Silhouette in the Darkness
Whoever enters here

give up all hope
Karakter neve ℘
Jelszó ℘
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
We're broken souls
in the darkness
Jelenleg 50 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 50 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (415 fő) Kedd Okt. 15, 2024 11:27 am-kor volt itt.
It always seems impossible
until it’s done
Hesperus
Csüt. Márc. 16, 2023 1:09 am


Always and Forever
Vas. Dec. 12, 2021 10:34 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:53 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:52 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:48 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:40 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:39 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:37 pm


Always and Forever
Pént. Dec. 10, 2021 1:36 pm



Megosztás
ÜzenetSzerző
TémanyitásMadelyn Bryn Burrow EmptyKedd Jan. 12, 2021 7:33 pm

Madelyn Bryn Burrow
Az igazság mindig az, amitől a legjobban félünk.


Becenév:
Made, Lyn, Bryn
Titulus:
Forever lonely
Születési hely, dátum:
Anglia, London 1800. 06. 18.
Faj:
Vámpír
Rang:
Vámpír
Beállítottság:
Pánszexuális
Play by:
Anya Taylor - Joy

Átváltozás:
Gyors volt. Legalábbis így 200 év távlatából nézve annak tűnik. Ráadásul nem is volt nagy cucc. Egyik pillanatról a másikra történt. De jól emlékszem még arra az éjszakára. A bálra, amitől csodát reméltem, de a halálomat kaptam. De kezdjük az elejéről.
Emlékszem, hogy a nap egész nap sütött, pedig a természet még csak ébredezett a téli álmából. Meleg volt, ami estére is megmaradt. A barátnőimmel az esti bálra készültünk, a ruha, smink és frizura, mind tökéletesen ált rajtunk. Alig vártuk, hogy bejelentsenek minket, miközben a párjaink oldalán lesétálunk a lépcsőn. Hiszen minden lány erről a napról álmodott, de nem mindenkinek adatott meg. Én nemesi családban nevelkedtem, így nem csak lehetőségem nyílt rá, de egyenesen kötelező volt.
Emlékszem amikor mindennel elkészültem és Steven megjelent a bejárati ajtónkban. Minden olyan tökéletesnek tűnt, már- már mesébe illőnek. Nem is gyanakodtam arra, hogy ez az idilli pillanat nem fog örökké tartani.
A bálban még minden rendben volt, boldog voltam a párom oldalán. Táncoltunk és nevettünk. Aztán jött a hidegzuhany. Steven egyszer csak félre akart vonulni, beszélgetni. Örömmel mentem vele, azt hittem még inkább fel fog dobni, amit mondani fog. De nem így lett. Szakított velem. Akkor és ott, a bál közepén. Nem akartam elhinni. Azt hittem ez csak egy rossz tréfa. Nem értettem miért tette ezt velem és miért pont akkor. Később kiderült, hogy a szülei előre kiválasztották a lányt, akit el kellett vennie. Egy ideje már jelen volt az életében, de nem akart elhagyni. Szerettük egymást, ó, de még mennyire szerettük. A bálban a szülei is jelen voltak, várták, hogy ott hagyjon engem és a másik lányt vigye végre táncolni.
Az épület előtt állva csak néztem ahogy távolodik. Nem nézett vissza, egyszer sem. Biztos, hogy neki is nehéz lehetett ott hagynia engem. Persze nekem nem volt kedvem ezek után visszamenni és aztán nézni ahogy már valaki mást ölel.
A könnyeimmel küszködve indultam el. Nem tudtam hova megyek, nem is nagyon érdekelt. Az volt a fontos, hogy minél messzebb kerüljek a bál helyszínétől. A Hyde Parkhoz érve kerestem egy padot, hogy összeszedjem magam. Sokáig tartott, a sírást csak alig tudtam befejezni. Talán el is aludtam közben.
Arra emlékszem, hogy amikor kinyitottam a szemem egy fiúcsapat sétált el előttem. Először fel sem tűntem nekik, aztán az egyik mégis visszafordult. Tudni akarta mit csinálok a parkban egyedül a báli öltözékemben. Nem akartam neki felelni, csak arra vágytam, hogy békén hagyjanak, de nem tették. Visszafordultak és leültek mellém. Végül beadtam a derekam és elmeséltem, hogy mi történt. Azt mondták, ne búslakodjak, tartsak velük, meglátom jól fogom érezni magam velük. Nem mondtam azonnal igent, de aztán valahogy mégis beleegyeztem. Ezzel pedig aláírtam a halálos ítéletem.
A következő emlékem, hogy valami sátorban vagyunk. Valami pia is előkerült, talán vörösbor lehetett, legalábbis a színéből annak tűnt. Elég fura íze volt, amikor bele kóstoltam. Majdnem ki is köptem, de úgy voltam vele nem lesz baj, ha egy kicsit iszok és felejtek. Később kiderült, hogy a vértől volt olyan furcsa íze. Igen, vámpírvért itattak velem. A mai napig nem tudom, hogy mi volt a céljuk vele, velem. Az már sosem derült ki.
Nagyjából idáig vannak meg az emlékeim. Másnap arra ébredtem, hogy szomjas vagyok. De hiába csillapítottam a szomjúságom vízzel, amit a sátorban találtam, az nem volt elég, Aztán belépett egy fiú, aki talán még tizenkét éves se volt. De úgy hívogatott a nyaka, az erei. Nem tudtam magam vissza fogni. Rávetettem magam és az utolsó csepp vérét is kiszívtam. Ahogy csillapodott a szomjúságom, csak akkor vettem észre, hogy mit tettem. Nem értettem, hogy mi történt velem, csak menekülni akartam. Én, aki sose gondolta volna, hogy bárkinek is tudna ártani, megöltem egy ártatlan kisfiút. Kiléptem a sátorból, hogy magam mögött tudjam azt a helyet. Szerencsémre még sötét volt és még mielőtt felkelt volna a nap, otthon voltam.
Család:
Család… elég tág fogalom. Szinte mindenkinek mást jelent. Van, hogy csak pár embert, a szülőket és a testvéreket tekintjük annak. Van, hogy mindenkit beleveszünk, aki valahogyan kötődik hozzánk. Akár legyen szó vérszerinti kötelékről, vagy csak együtt élésről. Én az utóbbiak táborát erősítem. Ezért is lehet az, hogy az évek során tizennyolc családom volt. Most biztosan azt kérdeznéd, hogy ez miként is lehetséges. Máris elmesélem és igyekszem bemutatni azokat az embereket, akik egykor az én családomba tartoztak.
