"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Egész életemben egyetlen romantikus regényt olvastam – azt is csak azért mert Rosie nyaggatott vele. Volt benne egy jelenet, amikor a két főszereplő egy részeg dorbézolás után közös ágyban kötött ki. Emlékszem volt minden: kiabálás, megbánás, a levetett ruhák kapkodó összeszedése és az elmaradhatatlan szégyen séta. Azt hittem, hogy ez így teljesen normális, hogy ha egyéjszakás kalandod van, a másnap reggelnek mindenképp rémesen kínosnak kell lennie. Oké, nem mondom, hogy teljesen fesztelenül érzem most magam, de sokkal rosszabbra számítottam. Még az sem érdekel hol maradtak el a ruháim. (Vagyis érdekel, de tisztán csak azért, mert tudom, hogy úgyis nekem kell majd rendet tennem.) Amit érezni véltél csak hétköznapi agresszió volt és egy liter gin. Ne kergesd magad hiú ábrándokba. Megtörtént, nem mondom, hogy rossz volt, de ennyi az egész történet. Egy botlás, nem kell neki nagy feneket keríteni és nem kell túlgondolni sem. Nehéz lenne tagadni, hogy Finn kihasználja a helyzetet. Egészen biztos vagyok benne, hogy az év végéig megjegyzéseket fog tenni. De nem vagyok hajlandó komolyan venni őt, szeretném azt hinni, több eszem van annál, mint, hogy belemenjek a kis játékaiba. De csak szeretném, mert őszintén szólva ez a hajó tegnap este elúszott és attól tartok nyakig benne vagyok bármiben, amin azt az irritálóan tudálékos feje jár. Ugyan, meg sem fordult a fejemben, hogy ennyire könnyű eset lennél. Hiszen mindenki tudja rólad milyen válogatós vagy, és csak hosszú hetek hajkurászása után adod be a derekad és csakis az arra érdemeseknek. teljes beleéléssel magyarázom az igazság szöges ellentét. Finn nem egy nehéz eset, ha ágytornáról van szó, eddig mindig úgy gondoltam a hímringyó tendenciái kompenzálnak valamit… ha így is van, nem sikerült rájönnöm, hogy mit. Meg kell vallani, van valami szexi abban, amilyen magabiztossággal bárkit le tud vadászni (és közben az ujját sem kell mozdítania), nem kell ennek mögé látni semmit, csak egyszerű ténymegállapítás. Nem tudom hogyan került egy pillanat alatt vészesen közel hozzám, és azt sem, hogy erre hogyan kellene reagáljak. Az önteltség csak úgy árad a hangjából és kedvem lenne lekeverni neki egy pofont. Igazán megérdemelné. Túlságosan közel van, és túlságosan mozdulatlan. Mintha csak arra várna, hogy én lépjek valamit. Na azt várathatja… A lehelhette csiklandozza a nyakam, és bármennyire is szeretnék parancsolni az izmainak, önkéntelenül és oldalra hajtom a fejem. Ahol a bőre hozzám ér kiráz a hideg. Nem akarom hamis ábrándokba kergetni és mégis azon kapom magam, hogy közelebb húzódom hozzá. Mintha mágnes lenne. Semmi sem akaratos, egyszerűen csak fizika az egész. Biológiai reakció, semmi több. Erről próbálom meggyőzni magam miközben az előzőnél valamivel bizonytalanabb hangon válaszolok neki. Az egód így is nehezen fér be az ajtón, nincs szükséged arra, hogy még én is simogassam. fele annyira sem hangzik csípősen, mint szántam. Van bennem egy tizennégy éves, pubertás kislány, akit baromi gyorsan bele kell fojtanom egy kád vízbe. Nehéz mást gondolni, ha csak ezt az oldaladat mutatod. Bele sem merek gondolni, hogy létezhet egy olyan dimenzió, ahol Finn (Finn!) normális ember módjára viselkedik. Netalán még kedves is. Ez egészen összetöri a világról alkotott képem. Alaposan szemügyre veszem a foltokat, amiket rajta hagytam. Rosie sosem nézett ki így, tehát ez is biztosan csak az agresszió része. Felemelem a kezem és a mutatóujjammal megbököm a legsötétebb foltot valahol a torkán. Érdekes. Biztosan csak el akartam harapni az ütőered, hogy békén hagyj. vonok vállat. Biztosan. Persze. Szemek nélkül nehéz lesz bárhol is bámészkodnod. pislogok rá teljesen ártatlan arccal és próbálok nem úgy tenni, mintha a pillantásától nem érezném magam anyaszült meztelennek, annak ellenér, hogy kettőnk közül én vagyok felöltözve.
