Grace & Zoey

- Ezt jó hallani. Mármint azt a részét, hogy bennem még nem csalódtál. De nyögd már ki mi a fene folyik itt. - néztem rá értetlenül.
Halvány lila elképzelésem se volt arról mi történhetett vele, vagy éppen miért vagyok az utolsó esélye. Semmit nem tudtam és ez baromira zavart. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ne tudjak semmit és ez most sem marad így sokáig. Legalábbis ha rajtam múlik akkor semmiképpen.
- Grace Moore, az isten szerelmére! Kezded rám hozni a frászt. Már borsódzik a hátam és az sosem jelent jót. Tehát, mi folyik itt? - vontam kérdőre egyre idegesebben.
Tényleg kiakasztó ez a tudatlanság és ha tényleg élet halál kérdése a dolog akkor jobb ha tudom mibe mászok bele. Na nem mintha olyan sok veszítenivalóm lenne. A férjem meghalt, a kislányom meghalt, a kovenem kitagadott, szóval tulajdonképpen halott is lehetnék, az sem zavarna igazán senkit. De azért nem ártana tudni, hogy mégis mi folyik itt, mert ha én személy szerint varázserővel nem is tudok neki segíteni, talán az iskolában találunk valakit aki viszont igen. De ahhoz tudnom kell mi elől menekül és miért ennyire zavart.
- Nem is ez a legrosszabb. De inkább bele se keveredj mi megy odaát.- emeltem az égre a szemeimet, miközben értetlenkedőn csóváltam meg a fejemet.
Tényleg hihetetlen, hogy mi folyik azon a részen, de úgy látszik nem csak az én "családommal" van némi probléma. Nem is értem ezekbe meg mi a fészkes fene üthetett. A legjobb embereiktől szabadulnak meg és Őket taszítják el amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Komolyan bolond az összes, nem is baj, hogy megszabadultam tőlük. Így legalább nyugtom van a hülye parancsolgatásaiktól amiket az ősök nevében tesznek, holott azt sem tudják mi fán terem a túlvilági kapcsolat.
- Addig most már nem mész innen sehová, ameddig el nem mondod mi a baj. Az én problémám a férjem és s kislányom halálával kezdődött, mivel azt pedig már nem lehet semmissé tenni, így időm mint a tenger. Arról nem is beszélve, hogy kell valami ami lefoglal az iskolaorvosi feladataimon kívül, különben bedilizek. - csak úgy dőltek belőlem a szavak, mint a víz folyás és fogalmam sem volt, hogyan is állíthatnám le magam anélkül, hogy felhívnám magunkra a figyelmet.
- Hogy érted azt, hogy neked sincs? - kérdeztem vissza egy oktávval hangosabban, majd miután ez tudatosult bennem, gyorsan körbepillantottam, és újra visszatérve a halk, normális stílushoz folytattam.
- Ez lenne a nagy titok? Olyan nincs, hogy csak ezért akarjanak egy börtönvilágba száműzni. Valaminek még lennie kell, máskülönben a sulinkban lévő két elszívót is be kellene börtönözni. Meg a világon élő többi elszívót is, ugyan már, ez nevetséges. - fűztem hozzá a valódi véleményemet a dologhoz.
De most komolyan ennyiért csak nem küldenének egy másik börtönvilágba valakit, vagy ha mégis akkor ott nagyon nagy problémák lehetnek a koven vezetésében. Mert ha már itt tartunk akkor velem mit tettek volna ha megtudják mennyi ember vére tapad a varázserő nélküli kezemhez? Tuti hét lakat alatt őriznének. Főleg ha még azt is bevallanám, hogy tulajdonképpen jó érzéssel töltött el, az hogy elégtételt vehettem azokon a szemét kis férgeken.
- Viszont ha ez igaz akkor jó nagy slamasztikában vagy kisanyám. Ennek ellenére valami azt súgja mégsem ez az oka annak, hogy most itt vagy és a segítségemet kéred. Jól gondolom? - pillantottam rá kérdőn, miközben belekortyoltam egy jó nagyot a kellemesen meleg kávémba.

