Apára és anyára tekintek, igyekszem a körülöttem lévő eseményeket felfogni. Mégis értetlenkedem. Nem számítottam rá, hogy ez fog történni, hogy egyből egy szúrt sebbel kezdem a karácsony estét, hogy Grace, csak úgy, valamilyen okból kifolyólag átváltozik. A sebem talán még a legkisebb probléma, szinte pillanatokon belül begyógyítom, de utána sokkal de sokkal jobban kezd aggasztani a férfi, aki az ajtóban áll és vizslatóan kémlel engem és a barátnőmet, aki már szinte teljesen átváltozott. Anya karjaiból kiránt a kulcs, maradnék, de nem tudok, a lehető leglassabban az ajtó felé indulok, és valami olyasmin jár a fejem közben, hogy hogyan tudnám megszüntetni ennek a hatását, hogyan tudnám elérni, hogy ne kelljen a férfi közelébe érnem. Egy pillanatnyi megnyugvást nyújt, amikor apa becsapja az ajtót, de ahogy meglátom, hogy az kirobban és porrá zúzódik, felsóhajtok. Grace szinte nekem támad, de ekkor az ismeretlen közénk áll. A szívem hevesen ver, nem tudom, hogy tudnék e most bármilyen varázslatot elmondani azok közül, amiket a fejemben forgatok, hiszen a kulcs húzása teljesen elterel. Amikor az ismeretlen végül hozzám szól, a felemelkedett kulcsot a kezembe veszem, de nem próbálom még meg levenni a nyakamból. - Minek ez neked? Honnan tudtad, hogy nálam van? És ki vagy te egyáltalán? - Egyre feszültebbé válok, ha csinál valamit a szeretteimmel akkor pedig még inkább. Már azon jár a fejem, hogyan próbálhatnám meg őt eltüntetni innen, hogyan tudnám a kulccsal kijátszani. De tudnom kell, mi ez a tárgy és hogy miért került hozzám, ha az övé.
Elégedetten pillog el a vérfarkas csajszira, valamint Hopera az ajtóból, de a barátságtalan modor a legkevésbé sem nyeri el tetszését. A férfira mered és amint megemeli a kezét, hogy becsapja előtte az ajtót, az ő keze is lendül és az ajtó porrá zúzódik kettejük közt. Az álcája, avagy a kapucnija lehull a fejéről, megvillantva valódi arcát. Ránézésre teljesen átlagos, de mindenki érezheti, hogy valami nem stimmel vele. Hopeot tovább vonzza a férfi, ahogy átlép az ajtó maradványain. - Elég barátságtalanok vagytok, bár nem meglepő a Mikaelsonöktől, nem de bár? – Szórakozott a hangja, miközben Grace teljesen átváltozik. Vadállatként néz mindenkire maga körül, majd a fiatal lány, Hope az, akit kiszúr magának. Rá is támadna, de az ismeretlen férfi kettejük közt terem. Csendre inti a farkast, aki nyüszülve lapul a földre. - Tss, kicsikém… nem szabad bántani. Van valami nála, ami az enyém – Lassan fordul meg, tekintete vészjóslón csillog, ahogy a lányra néz. Nyújtja a kezét felé. – A kulcsot. Most. És már itt sem vagyok - Ha mindezközben bárki közbe akarna lépni, akkor erejét használva Klauson és Hayleyn fájdalmat generál bennük. Érezhetik a halál ízét a szájukban, a csontjaikban, minden porcikájukban, ami egyre inkább a földre kényszeríti őket. A farkas pedig egyre türelmetlenebbé válik a földön fekve.
204 words ♡ aláfestő ♡ határidő: 2020. szeptember 19.
