"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Részben azért akartam hatalomra kerülni a pokolban, hogy soha többé ne kelljen menekülnöm. Ne kelljen félnem senkitől, mert ha én ülök a trónon, nem érhet nagy meglepetés. Arra kicsit sem voltam felkészülve, hogy mindenki amnéziában fog szenvedni, nem csak a halandók és a közönéges természetfeletti lények, de jómagam is az összes többi alvilági teremtménnyel. A gondolataim valahogy újra és újra a kitsunékhoz terelődött vissza, akik kapcsolatban álltak a pokollal és akik felértek az én hatalmammal, vagy talán... még fölöttem is álltak. Ezt hangosan sosem mondtam volna ki, ám volt bennük valami tiszteletreméltó, ami miatt sosem tettem volna keresztbe nekik, legalábbis szándékosan nem. Egyelőre elvetettem ezt az ötletet, hátha a kis szirénem is segítségemre lehet, és elkerülhetek egy kínos megbeszélést a rókákkal. - Egyelőre azt sem merem kijelenteni, hogy valaki szándékosan tette, én... nem tudom. Akár még egy pokolbeli teremtmény is tehette. - Gondolkodtam el hangosan. Minden lehetőséget meg kellett fontolni, és elsősorban természetfeletti körökben kellett gondolkodni. Halandó lénynek nem lehet ekkora ereje, talán még egy boszorkány sem képes rá. - Tehát bárki is áll mindezek mögött, képes ártani még egy szirénnek is. Nagyobb a baj, mint hittem. - sóhajtottam, majd Freydis előtt álltam meg végül. - Szeretném, ha óvatos lennél, és ha lehet, még jobban figyelj a környezetedre. Minden apró kis változásról tudnom kell. - szögeztem le, és talán egy kicsit keményebb hangot ütöttem meg vele szemben, mint eddig bármikor, de ez nem kifejezetten neki szólt. Ideges voltam, amiért nem tudtam, mi történt velünk, emiatt kénytelen voltam jobban a kezemben tartani a gyeplőt, keményebbnek lenni. - A történtek után a képességeid fejlesztése mindennél fontosabb. Tudom, hogy sokat tanultál Ezrától... Tarquintől. - javítottam ki magam gyorsan. - De nem árt a gyakorlás. Hogyan állsz az elmekontrollal? Az éneked mennyire hatásos? - hunyorogtam, miközben igyekeztem gondolatban felidézni a képességeit. Ez volt a legfontosabb, amivel Sierra is egy bábot tudott csinálni Elenából.
Girls just wanna have fun, while women rule the World.
Voltam már szemtanúja nagyon sok dolognak, ami bárki hitét semmissé tette volna az emberekben. Tapasztaltam is a saját bőrömön egyet s mást az emberektől és egy bizonyos démontól egyaránt. Mégsem ért fel egyik sem azzal az érzéssel, ami Katherine Tróntermében kerített hatalmába. Mind az, hogy így vagy úgy de csalódást okoztam és az, hogy láthatom az Ő tehetetlenségét is, elindítottak bennem valamit. Mintha egyszerre lenne görcsbe a gyomrom és lenne a helyén tátongó üresség. Nem is nagyon tudtam mit válaszolni. A szemeimet lesütöttem és éreztem az ajkam jobb sarkában megrándulni az izmot. Szégyeltem magam. - Van olyan lény a Pokolban vagy bárhol, aki kéles lehet ilyesmire? Kinek vagy kiknek állhat ez a hatalmában? Illetve mire volt jó, ha aztán mindent visszaállított a megszokott kerékvágásba? Erőfitogtatás lenne? Azt akarná az a személy vagy személyek, hogy lássuk mekkora hatalmuk van és ha tényleg ártani akarnának, akkor esélyün se lenne megállítani? Minden zavaros. - A fejfájás. Kínzó fejfájás az amire emlékszek és sok vér. A saját vérem íze a számbam, ahogy beteríti minden érzékemet. Jobb csuklómat elkezdtem finoman dörzsölgetni, szinte önkéntelenülnis. Mintha hiányozna onnan valami. De mi?
Kicsit sem volt szokványos a helyzet, amibe keveredtünk, és a lány kinézete sem nyugtatott meg. A feszültség már kézzel tapintható volt a teremben. Nem voltam mérges Freydis-re, hiszen ő nem tehetett semmiről, de azért nagyon reméltem, hogy elő tud rukkolni valami hasznos válasszal. Hiszen ő a felszínen volt egészen idáig, s ahogy elnéztem a bőrét és a ruháját, amit kosz és vér borított, egyből hozzám jött, amint megérkezett. Tényleg az egyik legjobb emberem volt, még a fiatalsága ellenére is, vagy épp amiatt. Kezdtem igazán bízni benne, ami elég nagy szó volt a részemről. - Minden reményem benned volt. - újabb sóhaj, ezúttal egy elégedetlen szakadt ki belőlem. Sejtelmem sem volt, mihez kellene kezdenünk, ha még Freydis sem emlékszik... akkor kitől tudhatnánk meg az igazat? - Senki sem emlékszik, Freydis. Senki. Mintha egyszerűen csak kitörlődött volna mindenki memóriájából ez a néhány nap. Egyáltalán... hogyan lehetséges ez? - A kérdést már nem neki szántam, még el is fordultam tőle, hogy tovább folytathassam a fel-alá járkálást. - Mi az utolsó emléked? - próbálkoztam, hátha legalább egy kicsit közelebb kerülünk ahhoz, ami történt. Okkal történt minden, abban biztos voltam, de maga az ok teljesen láthatatlan volt a számomra. Ahogy az összes többi démon és szirén számára is.
