She's fire and ice. You'll fear the cold and crave the burn.
Becenév
Tessa, Tes, Tessie
Titulus
Ice princess
Születési hely, dátum
Massachusetts, 1990. január 6
Faj
Ember (vadász)
Család
Gideon és Elizabeth Ravenwood: Drága szüleim! Emlékszem, amikor még kisebb voltam, sokszor nehezteltem rátok. Én is egy egyszerű kislány akartam lenni, aki a barátnőivel babázik, aki szép ruhákat hord, és aki úgy néz ki, akár egy porcelánbaba. Ehelyett mi jutott nekem? Állandó kemény kiképzés, vámpírokról szóló rémtörténeteket, és az, hogy a kezem már tinédzser koromban tele volt bőrkeményedéssel és sebekkel az állandó fegyverhasználattól. Ahogy azonban idősebb lettem, rájöttem, hogy mit miért tettek, s habár elfogadnom soha nem sikerült teljesen, de eltűnt a neheztelés a szívemből. Szigorúak voltatok, de éreztem a szereteteket, ezért, köszönöm, hogy a ti lányotok lehettem! Ezra C. Ravenwood: Bátyám! Igaz, hogy téged ismerlek a legrégebb óta a testvéreink közül, mégsem sikerült soha túl közel kerülnünk egymáshoz. A kapcsolatunk soha nem volt rossz, de megmaradt a semlegesség berkein belül. Természetesen, mindig is szerettelek és szeretlek még most is, de az, hogy te voltál az elsőszülött, majd szüleink halála után te vetted át a családfő szerepét, nagy terhet rakott a válladra. Én mindig is ezt tartottam a fő oknak azért, amiért nem sikerült átjutnunk egymás falain. Jude A. Ravenwood: Te vagy, Jude, az első legkisebb testvérem, épp ezért mindig is óvni próbáltalak. Anyáék sokat meséltek arról, hogy milyen az Ötök egyikének lenni, és én meg akartalak kímélni attól az élettől. Nem azért, mert gyenge voltál, hisz első kézből tapasztaltam, hogy milyen kemény fából faragtak téged is, de nem akartam, hogy beleőrülj a vámpírvadászatba és egy hidegvérű gyilkossá válj. Te ennél többet értél. A sors azonban mégis téged választott ki, s habár ennek nem örültem, de azért büszke voltam rád, s a kapcsolatunk közelségén mit sem változtatott ez a tény. Te továbbra is az én bolond kisöcsém vagy, akit szeretek, még ha sokszor nem is egyezik a véleményünk. Azonban Cecy halála a mi kapcsolatunkat is megviselte. Igaz, ennek külső jele nincs, de távolságtartóbb lettem veled is és Ezrával is. Cecily Ravenwood: Te voltál mindig is az én szemem fénye. Egy gyönyörű szép kislány, aki képes volt egyetlen mosollyal jobb kedvre deríteni bárkit. Kedves, ártatlan, mindig jókedvű, és mindenkiben csak a jót látja - annak idején én is ilyen szerettem volna lenni, s épp ezért akartalak téged kihagyni az egész vámpírvadász dologból. Persze tudtam, hogy nem védhetlek minden egyes szélfúvástól, de azt akartam, hogy ezeket a becses tulajdonságokat képes legyél megtartani. Épp ezért, azon a napon, amikor meghaltál, veled halt egy részem, s még ennyi év elteltével sem voltam képes elfogadni azt, ami történt.
Play by
Jennifer Lawrence
Ez az én történetem...
