Képes információkat megtudni egy tárgy, hely, vagy személy múlt- vagy jövőbéli szerepéről, történetéről azzal, hogy megérinti azt, vagy egyszerűen csak a közelében tartózkodik.
Átváltozás
Hogy hogyan is lettem vadász? Hmmm… szerintem ez már mindenkinek a könyökén jön ki… elmesélhetném, hogy kiválasztott álmomban a szent kard, majd elvezetett magához, hogy a megérintésével egy vakító fény keretében egybeolvaszttassa az erejét a testemmel… külső szemmel nem tűnhetett olyan nagydolognak… Nem úgy, mint a vámpírok vagy éppen a vérfarkasok esetében, ugyebár… Nesze neked átváltozás…
Család
Apám a diplomaosztó idején elhunyt, így anyámat sorolnám ide, mint egyelten családtagom, bár ugye a család, mint szó nem feltétlen jelenti mindenkinek ugyanazt... Ugyanis nem kell vérszerinti rokonnak lennie annak a személynek, akire ezt a címkét helyezzük... egy árva gyerek a nevelőszüleire egyértelműen mondhatja, hogy a családja, pedig csak egy papír köti össze őket... ily módon sorolnám ide az ötök minden egyes tagját, mivel ha a vér nem is köt össze minket, azért a sors viszont annál inkább...
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Egy fájó emlék a múltból...
A következő város felé vettem az irányt, még az ötöktől kölcsönvett kocsival, azért nem vagyok idióta, hogy gyalog eredek neki a kis kalandomnak... kaland... na, igen… bár inkább mondanám megfutamodásnak, mint aminek bélyegeztem... El kellett mennem... Nem bírtam már ott lenni, főleg a történtek után... Pár óra autózás után, már a város táblája mellett suhanok el... – Végre, megérkeztem! – Mondtam ki hangosan, miközben a feliratot figyeltem, már amennyire el lehetett olvasni ekkora sebesség mellett... Columbus... esedékes lett volna anyám látogatása, szóval az eljövetelemmel kettő legyet ütöttem egy csapásra... Megérkeztem a házhoz, dudáltam egyet, amivel az érkezésemet jeleztem. Leparkoltam a kocsit, kiszálltam, majd bekiáltottam... – Hello Anya! Megjöttem! – Eközben a csomagtartóhoz léptem és a bőröndömet szerettem volna kivenni, de amint az autó hátuljához érintettem a kezemet, elöntöttek az emlékek tengere... A képességemnek hála... túlságosan intenzív képeket mutatott, egyszerűen nem tudtam visszafolytani az erejét... az emlékek főként Hazel halálával kapcsolatosak voltak... Egyszer csak egy képnél megállt és abba az emlékbe szippantott be... A csomagtartót lecsuktam, miközben Heather a karomat ölelgette... esze ágában sem volt hagyni engem, hogy elmenjek... ahogy ő fogalmazott "olyan" állapotban... a többiek értették, meg talán tudták is, hogy a távozásom egyszer bekövetkezik... Alapból szomorúak voltunk... nem, ez enyhe kifejezés... fájt a lelkünknek, hogy egy kedves társunkat elvesztettük... helyettem halt meg... nem is... talán miattam... ezt soha nem fogom tudni megbocsátani magamnak...néztem végig a megmaradt vezetőn... Fancsali arcokat véltem felfedezni... mondjuk, én sem vágtam normálisabb fejet... Négyen maradtunk! – Isaac, azt hiszem, hallgatok a tanácsodra és… elmegyek... – Kijelentettem, közben mindenkihez odasétáltam, hogy búcsúzásképp átöleljem őket, bár Isaac nem hagyta, így vele csak kezet fogtam... Heather homlokára viszont egy csókot nyomtam, majd szorosabban öleltem át, mint a többieket... Az autó felé vettem az irányt...meggyújtottam egy cigit, beleszívtam, beültem a kocsiba és útnak indultam... Mikor már olyan messze kerültem tőlük, elővettem a mobilomat és sms-ben üzentem Isaac-nek, hogy nagyon vigyázzon Heather-re... Az emlékből térek magamhoz, ahogyan ismét a csomagtartót csukom le. – Drága Hazel... nyugodj békében... – Suttogtam magamnak, miközben a bejárati ajtó felé közeledtem...
