Szigorúság? Valójában nem volt az, csak… megszokás? Mármint, kegyetlenségben nőttem fel, kirekesztve, persze, hogy nem lettem volna én sem más, ha valaha született volna gyerekem. Vállat vontam hát egy mosolyfélével az ajkaimon.
- Néha kell a fenyítés, hogy tudják, hol a helyük, nem igaz? – Érdeklődtem, miközben mosolyom kiszélesedett, de valójában nehéz volt már tisztán gondolkodnom. Mégis kényszerítettem magamat még, hogy ne lépjek át egy határt, olyat, ahonnan nincs visszaút. Aztán mégis átléptem. Megérintettem a lábát, végigcsúsztatva a kezemet rajta finoman.
Végül átadtam magamat annak a fura, különös vonzásnak, ami pillanatról-pillanatra egyre inkább a nő felé tolt. És őt is hozzám. Megcsókolt. Éreztem az ajkait az enyémen, én pedig szinte teljesen rámásztam. Ösztönös cselekedet volt; azt sem tudtam, a testem képes ilyesmire, így összesimulni egy nővel. Wáó, mint egy tinédzser, aki most fedezi fel először a… oké, az én életemből végtére is kimaradtak ezek a dolgok. Mikor elkezdhetett volna érdekelni a másik nem, már öngyilkossági kísérleteket hajtottam végre a börtönvilágban, újra és újra és újra…
Fordított a helyzetünkön, nem hagyta, hogy én telepedjek rá, inkább ő mászott az én ölembe. Nem bántam, jobb is volt, hogy átvette az irányítást. Éreztem, hogy teljesen hozzám simult, még ott, lent is… vagyis főképp ott! Jajj. Normális, ha megmoccant bennem valami? És nem a vacsi. Nem is ettem.
A hátát érintetem, lassan, ismerkedőn simítva, miközben elszakadt az ajkaimtól. Rövid pillanatokat hagyott csak nekem arra, hogy feleszméljek, mielőtt újra, apró csókot nyomott volna a számra. Különös bizsergés futott végig rajtam, nagyot nyeltem. Az érintései szinte égettek, de nem úgy, mint a pokol perzselő lángja. Ahogy az államat és a nyakamat csókolta, apró sóhaj hagyta el a számat. Határozottan tetszett. Nagyon.
- Ez jó… tetszik – Hevesen csókoltam vissza, mikor visszatért az ajkaimhoz. Aztán megmozdult a csípője az ölemben, ezáltal éreztem, hogy újra megmoccant bennem valami. Oh, igen, ez volna talán a vágy? Igen, határozottan elkezdtem vágyni erre a nőre. Vagy csak arra, amire gyaníthatóan mindketten készültünk. A derekára csúsztattam a kezemet és miközben vadul csókoltam az ajkait, néha jobban magamhoz húztam, hogy összesimuljunk újra és újra. Éreztem, hogy lassan a vágyaim látható jeleket öltenek és igen… ő is pontosan érezhette, ahogy végül nekinyomódott a férfiasságom nadrágomon át.

Home Sweet Home...

Egy hosszabb hümmögést hallatok, hogy ő bizony csak számító. Hát legyen. Egyrészt valamennyi kedvesség ahhoz is kell, hogy jól adja el, másrészt ha ő ezt akarja élni, hogy márpedig nincs jó oldala, én nem veszem el tőle ezt a gondolatot. Aztán lehet tévednék is, mert csak remélni akarom az ellenkezőjét, nem tudhatom egyelőre.
Halkabban felelek egy okét, hogy nem is olyan fontos az a játék. Egyetértek, a mi játékunk sokkal fontosabbnak ígérkezik, már ha nem a bolondját járatja velem, amit egyre jobban kétlek. - Hű de szigorú apának tetszik lenni. - nevetem, micsoda családi idill készül itt, még jó, hogy ez mind megmarad a viccelődés szintjén. Ez az egész csevej egyébként is csak arra szolgál, hogy zavaromban beszéljek valamit, és még az is lehet, Kainak is kapóra jön a fecsegésem ugyan ez miatt. Legalábbis nem látom, hogy olyan határozott tervei lennének az elkövetkezendőket illetően, inkább csak olyanok vagyunk, mint két tapasztalatlan fiatal. Érdekes ilyet átélni. Ahogy hozzámér, én pedig viszonzom, az egész különös, de jóleső, ahogy az egész közelsége az. De nem most fogok megpróbálni rájönni, hogy mi is ez így hirtelen, inkább csak viszem tovább a pillanatot. - Megjegyzem. - jegyzem meg halkan, de már nem igazán van több mondanivalóm. És nem is akarnám már elkerülni, ami köztünk feszül.
Tetszik, ahogy reagál az érintésemre, megmosolyogtat egy pillanatra, hogy aztán egyre közelebb merészkedjek hozzá, és ahogy csókom nyomán megszorít, jóleső borzongás fut végig rajtam. Eleinte nem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet-e, de most már biztos, hogy ezt akarom, Őt akarom; aprón viszonozza a csókot, ez pedig már csak olaj a tűzre. Kezem tovább kúszik, hogy másikat is bevonva arcát fogjam közre, és ahogy egyre inkább átölel, muszáj megemelnem magam, hogy azzal a lendülettel fordítsak magunkon, és elhelyezkedjek ölében, immáron teljesen hozzásimulva. Kezeimet ismét erős mellkasára teszem, finoman belemarok - illetve hát a felsőjébe - majd simítok fel, hogy átkaroljam nyakát, miközben lágy csókokat lopok tőle. Ezt olykor felváltják az apróbb lágy érintések, arcát, álla vonalát csókolom, egy-kettőt nyakára is szórok amennyire így elérem, de visszatérek finom ajkaihoz persze. Nem kapkodom el, és remélem Ő sem szeretné, de valamennyi idő után mégis ösztönösen mozdul csípőm, hogy hozzásimulhassak.

