Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Fogalmam sem volt róla, mikor változtak meg az érzéseim. Barátok voltunk. Tényleg csak azok. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Osztálytársak voltunk a főiskolán, így nem volt nehéz. De az egyik buli alkalmával már tudtam, hogy nem csak barátként tekintek rá. Elkezdtem túlságosan vonzónak találni a mogyoróbarna haját, a zöld szemeit, a gyönyörű alakját, megjelenését… a személyiségét. Egyszerűen mindent. Több volt ez, mint egyszerű vonzalom. Beleszerettem. Ez az érzés először megrémített, hisz lehetetlennek tűnt, hogy az érzéseim viszonzásra leljenek. Még a bátyámnak, Samaelnek sem említettem egy szóval, hogy a főiskolai legjobb barátnőm többet jelentett nekem, mint ahogyan azt ő hitte.
Cassidy egy vagány csajszi volt, megvoltak a maga gondolatai, életfelfogása, szeretett szórakozni, ugyan akkor volt egy komolyabb oldala is. Ő és a testvére, Oliver, szinte elválaszthatatlanok voltak. De mindkettejükkel hamar jóban lettem. Sokat lógtunk hárman, rengeteg közös élményt szereztünk, így az érzéseim egyre jobban elmélyültek.
Nem tudtam, hogyan kellene bevallanom Cassynek a valóságot. Féltem, hogy megutál érte és eltávolodik. Azt nem bírtam volna ki. Nem igazán tudtam elképzelni az átmulatott vagy átbeszélgetett éjszakák után azt, hogy soha többé ne lássam vagy soha többé ne beszéljek vele. A szerelmem iránta túlságosan mély volt, hogy össze tudjam szedni magam egy esetleges csalódás után. Így hát megpróbáltam eltemetni magamban mindent. Továbbra is barátokként találkoztam vele és ő nem sejtett semmit az érzéseimről. Időközben Oliver, a testvére is egyre sűrűbben tartott velünk a találkozókra, így a végére alig maradt kettesben töltött idő Cassyvel. Sajnáltam, de nem szóltam érte egy szót sem – hisz túl gyanússá tette volna a dolgot.
Egy este azonban egyedül mentem el inni. Beültem az egyik szórakozóhelyre és sorra kértem ki magamnak a whiskyt. De lehet, más is lecsúszott az este folyamán a torkomon – nem tudnám így utólag megmondani. Közben a telefonomat nyomkodtam és folyamatosan az egyik közösségi oldalt böngésztem. Az Ő adatlapját. A fotóit. A kiírásait. Mindent. Aztán megakadtam a profilképén, amit frissen rakott fel. A szívem fájdalmasan dobbant. Akkor és ott eldöntöttem, hogy megpróbálom. Nem számít, mi lesz, tudnia kell, hogyan érzek!
Mivel túlságosan ittas voltam, így annyira már nem futotta, hogy felálljak és elmenjek hozzá. Helyette sms-t kezdtem el pötyögni, amit vagy százszor kitöröltem, majd újra beírtam:
„Cassy :<3: Van valami fontos, szörnyen fontos dolog, amit el akarok mondani. Tudom, hogy furcsa… tudom, hogy őrültség… tudom, hogy hiba elmondanom. Vagyis nem, nem tudom, csak sejtem. De… szeretlek. És nem barátként! Szemtől szembe kellene ezt elmondanom, de nem merek eléd állni. - Alesea”Végül remegő kézzel nyomtam rá az elküldés gombra. És vártam… csak vártam. Körülbelül addig vártam, míg a szórakozóhely kiürült és a pultos srác rám nem emelte a tekintetét.
-
Kisasszony, záróra. Ideje lenne távoznia… - Aztán furcsán végigmért, közelebb lépett. –
Hívjak valakit önnek? – Utáltam, amikor magáztak. Csak a fejemet ráztam, ahogy lekászálódtam a székről. Azonban sikeresen megszédültem, így rögtön a pult szélében kapaszkodtam meg. A fejembe nyílalt egy éles fájdalom, így felnyögtem.
-
A fejem… - Suttogtam, majd mielőtt a srác odalépett volna hozzám, legyintettem. –
Megleszek. Megoldom. Nagylány vagyok már. – Néztem rá egy erőltetett mosollyal. Még sikerült előszednem a pénzt, hogy fizessek, mielőtt távoztam volna.