- Van egy jó hírem – lépett be anya a szobámba, mire én felnéztem a könyvből, amit épp olvastam. - Hadd találjam ki – szólaltam meg, mire anya várakozóan nézett rám, habár a szeme csillogásából arra következtettem, hogy úgy sem fogom tudni eltalálni. Egy próbát azért megért. – Jude végre eltalálta a céltábla közepét – feleltem cukkolódva, miközben ezúttal én fürkésztem anya arcát. Egy másodperc telt el, mire mindkettőnkből kitört a nevetés. Persze nem bántásból mondtam azt, amit, hisz mindennél jobban szerettem az öcsémet, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne piszkáljam őt folyton. Volt még hova fejlődnie, és ezt Ezrával örömmel dörgöltük az orra alá viccelődve, de persze nagyon is ügyes volt. Sokkal ügyesebb, mint én az ő korában, és ez büszkeséggel töltött el. Talpra esett kis srác volt, tudtam, hogy a jövőben nagyon jól fog boldogulni majd, de mindettől függetlenül sem szerettem volna, ha ő lesz az Ötök testvériségének egyik új tagja. Apa olyan sokat mesélt már arról, hogy micsoda vérszomjjal jár az, ha valaki tényleges Vadásszá válik – én habozás nélkül vállaltam volna magamra ezt a szerepet, ha ezzel megkímélhettem volna a testvéreimet attól, hogy erre a sorsra jussanak. Miután abbahagytuk a nevetést, anya beljebb jött a szobámba, és leült az ágyamra. Én is letettem a könyvemet, és követtem a példáját. Úgy éreztem, hogy komoly dologról akart velem beszélni. Bár, azt mondta, hogy jó hírrel jött, de én elképzelni sem tudtam, hogy mégis miféle lehet az. A kíváncsiságom mindenesetre teljesen felkeltette. - Szóval, halljuk, mit szeretnél mondani? – kérdeztem, mire láttam, hogy anyának jobban csillogni kezdenek a szemei. Kétségtelenül nagyon boldog volt, ami engem is mosolyra késztetett. - Lesz egy húgod – válaszolta, mire nekem szó szerint tátva maradt a szám. Egyszerűen… elálltak a szavaim. Értettem persze, hogy mit mondott anya, csak képtelen voltam azt fel is fogni. Szükségem volt pár másodpercre, hogy ténylegesen eljusson a tudatomig, hogy mit hallottam, de amikor ez megtörtént, akkor felsikítva ugrottam anya nyakába. - Úristen! Gratulálok anya! Nem tudtam, hogy mit felelhetnék erre, ami több volt, mint jó hír. Én is örültem annyira, mint anya, ha nem rögtön jobban. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, hogy a születendő húgunk lesz majd az, aki bevilágítja mindannyiunk életét. És elhatároztam, hogy nem fogom hagyni, hogy apa vele is megtegye azt, amit velem. Nem haragudtam rá persze a kemény kiképzésért, de gyerekkoromban sem lehettem igazán lány, és ez nagyon hiányzott nekem. De már most megígérhetem, húgom, hogy neked meglesz mindened, ami nekem nem adatott meg.
~~
- Mondd, Tessa – kezdett bele Cecy, ahogy egymás mellett ültünk a fűben, és a csillagos eget bámultuk azt várva, hogy mikor jelenik meg az első hullócsillag -, miért kell nekünk vámpírokat ölnünk? – kérdezte teljesen ártatlanul, amit hallva hirtelen nem tudtam, mit feleljek neki. Ő is ismerte azokat a történeteket, amiket apáék meséltek nekünk mindig, s én is csak azokat tudtam volna most elismételni. Mert, őszintén szólva, én sem értettem, hogy miért muszáj ezt tennünk. Az, hogy meg tudjuk magunkat védeni, nekem bőven elég lett volna, de anyáék ennél többet akartak. A családi örökségünk volt az, hogy valaki mindig az Ötök egyike lett, ők pedig kifejezetten azért lettek létrehozva annak idején, hogy az összes vámpírt