1800- 1820: Anglia – Victoria és Arthur Burrow
Ők voltak a szüleim, de régen meghaltak, már csak az emlékeimben élnek tovább. Apa gróf volt, anya pedig báró kisasszony, mielőtt férjhez ment volna. Ebből következik, hogy az én ereimben is nemesi vér csörgedezett. Egyke voltam, bár mindkét szülőm nagyon szeretett volna még gyereket. De ez nem jött össze nekik.
A gyerekkoromra nem panaszkodhatok, mindent megadtak nekem, jómódban nevelkedhettem. Viszont tanulni nem igazán szerettem. A nevelőnőm folyton folyvást csak panaszkodott rólam. Az órák helyett szívesebben töltöttem az időm a parkban vagy az istállóban.
Anyám mindig mondta, nem lesz ennek jó vége. Csak úgy tudok majd jól férjhez menni, ha megfelelő neveltetést kapok. A szüleimnek az volt a legfontosabb, hogy egy herceget vagy márkit találjanak mellém. Én nem akartam érdekházasságot, a szívem ugyanis már foglalt volt. Viszont nem tartom kizártnak, hogy ők már megtalálták nekem a megfelelő jelöltet, amikor is bekövetkezett az a bizonyos baleset.
1820 – 1832: Edinburgh – Dynadin
Angliából, Skóciába menekültem. Nem volt maradásom a szülői házban, nem akartam, hogy fény derüljön a titkomra. Amikor tehettem, az éj leple alatt visszajártam a szüleimhez. Messziről figyeltem őket, egészen a haláluk napjáig.
Skóciában, talán a neveltetésemnek köszönhetően, megismerkedtem egy herceggel. Nem mondhatnám, hogy gyengéd érzések fűztek volna hozzá. Sokáig hagytam, hogy udvaroljon nekem, amíg belegyeztem a kapcsolatba. A jegyese lettem, de az esküvőre sosem került sor, annak ellenére, hogy évekig éltem az oldalán.
A szülei se erőltették a házasságot. Mondhatni szerencsénk volt, hogy Dynadin a nyolcadik fiúgyermekük volt.
Békességben élhettünk, egy aprócska kis kastélyban. Egészen Dynadin váratlan haláláig… amiért én vagyok a felelős. Nem akartam megölni, de nem tudtam uralkodni az éhségemen. A család számára sosem derült ki, hogy én tettem. Mielőtt bárki is kérdőre vonhatott volna, magam mögött hagytam Edinburgh-ot.
Pár hónappal ezelőtt jártam a városban. Ellátogattam a régi lakóhelyemre is. A kastély, ami egykoron a pompát hirdette, mára már csak egy romos épület.
1832 – 1844: Madrid – Pablo és Miguel
Madrid volt a következő állomásom. Egy igazán varázslatos hely, tele vidámsággal és optimizmussal. Ott éreztem magam először szabadnak. Magam mögött tudhattam mindazt, ami még béklyóba kötött. Többé már nem kellett az úrilányt játszanom.
Madridban, először Pabloval ismerkedtem meg, aki egy igazi művész lélek volt. Hamar egymásba habarodtunk. Idővel kiderült, hogy ő a férfiakat is szereti. Nem bántam. Hamarosan csatlakozott hozzánk Miguel is, aki szintén mind a két nemhez vonzódott. Azok voltak ám a varázslatos évek, főleg az éjszakáink.
Biztos vagyok benne, hogy sokkal könnyebb lett volna elviselni az örökkévalóságot az ő oldalukon. Nem egyszer átfutott rajtam a gondolat, hogy átváltoztatom őket. Akkor többé nem lennék egyedül és talán nekik is tetszene ez az élet. Végül mégsem tettem meg.
Miguel volt az, aki egyik napról a másikra, egyre jobban elmerült a politikában. Engem ez valahogy sosem érdekelt. Aztán egy nap a két férfi elment tűntetni és soha nem láttam viszont őket.
1844 – 1856: Bukarest – Cosmin
Már nem tudom, hogy keveredtem Romániába és azt sem, hogy miért maradtam ott. Semmi nem volt, ami megfogott volna abban az országban. Akkora szegénységet, mint ott, se előtte se utána nem tapasztaltam. Borzalmas körülmények uralkodtak. Nagyon sokan az utcán éltek. Cosmint is ott ismertem meg. Ahogy megláttam, annyira ismerősnek tűnt. Először nem jöttem rá, hogy honnan, hiszen olyan fiatal volt még. Végül pont ebből sikerült rájönnöm, hogy hol láttam már ezt az arcocskát. Az első áldozatomra hasonlított.
Talán a bűntudat volt az, ami miatt Cosmint ki akartam emelni a szegénységből. Nekem a pénzzel sosem volt problémám, mindig megtaláltam az utat, hogy hozzá jussak. A munkát sem vetettem meg, bárhol és bármit képes voltam dolgozni.
Kibéreltem egy kis lakást Bukaresten, nem volt nagy, de kettőnknek tökéletes volt. Akkoriban nem igazán érdekeltek a férfiak. A kisfiúra szerettem volna összpontosítani. Ő volt a fontos, meg az, hogy ne szenvedjen semmiben sem hiányt.
Szinte egyik napról a másikra nőtt fel. Amikor elérte a huszonkét éves korát, úgy éreztem már el tudom engedni. Menyasszonya volt akkora. Büszke voltam, arra, hogy sikerült felnevelnem és boldog életet biztosítanom neki. Nem volt könnyű az elválás, de nem tehettem mást. Láttam az emberek pillantását, azt ahogy összesúgnak mögöttem. Tudtam, hogy a pletykák arról szólnak, hogy, miért is nem öregszem.
1856 – 1868: Moszkva – Tatjana
Az első alkalom amikor egy nővel alkottam egy párt. Tatjananak hívták. Gyönyörű nő volt, de nem ez érintett meg. Sokkal inkább a lelke. Annyira ártatlan volt és tiszta. A legnehezebb pillanatokban is megmaradt benne a remény. Mindig boldog volt, pedig nem éltünk fényűző életet. Egészen egyszerű körülmények között töltöttük a napjaink.
Olyan volt ő, mint egy angyal, mindenki szeretett a közelében lenni. Ő mégis engem választott a mai napig nem értem, hogy miért.
De számomra is furcsa volt a felismerés, hogy nem csak a férfiakhoz vonzódom. Időbe telt amíg az ágyban is ki tudtunk teljesedni. A kapcsolatunk sokkal inkább az érzelmekre épült.
A világ elől persze titkolni kellett, hogy nem csak barátnők vagyunk. Voltak, akik tudták az igazat és elfogadták. De az utcára mégsem léphettünk ki kézen fogva. Az akkori emberek még nem álltak erre készen.
Tatjanat végül egy ismeretlen betegség vitte el magával. Napokig, sőt hetekig ültem az ágya mellett és ápoltam. Megpróbáltam a véremmel is megitatni, de nem használt. Végül egy szép, tavaszi vasárnapon ment el. Olyan békésen, mint ahogy élt.

