"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
My reputation's never been worse, so You must like me for me...
Még mindig nehezen fért a fejembe, hogy összeraktak engem ezzel a Callaway leányzóval egy csoportba, még ha ez jól is jött a fogadásomhoz, amit Scarlettel kötöttünk. De az, hogy rögtön első délután a lakásán… akarom mondani, a hatalmas palotájában kössek ki?! Ráadásul még kocsit is küldetett értem, ami abszurd és valahol megalázó is egyben. Nekem nincs semmim, neki viszont megvan mindene és úgy tűnik, még kérkedik is vele. Az agyamra megy. Igyekeztem nem kimutatni, mennyire zavart a kocsi, amire nem mondtam nemet, aztán ahogy beértem a kastélyba, levettem a pulcsimat és azt a kezembe fogva indultam tovább, arra, amerre az egyik alkalmazott mondta. Carmen… hol az ördögben vagy? Ahogy megpillantottam, már jött is felém, aztán átölelt. Nem igazán tudtam hova tenni, de gyengéden viszonoztam. - Szia… ja, hát… igen, itt vagyok – Nyöszörögtem zavartan, majd a kérdésre aprót bólintottam. – Persze. Bár a limuzin túlzás volt, nem gondolod? – Néztem rá kérdőn, majd megráztam gyengén a fejem. – Nem vagyok hozzászokva ehhez. Nekünk még autónk sincs – Vallottam be halkabban, de nem túlzottan zavartatva magam. Hagytam, hogy belém karoljon és így indultam vele el. - Oh, pedig elkezdhetted volna. Biztos jó elképzeléseid vannak, abból ítélve, amit ötleteltünk még a suliban – Magyaráztam, és körülbelül ekkor támadott be egy kutya. Elsőre meglepődtem, de aztán elmosolyodtam, ezúttal őszintén és megsimogattam a fejét, aztán dögönyözni kezdtem az oldalát. - Szia pajti, de barátságos vagy… semmi baj, Carmen, bírom a kutyákat – Közöltem odanézés nélkül, továbbra is a kutyával foglalkozva, aki néhány hosszabb pillanatra el is vonta a figyelmemet teljesen. Arra gondoltam, a húgom mennyire odalenne érte. Aztán megköszörültem a torkomat és elengedtem a jószágot, hogy végre tovább mehessünk a terem felé. – Hova viszel te engem? – Néztem Carmenre gyanakvóan, mégis játékos mosollyal, ahogy az alagsor felé vezetett.
Nem ez volt életem legrövidebb vagy legszebb délutánja, de szerencsére az este kárpótolni ígért cserébe. Miután apát és a személyzet nagy részét elzavartam itthonról, nekiláttam előkészíteni mindent a fotózásra. Előtúrtam anya régi holmijait a műterméből, amiket használhattunk, leadtam a rendelést a szakácsnak és beszéltem a portással is, hogy szóljon a biztonsági személyzetnek a barátaim érkezéséről. Meg persze elküldtem Lucasnak a címet, sőt, ha elfogadta, vele együtt a sofőrömet is a limuzinnal oda, ahova kérte. Amíg megérkezett, berendeztem a fotózás helyszínét, ami többnyire abból állt, hogy odahordtam a ház különböző pontjairól mindent, amit csak találtam. - Sziaa! Örülök, hogy itt vagy! - Széles mosollyal és egy röpke, ám annál szorosabb öleléssel üdvözöltem Lucast, amikor órákkal később megérkezett. Lia legutolsó üzenete szerint nemsokára ők is indulnak majd, ám addig még volt egy kis időnk előkészülni kettesben. - Minden rendben volt az ideúton? - érdeklődtem jókedvűen, főként arra célozva, rendben beengedték-e a főkapun. Apu néha hajlandó túlzásba vinni a védelmemet, főleg azóta, hogy Lexy csak úgy lelépett itthonról. - Nem akartam elkezdeni nélküled, gondoltam, jobb, ha együtt találjuk ki a díszletet, de behordtam mindent a fotóterembe. Gyere, megmutatom! - Ha engedte, belekaroltam és már vontattam is magammal. Alig értünk néhány lépéssel beljebb az ajtóból - amit az inasom becsukott Lucas után -, ismerős zajra lettem figyelmes. Egy nagytestű golden retriever kutya kis híján kettétörte magát, ahogy átviharzott az előcsarnokon és fel-le ugráló fülekkel, meg kilógó nyelvvel meg sem állt az új vendégünkig, akit lelkesen körberajongott. - Bobby, szépen viselkedj! Lucas egy közös projekthez jött, nem veled játszani, hess! - hessegettem odébb a kutyát, de csak akkor húztam el a fiútól, ha úgy láttam rajta, hogy nem örül a négylábú rajongásának. Ha annyira nem zavarta, akkor hagytam, hogy a kutyám megpróbálja elszeretni őt, miközben mutattam az utat az alagsori, fotózásra berendezett termünk felé.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