We're in a weird time of life, don't wreck your brain, it'll be alright
A megjegyzéseim és a hülye stílusom ellenére aggódva figyelem Romant, a srácot, aki állítása szerint a legnagyobb heteró az ismeretségi körünkben. Eddig még hittem is neki valamelyest, hiszen a csöpögően nyálas szerelme Rozália felé ezt próbálta megerősíteni bennem. Talán mindez csak puszta védekezés és végre ki kellett törnie a jegyzetei közül egy kis alkohol segítségével a kedves dokinak ahhoz, hogy ledobja előttem a texilt és végre egymáséi legyünk. Hazudnám, ha azt mondanám még nem fantáziáltam el kettőnkről, de mindig próbáltam úgy intézni, hogy ebből ne legyen az, hogy beleélem magam. Ha úgy éreztem kicsit túl sokat gondolok Ro mezítelen testére és magára a szexre, akkor valamilyen mondva csinált indokkal leléptem és elmentem bulizni, ahol felszedtem valakit. - A képzeletedben bizonyára sokkal, mivel érezni véltem az elfojtott szexuális agressziót este, ami belőled áradt. Egyértelműen meg tudnám mondani, hogy ez nem jött volna ki olyan szinten, ha Rozáliával bújtál volna ágyba – mosolygok rá gonoszan. Mi értelme van nekem tagadni azt, hogy ő bizony kurva nagy tagadásban él? Felőlem aztán mondjon még dolgokat erről vagy beszélje ki magát, hogy jobb érzéssel aludjon majd el az éjszaka, de engem aztán többé nem tud átbaszni. Ez a srác minden csak nem éppen heteró. - Szívesen felelevenítem neked a részleteket, ha az segítene emlékezni – vigyorgok továbbra is. Kezeimet végighúzom a felsőtestemen pont úgy, ahogyan ő is tette azt az előző éjjel. Annyi a különbség, hogy csontig hatoló tekintettel bámulta a hasamat és úgy lihegett, mint egy kiskutya, aki egész nap nem kapott még enni. - Nehogy azt hidd, hogy majd egy csettintésre máskor is így magadévá tehetsz – vagyis fordítva, de ez már mellékes. Most sem én mentem rá a másikra és legközelebb sem én fogok. Várok majd rá. Még egy ilyen este és többet akar. Vajon mikor lesz megint ideje a kis orvostanoncnak ahhoz, hogy újra kirúgjon a hámból? Figyelem, ahogy elkapja a lábamat és nem engedi el. Egy pillanatig elgondolkozom azon, hogy egy könnyed mozdulattal kihúzom a kezei közül, de végül egy sóhaj kíséretében elhatározom, hogy nem teszek semmit. Csak várok és nézem őt mindaddig, amíg fel nem ugrik a helyéről. - Ez a mondatod egyszerre volt agresszív és beindító. Tetszik, ahogy dícsérsz, mondj még mást is – hirtelen ötlettől vezényelve pattanok fel a helyemről és szorosan beállok a srác mögé. Nekidörgölőzöm egy picit, majd mozdulatlanul állok ott. A nyakán érezheti a leheletem, s míg nem lök el magától, addig ígyis maradok. Már mindegy a tegnapi után, hogy mi történik, nem? - Nem tartom magam annyira fasznak, mint ahogy te azt hiszed – rántom meg a vállam. Sokszor hallottam már ezt a jelzőt, de őszintén van egy ennél sokkal gyengédebb oldalam is, amit nem engedek, hogy bárki megláthasson. Ro meg pláne nem. Tartanom kell magamat a kialakított, erős képhez még mielőtt visszájára sülnének el a dolgok. - Tetszenek a foltok a kulcscsontomon és a nyakamon? – kérdezem szemtelenül. Én nem voltam annyira heves, mint ő, de azért próbáltam mindent beleadni, amit csak lehetett. Ro meglepően uralkodó volt tegnap este. Talán ezt csak az alkoholnak köszönhetjük. Majd egyszer kiderül. - Ha nem takarná semmi a tested, akkor biztosan máshol bámészkodnék – kuncogok halkan.