Grace & Zoey

Hogy őszinte legyek, kíváncsivá tett mit is szeretne tőlem Grace, de ahogy megláttam, valami jobban elkezdett érdekelni. Több lehetőség is lezajlott pillanatok alatt a fejemben, de egyik sem volt kellemes, rá nézve. Úgyhogy maradtam annál a megállapításnál, hogy amióta utoljára találkoztunk súlyos ízlés ficamot kapott. Ez volt a legkevésbé tragikus az össze közül, aztán majd úgy is elmondja, hogy mi a fene történt vele.
- Hagytalak én már valaha cserben? - néztem rá sokat sejtetően, majd belekortyoltam a kávémba, ami maga volt a mennyei csoda.
Komolyan mondom, ha én ezt előbb tudom, akkor az utóbbi években minden nap, minden percében itt ültem volna és ezt iszogattam volna. Mostanra pedig már akkora lennék mint egy ház. Ami valljuk be nem egy fényes jövőkép, úgyhogy inkább letettem a bögrémet magam elé és inkább minden figyelmemet a velem szemben ülő boszira fordítottam.
- Sürgető lehet a dolog, ha ilyen gyorsan a lényegre térsz. - viccelődök egy kicsit, ezzel leplezve a zavaromat, hiszen az iménti válaszomat most készülök a sárba tiporni ha valami olyat kér amiben a varázserőmet kellene használnom.
Figyelmesen hallgattam, mégsem minden egyes mondata egy sűrű zavaros kotyvalékká vált ahogy összefonódtak az én gondolataimmal. Annak idején igazán jól megértettük egymást és más helyzetben nyilván mindent megtennék ami csak tőlem telik. Sőt talán még többet is, de így, hogy csak fél gőzzel működöm nem hinném, hogy túl sokat tudok neki segíteni. De azért meglátom mit tehetek érte, úgyhogy muszáj lesz összeszednem magam és minden porcikámmal rá koncentrálni, mert ha elkalandozok a sorok között annak semmi értelme nem lesz.
- Az előttről vagy az utánról gondolod, hogy a sajátom kitagadott engem? - vontam fel kérdőn a szemöldökeimet.
Ezek szerint akkor neki is meggyűlt a baja a saját "családjával" ami elég meglepő azok után, hogy mennyire megbíztak benne.De vajon mi történhetett? Abban majdnem 100%ig biztos vagyok, hogy Grace nem az a típus aki a hóbortos viselkedése miatt került a "körön" kívülre. Úgyhogy itt valami egészen más állhat a háttérben. Most már egyre kíváncsibb vagyok, ami elég szokatlan tőlem, legalábbis az volt az elmúlt időben.
- Mióta nincs már meg az erőm, azóta nem vagyok túl népszerű a New Orleans-i boszik körében. Részben ezért is vagyok most itt. Mármint a Salvatore suliban. - kezdtem bele a csacsogásba, lelkesen, mint ha amúgy semmi érdekeset nem mondtam volna. Pedig a lelkem mélyén még mindig iszonyatosan fáj, hogy úgy elbántak velem akkor amikor a legnagyobb szükségem lett volna rájuk.
- Na és mond csak, te hogy estél ki a "kosárból". Mert elégé központi helyen voltál ahhoz, hogy csak úgy kitessékeljenek, holmi apróság miatt. - tettem fel a lényeges kérdést ami azóta furdalja az oldalamat, hogy rájöttem nem tartja a kapcsolatot a "családjával".

