And I think you're crazy too, I know you're gone That's probably the reason that we get along
Becenév:
Azt hiszem kezdek megéhezni...
Titulus:
Big Bad Vampire
Születési hely, dátum:
Mystic Falls, Virginia, 1839. június 18.
Faj:
Vámpír
Beállítottság:
Heteroszexuális
Play by:
Ian Somerhalder
Átváltozás:
Az az ominózus 1864. Talán Október volt. Emlékszem rá, ahogy csípte az orromat a hideg. Minden egy csapásra fordult a feje tetejére. Az alapító családok sorra vették a vámpírokat. Az a bizonyos különleges, bűvölt iránytű amit szerencsétlen Johnathan Gilbertünk alkotott meg. Ugyan elkélt némi Bennett hókuszpókusz az üst mellett.... De közösen létrehozták a vámpír radart. A mocskos kis ketyere abban az időben sok vérszívót eltett láb alól. Katherine, szívem hajdani választottjának homlokára is céltábla került. Sokáig kínzott a bűntudat, hisz én magam buktattam le. Persze nem szándékosan... Mentőakciót szerveztünk. Steff és én. Elbuktunk. A tulajdon apánk adta be a kampót. Legalábbis azt hitte, hogy beadta... Katherine biztosra ment. Akkor elutasítottam magamtól azt a bizonyos "mindörökké'-t... Stefan tett róla, hogy éljek a lehetőséggel. Végeredményben azt hiszem jobban élvezem ezt, mint maga Steff.
Család:
Ha sorba kell állni a halálhoz, az én családom tolakszik. Stefan bolond fejével felkereste a halálunka követően az öregünket. Persze Giuseppe bepánikolt és megpróbálta eltenni láb alól Steffet. Mondanom sem kell, hogy hiába próbálkozott. Végül én és Steff maradtunk. Időröl időre eltávolodtunk, majd visszatértünk egymáshoz. Szeretem az öcsémet. Bár előszeretettel öli meg a kapcsolatunkat néhány hétre, vagy épp hónapra, évre a végeláthatatlan empatikus érzelmi ingadozásaival. Nem is kérdés, hogy ki közülünk az, aki képes megtenni a szükséges lépéseket, ha a dolog vért követel. Ez elég nagy falat tud közénk emelni. Elég gyakran!
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Az élet mocskos játékot űzött mindannyiunkkal. Az volt a cél, hogy vissza adjuk az életét. A mosolyát. Hogy újra ugyan az a valaki lehessen, aki egykoron volt. Féltem. Rettegtem a következményeinek gondolatától. Bár arcomra felhúztam a már jól megszokott maszkot, amivel elrejthettem kétségeimet. Próbáltam ugyan az a közönyös, gúnyos és önző vámpír lenni, aki ezidáig. De ahogy a szemeibe néztem, egyszerűen megtörtem. Féltem a múlandó tekintettől. Az egész, csak a sarjkötődés miatt volna? S ha igen, öleljem abban a tudatban, hogy ez igaz? Képes volnék rá? Hogy lehetnék képes rá? S elbuktunk... Reményekkel léptünk egy eldugott sziget partjára, s üres kézzel, megtörve léptük át határát. Csak a helyzet bonyolódott.
Ott állt felette a szülői házban. A hideg testét gondosan takargatta, mintha volna bármi remény számára. De pillanatok alatt ágált át a keserű pillantás, egy rémült tekintetté. Lehúzva a takarót drága öccse arcáról, torpant meg. Zihálva fordult felém, aki őt figyelve lassan távolodtam el az ajtófélfától. Hunyorogva néztem, s próbáltam elemezni a helyzetet. - Elena... - Úgy éreztem ide nem vagyok elég. Számára, s most nem! Talán erre soha sem leszek! Mégis tennem kellett valamit érte. Ide néhány szép szó nem elég. Sem lelkesítő beszéd nem oltja a fájdalmat, amit érez. S mint kinyitott csap ömlöttek a keserű szavak ajkai közül. - Meghalt! Jeremy meghalt! Damon.. Meg... Meghalt! És-és egész idő alatt halott volt, én meg...- kapott ajkaihoz kétségbeesetten. A felismerés kegyetlen dolog, pláne ha egy szeretted haláláról van szó. Pláne ha az a valaki, éppenséggel a családod utolsó élő tagját képviseli. - Istenem... Érzem a szagát. Mióta van már ilyen szaga? - Figyelj rám Elena, én segíthetek. - óvatos, apró léptekkel közelítettem felé. S bár tudtam, hogy nem tehetek érte semmit.Tisztában voltam a ténnyel, hogy nem hagyhatom, hogy ennél jobban kiakadjon. -Hogyan? HOGYAN?! Hogyan akarsz segíteni? Hogyan? - S én mindössze összeszorult gyomorral álltam előtte. Tanácstalan voltam. Hisz bármennyire is akartam, nem tudtam választ adni. - Jól van... most... Most. Gondoskodnunk... Gondoskodnunk kell a holttestéről! Le kell vinnünk! - villámcsapásként érte az ihlet. Azonban ezzel én korántsem értettem egyet. Pláne amiatt, mivel abban a pillanatban Elena nem volt tisztában a döntéseinek súlyosságával. - Figyelj... Nem kéne...? - Csak vidd le! Kérlek! - Felháborodva emelte meg hangját, majd dühödten suhant el mellettem, mintha ott sem lett volna. Csak a távolodó cipőjének kopogását hallgattam. Elkeseredve pillantottam a hideg testre. Csak arra tudtam gondolni, hogy mit vesztettünk. Mit vesztettem, s ő mit veszített. Mind ez a semmiért...
