{ tonight i can't tell if it's love or hate
how smooth they are and quick to interchange }

A csatározásunk úgy tűnik, ha egy rövid időre is, de véget ért. Bármennyire is dühíthettem, az előző csók, szemmel láthatólag meggyőzte, hogy tovább akarja folytatni, most már kéjesebb módszerekkel. Az emberi börtönöm, amelyhez kötődnöm kellett a pecsét miatt, erre az egyetlen dologra jó volt: könnyű volt vele elcsavarni egy nő fejét. És Sierra nem is volt akármilyen nő. Bármennyire fel tudta tornászni a dühömet, és szerettem volna tombolni, ezzel párhuzamosan a vágyaimat is képes volt felébreszteni, és tagadhatatlanul élveztem, hogy komoly kihívás elé állított ezidáig, hogy elérjek tőle egy ilyen reakciót.
Visszafordulva most ő kapott el engem, én pedig mindenféle ellenállás nélkül hagytam és élveztem, hogy rám ugrott. Tetszett, hogy nem finomkodott, én sem kívántam ezt tenni vele. Kívántam a szirént, bár nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Nem ismertem annyira, hogy indokolt lett volna ilyesmi, bár távol állt tőlem eddig is, hogy szerelmes lettem volna bárkibe. Ez a nő azonban felkavarta az elkárhozott lelkemet, s a jelenlegi testem ennek megfelelően reagált. S nem csak az enyém, hanem Sierráé is, ahogyan felkaptam és a híd vázának nyomtam, majd a nyakát csókoltam végig, hogy aztán újra az ajkaira tapaszthassam az enyémeket. Úgy éreztem, fel akarom falni, és ő is engem.
– Most először voltál sablonos, szépségem – nyögtem a kettőnk közötti néhány milliméternyi távolságba a válaszát hallva, de ez nem tartott vissza, hogy folytassam, amibe belekezdtünk. Az érintése szinte égetett, miközben lerángatta rólam a pólómat. Én pedig újra a nyakát támadtam, egyre lejjebb haladva a bőrén. Elengedtem a fenekét, csak a testem feszült neki és szorította a híd korlátjához, így érezhette, hogy a farmerom igen kényelmetlenné vált az elmúlt percek alatt. Beletúrtam a hajába, és …
Jött a hidegzuhany.
A felsőm rajtam volt, a kezeim még mindig a szirén kerek fenekén pihentek, nem pedig a melleit markolták, a nő pedig eltolt magától és egy apró csókot adott az ajkaimra, miközben kicsusszant a kezeim közül. Önelégült mosolya és a mondókája lassan értelmezhetővé vált számomra is és a düh elöntötte az agyamat. Lépésről lépésre, ahogyan hátrált tőlem egyre messzebbre, egyre erősödő vágyat éreztem, hogy eltörjem azt a csinos kis nyakát, amit még az előbb végig csókoltam.
– Még találkozunk, Sierra! – kiáltottam utána, miután hátat fordított nekem, s bár biztosan látta a haragtól eltorzult arcomat, nem adtam meg neki azt az örömet, hogy végig nézhesse a tombolásomat. Aljas húzás volt ez a sziréntől és ő vesztett vele többet, hogy kihagyta a kínálkozó lehetőséget, de akkor is vissza fogom neki adni a kölcsönt, csak bírjam kivárni.

{ négyszáznyolc szó,  hamarosan folytatjuk  }

kredit

Vékony a határ a szerelem és a gyűlölet között.

