- You've killed... I don't know how many people.. - 'Cause that's what I do. I'm a survivor.
Becenév:
Lair' || Lie' || Rea'
Titulus:
Traitor || Hitman || Spy
Születési hely, dátum:
Írország, 1983. 01. 07.
Faj:
Vadász || Ötök tag || Vezető
Képesség:
Vadászösztön
Beállítottság:
Hetero
Play by:
Mr. Brett Dalton
Átváltozás:
Átváltozni?! Mégis mivé? Egy szörnyeteggé? Talán ez az egyetlen egy olyan döntés, amelytől óvva intettek. „Ne tedd”. - Hangzott el a varázsszó, egyetlen csettintésre. S mégis... Amikor ott volt a pillanat.. Amikor ott álltam.. Szemtől szemben.. Megtettem. Megöltem. Ez már túl késő. Innen nincs visszaút.
Család:
15 évvel ezelőtt
- „Ne tedd”. - Hallottam a hátam mögül a társam hangját. - „Ez nem éri meg”.. - Elhalványult a hangszíne, miként távolabb kerültem tőle, s mindettől az egésztől. - „Ha most elmész... vissza se gyere”. - Nem hezitáltam, nem haboztam, s meg sem álltam. Ha ez azt jelentette, hogy elhagy, avagy, hogy eltűnik az életemből, akkor legyen. Állok elébe. Mert most sokkal fontosabb volt, hogy a saját fejem után menjek. E percben... e pillanatban valahogy nem számított a nosztalgia. Nem érdekeltek a következmények, vagy a miértek. Nem gondoltam át a tetteimet, csak határozottan meneteltem előre. Talán a végzetembe, talán a... Ez fontos még egyáltalán? Számít valamit ezen a ponton az, hogy netán élek-e, vagy halok? Az, amikor a szemed láttára dől romba minden, újra és újra, s aztán megint... Egy átkozott lapot szorongathatsz a kezeidben pusztán arról, hogy mid maradt... Érték-e egy papír.. egy tárgy.. egy üres ház?! A jobb kezemet ökölbe szorítva gyűrtem össze a lapot, s ezzel végleg megpecsételtem a sorsomat. - Halál.. - Suttogtam magam előtt elhalón, ahogy a szabad kezemmel lángra lobbantottam az öngyújtót, és ekként meggyújtottam az anyagot. A ház irányába dobtam, lassan közelítve meg azt. Végül megálltam, tétován pillantva végig az egykori emlékek sokaságában. Ez volna az? Ez lenne az a pillanat? Pontosan ez? A nehézségek ellenére, visszamentem a tartályért. Benzinnel öntözve meg az egész helyet, minden egyes apró momentumot, ki nem hagyva semmilyen négyzetet. Tudtam, hogy el kell égnie. Tudtam, hogy ez most... Ismét meggyulladt az öngyújtó, ám ezúttal én az egésznek a közepén álltam.. A ház közepén egymagam.. S körülöttem mindent elnyeltek a lángok.. A tűz martalékává váltam..
Ez az én történetem
It's only been a lifetime
Erősen markoltam a kezeim közt a fegyvert, miként a sötét sikátor utcáit róttam. A fülemben az adóvevő tisztán csengett, hallottam minden egyes lélegzetvételét a társamnak. Elfojtottan és halkan, mégis létező dologként. A sikátor végéhez közelítve, közelebb mentem a téglafal mentéhez. Erősen neki nyomtam a hátamat, ahogy mély levegőt vettem. Tudni akartam, hogyha csak egyet lépek is, mire számíthatok. Katonák, zsaruk, közellenségek..? Vajon mi rejtőzik a sötét rejtekben? - Ne hezitálj, Blair. - Hallottam, ahogy szinte nyomatékosan suttogja, s mintha mégis fennhangon szólna. - Annál rosszabb, annál összeszedetlenebb vagy... - Próbált bátorítani, ahogy mindig is tette. Igaz, a távolból, de igyekezett. Ő egy gép mögül figyelte az egészet, mintha egy részletes betörést készítettünk volna elő, de erről szó sem volt. Csak.. végeztük, amit kell. Tisztítani a város korruptságát. Erre esküdnek fel a szövetségiek, nem igaz? - Menj, és csináld! - Megremegett a hangja, ahogy kimondta. Valami nincs rendben, valami nem stimmel... Mélyen szívtam a tüdőmbe az oxigént, ahogy a következő pillanatban az ujjam a ravaszra került, s már fordultam is jobbra. Sikoly... Mintha a dobhártyám megsüketülése nem lenne elég, mintha... Késő volt. Kiléptem a