eltöröljék a föld színéről. Ehhez segítségül kaptak emberfeletti erőt és egy tetoválást, aminek a vége egy olyan fegyverhez vezetett, ami képes végezni az összes vámpírral. De ettől függetlenül sem értettem én sem, hogy miért kellett ennyire megszállottan a vámpírok után kutatni. Tanácstalanul pillantottam Cecilyre, és már épp hangot is adtam volna annak, hogy ez egy olyan kérdés volt, amire én magam sem tudtam a választ. Megvolt a saját véleményem a vámpírokról, ez pedig nem egyezett azzal, amit anyáék próbáltak belénk nevelni, de hogy ők miért gondolkodtak úgy, ahogy, arról elképzelésem sem volt. - Mind gonosz? Ezért kell pusztulniuk? – folytatta a beszédet anélkül, hogy megvárta volna a reakciómat, majd a mondat végén rám pillantott azokkal a nagy szemeivel, melyek ártatlanul csillogtak. - Az őszinte véleményemet szeretnéd hallani? – kérdeztem vissza, mire ő bólintott egy aprót, én pedig nyeltem egy nagyot, miközben azon törtem a fejem, hogyan fogalmazzam meg az érzéseimet a vámpírokkal kapcsolatban. – Szerintem a vámpírok olyanok, mint az emberek. Vannak köztük jók és rosszak egyaránt. Vannak, akik kétség kívül megérdemlik azt, hogy megöljük őket, ők azok, akik gondolkodás nélkül gyilkolnak meg bárkit, és vannak azok, akik soha életükben nem ártottak egy embernek sem, mert ők maguk is gyűlölik azt, amivé váltak. Szerintem nem érdemli meg mind a halált, de tudod, pont úgy, mint az emberek esetében, úgy náluk is nehéz megítélni első látásra, hogy ki az, akinek érdemes esélyt adni. Arról nem is beszélve, hogy köztünk emberek között is vannak szörnyetegek. Sokunk sokkal rosszabb bűnöket is elkövetett már, mint néhány vámpír. Szerintem nem az dönti el, hogy ki jó ember, és ki érdemli meg a halált, hogy melyik fajhoz tartozik, hanem a cselekedetek – fejeztem be a mondandómat, majd Cecyre pillantottam azon agyalva, hogy mindabból, amit az előbb elmondtam, mennyit értett meg. De ő csak mosolyogva figyelt engem, s egyetértően bólogatott, mint aki maga is erre a döntésre jutott már korábban, és csupán engem akart tesztelni. – De te egyet se félj, Cecy, mert én mindig itt leszek, hogy megvédjelek téged a nagy, csúnya vámpíroktól, rendben? – löktem oldalba kicsit, mire ő egyből helyeselni kezdett. – Megígérem – tettem még hozzá gyengéd hangon, miközben megsimogattam a haját. – Hiszel nekem, ugye? - Persze! Hisz te olyan erős vagy, Tessa! Én is olyan akarok lenni, mint te! – felelte, mire szeretetteljes mosolyra húzódtak ajkaim. Erre már nem mondtam semmit, csak tovább simogattam a húgom haját, miközben mindketten újból az égre szegeztük a tekintetünket, hátha megjelenik végre egy hullócsillag, amit annyira vártunk már. Nem telhetett el sok idő, amikor hirtelen megpillantottuk mindketten, ahogy egy hullócsillag átszeli az esti égboltot. Olyan hirtelen jött, és olyan gyorsan tűnt el, hogy én elfelejtettem kívánni, de reméltem, hogy Cecy nem járt ilyen szerencsétlenül. - Na, sikerült kívánnod? – kérdeztem kíváncsian a szemem sarkából pillantva rá. - Igen! Azt, hogy örökre együtt lehessünk, Tessa! – nézett rám Cecily őszinte, szeretetteljes pillantással. - Ezt nem szabad elárulni, Cecy, akkor nem fog teljesülni – löktem meg őt nevetve, de persze nem azért, mert butaságot kívánt. Az nagyon is megmelengette a szívemet, s úgy éreztem, hogy érte képes lennék a pokol legmélyebb bugyrába is elmenni csak azért, hogy megvédhessem.