Várom a teljes káoszt, az apokalipszist, meg, hogy a négy lovas kopogtasson az ajtón. De semmi sem történik. A világ nem fordult ki az axisaiból, ugyan úgy forog tovább, nincsenek eget rengető viharok, és az épület sem szakad a fejünkre. Nem változott semmi, azon kívül, hogy lefeküdtem egy pasival és élveztem. Ez pedig összezavar. Azt várom, hogy minden megkérdőjeleződjön, hogy pánikrohamom legyen, talán hogy undorodjak, de minden esetre mérgesnek kellene lennem Finn-re, amiért kihasználta a helyzetet. Ehelyett úgy érzem, mintha egy puzzle darab a helyére került volna. Az a különösen endorfin átitta érzés jár át, amikor éppen rájössz valami kérdés válaszára, amit évek óta akarsz megfejteni – csak éppen én sem a kérdést, sem a választ nem ismerem. Mindemellett persze továbbra is olyan másnapos vagyok, hogy csak az alkohol gondolatától felfordul a gyomrom. Honnan tudod, akár lehetne is. vigyorgok erőtlenül Finnre. Vajon ő is éppen azt várja, mikor borulok ki és menekülök fejvesztve? Nem tudom, hogy vagy vele, de én számolni sem tudom, hány pasival voltam mostanában. Ez a viccesnek véletlenül sem nevezhető, jófejkedni vágyó vicc talán nem éppen a leghelyénvalóbb ebben a helyzetben. Az igazság az, hogy nem teljesen tudom, hogyan kellene viselkednem vele. Nyilvánvaló okokból kifolyólag még sosem volt egyéjszakás kalandom, így nem vagyok teljesen tisztában azzal, mi a másnap reggeli etikett. Főleg nem, ha a szobatársamról van szó. Hogy őszinte legyek, nem teljesen emlékszem a részletekre. Azért elég dologra emlékszem, hogy fülig vörösödjem a kommentje hatására. Neki ez biztosan nem új terep. Kíváncsi, heteró fiúkat kirugdosni az ágyából - egész biztosan egy sima hétköznapi elfoglaltság a számára. Elég hamar beköszön a valóság, amikor megemlíti Rosie-t. Nem akarom, hogy tudja, mennyire haza talált a kommentje, így az egyetlen módon próbálom meg elterelni a figyelmét, amit tudok. Ah, pont most akartam megkérdezni, hogy benne vagy-e még egy körben, de így, hogy felemlegetted a barátnőmet, megölted a kedvem. elkapom a bokáját, ahogy hozzám ér a lábával, de semmi mást nem csinálok. Csak fogom a bokáját, még úgy nem döntök ideje összeszednem magam a földről. Elég perc telt el az ébredésem óta, hogy talán végérvényesen nyugtázzam, nem fogok kiborulni. Oké, elég meglepő volt Finn meztelen testén ébredni, de összeségében egészen rendben van a helyzet. Nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam azért, mert kipróbáltam valami újat és meglepő módon még tetszett is. Vannak emberek, akik arra gerjednek, ha olyan testrészeket érintenek olyan testrészekkel, amiknek semmi keresnivalójuk egymás közelében – ehhez képest mi, egy kis kötöttség mentes részeg szex két srác között? Ha más nem, legalább már értem mi ez a nagy felhajtás körülötte. Ami ennél egy fokkal jobban aggaszt az a tény, hogy végül mégis csak megcsaltam a barátnőmet. Ezt a falatot már sokkal nehezebb lenyelnem (a szóvicc nem szándékos, de meglepően helytálló), és összeillesztenem a magamról kialakult képpel. Azzal próbálom nyugtatni magam, hogy erről ő sosem fog tudni, és szigorúan egyszeri eset volt. Tudom hol alszol Roosevelt és nem félek kitépni a nyelved, ha arról van szó, legyen akármilyen tehetséges is. a szemeimmel szikrákat szórok felé, immár a saját ágyam kényelméből. Még mindig nem az érdekel, hogy mások megtudják, hogy egy pasival voltam – hanem, hogy ez esetleg valahogy visszajut Rosie fülébe. Nem gondolkozok. Ez úgy tűnik egy új szokásom. Ha gondolkoznék tudnám, hogy Finn az égvilágon semmit nem tud a barátnőmről a keresztnevét leszámítva, legkevésbé a telefonszámát; ezért ha lenne egy csepp eszem, figyelmen kívül hagynám a fenyegetőzését, de nem… Ehelyett én villámsebességgel pattanok le az ágyamról (elég gyorsan ahhoz, hogy megszédüljek egy pillanatra), és máris Finn mellkasán találom magam, hogy kikapjam a kezéből a telefont. Teljesen ártatlan lenne a dolog, ha éppen nem lennénk szinte meztelenek, meg ha nem történt volna meg a tegnap este… Ahogy rájövök éppen mit is csinálok, azonnal lepattanok róla, a telefon elfelejtve, a pír pedig ismét visszaköszön a arcomon. Miért vagy ennyire fasz? a szememet forgatva vissza hátrálok az ágyamhoz, tisztes távolságba. Ahogy ő a falnak dől a saját ágyán, én az enyémen, nem is lehetnénk messzebb egymástól, és először végre kicsit kellemetlennek érzem a helyzetet. Talán most zárkózott fel az agyam. Mint mondtam, nem sok részletre emlékszem, szóval be kell érnem a szavaddal. Amennyire látom őt, azért van valami igazság abban, amit mond. Úgy tűnik én magam is hagytam pár emléket a bőrén tegnap éjjel. Az önelégült vigyor a fején egyszerre irritáló, de közben fel is zavarja az emlékeimet a tegnap éjszakáról, és mivel fogalmam sincsen, hogy kellene ezt kezelnem, jobbhíján az irányéba hajítom a párnám. Kezd szokásommá válni a személyes tárgyaimmal dobálni Finnt, amiről sürgősen le kellene szoknom, mielőtt még félre érti. Nem a kirakatban vagyunk, Finn, bámészkodj máshol. Bosszankodom, de ha veszi a fáradtságot és rám néz, az arcomon zavarba ejtően egyértelmű, hogy egyáltalán nem bánom.
We're in a weird time of life, don't wreck your brain, it'll be alright
Legszívesebben képen röhögném, de ennyire még én sem vagyok aljas. Szánalmas, ahogy ott fekszik a földön, az arcát a padlónak nyomja és abban reménykedik, ha tagad, akkor nem is történt semmi tegnap este. Személy szerint ezt felettébb szórakoztatónak tartom. Nem sodort még össze az élet egy ilyen emberrel, mint ő. Az éjjel még zakatoló levegő vételek között nyögte a nevem, míg most a szemembe sem mer nézni. Ilyen ez, ha többet iszol annál, mint amennyit elbír a tested. Képmutatás lenne tőlem azt mondani, hogy én tudom tartani a saját határomat minden alkalommal, de akkor hazudnék. Ellenben nem szoktam olyat csinálni, amit megbánnék. - Nincs másik srác – közlöm vele könnyedén. Hülyeséget azért ne beszéljen már! Az addig oké, hogy nem igazán tudja mit kellett volna tennie vagy inkább mit nem, de ne hozzunk fel ilyen most kitalált témákat. A tegnap este megtörtént. Igen, lefeküdtünk egymással. Ez egy olyan dolog, amit nem tud elvenni magától, tőlünk. Nekem sem lenne túl kellemes, ha továbbra is így viselkedik majd ezzel kapcsolatban. Még pár hónapot kénytelenek vagyunk leélni egymás mellett. - Azokból kiindulva, amiket mondtál az éjjel igazán prémium volt – rántom meg a vállam. Lehetett volna annyi eszem, hogy ne menjek bele. Állítsam le, miután beront a szobába erősen alkoholtól bűzlő szaggal. Ehhez képest nem ellenálltam egy pillanatig sem. Először azt hittem csak jót fogok röhögni rajta, botladozik pár sort a piától, talán még megszenteli az illemhelyiséget is, de ehelyett más tervei voltak. Teljesen józan voltam, így legalább kettőnk közül az