rejtekhelyemről, és öt ember kapásból el is indult felém. De az adóvevő elnémult. Sikoly, éles női hang, melyet egy recsegés követett, majdan a tökéletes némaság. A fenébe! Nem volt időm gondolkozni, cselekednem kellett. Az eredeti küldetés szerint haladtam. Pár lövés, és néhányan már holtan hullottak a macskaköves felületre. Újabb léptek, valaki hátulról megragadott, és a falnak vágott. A kezemből kiesett a fegyver, miként megtámaszkodtam a téglákon. Bár nem sok időm volt szusszanni, ugyanis éppen lecsapni készült rám, ez ellen pedig sikeresen kitértem. Néhány ütés, egy nagyobb rúgás, majd kitörtem a nyakát. - Menj a pokolba, te átkozott. - Sziszegtem a fogaim közt, ahogy a zsebében turkáltam, de nem találtam semmit. Tovább haladtam, futóléptekkel szelve át azt a néhány métert, ami a végső ponttól választott el. Ám, nem sokkal később dermedten álltam meg. A főcélpont a karjai közt tartotta a nőt -, a társamat. - Csak nem gyenge pont? - Röhögött, ahogy egyre szorosabban tartotta őt a nyakától. - Jess, nem lesz gond, oké? - Hazugság. Tudtam, hogy hazugság, és mégis kimondtam. - Oh, szóval... Jess?! - Mosolygott rá, majd röhögve nézett rám. - Bonyolult ez a kapcsolati szint... mindenesetre, ha szeretnéd, hogy lélegezzen, nos tedd le szépen azt a fegyvert. - Engedje el! - Feszülten, guggoltam le, de nem tettem még le az eszközt. Ez az egyetlen esélyem. - Na gyerünk! - S én ledobtam, abban a hitben, hogy elengedi. - Állj fel, és rúgd ide. - Megtettem, amit kért. - Most engedje el... - Sziszegtem a fogaim között, ahogy közelebb léptem. - Sajnos... sose bízz egy ilyen emberben, mint én. - Kitörte egy csuklómozdulattal a nyakát, és mire megmozdult volna, hogy rám szegezze a fegyvert, addigra egy dobócsillaggal nyakon találtam. - Te pedig ne hidd azt, hogy egyetlen fegyverrel érkezem. - Felkaptam a pisztolyt, majd háromszorosan is lyukat lőttem a tüdejébe, csak ezt követően néztem meg Jesst. Tudtam, hogy nincs jól... Tudtam... - Kérlek... térj magadhoz.. - Aznap este könyörögtem utoljára, s kértem akármit is. Akkor folytak utoljára könnyek az arcomon, s ekkor voltak érzéseim is.. Megtanultam a valódi leckét egy életre, azóta pedig egyedül dolgozom. Kivéve... Oh, azt hitted elárulom?! Csak vicceltem, aranyom!
but tonight you're a stranger or some silhouette
Vendég
Vendég
163
C szint: Kalmithil
Vas. Szept. 16, 2018 10:19 pm
Gratulálunk, elfogadva
It's only been a lifetime
Mr. Blair
Üdv a köreinkben, Mr. Ötök tag!
Lassacskán meglesz a teljes csapat, avagy a vezetőség, s ez örömmel tölt el nem csak engem, hanem valószínűleg a meglevő társainkat is. Ideértél végre. Az egyik kulcsfigura, aki a társaságunk alapkövét képezi. S micsoda pazar lappal álltál elő! Bár, tőled sosem vártam ennél kevesebbet, azt kell mondanom. Minden írásod megfog valamivel, de most ez, azt hiszem, ha lehet, mégjobban megfogott. A canon leírás nem volt túl megkötött, avagy megszabott. Hozzátetted a magad részét, bepillantást nyerhettünk az életed egyik fordulópontját jelző pillanatába. Ekkor zártad el magad mindentől és mindenkitől, nem de? Jess halálával bezártad a szíved ajtaját és úgy érzed, senkit sem fogsz közel engedni magadhoz. Ez talán hiba, talán nem, ám én is azt a tábort erősítem, amit te: jobb elzárkózni. Egy szó, mint százezer: elfogadtunk. Úgy értem, teljes értékű tagunkká váltál ezennel, ebben a szent pillanatban és már csak a foglalásokat kell megejtened, aztán pedig... várnak rád a természetfeletti szörnyetegek, hogy végezz velük. Hiszen erre vagy hivatott. S minden eszködöz megvan arra, hogy küzd. Hát harcolj!
Még egyszer üdvözöllek itt, érezd jól magad és sok-sok-sok játékban legyen részed nálunk!