1868 – 1880: Riga – Valerijs
Lettországba költöztem. Riga egyszerűen nagyszerű volt. A tisztaság és a frissesség, ami a tenger közelségének köszönhető, lenyűgözött.
Egy úri családnál kaptam munkát. Valerijs úr volt a családfő, de az asszony hozta a döntéseket a háznál. Ő is vett fel. Az ura csak nagy ritkán tartózkodott otthon, mindig úton volt, mindig valamit intéznie kellett.
Két év is eltellett, mire végre találkoztunk. Szerelem volt első látásra, mind az én, mind az ő részéről. De nem akartam botrányt, a munkám elvesztésétől is féltem, úgyhogy sokáig nem történt köztünk semmi.
Teltek az évek, már egészen megszoktam, hogy kerülgetjük egymást. Aztán egy nap, amikor a fogadó szobát takarítottam, meglepett. Mögém sétált és elkapott a derekamnál. A szívem majd kiugrott a helyéről. Megfordított és megcsókolt. Nem akartuk abbahagyni, ott és akkor egymáséi lettünk. Fantasztikusan éreztem magam, mellette. A kapcsolatunk titokban tovább folytatódott. Teltek a hetek és hónapok. Nem számított, hogy nős, nekem nem kellett sem a vagyona, se semmi más, csak ő. Csak a karjaiban akartam lenni. A felesége sem zavart, házsártos egy nőszemély volt.
De Valerijs ideje is egyszer lejárt. Jóval idősebb volt nálam, talán a valós korommal egyezett meg az övé. Ahogy ő is távozott az élők közül, úgy én is magam mögött hagytam a birtokot.
1880 – 1892: Stockholm – Arke
Valerijs halála után nem találtam a helyem a világban. Végül Stockholmban kötöttem ki. Itt ismertem meg Arket. Aki mondhatni pont Valerijs ellentéte volt, a korát tekintve.
Még csak tizenhat volt, amikor találkoztunk. Egy kis kávézóban ültem amikor megláttam, a barátaival. Ahogy észrevett, rám mosolygott. Nagyon jóképű fiú volt és édes.
De neki is idő kellett, hogy udvarolni kezdjen. Valószínűleg nem akart letámadni. Talán fél év is eltelt, mikor randira hívott. Még pár hónap eltelt, mire rá is bólintottam. Még szerencse, hogy olyan kitartó és türelmes volt.
Amikor befejezte az egyetemet, megkérte a kezem. Persze igent mondtam, de végül az esküvő vele is elmaradt. Nem akartunk rohanni. Élvezni akartuk az életet. De a baj itt is csak bekövetkezett.
Egyik este, amikor a vacsorámból hazatértem, ébren találtam őt. Azonnal feltűnt neki a véres ruhám és tudni akarta mit tettem. Először csak hárítottam, hogy egy beteg állaton segítettem. Nem akarta elhinni. Aztán a nyakába zúdítottam mindent, ha az igazságot akarta, hát megkapta. De az őszinteségemmel csak elijesztettem. Kitöröltem a beszélgetésünket az emlékezetéből. De valahogy az sem tűnt elégnek, már semmi sem olyan volt, mint előtte.