Jel a hazatérésre…
Fél éve már annak, hogy ott hagytam Denvert és ezt a... hogy is mondjam... lelki terhet... ez a legmegfelelőbb szó rá... igen... Ezalatt végig kapcsolatban voltam Isaac-kel és Heather-rel, de leginkább Heather-rel. Mondjuk ahhoz képest, hogy felejteni mentem és mellőzni a vadászatot és az azzel kapcsolatos dolgokat... sehogy sem tudtam kiverni a fejemből az egészet... Sőt, végig a kard foglalkoztatott, illetve az új tag, már ha egyáltalán felkeresett valakit az az eszköz. Sajnos nem jártam sikerrel, pedig annyira próbálkoztam ellenállni a kísértésnek, hogy ne cselekedjek vadászként, de senki sem képes saját maga ellen menni... nemigaz? Végül engedtem az ösztönnek és kutatni kezdtem, hátha rálelek a szerencsés kiválasztottra... Hiábavalónak bizonyult az egész... segítség nélkül, egyedül képtelen voltam bármire... Egyik nap azonban Isaac olyan információval szolgált, amitől eldobtam az agyamat...Sms formájában leírta, hogy az új vadászújoncok, Denise és Elliot, feltaláltak egy olyan eszközt, amivel sikerült bemérniük az ötödik tagot... Ezek után valahogy nem volt kérdés, hogy visszatérjek Denverbe... Sietnem kellett, hogy minél hamarabb csatlakozni tudjak a többiekhez! – Bocsáss meg, hogy ilyen hirtelen, az éjszaka közepén készülődök, de mennem kell! Minden perc számít! Majd még meglátogatlak… Puszillak… – Egy gyors öleléssel köszöntem el anyától, majd bedobtam a bőröndöt a hátsó ülésre és elindultam a régi városba... Visszaírtam Isaac-nek, hogy indulok is, szóval az érkezésemmel nem okozok majd meglepetést...
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség ℘D szint℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.
❝Komolyan, ha ennyire nem akarsz itt lenni, miért nem mész inkább el?❝– Isaac
Kedves Castiel!
Amikor felvetetted az ötleted, azt, hogy milyen sorsot szánsz a karakternek... nos, örültem! Hisz megtartottad a karakter alapját, ráadásként viszont olyan pluszt raktál bele, amiből látszik, hogy igazán mélyre ástad magad Castiel történetébe. Imádom! Az első betűtől az utolsóig! És rettenetesen örülök, hogy a Te kezedben kel újra életre ez a csodafiú! Biztos emlékszel még arra, mit mondtam neked... nem voltam túl rég közöttetek, mégis úgy éreztem, lehet akkora szám, hogy közöljem veled, menj el, ha annyira nem akarsz itt lenni. Hiba volt. De akkoriban még sokmindent másképpen láttam. Nem akartam, hogy egy olyan vadász legyen köztünk, aki nem gondolja komolyan, mert valahol mélyen talán akkor is aggódtam, hogy balul sül majd el valami. Vagy nem. Igazából fogalmam sincs, mi járt pontosan akkor a fejemben, de őszintén sajnálom. Mondjuk ki, elég faragatlan voltam veled. Az biztos, hogy talán amennyire óvni akartalak a vadászattól, annyira ellökni is magamtól. Néha még most is ezt csinálom. Legutóbb Larát löktem el magamtól, de ő visszarántott... Érdekes dolgok ezek. Sajnálom, amit keresztül kellett menned. Talán tényleg te érezheted a leginkább úgy, hogy Hazel halálának egyik "oka" vagy, pedig ez ostobaság. Téged védett, igen... előbb szúrta le magát, minthogy a démon téged ölt volna meg az ő testében. Nem is tudom, hogyan szerezte vissza az irányítást arra a rövid időre, míg pontot tudott tenni a történet végére. A lényeg, hogy ne okold magad. És gyere vissza hozzánk. Akármennyire is tiltakoztam a tény ellen, de mi, az Ötök... valahogy mégis csak egy családdá váltunk, aminek Te is a részese vagy. Apropó, Heather könnyeit sem győzöm törölgetni. Bár legalább a testvére miatt már nem kell itatnia az egereket. De hé... szüksége van rád!
A foglalásokat ejtsd meg és már vár is rád egy játék!
Kezdőlap
Nem a te hibád volt
Vagy nem. Igazából fogalmam sincs, mi járt pontosan akkor a fejemben, de őszintén sajnálom. Mondjuk ki, elég faragatlan voltam veled. Az biztos, hogy talán amennyire óvni akartalak a vadászattól, annyira ellökni is magamtól. Néha még most is ezt csinálom. Legutóbb Larát löktem el magamtól, de ő visszarántott... Érdekes dolgok ezek. 