A karácsony nem úgy indult, ahogy azt vártuk, vagy... igazából nem volt meglepő. A legtöbb ünnep nálunk hasonlóan zajlott már évszázadok óta, s alapvetően nem is zavart volna a dolog, ha nem sérül meg Hope. Az anyja szavaira így komolyan bólintottam, tényleg nem értünk rá sem viccelődni, sem mással foglalkozni. Viszont hamar ott kellet hagynom a lányt, hogy a hívatlan vendéggel foglalkozzak, aki úgy tűnt, mégsem én vagyok. Vagy nem az egyetlen. Csak néztem a férfit, a kezében tartott díszt, a rajta lévő szimbólumot. Valahogy ismerősnek tűnt, de nem voltam benne biztos, talán csak hasonlított valami másra. - Azt hiszem nem a legjobb helyre kopogtattál be, cimbora! - méregettem enyhén oldalra billentett fejjel. Valahogy furcsa volt, hogy épp ide tévedt be. Hope kis barátnője eközben elkezdett átváltozni, ami még furcsábbnak hatott, hiszen nem volt telihold, s ő nyilván csak egy mezei vérfarkas volt, nem hibrid, különben nem lepődik meg ennyire mindkét lány. - Sajnálom, pajtás, de tudod hogy van ez. Amit a nők akarnak... - villantottam rá egy vigyort, majd becsaptam az orra előtt az ajtót, épp mielőtt a lányom odaért volna. Nem akartam, hogy Hope akár a közelébe is menjen. - Szóval, mi a fene folyik itt, kis farkas? - néztem Hayley-re, és a Hope nyakában lévő kulcs felé intettem egyik kezemmel. - Feltételezem, ez nem Hope egyik ajándéka.
Klaus megint félvállról vett valamit, amit nem lett volna szabad, mégsem volt időm emiatt veszekedni vele. Hisz túl nagy volt a csend… és amit végül tapasztaltunk, az a pokol egy apró szelete volt. Hopeból egy kés állt ki, amit a barátnője szúrt bele. Boldog karácsonyt! Nem értettem, mi folyik itt, de nem tetszett a kopogás sem. Nem vártunk vendégeket és talán Klaust is hiba volt beengedni. Legalábbis mikor ajtót nyitott és megjegyzést tett, tényleg ez fordult meg a fejemben. A szemeimet forgattam válaszul. - Erre nincs időnk, Klaus – Néztem rá komolyan, Gracet továbbra is magamnál tartva, hisz nem tudtam, mire számíthatunk tőle. Aztán Hopera néztem, amíg Klaus a vendégünkkel foglalkozott. – Próbáld meggyógyítani a sérülésed és… készüljünk fel mindenre. Nem tudom, mi folyik itt, de nem lesz nyugodt az ünnep – És ahogy ezt kimondtam, Grace elkezdett átváltozni. Értetlenül álltam előtte, majd elengedve hátrébb léptem, majd a lányom mellé. – Nem tudom, Hope… - Magamhoz karoltam és odébb húztam a vérfarkas lánytól. Ahogy viszont a kulcs húzni kezdte a lányomat az ajtó felé, úgy csúszott ki a karjaim közül. Talán nem is volt baj, hogy Gracetől távolabb került ezáltal. - Klaus, ne engedd be! – Szóltam rá, mikor elkezdtem gyanakodni a vendégünkre. Mintha ő csinált volna valamit…
- Jól vagyok, csak... meglepődtem. - Válaszolom már amikor magamhoz térek és sikerül kihúznom a kést, majd a kezemmel kicsit még eltakarom a sebem, de remélem az hamar elkezd begyógyulni és utána ismét a saját önmagam lehetek. Apa ajtót nyit a különös idegennek, én pedig gyanús pillantással illetem, aztán anyára tekintek kicsit kérlelőn, mert tudjuk, ha valami különös történik, akkor az sorozatban fog érkezni majd és nem hinném, hogy be kellene engednünk egy idegent ilyenkor. Persze nem én döntöm ezt el, és amúgy is elvonja a figyelmemet Grace átváltozásának kezdete. - Miért változik át?! - Kelek fel a földről és óvatosan a lány közelébe megyek, nem akarok még egyszer abba a csapdába kerülni, hogy támadási felületet hagyok magamon. Figyelek. - Valami itt nagyon nincs rendben... nagyon... - Ekkor izzik fel a kulcs a nyakamban, meg is emelkedik és a húzni kezd, a bejárati ajtó felé, és mivel érdekel. hogy mi haszna ennek a kulcsnak, na meg hogy most ez valójában mi is pontosan, így elindulok arra. Ha tudok, azért körültekintően állok hozzá a dolgokhoz.