1892 – 1904: Párizs – Yasmine
Miután Arket magára hagytam, szórakozásra vágytam, Párizsba mentem. Akkoriba nyitották meg a Moulin Rouge-t. Jelentkeztem táncosnak és fel is vettek. Minden éjszaka egy kicsit más, mégis varázslatos volt. Elkábítottak a színek és a varázslat, amit csak az érthet meg aki egyszer is járt már ott. Férfiak jöttek és mentek, és volt, hogy én is velük mentem.
Egészen addig amig az egyik egyszerre két lánnyal akarta tölteni az éjszakát. Yasmine és én lettünk a kiválasztottak. Egyikünk sem bántana. Bár volt már tapasztalatunk abban, hogy mi történik, hogy ha egy férfivel távozunk, de ahhoz az éjszakához hasonlót még sosem éltünk át, előtte.
Olyan vad és izgató együttlétben még sosem volt részem. Pedig a csávó hamar kidőlt. Yasmine és én többet akartunk. Nem értük be egy menettel. Egész éjszaka kényeztettük egymást. Ez most teljesen más volt, mint akkoriban Tatjanaval. Nem voltak érzelmeim, kezdetben legalábbis egyáltalán nem. Yasmine olyan lett nekem, mint a drog. Elképesztő élmény volt, ahogy a fellegekbe repített. Többet akartam tőle. Arra vágytam, hogy csak az enyém legyen. Nem akartam, hogy más testét is érintse.
Egyik napról a másikra költöztünk össze. De érzéseink még akkor sem voltak a másik felé. Csak a testi vágy volt, ami összekötött minket.
Én tovább dolgoztam a klubban, de Yasmine ott hagyta. Ő már nem akart tovább táncolni, én viszont el sem tudtam volna képzelni akkoriban, hogy más állást keressek. Csupán az extrákat hagytam ki, már senkit sem kisértem haza. Minden éjszakát a lány mellett akartam tölteni.
Egyik este azonban Yasmine eltűnt. Kerestem, próbáltam felkutatni, de hiába. Akkor jött a felismerés is, hogy időközben bizony megszerettem őt. Csak túl későn jöttem rá. Soha többé nem láttam viszont és máig nem tudom, hogy mi történt vele.