Az életem véget ért akkor, ott New York egyik elitista kastélyában. De addigra már réges-régen halott voltam, legalábbis lélekben biztos. Az első alkalommal, mikor a nevelőapám, az én egyetlen megmentőm, kit jótevőmnek hittem hozzám nyúlt. Az apró gyermeki álmaim porba hulltak, lelkem millió szilánkra tört. Fuldokoltam, képtelen voltam kitörni abból a helyzetből. Az tűnt a legjobb megoldásnak, ha megölöm őt. Talán csak a megfelelő pillanatra vártam vagy akkor szakadt el a cérna és lett a lelkem végleg oda. Fogalmam sincs, de aznap éjjel megpróbáltam. Kudarcot vallottam, mert gyenge voltam, erőtlen és kiszolgáltatott. Egy remegő fiatal felnőtt, akit mindenhogyan megbecstelenítettek, bemocskolták a tisztaságát, lelkét és szívét. Meghaltam, de a haragom életben tartott. Az élet formált ilyen romlottá, míg a bosszúvágyam, majd a hús édesen fémes íze magával ragadott és változtatni sem akartam többet ezen az állapoton. Így született meg Sierra. Pár perccel ezelőtt mégis újra gyengévé váltam, ezzel teljesen kiszolgáltatva magam egy démon kénye-kedvének. Annyi emberi maradt bennem, hogy ezt a tettét egy egyszerű pofonnal háláljam meg. Láttam ahogy megakad benne a levegő, majd a méreg egy kis szikrája villant szemeiben, mégsem rontott nekem, ahogy bármelyik társa tette volna. De már nem is érdekelt, dühödten fordítottam neki hátat, hátha akkor eltűnik az előbbi bizsergés. Felhevült testem újra a magaménak tudhatom és gondolataimat uralom.  Hallom szavait, de nem érdekel. Nem adom meg azt az örömöt neki, hogy teljesen porba taposson. Lehet, hogy ezt a csatát fölényesen megnyerte, de a háború még dúl és egyre nagyobb erőkkel követeli a mindent eldöntő ütközetet. Dacos szavaimra reagál, mintha nem akarná, hogy vége legyen ennek a mérkőzésnek. Egyikünk sem fogja feladni, sőt! Egyre durvábbak vagyunk egymással, a végletekig is képesek vagyunk elmenni. Mintha egy láthatatlan kötél húzna felé, ami minden mozdulatomra csak még szorosabbá válna, bármennyire ellenkezem. Minél távolabb megyek annál jobban von magához, mintha hozzá tartoznék titkon. Elég! Parancsolok az elmémre, majd a felgyülemlett haragtól elvakultan megfordulok. Nem, nem fogom feladni itt. Nyerni fogok! Magamhoz ragadtam őt és ezzel együtt az irányítást is. Egyből megkaptam a választ a tettemre, kezei felfedező útra indultak a testemen, hogy a fenekemnél megállapodva pillekönnyű tollként a magasba emeljen. Így kiegyenlítődik a közöttünk lévő magasság különbség. Egy gond megoldva, amit ő tesz meg anélkül, hogy bármit tennék.  Ajkai felfedező útra indulnak a bőrömön, az érintése perzseli nyakamat, mire önkéntelen a hajába túrok kissé erősebben a kelleténél. Hátam a híd korlátjának feszül, kettejük közé szorultam, de most az egyszer nem zavart. Kérdésére válaszolni se tudtam, újra magáévá tette az ajkaimat, amit készségesen fogadtam, majd kihasználva a megfelelő alkalmat a fülébe suttogtam.
- Téged - hangom vágytól érces, mosolyogva tekintek rá. Ujjaimmal végig simítok borostás arcán, hogy az érintést követően elméjébe hatolhassak titkok után kutatva, míg ő teljesen meg van róla győződve, hogy a híd kellős közepén veszünk el egymás érintésében egyre kevesebb réteg ruhával takarva a testünket. Egy-két érdekességet megtudtam, de semmi olyasmit, ami hasznomra válna, azt a részét elrejtette előlem, mintha egy áthatolhatatlan fal lenne kettőnk között. Miután végeztem a kutatással eltolom magamtól éppen annyira, hogy  legyen elég helyem levegőt venni. Egy apró, utolsó csókkal felkeltem a kis álomvilágából, ahova nem is olyan régen juttattam.
- Remélem élvezetes estéd volt az elméddel. Ezt a játszmát én nyertem - kacsintok rá, majd ellépek tőle - Alig várom a következőt - teszem hozzá ördögi vigyorral az arcomon, miközben elkezdek hátrálni. Nézni akarom, ahogy újra visszatér teljesen a valóságba és realizálja, hogy az előbbi majdnem légyottunk csak a fejében zajlott le. Úgy tűnik könnyebb magamnak is hazudni, mint beismerni az igazságot, hogy elkezdtem vágyat táplálni a démon irányába.
- További szép estét Drezi - küldök egy csókot felé, majd integetek neki. Hátat fordítok neki és magára hagyom a gondolataival, miközben diadalittasan elsétálok.

words の I want you to want me の note:    の  kredit

{ tonight i can't tell if it's love or hate
how smooth they are and quick to interchange }