Odakint hűvös szél fújt, ami a hajamba kapott folyton. Idegesített. Ordítani lett volna kedvem. Szédültem, a talaj, mintha folyton ki akart volna csúszni alólam… és a mellkasomban az a feszítő érzés… gyűlöltem.
-
Legalább írj valamit… - Vettem elő a telefonomat, de továbbra sem jelzett új üzenetet. Hazafelé indultam, közben szitkozódtam. Leginkább magamat átkoztam, amiért egyáltalán elküldtem az sms-t.
Azonban ahogy a mi házunk utcájába értem, megpillantottam őt. Cassidyt. A kapunk előtt ült a hideg kövön. Lesokkolódtam. Mit keres itt? Miért jött… ide? Miattam? Láttam, hogy idegesen tördeli az ujjait. Végig maga elé bámult, a feje némiképp lehajtva volt. Lassan közelebb léptem, értetlenül bámulva le rá.
-
Cassidy? – Ejtettem ki halkan a nevét, mire ő egyből felkapta a fejét és rám nézett. Először meglepettséget láttam kiülni az arcára, majd felkelt a földről.
-
Alesea… na végre. Aggódtam, hogy hol vagy eddig! – Lépett közelebb és láttam, hogy ölelésre nyújtja a karjait, de végül félbeszakadt a mozdulata.
-
Olvastad az üzenetem, ugye? – A szám lefelé görbült, ahogy a felismerés belém hasított. Már most másképp bánt velem. Még egy ölelést sem engedett meg magának, és nekem. Félrepillantottam.
-
Igen. – Felelte halkan, majd mély levegőt vett. –
Alesea, sajnálom, de én nem érzek irántad úgy. Én… más valakibe vagyok szerelmes. – Magyarázta, miközben a szívembe éreztem, hogy tőrt döf szavaival.
-
Persze, gondoltam. Tudtam, hogy hiba elküldenem, én… fogalmam sincs, mit mondjak. – Túrtam idegesen a hajamba, ahogy újra ránéztem. A szemeim könnyektől csillogtak.
Aznap éjjel megbeszéltük, hogy barátnők maradunk, de valahogy sosem éreztem már ugyan olyannak a viselkedését az irányomba. Akaratlanul is távolságot tartott és már nem ért hozzám olyan bátran, mint a vallomásom előtt.
-
Szerinted most utál engem? – Fakadtam ki, mikor Oliverrel kettesben voltunk, a vallomásom után néhány hónappal. –
Vagyis úgy érzem, hogy kerül. Most sincs itt, pedig megbeszéltük, hogy együtt átnézzük a dolgozat kérdéseit. – Morogtam, ugyan akkor kétségbeesett volt a hangom. Fel-alá járkáltam a szobában. Aztán éreztem, hogy mögém lép, elkapva a karjaimat.
-
Kérlek, Alesea, nyugodj le egy percre. Biztos, hogy nem utál. Dolga van, de majd ideér… - Magyarázta, miközben magához húzott. Ez meglepett, ellenkezni is elfelejtettem. A vállam felett néztem fel rá.
-
Én mégis… azt érzem… -
…hogy utál. Ezt már nem mondtam ki hangosan. A karjait teljesen körém fonta, ezzel magához ölelve engem. Nos, akkor még nem esett le, hogy nem pusztán vigasztalásból ölelt át, hanem azért, mert többet érzett irántam.
Néhány hét és több találkozó után vallotta be, hogy kedvel. Értetlenül álltam előtte, majd gyengén megráztam a fejem. Nem hittem a fülemnek.
-
De hogyan? Vagy... mikor? És miért? – Pislogtam Oliverre, aki kezdett zavarban lenni. Vagy csak nagyon ostobán érezte magát a vallomás miatt, ahogyan annak idején én.
-
Nem tudom, Alesea. Csak megtörtént. Mindig is szimpatikus voltál, aztán azon kaptam magam, hogy csak te jársz a fejemben. Sokáig nem tudtam, hogyan mondjam el, de… nos, muszáj volt megtudnod. – Magyarázta, miközben néha kínosan elmosolyodott. –
Bár a reakciódból ítélve nem örülsz nekem túlzottan. – Tette hozzá csalódott hangon.
-
Nem erről van szó. Engem csak… nagyon megleptél. – Oliver szemeit fürkésztem. Sosem gondoltam rá másképp. Csak mint egy barátra. Egy nagyon fontos barátra.