Egyszerűen képtelen voltam felfogni a szemeim elé táruló látványt. Láttam egy női alakot, aki épp sebesen hagyta el a bűntett helyszínét; láttam a húgom élettelen testét, melyet egy férfi vámpír tartott a karjaiban, akinek még az arca is tiszta vér volt; s láttam az öcsémet, Jude-ot is. De hiába, nem állt össze a kép. Nem tudtam elhinni, hogy az, amit látok, az a valóság. Cecy nem lehetett halott, hisz megígértem neki, hogy megvédem! Megígértem, hogy mindig mellette leszek, és én… én cserbenhagytam őt! A húgom… Zokogni akartam. Oda akartam rohanni a húgomhoz, szorosan a karjaimba zárni, de nem mozdultam. Csak álltam ott egy helyben, teljesen üres fejjel. Nem éreztem semmit - se szomorúságot, se fájdalmat, haragot vagy bűntudatot. Egyre csak az visszhangzott a fejemben, hogy ez nem lehet a valóság, hogy ez csak valami rossz vicc, egy rémálom, és hogy a húgom még nagyon is életben volt. Hisz olyan kedves, ártatlan és életvidám volt! Nem találkoztam még egy olyan tündéri teremtéssel sem, mint amilyen ő volt, és… és az nem lehet, hogy már nincs többé! Egyszerűen képtelenség… Nem tudom, meddig álltam egy helyben rezzenéstelen arccal. Csak akkor eszméltem fel, amikor már rég lement a nap, és én egyedül maradtam. A magány érzése olyan hirtelen és olyan erővel csapott meg, hogy azt hittem, mentem belepusztulok. A húgom, akinek nem is olyan rég még arról papoltam, hogy nem minden vámpír rossz, már nincs többé, mert megölték őt. A vámpírok! Éreztem, ahogy a düh és bosszúvágy lassan, de biztosan ver gyökeret a szívemben. Megígértem Cecilynek, hogy megvédem, de nem tudtam ezt betartani. Nem voltam olyan erős, mint amilyennek beállított, csak egy rakás szerencsétlenség voltam, aki próbált megfelelni az elvárásoknak, és úgy tenni, mint aki tényleg Vadász. Pedig valójában utáltam azt az életet, én nem akartam vámpírokra vadászni, csak egy békés életet akartam. De ezek a képzelgések már nem voltak többé – eltűntek abban a pillanatban, ahogy a húgom szeméből kiveszett az élet. Már nem küzdöttem tovább a sorsom ellen, hanem szorosan a keblemre öleltem azt. Mert egy dolgot megígérhetek neked, Cecy, teljesen biztosan – nem fogom hagyni, hogy büntetlenül megússza az a vámpír, aki ártott neked! Nem számít, mennyi időbe telik, de megtalálom és levadászom őket. A te kedvedért, húgom, olyanná válok, mint amilyennek apáék mindig is szántak. Mert most már látom, hogy igazuk volt, mindebben. A vámpírok nem érdemlik meg azt, hogy akár egyetlen esélyt is adjunk nekik – csak a halál az, amit megkaphatnak.
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Pént. Júl. 07, 2017 8:32 pm
Elfogadva
drága nővérem
Én édes, egyetlen Tessám! Annyira örülök, hogy itt vagy! Alig jutok szóhoz, annyira lenyűgözött a lapod. Azt már eddig is tudtuk, hogy gyönyörűen fogalmazol, színes, végtelen fantáziával áldottak meg és az ízlésed is a helyén, de hogy ezt a három adottságot egy ilyen fantasztikus karakterben ötvözd - hát oda meg vissza vagyok! Tessa már most belopta magát a szívembe, és biztos vagyok benne, hogy a játéktéren még ennél is jobban fogom szeretni. Szívszorító volt olvasni a Tessa és Cecy közti szálat. Talán a testvérek közül téged viselt meg a leginkább a kislány elvesztése, hiszen bizonyos értelemben hozzá álltál a legközelebb. De ki tudja, talán pont te leszel a kulcs, hogy beteljesíthessétek a kilenc éve tartó bosszúhadjáratot, a megfelelő személy iránt. Talán pont te fogod felnyitni a szememet, hogy rossz célpontot üldözök. Nem mintha a vadászösztönömet kikapcsolhatnád ezzel, de meglehet, hogy te fogod megmenteni a jövőmet és te biztosítod azt, hogy a szerelmem feje ne végezze egy karón, igazságtalanul. Bárhogy is lesz, egy dolog biztos: mindenben számíthatsz rám, ott leszek és támogatlak, amennyire csak tudlak. Ravenwoodok vagyunk, nem hagyjuk cserben egymást! Nem is tartalak fel tovább, gyere-gyere gyorsan a játéktérre, Ezrával már nagyon várunk!
Kezdőlap
Tessa már most belopta magát a szívembe, és biztos vagyok benne, hogy a játéktéren még ennél is jobban fogom szeretni.