1904 – 1916: Prága – Dusan
Prágába érve nem sok pénzem maradt. Többnyire még Párizsban elszórakoztam, munkát pedig az új városban nem igazán találtam. Dusan családja volt az, aki befogadott, ételt adott, mikor az utcákat járva rám találtak. Ők sem voltak gazdagok, elég szegényesen éltek, de a szívük a helyén volt. Dusan szobájába tudtak csak elhelyezni, ami először elég kellemetlen volt. De meg lehetett szokni.
Sokáig kerülgettük egymást, ahhoz képest, hogy hamar kialakultak bennem az érzések. Egyik éjjel Dusan belázasodott és én voltam mellette, én ápoltam. Miután meggyógyult elárulta, hogy szeret és én vagyok az a nő, akivel le akarja élni az életét.
Szűk családi körben összeházasodtunk és jöhetett volna a gyerek. Csak ugye nekem lehetetlen teherbe esnem. Örökbe fogadtunk egy kisbabát. Hiába voltunk szegények, de az ő érkezésével úgy éreztük mindenünk meg van. Boldogabbá tett, mint bármi más a világon és úgy szerettem, mint senkit ezelőtt.
De itt is eljött a nap, amikor már összesúgtak a hátam mögött. Ameddig csak tudtam maradtam, de nem lehetett a végtelenségig húzni. Mikor útra keltem a szívem szakadt meg a családomért.
1916 – 1924: Ukrajna – egyedül
Ebben a nyolc évben nem volt családom. Akkor mégis miért tartom fontosnak megemlíteni? Talán, hogy ne merüljön feledésbe és pontos képet tudjak festeni az életemről.
Ezek voltak a legnehezebb évek, bár csak emlékfoszlányaim maradtak róluk. Ripper vámpírként éltem, mert nem tudtam feldolgozni, hogy Dusant és a kicsit magukra kellett hagynom.
Az utolsó évben, nem tudom hogyan, de Leo rám talált. Talán a bűntudata vezette hozzám, vagy valami egészen más. Ő egy volt azok közül, akik az átváltozásomért voltak felelősek. Viszont azt is neki köszönhetem, hogy visszanyertem önmagam. Igaz egy évébe telt, de sikerült neki elérnie, hogy visszakapcsoljam az érzéseim.
Gondolom csak ez vezette el hozzám, mert ezt követően távozott az életemből. Én pedig azóta se értek vele kapcsolatban semmit. Se azt, hogy mire volt jó, hogy vámpír lett belőlem és azt sem, hogy mégis, hogy talált rám. Csak a titkok maradtak utána. Ha egyszer viszont látom az lesz az első, hogy kérdőre vonjam.
1924 – 1936: Koppenhága – Einar
1924. tavaszán kerültem Koppenhágába, pénz és lakhatás nélkül. Az utcákat jártam és mindig más kapualjban aludtam. Nyilván a vámpír képességemet bevethettem volna bárkin és bármikor. De ahogy korábban, most se szívesen tettem volna. Valóban csak a legvégső esetekben másztam bele mások agyába.
Eltelt két, talán három év is, mire végre munkát találtam, amihez egy szoba is járt, ahol meghúzhattam magam. Itt ismertem meg Einart is, a gyárban, ahol dolgoztam. Nem mondhatnám, hogy jóképű legény lett volna, de a szíve a helyén volt. Kapcsolatnak se nevezném azt, ami kettőnk között volt, inkább csak olyan lakótárs féle volt. Miután sikerült elég pénzt összeszednünk, egy olcsó kis, egyszobás lakást béreltünk, a külvárosban.
Néha összebújtunk, de ennél több valóban nem alakult ki. De ezt az emberek nem hitték el nekünk. Nem is bántuk. Ezáltal nem akartak minket megkörnyékezni. Ami azért jött nagyon jól, mert egyikünk se vágyott kapcsolatra.
1936 – 1948: Berlin – Hans
Most jön az a rész, amiről legszívesebben egy szót sem ejtenék. De meg kell tennem. Még akkor is, ha ezeket a szavakat olvasva, megváltozik a véleményetek rólam.
Ahogy az évszámokból már kitalálhattátok, igen, a 2. világháború idején Németországban tartózkodtam. Csupán nagyon kevés ideig voltam egyedül, Hans szinte berobbant az életembe. Bár nem sokat tudtam róla, mégis a kedvese lettem. A lehengerlő stílusa és a megannyi szép ajándék elég volt, hogy elcsavarja a fejem. Nem éltünk együtt és valamiért nyilvánosságra se akarta hozni a kapcsolatunkat.
Az első döbbenet akkor ért, amikor megtudtam, hogy az SS tagja, már a kezdetektől. Sőt a körzetének ő volt a vezetője. A második világháború alatt amikor az SS ketté vált, Hans a Waffen-SS alakulathoz, pontosabban az SS-Totenkopfverbände tagjai közé csatlakozott.
Kezdetben még a tényt sem tudtam elfogadni, hogy valójában egy szörnyeteget szeretek. De egyszer magával vitt az egyik koncentrációs táborba és elmagyarázta miért fontos, amit csinál. Nehezen, de elfogadtam. Később már én is olyanná váltam, mint ő. Borzalmas dolgokat követtem el, de ha logikusan végig gondoltam, semmivel sem voltam másabb, mint az Ukrajnában töltött éveim alatt. Egyetlen dolog volt, ami különbözött… most éreztem.
1948 – 1960: Brüsszel – Rayan
Az utolsó európai város, ahol éltem. Nem mintha valaha is vágytam volna az államokba, de amik Brüsszelben történtek, nem késztettek maradásra.
Rayant egy kocsmában ismertem meg. Nem volt nagy szám, de elhanyagolható sem. A külső egy dögös pasit mutatott, de belül egy állat volt. Aminek nem kellett sok idő, hogy előbújjon belőle.
Imádta a vadabb és extrémebb helyzeteket. Az ágyban én sem vetettem meg. De egy idő után már nem csak ott vált erőszakossá. Ok nélkül, de persze részegen, meglódult az ökle. Még jó, hogy a vámpír létem miatt, gyorsan begyógyulnak a sebeim.
