-Valamiért ezt nem hiszem el neked, édes.*Imádom, ahogy visszabeszél. Valahol elhitted, hogy csak úgy jönnek ezek a dolgok, de a pattogó stílusát nagyon csípem. Az olyan nők nem izgatnak igazán, akiket egyszerű megkapni. Na persze egy-egy menetre oké. Ez a lány pedig... Határozattan akartam. És megszerzem mindig azt, amit akarok!* -Hogy miért? Lássuk csak... Valami érdekeset találtam. *Más esetben talán tőből tépném ki annak a nyelvét, aki ilyen válogatott sértéseket vág a fejemhez. De volt valami ebben a kislányban. Neki eltűrtem, sőt! Kicsit olyan volt, mint valami beteges előjáték, miközben szépen lassan becserkészem a vadat. Mert bizony most egy vad volt nekem. Kellett! Meg akartam kapni! A legjobb lenne most azonnal, de tisztában vagyok vele, hogy ezúttal ez inkább egy maraton lesz, mint sprint. A csók hirtelen döntés volt, de kellett valami, amivel ki tudom zökkenteni a komfort zónájából. Mert valahogy éreztem, hogy ez az ellenségesség csak az álca és sokkal több van benne. Na nem mintha nagy romantikus alkat lennék. Sokkal inkább másra vágytam. Na jó, a pofon felébresztette bennem a nem túl kedves énemet, de ez nem tarthatott vissza attól, hogy újra megcsókoljam. Legnagyobb megelégedésemre ezúttal már ugyan sután, de viszonozta. Hmm... Igen, lesz ez még jobb is, ha most még játsza is a hideget, megközelíthetetlent. Csak mosolyogni tudtam azon, hogy ő majd elmondja ezt Katherinnek. Ha lehet, csak még jobban vigyorogtam.* - És mit mondasz? Hogy megcsókoltak, amit te készségesen viszonoztál? Kérlek, ezt hallanom kell majd. *És képtelen voltam megállni, hogy tovább szívjam a vérét. Jól áll neki, hogy ennyire tud pattogni meg fenyegetőzik. Ha be akar köpni, hát tegye. Nem ijedek meg én ennyitől. Ha valamit akarok... Akkor senki és semmi nem tud megállítani. *
- Hogy sokat töröm? Ugyan, ezek csak jönnek maguktól, mint a légvétel. Fogalmam sem volt, hogy miért szórakoztatom itt még mindig. Simán el kellett volna sétálnom, mégis itt tartottam. Lehet, csak rajta akarom kiélni a frusztrációimat, hogy legyen valakit akit tudok sértegetni? Igen. Biztosan csakis erről lehet szó. Élvezem, hogy sértegethetem és élvezem, hogy ő nem hagyott még faképnél.- De ha már itt tarunk...Te miért vagy még mindig itt? Úgy tudtam a démonok nem bírják elviselni, ha tiszteletlenek velük, ha pedig ez a démon nem akar bántani, akkor miért nem lépett még le? Lehet, van olyan megbrult mint Esotephres? Vagy élvezné a szenvedést? Ennyire unatkozik netán? A csók pedig bármennyire is jól esett, egyszerűen nem volt joga hozzá. Meg miért tette? Ha egyfolytában mérlegel, akkor tudhatta, hogy nagy pofonnak lesz kisgazdája. Mágis megharagudott érte. Teljesen érthetelen számomra minden amit csinál. Én sem voltam teljesen ott fejben, hiszen ha ott lettem volna, nem hagyom a testemnek, hogy tegye amit akar és nem lesek egy pillanatra az ajkaira, mintha máris hiányoznának. Vagy olvasva a gondolataimban, vagy nem.. de ismét megcsókolt, csak ez alkalommal próbáltam viszonozni. Szinte biztos voltam immár abban, hogy játszadozni akar velem. Velem bakot lő. Én szeretek lenni a nyúl, aki viszi a vadászpuskát. Mikor végzett, lassan a szemeibe néztem és komoly arccal fűztem hozz mindent, amit tudtam. - Meg foglak mondani Katherinnenek.