Amikor először láttam a Pokolban a szirént, rögtön felkeltette a kíváncsiságomat, de a régi király ideje alatt sosem volt lehetőségem találkozni is vele. Aztán jött Katherine és szabadon engedett mindannyiunkat, én pedig a hűségemnek köszönhetően csapdába estem egy gyenge és sebezhető halandó testében, amelyet képtelen voltam eddig levetkőzni magamról. Az egyetlen pozitívuma a balszerencsémnek, hogy a királynő éppen e szirénnek a nyomába küldött. Fogalmam sem volt, miféle üzletet köthettek, de nem is igazán érdekelt, nem tartozott rám, és mivel Sierrát Mystic Falls koszos kis utcáihoz kötötte, gyanítottam, nekem nem eshet bántódásom miatta. Hacsak nem számítjuk bele, a sziréntől imént kapott kis meglepetéseket, amiktől majd szétment a fejem… Dühített, hogy szinte meg sem éreztem volna a trükkjeinek hatását, ha a saját megjelenésemben lehettem volna. Hagytam, hadd élvezze ki a pillanatnyi győzelmét felettem, láttam a szemében, hogy nem csak annak örül, hogy térdre kényszeríthetett, hanem annak is, amit mondtam neki. És azon kivételes alkalmak közé tartozott a kijelentésem, amely nem hazugság volt: tényleg tetszett, hogy próbált legyőzni. Ettől volt igazán izgalmas ez az egész. Ha hagyta volna az első pillanattól fogva, hogy elcsábítsam, nem érdekelt volna annyira Sierra. Így viszont kifejezetten nagy kihívás volt a számomra.
Végül azonban a csatát szemmel láthatólag megnyertem, amint elkaptam és magamhoz húzva türelmetlenül megcsókoltam. Ösztönösen cselekedtem, nem gondolva végig semmit sem. Éreztem, ahogyan a nő ellenkezése eltűnt, elernyedt a karjaim között, így még szorosabban tartottam. Hazudhattam volna, hogy nem élveztem a közelségét, a csókjának ízét, ahogyan átadta magát nekem, de felesleges lett volna. A fejemben úgy is látta a gondolataimat, mindent… mindent, ami csak körülötte forgott. Végül elengedtem és elléptem tőle, s felkészültem a legrosszabbra is, hiszen biztos voltam benne, hogy ezután újra a földre fog küldeni. De hiába vártam az elmémre lesújtó fájdalmat, az nem jött, csak a gyilkos pillantás a vízszín szempárból, a gyűlölettől égő hangja és egy kemény ütés az arcomra. Bennszakadt a lélegzetem, olyan hirtelen meglepetésként ért az ütés, amely hangosan csattant. Egy pillanatra düh cikkázott át rajtam, aztán csak kifújtam a levegőt és megmasszíroztam a zsibbadt arcélemet.
– Pedig úgy tűnt, nagyon is élvezted az érintésemet – mondtam gúnyosan, miközben a nő hátat fordított nekem és ismét távolodott tőlem. Most nem indultam utána. Arra jutottam, hogy ennyi elég volt mára… – Nagyon szexi vagy ilyen dühösen – tettem hozzá, majd amikor visszakiabálta azt az egyetlen szót, elmosolyodtam: – Sosem mondtam, hogy én szeretnélek – jegyeztem meg, továbbra is hagyva, hogy elmenjen. Ma már nem óhajtottam tovább kergetni őt. Legalábbis azt hittem, ennyi volt, de mielőtt hátat fordíthattam volna Sierrának, láttam, ahogy ő fordult vissza hozzám, és gyors lépteivel megszüntette a távolságot kettőnk között, hogy most ő lepjen meg engem. Egyetlen pillanatig sem ellenkeztem, visszacsókoltam, ugyanolyan hévvel, mint ő, úgy éreztem fel fogjuk falni egymást, ott a híd kellős közepén. A kezeimmel elindultam a testén, egészen le a fenekére, és mintha súlytalan volna Sierra, felkaptam, így kiegyenlítve a magasságkülönbséget kettőnk között. Elszakadtam az ajkaitól, hogy a nyakát csókolhassam. Fel sem tűnt, hogy elindultam vele együtt, s újfent a híd korlátjánál voltunk, de nem tettem le a nőt, csak az egyik tartóoszlopnak nyomtam a hátát, a testének pedig magamat.
– És most mit akarsz? – morogtam a nyakába, a fülébe, majd újra az ajkait kezdtem falni.

{ ötszázhuszonöt szó,    }

kredit

Vékony a határ a szerelem és a gyűlölet között.

