- Igen, még ha nem is feltétlenül nekem. - Ez nem egy olyan szituáció, amiben megadatik a lehetőség nekem arra, hogy önző legyek. Igazából meg sem fordul a fejemben, hogy bármi olyat tegyek, ami miatt veszélybe kerülhetne Rafael, vagy annak a lehetősége, hogy olyanok között legyen, akik megértik, hogy mi történik most vele és segíteni is tudnak rajta. Persze sokkalta szívesebben tölteném az időmet egy olyan helyiségben, amitől egyszerűen nem ráz a hideg, de már jó ideje megtanultam, hogy elég kevés esetben kaphatom meg azt, amit szeretnék.
- De nem lenne valamivel mégis biztonságosabb, hogy pontosan tudom, hogy mire számíthatok, ha kilépek az utcára? A tudatlanság mikor is védett meg bárkit is? Az esetek nagy részében a tudatlanság inkább arra vezérli az embert, hogy az öntudata nélkül a veszély kellős közepébe sétáljon. - Sosem voltam annak a híve, hogy másokat meg kellene óvni az igazságtól. Vannak az esetek, amelyek során persze felmerülnek a kegyes hazugságok, hogy megóvjunk másokat. Viszont, amikor szó szerint különféle veszélyek fenyegethetik a másikat azért elég furcsának tartom, hogy a legjobb megoldásnak a tudatlanságot tartják. Ez a verbéna, amit emlegetnek például kifejezetten hatásos lehet annak érdekében, hogy megpróbálja megőrizni az ember a saját akaratát. Mégis mindezt el kellene felejtenem. Nevetséges.
- Nehéz egy ilyen helyzetben nem annak lenni. - Hiába fogják mindezt elfeledtetni velem azért mégis csak furdalja az oldalamat a kíváncsiság és nem tudom csak úgy elengedni a fejemben tomboló kérdések tömkelegét. Bár talán ez leginkább azért van, mert még mindig próbálom feldolgozni, hogy nem csak létezik egy ilyen világ, de a számomra legfontosabb személy egyben a részese is.
- Én egész éjszaka ráérek, ha esetleg megpróbálnád. Meg amúgy is.. Úgy sem fogok erre emlékezni holnap reggel, szóval a helyedben megragadnám az alkalmat és nem fognám vissza magam. - Azért ezt nagyon sajnálom, hogy ez az egész a reggel eljövetelével a feledésbe merül majd. Persze, hogy pont az a lány tetszik meg nekem, akinek talán az enyémnél is sokkalta komplikáltabb az élete.