*Egy valamit nem értek. Annyira nagyon próbál megbántani vagy elüldözni vagy tudja a fene... De ennek ellenére mégis időt fordít rám. Ha annyira zavarnám, akkor itt hagyott volna a francba. Elárulja magát a nagy ellenkezéssel...* - Tudod... Ahhoz képest, hogy nem érdekel, elég sokat töröld a kis kovakod ezeken a dolgokon. *Nekem most ő a vad, akit be kell cserkészni. Ő pedig nem is tud róla, de olyan szépen a kezemre játszik, mint az álom. Egész biztos, hogy tapasztalatlan férfiak terén. Különben inkább itt hagyná és nem válogatott sértéseket vágna a fejemhez. Bár engem ezek közül egyik sem hat meg igazán, hisz életem (és halálom) során kaptam én már sok mindent. Pont egy kislány tudna megbántani? Ugyan! Inkább azt nem tudom, hogy honnan jött a csók ötlete. Talán csak ki akartam zökkenteni ebből a tettetett közönyből. Mégis valami egészen más történt. Volt valami ártatlanság a csókjában,mert hogy nem húzódott el. Ha nem akarta volna, akkor menekülőre fogta volna... Talán pont ez az ártatlanság volt az, ami tetszett... Nagyon is. Az utána következő pofonra számítottam, de arra nem, hogy egy kis részem elkattant. Éreztem, hogy talán túl messzire mentem, mert a feszültsége szinte kézzel fogható volt. Ennek ellenére mégis tovább szájalt velem, ami egyre jobban tetszett. Lehet csak ijedtségében tette, de imponált. Nem futamodott meg.* -Hidd el, egyfolytában csak mérlegelek. *Olyan közel volt, túl közel. Most már emeltem a téten. Igaz, a nevét még mindig nem tudom, de az kezdett másodlagos lenni. Most már igazán akartam őt minden formában és részben magának köszönheti, a makacsságának. Már éppen visszavonulót fújtam volna egy időre, amikor a tekintete, ami eddig mereven állta az enyémet, elkalandozott. Ez olyan hiba volt a részéről, amire talán eddig nem is gondolt. Egy alvó oroszlán bajszát piszkálta.* -Te akartad... *Szinte csak morogtam. Most már szinte szó szerint magamhoz húztam jó szorosan és csókoltam meg. Most már elemi erővel tombolt bennem a vágy, hogy megkapjam és csak egy nagyon kis részem mondta, hogy ne vegyem el erőszakkal azt, amire áhitozok. Viszont az a kis részem elég volt, hogy most csak ezt a pillanatot élvezzem. Hogy ha egy kicsit is, de sikerült megtörnöm a páncélt.* - Ha kérsz még, akkor kaphatsz. *Mosolyodtam el még mindig magamhoz ölelve ezt a karcsú, igen csak hívogató testet. *
- Remek! Akkor gondolkozzál el rajta máshol. Mondjuk egy pokolkutya fogai közt Foglalkozni vele? Én? Ugyan. Hiába minden külső csinosság, ha a az utolsó, legkissebb sejtjeim is forronganak bennem, olyan idegesítő és hiú a pasas. Hiába az igéző kék szemei. - Igen. Szívesen tanulmányoználak..hogy meg tudjam festeni a haláltusádat egy Kraken gyomrában. Amióta szirén lettem, azóta nem tapasztaltam ilyen intenzív érzelmeket, mint amiket a démon iránt érzek. Őszintén azt hittem, hogy már teljesen kivesztek belőlem. Ez pedig azt jelzi, hogy a pasas veszélyes és célszerűbb lenne magam távol tartani tőle. Persze neki más ötlete volt. Az a csók pedig...megrémített, mert hirtelen jött, megrémített mert ha mélyen magamba nézek, akkor rá kell jönnöm, hogy tetszett és legszívesebben folytattam volna. Kértem volna, hogy ne fejezze be. Lehet a pofonnak egy kicsike kis, apró indoka is ez volt. A frusztráció. -Van még onnan ahonnan... Nagyon bátor voltam, amikor szájaltam bele, nagyon bátor voltam, amikor adtam neki egy kiadós taslit...de az, ahogy a fának szegezett...kihozott belőlem valamit. Félelmet. Talán túl messzire mentem? Már nem számított, azzal kellett dolgoznom amim volt. -Pedig erre számíthatsz, ha legközelebb is ilyet teszel... Ez nem igaz...Freydis, fogd már be a szád! Valamiért azt kellett mutatnom neki, hogy nem rémiszt meg, hogy felveszem a harcot ha nem is fizikálisan, de bármilyen más módszerrel.- Szóval csak tessék nyugodtan mérlegelni. Nem tudom letagadni, hogy tetszett a csókja, kicsit jobban is talán mint amennyire kényelmes lenne beismernem, de ezt ő sosem fogja megtudni. Ahogy a tekintetem lejjebb kúszott a tekintetéből az ajkaira, akkor jöttem rá a legförtelmesebb dologra. Akartam, hogy ne adja fel és ismét megkóstolhassam.