"Kell egy fedő sztori, igaz? Azt hiszitek nem hallottam, hogy erről beszélgettetek, hogy mit fogunk mondani? Állat támadás? Legurult a lépcsőn? Hm? Nem! Felgyújtjuk a házat, s ő is bent ég!"
-A ház minden szeglete tele van a szeretteim emlékeivel, akiket elveszítettem. Az anyám! Az apám! Jeremy és Jenna és Alarick. John... Még John is. Mind meghaltak! Mindenki meghalt! Mégis mit kellene... Vagyis... vagyis, hogy fogok... nem. Képtelen vagyok. Senkim. Senkim sem maradt már... - Az a hihetetlen mennyiségű keserűség, ami pillanatok alatt tőrt elő oly mélyről. Mindig is erősebben élte meg, de még így is annyi minden lappangott benne, amit most kiadott. A keserűség, amit tűzként kívánt felgyújtani, ám nem hagyhattuk. Nem hagyhattuk, hogy megbánja. - Elena, szeretném, ha megnyugodnál. - kaptam el a leégő, elfeketedett gyufaszálat, s egyenesedve fel hozzá próbáltam meggyőzni. Mind hiába... Karjait arca elé rakva hátrált s hevesen tiltakozott. -Nem! Nem. Nem tudok! -rogyott térdre, könnyektől áztatott arccal. - Mert fáj. Nagyon, nagyon fáj! Segítsetek! Kérlek, segítsetek! - Damon. - szólalt meg Steff, miközben én tanácstalan álltam Elena felett. Képtelen voltam bármit is tenni. Csak hallgattam, ahogy zokog és segítségért kiált. Mégsem tudtam döntést hozni. - Segíts rajta.
"Az emberség nem jelent semmit, ha nincs senkije, akivel törődhetne."
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Szer. Május 30, 2018 10:27 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Mr. Perfect and Sexy Damon Salvatore
Drága Damon! :<3:
Egyszerűen nem is tudom, hol kezdjem, annyi mindent írnék... azt hiszem, kevés lenne egy este arra, vagy pár sor, hogy kifejezzem az örömömet, amit az iránt táplálok, hogy elvállaltad a karaktaert. Azt kell mondjam, jobb kezekbe nem is kerülhetett volna! Méltó utódja leszel az előző Damonnak, legalábbis így érzem. Damon karaktere nehéz. Nem egy hétköznapi srácról van szó és most tekintsük el attól, hogy ő voltaképpen egy vámpír. Eleinte nehéz kiismerni magát a karaktert, azt, hogy mit miért tesz. Az emberek eleinte mást sem látnak, csakis azt, hogy mennyire önző, s azt, hogy egy gyilkos. Avagy egy szörnyeteg. :roll: De ő ennél sokkal árnyaltabb személyiség. S pont ezért jó. Sok rétegű, sok oldalú, s mindig van egy újabb darabka, amit meg kell ismernünk belőle. Egyszerűen odáig vagyok Damonért, szinte az első perctől fogva, ahogy megjelent a sorozatban. Aztán ott van Damon és Elena kapcsolata. Avagy a mi kapcsolatunk, kedves Damon. Nos, amennyi szenvedésen keresztül mentünk... azt senkinek sem kívánom. Vagy mégis? Magam sem tudom. Az, ahogyan veszekedni tudunk, ahogyan szakítani minden egyes apró butaság kapcsán, s aztán kibékülni, szenvedéllyel egymás karjaiba omlani... na, ez az, amit kívánok mindenkinek. Emlékszel a legelső beszélgetésünkre? Hogyne emlékeznél!
"You want a love that consumes you. You want passion and adventure, and even a little danger."
Ezt mondtad nekem. S igazad volt. Nem mondom, hogy te vagy a Bölcs Damon, de ezúttal igazad volt. S a legszebb az egészben, hogy te mindent megadtál nekem, s adsz, amire csak vágyom. A jelenet mellesleg, amit kiragadtál kettőnk történetéből, az életem egyik legmeghatározóbb momentuma. Jeremy elvesztése tőrként hasított a mellkasomba, mikor rádöbbentem, tényleg meghalt. Tudtam, hogy ez végleges. Azt, hogy nem lehet őt visszahozni. Szenvedtem, s ezt... ezt a fájdalmat képtelen voltam elviselni. Szerintem helyesen cselekedtél, mikor arra kértél, hogy kapcsoljak ki. Habár ami ezután következett, nem volt piskóta, tudom-tudom. De így kicsit túl tudtam lendülni a holtponton. Új célt találtam... vagy valami olyasmi. Azóta persze számtalan kaland van mögöttünk. S lesz is. Az irományod, a stílusod fantasztikus, Damon! Nagyon várom, hogy még többet olvashassak tőled, avagy kettőnkről... bár amikor újra találkozunk, azt hiszem, nem leszünk mindketten túlságosan boldogok. #turnitoff
.•° Kedves naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "Hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.