Landon & Hope

Felvonom szemöldökömet ahogy hallgatom őt. Nem is a legrosszabb? Bizonytalanul bámulok magam elé pár másodpercig, hogy vajon ezt kifejtsem bővebben vagy rákérdezzek? Biztos vagyok benne, hogy igazi család nélkül nem volt neki könnyű élete... el sem tudnám képzelni az enyémet nélkülük, a Mikaelsonok nélkül. Belehalnék. Ilyenkor elfog mindig egy szorítás legbelül és hosszú ideig nem múlik. Nagyot nyelek.
- Hát, azt hiszem minden rosszban van valami jó. - Nem tudom ezek a szavak honnan jöttek és miért pont így, de aprón megvonom a vállam és próbálok elvonatkoztatni ettől az egésztől. Talán meg is találtam a megfelelő kibúvót Rafael személyében. Semmit nem tudok még az újdonsült vérfarkasról, de azt biztosan, hogy milyen érzés ez az egész helyzet, hogy milyen amikor változásokon megy át az ember teste. Én maga vagyok a megtestesült változás, az érzések és az érzelmek az évekkel csak fokozódnak és van amikor már az edzéssel sem tudom levezetni a feszültségemet.
- Nem tehetünk kivételt. Ez egy fontos szabály. És azzal hogy tudod, az életed veszélybe is kerül. Tudod ezek a lények... nem mindig barátságosak. Nem szeretnénk, ha valami miatt célponttá válnál és ki tudja mi történne. - Elmélkedem el ezeken a kérdéseken. Nem tudom mit mondhatnék még, nyilván nem fogom tudni meggyőzni erről soha... ha fordított lenne a helyzet, én sem érteném, én sem akarnám. Ez egy egész más világ. Ebben úgy érezzük, az álmaink, a mesék amiket ismerünk valóra válhatnak, és ez felemelő... de hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ezekben a legrosszabb rémálmaink is benne lehetnek. Ismét felsóhajtok a gondolatokra. Viszont ezután csak felhorkantok kicsit a kérdésére.
- Hm, igazán kíváncsi vagy, meg kell mondani! - Elmosolyodom. Már vártam ezt a kérdést. - De nyilván a te helyzetedben én is az lennék szóval... - Nem szívesen beszélek magamról. Még ha tudom, hogy holnap el is fogja felejteni, akkor sem. Nehezen engedek magamhoz közel másokat, rossz tapasztalataim vannak ez ügyben.
- Nehéz elmagyarázni mi is vagyok pontosan. - Mocorgok kicsit zavarodottan. Kell még némi idő, hogy összeszedjem a gondolataimat. Itt nagyon kevesen tudják ki vagyok igazából. Hope Marshall-ként ismernek, fogalmuk sincs, hogy közöm van a Mikaelson családhoz. Sokszor rám tör, hogy legszívesebben beleordítanám a világba, hogy márpedig igazából Mikaelson vagyok... de aztán mindig eszembe jutnak a szüleim intő szavai.

soksok ● a kezdetek kezdete <3
●●

Egy szerencsétlen helyzetben is a legjobbat látni. Ez már egyfajta megszokott dologgá vált az életemben. Más választásom amúgy sem volt, hiszen az esetek többségében meg kellett hunyászkodnom azért cserébe, hogy fedél legyen a fejem felett. Lehet, hogy szinte mindig csak egy megtűrt személy voltam valakinek az életében, de sosem éreztem magam úgy, mint egy közellenség, hogy egyenest egy börtöncellába kelljen vetni engem, amíg készen nem állok a totális agymosásra. Amiről még mindig nem akarom elhinni, hogy tényleg olyan egyszerűen működik, mint amilyennek tűnt.
- Hát nem mondhatom, hogy öt csillagos értékelést hagynék egy ilyen élmény után, de azért talán még nem is a legrosszabb.. - Ami leginkább zavar az a körülmények, amiért idekerültem. Lehet, hogy holnap reggel erre az egészre nem fogok emlékezni, de ettől függetlenül még valahol mélyen talán sejteni fogom, hogy volt egy borzalmas éjszakám, ha csak a tudatom legmélyén is.
- Nem.. Valahogy nem lesz ettől otthonosabb. - Horkantok fel, miközben megrázom a fejemet. Mondjuk nem is nagyon gondoltam bele, hogy vajon mire is használhatják ezt a helyiséget, de abban azért biztos voltam, hogy valószínűleg semmi jóra. Ez pedig csak beigazolódott. Koránt sem segít abban, hogy a percek gyorsabban teljenek, sokkal inkább mintha még inkább lelassultak volna, de legalább Hope társasága üdítően hat, bármennyire is kellemetlenek a körülmények.
- Tudom, hogy segítségre van szüksége és el is tudom hinni, hogy jó helye lesz itt, de amit nem tudok megérteni, hogy mindezt miért kellene elfelejtenem? Mármint mégis miért ne tudhatnám, hogy hol van és miért is van itt? Nem mondanám el senkinek sem, hiszen soha nem tennék semmi olyat, amivel árthatnék neki. Ha pedig itt tényleg megadnának neki mindent, amire szüksége van, akkor hülye lennék ezt elszúrni neki. - Ha ehhez pedig az kell, hogy elsétáljak innen, mert én koránt sem illek bele a természetfeletti képletbe, akkor pontosan ezt fogom tenni. Nem vagyok önző. Legalábbis, ha Rafael-ről van szó, akkor semmiképp sem.
- Viszont azt még nem mondtad el, hogyan tudsz tárgyakat mozgatni az elméddel. - Ha minderre reggel úgy sem fogok emlékezni, akkor annyira mindegy, hogy mi mindenbe avat bele, nemde? Az egész majd a feledés tengerébe merül.

