›› What if it just gets worse? And it's just hell later on ‹‹

Aprót ráztam a fejemen, ahogy a sötétség belepte az elmémet, a gondolataim ködössé váltak, a testem szinte irányíthatatlanná, az átok - vagy nevezzük bárminek - szép lassan átvette az irányítást. Körkörös mozdulattal megrántottam mindkét vállam, nyakam halkan reccsent, ahogy egyik oldalról a másikra mozdítottam, látásom pedig hirtelen kitisztult. Mintha a jeges óceán mélyéről bukkantam volna fel, jobban mondva az a vadász, aki egykor voltam. Én ekkor már nem voltam önmagam - még mindig ugyanaz a személy voltam, de mégsem. Kicsúszott kezemből az irányítás.
Áldozat után kutatva nézett körbe, a levegőbe szimatolva pedig ráébredt, hogy ő a vadász, és a préda egy személyben. Már meg sem próbált küzdeni a sötétséggel, az teljesen ellepte elméjét, agyára vörös köd szállt, teljesen másképp látta a világot. Újra lejátszódott ugyanaz, ami ilyenkor szokott. Mintha új helyzetben lenne, mintha nem ez zajlana le minden egyes héten, vagy olykor minden egyes nap. Beletelt jó néhány hosszú percbe, mire magához tért annyira, hogy ismerőssé váljon számára a szituáció. A megszokott, s már társként üdvözölt hallucinációk egyike válla fölött hajolt füléhez, hogy rosszra buzdító, vagy romboló szavakat duruzsoljon fülébe. A férfi egyenesen előre meredt, séta közben a fenevad végig a nyomában volt. A belváros forgatagában emberek mellett haladt el, akiknek fekete szemű hasonmása fel sem tűnt. Keresztülnéztek rajta, amiből ő mit sem vett észre. Ő látta, hallotta, érezte hideg ujjait, amikor azok néha megérintették vállát. Ő beszélt hozzá, hallgatott szavaira, valódinak hitte. Fel sem merült benne az ellenkezője, csupán józanabb pillanataiban, amikor nem volt önmaga. Amikor Noah Adkins volt, az eretnek, az undorító féreg, a vámpír, akit el kell pusztítani. De most... most végre a vadász lehetett, aki bevégezheti szent feladatát, s eltörölheti a piócákat a föld színéről, visszaküldheti őket a pokolba, ahová tartoznak.

›› Magic is all around, you just have to believe ‹‹

Egész életemben, amióta az eszemet tudom, éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Nem tartoztam sehová, nem éreztem jól magam a bőrömben. Átlagos családban nőttem fel, melyet egy titok övezett, elérhetetlen, hét pecsétes titok. Velem sosem osztották meg, én meg nem érdeklődtem, csak éreztem, hogy valami nincs rendben. Sokáig csak úgy véltem, gyermeki képzelőerővel túl sokat látok a dolgokba, különleges családra vágyom, valami emberfölöttire, kalandra. Idővel rá kellett ébrednem, hogy tisztán láttam mindent, semmi egyebet nem képzeltem, csak a valósággal szembesültem, még azelőtt, hogy igazából tudtam volna, mivel is állok szemben. Boszorkány voltam, egész életemben, egy varázserő nélkül született boszorkány, akit átlagos gyermekként neveltek fel, akitől megfosztották a tudást, az igazságot, egy világot, melybe valójában tartozott. Ahová tartoznom kellett volna, s amit a koven elvett tőlem, a szüleimmel vállvetve. A száműzöttek úgy döntöttek, a saját fiúkat is száműzik a varázsvilágból, pedig nekem jogom lett volna oda tartozni. Utólag persze ráébredtem, hogy az elszívó boszorkányokat sosem nézték jó szemmel, a kovenem nem fogadott volna be, a szüleim csak jót akart nekem, távol tartani egy gyülekezettől, akik elítélik az embert, azért, aki. De az talán meg sem fordult soha a fejükben, hogy a tudás hatalom, a tudatlanság pedig nem feltétlenül áldás. Sőt, mindennél veszélyesebb. Ha tudtam volna... talán az egész életem másképp alakul. Ám azon a napon, mikor belebotlottam az ötök egyik tagjába, minden megváltozott. Többé nem voltam önmagam. Egy tetoválással kezdődött minden, ami elültette az őrület magját az elmémben, s vér tapadt a kezeimhez, vámpírok vére.