Grace továbbra sincs magánál, mintha a szemei is koromfeketék lennének. Odakint pedig az ajtónál toporog valaki, aki azt várja, hogy beengedjék – és végül a férfi nyit ajtót neki. A kétes ábrázatú férfi egy kisebb csomagot tart a kezében. A csomagolása átlátszó és benne egy kisebb, ezüst színű fadísz van, rá pedig egy különös szimbólumot festettek. A férfi arcát egyelőre nem láthatják, mert a kapucnija teljesen beárnyékolja az arcát. Az viszont kivehető, hogy egy rövid pillanatra elmosolyodik, mikor Klaus „kedves” fogadtatásban részesíti. Mit is várt? - Nincs hová mennem, kérem… - Felemeli a fejét, így az arca teljesen láthatóvá válik. Látszik, hogy teljesen át van fagyva, piros az arca, szinte lila a szája. – Csak ma éjszakára, a hideg ellen… - Hogy miért hisz abban, hogy befogadják? Talán a karácsony szelleme, talán más okán. Azonban, amíg a kapucnis férfi vár az ajtóban, addig Grace, aki nem mellesleg egy vérfarkas leányzó, hirtelen elkezd átváltozni. Fájdalmai vannak, a csontjai ropognak, törnek és sikít. A szemei sárgán villannak fel. A Hopenál levő kulcs pedig megzavarodik, izzani kezd a lánynál, majd a bejárati ajtó felé kezdi húzni a lányt, felemelkedve a bőréről. Szó szerint lebeg a kulcs.
191 words ♡ aláfestő ♡ határidő: 2020. szeptember 12.
Hayley nyitott ajtót, a meghökkenése pedig teljesen jogos volt, én sem értettem semmit ebből az egészből. Örültem, hogy végül mégis a lányommal tölthetem a karácsonyt, de vajon miféle áron? - Kiderítjük az ünnepek után. Hope-nak most szüksége van a családjára. - S ahogy kimondtam, ekkor tűnt fel, hogy egyáltalán nem siet a lányom az ajtóhoz, pedig tudtam, hogy odabent van, még valakivel, a szívdobogásuk és az illatuk is elárulta. Ahogy a nő elállt az ajtóból, a látvány mindkettőnket sokkolt, egyszerre ült ki az arcunkra a rémület, s ugyanabban az időben értünk hihetetlen sebességgel Hope mellé, aki a földön térdelt. Kihúzta a kést az oldalából, így engedve a testének, hogy regenerálódjon, de a fájdalom az arcán... összeszorult tőle a mellkasom. Megérintettem az egyik vállát, miközben aggódva vizslattam szemeimmel. Ekkor kopogtak, s bár nem akartam ott hagyni a lányom, mégis felálltam és ajtót nyitottam egy halk káromkodás után. Úgy tűnt, egyikőjük sem vár vendégeket, de nekem egy részem azt remélte, talán Kol vagy Rebekah az. - Ó, csodás! - sóhajtottam. - Csak azt ne mondd, hogy Hayley hajléktalanszállót csinált a szobámból! - morogtam, majd egy széles vigyort villantottam a vendégünkre, s hátrafelé sandítva Hayley-t kerestem a tekintetemmel, hátha ő tudja ki az illető.