Tisztában vagyok vele, hogy egy démonnal sosem lehet egyenesen játszani, ők a csalás és hazugság megtestesülései. De jobban belegondolva én sem vagyok jobb nála, hiszen a véremben van a füllentés, a legtöbb szolgámat ilyen módon állítottam magam mellé.  A kis trükkjeimmel együtt természetesen. Bármennyire is hangoztatja, hogy egyenesen játszunk ez a ma este legmocskosabb mondata, amiből hiányzik a tisztesség. Inkább csak szemeimet forgatom, nem fogom hagyni, hogy felhúzzon, bármennyire is tetszene neki ez a felállás. Minden erőmmel azzal voltam, hogy a lehető legtávolabb kerüljek tőle. Gondolkodnom kell. Friss levegőre van szükségem, amit nem árnyékol be az ő jelenléte, ezzel elterelve a figyelmem. Nem lehetek gyenge, főleg nem egy hozzá hasonló démon miatt. Mégis elméjébe pillantva olyan képeknek lettem szemtanúja, ami  mérhetetlen vágyat keltett bennem. Büszkeségem mégsem engedi, hogy közelebb kerüljek hozzá, inkább móresre tanítom. Mosollyal az arcomon szemléltem a fájdalmát, amit egy apró sikernek könyveltem el egészen addig, míg meg nem hallottam kíntól tompa hangját. Leráztam magamról a mondandóját, legalábbis ő ezt láthatta rajtam, miközben belül felpezsdített és simogatta az önérzetem. Elléptem mellette és folytattam az utam a város felé anélkül, hogy visszanéztem volna rá. Sietnem kell, ha megakarok lógni előle. Bármennyire is unom a macska-egér játékot, most éppen olyan sebesen menekülök előle, akár egy mérgezett rágcsáló. Egy részem régen feladta volna a küzdelmet hagyva, hogy megtegye velem azokat a dolgokat, míg az erősebb felem eliszkol és mindennél jobban tolja el magától ezt az érzést, ami hozzá tartozik. Vajon meddig bírok ellenállni neki? Gondolataimba révedve nem vettem észre, ahogy közeledik felém. Míg ő tanulva a leckéből nem állja utam, inkább elkapja a karom, hogy annál fogva magához húzzon. Megszólalni sem tudtam, ajkait mohón az enyémhez tapassza mindenféle gyengédség nélkül. Elernyedtem karjai között, engedve az erős befolyásnak, hadd játszadozzon velem kedve szerint. Érintése nyomán marionett babaává váltam, hagyva hadd irányítson, a rabjává váltam, aki szabadulni képtelen, inkább még többet és többet akar belőle. Percek múltán véget ért az egész és az üresség ölelt körül újfent, ami most hűvösebbnek tűnt mint valaha. Szemeimet kinyitva csak távolodó alakját láthattam, amint vissza fordul felém. Gondolatban átkoztam magam, amiért engedtem a csábításának, biztos jót kacag rajtam magában, tudva, hogy ezt a csatát fölényesen megnyerte. Az elkeseredettség mérhetetlen dühbe csapott át egyetlen szempillantás alatt. Gyorsan átszelve a kettőnk között létre jött távolságot elé lépkedtem, majd szikrákat szóró szemekkel rá meredtem.
- Mégis hogy merészelted? - vetem a szemére egyből, de meg sem várva a válaszát felképeltem az arcátlanságáért - Ne merészelj még egyszer hozzám érni! Hiába fenyegetőztem, leginkább magamra voltam mérges, amiért hagytam, hogy befolyásoljon és a közelembe férkőzhessen.
- Gyűlöllek! - vágom oda hozzá, hogy aztán a híd irányába indulva megint faképnél hagyhassam. Egyetlen hímnemű sem tehet ilyesmit velem, az újjászületésemkor ez volt az első, amit megfogadtam magamnak. Az ő érintése más volt, amivel tisztában vagyok, de már csak azért is dacból cselekedtem az előbb megfosztva magam a kínálkozó lehetőségtől. Az érzéseim olyan gyorsan váltakoznak, mintha megőrültem volna. Igen, bele bolondulok a gondolatba, hogy...
- A pokolba! - szitkozódok magamban, hogy saját tengelyem körül megfordulva szembe kerülhessek vele. Elkapom a tarkójánál, hogy viszonozzam az előbbi tettét éppen olyan intenzíven, most rajtam a sor.

words の I want you to want me の note:    の  kredit

{ tonight i can't tell if it's love or hate
how smooth they are and quick to interchange }

