Ropog talpa alatt az avar, miközben a leejtőn halad. A karja még felkötve, nyikorog a csontja, pihentetésért kiabál, de ha egy skóthoz tartozol - ne várj arra. A csizmája csúszik a nedves köveken, a gallyakba bele-bele akad a lába. A cél kitűzve. A térdeit rogyasztva halad előre. Szabad karjával csinálja az utat magának, kemény vonásain szigorú, elgondolkodó ábrázat ücsörög. Birtokba veszi lénye egészét a porcelánbőrbe bújt, sápadt nőszemély. Nem tudja kiverni a fejéből. Jamie kisfiús sármjáról azt hinné az ember, hogy csirkefogó és szoknyavadász természetet rejt, pedig az igazság fakóbb ennél. Megacélozott vázzal felruházott katona, aki nem éppen a kiltje alatt megbújt férfiasságának szenteli életét. Vénáiban áramlik a gyermekként fejébe vert skót hazafiasság. Így hát a kardforgatás mindennél előbbre van. Most, ahogy jobbra balra dönti felső törzsét, mégis be kell látnia, hogy valami, mintha apró hangot hallatva kattant volna benne. Mintha a tekintetük összetalálkozásakor a Sassenach beindított volna valami ritka, megállíthatatlan hullámot, ami forróbb és erősebb minden korábbi mélyre gyökerező érzésnél, 'mit valaha birtokolt. Ahogy közelebb találja magát a folyóparthoz, már hallja a halkan kavicsos peremet nyaldosó hullámokat. A folytonosság jut eszébe róla. Megrázza fejét, ahogy a lehajló ágakról egy-egy levél vörös hajzuhatagába fúrja magát. Léptei csak akkor lassulnak, amikor megpillantja a víz mellett lévő nő sziluettjét. Szája sarka rándul, lepillant egy másodpercre maga elé. Azt hihetné egy idegen, hogy a patak halk és mellette minden ágreccsenés fülsüketítő - pedig ez tévedés. - Halò. – ejti ki erős hangszínen, megköszörülve torkát, hogy ha a szavát elfújná a népdalaikba annyiszor emlegetett skót felvidéki szél, akkor az utószónak kevésbé csúfolt krákogása eljusson a nőhöz. Napok óta hevert már ágyban Jamie, most először mutatja meg magát Gwen előtt. Teljes képében. Felépülve. Pár lépés és már a nő mellett álldogál, el-elkapva annak tekintetét. - Tapadh leat.., hogy segített. – dől előre kissé, le nem véve íriszeit a nőről. Ajkai elnyílva maradnak, szemöldökei lágyan összefutnak. Tudja, - hogyne tudná- hogy a nő brit, így talán nem volna helyes éleznie anyanyelvét. Felemeli lágyan a karját, állával afelé bök, hogyha nem is szavaiból, de gesztusából megértesse az idegennel, hogy erről beszél. - Jòl van? – kérdőn megdönti fejét, amitől kisfiúsnak tűnik mimikája. Szemöldökei göndör, csapzott frufruja alá futnak, miközben féltérdre ereszkedik Gwen mellett, s épp karját belelógatja a patak vizébe. Ujjába ütközik a sodrás, mintha csak irányíthatná a vizet. Tekintete azonban egy pillanatra sem hagyja el a nő fehér alakját.