*Annyira, de annyira tetszik a lány hevessége. Azt hiszi, hogy ezzel elriaszt, pedig pont az ellenkezőjét éri csak el... Egyre jobban érdekel. Le kell hámoznom róla ezt a külső burkolt, hogy lássam milyen. Bár démon vagyok vagy mi a szösz... Így kizárt dolog, hogy megfutamodjak vagy feladjam. És hát élvezem a mérgét is, olyan aranyos, ahogy pattog... próbál nagylánynak mutatkozni előttem.* -Azért elgondolkodtató, hogy ennyire foglalkozol velem... *Vigyorogtam. Ha nem érezné valami kis bizsergést kettőnk között, akkor már rég itthagyott volna a búsba. A mosolya pedig valami csodálatos volt. Magam is meglepődtem, hogy a mosolya mennyire megfogott annak ellenére, hogy tudom csak tetteti. A bájos arca teljesen megváltozott tőle. De ezeknek az érzéseknek hangot nem adtam volna soha.* -Szóval úgy gondolod van rajtam mit lesni? Jó tudni. * Úgy mosolyogtam rá, mint vadász a prédájára. Méregettem magamnak, mintha azzal sokkal többet tudnék meg róla. Pedig tudom, hogy ez nem sprint lesz, inkább egy hosszútáv futás. Lassan, de biztosan megtalálom a rést a pajzson és akkor az enyém lesz. Talán fel sem fog tűnni neki... Aztán valahogy megváltozott a terv és azon kaptam magam, hogy megcsókoltam. Már az első pillanattól kezdve erre vágytam és engedtem a kísértésnek. Egy biztos, nagy tapasztalata nincs benne, de viszonozta a csókot, ami nagy elégedettséggel töltött el. Éreztem kezem alatt minden kis rezdülését... Élvezte! Ami következett, arra igazából számítottam. Lendült a keze és csattant a pofon. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt. Van spiritusz a lányban, az már egyszer biztos. Megdörzsöltem az arcom és csitítottam azt a démoni részem, ami bosszúért kiáltott. -Elég frappáns... *Villantak meg a szemeim. Életemben egy tomboló viking voltam, most pedig démon. Ezek olyan dolgok, amik nem tűnnek csak úgy el. Hiába számítottam a pofonra, maga a tett kiváltott valamit. Egy szikrányi harag talán. Mielőtt végig gondolhattam volna, már lendültam és a közeli fának szorítottam.* - Ezt még egyszer még ne próbáld! *Azért teljes testemmel simultam hozzá és úgy mértem végig. Olyan törékeny és apró teremtés... Éreztem, hogy ennek így nem lesz jó vége. A pofon elindított valamit. Ha nem ő lenne itt, gondolkodás nélkül venném el azt, amit akarok... Erővel szakítottam el magam azoktól a csodás idomoktól, amiket egyszer megkaparintok magamnak. Most már láthatja, hogy egy démon nem játék. Én biztosan nem, könnyen kattanok. Ennél kevesebbért is oltottam ki már életet...*