Nem tetszett, amit velem művelt, de úgy éreztem ez a büntetésem a korábbi tetteimért. Hagytam neki, egyszer sem állítottam le. De egyszer betelt a pohár. Nem gondolkoztam, csak cselekedtem. Az utolsó csepp vérét is kiszívtam belőle.
1960 – 1972: Texas – Guadalupe és családja
Texas, a rodeó és a country hazája. Imádtam!
Egy farmon kaptam munkát, egy idősebb úrra kellett vigyáznom és rendben tartani a farmot. Nem volt nehéz feladat. Guadelupe családja csak ritkán látogatta meg őt. Bármire volt szüksége, abban én segédkeztem neki. Minden megtettem, amit kért.
Szép és nyugodt életem volt mellette. Talán rám is fért már, egy ilyen időszak, amikor nem a zsivaj vesz körül. Szerettem az állatokkal foglalkozni, főleg a lovakkal.
Hétvégéken azért én is bejártam a városba. A country klubok voltak a kedvenceim. A mai napig az egyik kedvenc zenei műfajom maradt. De a táncot is hamar megtanultam, amit szintén nagyon élveztem.
1972 – 1984: Kansas – Leota és Jolene
Leota és Jolene, szinte a testvéreim voltak. Kansasban egy étteremben dolgoztam velük. Megérkezésemkor pont lakótársat kerestek magukhoz, azonnal jelentkeztem. Bulis csajok voltak, imádták az éjszakai életet ahogyan én is.
Bár tényleg nagyon szép lányok voltak, de sosem éltek vissza vele. Soha egy férfit sem használtak ki. Mindig tudták, hogy mit akarnak és annál sosem mentek tovább. A házunk sem volt egy átjáróház, pedig azokban az időkben Kansasban a legtöbben adtak az élvezeteknek. Mi nem.
Leota-nak egyetlen egyszer volt egy komolyabb udvarlója. De amikor a férfi megkérte a kezét, nemet mondott. Máig nem értem, hogy mi történhetett, mi okozhatta a hirtelen fordulatot. Sosem kérdeztem rá, nem akartam az életében vájkálni. Bár a testvéremként néztem rá, de egyikünk sem mélyült el a másik életében. Ha nem akart róla beszélni én nem erőltettem. Örültem annak, hogy velünk maradt és amíg Kansasban éltem, családként tekinthettem a két lányra.
1984 – 1996: Alaszka – Rowan
Alaszkában, fent északon meg lehetett fagyni. Ami időnként meglepően jól esett. A hegyek, a vadregényes táj, mindenért kárpótolt.
Rowennel egy hóeséses téli napon ismerkedtem meg, amikor az erdőt jártam. Éppen vadászott. Magam is azt terveztem, de amikor észrevettem őt, visszafogtam magam. Helyette odasétáltam mellé, amivel a frászt hoztam rá. Szegény… máig előttem van az arca, ahogy megrémült tőlem. De ahogy magához tért, rögtön leordította a fejem, hogy akár le is lőhetett volna. Végig hallgattam, de nem szóltam semmit, úgyse értett volna semmit.
Amikor megnyugodott itallal kínált, hogy pontosan mi volt az, azt már nem tudom. De hatásos volt az biztos. Viszonylag hamar a fejembe szállt az alkohol, ahogy Rowenébe is. Utána már egyikünk se akart vadászni. Helyette hazavitt az erdei házába, vagy mondjam inkább palotának? Hatalmas épület volt. Csodálkoztam is, hogy egyedül él ott.
Lassan indult a kapcsolatunk, semmit sem siettünk el. Jó pár hónap eltelt, mire odaköltöztem hozzá. De szerettem azt a házat. Főként, hogy csak ki kellett lépnem az ajtón és a terített asztal várt. Nem úgy, mint korábban, amikor elég hosszú utat kellett megtennem, hogy vérhez jussak.
A vadász volt az első, akinek elmondtam, hogy vámpír vagyok és ezt el is fogadta. Nem fordult el tőlem, inkább azt szerette volna, hogy őt is átváltoztassam. Nem tettem meg és már nem is fogom.
1996 – 2008: Tennessee – Ricky, Vickie, Shelby, Misty
Tennesse… ó te drága, Tennesse. Mit is mondhatnék erről a helyről? Egy csoda volt. Tettem is azért, hogy az legyen. Ugyanis ebben a tizenkét évben, nem féltem használni a képességeim. Ricky, Vickie, Shelby és Misty a játékszereim voltak és én voltam a hercegnőjük.
Akkoriban úgy éltem, hogy nem számított a másnap. Ha valamire vágytam, csak valamelyiküket megidéztem és már az enyém is volt, a kívánt tárgy vagy személy.
Őket csupán azért tekintem a családomnak, mert végig mellettem voltak, még ha nem is önszántukból.
2008 – 2020: New York – Chaim
New York, mint állam és mint város is hatalmas. Tele volt élettel és lüktetéssel.
Chaim szintén vámpír volt és pont akkor láttam őt először amikor egy férfiből falatozott. Már majd nem el is pusztította őt, de az utolsó pillanatban megállítottam. Nem akartam végig nézni szerencsétlen halálát. Viszont Chaimben egy barátra leltem.
Tőle olyan dolgokat is megtudtam, amikről addig elképzelésem sem volt, pedig a vámpír lét velejárója. Elmondása szerint, ő mindig is New Yorkban élt, sosem kellett tovább állnia. Élhettem volna ott vele, még évekig. Még benne is lettem volna, kezdett elegem lenni az állandó tovább állásból.
Ám egy nap, kihallgattam egy beszélgetést, két másik vámpír között. Bár nem vagyok biztos benne, de azt hiszem Leoról volt szó köztük. Egy Mystic Falls nevű városban találkoztak vele. Csak miatta hagytam ott Chaim-ot és New Yorkot.
2021 – Mystic Falls
...