›› You better choose carefully ‘cause I’m capable of anything ‹‹

A vadász lét nem volt olyan csábító, mint azt elsőre gondolná az ember. Nem, inkább szenvedésként éltem meg minden egyes pillanatát. Hiszen nem tudtam megálljt parancsolni az ösztöneimnek, akkor is ölnöm kellett, ha nem akartam. A vámpírok közelében kikapcsolt az agyam, nem tudtam ésszerűen gondolkozni, csak a sötét ösztönök hajtottak, a hang a fejemben, ami megállás nélkül ugyanazt szajkózta. Nem voltam még sokáig vadász, talán csak fél éve, mikor belefutottam egy vámpírba, aki azt állította, van ebből kiút, csupán a másik csapatba kell kerülnöm, az üldözött csapatába, ami jelen esetben a vámpírokat jelentette. Nem merült fel bennem először, hogy mégis mi haszna van ebből neki, sőt, egyáltalán miért akarnék vámpírrá válni? Mikor minden egyes porcikám azt súgta, hogy gyűlöljem az agyarasokat, lehetetlennek tűnt, hogy én magam is azzá váljak, rosszabb sorsnak tűnt a halálnál. És az is lett, de erre túl későn ébredtem rá.
Egy nap a vámpír egy hihetetlen történettel állt elő, amitől először az állam is leesett, sőt, tisztán emlékszem is a pillanatra. Kinevettem. A képébe röhögtem, de ő megszállottan csak ugyanazt ismételgette. Boszorkány vagy, Noah. Amikor nagy tudálékosan a fejéhez vágtam, hogy ugyan, hiszen erőm sincs, még furcsább sztori követte az előzőt, amin - még élesen él bennem az emlék - olyannyira felháborodtam, hogy faképnél hagytam őt. Volt annyi esze, hogy ne kövessen, mert csak úgy áradt belőlem a hitetlenkedés, nem tudott volna meggyőzni. Hazafelé tartva azonban belebotlottam egy vámpírba, akit ahelyett, hogy megöltem volna, elszívtam az erejét... végül is, ebbe is belehalt egy rövid időre, de nem karót döftem a szívébe. Nem borította be vére a mellkasát, ahogy ujjaimat sem festette vörösre, helyette olyan erőt éreztem magamban, amit azelőtt még soha. Sok vámpírral volt dolgom a fél év alatt, de ez a szituáció egészen más volt. Utólag belegondolva, tudnom kellett volna, hogy Victor küldte utánam a tagot, aki ahelyett, hogy rám támadt volna, vagy hagyott volna menni, csak elment mellettem, vállával elég nagyot lökött rajtam ahhoz, hogy a járda egyenetlen talaján kössek ki. Amikor mellém lépett, egy pillanatra felütötte fejét a pánik, a torokszorító rettegés, amitől izzadni kezdett a tenyerem, ajkaim pedig kiszáradtak. Nyújtotta felém a karját, s ahogy álló helyzetbe segített, ráébredtem, hogy nem akar bajt, de akkor már késő volt. Az adrenalin dolgozott bennem, a félelem pedig előhozta a rejtett képességem. Ahogy a varázserő átáradt a vámpírból a testembe, ledermedtem, de a legrémisztőbb az egészben az volt, hogy ő sem moccant. Állt velem szemben, zöld szemeit rám meresztve, egészen addig, míg térdei meg nem adták magukat, hogy ő a földre rogyjon, élettelenül. Elszürkült teste mellől sietős léptekkel távolodtam el, egészen hazáig rohantam, ahol minden ajtót, ablakot bezártam, és másnap reggelig ki sem dugtam az orrom.
- Szóval azt mondod, hogy... eretnek vagyok? - tettem fel a nagy kérdést, amin egész éjszaka rágódtam. Fel-alá mászkáltam a kripta előtt, ahol álltunk, az erdő közepén, s nem álltam meg egy pillanatra sem, pedig tisztán látszott Victor arcán, hogy idegesíti.
- Nem! Mi lenne, ha figyelnél is rám? - morgott, és olyan jelentőségteljesen pillantott rám, hogy megálltam.
- Akkor... nem értem. - bámultam rá úgy, mint egy idióta, és annak is éreztem magam. Tényleg. Miből gondolja, hogy rögtön értenem kell minden hülyeséget, amit beszél? Elvégre fél éve még azt sem tudtam, hogy léteznek vámpírok. Tegnapig pedig azt sem tudtam, hogy boszorkány vagyok. A vámpír pillantása láttán vágtam egy grimaszt. Ami neki ennyire természetes volt, az... nos, nekem nem! - Persze, Victor, mert olyan rohadtul normális, amiket összehordasz itt nekem! - méltatlankodtam, s újra sétálásba kezdtem. Nem bírtam egy helyben megmaradni. Ha feszült voltam, kissé hiperaktív lettem, olyankor képtelen voltam nyugton maradni.
- Csak... higgadj le. Elmagyarázom még egyszer! - sóhajtott, és egyáltalán nem leplezte az érzéseit. Csak úgy sütött róla, hogy hülyének néz, s hogy elege van belőlem. Hát, nekem meg belőle volt, de ezt inkább nem kötöttem az orrára. Így is nehéz volt visszafognom magam, hogy ne metsszem el a torkát. - Elszívó boszorkány vagy. Ha vámpírrá változol, a saját varázserődből tudsz táplálkozni, tehát úgy fogsz működni, mint egy végleges erőforrás, és képes leszel mágiát használni. Ha nem változol át, vadász maradsz életed végéig, vagy amíg be nem teljesedik a célotok - kiirtani az összes vámpírt. Ráadásul nem fogsz tudni varázsolni, csak ha elszívod valakiből, illetve valamiből a varázserőt. - Türelmetlen volt, de engem pont nem érdekeltek az érzései. Akart tőlem valamit cserébe, nem jókedvéből sztorizgatott nekem napok óta. Szavaira lassan bólintottam, próbáltam feldolgozni mindazt, amit megtudtam az elmúlt két napban.
- És mit akarsz tőlem cserébe? - kissé félve tettem fel a kérdést. Még nem mondta, ő mit akar, bár még nem voltam biztos abban, hogy én akarom-e egyáltalán ezt az egészet. Tényleg vámpír akarok lenni? De ostoba voltam, és naiv, azt gondoltam, az akkori helyzetnél bármi jobb lehet. Hatalmasat tévedtem, ó, de még mekkorát!
- Van egy lány, Hazel. Azt akarom, hogy férkőzz a bizalmába.