A soha véget nem érő macska-egér harc, amelyet mi folytattunk, számomra megunhatatlan is volt. Nem csak azért, mert nem tudtam elfoglalni magamat, mióta bezártak ebbe az emberi testbe és hiányzott a lehetőség, hogy kiéljem minden vágyamat, ahogyan azt korábban is tettem, hanem mert szerettem a szirén közelében lenni. Bármilyen nyálasan is hangzana ez, ha hangosan kimondanám, így volt. Persze, ezt nem vallottam volna be senkinek sem, főként nem Sierrának. Jobb volt, hogy ezt nem tudja.
Láttam rajta, hogy idegesítettem, mégis… Úgy tűnt, hogy legalább akkora hatással voltam én is őrá, mint ő énrám. Kár lett volna tagadnom, hogy az előző kis akciójától meglódult a fantáziám, és igazán szerettem volna más pozitúrákban látni ezt a nőt, ahogyan az iméntihez hasonlóan elengedi magát és átadja magát nekem. És biztos voltam benne, hogy a fantáziálásomat kristálytisztán látta ő is, most hogy beleláthatott a fejembe. Nem bántam, hogy tudja mire gondoltam vele kapcsolatban. Legalább volt elképzelése miből maradt ki, miközben szemét módon manipulálta az elmémet.
– Ebben nem értünk egyet – válaszoltam a kis játékunk tisztaságára vonatkozóan, de inkább csak azért, hogy ellenmondhassak neki, és ezzel bosszantsam.
Ahogy elé értem, és elálltam a útját, láttam a szirénen, hogy nincs megelégedve a helyzettel, hogy fel kell pillantania rám. Engem különösebben nem érdekelt, hogy alacsonyabb volt nálam, ez leginkább csak az ő fejében létező probléma volt. Bár lehetséges lett volna, ha fordított helyzetben lettem volna, engem is idegesített volna mindez.
A kérdésére már nem tudtam válaszolni, mert a halandó testemet összerántotta a fájdalom, újra és újra egymás után. Összegörnyedtem, a térdeim már nem tartottak meg, a földre zuhantam. Fogalmam sem volt mi történt, egészen addig, míg meg nem éreztem Sierre érintését az államon. Keserű mosoly jelent meg az arcomon, amikor felfogtam mit mondott, és hogy ő csinálta ezt velem.
– Szeretem az erős nőket – mondtam kissé rekedt hangon, a fájdalom, amely szétáradt a testemben kellemetlen szúrássá tompult. Lassan felálltam, és ha ellépett tőlem a szirén utána indultam ismét. Néhány méter előnye lehetett mindössze, ám úgy döntöttem, most nem állom majd az útját.
Utolérve elkaptam a kezét, visszahúztam magamhoz, majd azonnal lehajoltam hozzá és megcsókoltam, nem hagyva időt neki, hogy ellenem fordíthassa a kis elmetrükkjeit. Nem finomkodtam, mohón préseltem a számat érzéki ajkaihoz, nyelvemmel bejártam a száját, s jó pár percig nem is engedtem el a szirént. Aztán elszakadtam tőle, majd a változatosság kedvéért most én indultam tovább, de néhány lépés után visszafordultam.
– Nem játszadozom, ha te se velem – zsebre dugtam a kezeimet és vártam, hogy újra megpróbálkozik a kínzásommal, vagy kivételesen nem akar majd ártani nekem.

{ négyszáztizenhét szó,    }

kredit

Vékony a határ a szerelem és a gyűlölet között.