Nem voltam képes elhinni, hogy bármit is mondja a pasasnak, az képes rezzenéstelen pofával végig hallgatni, mintha...mintha nem számítana mindeaz amit mondtam neki. Valószínűleg nem is. Nekem se számítana, ha ő kezdené el a véleményét megosztani velem. Attól még irtóra zavart a vigyor s képén. Meg az is, hogy itt perverzedik nekem, ki tudja, hogy mi óta. De bármennyi perce is legyen, az túl hosszú idő, amit erre a démonra szánok. - Ápolni? A kicsi kacsóimmal inkább nyomnám ki a szemeidet. - A mosoly amit közben szolgáltattam neki, egy díjat is nyerhetne akár. Mondjuk az év legszebb és legtüneményesebb mosolya díjat. Igen, azt megérdemelném. Érdekes, hogy ha egy férfi éppen csak egy parányit is néz ki jobban mint a halál, máris azt hiszik, hogy nyert ügyük van bárkinél. Mekkora magabiztosságot tud adni. A démonka is besétál, sérteget, aztán mintha mi sem történt vola ezerrel bájolog. - Persze...meglesni? Talán avn is mit nézni. Be kell vallani van rajta mit nézni, de nem igazán szándékozok a gondolattal tovább foglalkozni? Ismerem a fajtáját már elég jól. Esotephres is hasonló meg talán az összes démon idelet. Megtetszik nekik valaki, gyorsan meg akarják hódítani aztán keresik a következőt. Nos én nem erre születtem újjá, nem az lesz a sorsomnak a forgatőkönyve, hogy megfekessen egy démon és ennyi legyek. Egy plusz név a noteszben, egy strigula a falon vagy egy áthúzott névként szereplő, igénytelen tetoválás valamelyik karján. Amilyen öreg és amilyen erőteljesen udvarolgat is nekem, meg valószínűleg Katherinnek, olyan biztos, hogy már ki lehet rá éhezve és engem tart az első útba akadó szirénnek. Mindenki tudja, hogy milyenek vagyunk. Vagyis mindenki azt hiszi, hogy tudja. Azt hiszik, mind buborékagyú, csalfa, céltalan bábok vagyunk Katherine kezei között. Az utóbbi majdhhogynem igaz, de a többi? hagyjuk is. - Ugyan. Nem kell megbocsátanom, hiszen arról nem tehetsz, hogy már nem vagy egy mai csirke. Olyan jól elszórakoztam magamban, hogy végképp nem számítottam arra az arcátlanságra, amire készült. Mégis mit képzel? Mit hisz? A technikája nem volt rossz éppen, a kezei is jó érzéssel töltöttek el, ahogy hozzám ért. A libabőr jelezte az útját a karomon a tetszésének. Egy pillanatra felvettem az ajkai ritmusát és talán, mondom talán, bele is éltem magam egy kicsit. Azonban minden csoda pár másodpercig tart és eszembe jutott, hogy miféle alak is ő. Az első gondoltaom az volt, hogy jól leharapom a nyelvét aztán nézhet és eheti szívószállal a lelkeket. Mire rávettem magam a cselekvésre is, elengedett magától. Az arcára kiült az a nyomorult vigyor, a kezem pedig ldendült és akkora pofont tolt le neki, hogy egész Indrában visszhangzott és talán még New Orleansban is hallották. A tenyeremen izzott a bőr, az idegek is, de megérte. -Ez elég frappáns volt? Próbáltam magamban tartani, de belől tajtékoztam a dühtől, amiért engedély nélkül tett ilyet és amiért imádtam.