egyikünk gondolkodhatott volna. - Akkor remélem holnapra el is felejted, hogy lefeküdtél egy fiúval, míg Rozália Angliában vár rád – aki egyébként valószínűsíthetően szintén valaki más ágyában volt. Szerintem csak Ro tartotta eddig a nagy hű vagyok hozzád oldalát, de ennek is egyszer már vége kellett, hogy szakadjon. Vajon mennyi idejük maradt még hátra egy párként? Ha tippelnem kellene, akkor pár hónapot mondok. Azt is csak azért, mert nem fognak egyhamar találkozni és nem tud csak úgy Manchesterbe teleportálni. Addig majd szépen felfogja Roman a dolgokat. Úgy ülök fel az ágyon, hogy le tudjak pillantani rá a földre. A lábaimat a padlóra helyezem, egyenesen Ro oldalához. Még egy picit meg is rúgom vele, persze nem erősen, hogy a bőrünk összeérhessen. Ezzel akarom neki jelezni, hogy felőlem akár tolja még az arcát a koszos padlóba, amit még sosem takarítottam fel és ő sem a napokban, még mindig itt vagyok és nem fogok eltűnni. Apámat nem sikerült meggyőzni arról, hogy jó dolog lenne megint pénzt utalnia nekem, így júniusig minimum kell velem tartania a kapcsolatot. Utána már azt csinál, amit csak akar. Nem fogom semmire kényszeríteni, ahogyan eddig sem tettem. Ez az ő karmája. - Semmi, nem fog köztünk maradni – válaszolok komoly hangon, de nyilván csak viccelek. Lehet nem én vagyok a világ legkedvesebb és legönzetlenebb embere, de ettől függetlenül tudom, hogy mennyire kínosan fogja érezni magát ígyis. – Már írok is Rozáliának – felkapom a telefont magam mellől. Őszintén azt sem tudom, hogy mi a lány teljes neve. Sosem csekkoltam le igazán Ro instáját vagy bármely más közösségi oldalát, így azt sem tudom, hogy a lány hogy néz ki. Mondjuk, ha ronda, akkor lehet mégsem csalja és ez az egyetlen lehetősége arra, hogy párja legyen. Habár erősen kételkedem ebben a felvetésben, hiszen Ro meg egyenesen csodásan néz ki. Még ígyis fáj ez a gondolat. Mi lenne, ha hangosan is kimondanám? - Egy állat voltál te is tegnap este. Már van is egy dolog, amiben hasonlítunk – vigyorgok rá hátradőlve az ágyon, de a falnak ütközöm. – Máskor ne siess annyira elrejteni magad boxer mögé. Már láttalak, szóval mindegy – Vajon meddig tudok elmenni, hogy felpofozzon?
Nem vagyok benne teljesen biztos, hogyan illik viselkedni ilyen helyzetben. Alapból már arra sincsen bevett gyakorlatom, mit mond az ember az egyéjszakás kalandjának, amikor reggel mellette kelti a nap. Azt, hogy mit mond az ember az azonos nemű szobatársának, akivel még hónapokig kell osztoznia egy (a történtek fényében halmozottan) kényelmetlenül apró szobán; miután 70%-os alkohol tartalmú vérrel kikönyörgött magának egy lesajnáló dugást… És akkor még azt nem is tettem hozzá, hogy ott van a barátnőm is, meg az az aprócska, nem elhanyagolható tény, hogy heteroszexuális vagyok. Nos, ebben az esetben talán sokan nem tudnák hol kezdjék a mondatot. Nem Finn persze. Bízz Finnben, hogy minden szituációban lesz valami szellemes megjegyzése. Azt hiszem összekevertelek a másik sráccal, akivel tegnap este lefeküdtem. morgom úgy, hogy közben az arcom elé rakom a karom, hogy blokkoljam a napsugarakat. Valahogy nem tudom értékelni sziporkázó, páratlan humorát. Viszont nem akadok ki. Vagyis, a körülményekhez képest nem akadok ki. Teljesen érthető, és elvárható lenne, hogy most ordítozva, magamból kikelve nekiessek, hogy mégis mit képzelt, hogy ő mégis csak józan volt, hogy kihasználta