Arcomra meglepettség ült ki, ahogy megpillantottam Klaust. Összezavart a jelenléte és már kezdtem is volna a szokásos „rikácsolásomat”, hogy hogyan lehet ennyire felelőtlen és makacs, mikor beelőzött és vázolta a helyzetet. - Hogy micsoda? – Ez a mondat jött először a számra. Pislogtam, alig tértem magamhoz. – Jó hír, de… mégis ki volt az, Klaus? – Megráztam végül a fejemet, hisz bármi is történt, úgy tűnt, hogy a dolgok jó irányt vettek. Vagy csak el akartam hinni, hogy a dolgok helyre jöhetnek. Nem tudom. – Gyere be, nem rég kezdtünk el karácsonyozni Hopeal és… várjunk – Ekkor esett le, hogy a lányom gyanúsan csendben van és igen… ez nem vallott rá, főleg nem akkor, ha az apja jelen volt. Ahogy megfordultam, úgy adtam látóteret Klausnak is és egyben magamnak is. Ledöbbentett a látvány. Odasuhantam Hope mellé, de végül Gracet rántottam odébb tőle. - Hope, jól vagy?! – Kérdeztem aggódva, mégis néhány oktávval hangosabban, aztán lenéztem a karjaimban levő lányra. Értetlenül álltam a helyzet előtt, hogy rátámadt, de… úgy tűnt, hogy itt senkivel sem oké semmi. A kopogásra eszméltem még fel, de nem indultam ajtót nyitni. Klausra emeltem a tekintetemet, komolyan és szinte sugalltam, hogy ő menjen a váratlan, hívatlan vendégünkhöz. Úgy sejtettem, nem fogunk örülni annak, aki jött.
Felettébb furcsa érzésem van ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Az utóbbi időben amúgy is sok rejtélyes esemény történt körülöttünk, így nem nyugtat a tudat, hogy kopognak az ajtón. Próbálok meredten figyelni anyára, ki tudja, ki kopogtat, de ekkor egy hangra leszek figyelmes. - Mondtál valamit? - Nem is tudom igazából kinek címeztem ezt a kérdést, de a beszédet továbbra sem ismerem fel. A karácsonyfa felé fordulok és mire bárki feleszmélne, már újra azt a díszt bámulom, mint az imént. Mivel nem sok esély van rá, hogy értem a latin szavakat, ezért csak koncentrálok, hátha mégis leszűrök valamit erről az egészről. Más fel sem tűnik, meg sem mozdulok, meg sem rezzenek apám hívogató hangjára sem. Mit sem érzékelek a körülöttem történő eseményekből mindaddig, még egy fájó. szúró érzést meg nem érzek az oldalamba. Ekkor zökkenek ki és eszmélek fel, meglep, hogy Grace mit is tett, ezért talán egy pillanatig még megszólalni sem tudok, csak térdre rogyok és a késhez nyúlok, majd ha sikerül erőt vennem magamon, és senki nem akadályoz meg, akkor ki is húzom azt onnan, fájdalmasan. Ekkor már sikerül észrevennem a legjobb dolgot a mai ünnepben: apát is. De most valahogy úgy érzem, ez sem lesz olyan egyszerű, mint gondoltuk.
The member 'The Travelers' has done the following action : Dobókocka
'Dobókocka' :
Always and Forever
Örökkön-örökké
a legtöbbet birtokló
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Amíg Hayley ajtót nyit, addig Hope és csakis ő, furcsa hangot hallhat a karácsonyfa felől. Mintha az a dísz, amit az imént nézegetett, hangot adna ki. Különös, férfi hang szól hozzá. Mintha latin lenne. Teljesen megbabonázza a lányt és ezáltal a dísz irányába indul, ahelyett, hogy apja karjaiba ugrana örömében. Ez furcsa is lehet mind Hayley, mind Klaus számára. Közben Grace a konyhából tér vissza, de úgy tűnik, valami nem stimmel vele. Ha Klaus vagy Hayley nem állítják meg, akkor mielőtt Hope kizökkenne a kábulatból, a barátnője az oldalába vág erősen egy kést. Ekkor kopognak újra. Ha valaki ajtót nyit, akkor egy teljesen átfagyott, kapucnis férfi fogadja majd, dideregve. Szállást kér karácsony éjszakájára ebben a nagy hidegben.