*Tetszik, hogy ennyire megrökönyödött a kicsike. Szinte levegőt sem kap. Mulattat, de tetszik is. Valószínűleg fel sem tűnik neki, de akad ott valami a tekintetében... Vonzalom lenne? Megérteném, hogy ennyire próbálja palástolni... * -Annyi baj legyen, majd ápolsz szépen a kecses kis kacsóiddal. *Mosolyodtam el. Imádom húzni az agyát. Nagyon régóta nem éreztem ezt egy nővel kapcsolatban sem... Hogy szórakoztat. Igen, meg akarom kapni, ez vitathatatlan,de nem zavar, hogy talán több idő lesz áttörni ezt a falat, amit maga köré vont.* -Nem tudhatom mennyiszer lestél meg titokban. *Most már tényleg szándékosan húzom az agyát. De ez fel sem tűnik neki? Pedig okos, értelmes lánykának tűnik. Vagy esetleg tetteti? Hmmm... Kész talány.* -Oh bocsásson meg hölgyem, különben nem fog álom jönni a szememre... *Határozottan úgy tűnik, hogy neki is tetszik ez a... nem is tudom mit csinálunk éppen. Kölcsönösen próbáljuk a másikat felhúzni, bár eléggé úgy fest, hogy mindketten csak szórakozunk. Mondjuk én démon vagyok, nekem lételemem a gonoszság és nem is szokásom ezt titkolni. * -Tudod mit? Győződj meg róla magad, hogy működik, aminek kell! *Meg sem vártam a reakcióját, hanem magamhoz rántottam és megcsókoltam. Nem ám olyan tessék - lássék módon, hanem jó hosszan kitartottam és kóstolgattam is, ha hagyta. Az biztos, hogy jó hosszú idő után engedtem csak el magamtól. De az arcomról nem lehetett letörölni a vigyort, mintha valami trófeát nyertem volna meg. Bár volt olyan érzésem, hogy ilyet talán tényleg nem tettek még vele.* -Nos hölgyem? Erre mondjon valami frappánsat kérem! *Bár már most hallom, hogy miket fog mondani vagy ilyesmi. Bár lehet jobban járnék, ha távolabb lépnék, ha támadáva lendülne? De nem, ne gondolja azt, hogy félek tőle, mert nem így van. Egyre jobban érdekel. Most még jobban, hogy kóstoló kaptam az ajkaiból.*
Szinte szájtátva halgattam, hogy mit merészel ez nekem itt sugallni meg...meg kacsintgatni. Csak...csak ne kacsintgasson itt nekem. Mégis kinek hiszi magát? Azt hiszi ő Casanova ükükükükükük - meg kitudja még mennyi ük kell még hozzá- nagyapja? - Hiába a tapasztalat, ha olyan öreg vagy, hogy combnyak törést kapsz közben. Az pedig sokszor végzetes is lehet a te korodban. Kioktattam, mert jól esett és mert megtehettem. -Jah persze, mert a szirén képességeimen kívül a jövóbe is látok és már előre fel akartam készülni az ex-wiking Casanováról, nem? megforgattam a szemeimet, ha így lenne, akkor valószínűleg láttam volna ezt előre és nem ide jövök kreatívkodni. De ha már itt van, legyen haszna is és elszórakozhatok vele egy kicsit, a számlájára, ha már azt hiszi, hogy ez fordítva lesz. - Óh ugyan, mondanék én még rád cifrábbakat is, de egy hölgy nem tesz ilyet és nem fogom Katherinet szégyenbehozni, hogy nincsenek jólnevelt egyének a tarsolyában. Ezzel persze jó lett volna, ha észreveszi, hogy nem, nem egy Kislány vagyok, hanem egy hölgy! Az, hogy ő nem látja meg a különbséget, az őt minősíti. - Jah persze, ezt te nem veheted észre, mert gondolom már sem a szemeid, sem a füleid nem működnek úgy, ahogy kéne és még ki tudja, hogy mi... Nem néztem a csípőjétől lejjebb, így is le kellett neki esnie, hogy mire célzok. Ha EZ nem borítja ki, akkor nem tudom, hogy mi. Egyébként, miért is kell nekem az összes démont addif piszkálnom, hogy végül ki akarjanak csinálni? Huh, na mindegy. Elnevettem magam a kérdésén, egészen addig tartott a kacajom, amíg hozzám nem ért. Végig futott a katomon a libabőr ugyan, de ez csak...ez csak semmi. - Persze, próbáld meg kiszedni. Már majdhogynem újabb körútra indultak a szemgolyóim, de visszatartottam a kényszert és csak bájosan mosolyogtam rá. Úgyse mondom meg neki, mert még képes megátkozni vele, vagy ki tudja.