Grace & Zoey

Amióta az iskolában vagyok olyan gyorsan telnek a mindennapok, hogy szinte lehetetlen követni. A sok újdonság, a rengeteg új arc, a diákok és tanárok sokrétűsége igazán szédítő tud lenni. Egészen elterelik a figyelmet a múltamról és az önmarcangolásomról amit a családom elvesztése okoz.
Ma mégis a saját, fájdalommal teli sikolyomra ébredtem. Abban a pillanatban ahogy a szemeim kinyíltak és az agyam működésbe lépett, nyugodtabb légzéssel tudatosítottam magamban, hogy egy újabb rémálom volt. Sőt... Nem is rémálom, sokkal inkább egy ijesztő és fájdalmas emlékfoszlány.
Miközben felültem az ágyban éreztem ahogy a nedves hajam a bőrömre tapad és egy vastag puha takaró módjára ölel körül. A gerincem mentén pedig egy aprócska izzadságcsepp gördült végig, ragacsos csíkot hagyva maga után a forró bőrömön.
Gyűlölöm az ilyen reggeleket, ilyenkor az egész napom zavaros lesz, én pedig meglehetősen zaklatott. Ilyenkor pedig nem is mindig sikerül összeszednem magam annyira, hogy azt tegyem amit tennem kell. Így aztán én lepődtem meg a leginkább amikor az agyam leküzdött minden késztetést, hogy visszafeküdjek az ágyba és a nap további részében ott is maradja a takarómmal a fejemen, Faith egyik megmaradt plüss mackóját szorongatva. Szegény, mostanra eléggé viseltes állapotban van, de még örülhetek neki, hogy ennyire jól bírja a strapát, egy igazi kis túlélő.
Vettem egy nagy levegőt, beletúrtam a nedves hajamba, hogy egy kissé emberibb formát öltsek magamra és végül kikászálódtam az ágyból. Eszem ágában sem volt rápillantani az órámra,, hiszen pontosan tudtam, még nincs itt az ideje annak, hogy elkezdjem a napot. Odakint még javában sötét volt, a hold pedig már majdnem kiteljesedett. Veszélyes ilyenkor odakint lenni de az évek alatt volt alkalmam kitapasztalni a legjobb módszereket amivel túl lehet élni a sötétben, varázserő nélkül is. Úgyhogy kihasználva az alkalmat, belebújtam az első, kezembe akadó edző ruhámba és cipőmbe, majd lesétáltam az emeletről, ki a hatalmas bejárati ajtón és nekiláttam a bemelegítésnek. Némi nyújtás, egy kis átmozgatás sosem árt, főleg ha az ember terepfutást tervez. Márpedig most erre készülök, hiszen eldöntöttem amikor megérkeztem és megláttam ezt a hatalmas birtokot, hogy minden centit felfogok térképezni. Úgyhogy jelenleg összekötöm a kellemest a hasznossal. Egyrészről kiszellőztetem a fejem, másfelől pedig megont teljesítek egy kis részt a tervemből.
Imádom amikor a szél belekap a hajamba, a friss levegő megtölti a tüdőmet és mindeközben hallhatom és láthatom az engem körülvevő táj minden apró szépségét. Annyira felszabadító érzés, mintha repülnék. Igazság szerint itt egészen más mint amilyen New Orleans-ban volt. Otg szinte már ismertem minden fát, bokrot és vízfolyást. Itt viszont a kíváncsiság hajt előre, egyre csak hajt és hajt előre.
Mire végeztem a tervezett körrel, már egészen kivilágosodott és a diákok is elkezdtek ébredezni.
Még mindig nehezemre megy megszokni ezt a nyüzsgést és a sok különböző személyiséget. Éppen ezért is lepett meg annyira amikor a folyosón odalépett hozzám egy diák, mondván, hogy üzenete van a számomra. Először azt hittem, hogy valamelyik tanár szeretne tőlem valamit, de aztán kiderült, hogy nem erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy egy régi ismerősöm szeretne velem találkozni, bár fogalmam sincs milyen okból. Na nem arról van szó, hogy ne kedvelném Grace-t, csak meglepett, hogy itt van.
A nap hátralévő részében (ami amúgy piszkosul gyorsan eltelt) folyamatosan azok kattogott az agyam, hogy miről is lehet szó. Miért akar velem találkozni, ha úgy is tudja mi a helyzet velem. A volt kovenem és az Ő kovenje elég jó kapcsolatot ápolnak ahhoz, hogy ne tudjon mindarról ami velem történt. Így nyilván nem a képességeimre van szüksége, ha csak nem tudás szintjén. Mert ilyen téren más segítséggel nem szolgálhatok.
Iskola idő után fogtam magam és sietősen elindultam a találkánkra, mivel természetesen már jócskán késésben voltam. De ismer már és tudja jól mennyire el tudom szöszmötölni az időt, így remélhetőleg nem fog megharagudni rám.
Már messziről kiszúrtam az ismerős alakját, de az első utam mégse hozzá vezetett, hanem a pulthoz, hogy rendeljek magamnak egy nagy adag gőzölgő fekete kávét egy parányi tejszínnel a tetején, némi fahéjjal megspékelve. Első alkalommal amikor betértem ide, ezzel kínáltak meg és azóta is csak ezt iszom. Szerintem én vagyok az egyedüli,mivel eddig amikor még itt voltam soha nem láttam mást aki így kérné a kávéját. Két típus van, az egyik az akik tisztán isszák, még a másik csapat akik már-már tejeskávéként. Szóval azon sem csodálkoznék, ha még egy pár alkalom után már kívülről tudnák, mire is vágyom amikor már belépek az ajtón. De egyenlőre ez a pillant még várat magára, nem úgy mint a kávém, amit gyorsan ki is fizetek és már megyek is Grace felé.
- Mi járatban szöszi? - mosolygok rá, miközben a rám jellemző lazasággal kényelembe helyezem magam..
Mennyi ideje is nem láttuk egymást? Már az idejét se tudnám megmondani, mégis úgy érzem, mintha csak egy fél pillanattal ezelőtt váltunk volna el egymástól New Orleansban.