleg kénytelen lettem volna magam intézkedni, hogy esély nyíljon Hermes számára is a happy endre. Azt hiszem, senki sem érdemli meg, hogy elfelejtsék és ennyire levegőnek nézzék, hogy úgy érezze, az sem számítana, ha eltűnne. Attól pedig, hogy megbotlott kicsit és elvesztette az útját, még nem jelenti, hogy örökké elveszett - hogy az egyik kedvenc szuperhősömet idézzem (te úgyis egyből kitalálod, melyiket ;)). Nem tartalak fel sokkal tovább, tudom, hogy várnak rád, és már én is mielőbb látni szeretnélek a játéktéren, hogy többet és többet olvashassak belőled. Úgyhogy utadra engedlek: foglald le ezt az elképesztő pofit, utána pedig irány a játéktér! Varázslatos játékokat kívánok neked! <3