Ahhoz képest mennyire elszomorítja a tény, hogy nincs ínyemre a társasága eléggé jókedve van. Mintha azt a pimasz mosolyt sehogy se lehetne levakarni az arcáról. Bosszantó, azt meg kell hagyni. Lehetséges, hogy hazudtam, amit meg is érezhetett. Viszont minden hazugság tartalmaz egy kis igazságot. Nem mondom, hogy nem szeretem a kis játékunkat, de most valahogy másra vágytam. Kezdtem megelégelni ezt a macska-egér játékot, aminek sosincs vége. Persze ebben az esetben én vagyok az egér, ő meg a macska, aki egyfolytában kerget. De nem akarok többé ijedt kisegér lenni, így inkább hagyom magam elkapni. Hátha akkor felhagy ezzel a játékával. Ha megkapjuk azt amire vágyunk, onnantól kezdve már nem lesz olyan érdekes számunkra. De vajon mire vágyik igazán? Teljes szívemből utáltam, amiért nem hagy levegőhöz jutni, de ezen érzésemet elnyomtam magamban, nem akartam, hogy megérezze. Tisztában vagyok vele, hogy a démonok a gyűlöletből születtek, az formálta testüket és sötét ébenfekete lelküket. Éppen ezért nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy még nagyobb erőre tegyen szert, akkor végképp megnyerte volna a közöttünk dúló végtelen háborút.
A pokolba kívánom azért, amilyen hatással van rám. Mellette gyenge leszek, akár egy halandó. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy jelenlegi helyzetében képtelen erre a cselekedetre, így a szavaim is elvesztik hitelességüket. Vidám válaszára csak szemeimet forgatom. Persze még az hiányozna, hogy ott is a nyakamban lihegjen. Így sincs semmi magánéletem. Elméjébe pillantva olyan képekkel gazdagodtam, amire egyáltalán nem számítottam. Ezzel tudatosan bosszantani akart vagy tényleg vágyik rám? Egyre több kérdés merül fel bennem, mit képtelen vagyok megválaszolni. A francba is! El kell menekülnöm a közeléből, hogy gondolkodni tudjak. Minél messzebb, annál jobb! Úgy rűnik célt ért a kis játékom, de nem volt elég hosszú a képsor, amit generáltam, mert rövid idő után megszólalt, mire elnevettem magam.
- Eddig se játszottunk tisztán - vágtam vissza egy vállvonással, majd megtorpantam, ahogy elém ért ezzel elállva az utamat. Újra ott éktelenkedik azaz idegesítő vigyor a képen, ami igazán jóképűvé teszi, bár valószínű csak a halandó örökölt jó géneket. Oldalra dönti a fejét úgy néz le rám. Visszatért a közöttünk lévő különbség, amivel nem számoltam. Nem voltam hajlandó felnézni rá semmilyen formában.
- Biztos vagy benne? - a kérdést követően egyből fájdalmat generáltam neki. Számára úgy tűnhetett, mintha a halandó teste éppen szívinfarktust akarna kapni, éles fájdalom nyilallt a szívébe, hogy aztán egy másik kövesse az agyában stroke formájában. Élvezettel néztem a műsort, el is felejtve, hogy az előbb menekülni akartam előle. Ha nincs különösebb hatással rá a kis trükköm, akkor kihasználva a figyelmetlenségét újra ellépek mellette, úgy ejtem ki a szavakat ellenben, ha összegörnyed a hirtelen jött fájdalomra megfogom az állánál fogva úgy nézek a szemeibe.
- Ne játszadozz velem. Sokkal erősebb vagy mint azt hinnéd  - veheti akár fenyegetésnek is a szavaimat, de sokkal inkább dacból tettem mindezt. meg kellett mutatnom neki, hogy az előbbi kilengésem csupán egy kósza szeszély volt, semmi több. A büszkeségem nem engedi, hogy mást feltételezzek, ezzel teljes mértékig kizárva a borzongató igazságot. Azt, hogy az elméjében látott képek bennem is lejátszódtak és ezáltal csak még jobban akarom, hogy újra elvesszek ölelő karjaiban. Ajkait akarom érezni a sajátomon, ahogy birtokba veszi őket. De ezeket a gondolatokat az agyam jó mélyre elzárta, mintha sosem léteztek volna.

From: Sierra

    ❀  kredit

{ tonight i can't tell if it's love or hate
how smooth they are and quick to interchange }

Ahogy ott álltam a korlátnak támaszkodva egyre inkább levakarhatatlanabbá vált a félmosoly az arcomon. Igazán szerettem szivatni a szirént, és valószínűleg, ha nem lett volna feladatom, csupán passzióból is a nyakára jártam volna néha napján. De be kellett vallanom, legalább magamnak, hogy vonzott is ez a nő. Óriási baromságnak tűnhetett egy kívülálló számára. Nem tudtam volna megmagyarázni, miért érdekelt igazán Sierra, csupán így volt. Az az igazság, hogy nem is annyira akartam kinyomozni mindezt. Nem számított.
– Ez igazán elszomorít – válaszoltam pofátlan jókedvvel arra, hogy nincs kedve hozzám. Éreztem rajta, hogy ez hazugság volt. Ha annyira akart volna, már régesrég lepattinthatott volna, azonban nem tette. Persze, mondogatta, mennyire utált, amiért folyton a nyomában voltam, de soha nem éreztette, hogy gyűlölt volna. Azt azért még az emberek is megérzik. Kiváltképp egy démon, hiszen a mélységes gyűlölet is az oka annak, hogy ilyenné változtunk át.
Láttam a szirénen, hogy abszolút sikernek könyvelte el, hogy bevetette a csáberejét és működött rajtam. Tetszett, ahogy diadalmasan nézett rám és az a mosoly is a szája sarkában. Meg sem próbáltam ellenállni neki, ami azt illeti. Miért is tettem volna, mindig élvezetes, ha egy gyönyörű nő megpróbált elcsábítani. Arról nem is beszélve, hogy így könnyebb ellene fordítani azt a puskát, amivel ő lőtt az imént. Ahogy végig simítottam az ajkammal a nyakát, éreztem, hogyan engedett nekem, és simult a kezeim közé, hogy élvezhesse az érintésemet.
– Ugyan már, nélküled nem megyek sehová – válaszoltam vidáman, az arcomon továbbra is ott volt a vigyor. Kissé sajnáltam, hogy nem csókoltam meg, de az imént kiderült, hogy mégis csak vonzódik hozzám, ha így hagyja magát nekem. Csak a megfelelő helyet kell megtalálnom a testén, arra pedig elég konkrét ötleteim voltak. Amit valószínűleg láthatott is a fejemben.
Akkor ért a hidegzuhany, amikor megláttam egy képsort, amelyben az emberem kiszabadulni látszott… Arra eszméltem, hogy a szirén leugrott a korlátról és elsétált. Rá kellett jönnöm, hogy ő szórakozott a fejemmel. Álltam egy darabig, ott ahol hagyott és onnan szóltam utána:
– Ez nem volt valami szép – azzal elindultam utána, és néhány hosszabb lépést után utol is értem. – És ezzel nem tudsz megszabadulni tőlem – így elálltam az útját, bár valószínűnek tartottam, hogy számított rám, és így nem ütközött nekem, de hát ki tudja mennyire figyelmetlen. A mosoly visszatért az arcomra. Nem tehettem róla, jókedvű voltam. Mellette. És nem azért, mert az idegein táncolhattam. Oldalra döntöttem a fejemet és így néztem le rá. Újra kiegyenlítetlenné vált a magasságbeli különbség kettőnk között az én javamra.