Landon & Hope

Nem tudok sokat erről a srácról, de abban biztos vagyok, hogy a sors akarta így, hogy ismét találkozzunk. Azelőtt sem volt egy zűrmentes élete, emlékszem dolgokra, de ez még midig oly kevés ahhoz, hogy azt mondhassam ismerem őt. Tekintetemmel zavarodott arcát figyelem. Látszik rajta, hogy valóban parás neki ez a szűk lyuk, de annyira még nem vagyunk jóban azt hiszem, hogy beleássam magam abba, miért nem szereti őket. Inkább csak továbbra is a bocsánatkérő pillantással tekintek felé. Nem engedhetem őt ki, bármennyire is szeretném és bánt, hogy így kell ismét találkoznia velünk... velem. Igazából mindegy is, reggelre már nem fog emlékezni.
- Sajnálom... engem csak nem hagyott a gondolat, hogy bedugtunk ide és hogy úgy faképnél hagytalak délután. - Hisz megkért rá, hogy egy kicsit maradjak, de a saját érdekeim fontosabbak voltak, mindig fontosabbak. Aztán persze meglátom a dolgok másik oldalát és megbánom azokat a dolgokat amiket felindulásból tettem vagy mondtam. Sok ilyen helyzet volt már az életemben és gyanítom, 90%-ban ezért nem kedvelnek mások. De hát volt kitől örökölnöm a hevességemet.
- Ez egy vérfarkas átalakuló zárka. - Vágom rá hirtelen a cella szó hallatán.- Mondjuk, ez nem hiszem, hogy vigasztalna... - Forgatom meg szemeimet miközben belekapaszkodom a rácsba és nekidöntöm a fejemet is. Néhány percig csendben figyelem őt, nem nagyon tudom mit mondhatnék még ebben az igazán kínos helyzetben. Tudom, hogy holnap mindent elfelejt, ezért kicsit nyugodtabban állok hozzá a dolgokhoz. Nekem szokatlan, hogy ilyen közvetlen legyen másokkal elsőre.
- Tudod, Rafaelnek jó helye lesz majd itt. Nem fog kilógni a sorból, beilleszkedhet és megtanulhatja kezelni a képességét, azt amivel most már élete végéig együtt kell élnie... - Próbálom egy kicsit más irányba elterelni a témát. Tudom ez sem lesz egy kellemesebb csevegési helyzet, hiszen most egy testvérpárt fogunk szétszakítani, akik  mindig minden helyzetben egymás mellett álltak... de valahol el kell kezdeni. Valahol örülnék neki, ha Landon magától és megértené ezeket a dolgokat és nem kellene megigézni - bér tudom, ez senki nem engedné.