az alkalmat, meg ilyenek. Utána persze a szégyentől összeroskadva, térdemet a mellkasomhoz ölelve kellene ringatóznom az ágyamon, mint egy félőrült, és szidnom a sorsot, az alkoholt, meg megkérdőjelezni az életben eddig hozott döntéseimet. De helyette csak hasra fordulok a földön, arcomat a padlóhoz nyomom, mert az olyan jó hűvös, ahhoz képest, hogy a pofám meg ég. De nem akadok ki. (Most még nem, de talán nem várat már magára sokat.) Ja, hogy ez volt a prémium élmény? Ahogy reklámoztad magad, ennél többet vártam. A szemem forgatom, de ezt ő kétlem, hogy látja. Továbbra is makacsul fekszem az ágy lábánál, pucéran és nincsen energiám felkelni innen. Talán azért, mert még mindig hasogat a fejem és az elraktározott ATP-ket arra használom, hogy erőtlen, béna visszaszólásokkal jutalmazzam Finnt. Azt mondasz, amit akarsz, nem volt maradandó élmény. körbe tapogatózok és az első kezembe kerülő tárgyat nagyjából arra célozva, amerről az önelégült hangja jön, elhajítom. Erősen kétlem, hogy célba találtam volna. Erőt veszek magamon, és fájdalmas morgolódások kíséretében feltápászkodom a földről. Egy fél pillanatig megfordul a fejemben, hogy magam köré kellene terítem a takarót, amit sikeresen lerántottam magammal, de végül is minek rejtőzködjek. Ha valamit látni akart, hát arra bőven volt lehetősége az éjszaka. Szóval inkább elbattyogok a szekrényemig, magamra húzok egy tiszta alsót meg egy pólót és eldőlök a saját ágyamon. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy illene lezuhanyoznom, de már ez a pár lépés megtétele is több volt, mint, amit a testem jelen helyzetében elbírna, szóval nem időzök sokat a gondolaton. Mi esélye van, hogy ha megkérlek, ez maradjon köztünk, úgy is lesz? Pislogok Finn-re fél szemmel. Nem is tudom, mi érdekel jobban: hogy mások megtudják, pasival voltam, vagy azt, hogy Finnel? Esetleg, hogy Rosie megtudja… Nem mintha arra lenne bármi esély is. Ha kicsit józanabb lennék, jobban felzaklatna az, hogy végeredményben megcsaltam a barátnőmet. Kicsit aggasztó, amennyire nem érdekel a dolog. Majd biztos ezen is kiakadok, amikor végre zuhany alá kerülök. Bizonyos szempontból áldott állapot ez a másnaposság, hiszen az agyam éppen csak annyira funkcionál, hogy eszméletemnél legyek, a gondolkodás már nem megy száz százalékosan. Annak ellenére, hogy nem kerek öt perce ébredtem, teljesen kimerültnek érzem magam. Plusz, olyan részeit is érzem a testemnek, amiket soha előtte életemben, és be kell valljam egészen furcsa a helyzet… Nem nevezném kifejezetten kellemetlennek, de igazán meglepő. Felülök az ágyon és belepillantok a tükörbe, ami pontosan velem szemben lóg a falon. Kicsit úgy nézek magamra, mint, ahogyan a béna lányregények főhősnői szoktak. Mintha azt várnám, hogy valami külső változásban tükröződjön a tegnap este. De nem sok mindent látok: talán a szokásosnál kócosabb a hajam. Ja, meg persze a nyakam és a vállam mentén jól kivehető lila foltok jelzik, hogy mégsem kártyáztam előző éjszaka. Rosie nem szokta ilyen módon megjelölni a területét, úgyhogy nem vagyok hozzászokva az ilyesfajta dekorációhoz. Hozzáérek az ujjammal az egyik folthoz, mintha azt várnám, hogy fájni fog. Te egy állat vagy. Nézek Finnre lemondó tekintettel, amiből remélem rájön, hogy nem feltétlen bóknak szántam. Bár kit áltatok, Finnről meg az egójáról van szó, ennyi erővel egy téglafalhoz is beszélhetnék.