// Mesélői kockadobás következik. Ha páros, akkor időben észreveszi valamelyik szülő, hogy probléma van és képes megállítani Gracet, majd ezt követően Hope kizökken a kábulatból. Ha páratlan, akkor viszont nem és Hope megsérül, ez zökkenti ki a kábulatból. //
117 words ❖ aláfestő ❖ határidő: 2020. szeptember 5.
The Travelers
Bejárták a világot
készen állsz a mesére?
163
C szint: Kalmithil
Legfelsőbb szint: The Survivor
Ez az én történetem :
"Mindannyian követünk el szörnyű hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk."
Kellett egy kis idő, mire visszanyertem az erőmet azután, hogy valaki kiszakította belőlem Sivár egy darabját. Egy nő volt, ám nem láttam az arcát, azt sem tudtam, hogyan képes erre valaki ilyen egyszerűen. Az egyik pillanatban még ott volt bennem, a következőben pedig más birtokába került. Ennek örülnöm kellett volna, s valóban így is volt, de ott volt a félelem is bennem, mert ha ez az erő rossz kezekbe kerül... Mindenesetre félretettem aggodalmaimat, s másnapra már elég szalonképes voltam ahhoz, hogy meglátogassam Hope-ot. Komolyan gondoltam a neki tett ígéreteimet, s ezen nem változtatott az a néhány hónap távolság, amit eszközölnöm kellett érzelmi okokból. Camille halála megviselt, a legtöbb napon magamnál sem voltam, jóformán ki sem mozdultam a házból, csak táplálkozni, amire nem voltam büszke, de legalább nem a városban tettem mindezt. Az idő és a whisky megtette a kellő hatást. A házhoz érve - ami az otthonom volt, s tudtam, ezután már nyugodt szívvel vissza is költözhetek ide -, különös dolgokra lettem figyelmes. Rossz érzés kerített hatalmába, olyan érzés volt, mintha valaki figyelné magát a házat, nem csak engem. Az áramkimaradás, amitől az utca hol sötétbe borult, hol újra kivilágosodott, nem hozta rám a frászt, de a bentről kiszűrődő furcsa záj már igen. Ezt követően kopogtattam az ajtón, s néhány pillanat múlva Hayley-t pillantottam meg a küszöbön túl. - Boldog karácsonyt! - vigyorogtam rá, majd mielőtt megszólalhatott volna, gyorsan folytattam. - Mielőtt bármit is mondanál, nem kell aggódnod! Furcsa dolog történt velem tegnap. Egy ismeretlen nő elszívta blőlem Sivárt. El tudod ezt hinni? - kérdeztem felvont szemöldökkel, széttárt karokkal. Talán pár pohárka whisky már lecsúszott a torkomon indulás előtt, de nem voltam részeg, kicsit sem. Csak vidámabb, mint előtte.
Kezdőlap
️
Klaus megint félvállról vett valamit, amit nem lett volna szabad, mégsem volt időm emiatt veszekedni vele. Hisz túl nagy volt a csend… és amit végül tapasztaltunk, az a pokol egy apró szelete volt. Hopeból egy kés állt ki, amit a barátnője szúrt bele. Boldog karácsonyt!
Arcomra meglepettség ült ki, ahogy megpillantottam Klaust. Összezavart a jelenléte és már kezdtem is volna a szokásos „rikácsolásomat”, hogy hogyan lehet ennyire felelőtlen és makacs, mikor beelőzött és vázolta a helyzetet.