soksok ● a kezdetek kezdete <3
●●

A rövidnek mondható életem során elég sok mindent megtapasztaltam, de aminek a mai este folyamán szemtanúja voltam azt egy percig sem hittem lehetségesnek. Mégis a legjobb barátom ezek szerint egy vérfarkas. Mintha az életünk nem lett volna már épp így is elég nehéz még ez is bekerült a pakliba. Bár az örökbefogadóink ezúttal tényleg jónak tűntek, de mégis képesek voltak ördögűzésre vinni Rafael-t. Ha pedig nem jelennek meg Hope-ék, akkor ki tudja, hogy milyen katasztrofális vége lett volna ennek az estének. Bár számomra így sem mondhatom, hogy túlságosan jól végződött volna.
Nem szerettem a szűk helyeket az pedig, hogy szó szerint mondhatni egy börtönbe dugtak, hogy majd reggel újra megpróbálkozzanak azzal, hogy elvegyék tőlem az emlékeimet, amit még mindig nem értek pontosan, hogy miként működik.. Mégis hogyan felejteném el ezt az egészet? Rafael-t és mindazt, amit Alaric-tól hallottam. Ez nem tűnik el csak úgy az ember fejéből.
Közeledő léptek zajára annak irányába fordítom a fejemet, de csak akkor látom meg igazán, hogy ki is az, amikor már a cellám ajtajához ér és helyet foglal annak túloldalán. - Nem igazán szeretem a szűk helyeket szóval.. Te miért nem? - Ha rajtam múlna már itt sem lennék. Lehet, hogy Rafael-en tudnak itt segíteni és jobb eséllyel éli túl mindazt, ami most vele történik, de elég egyértelmű, hogy nekem itt koránt sincs helyem, úgyhogy amint alkalmam nyílik lelécelek innen.
- Kellemesebb lenne, ha nem egy cellában kellene töltenem az éjszakát. - A szűk helyekre amúgy is allergiás vagyok, de az, hogy kifejezetten rácsok ölelnek körbe és ez egész pontosan egy börtönszobának érződik nem segít a helyzetemen egy cseppet sem. Sosem vártam el semmilyen luxuskörülményt, mert ez nem igazán járt kéz a kézben az életemmel, de valahogy mégis elég nyomasztó volt rácsok mögé bezárva, sötét és már-már nyirkos helyen tölteni az éjszakát, hogy utána utamra engedjenek, mintha mit sem számítottak volna a történtek.

Landon & Hope

A legmerészebb gondolataimban sem merült volna fel, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök egy mentés során. Landon és én már régóta ismerjük egymást, mindennek ellenére igen keveset tudok róla. Sokáig ő szolgálta fel a turmixomat a Grillbe, és mint kiderült, a mai napig figyelmesen emlékszik is mindezekre. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a pincébe zártuk, amiért nem lehetett megigézni és elfelejtetni vele a ma történteket, és amit Rick oly könnyedén elmesélt neki a történetünkről.
Csak forgolódtam az ágyban már órák óta. Egyik oldalról a másikra. Átgondoltam a dolgokat, próbáltam összeszedni a fejemben a gondolatokat. De rosszul éreztem magam. Ledobtam a takarót magamról és felkeltem. Felkaptam valami pulcsit, összehúztam magamon és határozott léptekkel indultam el a pince felé, ahol Landon, az egyik vérfarkasátalakuló zárkában van bezárva. Különös érzés fogott el vele kapcsolatban már az első pillanatban. Megálltam egy pillanatra még mielőtt meglátna, de aztán csöndesen odaléptem, ha esetleg aludna, ne zavarjam fel őt. De nem így volt. Leültem a rács elé, bocsánatkérően tekintve felé.
- Te sem tudsz aludni? - Érdeklődtem egyszerűen, sablonosan, mintha nem tudnám a választ, hisz nyilván én sem aludnék jól, ha bezárnának egy cellába. - Sajnálom, hogy itt kell töltened az éjszakát, de ameddig nem ürül ki a szervezetedből a verbéna addig nem tudunk megigézni. - El sem tudom képzelni mit érezhet most. Ennyi információ, ennyi bolondságnak tűnő dolog és mi ezt mind el akarjuk felejtetni vele. Nem érti mik vagyunk, nem is érthetné... ezzel önmagunkat kockáztatjuk, de ez egy nagy teher egy olyannak aki nem ebbe a világba nőtt bele. Nem is tudom mit mondjak még. Igyekszem a legtöbbet és a legjobbat kihozni az egész helyzetből.

soksok ● a kezdetek kezdete <3
●●