 

outfit ••• kredit

Talán, ha nem mélyedek el a gondolataimba, rászóltam volna, hogy miért érintette meg az arcom; de így igazából szinte fel sem tűnt. A szavait pedig tudomásul vettem, de nem tudtam rá mit reagálni. Nem érdekelt jelenleg, hogy miben vagy hogyan tudna segíteni, mert nem ezért voltam itt. Most… valami mást akartam, és ez a felvezető csevej valahogy furcsán is hatott rám. De mégsem mászhattam rá egyből vagy téphettem le a ruháit, nem? Vagy… várjunk, azt szokták csinálni?!
Megráztam gyengén a fejemet és sóhajtottam is egy nagyot.
- Nem, én nem kedves, hanem számító vagyok… mindent csak azért teszek, hogy megkapjam, amit akarok – Közöltem komolyan, bár még nem tudhatta, miért jöttem igazából. De most is okkal jöttem és meg akartam szerezni magamnak…
A kérdésre végül megráztam a fejemet. Annyira nagy szükségünk nem volt arra a társasra voltaképpe.
- Hagyd… nem olyan fontos – Motyogtam halkan, majd az érintésére kezdtem koncentrálni a bőrömön, a karomon. Furcsa volt.
A szavakra, avagy a kérdésre átfutott az arcomon a meghökkenés egy rövid pillanatra, aztán realizáltam magamban, hogy viccel, így felnevettem.
- Ja, a gyerekeket meg bezárjuk addig a pincébe, láncra verve – Tettem hozzá szórakozottan, majd vállat vontam. Gyengén még a fejemet is megráztam. Már nem érdekelt a körítés, csak az, amiért jöttem.
Közelebb másztam hát hozzá, kezemet a combjáról feljebb csúsztatva, míg a másikkal a derekára simítottam.
- Én mindig, ezt tanuld meg. Talán most is épp hazudok – Suttogtam. Ahogy a kezét a mellkasomra csúsztatta, vetettem rá egy pillantást, majd lassan újra ránéztem. Az érintése alatt égett a bőröm, eleinte nem tudtam, hogy jó érzést kelt-e bennem vagy sem. Elérte a nyakamat is a kezével, mire nyelnem kellett egy nagyobbat.
Ő pedig közeledett felém. Először lövésem volt, mit akar; aztán leesett. Mindig is nyálasnak és ostobaságnak tartottam ezt az egészet, egy felesleges ingernek két ember között. De sosem tudtam, valójában milyen. A kezemmel kissé megszorítottam a combját, derekát, mikor ajkai elérték az enyémet. Lassan mozdítottam a számat az övén, ismerkedőn csókolva vissza. Nem tudtam, pontosan hogyan kell vagy mi az elvárás… szóval csak tettem, amit jónak láttam, lassan a nyelvemet is bevetve, hisz ő is ezt tette. Egyre inkább belemerültem az ajkaiba. Tetszett, finom volt… nagyon. Szinte rámásztam közben, kezeimet az oldalára csúsztatva, onnan pedig a nő hátára.

Home Sweet Home...