{ négyszázöt szó,    }

kredit

Vékony a határ a szerelem és a gyűlölet között.

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy ki nem állhatom a démont, ahogy azt sem kedvelem, hogy oly sokszor követ. A legkedvesebb szórakozása az én bosszantásom, amit sosem rest kihagyni. Általában mindig a lehető legtávolabb megyek tőle, mintha menekülnék. Talán azt is tettem egészen a mai estig. Belefáradtam, hogy ennyire gyengének mutatkozzak előtte, nem fogom hagyni magam. Ha háborút akar, hát legyen! Nem vagyok rest visszavágni a saját fegyverével. De az is lehet, hogy félúton elhagytam az eszem, mikor megéreztem a jelenlétét, azért engedtem ilyen közel magamhoz. Érzem a parfümének illatát, orromon keresztül elmémbe kúszik a kellemes illat. Nem hagyom magam sarokba szorítani. Nem leszek gyenge, soha többet. Mégis, van benne valami, ami minden egyes alkalommal felkavar, elbizonytalanodok és mégis erősebbnek érzem magam mint valaha. Nevetése keserédes melódia számomra, mely egyszerre bűvöl és ébreszt bennem mérhetetlen dühöt.
- Eddig volt kedvem belemenni a gyermeteg játékaidban, de ma nincs hozzá hangulatom - vágom oda kelletlenül, majd fejemet elfordítom. Közelsége felébreszt bennem valamit, aminek eddig a létezéséről se tudtam. Vágy. Igen, vágyom rá, hogy megleckéztessem, ezt a szemtelen démont. Apró csábító érintésemre egyből reagált, mire apró mosolyra húzódott az ajkam széle. Most megvagy! Egyetlen pillanat erejéig tartott az egész, mégis elégedetten pillantok rá, már-már diadalittasan. Látom a szemében megcsillanni azt a fényt, aminek hála az előbb szikrák pattogtak közöttünk, a feszültséget vágni lehetett. Mindig is tisztában voltam az adottságaimmal, mégis ahogy ő rám nézett igéző szemeivel büszkeségtől dagadt a mellkasom. Oly' nagyon nyeregben érzem magam, hogy leengedem a falaimat és figyelmetlenné válok a lehetséges támadásokkal szemben. Vagy ez mind miatta lenne? Lehetetlen. Az én szavaimat ismétli, de mire feleszmélek fenekemnél fogva magához húz, szorosan tartva, ezzel megszüntetve kettőnk közti távolságot. Egyetlen szempillantás alatt elfelejtek levegőt venni. Ahogy hajamhoz ér próbálok elhúzódni mind hiába, vasmarokkal tart mindenféle szökés lehetőségét kizárva. Bele süppedtem az érintésébe, szemeimet lehunytam átengedve magam a kellemes, bizsergető érzésnek. A saját fegyveremet használta ellenem, de egy cseppet se bántam, legalábbis abban a pillanatban. A hideg levegő váratlanul ért, kitisztította elmémet. érintése nyomán még mindig égett a bőröm, mintha a pokol tüze perzselne, mégsem okozott fájdalmat. Sőt, éppen ellenkezőleg. Ha akarom, ha nem be kell vallanom magamnak, hogy az előttem álldogáló démon nagy hatást tud gyakorolni rám.
- Menj a Pokolba - sziszegem felé kristálytiszta elmével. Úgy letörölném a képéről azt a mosolyt. A fejébe látva láttam, hogy küszködik a halandóval, akinek a testét birtokolja. Egy egyszerű képet festettem elé a memóriáját manipulálva, miszerint a férfi átveszi felette a hatalmat és sarokba szorítja a hús-vér börtönébe, aminek a rabja marad örök időkre. Ha nem sikerül a kis trükköm kihasználom a kettőnk között lévő távolságot. Akármelyik eshetőség áll fenn leugrom a korlátról és elindulok, hogy folytassam a sétámat. Gondolataimba merülve próbálom össze szedni magam az előbbi megingásomat követően. Mégis egy részem azt akarja, hogy jöjjön utánam. Vajon mi ütött belém?

