Vékony a határ a szerelem és a gyűlölet között.

Hogy szeretek-e a földön lenni? Talán... Örülök neki, hogy egy kicsit újra embernek érezhetem magam, legalábbi eljátszhatok a gondolattal, hogy milyen lett volna, ha másképp alakul az életem. Vagy ez egy új kezdet lenne? Nem gondolnám, hiszen feladattal jöttem ide. Persze az örömmel tölt el, hogy soha többet nem kell ugrálnom Archadiusnak. Emlékszem egy cseppet sem lepett meg a halálának híre, sőt valahol számítottam rá, hiszen mindenki látta, akinek van egy kis szeme, hogy Katherine mennyire rá tekeredett. A többiekkel ellentétben én nem hittem a szóbeszédnek, hogy első látásra bele szeretett a pokol urába és ez nem több egy kislányos rajongásnál. Láttam a nőben azt a tüzet, ami az utolsó előtti pillanatokban bennem is fellobbant. Éppen ezért kapva-kaptam az alkalmon, hogy hűséget fogadjak neki. Vegyes érzéseim vannak az itt létemmel kapcsolatban, amire rá tesz egy lapáttal az utánam koslató démon, aki az agyamra megy eme cselekedetével.
- Ó, persze! Tele sírnám a párnámat minden éjszaka - hiába vágott vissza, nem hagyom annyiban a dolgot. Nem fogom elrejteni előle az érzéseimet, miszerint ki nem állhatom, azt a tenyérbemászó, örökösen jól fésült képét. Ahogy az általam oly szívesen használt becenévre reagált egyből elnevettem magam. Ó édesem, ez egy hosszú este lesz, ha így folytatjuk. Ahogy mindegyik találkozásunk alkalmával, valamiért úgy tűnik, ha mi ketten közel kerülünk egymáshoz annak hatalmas káosz lesz a vége. Talán túlságosan egyformák vagyunk vagy csak így próbáljuk levezetni a bennünk lévő frusztrációt. Pedig ezt máshogy is meglehetne oldani. Még jó, hogy a szavai kiszakítanak a gondolataimból, mert kezdtek nagyon furcsa irányba terelődni. Fújtatok egyet, mérgesen keresztbe fonom magam előtt a kezeimet.
- Nehogy azt hidd, hogy erről van szó. Szükségem volt egy kis pihenőre, ha már megzavartad az esti sétámat - szemeim szikrákat szórnak felé. Nem fogok felnézni rá, nem ér annyit ez a démon. Egyik szemöldököm a magasba emelkedik, ahogy meghallom a válaszát a kérdésemre, de nincs időm reagálni. Kezei súroljátk a combjaimat, ahogy a korlátnak támaszkodik, ezzel csapdába ejtve. Francba! Nem voltam elég körül tekintő, hibát vétettem, amit természetesen kihasznált. Levegő a tüdőmben ragad, közelségére sem húzódok el, kellemes illata az orromba kúszik örök életre. Csnedesen beszélt, mégis kihallottam a hangjából azt a mérhetetlen erőt, amit birtokolt. Döntetlen az állás eddig, de nem fogom feladni, ilyen könnyedén biztosan nem.
- Azt gondolom ez is egy újabb hazugság. Ha annyira szórakoztat, akkor jobban bele adnál mindent - válaszolok egyből, majd ördögi fény csillan szemeimben - Például így - még közelebb hajolok hozzá, hogy ajkaink súrolják egymást, miközben beszélek. Ha már megsértette a privát szférámat, akkor én sem leszek rest ezt viszonozni, közben lopva bele lesek az elméjébe. Végül hátra hajolok, kezeimet az övé mellé helyezem, hogy a folyó felé dőlhessek, kissé távolabb tőle.
- Remélem nem sokkoltalak le nagyon. Kár lenne a kis halandó testedért ha szívrohamot kapna. Vajon akkor te is meghalnál vele együtt? - gondolkodom hangosan leplezetlen pimaszsággal. Tisztában vagyok vele mit szabad és mit nem, a pokolban erősen belénk nevelték, nincs mit tenni a szabályokat meg kell szegni. Szeretek a tűzzel játszani.