Valahol önző lehettem, ugyanis eldöntöttem magamban, hogy megpróbálom vele. Talán Oliver mellett elfelejtem teljesen Cassidyt… talán bele tudok szeretni Oliverbe. Csak ez járt a fejemben, de nem kapkodtam el. Időt kértem tőle és több találkozót, randevút. Az idő nekem dolgozott. Minél több időt töltöttünk kettesben, annál jobban éreztem magam vele. Kezdtem… beleszeretni.
Cassidy eközben teljesen ellenségessé vált velem kapcsolatban. Alig keresett és még nagyobb távolság került kettőnk közé, mint volt. De ezúttal nem bántam. Tudtam, hogyha el akarom őt felejteni, akkor nem szabad, hogy a közelemben legyen.
Olivert súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Fogalmam sem volt, mi történt vele. De Cassidy ezúttal félretette az ellenszenvét és felhívott, hogy értesítsen a történekről. Együtt mentünk be Oliverhez, de a kórterembe csak Cassy mehetett be. Én, orvosi utasításra nem tehettem, így szörnyen ideges lettem. Fel-alá járkáltam, amíg Cassy ki nem jött. Egyből letámadtam.
-
Hogy van?! – Néztem rá kétségbeesetten, mire ő megnyugtatott, hogy minden rendben lesz vele. Nyugodtabb szívvel indultam haza, de végig azon kattogott az eszem, hogy látni akarom őt. Olivert.
Rájöttem, hogy beleszerettem. Amikor az ember szembesül azzal, hogy elveszíthet valakit, akkor érti meg, mit is jelent a számára igazán. Nem igaz?
Eldöntöttem, hogy amint kijön a kórházból, bevallom neki az érzéseimet. Azt, hogy szeretem és vele akarok lenni! Mindent elterveztem. Magunkhoz hívtam meg. Mármint, ténylegesen fogtam a telefont és felhívtam, majd áthívtam magunkhoz estére. A hangom remegett, ideges volt, mint egy általános iskolás kislányé, aki zavarban van a fiú előtt, aki tetszik neki. Biztos egyből levágta, hogy van valami bajom. Akkor hallottam utoljára a nevetését.
A vacsora, amivel készültem, a gyertyafény, az ajándék… minden kárba veszett. Oliver aznap nem jelent meg nálunk. A megbeszélt időpont után egy órával már gyanakodni kezdtem, így elkezdtem hívogatni. Azonban egyik hívásomra sem reagált. Kétségbeestem. Hívtam a bátyámat is, akit tulajdonképpen egész nap nem láttam. Ő sem vette fel.
Fogtam hát a kabátomat, magamra kaptam és elindultam Oliverék lakása felé. Azonban mikor kiértem az utcából, a telefonom megcsörrent. Cassidy hívott. A sírástól alig értettem a szavait.
-
Alesea… Oliver meghalt…! – Ahogy mégis kivettem, miről beszél, eltátottam a szám. Szinte sokkot kaptam. A könnyek egyből elöntötték a szemem, a telefon pedig kicsúszott a kezemből, majd a földre esett. Néhány pillanat múlva a földre rogytam és keservesen zokogni kezdtem.
A bátyám késő éjjel ért haza. Hallottam, amint becsapja a bejárati ajtót, így egyből felkeltem. Csapzott volt a kinézetem, egy fekete köntös volt rajtam, amit összehúztam magamon, ahogy kiléptem a szobámból.
-
Mégis hol voltál?! Velem kellett volna lenned…! – Szinte sírva kiabáltam rá, mire ő összevonta a szemöldökét.
-
Dolgom volt. Nem vagyok köteles beszámolni neked arról, hogy hol és pontosan, micsoda. – Nyitottam a számat, hogy visszaszóljak neki, de hirtelen olyan volt, mintha a fejébe láttam volna. Mintha hallottam volna a gondolatait…
Megölte Olivert…? Hogy mi?Nem értettem, miért jutott ez eszembe, egyből megráztam a fejem. Figyeltem, ahogy hanyagul ledobálja a cipőit, majd a kabátját felakasztja, ezután pedig a konyha felé indult. Velem mit sem törődött. Én pedig… tovább gondolkodtam azon, amit láttam… azaz hallottam.
Mindaz, amire képes vagyok...
℘ Képesség
℘ D szint ℘ Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból. Képesség kifejtése, másolva a fajleírásból.