- Menj, Annalise... Ez parancs! Ezek voltak apa utolsó szavai felém, mielőtt megölték őt. A mai napig fel tudom idézni  a hangját. Én nem bírtam megmoccanni sem akkor, nem akartam ott hagyni őt. Küzdött, míg  tudott, de felülkerekedett rajta az a férfi, aki egy természetfeletti volt. Az a nap soha nem törlődik ki emlékezetemből. Egy idő után lábra álltam, eldöntöttem, hogy nem akarok továbbra egy egyszerű lány lenni. Vadász akartam lenni, mint apám. Ebben leltem örömet.
Elmenekültem Denver városából, éltem pár városban. Több évig tanultam, edzettem. Nem egyedül, mindig volt, aki átadta tudását nekem. Két éve lassan, hogy visszatértem ide, s beavatott vadász lettem. Az Ötök Testvérisége... Megismertem a vezetőket, de leginkább egy valakit ismerek jól, akivel több időt töltöttem el, mégpedig Isaac az a személy.

A lakásom felé tartottam, már a kulcsokat kotortam elő a táska aljából, amikor egy alakot  láttam meg, akire ezután felpillantottam.
- Annalise? Emlékszel még rám? Elnézést a zavarásért, de ezt a régi címetekre küldték, és szerettem volna odaadni személyesen, mégiscsak a legkedvesebb szomszédaim voltatok - szólított le a bejárat előtt a régi ismerős arc, Ronald bácsi.
- Ron bácsi, téged ki tudna elfelejteni? - nevettem egyet, majd pedig átvettem a dobozt, ami súlyra könnyű volt, fogalmam nincs, mi van benne. - Ezen apa neve áll, talán a rendőrség küldött valamit - próbáltam rájönni, mi lehet az. - Nem jössz be? - kérdeztem meg illemből.
- Most nem, ígérem, legközelebb... - bólintottam, hogy rendben, majd mosollyal köszöntünk el egymástól.
Végre valahára bejutottam a lakásba, amit magam rendeztem be, nem szeretek túlzásokba esni, így nem hívtam segítségül semmiféle lakberendezőt. A kulcsot ledobtam az előszobában, a cipőimet lerúgtam, a doboz tartalmára most már tényleg kíváncsi vagyok.
A konyhapultról felvettem az egyik kést, és felbontottam a dobozt. Kibukkant valami sötétkék selymes anyag, amit aztán óvatosan szétbontottam, majd pedig megcsillant valami. Egy kézzel készített fegyver. Lehetséges, hogy apám kért ilyesmit, de hogyhogy csak ennyi év után érkezett meg? Egy kisebb cetlit is találtam mellette, a következő felirattal: 'Ahogy kérted, Mike... Itt ez a lányodé!'
Lehet idejében megérkezett, csak a szomszéd is nemrég lelhetett rá. Csak állok a doboz felett, majd pedig a faliórára tekintek, és visszadobozolom a cetlit is, én pedig igyekszem, mert találkozóm van, amiről nem szeretnék igazából elkésni, meg sosem kések sehonnan. Ledöbbentem ettől az egésztől, majd később foglalkozom vele, nem szeretném megváratni Isaac-et.