From: Sierra

    ❀  kredit

{ tonight i can't tell if it's love or hate
how smooth they are and quick to interchange }

Néha, amikor kihallatszott a halandó testem tulajdonosának néhány hangfoszlánya a kis kalitkájából, eltűnődtem, hogy lehetett volna annyi esze a társainak, hogy nem béklyóznak ennek a szerencsétlennek a bőréhez. Ebből is látszik, hogy az emberek mennyire könnyen feláldozzák egymást, ha menteni akarják a saját bőrüket. Nem igazán hatott meg sem a fenyegetés, sem pedig a könyörgés. Az elmúlt évek alatt még nem tudtam teljes mértékben megtörni, de kétség sem fért hozzá, hogy kezdte feladni emberünk a kínlódást. Legalábbis erre utalt minden jel. Azért mindig résen voltam. Vagyis nagyrészt, kivételt képeztek azok a percek, amikor a szirénemet bosszanthattam. Nem tudom, hogy ő erről valójában mit gondolt, hogy valóban a háta közepére sem kívánt vagy hasonlóan szórakoztatták ezek a találkozásaink.
– Ugyan már, – kontráztam rá, amikor kijelentette, hogy egyedül kellemesebb lenne az estéje: – hiányoznék neked, ha eltűnnék végleg.
Persze azt is megértettem volna, ha ezt nem érzi így. De hát ki tudna ellenállni ennek a csinos, kis halandó pofinak, amit rám húztak. Ezzel kétségtelenül szerencsém volt, mert hát láttam már kevésbé vonzó férfiakat is az emberek között.
Összehúztam a szemeimet, amikor a becenévvel szívatott. Pontosan tudta, mennyire gyűlöltem, ha becézgettek, pláne, ha ilyen gusztustalan formában tették meg. Egyedül Katherine-nek néztem el ezt, neki is csak azért, mert a királynőm volt, vagy mi a fene.
– Az sokkal abszurdabb, hogy még mindig bosszant téged a magasságom – szúrtam vissza. Még ha nem is akarta elismerni, utálta, hogy normál esetben fel kellett néznie rám, ezért is tornászta most fel magát a korlátra, de így is csak kiegyenlítette a méret különbségeket, így valóban szemtől szembe kerültünk egymással.
– Mindkét lehetőségre van esély – bólintottam, továbbra sem adva ki magamat. A combjai mellé tettem a kezeimet a korlátra, így közém és a híd mélysége közé zártam. – És ha nincs semmilyen célom, pusztán szórakoztat, hogy így reagálsz a jelenlétemre? Mit gondolsz, Sierra? – hazudhattam volna teljes meggyőződéssel, hogy nem érdekel ez a nő, ha mást nem egyetlen éjszaka kedvéért, de érdekelt. Emlékeztem rá, még odalentről, amikor Arcadiusnak szaladgált, és nem tagadom, meg akartam ismerni közelebbről is, ezért sem tiltakoztam a királynő parancsa ellen.
Csendesen beszéltem, mély hangom betöltötte az éjszaka halk susogását körülöttünk. Elég közel voltam a szirénhez, a privát szféráját megsértve hajoltam hozzá, tekintetemet belefúrtam az övébe. A meccs állása egy-egy. Következő forduló.

{ háromszázhetven szó }

kredit

Vékony a határ a szerelem és a gyűlölet között.

Úgy hittem a napjaim unalmasan fognak telni a földön, ha figyelemmel kell tartanom Elenát. Szerencsére a fő feladatom mellett kaptam lehetőséget arra, hogy legyen egy kis szabadidőm, amit kellőképpen ki is használtam. De azzal nem számoltam, hogy jön majd egy démon, aki mindent felborít. A kis játékaimat teljesen szabotálja és nem hagy kibontakozni. Az őrületbe kerget ez a férfi, aki mindig a sarkamban lohol, mintha más dolga nem is lenne csak az én bosszantásom. Szerencsére mostanában nem láttam, így kicsit fellélegeztem, hogy végre kapok elég teret a terveim kibontakoztatásához. Hiszen csak is azokkal rendelkeztem. Szolgákat akartam, akik ellátnak megfelelő élelemmel, arról nem is beszélve, hogy szórakoztatnak. De a mai este nem erre való, pihenéssel akarom tölteni. Átvettem pár emberi szokást, amik közé tartozik az esti séta is, mindig más felé megyek, hogy minél jobban megismerjem a várost, viszont ma este egy gondolat vezérelt, ami a Wickery hídhoz vezetett. Elena emlékeiből nagyon jól ismerem ezt a hidat, több vámpír akart itt öngyilkos lenni, van akinek sikerült is. Milyen ostobák! Ha tudnák, hogy haláluk után mi vár rájuk, biztos mindent megtennének azért, hogy örökké élhessenek. Ahogy felnéztem az égre a telihold fénye ragyogta be arcomat ezernyi csillaggal karöltve, fényük mosolyra késztett. Mégsem élvezhettem sokáig a holdfényt, mivel megéreztem, hogy valaki követ. Gyorsítottam a lépteimet, majd a híd közepén megállva a korlátnak támaszkodtam, vártam, hogy felfedje kilétét az alak, bár kétségem sem fér hozzá a démon az.
- Kellemesebb lenne egyedül  - válaszoltam vissza morogva, amint meghallottam kellemes baritonját. Kérdésére csak megforgattam a szemeimet, hagytam, hogy közelebb jöjjön hozzám csak aztán ültem fel a híd korlátjára. Gyűlölöm, hogy annyival magasabb nálam, ha szemtől szembe krülünk minden fel kell néznem rá, amit nem akarok.
- Mióta érdekel egy démont, hogy van egy szirén? Kissé abszurd ez az állapot, nem gondolod Drezi? - teszem fel a kérdést egyik szemöldökömet felhúzva. Az él egyértelműen halaltszik a hangomban, bosszant a jelenléte viszont nem vagyok rest vissza vágni. Tudom mennyire idegesíti, ha így becézem, éppen ezért jól meg is nyomtam a szót. Ha harc hát leegyen harc. Nézzük meg melyikünk bírja tovább.
- Hetek óta a nyomomban vagy. Két lehetőség van; vagy ennyire tetszem neked vagy valami célod van ezzel kapcsolatban - gondolkodok hangosan, majd rá emelem a pillantásom - Félre ne érts, imponál a megszállottságod, de kezd unalmassá válni - teszem hozzá játékosan, kezeimmel erősen gesztikulálva.

From: Sierra

    ❀  kredit

{ tonight i can't tell if it's love or hate
how smooth they are and quick to interchange }

Még mindig nem volt egyszerű a létezés a privát tömlöcömben, és éreztem, hogy a halandó lelke is kaparászik odabent, ahová bezártam. Persze teremthettem volna neki kellemesebb klímát is, de egyelőre megfelelő volt az ellátása, több is mint amit egy halandó megérdemelt. Ennek ellenére folyton szemmel tartottam, nem akartam megszivatni saját magamat azzal, hogy figyelmetlenségből visszahúzzon a sötétségbe, a saját húsa és csontjai közé. Elégszer tette ezt meg velem az elején, és igen kellemetlen meglepetéseket eredményezett nekem is. Persze, ha nem ragaszkodtam volna annak idején Arcadius parancsához… de honnan tudhattam volna, hogy kinyiffan, hiszen mindenki azt hitte, ez nem történhet meg. És mégis megváltoztak a dolgok, most egy nő ül a trónon, akivel kapcsolatban még mindig akadnak kérdéseim, bár hűséget fogadtam neki, melyet komolyan is gondoltam.
Mindennek folyományaként most Mystic Fallsban tengettem a napjaimat egy szirént kajtatva. Be kellett vallanom, nem volt kifejezetten izgalmas munka, már csak azért sem, mert a nő, akit követtem és megfigyeltem kifogástalanul követte Kathrine utasításait. Különösebben nem láttam bele ebbe a projektbe, nem is igazán érdekelt, ami azt illeti, ennek pedig az az egyszerű oka, hogy nem az én dolgom volt. Az egészet azért vállaltam el, hogy bizonyítsak a királynőnek, amíg valami megoldást találok a vadászok istenverte pecsétjére, ami bezárt az emberi testbe, és mert szabad kezet kaptam a megfigyelés mellett. Ez azt is jelentette, hogy nem titkoltam el a jelenlétemet Mystic Fallsban a célpont elől, bár nem fedtem fel a valódi okokat, erre különösen ügyeltem. És így szórakoztathattam magamat is. Sierra valószínűleg nem élvezte a konfrontálódásainkat, én azonban rendkívül nagy örömömet leltem benne, és mi tagadás, jól állt neki a düh. Mindezért követtem a hídra is, amelyen éppen álltunk.
Felettünk csillagos volt az ég, telihold ragyogta be a halandók világát és minket, cseppet sem erre a világra teremtetteket.
– Kellemes esténk van, nincs igazam? – biztosan tudta, hogy a nyomában voltam eddig is, újabban sokkal hamarabb kiszúrta, ha követtem. Igaz ugyan, hogy hagytam is magamat észre venni. – Hogy vagy mostanság, kedves? – kérdeztem, lefaragva a néhány lépés távolságot is kettőnk között, hogy szembe kerülhessek vele.

{ háromszázharminchét szó }

kredit