*Nem tudom mi van ebben az apró kis szirénben, de kihívást láttam benne. Mindig is szerettem az olyan nőket, akik nem adták magukat könnyen. Az egész olyan számomra, mint egy játék... olyan macska-egér játék. Szóval új prédát találtam... * -És ez tudod mit jelent, ugye? Hogy több, egy évezreddel több tapasztalatom van. *Kacsintottam rá elmosolyodva. Mit gondolt? Hogy ezzel most majd úgy megbánt? Hogy telesírok egy százas zsepit? Hát akkor tévednie kellett. Életem során kaptam én már bőven bántó szavakat innen-onnan, ez még csak rosszul sem esett. Csak mulattatott. * -Én idegesítem? Honnan tudod? Csak nem felőlem érdeklődsz nála, hogy ilyeneket tudsz? *Csak húztam az agyát. Nem szokásom hergelni a Pokol úrnőjét. Sokkal jobb muri ezt a szirén idegesíteni, akinek olyan aranyosan tud vörösödni a pofikája, gondolom a mérge miatt. Majdnem felnevettem azon, hogy próbált sértegetni. Gamling... Ugyan... Tőle nem vettem sértésnek. Mástól talán annak venném, vagy legalább felhúznám kicsit magam. De jelen helyzetben tudtam, hogy arra megy ki a játék, hogy felhúzzon és itt hagyjam. Na ezt az örömöt nem fogom neki megszerezni. Sőt!* -Ugyan kislány... Most komolyan! Ennél több nem megy? *Direkt neveztem kislánynak, mert ezzel csak még jobban kihozhatom a sodrából. Meg aztán ő nem mondta meg a nevét.* - Vagy megkönnyítheted magadnak a helyzetet és megmondod a szép kis nevedet. *Most már tényleg tudni szeretném ennek a tűzről pattant kis szirén nevét.* - Vagy én szedjem ki belőled? *Egyik ujjamat végig húztam a felkarján. Most még nem volt hátsó szándékom, csak cukkolni szerettem volna vele. *
Én próbáltam. Én tényleg megpróbáltam nyugodt maradni és arra összpontosítani, amit éppen alkotnék, de volt képe kiröhögni. Micsoda borzalmas alak. Hogy képes Katherine ilyeneket eltűrni? Karba tett kézzel vártam, egy cseppet sem lenyűgözve, hogy befejezze a hahotázást. - Ezerkettőszáz? Ha! Akkor nem én vagyok hozzád képest kislány. TE vagy hozzám képest egy aggastyán, molyrágta, egy...egy valóságos matuzsálem! Itt már én voltam kénytelen nevetni, a szemforgatásom után. Azta! Ő tényleg vénségesen vén, pedig ott van Esotephres, aki vagy 2.000 éves. Mindenesetre, majdhogynem megnyugodva fordultam vissza a művemhez és festettem tovább. Ő mögém lépdelt, de nem adtam meg neki az örömet, hogy lásson kiborulni vagy idegesnek. - Lehet azért nem lágyak a vonásai, mert felidegesítetted.- Hátrafordultam az arcommal, hiába volt hozzám túl közel és végignéztem rata, pont úgy, ahogy azokban a tini filmekben a menő lány szokott, a még nem népszerű, új csajon.- Amit, valahogy nem tartok kizártnak. Még egy festmény is ki tudna hozni a sodrából, de akármi is legyen most a célja. Húzzuk is át gondolatban az utóbbi mondatot. Bármennyire is igyekszik Katherine közeléből elijeszteni, velem rossz lóra tett. Már bekóstolgattak itteni démonok egy párszor, nem fogok meghátrálni ez elől sem. Még a szép szemei kedvéért se. Szép szemei? Na persze Freydis... -Tulajdonképpen mit szeretnél még itt, gamling? Pimaszul vigyorogtam rá. Démonként tudnia kellene, hogy mit mondtam neki most svédül. Megmagyarázhatatlan okból de reméltem, hogy jól bepöccen.