We're in a weird time of life, don't wreck your brain, it'll be alright
A hátam teljesen a falnak nyomódik, míg karjaimmal szorosan magamhoz ölelem a férfit, akinek egyébként a helye a másik ágyon lenne. Egy ideje már félálomban vagyok, de nem mozdulok és a szemeimet sem merem kinyitni. Ha megteszem, akkor szembe kell néznem azzal, hogy megdugtam tegnap este a heterónak hitt szobatársam, mikor az alkoholmámorban hazatért. Minden annyira gyorsan történt. Egyik percben Ro beront az ajtón, a következőben már az izzadtságtól csillogó meztelen testeinkkel egymásnak simulva, kielégülten alszunk egymáson. Ugyanabban a pózban, mint amilyenben most is vagyunk. Fel akarok kelni, mert kezdek éhes lenni, de van bennem egy kis félelem, ami elég ritka, ha rólam van szó. Nem tudom, hogy ilyen helyzetben hogyan kell viselkedni. Alapból nem zavarna, de együtt élünk. Minden nap ő az első, akit látok és az utolsó is. Ugyan nem mondom ki hangosan, de eléggé megbecsülöm, hogy vele sodort össze az élet és nem egy másik sráccal, aki hozzám hasonlóan trehány. Megcsinál mindent, amire szükségünk lehet. Főz, most, takarít. Igazi háziasszony, már csak egy csinos kötény kellene a formás kis testére. A tökéletes szoba fiú. Mozgolódást észlelek, de nem próbálok meg megmozdulni. Túl veszélyesnek észlelem a terepet, s inkább megvárom, hogy a másik fél hogyan cselekszik. Felképelni biztosan nem fog, mert ez a kettőnk sara és amúgy is ő mászott rám. Én tiszteletben tartottam a lakosztály etikettet! Ő ezt és Rozáliát is letojta jó magasról, finoman szólva. Vagy a saját nemeddel nem megcsalás, ugye? Valami csaj régebben ezt mondta nekem, akivel együtt voltam két hónapig. Elfelejtettem mesélni neki a biszexualitásomról és már mikor harmadjára kapott rajta egy sráccal, akkor kezdte megkérdőjelezni a dolgokat. Mondanom sem kell, hogy egy óra múlva már szingli voltam, de azért sírt még nekem egy sort, hogy mennyire szeret és bízott bennem. Az ilyeneket könnyű fapofával végignézni, de ha valaki olyannal történnek fontos dolgok, aki szervesen az életed részévé vált, az fura és rossz egyben. Arra eszmélek, hogy Roman nyúl üzemmódba kapcsol és legurul mellőlem, magával rántja a takarót és majdnem engem is. Kikerekedett szemekkel bámulok le mezítelen testére, ami a padlón terül el. Az arcát eltekintve kicsit meg van ijedve, s ez egy gonosz mosolyt varázsol az arcomra. - Finn, nem Jézus – javítom ki majd felkapok egy boxert a földről, ami a srác mellett van. Az is lehet, hogy nem az enyém, de ilyenekkel nem törődök és felhúzom magamra. – A tegnap esti prémium élmény látom megragadt. Beköltözéskor nem tudtam, hogy ezt a csomagot rendelted – húzom az agyát. Vajon meddig tudok elmenni, hogy ne öljön meg? A stílusomtól függetlenül tényleg tartok tőle, de nem tudok állítani magamon. - Nem is emlékszem, hogy mikor könyörgött valaki ennyire hevesen a Finn élményért, mint te tegnap este. A visszajelzések, s kommentek alapján a maximumot nyújtottam – vigyorgok rá a leg tenyérbe mászóbb módon, ami csak lehetséges.
Madárcsicsergésre ébredek. Nem tudom ki hagyta nyitva az ablakot, de csípős őszi hideg áramlik be rajta, amitől egész testemben remegni kezdek. Hol a takaróm? Aztán a fény, a következő dolog, ami feltűnik. Valaki nyilván széthúzva felejtette a sötételőt és most a szelíd reggeli napsugarak, inkább emlékeztetnek a Halálcsillag bolygópusztító lézerére, azzal a kis különbséggel, hogy most a szemgolyóim a célpont. Aztán az is feltűnik, hogy szétmegy a fejem. Nem az a tompa, halánték környéki fájdalom, amihez már hozzá vagyok szokva, amit a kialvatlanság és a tesztek miatti stressz okoz. Nem, ez egy éles, hasító fájdalom a fejem tetején, mintha valaki egy baltával szeretné kettészelni a koponyám – és ez nem lehet más, csak a gin hatása; semmi az égvilágon nem vált ki nálam ilyen fejfájást, csak a gin. Lassan jutnak el hozzám az információk a külvilágból. Mint például az, hogy túl kicsi az ágy, vagy az egyenletes, lassú emelkedés, amit a fejem játszik a párnán. Jobban mondva nem párnán, mert túl kemény a nyughelyem hozzá, Sokkal inkább emlékeztet egy meztelen mellkashoz. Aztán társul hozzá egy halk szuszogás is, éppen abban a ritmusban, ahogy a párna gyanánt kinevezett emberi test emelkedik és süllyed. Túl zavart, másnapos és fáradt vagyok ahhoz, hogy megpróbáljam megfejteni az helyzetet és egy pillanatra szorosabbra fogom az ölelésem az idegen dereka körül és mélyebbre fúrom az arcom valaki nyakába, önkéntelenül beszívva az illatát. Van benne valami kísértetiesen ismerős, de egyszerűen nem tudok rájönni honnan. És akkor kinyitom a szemem. Egy pillanatig fogalmam sincs, mire véljem a helyzetet. Finn ismerős arca fogad. Azt az apró gyűrődést leszámítva, ahol az arca és a párna találkoznak, teljesen kisimultak a vonásai. Sosem láttam még ilyen gondtalannak és nyugodtnak. Máskor mindig csak mondja és mondja, vagy azokkal az őrjítően szuggesztív szemeivel bámul. Még sosem volt alkalmam ennyire közelről megfigyelni a vonásait, az orra vonalát, az ajka ívét. De a pillanat nagyon hamar elmúlik. A tudatomban valami életre kel, és emlékek özönlenek el, mintha valahol átszakadt volna a gát. Finn ajkai az enyémen. Kezei a testemen… ajkai a testemen. Ahogyan egymásnak feszülünk, ahogyan mohón csókolom, mintha nem lenne szükségem levegőre, és ahogyan önkívületben kapaszkodom a vállába. Az ujjaim, amik a húsába marnak és a fogai emléke a bőrönöm. Hátra hőkölök. Ez csak egy álom. Egy szörnyű, ijesztően valósághű álom, amiiből máris felébredek. – De nem ébredek. Pillanatokkal később még mindig ott van, a lábaink még mindig összefonódva a takaró alatt, és a tenyerem még mindig lustán pihen a hasán. Ő pedig, mint aki semmit nem vesz észre az egészből, tovább alszik. Azt remélem, ha minél hamarabb kiszabadulok az öleléséből kiüríthetem az agyam, ami semmire nem képes, csak, hogy képeket játsszon le újra meg újra. Bőr ér bőrhöz, ujjak fonódnak össze, halk sóhajok és kevésbé halk nyögések. Kimondott szavak, amik hatalmas súlyként nehezednek rám. Nem bírom, túl sok. Szabadulni akarok, talán kiugrani a nyitott ablakon, de mindenképp valahová nagyon messzire menekülni a fiútól. A testem hamarabb mozdul, mint az agyam felfogná, és hangos puffanással érek földet a hideg linóleumon. Magammal rántom a takarót, talán a fél ágy rám borul, a benne alvó fiúval együtt – talán nem. A fejem koppan a padlón, mintha nem hasogatna így is eléggé. Hangosan felnyögök, de ez cseppet sem hasonlít azokra a hangokra, amiket múlt éjszaka adtam ki magamból. Hipóval akarom átmostni a fejem, hogy mindent elfelejtsek. Talán ha elég erősen koncentrálok, meg nem történtté tehetem az egészet. Lemondóan elnyúlok a kapkodva ledobott ruhák között a padlón és fájdalmasan lehunyom a szemem. Jézusom. motyogom inkább magamnak, mint bárki másnak.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