From: Sierra

    ❀  kredit

{ tonight i can't tell if it's love or hate
how smooth they are and quick to interchange }

Bár ki nem állhattam, amikor becézgetett és igazán azt sem kedveltem, hogy a reakcióm végett kigúnyolt, a nevetése mégsem volt kellemetlen. Hangosan biztosan nem vallottam volna be, tetszett, ahogyan nevetett. Milyen abszurd dolgok jutnak eszébe a démonnak, ha egy érzelgős halandó bőrébe kényszerül. Néha végtelenül szentimentálissá tett saját helyzetem, ilyen korábban sohasem fordult elő velem. Most mégis… olyan közel voltam a szirénhez, hogy minden lélegzetvételét éreztem a saját bőrömön, legalábbis az emberi bőrömön, amelyhez odaláncoltak. Eddigi találkozásaink során még sosem léptem ennyire közel hozzá; vagy csak sosem tudtam ennyire sarokba szorítani? Mindenesetre szórakoztató volt számomra.
– Pihenőre? – vontam fel a szemöldökömet, és most rajtam volt a sor, hogy elnevessem magamat. – Eddig ennél jobban is ki tudtad vágni magadat – nem távolodtam el tőle miközben beszéltem. Kényelmesen támaszkodtam a híd korlátján, a kézfejem éle hozzásimult Sierra combjaihoz, továbbra is fogva tartva őt. Azt hiszem, erre nem igazán számíthatott, mert csak percekkel később láttam átfutni az arcán a kissé kellemetlen felismerést, miszerint sarokba szorítottam. Tetszett, hogy nem húzódott el az érintésemtől, annak ellenére sem, amit oly’ kitartóan állított az imént az egyedüllétről. Ekkor egy pillanatra át is vette a vezetést, meglepve azzal, ahogyan még közelebb került hozzám, és ahogy a puha, érzéki ajkai végig söpörték az enyémeket. A halandóm teste azonnal reagált is az érintése: megborzongtam, a lehető legkellemesebb értelemben, és meg mertem volna kockáztatni, hogy saját fizikai megjelenésemben is így reagáltam volna. Az egész alig egy fél percig tartott, mégis éreztem, ahogy megváltozott körülöttünk a légkör. Ahogy hátrább dőlt, újra némi távolságot teremtve, lustán és éhesen mértem végig. Tudtam, hogy az érintéssel együtt valószínűleg belelátott a fejembe is, bár sok mindent nem láthatott, már csak azért sem, amit csinált.
– Például így – ismételtem meg a nő szavait, miközben kezeim a fenekére siklottak a korlátról és magamhoz húztam őt, kiszorítva kettőnk teste közül az éjszaka sötét anyagát. Jobb kezemmel beletúrtam a hajába és a számmal és a nyelvem hegyével végig simítottam a nyakán, egészen fel az ajkaiig, de nem csókoltam meg. Egy hosszú pillanatig ugyan eljátszottam a gondolattal, és vártam is, hogy Sierra megteszi-e.
Végül elhúzódtam tőle, jobb kezem a tarkójától a csuklójáig simította végig a bőrét, míg a balom a fenekétől a combja tetején a térdéig. Hátráltam egy kis lépést.
– Valószínűleg nem halnék bele – feleltem korábbi kellemetlenkedő kérdésére, oldalra billentve a fejemet. Az arcomon elégedett félmosoly jelent meg. Nem minthogyha ő nem lett volna rám hatással, mert nem tagadhattam, hogy volt, bár korábban ez valahogy sohasem merült fel, ugyanúgy, ahogy korábban sohasem léptünk át efféle határokat. Katherine biztos kinyírt volna, ha megtudta volna, hogy a munkát szexszel kevertem. Szerencsére ez a lehetőség egyelőre nem állt fenn.

{ négyszázharminckettő szó }

kredit