Egy csodálatos családban nőttem fel, szerető szülők és egy idegesítő öcsi mellett csodás gyerekkorom volt. De mikor édasanyám elhunyt minden megváltozott,apa Damient hibáztatta a történtek miatt és megromlott a viszonyuk, én sose láttam így a dolgokat, hisz az egyetlen akit anyum halála miatt okolni lehetett, az a részeg sofőr, aki belement. Damiennel együtt laktunk az egyetem alatt is, egészen addig amíg egy nap nem jött haza. Azóta magamra maradtam, apával nagy ritkán beszélünk telefonon, de egyedül vagyok. Hiányzol öcsim.
Play by
Marie Avgeropoulos
Ez az én történetem...
Hajnal 4 óra van, a szemem kipattan, az utóbbi egy hónapban talán a mai nap volt, amikor a legtöbbet aludtam, kereken 6 órát. A hasamra fordultam és egy kicsit lejjebb rúgtam magamról a takarót, hátha a hideg segít egy kicsit vissza aludni, a fejemet a párnába nyomtam és már egy megszokott mozdulattal nyúltam fel az éjjeli szekrényemhez a telefonomért. Minden egyes alkalommal, amikor feloldom, ott lebeg a lelki szemeim előtt, hogy Damien írt és jól van és hazajön, de ez még egyszer se történt meg. „Nincs új értesítés” írja ki a telefonom, de ezen már meg se lepődök, vissza teszem az éjjeli szekrényre és kikászálódom az ágyamból, ideges vagyok, érzem ahogy az ujjaim remegnek. Gyors léptekkel indulok a fürdőbe és a hideg vízzel megmosom az arcom, akaratlanul is felpillantok a tükörbe és őszintén szólva megijedek az arcképemtől. A szemeim karikásak a hajam kócos tincsekben omlik a vállamra, nem valami fényes a kinézetem. Kipillantok az ablakon, de csak sötétséget látok, korán van, nem nyüzsögnek emberek az utcán, nem járnak még az autók. Pillanatok átveszem a futós ruhám, nem nagydolog csak egy háromnegyedes tornanadrág és egy fekete atléta. A szobába visszaérve magamhoz veszem a fülhallgatómat és a telefonom. A lakásajtót a pótkulccsal zárom be és visszacsúsztatom a helyére, a lábtörlő alá, a fülhallgató két végét bedugom a fülembe és nyomom és elindítok egy lejátszási listát. Az utca korom sötét, pár lámpa gyéren világít ezzel segítve engem. Az első sarkon jobbra kanyarodok, és csak lazán kocogok, 10-20 perc múlva elhagyom a várostáblát és egy erdei ösvényre térek át. Megpróbálok mindent kizárni és csak a légzésemre koncentrálni, állítólag a zenének ebben segítenie kéne, de nekem nem vált be, kirántom a fülemből és hagyom, hogy mellettem lógjon a zsinór. Akaratlanul is visszagondolok arra az estére… - Hová készülsz ilyen feldúltan? - Csak el. És ne várj meg, Heather. Szerintem ma éjjel kimaradok. Ez volt az utolsó beszélgetésünk, talán ha akkor kicsit erőszakosabb lettem volna és kijelentem, hogy ilyen állapotba nem engedem sehova, talán akkor minden rendben lenne. Az eltűnése apát is megrázta bár ezt nem mutatja ki, anya halála óta elég hűvös a kapcsolatuk, de én látom rajta a fájdalmat amikor szóba kerül Damien neve. Észre se vettem, hogy ahogy egyre inkább bele mélyülök a gondolataimban annál idegesebb leszek és annál gyorsabban futok. Rekord sebességgel értem ki a tisztásra, ahol rögtön leültem a harmattól nedves fűbe és a fák fölé néztem ahonnan lassan jött föl a nap. - Hol lehetsz öcskös?
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Kedd Júl. 11, 2017 6:06 pm
Elfogadva
Nővérem
Drága nővérem! Engedd meg, hogy megragadjam az alkalmat és köszöntselek az oldalon! Bevallom, először aggódtam, hogy milyen lapocskával fogsz nekem előállni, de kellemesen csalódtam! Az írásod könnyed, kellemes, olvastatja magát. Egyszóval, tényleg nagyon jó. Heather jó kezekben lesz nálad és sok-sok játék vár ránk, ugyanis nekem, Sis, nagy szükségem van rád! Mindig is így volt és ez mindig is így lesz. Azonban félek is, hogy bántani foglak, így hát ne haragudj, ha újra találkozásunk alkalmával majd tartom a távolságot, hisz egy szörnyeteggé váltam időközben. Már nem az a cuki öcskös vagyok, aki voltam. Vajon elfogadsz így is majd engem? Nem húzom tovább az időd, menj, foglald le a pofidat és hódítsd meg a játékteret! Na meg, tartogass egy játékot nekem is, kedves!