*Mindig úgy élek még minden egyes napot, hogy semmit nem bánok meg. Miért is kéne bánkódni a múlt miatt? Ami történt, megtörtént. Ezért sem eszem magam amiatt, hogy nem sikerült még Katherine közvetlen közelébe jutnom. Majd az is meglesz. Lassú víz parot mos, nemde? Addig is mindig akad egy vállalkozó szellemű lány, aki önként vagy nem is annyira önként, de megosztja az ágyát velem. Vagy éppen egy bár mosdójában egy kissé spicces lánnyal... Szóval nem panaszkodom. És különben is, tök jól lehet ezek közben lelkeket szállítani, ami viszont plusz pont a Pokol Úrnőjénél remélhetőleg. A tróntermet elhagyva először bosszús voltam kicsit, de aztán összeakadtam ezzel a szirén el, aki csöppet a céljaim útjában állt. De hogy milyen sértődékeny teremtés...ezt nem gondoltam volna róla... * -Huszon...huszonnégy? *És itt kitört belőlem a röhögés, amit szerintem még a kért túl felén is hallottak. Ha akartam sem tudtam volna abbanhagyni, olyan mókás volt a felháborodása. De meg kell hagyni, jól állt neki ez a kis düh.* - Édes! Elmúltam 1200 éves. Hozzám képest egy ici-pici kislány vagy! *A nevetést alig bírtam abbahagyni. De ahogy megforgatta a szemeit... Valami megmozdult bennem, kihívást láttam ebben a hűvös elutasításban. Végülis miért ne? Hamar megtörik az ellenállás. A hideg külső általában egy forró személyiséget rejt, amit jól akar titkolni az illető. Fiatal lány, még jól formálható. Pont. Nekem való alapanyag. Ki tudja meddig tart majd, de jó móka lesz... legalábbis nekem mindenképpen. Odaléptem mögé, hogy megnézem mit fest. Nem volt nehéz felismerni, hogy az Úrnőnk van a képen. * - Szerintem ott lágyabb a vonása. *Mutogatok a képen, hogy kicsit belekontárkodjak abba, amit csinál. Úgysem fogom addig békén hagyni, amíg nem foglalkozik velem.* - Ott sem stimmel valami. *Mutatok a képen egy pontra csak úgy a háta mögött állva. Tudom, hogy másokat hogyan lehet kibillenteni a megszokott kerékvágásból. Most pedig pontosan erre volt szükség, hogy rám figyeljen bárhogy is. *
Szerencsére egészen jó a képzelőerőm, ha a láthatáron más sem lenne, csak kráterek, vulkánok, meg hamu mindenhol, akkor is le tudnám festeni a Riói karnevált, ha nagyon akarnám. A kerti környezet csak azért kellett, hogy még ne kelljen a szobámba visszavonulni. Semmi kedvem sem volt hozzá. Talán majd egyszer mekérem Katherinet, hogy jutasson hozzá egy wellnes kastélyhoz és akkor, talán- Mondom Talán- nem akarok majd sohasem kijönni onnan. Tudom, azt még ki kell érdemelnem, de mindent meg is teszek érte, hogy kiérdemeljem és szerintem egészen jó úton is haladok. Szinte mámoros öröm fogott el mindig, amikor visszaemlékeztem dicsérő szvaira és elismerő tekintetére. Észre sem vettem és a kezeim máris elkezdték az Úrnő vonásait, festékkel alakká formálni. Nem is rejthette volna el lépteit amatőrebb módon a démon, aki úgy tűnik, hogy szintén ezt a pontot szemelte ki magának a megpihenésre. Nem szándékoztam neki egy tekintetnél többet szánni, most sem, de csak megszólalt a démon. Nem kért elnézést a zavarásért, nem köszönt...csak egyből a nevemfelől érdeklődött. Felvontam a szemöldökeimet és letettem az ecsetet. Kislány, méghogy kislány? Különben meg kinek képzeli magát ez a... ez a selyemfiú, hogy csak így becézget? - Már megbocsáss...bogaram, de nemsokára 24 lennék, ami már bőven nem számít "kislánynak"... Megforgattam a szemeimet, ismét kézbe vettem az ecsetemet és próbáltam visszafókuszálni az elkezdett remekművemre. Reméltem, hogy ez a démonka itt, csendben marad. A fene se fogja a nevét megmondani valakinek, aki ennyire, ennyire... ki se mondom. Egy hölgy nem tesz ilyet.
Kezdőlap