Ez az én történetem
It's only been a lifetime

Egy hónappal ezelőtt még úgy gondoltam, hogy nem lesz nehéz dolgom Mystic Fallsban. Azt hittem csak kibérlek egy apró házikót, ahol meghúzhatom magam, amíg Leo nyomára lelek. Arra egyáltalán nem is számítottam, ami december végén történt. Valójában nem is tudom, hogy pontosan mit csinálhattam, mivel töltöttem az időt.
Amikor szerda reggel magamhoz tértem, Chaim-el közös otthonunkban, már gyanítottam, hogy valami nem stimmel. Egyrészt, hogy a ruhám, amiben aludtam, csupa vér volt. Másrészt amikor ránéztem a telefonom kijelzőjére, december harmincadikát mutatott. Az emlékeim szerint viszont még csak huszonhatodikának kellett volna lennie.
Amikor kikeltem az ágyból a szoba tele volt porral. Az ablakhoz sétáltam, hogy elhúzzam a függönyt, de a látvány ledöbbentett. Az utca tele volt épület törmelékekkel és mindent szemét borított. Sőt, itt-ott holttestek feküdtek a szennyben.
Elindultam Chaim szobája felé, de nem találtam ott.
-Chaiiim… merre vagy? – kiáltottam el magam, de nem érkezett válasz. Körbejártam a házat, hogy valahol esetleg megtalálom, de semmi. A lakásunk viszont teljesen lepusztult. Az ablakok betörtek, a szobákat por lepte el. A nappaliban leszakadt a csillár, a konyhában összetört bútorok fogadtak. Mindezt helyrehozni időbe fog telni.
Elmentem, hogy lezuhanyozzak és keressek magamnak tiszta ruhát. Illetve az ágyneműt is le kellett cserélnem. Amikor mindezekkel végeztem hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó.
-Merre jártál? – kérdeztem tőle aggódóan, amikor odaértem hozzá.
-Michael meghalt… megharapta… - elcsuklott a hangja és sírni kezdett. Tudtam, hogy mire gondol, Michaelt megharapta egy vérfarkas.
Odasétáltam és átöleltem, próbáltam vigasztalni, de semmi sem tudta megnyugtatni. A fiú, aki életét vesztette, a kedvese volt. Igaz még csak pár hónapja tűnt fel az életében, de annál nagyobb volt a szerelem közöttük.
-Kérlek… hagyj egy kicsit – kibontakozott az ölelésemből és elment a szobájába.
Kisétáltam az utcára, ahol már többen is voltak, csapatokban beszélgettek. Az csoport felé vettem az utam, hátha megtudok tőlük valamit.
-Nem emlékszem semmire – szólt az egyikük, mire többen jelezték, hogy ők sem.
-De akkor mégis mi történt itt? – kérdezte, egy szőke, alacsony hölgy.
-Azt én ugyan nem tudom, de jobban érdekel az, hogy miből fogom helyrehozni a házam – vette át a szót, egy idős, kalapos férfi.
-Jó reggelt, Madelyn! – köszönt rám, a szomszédunk, aki szintén a csoporthoz vetődött.
-Jó reggelt! – köszöntem vissza. Bár magamban azon kezdtem gondolkozni, hogy mégis mi lenne a jó, ebben a helyzetben.
-Lesz itt munka bőven és nem csak a lakásokkal. Ahogy itt elnézem, az egész várost helyre kell hozni – sóhajtott fel az asszony, kijelentését követően.
Hallgattam volna még tovább, de inkább elindultam vissza a házba. Minél előbb nekiállok a ház rendbe hozásának, annál előbb indulhatok Mystic Fallsba. Mivel még mindig ezt terveztem, de nem akartam, hogy mindent Chaim csináljon meg. Michael miatt, amúgy sem hagynám most azonnal magára, még ha ma nem is kér belőlem, a következő napokban jobb, ha mellette maradok.