Meglep, hogy még egy fura pillantást sem kapok az érintésre, pedig számítottam minimum egy grimaszra, vagy valamire. Kérdezni viszont kénytelen vagyok, hogy tudjam, miről is beszélgetünk igazán, illetve kiről, mert nem szeretem, mikor tudnom kéne valamit, holott halvány lila gőzöm nincs a dologról. Válaszán persze azonnal felszaladnak szemöldökeim, egy halkabb 'óh' kíséretében, de mire is számítottam, mikor itt az ördögről diskurálunk épp. - Hm, hát .. ha bármiben segíthetek.. - hagyom fent a hangsúlyt, jelezve, hogy akkor megteszem, ezzel zárva a témát. Azt mondjuk nem tudom, mibe tenyerelnék bele ezzel a kijelentéssel, de még ha megmagyarázhatatlan okból is, még szép, hogy Kai mellett állnék. Foghatjuk ezt a kovenre, a régi sebekre, bármire, hiába találgatnék, egyik sem fedné a valóságot, egyszerűen csak így érzem jónak. Legalábbis most éppen, látatlanban.
A Zack témán nem faggatózok, úgy hiszem amit elmondana, azt elmondta, fölösleges lenne erőltetni, hiszen eléggé éreztetem, bármit meghallgatok róla, tőle. Az viszont meglep, ami eztán jön, hogy keze érint, és még vörösödni is képes vagyok a legrosszabbkor, ami nem is maradhatna megjegyzés nélkül. Tuti segít! Ez a szemtelen indok meg pláne, hogy csak azért jött mert nem volt jobb dolga. Ha..ha. Vicces fiú! - Miért, ha egyszer tudsz az is lenni? Na nem ezzel a beszólással, de.. - mosolygom, hiába zavarja ennyire, hogy kedvesnek titulálnám olykor. Most mondjuk nem is tudom mit mondanék rá, mikor ennyire zavarba hoz, és nem tudom eldönteni, hogy játszik velem, vagy most .. mi van. Éppen Kai jönne hozzám ilyen szándékokkal? Illetve épp az Ő szándékai alakulnának így a társaságomban... hát nem tudom. Mindenesetre a reakcióimat nem tudom kontrollálni, ezért is harapok ajkamba szinte ösztönösen, persze próbálok valami észszerűt is mondani, hogy ne görcsöljek rá ennyire a történésekre. - Megnézzem neked? - kérdezem nevetve lágyan, noha tudom, tényleg nincs semmiféle játékom itthon, hiszen minek lenne? Egymagamra? Ami volt, már rég a múlté, a családommal együtt elmúlt, ahogy a felhőtlen móka is.
Azonban ekkor már én is úgy döntök, végigcirógatom bőrét, ha már .. érezhetően történik valami közöttünk. Vagy csak nagyon félreértem, de ennyire nem lehetek berozsdásodva! Kérdésére aprón emeltem szemöldököm, hogy igen, ha mit, és ahogy ő csúsztatja kezét, enyém is alkarján pihen. Szavaira elmosolyodom. - Uh, elmész dolgozni, én meg vacsorát főzök, mire hazajössz? - ecsetelem halkabban gondolataim szemtelen mosoly keretében, de persze ... értem én, mire gondol! Csak .. olyan hihetetlen. Közelebb húzódik, én pedig helyezkedek picit, hogy ezt nyugodtan megtehesse. - Tudtam, hogy hazudós vagy.  - közlöm lágyabban, miközben szemeit nézem folyamatosan, és ahogy derekamra kúszik keze, magam is próbálok még ennél is közelebb ülni hozzá. Kezemet mellkasára teszem, lassan simítok felfelé, közben visszapillantok arcára, szemeibe, és ahogy már nyakát érintem, úgy közeledek hozzá, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megcsókoljam őt. Amit ha hagy, meg is teszek, noha elég lassan próbálom megízlelni ajkait, nem vagyok én olyan merész, hogy csak úgy nekikezdjek, így lényegében előbb érezheti, hogy nyelvemmel érintem alsó ajkát, hogy aztán ténylegesen csók legyen belőle.

 

outfit ••• kredit

Lassan bólintottam a szavakra, miközben elmerengtem egy hosszabb pillanatra. Aztán a visszakérdezésére csettintettem a nyelvemmel bosszúsan.
- A pokol jelenlegi királynője… Katherine Pierce – Ejtettem ki gúnnyal megspékelve a nevet, majd a szemeimet forgattam. – De nekem csak Miss Queen, vagy áruló… vagy méhkirálynő… - Kezdtem el sorolni, hogyan volt szokásom még a nőt nevezni, majd megvontam a vállam. – Azonban nem sokáig ülhet a trónon egymaga – Tettem hozzá már egy szórakozott mosollyal, aztán ennyiben is hagytam.
Nyelnem kellett egy nagyobbat, habár nem voltam kiszáradva, mégis úgy éreztem, mint igen. Kedvem lett volna még mesélni Zackről, de végül nem tettem, gondolva a következményekre. Hisz én sem örültem volna, ha ő mesél rólam másoknak, habár az én történetemet már eleve sokan tudták. De ettől még nem ismertek.
A szégyellős nevetésre felvontam a szemöldökömet, majd végigmértem őt lassan, aztán ahogy lehetőségem nyílt, a lábára csúsztattam a kezemet, mintha az annyira természetes lenne.
- Kedves? Ne már, ne sértegess – Felnevettem. Igazából valahol zavart, hogy… szinte már jónak tartott engem, holott nem voltam az. Nagyon nem.
Álltam a tekintetét, ami egyre kérdőbbé vált, ahogy lopva a beharapott alsó ajkára pillantottam. Talán ő is érzi, hogy…? Vagy ez nem is jel? Nem is kéne erre figyelnem?
- Oh, pedig reménykedtem benne, hogy az egyik dobozodban volt Monopoly is… - Az volt az egyetlen játék, amit ismertem; és ezt is csak Damon meg Bonbon miatt. Hisz számtalan alkalommal láttam őket játszani és azt is tudtam, hogy Damon állandóan csalt a játékban.
Nyitottam a számat, hogy újfent mondjak valamit, mikor megérezte az ujjait a bőrömön. Odapillantottam. Szinte libabőrös lettem az érintésétől… furcsa volt, hogy nem ártó szándékkal ér hozzám.
- Hogy mit…? – Lassan ránéztem, halkan kérdezve vissza, miközben finoman ráfogtam a combjára. Egy rövid pillanatra csupán, mielőtt feljebb csúsztattam volna a kezem. – Játszhatnánk olyat, mint a nagyok – Még mindig átkoztam az álnok kígyót, amiért így sikerült átvennie a gondolataim fölött az uralmat… annyiszor, de annyiszor utalgatott, célozgatott és mesélgetett arról, hogy ez mennyire jó… hogy már nem tudtam volna letagadni magam előtt sem azt, mennyire elkezdett érdekelni.
Közelebb húzódtam a lányhoz.
- Hazudtam. Volt okom idejönni… - A tekintetébe véstem a magamét egy hosszabb pillanatra, majd  szabad kezemet a derekára csúsztattam.

Home Sweet Home...

Figyelmesen hallgatom válaszát, végül nyújtottan hümmögök, és tartok egy-két pillanat csendet, mielőtt felelnék is. - Soha többé ne hagyd, hogy elhitessék veled, nem vagy semmire sem képes. Így se, hogy nem te vagy Az ördög. - közlöm már-már babusgatón, végén állához érve hüvelykujjammal pár gyors, apró simítást ejtek bőrén, finom mosollyal ajkaimon. Aztán enyhén biccentem oldalra fejem, ahogy szemöldökeim is összeszaladnak. - Ki az a Miss Queen? - teszem fel a bűvös kérdést, valahogy úgy érzem, mintha tudnom kéne, olyan természetesen mondta, de .. gőzöm sincs, kiről beszél. Nem nagyon egyezik a világunk, hogy ilyeneket tudjak .. na de majd most! Hátha okosabb leszek. Azt viszont látom rajta, hogy határozottan rosszul esik neki ami történt, bár kinek ne esne rosszul, ha elárulják? Bár abban majdnem biztos vagyok, hogy úgyis megkapja a magáét ezért.
Nagy szemekkel pillogok rá, ahogy belekezd, igaz, csak egy 'Ő'-ig jut, de aztán folytatja, aminek hatására ismét elmosolyodom. - Ennek örülök - felelem őszintén. Ha nem akar, nem is kell többet elmondania róla, én ennyivel beérem, ha tényleg így gondolja, márpedig nem hiszem, hogy csak úgy elhiszi ezt bárkiről.
Aztán úgy tűnik, én ma csak örülni tudok, mert bizony kedvemre van, hogy hozzám nem épp azért jött, mert a végemet akarja. Szóval kérdése nyomán lágyan nevetni kezdek, bár ez inkább már szégyellős fajta nevetés. - Igen, örülök. - felelem határozottan, bár a paradicsomos beszólásával eléri, hogy kezeimet arcomra tegyem, hátha ... elmúlik. A fenébe már! De sajnos van, amit nem irányíthatok, és hát mi tagadás, tényleg így érzem magam. Figyelem őt, ahogy a poharat fogja, majd iszik, mindent követ tekintetem ha nem is feltűnően, végül megint megtöröm a csendet. Inkább, minthogy paradicsomokkal példálózzon megint. Azt, hogy keze lábamon landol, pillantásommal konstatálom, ám mondandóm így is elhangzik, mintha igyekeznék profin kezelni az amúgy nagyon zavarba ejtő helyzetet. Nyugalom, megy ez! Azt mondta ne izguljak... hát ne is. - Rettentő kedves vagy. - közlöm laposabb hangon, de nevetve; hát kössz, pont ezt nem akartam volna hallani. Közben kezét követi szemem, és bár nem feltűnően csak aprón, de ajkamba harapok az érintésnek köszönhetően, így csak lassabban pillantok fel rá újra, mikor folytatja. Újabb jelentőségteljes nyelés, ahogy szép szemeiben mélyed el tekintetem, majd finoman beszívom alsó ajkam, hogy aztán lassan elengedjem. - Hát .. sajnos nincs még egy egyszerű társasjátékom se .. - jegyzem meg szemtelen mosollyal, miközben kezére nézek, amit közben érintek is pár ujjammal finoman végigsimítva bőrét inge ujjáig, majd vissza, végül visszapillantok szemeibe. Az a paradicsom egyre inkább elbújhatna! - mondd, mit játszanál? - billentem félre fejem enyhén, ismét ajkamba harapva, egy leheletnyit előrébb dőlve közben, holott már így sincs sok távolság köztünk. Na ha most benyögné, hogy csak a vérem szívja, a világ vége is túl közel lenne célpontomnak... de hátha nem lesz így. Ennyire nem ismerhetek fel egy helyzetet rosszul.

 

outfit ••• kredit

A kérdésre először nem tudtam, hogyan felelhetnék. Miért lenne jó, ha tényleg mindenki engem tartana az ördögnek?
- Ha én lennék a valódi Ördög, aki a poklot magáénak tudhatja… akkor meglenne az a hatalom, ami mindig is kijárt nekem. Többé nem mondhatná senki, hogy gyenge vagyok, vagy hogy semmire sem vagyok képes – Valahogy ösztönösen jöttek a szavak, át sem kellett gondolnom. – De Miss Queen elárult és így… oda az egész – Bántott, amit tett. Utáltam, gyűlöltem érte, hogy kicseszett velem. Elhúzta az orrom előtt a mézesmadzagot, aztán az utolsó pillanatban elrántotta előlem. Pofára estem, keményen. De nem baj, mert kétszeresen kapja vissza mindezt.
Tetszett, hogy figyelt rám. Mármint, érezhető volt, hogy tényleg meghallgat és érdekli, mik hagyják el a számat. Aprót bólintottam.
- Ő… - Hümmögésbe fulladt a mondatom. Nem akartam túlontúl kiteregetni a múltját, nem volt hozzá jogom és tudtam, hogy utálna érte, ha mégis megtenném. Másképp fejeztem be a mondatot. - …tényleg megért.
Amióta már magam előtt is úgy-ahogy felvállaltam, hogy Zack a barátom, nehezebb volt. Féltem attól, hogy elárul… pedig nem kellett volna. Bízni akartam benne és egy bizonyos pontig sikerült is, aztán jöttek a paranoiás gondolataim.
- Örülsz? – Kérdeztem vissza egy röpke mosollyal, majd a válaszára aprót biccentettem. – Ja, látom. Egy paradicsom elbújhatna melletted, annyira vörös vagy – Jegyeztem meg némi komolysággal a hangomban.
A poharammal kezdtem babrálni a kezemben, miközben le-lepillantottam a térdemre és a lábára, ami összeért. Testi kontaktus, hah? Ritka volt az én esetemben, ezt viszont mégis magamnak intéztem így. Oké, csak apránként.
Kiittam a pohár tartalmát, a whisky végigmarta a torkomat jólesőn. Az üres poharat pedig az asztalra ejtettem, ezt követően pedig a kezem a lány lábára csúszott. Bátorság. Az alkohol segít bátorságot gyűjteni.
- Ez egy roppant fogós kérdés… talán csak nem volt jobb dolgom. Tudod, munkaszüneti napok vannak a pokolban, meg ilyenek – Nevettem szórakozottan, miközben kezemet tovább csúsztattam a combjára. – Gyereknap van… én meg gyerek vagyok és… játszani akarok – A szemeit fürkésztem. Újra meg újra hallottam Miss Queen szavait a fülemben csengeni. Hogy mennyire jó, meg ez és az… talán…

Home Sweet Home...

- Miért, az olyan jó lenne? Úgy értem.. nem te vagy a megtestesült jóság, oké, de miért jó, ha mindenki gonosznak lát? - kérdezem enyhén félrebiccentve fejem, mert ezt nem értettem soha. Persze, így simán kizárhatja, hogy ismét bárki bármivel megbántsa, de .. elég magányos célnak hangzik ez. Mindenesetre engem érdekel ez a Zack, mivel is érdemelte ki, hogy válaszként az ő neve hangzik el. Talán furán veszi ki magát érdeklődésem, de egyáltalán nincs mögötte rossz szándék, inkább csak .. törődni akarás, valamiért mindig közel éreztem magamhoz Kait, és azt, amit kapott régen, pedig sosem éltem át hasonlót. Talán ezért is nem szeretném, hogy egyedül legyen, de ez nem sajnálat, inkább .. bajmegelőzés, és együttérzés. Pont azért, mert én máshogy nevelkedtem, mint Ő, Ő miért ne kaphatna törődést? Hát tőlem bizony számíthat rá, ha akarja, ha nem.
Figyelmesen hallgatom végül válaszát, néhol bólintok, hogy értem. Ahogy végez, lágyan nevetek vele, azonban az, hogy ezt hirtelen csend váltja fel, jelzi, hogy bizony keresem a szavakat, még ha ez egy levegővételnyi várakozást is igényel. - Nem, nem hülyeség.. Lehet, hogy belőled csak egy van, de az mindig jó, ha találsz hozzád hasonlót, aki emiatt jobban megért, mint más tenné. - jegyzem meg végül kedves mosollyal, de már nem teszem hozzá, hogy örülök, hogy talált egy ilyen személyt. Ezt már megtartom magamnak.
Terelés gyanánt ejtem ki az újabb szavakat, bár ettől függetlenül őszinték, és olyan dolgok, amiket egyébként is el akartam mondani, válasza nyomán viszont halkan felkuncogok. - Lehet, de .. nem is szándékozok kiharcolni, hogy ne így gyere, éppen azért, hogy örülhessek. - felelem, majd tekintetem ismét elidőzik rajta, arca vonásait, szemeit nézve, persze titkolni sem tudnám, hogy mennyire szokatlanul érint ez az egész. Ezt kérdése is alátámassza, ami miatt nyelek egy nagyobbat. - öhm ... egy .. kicsit. - zavart nevetés, hajamat fülem mögé simítom balommal. - persze! - vágom rá halkabban, bár ez olyan válasz, mintha csak az lenne a cél, hogy mondjak valamit, mert egyébként hirtelen nem is tudom hova tenni, pedig próbálom. Nincs okom rá, mert eleve nem érdekelném úgy? Vagy nincs okom rá, mert .. nincs és kész. Hát nem vagyok egy randiguru, azt meg kell hagyni, és még csak a helyzeteket sem ismerem fel mindig tisztán. Közben viszont közelebb is csúszott, amivel épp az ellenkezőjét érte el annak, amit közölt, mert igenis zavarban vagyok, nem is kicsit. Veszek egy nagyobb levegőt orromon, miközben figyelem őt, és azon gondolkozok, mit is mondjak, hogy ne legyen feszült csend köztünk, mihelyt nem tereli el a figyelmét a pohara. Aztán beugrik. - És egyébként .. egy olyan személy, aki az ördög címkét hordaná a homlokán, hogy-hogy békével jött? - kérdezem, erre egyébként tényleg kíváncsi vagyok, de lehet csak hallani szeretnék valami szép, jóleső választ.. nem tudom. Jó lenne, ha tényleg csak szimplán látni akart volna, és nem mondjuk unatkozott, más meg nem ért rá..

 

outfit ••• kredit

A kezdeti zavarom hol felerősödött, hol elillant. Nehéz volt dűlőre jutnom magammal szemben és a lánnyal szemben is. Furcsán éreztem magam, mert nem akartam megölni, megkínozni vagy bármi egyéb, bár belegondolva, legutóbb sem szándékoztam benne kárt tenni, csupán az ereklyére fájt a fogam. Az sem érdekelt, hogy kirabolta a családi házat. Talán mert az a család sem érdekelt túlzottan.
Nagyot nyeltem, miközben azt figyeltem, hogyan helyezkedik. Aztán a fejemet végül a karomnak döntöttem, ami a kanapé tetején pihent, így figyeltem a lányt. És hallgattam őt. Aztán felhorkantottam röviden.
- Kár, hogy nem mindenki véli így… mármint, hogy én vagyok az ördög – Morrantam egy aprót, majd megforgattam a szemeimet is. Közbeékeltem volna a csúfos vereségemet a fogadással kapcsolatban, de túlságosan ledöbbentett az, amit mondott. És a kérdése is. Miért érdekli? Egy pillanatra átfutott a fejemen, hogy csak információkat akar belőlem kiszedni, de aztán rájöttem, hogy ez hülyeség. Ő nem… nem akar ártani nekem.
- Nem ismerem túl régóta őt. Eleinte nem is voltunk jóban… csak a szövetségest láttam benne és ő sem látott mást bennem, csak a démont – Megvontam a vállamat. Mikor változott meg mindez? Visszaidéződött bennem számtalan emlék. Aztán az, amikor lényegében válaszút elé kerültünk. A stílusom, az övé… a hangos veszekedés. – Később viszont, szinte fel sem tűnt, de már nem a szövetségest láttam benne, hanem valakit, aki kicsit olyan, mint én – Sóhajtottam, majd röviden felnevettem. – Persze, ez hülyeség, ugye? Nincs még egy ilyen, mint én. Sőt, belőlem egy is elég a világnak – Újabb nevetés hagyta el a számat. Igazából meséltem is Zackről, meg nem is; de pont eleget ahhoz, hogy talán tudja, kiben leltem… barátra.
Aztán a tekintetem az ajkain időzött pár pillanatig. Az első szó nem is jutott el a fülemig, csupán a szájáról olvastam le, mielőtt félrenéztem volna.
- Csak azért vélekedsz így, mert „békével jöttem” – Emeltem fel a fejemet és ujjaimmal idézőjelet formáltam, majd megvontam a vállam. A kezeimet az ölembe húztam lassan. – Zavarban vagy? – Kérdeztem rá, bár magam sem tudtam, honnan jöttem rá, hogy talán… így érzi magát. – Nincs okod rá – Közelebb csúsztam hozzá, térdem hozzáért az övéhez. Aztán, mielőtt bármi hülyeséget csináltam volna, inkább az asztal felé hajoltam, hogy visszavegyem magamhoz a poharat.
El kéne tűnnöm, amíg nem csinálok baromságot, ugye?

Home Sweet Home...

Nem értem mi bajom van, tini koromban nem éreztem magam ilyen szerencsétlenül, hogy egy szót se találok, amit értelmes lenne kinyögni. Amit meg találok, leginkább üres fecsegés, majd ami észszerűnek tűnik is csak hirtelen felelet. Zavart mosoly kúszik arcomra válasza nyomán, majd poharam mögé bújok, de pillantásom így is rátéved, tehát látom reakcióját, ami leginkább csak fokozza ezt az érdekes érzést, ami most bennem van. Nagyon fura. Ha azt mondanám Kaira, hogy nagyon jól néz ki, el lehetne könyvelni, hogy a pszichopatákra bukok? Jó kérdés, de tényleg így van, csak legutóbb nem igazán erre figyeltem szerintem.. most viszont .. olyan más. Tényleg csak miattam jött volna? Én elhiszem, ha azt mondja nem akar semmit.. ennyi naivitást megengedek magamnak vele szemben, hiszen nem kertelne, ha nem így lenne.
Kíváncsi pillantást emelek rá ahogy mintha nekikezdene valaminek, de helyette én töröm meg a csendet, ha már Ő is kérdezett az imént. Érdekel az élete, és hogy abban kik vannak, vagy épp kik nincsenek. Halkabb 'oh' amit közbefelelek, de ahogy nevetni kezd, széles mosolyra húzódnak ajkaim. Boldogan hallgatom, hogy mégiscsak van mellette valaki, mert reméltem, hogy így van. Figyelem, ahogy helyezkedik, és bár egy fura borzongás fut rajtam végig, ahogy közelebb jön, magam is helyezkedem, és enyhén fentebb húzva magam fordulok felé, hogy oldalammal a háttámlának dőljek.
Halkan nevetek azon, hogy furcsa lenne a dolog. - Annak fényében, hogy mindenki szerint te vagy maga az ördög, talán furcsa, de én reméltem, hogy nem vagy egyedül. Nem szeretném, hogy egyedül legyél. - felelem lágy hangon, őszinte tekintettel nézve mélyen szemeibe, majd némileg halkabban folytatom, de kedvességem nem halványul. - mesélsz nekem róla? - teszem fel a kérdést, hátha .. szeretne, hátha jól esne neki, én meg igen kíváncsi vagyok közben. Érdekel, ki az, akit elsőként említene egy ilyen kérdésre.
Aztán megint megtörténik, ami legutóbb, hogy tekintete ajkamra vetül... én meg érzem halványan elpirulok, ahogy lesütöm szemeim. Szörnyű vagyok. Vagy nem? Elvégre nincs kinek elszámolnom semmiről, és nagylány vagyok már a döntéseimhez. Inkább megköszörülöm a torkom halkan. - Meglepett, hogy te csöngetsz, amúgy .. főleg, hogy ezek szerint csak úgy. De jó értelemben lepett meg, még mindig nem gondolnám, hogy rossz dolog, ha újra látlak. - vallom be már-már kislányos zavaromban, mert egyre izgatottabb vagyok, hogy egyáltalán bármit is mondjak, és ez .. szokatlan érzés. Éreztem már így magam, de nem gondoltam, hogy hosszú idő után éppen Kai mellett fogom magam ebben a helyzetben találni.. ráadásul.. olyan különös ez az egész.

 

outfit ••• kredit

Bizonyára teljesen meghibbantam. Talán sosem kellett volna újra eljönnöm ide, mert bár Rose valamiért kedvel, mégsem érzem azt, hogy kiérdemelten tenné ezt és amúgy is azt mondtam neki, addig szerencsés, míg nem lát újra. Azonban csak a boldogság látható jeleit véltem észrevenni rajta, semmi más egyebet. Talán… talán zavart volt egy kicsit. De csak talán. Hisz honnan is tudhatnám? Nem én vagyok az érzelmek koronázatlan hercege. Gyengén ráztam meg végül a fejemet, majd a poharamra vetettem egy pillantást. Aztán arra a kevés helyre kettőnk között a kanapén. Szinte csak egy vékony csík választott el minket egymástól. A tekintetem gyorsan ugrott a lányra, hogy a szavaira koncentráljak végre, ne a bugyuta gondolatokra, amik csakis annak az álnok kígyónak voltak köszönhetőek. Egyáltalán kit érdekel a szex? Úgyis túl van értékelve.
- Oh…….. értem – Ennyit bírtam kinyögni a szavaira. Szóval nincs senki, aki le akarná tépni a fejem, ha én és ő… oké, király. Nem mintha lényeges volna, mert előbb tépem le bárki fejét, mintsem az illető az enyémet, de azért nem ártott rákérdezni.
Feltűnt, hogy elbújt a pohár mögé, mire felvontam a szemöldökömet kérdőn. Furcsán viselkedett, akárcsak én.
- Ahm… - Újból nem tudtam, mit mondjak, de szerencsémre ő végül megszólalt. A kérdésre pislognom kellett néhányat. Nekem? Valakim? Ez valami vicc? Megráztam a fejemet, majd a továbbiakra nagyot nyeltem és a poharamat kezdtem figyelni. – Nem értek az érzelmekhez meg ezekhez… a kapcsolatokhoz meg még úgyse – Magyaráztam elmélázva, a kötelékünkre gondolva Zackkel. – Bár egy ideje már gyakorlom – Felnevettem röviden, majd a lányra pillantottam a szemem sarkából. – De ne aggódj, van valaki, aki egy ideje már velem van. Mellettem. A… barátom, vagy olyasmi – Vállat vontam, majd leraktam a poharat az asztalra. – Zack a neve – Tettem hozzá elgondolkodva, de ennél többet nem akartam megosztani róla. Nem lett volna értelme és amúgy sem szándékoztam világgá kürtölni a férfi létezését; nem akartam bajt hozni rá.
Félig a lány felé fordultam a kanapén, magam alá húzva az egyik lábam, majd közelebb csúsztam hozzá. Kezemmel, avagy az alkarommal a kanapé „tetején” támaszkodtam meg, így döntöttem végül oldalra a fejemet.
- Furcsa, ugye? Hogy lehet velem valaki… de amúgy nem is ő az egyetlen. Ami még számomra is furcsa… - Tekintve, hogyha jobban végiggondolom, több név is eszembe jutott. Ott volt a Liliomlány, vagy Scamander Captain is. Bár utóbbival még nem voltunk annyira jóban, de határozottan nem tartottam már az ellenségemnek. Ellenben… ellenben Miss Queent, aki becsapott. Sóhajtottam egy nagyot, majd megfeledkezve mindenről, csak Rosiera koncentráltam. Csak néztem őt, leginkább azon agyalva, hogyan… hogyan is kellene… közelednem.
Tekintetem lassan az ajkaira siklott, majd megnyaltam a kiszáradt számat.
Nem, ez nem fog menni.
Félrenéztem végül.