Girls just wanna have fun, while women rule the World.
Az ajtó kitárult, én bebattyogtam rajta és kicsit sem túlzok ha azt mondom, sokkal inkább meglepett Katherine reakciója, mint a tudásom hiánya. Márpedig Katherine gyönyörű és elegáns vonásain egy olyan érzelem változtatott, amilyet még sosem láttam rajta. Nem is tudtam hirtelen megnevezni, de megrémített. Ha ő ennyire tanácstalannak tűnik, akkor gond van. -Köszönöm. Hálásan helyet foglaltam, mikor azt sem tudtam, hogy a véres öltözékem alatt valódi sebek húzódnak-e. Kimerült voltam az biztos. Egyszerre fájt mindenem, mégsem tudtam volna megmagyarázni, hogy mi és hol. -Őszintén restellem a dolgot... A jobb kezem hüvelykujjával egy megszáradt vérfoltot kíséreltem meg eltűntetni az eddig hibátlan bőrfelületről. Vajon mennyi seb, vagy heg rondítja a testem többi részét? Az enyém egyáltalán az a sok vér?...sajnos ötletem sincs. Sopánkodásom közepette esett le teljesen az amit kérdezett. Ez azt jelenti, hogy nem csak én jártam így. Nem én vagyok az egyetlen, csapzott pokolbéli lény, emlékek nélkül. Ezek szerint...nem egy egyedüli eset az enyém? Tanácstalanul néztem Katherine sötét íriszeibe és amióta újászülettem, először éreztem azt, hogy ő ugyanolyan kételyek közt van mint én.
Tisztán emlékeztem rá, hogy valamiért a felszínre küldtem a kis szirénemet, jelenteni valamiről, de nem tudtam felidézni az okát. Mintha kiesett volna a fejemből egy fontos információ... oh, hiszen épp ez történt! Ennél frusztráltabb nem is lehettem volna, fel-alá járkáltam az egyik teremben, mintha attól ugyan bármi megváltozna. Az elmúlt évszázadok alatt semmi fontosat nem felejtettem el, igencsak kitűnő memóriával rendelkeztem, csak és kizárólag az ment ki a fejemből, amit nem tartottam lényegesnek. Egy kiszabott feladat pedig nem nevezhető lényegtelennek, így ilyesmiről szó sem lehetett. Néhány démon felkeresett, a kiesett időről kérdeztek, főleg olyanok, akik az utóbbi pár napban a felszínen jártak. Válasszal azonban egyelőre nem tudtam szolgálni senkinek, hiszen én magam sem értettem, mi is történt velünk, vagy a világgal. Elsősorban azt akartam kideríteni, a pokollal van probléma, vagy ez valami nagyobb horderejű dolog. A fenti világhoz lehetett köze, de még ebben sem voltam biztos. Vártam Freydis érkezését, hátha ő tudja, miért is járt fent, vagy megtudott valami hasznosat, mert ki kellett derítenünk mi történt. Addig nem nyugodhattam meg, képtelen lettem volna rá. Nem nyugtatott meg az sem, ahogyan a lány elém járult, először kikerekedett szemekkel, majd gyanakóan mértem végig tetőtől talpig. Nem festett túl jól, ami nem csillapította az aggodalmamat. - Freydis! Mi a fene történt veled? - vágtam bele rögtön a közepébe, kihagyva az udvarias köröket. - Foglalj helyet, kérlek! - intettem az egyik elegánsan megmunkált, fából készült szék irányába, majd közelebb léptem hozzá. - Kérlek, mondd, hogy te emlékszel a feladatodra! - kérleltem, majd egy nehéz sóhaj hagyta el a tüdőmet.
Girls just wanna have fun, while women rule the World.
Fogalmam sem volt, hogy hogyan álljak Katherine szeme elé. Az utóbbi napokból, alig emlékszek valamire. Elküldött edzeni Traqinhez, aki az egyetlen szirén férfi, akivel valaha is találkoztam. Segített nagyon sok mindenben, egyáltalán abban, hogy tényleg kapisgáljam, hogy mi is vagyok valójában. Rájöttem, hogy nem egy csini csomagolású zenedoboz vagyok, ami néha felfal egy-két embert. Még egy menő baziliszkuszt is megindézett, hogy lássam. Szuper a pasas, meg kell hagyni de nem egy Katheirne. Az úrnő már a Főteremben várt, hogy jelentsek neki. Az egyetlen gond, a szépséghiba az egészben, hogy fogalmam sincs, mit is kéne neki mondanom. Az emberek világából térek vissza, véres, meggyötört külsővel és halványlila gőröm sincs, hogy mi és hol történt. Nehéz láptekkel ugyan, de eljutottam az ajtóig, amit kinyitottam és mint egy bébi őz, olyan bizonytalanul haladtam felé. - Kathrine. - Meghajoltam elegánsan, sokkal nagyobb kecsességgel, mint, ahogy éreztem magam abban a pillanatban. Lehet, átkellett volna öltöznöm, de azt a semmit is minél hamarabb jelentenem kell neki.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Kezdőlap
:<3: 