Végül január hatodikán indultam útnak. Másnap érkeztem a városba. Első utam egy kis panzióhoz vezetett, ugyanis a ház, ahol meghúztam magam, romokban hevert. Nem mintha a panzió megúszta volna, de maradtak még épségben szobák, ami teljesen meg is felelt nekem.
A tulajtól megtudtam, hogy a főtéren felállítottak egy sátrat, ahol élelmet osztanak mindazoknak, akik a város rendbetételén dolgoznak. Úgy gondoltam, hogy Leo is segédkezhet, ezért csatlakoztam az önkéntes étel osztok közé.
Jó pár nap telt el, de Leonak se híre se hamva ez idáig.

but tonight you're a stranger or some silhouette

Vendég
Vendég
avatar
163
C szint:
Kalmithil

Madelyn Bryn Burrow Empty
TémanyitásMadelyn Bryn Burrow EmptyCsüt. Jan. 14, 2021 11:32 pm

És az ET szó mennyisége: 4300!
Mennyi??

Madelyn Bryn Burrow

Kedves Madelyn! Madelyn Bryn Burrow 3808243726

Először is engedd meg nekem, hogy felszedjem az államat a földről. Mikor megtudtam, hogy egy ennyire terjedelmes ET-vel fogsz érkezni, nem hittem a fülemnek. Olvasás közben végig fent tudtad tartani az érdeklődésemet, kicsit sem volt lapos az írásod. Egyszerűen elképesztő teljesítményt nyújtottál. Le a kalappal előtted. Ez egy megtiszteltetés a számomra, hogy én fogadhatlak el. Madelyn Bryn Burrow 450640341

Másodszor pedig, magáról a karakterről is essen pár szó. Engem nagyon megfogott a családdal kapcsolatos hozzáállása. Pontosan így állok én is a témához. Mindenkinek mást jelent ez a fogalom és természetesen nem feltétlen a vérszerinti hozzátartozókat lehet idesorolni. Egy piros pont mindenképp jár emiatt. A PB választás telitalálat, a leírtak alapján teljesen el tudtam vele képzelni a szituációkat. Madelyn Bryn Burrow 3993946357
Összességében egy felettébb lebilincselő háttérsztorival, illetve pompás PB-vel érkeztél. Egy szóval Fantasztikus ET-t írtál. Szerintem mindenki nevében bátran kijelenthetem, örülünk, hogy egy ilyen izgalmas karakterrel bővíted az oldal lakóit. Madelyn Bryn Burrow 2143335336

Rohanj foglalni, később pedig vár a játéktér. Madelyn Bryn Burrow 165619248


Castiel Doyle
Ötök testvérisége vezetõ
mágiával rendelkezõ vadász
Castiel Doyle



163
C szint:
Kalmithil
Madelyn Bryn Burrow Tumblr_inline_nzmwvyG0WP1s8tmiz_100
E szint:
Pharael

Ez az én történetem :
Az életem ennyi titkot rejt :
12
Titulus :
► A Tékozló Fiú ✭✮✯
Másik felem :
Ennyi éve vagyok a világon :
34
Lejátszási listám :
Who's that sexy thing? ✭✮✯
Madelyn Bryn Burrow Tumblr_inline_ptdroq15BD1rqq37j_400
Grimme more ✭✮✯
Love lockdown ✭✮✯
I am not okay ✭✮✯
Akinek az arcát viselem :
► Richard Madden ✭✮✯
Tartózkodási helyem :
► Denver ✭✮✯
Keresem :
℘ ℘ ℘ :
Madelyn Bryn Burrow Tumblr_inline_ptdrnnDEE21rqq37j_400
Az álarc mögött :
Fedora ✭✮✯

Madelyn Bryn Burrow Empty
 

Madelyn Bryn Burrow

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal